Samantha McDonough alig hiszi el, amit lát – azt meg pláne nem, hogy mekkora szerencséje van. Egy kétszáz éves verseskönyv felvágatlan lapjai közé dugva egy levélre bukkan, melyet meggyőződése szerint Jane Austen írt. A levélben szó esik egy kéziratról, aminek sajnálatos módon „a devonshire-i Greenbriarben nyoma veszett”. Lehetséges, hogy létezik egy ismeretlen Jane Austen-regény, ami csak felfedezésre vár? Ki tudna ellenállni a kísértésnek, hogy a keresésére induljon?
A gyönyörű, több száz éves Greenbriar birtokra érve Samanthának nincs könnyű dolga, amikor meg akarja győzni Anthony Whitakert, a jóképű, ám hajthatatlan tulajdonost arról, hogy kutassák fel az elveszett Austen-művet – egészen addig, amíg szóba nem kerül, hogy a kézirat akár több millió dollárt is érhet.
Az eddig ismeretlen kézirat megtalálása és elolvasása után Samanthát és Anthonyt azonnal magával ragadja Rebeka Stanhope, a falusi lelkész lányának története, aki kalandjai során keserédes leckéket kap az életről és a szerelemről. Ahogy a múlt újonnan felfedezett meséje lassan feltárul előttük, a jelenben is szövődik egy történet, amitől talán mindkettejük élete örökre megváltozik.
Értékelések 4.3/5 - 2 értékelés alapján
Kapcsolódó könyvek
Lionel Shriver - Beszélnünk kell Kevinről
Eva soha nem akart igazán anya lenni. Egy olyan fiú anyja semmiképpen, aki hét iskolatársát, egy menzai alkalmazottat és egy tanárt gyilkol meg két nappal a tizenhatodik születésnapja előtt.
Most, két évvel a történtek után, elérkezett az idő Eva számára, hogy egy ijesztően egyenes és őszinte levélsorozatban szembenézzen házassággal, karrierrel, családdal, szülőséggel és Kevin szörnyűséges tombolásával.
A regény egy magával ragadó, érdekfeszítő és visszhangokat keltő történetet mesél el, amely robbanásszerű, kísérteties végkifejletbe torkollik.
Anthony Capella - A kávék költője
London, 1896. Robert Wallis pénztelen és gondtalan világfi. Amikor egyéb bevételi lehetőség híján Samuel Pinker londoni kávénagykereskedő szolgálatába áll, nem sejti, hogy élete egyszer és mindenkorra megváltozik. A költői babérokról csak álmodó, de a szavakkal jól bánó fiatalembertől azt várják, hogy Pinker lányával, a szenvedélyes Emilyvel együttműködve fogalmazza meg és kategorizálja a különböző kávék ízeit.
Ez a váratlan feladat átfogó érzéki, érzelmi és - az események alakulása folytán - tényleges utazásra indítja hősünket, melynek során a kávék költője a kávé különböző ízei mellett mindenekelőtt önmagát fedezi fel.
Anthony Capella az afrikai Ugandában született 1962-ben. Első regénye, a "Szerelem étke" 19 nyelven jelent meg, egyebek közt magyarul is. A "Kávék költője" elsöprő, érzéki, két évtizeden és három kontinensen át kanyargó szerelmi történet, egzotikus és feledhetetlen érzékek lakomája. A szerző írásai elválaszthatatlanok a gasztronómiától, regényeit áthatja a kulinária és az azzal összefonódó érzékiség.
Cecelia Ahern - Nyomomban az életem
Mi történik, ha nem veszed komolyan az életed?
Lucy Silchester még a 30. születésnapja előtt megkapja a választ. Élete bekopogtat hozzá egy mókás idegen férfi képében, s szembesíti azzal, amit a szerelmével való szakítása óta nem volt hajlandó tudomásul venni: hogy nagy bánatában szinte megszűnt létezni. S elkezdődik egy megható és mulatságos kalandsorozat, mely során a kissé különc lány újra rátalál családjára, barátaira s bizony a szerelemre is.
