Ajax-loader

További értékelések

Az alábbi értékelések a Moly.hu-ról származnak. A Rukkola értékelésekhez kattints ide.


Gelso
5.0/5

Ez ​a második könyv, amivel Janikovszky Éva megbőgetett… Nem magam sajnálom, most jó (volt) sírni…
Mosolyogva kezdtem el olvasni, és fel is ötlött bennem, hogy én is ilyeneket fogok felidézni, mint amivel a könyv kezdődik, hogy mi is kikkel, mindig a szokásos emberekkel, futottunk össze korán reggel negyed és fél hét között, amíg kísértem a nagyobbik fiam az óvodába. Sötét volt még, és vékony a holdsarló, amikor megszólalt a kisfiam: “Látod, anya, az én mosolyom is olyan, mint most a holdé…”, minden reggel jött a bolt melletti lépcsőn egy fekete ruhás középkorú nő, aki sosem mosolygott, túléltük a csaholó kutyasort, a legvadabbul ugató vizslát, az orgonasort, ekkor kanyarodott rá a hármas útra a pillangós busz még üresen, (és itt csatlakozott hozzánk később már Esztike;) átmentünk a zebrákon, megszámoltuk az új kocsikat a használtautó-kereskedésben, odaértünk a spárhoz, itt szembejött sietve a fehér ruhás, fekete bajuszos festő, a bolt előtt 3-4 csatlakozásra váró, cigiző dolgozó, mindig köszöntünk egymásnak, bár egyikünk sem ismerte a másikat; néha akadt, aki pénzt vett fel a közeli automatából, mi közben kidobtuk az üvegeket, műanyag palackokat a szelektív gyűjtőbe. Félrerúgtunk pár szem diót, és már oda is értünk az óvodába, aminek járdáját minden reggel sepregette Dodi bácsi az elmaradhatatlan kisrádiójával a nyakában, és jó reggelt helyett, jó éjszakával köszöntött bennünket… így értünk az oviba, egyszerre léptünk be a kerítésen a biciklivel érkező Aranka óvónénivel, és vetkőztettem le elsőként odaérkező kisfiamat finom kávéillat közepette…
Igen, ez természetes, hogy ha valaki már anya, elsőként a gyermekével kapcsolatos emlékek idéződnek fel…

