Kapcsolódó könyvek
Umberto Eco - A rútság története
Szépség történetének folytatása ez a könyv. Szépség és rútság nyilvánvalóan egymást feltételező fogalmak. A rútságot többnyire a szépség ellentéteként fogjuk fel, s ezért úgy érezzük, hogy az utóbbi meghatározása révén már az előbbiről is tudjuk, micsoda. Ám a rút különféle megnyilvánulásai a századok során sokkal gazdagabbak és váratlanabbak, semmint általában gondolnánk.
E könyv irodalmi szemelvényei és rendkívüli illusztrációi meglepő úton kalauzolnak végig közel háromezer év lidércnyomásai, félelmei és szerelmei között.
Michel Foucault - Felügyelet és büntetés
A Felügyelet és büntetés című munkájában Foucault szembeállítja egymással a büntetés két modelljét:
– a középkori- kora újkori modellt, amelyben a bűnös, a Rossz elpusztítása a cél. A nyilvános kivégzések egyfajta színházat jelentenek, az uralkodói hatalom és tekintély reprezentálását.
– A modern korban a test elpusztítása helyett a bűnös javítása, nevelése kerül előtérbe: „…a büntetés művészete a fegyelmező hatalmi rendszerekben nem a vezeklést, még csak nem is a szigorú értelemben vett elfojtást célozza”, hanem az egyének hasznossá tételét.
Søren Kierkegaard - Vagy-vagy
A múlt század egyik legnagyobb hatású filozófusának főművét tartja kezében az olvasó - minden bizonnyal a filozófiatörténet egyik legkülönösebb művét. Semmiben sem hasonlít a rendszeres bölcseletekhez: műbírálatok és naplók, lírai tanulmányok és levelek váltják benne egymást, különböző "szerzőktől", akik vitatkoznak egymással, cáfolják és vádolják egymást. A filozófus átöltözetei ezek, s a bonyolult inkognitók rendszerében végül is három magatartás különül el, három életlehetőség (az esztétikai, az etikai és a vallási).
Gondolat Kiadó, 1978
Ernst Bloch - Korunk öröksége
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.
Friedrich Nietzsche - A tragédia születése
1872-ben jelent meg először a fiatal klasszika filológus professzor, a későbbi "démoni" filozófus egyik legfontosabb, leghíresebb munkája, A Tragédia születése. Szigorúan véve ókortörténeti tárgyú szakmunka, a korában is, ma is kardinálisan fontos kérdés (hogyan született meg a görög tragédia?) megoldásának kísérlete, de már megjelenése idején látszott, hogy jóval több szakmunkánál (ilyenként egyébként a korszak és minden idők egyik legnagyobb klasszika filológusa, Wilamowitz-Moellendorf zúzta ízzé-porrá kritikájában). Tény, hogy történelmi-filológiai szempontból nézve A tragédia születése megalapozatlan hipotézisek halmazának tűnik, hogy szerzője meg sem kísérli benne alaptételeinek a szakma szabályai szerint való nyomós bizonyítását, hogy koncepcióként, "megoldási keretként" is messze eltér és szembenáll mind a múlt, mind a jelen század kutatási eredményeivel. Csakhogy egy másik síkon, pontosabban egyszerre több síkon is, alapvető felismeréseket tartalmaz. Mindenekelőtt vitairatként. Mert, jóllehet formáját tekintve semmiképp sem az, valójában az egész kis könyv monumentális vitairat, kétségbevonása a winckelmanni-goethei klasszikus görögség-felfogásnak és nagyerejű rámutatás egy mélyebb, összetettebb és - filozófiai szempontból legalábbis - reálisabb görögség-képre. Mert, és ez a legfeltűnőbb, legismertebb vonása a műnek, Nietzsche benne egy új görögség-képet posztulál, a fehér márványszobrok, a klasszikus idill mögött felmutat egy tragikus, a sötét erőkkel állandóan számoló, az apollónival szemben dionüszoszinak nevezett görögséget is, sőt e két "világ" egybepatakzásából eredezteti a görögség leginkább létmagyarázó műfaját, a tragédiát is. A filozófiai kritika viszont éppen ezt a dualizmust, egyáltalán az őstípusok elméletét, az irracionális-szellemtörténeti koncepciót támadja, lényegében a mű megszületése óta napjainkig. Ugyanakkor lehetetlen nem meggyőződni arról, hogy ami pozitívumot, új felismerést, gyökeresen eredetit a modern vallástörténet, mitológia-kutatás, archetípus-elmélet hozott, az lényegében Nictzschének erre a könyvére vezethető vissza. Bővelkedik persze a mű egyéb felismerésekben is, elsősorban esztétikaiakban, műfajelméletiekben.