Megható, vicces és tanulságos - Cecelia Ahern új regényében bemutatja, mi történik, ha nem figyelsz eléggé az életedre, és hogy sosem késő újrakezdeni.
J. L. Armentrout - Obszidián
Az újrakezdés szívás.
Amikor Nyugat-Virginiába költöztünk - éppen az utolsó gimis évem előtt -, nagyjából beletörődtem a rémes tájszólásba, a szakadozó internetbe és a várható tömény unalomba. Egészen addig, amíg észre nem vettem magas, szexi, különös zöld szemű szomszédomat. Az ég kiderült.
Aztán a srác megszólalt.
Daemon dühítő. Beképzelt. Tenyérbe mászó. Nem bírjuk egymást. Egyáltalán. De akkor, amikor egy idegen rám támadt, és Daemon a keze egyetlen intésével szó szerint megfagyasztotta az időt... akkor valami történt. Valami váratlan.
A szédítő idegen a szomszédból megjelölt engem. Jól hallottad. Idegen. Mint kiderült, Daemon és a húga egy egész galaxisra való ellenféllel néznek szembe, akik mind az ő képességeikre pályáznak, a nyom pedig, amit Daemon rajtam hagyott, olyan fényesen jelzi számukra az utat, mint a vegasi leszállópálya. Csak úgy úszhatom meg élve, ha Daemon közelében maradok, amíg elhalványul a nyom rajtam.
Mármint, ha nem ölöm meg addig saját kezűleg...
"Daemon és Katy robbanókeveréket alkotnak... Az _Obszidián_ pörgős utazásra visz, csak úgy kapkodod majd a levegőt, és könyörögni fogsz a folytatásért."
- Jus Accardo, a _Touch_ írója
Guillaume Musso - És azután
Nathan nyolcéves korában belépett a fényalagútba, amelyről a halálból visszatérők mesélnek.
Azután… még egy esélyt kapott.
Húsz évvel később Nathan az egyik legmenőbb ügyvéd New Yorkban. Még mindig szerelmes a feleségébe, akit gyermekkora óta imád, és aki nemrég elhagyta őt.
Cassandra Clare - Üvegváros
Hogy megmentse édesanyja életét, Clarynek el kell utaznia az Üvegvárosba, az Árnyvadászok ősi otthonába - még ha engedély nélkül belépni a városba a Törvénybe is ütközik, márpedig a Törvény megszegése halált jelenthet. Ha ennyi nem lenne elég, Jace nem akarja, hogy ott legyen, Simont pedig börtönbe vetették az Árnyvadászok, akik igencsak gyanúsnak találnak egy vámpírt, akinek nem árt a napfény.
Ahogy Clary egyre többet tud meg családja múltjáról, szövetségesre lel Sebastian, a titokzatos Árnyvadász személyében. Valentine minden erejével azon van, hogy örökre megsemmisítsen minden Árnyvadászt, nekik pedig csak akkor van esélyük vele szemben, ha összefognak örökös ellenségeikkel. De félre tudják-e tenni gyűlöletüket az Árnyvadászok és az Alvilágiak, hogy együttműködhessenek? Miközben Jace rádöbben, mi mindent hajlandó kockára tenni Claryért, vajon a lány újonnan meglelt képességeivel segíthet-e megmenteni az Üvegvárost - bármilyen áron?
A szerelem halálos bűn, és a múlt titkai is végzetesnek bizonyulnak, amikor Clary és Jace szembenéz Valentine-nal a New York Times nagysikerű sorozatának, A Végzet Ereklyéinek utolsó darabjában.
Rachel Vincent - Lélekmentők
Kaylee Cavanaugh megérzi, ha valaki a közelében meg fog halni – a Lélektolvajok óta tudjuk, hogy ilyenkor egy láthatatlan erő arra kényszeríti, hogy sikítson, akár egy lidérc. Amikor azonban a mindenki által irigyelt popsztár, Eden összeesik a színpadon, és Kaylee nem sikít, már biztosra vehető: ennek nyomós oka van. A lányt nem hagyja nyugodni az eset – lóg az iskolából, édesapja szobafogságra ítéli, és még a pasija hűsége is megkérdőjeleződik.