De aztán más is megtörtént, amikor a piros hajú kislány felbukkant a könyvben, ill. ott bujkált a harmadik oldalon, és a szomorkodó Daninak azt a feladatot adta az óvónénije, hogy próbálja őt megvigasztalni… Dani egyből megfeledkezett szomorúságáról, és közeledett a kislányhoz…
Én lettem az a kislány hirtelen…
Nos, hát én sem szerettem óvodába elmenni, én is az anyukámmal szerettem volna menni, de volt nekem egy #Danim# Petim, egy göndör, tejfelszőke, búzavirágszemű Petim, aki játszani hívott, mellém ült a szőnyegen meseolvasáskor, daltanuláskor, vagy ha pl. dugóból készítettünk kiskakasokat; édesen foglalta nekem a helyet a reggelinél, ebédnél, a kis 6 személyes asztalkánál, kis pufók kezével befelé döntve a kis piros széket. Ámulva néztem, hogy tudja megenni a szilvalevest vagy a piszkeszószt, és mindig nekiadtam a pohár tejemet, vajas-mézes, vagy vajas-lekváros kenyeremet… Ő mellém ült, amikor vártuk a Télapót a csoportszobában, és bizonygatta, hogy ne féljek tőle, mert ő megvéd engem – bár én akkor még nem bíztam a szavában, mert az óvónéni ölében kötöttem ki, aki az ő anyukája volt… Később aztán együtt mondtuk a verset az anyák napi ünnepségen, jókat játszottunk kint az udvaron a fűzfa hűs árnya alatt. A következő években pedig már nem szaladtam el a Mikulás elől, hanem az ő kezét szorítva mondtam a verset együtt vele. Az óvodavizsgán ő volt a párom a táncban, fényképek is vannak ezekről…
Általánosba is egy osztályba kerültünk. A suliban elsőben ő gyűjtötte a legtöbb bélyeget, és a papírt a papírgyűjtésen. Minden évben farsangkor neki volt a legötletesebb jelmeze. Pl. a sárkány jelmezéhez negyedikben az egész osztály gyűjtötte az iskola tejes ill. kakaós dobozok fém fedőfóliáit…:-)
Másodikban ő játszotta a Kis Bicebócát amikor előadtuk azt az öregek napközijében, és ő lett a vegyes őrs őrsvezető helyettese… Ő volt az osztály jókedvre-derítője, csupa mosoly, csupa jókedv, csupa jószándék gyerek. Érdekes, hogy sosem ültem mellette.
Elsőáldozáskor vele készült közös fénykép.
Rajgyűléseken egymás mellett készítettünk ajándékokat a testvérosztálynak…nyaranta eljártunk egymáshoz pl. Gazdálkodj okosan-t játszani…
Közel volt hozzájuk a rét, a kiserdő, irigykedve hallgattuk, a beszámolóját a véletlenül talált, befogadott őzikéről, mókuskáról, nagybátyja kiscsacsijáról.
Hetedikben izgatottan vártuk kishúga érkezését, nyolcadikban együtt jártunk tánciskolába, ballagáson eltört a vadi új szandálom csatja, ő próbálta valahogy helyrehozni annyira, hogy el tudjak menni a többiekkel, ill. elballagtathassam az osztályfőnököt…
A későbbi iskolák idején ritkábban, de találkoztunk pl. a falu közös ünnepségein, vagy együtt izgultunk kései mandulaműtétén. Elterveztük, hogy egymás esküvői tanúi leszünk…de 2002-ben már nélküle mentem férjhez, azóta csak minden november elsején látogatok a sírjához, de valahányszor eszembe ötlenek ezek az emlékek, fájdalommal telek meg… és sírok, mint most is…
Nyugodj békében, O. Peti…

(Ne haragudjatok, muszáj volt mindezt megírnom.)


A könyvet a Janikovszky Éva Forever!! kihíváshoz olvastam (6).
_____________________________
Megjegyz.: Vegyes olvasás volt ám ez, sokan közreműködtek abban, hogy elolvashassam… a könyvet, a nagyobbik fiam úszótársának anyukája hozta el nekem a szülői házukból, aki, és most figyeljetek! a fent említett “szembejött sietve a fehér ruhás, fekete bajuszos festő” felesége! – ez mostanság derült ki…
Egyedül kezdtem olvasni, aztán csatlakozott a kicsi fiam, ő inkább a képeket nézegette, és olvasás közben igyekeztünk közösen beazonosítani a rajzokat a gyerekek nevével: vajon a rajzon lévő gyerkőcök közül melyik lehet Dani, Pöszke, Ágika, Zsoltika, Misu, éreztem, odafigyelt pár részre, hiszen ilyenek történhetnek vele is a bölcsiben; a nagy meg eleinte kényszeredetten hallgatott, mert inkább tévét nézett volna, aztán meg jókat nevetett a pincén, meg a nevek összekeveredésén a parkban.
Kedvenc részeim: az eleje, ahogyan elkezdődik a könyv, a Pöszkével való megismerkedés, a kulcsos sztori, meg a kazánfűtő bácsi a pincében, a rugdosós Zsoltika és a végén a tavaszkeresés.


clarisssa
5.0/5

Juj, ​ezt már megmondom: én sajnos már nem vagyok óvodás, de most nagyon jólesett pár napra visszatérni Janikovszky Évával a kiscsoportba. Természetesen annak idején én is óvó néni akartam lenni, meg nagy és fölnőtt, aztán ahogy tényleg nagy és fölnőtt lettem, rá kellett jönnöm, hogy óvódásnak lenni volt a legjobb dolog a világon…
Nagyon örültem, hogy végre megismerhettem Juzsó nénit! Nagyon tetszett, ahogy a gyerekekkel bánt(ak), játszott(ak) velük, tanítgatta(‘k) és szeretgette(’k) őket. Meg persze a gyerekek is nagyon tetszettek, aranyosak, okosak, barátságosak voltak. És persze hogy megnőttek a könyv végére! Alig várom, hogy már iskolások legyenek, hiszen akkor újra találkozhatok velük.