Tőkei Ferenc - Sinológiai műhely
A kínai filozófia ókori nagyjait, a kínai irodalom kiemelkedő műveit, a középkori kínai esztétika fő irányzatait elsősorban a sinológus, esztéta és társadalomfilozófus Tőkei Ferenc (1930-2000) fordításai és tanulmányai révén ismerte meg a magyar közönség. Ő volt az, aki a hazai művelődés körét kitágítva mintegy beemelte a kínai konfucianizmust, a taoizmust, a motizmust, és feltárta ezek belső összefüggéseit a kínai társadalom történeti fejlődésének sajátosságaival. Az életműsorozat olvasója most a kiváló tudós kalauzolásával fedezheti fel a kínai kultúra örökbecsű értékeit, amelyek nélkül nem lehet teljes a modern ember világképe.
Bacsó Béla - Kép - fenomén - valóság
Válogatásunk folytatja azt a nagy sikerű témát, amely az egykori Athenaeumban Kép - képiség címmel jelent meg, s amely a jelenkori humántudományban egyik legsokoldalúbban tárgyalt kérdés. A kötetben található írások a címként megadott hármas, jóllehet teljességgel el nem különíthető problémának egy sajátos metszetét adják. Ezt a problémaegyüttest másként megjelenítésnek vagy reprezentációnak is nevezhetnénk, ez ugyanis az a titkos összekötőkapocs, amely a fenomenológiai, a művészettörténeti, az esztétikai, az irodalomelméleti írásokat kötetbe rendezhetővé teszi.
Immanuel Kant - Az ítélőerő kritikája
Különös sors jutott az emberi észnek… kérdések ostromolják, melyeket nem tud elhárítani, mert magából az ész természetéből fakadnak, de megválaszolni sem tudja oket, mert az emberi ész minden képességét meghaladják. Kant főművének új magyar kiadása a korábbi, nagy elismerést kiváltott fordítás javított változata a szerző halálának 200. évfordulója tiszteletére.
Michel Foucault - A szexualitás története I-III.
Minden gyönyörök leghevesebbike többet követel tőlünk, mint más testi tevékenység - élet és halál játékát tárja elénk: ezért kiváltságos területe annak, hogy az ember erkölcsi szubjektummá formálja önmagát. Olyan lénnyé, aki képes megfékezni a benne dúló erőket, szabadon rendelkezni energiái fölött és életéből olyan művet alkotni, amely mulandó létén túl is fönnmarad.
A könyv Foucault utolsó nagy művének, a Szexualitás történetének második kötete.
Immanuel Kant - A gyakorlati ész kritikája
Lehetséges-e univerzális érvényű erkölcsi törvény - kérdezi Kant a morálfilozófia egyik legjelentősebb és legnagyobb hatású művében. Az igenlő választ a kategorikus imperatívusszal adja meg, amellyel a tiszta gyakorlati ész semmilyen materiális és privát szempontra nem tekintve határozza meg az akaratot, s amelynek értelmében az individiuális cselekedetek akkor legitimek morálisan, ha maximáljuk általános törvényadás elveként érvényesülhet. De az imperatívusz egyben az emberi szabadság pozítiv tudata is, az általa célul megszabott legfőbb jó pedig szükségessé teszi Isten létének és a lélek halhatatlanságának morális célzatú feltételezését.
Kristin Thompson - David Bordwell - A film története
Ez a mű mely – mind a szerzők felkészültsége, mind a könyv szakmai színvonala alapján – olyan alapműnek számít a nemzetközi filmes szakirodalomban, ami sok vonatkozásban "átírja" a filmről való gondolkodásunkat.
Hosszú ideje nem jelent meg sem idegen, sem magyar nyelven egységes szemléletű, következetes szempontok szerint végigvitt filmtörténeti munka, tehát mindenképpen komoly hiányt pótol a kiadás.