No de mi bolygatta így fel a mindennapokat? A válasz egyszerű: a mit sem sejtő fiatalok hírnévért-pénzért cserébe eladják a lelküket az Alvilágnak, ám a következményekkel nem számolnak. Kaylee minden erejével azon van, hogy megmentse a lelkeket, de azt maga sem gondolta volna, hogy eközben a saját lelkét teszi kockára…
„ – Nem lenne jó, ha a lelked nélkül halnál meg. Ezt hidd el nekem.
Addy lélegzetvétele kapkodóvá vált. Ütőere kiemelkedett a nyakából, és vadul verdesett a félelemtől és az értetlenségtől. Akadozva suttogta el a kérdést: – És erről honnan tudtok, srácok?
– Ugyanonnan, ahonnan arról, hogy Eden meghalt. – Tod magához húzta Addyt, és szinte közvetlenül a fülébe beszélt, csendes, a félelemtől érdes hangon. – Addison, ha meghalsz úgy, hogy a lelked annál a pokolfajzatnál van, ő alakot ad neked majd az alvilágban, és te örökre a tulajdonában maradsz. Örökre, Addy. A fájdalmadból fog táplálkozni. Felhasít téged, és hagyja, hogy kivérezz.”
Rachel Vincent - Lélektolvajok
Valami nincs rendben Kaylee Cavanaugh-val; megérzi, ha valaki a közelében meg fog halni. És amikor ez bekövetkezik, egy ellenállhatatlan erő arra kényszeríti, hogy sikítson, mint egy lidérc. Szó szerint.
Kaylee szívesebben foglalkozna azzal, hogy végre sikerült felkeltenie az iskola legjobb pasijának a figyelmét. De nehéz végigcsinálni egy romantikus randevút olyasvalakivel, aki láthatóan többet tud az ember kényszeres sikítozásáról, mint ő maga.
Amikor pedig az iskolatársaik látszólag ok nélkül sorra holtan esnek össze, csak Kaylee tudja, ki lesz a következő...
„Az idegességtől verejtékes lett a tenyerem, és kivételesen örültem, hogy képtelen vagyok megszólalni. Hogy nem tudok válaszolni Emmának. Ehelyett nyeltem, és a torkom összeszorult, akadályt képezve az engem belülről perzselő sikoly előtt. A szürke köd sötétebbé vált, bár sűrűbbé nem igazán. Könnyedén keresztülláttam rajta, ugyanakkor megváltoztatott mindent, amin rémült tekintetem megpihent; mintha a tornatermet áttetsző szmogfelhő takarta volna. És a valamik továbbra is a látóhatárom peremén mozogtak, hol az egyik irányba rántva a tekintetemet, hol a másikba.
Abban a pillanatban bármit megadtam volna, hogy képes legyek megszólalni, nem csak azért, hogy figyelmeztethessem Emmát - mert ez természetesen vitatható tett lett volna -, hanem hogy megkérdezzem Nasht, mi a fene történik. Ő is látja, amit én? És ami még fontosabb, ők is látnak már minket?”
Kerstin Gier - Zafírkék
Friss szerelmesként a múltba utazni – ez talán nem a legjobb ötlet.
A tizenhat éves újdonsült időutazó, Gwendolyn legalábbis így gondolja.
Neki és Gideonnak ugyanis épp elég a gondjuk anélkül is.
Például meg kell menteniük a világot. Vagy meg kell tanulniuk menüettet táncolni.
(Egyik sem igazán egyszerű!)
Amikor ráadásul Gideon nagyon titokzatosan kezd viselkedni, Gwendolyn számára világossá válik, hogy mihamarabb át kell vennie az irányítást a saját hormonjai felett. Különben semmi nem lesz az időtlen szerelemből!
Romantikus, humoros, példátlan – Gideon és Gwen kalandjaival Kerstin Gier mindenkor elvarázsolja közönségét.
Cassandra Clare - Csontváros
Gyilkosság tanúja lesz - a tizenöt éves Clary Fray aligha számít erre, amikor elindul a _Pandemonium_ nevű New York-i klubba. Az elkövetők: három, különös tetoválásokkal borított és bizarr fegyverekkel hadonászó tinédzser.
