Ajax-loader

Carole ​Barber ünnepelt hollywoodi színésznő, a mozi és a színház élő legendája, aki számára azonban a családja éppoly fontos, mint a karrierje. Sok-sok, reflektorfényben töltött év után mégis magányosan, szinte titokban utazik el álmai Párizsába, mert itt reméli befejezni regényét – és megtalálni régi önmagát.
Ám egy este iszonyatos erejű robbanás rázza meg a Louvre közelében húzódó alagutat, s az egymásra torlódott járművek egyikében ott fekszik eszméletét vesztve a súlyosan sérült Carole is. Családját és barátait, akik Kaliforniától Londonig mindenütt próbálnak a nyomára bukkanni, sokként éri a lassan feltáruló valóság: a színésznő, távol az otthonától, az életéért küzd. De nem tehetnek egyebet, minthogy kórházi ágya mellett imádkoznak érte.
És megtörténik a csoda: Carole felébred a kómából. Csakhogy a nő, akit az egész világ ismer, úgy tér magához, hogy sejtelme sincs róla, kicsoda ő. Szerettei segítségével megpróbálja életének részleteit újra összeilleszteni, s eközben rádöbben, hogy milyen kegyes kézzel bánt vele a sors. A gyógyulás hetei-hónapjai alatt megtanulja becsülni az igaz emberi kapcsolatokat és nem utolsó sorban: önmagát.

Kapcsolódó könyvek

Értékelések

Rukkola értékelés
-/5

Statisztika

5.3
átlagos pontszám i
0 példány értesítés alatt
0 prerukkolt példány
0 eladó példány
0
stoppolás
0
folyamatban lévő rukk / happ

Címkék

Kollekciók