A kötet nagy érdeklődésre tarthat számot a filmes szakma művelőinek körében, hiszen munkájuk során a könyv megkerülhetetlen. Ugyanakkor a mű tankönyvként is használható: elsősorban a filmszakos egyetemisták számára, másfelől pedig – erőteljes szaktanári irányítás mellett – a mozgóképes és kommunikációs tárgyakat tanuló középiskolások részére.
A könyv rengeteg illusztrációt tartalmaz, melyek nem egyszerűen csak képek, hanem a mű szemléletének fontos elemét képezik. A könyv ugyanis – szemben a korábbi filmtörténetekkel – nem elsősorban a filmek által elmesélt történetek elemzésére épít, hanem a filmek stilisztikai, képi, művészi anyagára, ezért az illusztrációk elemzéseket egészítenek ki, és ez a művet szemléletileg is újdonsággá teszi.
Ismeretlen szerző - A realizmus az irodalomban
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.
Immanuel Kant - Antropológiai írások
A Pragmatikus érdekű antropológia, Kant utolsó nagyobb lélegzetű írása, annak az előadás-sorozatnak a könyvvé formált változata, melyet harminc éven át évente megtartott, szélesebb publikum előtt és a maga feje után, kötelező (kormányzatilag jóváhagyott) sorvezető nélkül. Találkozni benne mindazzal, ami Kantot, túl a tekintélyen, amelyet a Kritikák szereztek neki, lebilincselő beszélgetőpartnerré tette a kortársak szemében: amit Kant összeolvasott, végighallgatott és kigondolt csillapíthatatlan kíváncsiságában az ember, az emberi esendőség és az esendőségek dacára mégiscsak bámulatra méltó emberi tehetségekről és fogékonyságokról. Bár az antropológiai előadások nem filozófusoknak vagy filozófustanoncoknak szóltak, mégis sok minden előkerül a könyvben a Kritikákból. Szó esik továbbá olyasmiről is, amiről a voltaképpeni filozófiai munkákban nem esett szó, ám ami Kantot azokban is szenvedélyesen érdekelte - egyebek közt nemünk esélye arra, hogy ne kelljen beismernünk, hogy "az eszes lényeknek ez a faja aligha érdemel tisztes helyet a többi (általunk ismert) lény között". A kötetben olvasható néhány kisebb antropológiai tárgyú írás, valamint egy bő válogatás az ízlést és a nem karakterét tárgyaló fejezetekhez készült jegyzetekből is.
Immanuel Kant - A tiszta ész kritikája
Semmi kétség, minden megismerésünk a tapasztalattal kezdődik; hisz mi más késztetné munkára megismerőképességünket, ha nem az érzékeinkre ható tárgyak, melyek részint maguk váltanak ki képzeteket, részint értelmi tevékenységünket hozzák mozgásba, hogy e képzeteket egybevesse, összekapcsolja vagy szétválassza, és így az érzéki benyomások nyersanyagát feldolgozva létrehozza a tárgyakra vonatkozó ismereteket melyeket tapasztalatnak nevezünk. Így tehát az időben semmilyen tudásunk nem előzi meg a tapasztalatot, és minden ez utóbbival kezdődik. Ám jóllehet minden tudásunk a tapasztalattal veszi kezdetét, ebből még nem következik, hogy minden tudás a tapasztalatból ered. Mert nagyon is lehetséges, hogy maga a tapasztalati megismerés összetett valami legyen, hogy részint abból álljon, amit benyomások útján nyerünk, részint pedig abból, amit a tulajdon megismerőképességünk önmagából tesz hozzá (az érzéki benyomásokból csupán a késztetést merítve); csakhogy e kiegészítést nem különböztetjük meg azon alapanyagtól, amíg hosszas gyakorlat föl nem hívja rá a figyelmünket, és képessé nem tesz az elkülönítésére.
Jürgen Habermas - Jean-Francois Lyotard - Richard Rorty - A posztmodern állapot
1979-ben jelent meg Lyotard A poszmodern állapot című könyve, amelyben a 18. század végétől a modernizmusra jellemző nagy narratívák (elbeszélések) hitelét vesztettségét fejti ki. Ez a bizalmatlanság abból ered, hogy hiányoznak mindazon elemek, melyek az elbeszélőfunkciót működtetik: a nagy hősök, a nagy veszélyek, a nagy utazások és maga a nagy cél.