A holttest aztán eltűnik a semmibe. Nehéz kihívni a rendőrséget, ha a gyilkosok mindenki más számára láthatatlanok, és semmi, még egy vércsepp sem bizonyítja, hogy egy fiú meghalt. De fiú volt-e az áldozat egyáltalán?
Így találkozik Clary először az Árnyvadászokkal, akik azért küzdenek, hogy megszabadítsák a földet a démonoktól. Közülük való az angyali külseje ellenére igazi bunkó módjára viselkedő Jace is. Clary egyetlen nappal később, akarata ellenére már bele is csöppen Jace világába: édesanyja eltűnik, őt magát pedig megtámadja egy démon. De miért érdekelne egy démont két olyan hétköznapi mondi, mint Clary és az édesanyja? És hogyan tett szert Clary egyszer csak a Látásra?
Az Árnyvadászok tudni akarják...
Cassandra Clare lendületes, sziporkázó és végtelenül lebilincselő regénye szórakoztató, vad utazásra visz. Azt fogod kívánni, bárcsak sose érnél az út végére.
Stephenie Meyer - Breaking Dawn - Hajnalhasadás
Bellának döntenie kellett: a halhatatlanok sötét, de csábító világát választja-e, vagy a teljes emberi életet? Márpedig ez a döntés lesz az a hajszál, amelyen két törzs élete is múlik.
Most, hogy Bella meghozta a döntést, megdöbbentő, váratlan események sorát indítja el vele, amelyeknek felmérhetetlen, megsemmisítő következményei is lehetnek.
A Twilight saga legújabb döbbenetes, türelmetlenül várt kötetében, a Hajnalhasadásban végre fény derül ennek a lenyűgöző romantikus történetnek minden titkára és rejtélyére.
Kerstin Gier - Rubinvörös
Olykor tényleg nagy terhet jelent egy rejtélyekkel teli családban élni. A 16 éves Gwendolyn legalábbis meg van győződve erről. Amíg egy napon egyszerre - mint derült égből a villámcsapás - a 19. és 20. század fordulóján nem találja magát, és világossá nem válik számára, hogy ő maga a legnagyobb rejtély a családban. Amit viszont még csak nem is sejt: az időutazások alatt kerülendő a szerelem. Mert ettől aztán tényleg a feje tetejére áll minden!
Kerstin Gier bestseller-szerző utánozhatatlan érzékkel kelti életre a legcsodálatosabb érzést a világon!
Éld át te is Gideon és Gwen kalandjait, akik szerelmükkel áttörnek az idő korlátain!
Leiner Laura - A Szent Johanna gimi 5. - Remény
Új tanév, új osztálytárs, új konfliktusok, új és régi barátságok, új és régi szerelmek…
A 11/B-ben továbbra is "zajlik az élet", miközben többek között az is kiderül, hogy mi történt a párizsi csereutazáson, hogy kicsoda Jérome és Benoit, és vajon ki lopja Dave személyiségét, hogy miért veszélyes a Gomba, hogy Zsák kibe lesz szerelmes és Cortez miért törli ki az összes ismerősét a Facebookon…
Na és persze, hogy Reni kitől kapta a nyakláncot meg a gyűrűt…
Reninek is újabb kihívásokkal kell szembenéznie, de úgy tűnik, egyre jobban felnő hozzájuk…
Cassandra Clare - Hamuváros
Hát lehetetlen?!
Clary Fray másra sem vágyik, csak hogy végre ismét normális életet élhessen.
De vajon mi számít normálisnak, ha valaki démonokat pusztító Árnyvadász, az édesanyja varázslattal előidézett kómában fekszik, és egyszerre vérfarkasok, vámpírok meg tündérek nyüzsögnek körülötte? Clary szívesen töltene több időt legjobb barátjával, Simonnal, csakhogy az Árnyvadászoktól nem szabadulhat - főleg nem jóképű, ámde bosszantó, újonnan megtalált bátyjától, Jace-től. Clary csakis úgy segíthet édesanyján, ha felkutatja a rossz útra tért Árnyvadászt, Valentine-t, aki talán őrült, bizonyosan gonosz - ráadásul az édesapja.
