Ajax-loader

Kiadónk ​ezzel a kötettel indítja azt a sorozatát, amelyben közreadjuk a nemzetközi pszichoanalitikus irodalom azon szerzőinek műveit, akik magyar nyelven még soha nem jelentek meg, vagy mint ennek a tanulmánynak az esetében, évtizedekkel ezelőtt, s így feledésbe merültek. Ebben, a brilliáns technikával megírt művében Freud a vallással kapcsolatos nézeteit fejti ki. Mai szemmel olvasva az 1927-ben íródott esszét, megdöbbentő, hogy állításai ma is mennyire időszerűek, és hogy az 1945-ben írt előszó mennyire igaz ma is. Azokat az utalásokat, amelyeket Freud a Szovjetúnióban folyó “társadalmi kísérletre” tett, és amelyekből kicseng mélységes szkepszise, a történelem sajnos teljes egészükben igazolta.
Azt kell mondanunk, hogy a vallás jövőjével kapcsolatos fejtegetései – annak ellenére, hogy ma is fájdalmat és ellenérzést válthatnak ki a vallásos érzésű emberekből – a beteljesülő jóslat erejével hatnak, hiszen az azóta eltelt több, mint 60 esztendő bebizonyította, hogy az isteni gondviselés nem létezik, valamint azt is, hogy a vallás szerepe a társadalomban ma már nem az, hogy mindenki felett uralkodjon és irányítson.
Végül a fordítót idézzük: “Őszintén kívánjuk, hogy az olvasó az előtte lévő könyvből áradó higgadt bölcsességben, tudományos tisztességben, türelmes kritikai szellemben, szilárd erkölcsösségben, és az emberi értelemben való mélységes hitben, amely tulajdonságokból manapság oly keveset látunk, a legmagasabbrendű szórakozást találja meg.”

Kapcsolódó könyvek

Értékelések

Rukkola értékelés
-/5

Statisztika

10.0
átlagos pontszám i
0
aktív példány
0 példány értesítés alatt
0 prerukkolt példány
0 elérhető példány
0 eladó példány
0
stoppolás
0
folyamatban lévő rukk / happ

Címkék

Kollekciók