..."Végsőkig leegyszerűsítve, a »posztmodernt« a nagy elbeszélésekkel szembeni bizalmatlanságként határozom meg."
Ezek alternatívája egy olyan sokszínű világ, amelyben az egymásnak alá nem rendelhető "nyelvjátékok" szabadon érvényesülnek.
Arthur Schopenhauer - A nemi szerelem metafizikája
Schopenhauer célja meggyőzni az olvasót arról, hogy az a téma, ami az irodalom valamennyi műfajában nemhogy jelen van, de az egyik legkedveltebb mind a szerzők, mind az olvasók körében, érdemes a filozófiai vizsgálatra. Schopenhauer munkáját a többi között a Franklin társulat adta ki magyarul 1918-ban, Budapesten. A szerző maga is megjegyzi művében, hogy tanulmányának témájáról nem sok filozófiai értekezés született előtte, e kevés közül a jelentősek Platón, Rousseau, Kant, Platner és Spinoza tollából valók, ám Schopenhauer megítélése az említett gondolkodók szerelemről írt alkotásairól nem túl hízelgőek. A nemi szerelem metafizikája a többi mű között van annyira jelentős, hogy tekintetbe vegyük a nemek különbségének filozófiai vizsgálatakor.
Xenophón - Xenophón filozófiai és egyéb írásai
A hányatott sorsú athéni katona és író, a Kr. e. 5/4. század fordulóján élt Xenophón nem volt filozófus, de szellemi formálódására döntő hatást gyakorolt barátsága az idős mesterrel, Szókratésszal. Neki állít emléket Emlékeim Szókratészról, Szókratész védőbeszéde, A lakoma és A gazdálkodásról című írásaiban. A perzsa birodalom alapítójáról szóló Kürosz nevelkedése is inkább filozófiai indíttatású nevelési regény, mint történeti munka. Kisebb írásai közül az Agészilaosz és a Hierón az ideális hadvezér, illetve a zsarnok portréját rajzolják meg, A vadászatról, A lovászatról, A lovassági parancsnok feladatairól című írások lapjain a kutya- és lótenyésztő, vadászgató, katonáskodó arisztokrata osztja meg velünk gazdag tapasztalatait. A bevételekről című írás valódi gazdasági utópia, amelynek célja az athéni államkincstár jövedelmeinek gyarapítása. Az írások többsége, amelyek közül eddig csak néhány jelent meg magyarul, kétezer-négyszáz év után is meglepően aktuálisnak hat.
Hamvas Béla - Szellem és egzisztencia
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.
Roland Barthes - A szöveg öröme
Roland Barthes-nak eddig magyarul nem jelentek meg kifejezetten irodalomelméleti tanulmányai, pedig Barthes egyszerre volt a szemiotika felé továbblépő strukturalista irodalomtudomány és a szöveg "szövegségéből" eredő konklúziókat radikálisan továbbgondoló posztstrukturalizmus ihletője. A magyar kötet tartalma két hosszabb, eredetileg önálló könyv formájában megjelent tanulmány (Az írás nulla foka, A szöveg öröme). A két tanulmány Barthes pályájának két szélső pontján született, s ezzel érzékeltetni tudja azt az ívet is, amelyet a francia strukturalizmus legnagyobb hatású irodalomtudósa bejárt.
Heller Ágnes - A kizökkent idő I-II.
Heller Ágnes, mint könyve bevezetőjében írja, kísérletet tesz arra, hogy megvizsgálja a Shakespeare drámáiban egyedülálló módon összeillesztett négy színpadot: a történelem, az ember, a politika és a létezés színpadát, s a kizökkent idővel való számvetés módozatait. Az első részben a "kizökkent idő" kijelentést járja körül a maga általánosságában, a második részben Shakespeare néhány politikai drámáját elemzi. Az angol történelmi drámák közül a II. Richardot, a VI. Henriket és a III. Richardot, valamint három római tragédiát: a Corionalust, a Julius Caesart és az Antonius és Cleopátrát.