Amikor a Végzet Ereklyéi közül a másodikat is ellopják, a félelmetes Inkvizítor Jace-t gyanúsítja. Lehet, hogy a fiú tényleg elárul mindent, amiben hitt, és az apja mellé áll?
Katie Fforde - Ház kilátással
Ellie Summer élete alaposan felbolydult. Néhány hónappal ezelőtt még nagyon boldog volt barátjával, Rickkel. Ám amikor kiderül, hogy terhes, keserűen kell tudomásul vennie, hogy Rick hallani sem akar a gyerekről.
Grace Soudley élete sem túl vidám. Férje elhagyta egy másik nőért. Biztonságot egyedül a nagynénjétől örökölt csodálatos régi ház nyújt neki. A tető megjavítására még futotta, ám az egész ház felújítására már nem. Márpedig ha nem jut valahonnan egy horribilis összeghez, otthona és ezzel élete is összeomlik.
Ellie és Grace találkozik, s bár a két nő merőben különbözik, segíteni próbálnak egymásnak. Ellie-nek szüksége van arra, hogy valahol befogadják, Grace-nek pedig szüksége van albérlőre. Mindkettőnek a másikra. De ekkor váratlanul megjelenik Grace mostohalánya, Demi, majd a rendkívül nyugtalanító és rendkívül vonzó Flynn Cormack. Amikor Grace váratlanul néhány szép és talán kincset érő festményre bukkan, felgyorsulnak az események. Feltűnnek a színen a kapzsi testvérek, és nem akármilyen szerelmi bonyodalmak is keletkeznek.
Katie Fforde a romantikus női irodalom egyik csillaga, akinek regényei több országban vezetik a sikerlistákat. A Szerelmes levelek, a Hív Amszterdam, a Száz boldog esküvőm és a Tökéletes ajánlat írónőjének új könyve garantáltan élvezetes, humoros és romantikus olvasmány.
Leiner Laura - A Szent Johanna gimi 4. - Barátok
Carta Teen, 2021
__________________Részlet a könyvből:
___„– Reni? – kérdezte.
___– Igen? – kérdeztem vissza döbbenten.
___– Jössz velem?
___– Nem! – szólt vissza Arnold helyettem, mire mindenki kérdőn felé fordult.
___– Neményi, majd szólok, ha hozzád beszélek – mondta Cortez, és újra rám nézett.
___– Kezdődik az olvasókör… – hebegtem, de ez nem tűnt túl népszerű válasznak, egy csomóan >>húúú<<-zni kezdtek.
___– Oké – tette fel a kezét Cortez, és röhögve odafordult egy csoport végzőshöz.
___– Jó – mondtam hirtelen, mire Arnold megpördült a tengelye körül, és visszanézett rám.
___– Reni, ne menj el! Kardos vár. Fogalmad sincs, hogy tud-e egyáltalán vezetni. Veszélyes!
___– Csak egy sulikör! – indultam le a lépcsőn, és közben kivettem Ricsi kezéből Virág sisakját, amit direkt nekem nyújtott oda.
___– Reni! – kiáltott rám Arnold újra.
___– Mindjárt jövök – közöltem egyszerűen, feltettem a sisakot, aztán felültem Cortez mögé. Átöleltem a derekát, amitől a régi ismerőseim (pillangó barátaim) mind feléledtek a gyomromban, és elindultunk."
Leiner Laura - A Szent Johanna gimi 3. - Egyedül
L&L, 2020
__________________Részlet a könyvből:
„Cortez kikerült minket, lesétált a lépcsőn, miközben a lány már megindult felé. Tudtam, hogy rá vár, tudtam, hogy ő csak Viki lehet, de a következő jelenetet még én sem tudtam előre. A lány vigyorogva átölelte Cortezt, majd hosszú csókkal köszöntötte. Nem, ez nem olyan volt, mint kilencedikben, a díjugrató napján. Most jól láttam. Mindannyian jól láttuk. Lemerevedtem, nem akartam odanézni, de nem tudtam levenni a szemem róluk. A látvány sokkolt, minden energiámmal azon voltam, hogy akkor fulladjak meg, miután elmentek.