Kriszta
5.0/5

Én ​erre még hat csillagot is adnék, úgy ahogy van, imádnivaló! :) A mesék tündériek, Réber László rajzait meg szerintem senkinek sem kell bemutatni.
Ez a könyv nekem felüdülés volt, lubickoltam a mesékben, végig mosolyogtam, amíg Lillának olvastam. Most komolyan, ilyenek kellenek a kisgyerekeknek! Janikovszky Éva történeteiből árad a humor és a gyerekek szeretete. Kis óvodások mindennapjairól, csínytevéséről, gyermeki bájáról mesél, akikre jóságos óvónénik vigyáznak. A humor a gyerekek logikájából és ártatlanságából fakad, amiről a gyerekes szülők mesélni tudnának (és mesélnek is a Gyerekszájban :))
Még az olyan félelmetes dologból, mint a zsákos bácsi is, aki leviszi a rossz gyereket a pincébe a patkányok közé, felhőtlenül jókedvű csoportos mulatság lesz az ovisok közt, teljesen más szemszögből nézhetünk rá a mesén keresztül.
Az én kedvencem Ágika lett, aki mindig azt mondja, ha nem tetszik neki valami: – Juj, ezt már megmondom! (a kis árulkodós :D)


Nekem ​konkrétan az a rész tetszett a legjobban, amikor keresték a tavaszt.


tschilla
5.0/5

Az ​oviba készülő kisfiamnak vettem ezt a könyvet. Aranyos, de felolvasás közben végig azt éreztem, hogy ez inkább felnőtteknek, vagy legalábbis nagyobb gyerekeknek szól. Engem szórakoztatott, de szerintem a kisfiam csak úgy becsületből hallgatta, nem hiszem, hogy különösebben lebilincselték volna a történetek. De mindegy is, én értékelek, és nekem tetszett, szóval 5 csillag.


Kek
5.0/5

Bár ​kiscsoportosoknak és középsősöknek van ajánlva ez a könyv, s én ugyan kétszer jártam a nagycsoportot (ó, mint megtudtam a Már iskolás vagyokból: egész pöszkés vonás), mégsem találkoztam eddig e könyvvel. Na jó, akkor a nagyobb csoportot már kipipálhatom, az egyenruhámhoz én sem kaptam később sem papucsot, sem biciklit, sem lovat, de már tudom milyen járó szobor a büspök, hogy nemcsak a férfiak szorulnak ellátásra, hanem néha a nők is…, de a férfiak azért még inkább, ha kicsit betegek. S hiába nőttem meg azóta egészen tanító nénis nagyságra, kezem-lábam azért mégis csak szívernős méretű maradt. A szívem meg, hát ki tudja? Talán elég nagy egy ilyen szívmelengető könyvecske élvezéséhez.


hencsa06
5.0/5

Aranyos ​történetek a már megszokott kedvelt stílusban.


Annak ​idején is nagyon szerettem ezt a történetet, de még most is elvarázsolt. Imádnivalóak benne a gyerekek és az óvónénik.


Coffee
5.0/5

“Juj, ​ezt már megmondom!”
Nagyon jó! Imádom Janikovszkyt.
Persze… Ma is beugrottam a könyvtárba “csak öt percre gyorsan kölcsönözni egyet”, és leragadtam Janikovszkynál, ismét leültem a sorok közé, és elolvastam helyben három könyvét… Tuti, lázas vagyok.


Lahara
5.0/5

Aranyos, ​nekem ez is kimaradt. Igaz, én úgy mentem óvodába, hogy abban nem volt semmi lelkitörés, megedződtem már a bölcsődében. (A fényképek ugyan más mutatnak.)


← Vissza a könyv adatlapjára


Értékelések

Rukkola értékelés
3.7/5

Statisztika

42.7
átlagos pontszám i
0
aktív példány
0 példány értesítés alatt
0 prerukkolt példány
0 elérhető példány
0 eladó példány

Címkék

Kollekciók