Ajax-loader

Közel ​két évtizeden át vettem részt a szakképzés fejlesztésének és irányításának különböző szintjein. A 80-as években kutatóként kapcsolódtam be a szakképzési modell kísérletekbe, s a tartalmi fejlesztés kérdései foglalkoztattak. A rendszerváltás kezdetén a Nemzeti Szakképzési Intézet alapítójaként lehetőségem nyílt arra, hogy Magyarországon jelentősebb projektek jóvoltából a nemzetközi együttműködésben aktívan részt vegyek. A szakképzési szerkezet változása ezekben az években rendkívül felgyorsult. Ahhoz, hogy e folyamatokat kellő objektivitással szemléljük, tágabb keretekben célszerű a változás összetevőivel foglalkozni. A munkaügyi és oktatáspolitikai minisztériumi irányításban eltöltött évtized alatt formálódott bennem az az igény, hogy a pedagógiai gondolkodás számára célszerű a legutóbbi évtized változását áttekinteni. Ennek megfelelően készült el 2001-2002 között ez a könyv, mely a foglalkoztatási trendek és a szakképzési szerkezet közötti összefüggések kérdéseit a képzési szerkezet és a szakmaszerkezet változásának szempontjából tekinti át. A téma egyáltalán nem elvont, hiszen a munkálatok hatása a rendszerváltással egy időben érzékelhető volt a szakképzésben kialakult piacgazdasági jelleg megerősödésével, a szakközépiskolai modell megújulásával, valamint az Országos Képzési Jegyzék kialakulásával és bevezetésével. A cím a változásra utal, ugyanakkor az olvasó döntse el gyorsuló fejlődésről beszélhetünk, vagy éppen a rendszerváltás évtizede hozott jelentős változást a hazai szakképzésben?
Benedek András

Kapcsolódó könyvek

Értékelések

Rukkola értékelés
-/5

Statisztika

-
átlagos pontszám
0
aktív példány
0 példány értesítés alatt
0 prerukkolt példány
0 elérhető példány
0 eladó példány
0
stoppolás
0
kívánságlistán
0
folyamatban lévő rukk / happ
0
lezárult rukk / happ

Címkék

Kollekciók