___- Sziasztok - köszönt hátra Cortez nekünk, aztán megfogta Viki kezét (összekulcsolt ujjakkal), és elindultak."
Guillaume Musso - Mi lesz velem nélküled?
Szép szőke Gabrielle számára két férfi létezik, illetve létezett. Az egyik első szerelme, Martin, a francia rendőrség műkincsrablásokra szakosodott sikeres nyomozója. A másik az apja, Archibald, a világ talán leghírhedtebb képtolvaja. Mindketten rég eltűntek a lány életéből, fájó űrt hagyva maguk után. Aztán egy napon újra felbukkannak, fenekestül felforgatva Gabrielle ha nem is boldog, de nyugodt életét. A két férfi között különös rabló-pandúr játék veszi kezdetét, amely hamarosan már vérre megy. Gabrielle pedig ott őrlődik köztük, nem tud választani, mindkettőjüket akarja. Ám vannak párviadalok, amelyek csak az egyik vagy mindkét fél halálával végződhetnek. Vagy mégis van más megoldás? Más feloldás? Amelyet talán nem is az életben, hanem azon túl kell keresni? Guillaume Musso Franciaország egyik legsikeresebb kortárs írója. Finom humorú olvasmányos regényeit (És azután, Visszajövök érted, Ott leszel?) több mint húsz nyelvre fordították le. Legújabb, hol szívmelengető komédiába, hol szívszorító melodrámába hajló, misztikummal fűszerezett, fordulatos romantikus regénye egy különös szerelmi háromszög története.
Guillaume Musso - Ott leszel?
Kezedben a lehetőség, hogy változtass a múlton…
Elliott Cooper, a neves San Franciscó-i sebész harminc éve nem tudja elfelejteni élete szerelmét. A bájos Ilenát baleset érte, de Elliott azóta is önmagát vádolja a haláláért. Aztán egy napon, amikor a Vöröskereszt önkénteseként éppen Kambodzsában dolgozik, különös ajándékot kap egy hálás öregtől: egy fiolát, tele kicsi, sárga pirulákkal, és egy mágikus ígéretet: ha sorra beszedi őket, újra láthatja Ilenát.
Elliott élete új értelmet nyer: egy-egy napra visszatérhet a múltba és találkozhat szerelmével, sőt, egykori énjével, az akkor harmincéves, forrófejű és forróvérű fiatal orvossal. Vajon jóváteheti-e a hibát, amit annak idején elkövetett, megakadályozhatja-e Ilena halálát, újraírhatja-e kettejük közös történetét?
Guillaume Musso Franciaország egyik legsikeresebb kortárs írója. Fordulatos, finom humorú és az élet szépségébe vetett hittel teli regényeit huszonnégy nyelvre fordítják. Az _Ott leszel?_ páratlan utazás, amelyet megtéve kicsit máshogy tekintünk saját életünkre is.
Leiner Laura - A Szent Johanna gimi 6. - Ketten
December 20-a Reni életének legboldogabb napja, és ettől kezdve minden megváltozik.
De vajon csak jó értelemben? Vajon meddig tart a váratlanul jött boldogság? És Reninek sikerül-e nemcsak megszerezni, de meg is tartani Cortezt? Mi mindennel kell megküzdenie a saját félelmein, gátlásain kívül? Hisz Cortez a suli legmenőbb sráca, mindenki rajong érte, Reni viszont, legalábbis a saját megítélése és persze Kinga szerint, a „nyomik” táborát erősíti...
A 11. osztály 2. féléve is tele van izgalmakkal, akárcsak a korábbiak: Dave például élete eddigi legnagyobb próbatételén megy keresztül, Kinga még önmagát is felülmúlja egy diszkóban, Corteznek iskolapszichológushoz kell járnia, Viki „kiborítja a bilit”, Reninek pedig váratlan vendég érkezik a születésnapjára...
„Ritkaságszámba megy, hogy egy könyvsorozat valamennyi kötete 90% feletti eredményt érjen el a Molyon. A Szent Johanna gimi eddig mindig jelesre vizsgázott.” www.moly.hu