Ideológia ​és utópia

Erich Fromm - Menekülés ​a szabadság elől
Az ​1933-ban a nácizmus elől menekülni kényszerült német társadalomtudós, Erich Fromm 1941-ben adta közre e munkáját - angol nyelven, Amerikában. A mű hű tükre azoknak a sors- és eszmei-szakmai fordulatoknak, amelyeken szerzője következetes tudományos gondolkodása és a külső események hatására szükségszerűen átesett. Az addig közkeletű pszichoanalitikus szükséglet- és libidóelmélettel szemben Fromm a szabadság egzisztenciális problémáját állította művének középpontjába. Az ember karakterét, személyiségét - mondja - nem az ösztönös szükségletek kielégítésének mikéntje határozza meg, hanem a szabadsághoz való viszony. Így például az autoriter személyiség kialakulását torz menekülési mechanizmusokként értelmezi, amelyekkel az egyén megpróbál megszabadulni az elidegenedéstől, a magánytól, a számára elviselhetetlen "negatív szabadságtól". A kétféle, negatív és pozitív szabadság megkülönböztetése olyan rendezőelvvé vált e műben, amely lehetővé tette, hogy nagy történelmi korszakokat és mozgalmakat éppúgy értelmezhessen vele, mint a személyiségzavarok, egyéni neurózisok különböző formáit. Fromm éles bírálata az emberi személyiség kibontakozását akadályozó mindenfajta belső és külső korlátozásról joggal tette művét híressé és mindenféle vulgáris világmagyarázat szemében hírhedtté. E gondolatmenetet folytatja később 1947-ben Az önmagáért való ember című munkájában. Mindkettő joggal hívta fel magára a magyar olvasóközönség kiemelt figyelmét. A szerző szenvedélyes hitvallása az ember "veleszületett és elidegeníthetetlen" jogáról a szabadságra, méltán emeli írását az el nem évülő művek kategóriájába.

Jürgen Habermas - A ​társadalomtudományok logikája
A ​társadalomtudományok logikájáról szóló szakirodalmi áttekintés a hatvanas évek közepén született, amikor az analitikus tudományelmélet az egységes tudomány programjának háttéreszméjével még jórészt uralta a szociológia önértelmezését. Ez az áttekintés hozzájárult e kontextus alapvető átalakulásához a következő évtizedben. Nem korlátozódik az adornoi pozitivizmuskritika folytatására - a figyelmet a nem konvencionális kezdemények széles körére irányítja, amelyekből a társadalomelmélet rekonstrukciója kiindult: a késői Wittgenstein lingvisztikai filozófiájára, Gadamer hermeneutikájára és az Alfred Schützhöz kapcsolódó etnometodológiára. A hermeneutika és a nyelvelemzés elsajátítása annak idején ahhoz a meggyőződésemhez vezetett, hogy a kritikai társadalomelméletnek le kell válnia a tudatfilozófiai alapfogalmiság Kantra és Hegelre visszanyúló tradíciójáról...

Arthur Schopenhauer - A ​nemi szerelem metafizikája
Schopenhauer ​célja meggyőzni az olvasót arról, hogy az a téma, ami az irodalom valamennyi műfajában nemhogy jelen van, de az egyik legkedveltebb mind a szerzők, mind az olvasók körében, érdemes a filozófiai vizsgálatra. Schopenhauer munkáját a többi között a Franklin társulat adta ki magyarul 1918-ban, Budapesten. A szerző maga is megjegyzi művében, hogy tanulmányának témájáról nem sok filozófiai értekezés született előtte, e kevés közül a jelentősek Platón, Rousseau, Kant, Platner és Spinoza tollából valók, ám Schopenhauer megítélése az említett gondolkodók szerelemről írt alkotásairól nem túl hízelgőek. A nemi szerelem metafizikája a többi mű között van annyira jelentős, hogy tekintetbe vegyük a nemek különbségének filozófiai vizsgálatakor.

Thomas S. Kuhn - A ​tudományos forradalmak szerkezete
Kuhn ​e művével mindazt lerombolta, amit a tudományfilozófia elmúlt évszázada oly gondosan felépített, nevezetesen a tudománynak azt a mítoszát, mely szerint a tudományos megismerés az utóbbi háromszáz évben töretlenül és egyenes vonalban fejlődik, s a vitathatatlan értékmentés, a páratlan igazságok tárházává válik. Kuhn sokat vitatott vagy éppen magasztalt nézetei nyomán új határterület jött létre a szűkebben vett tudományfilozófia és a tudománytörténet között: a "tudományos közösségek" és a "tudományos paradigmák" fogalmának bevezetésével a tudományfejlődés-elmélet, a maga rohamosan bővülő, óriási szakirodalmával.

Immanuel Kant - Prekritikai ​írások
A ​magyar filozófiai kultúra régi adósságát törleszti a kötet, amely Immanuel Kant úgynevezett prekritikai írásainak túlnyomó részét adja közre, többségüket magyar nyelven először. E tanulmányok nem pusztán a kritikai korszak előkészítése szempontjából fontosak, hanem világosan megmutatják Kant önálló filozófiai gondolkodásának állomásait. Kant A tiszta ész kritikája megjelenésekor, 1781-ben 57 éves. Az ezt megelőzően keletkezett írások gyűjteményét foglalja magában a régen várt kötet.

Georg Wilhelm Friedrich Hegel - A ​szellem fenomenológiája
Hegel ​művei a filozófiatörténet legnehezebb olvasmányai közé tartoznak. Absztraktsága és elvontsága néha olyan szinten mozog, hogy filozófiájáról beszélni nem lehet másként, mint szó szerint idézni a szerzőt, mert az az érzésünk támad, hogy egy szó megváltoztatása vagy kihagyása is végzetes lehet. _A szellem fenomenológiája_ című munkáról maga Hegel írja azt, hogy igazán csak akkor érthetjük meg az első mondatokat, ha már az egész művet értjük - ez a sajátos paradoxon, körbenforgás gyakran lehet élményünk Hegel olvasásakor.

Immanuel Kant - Az ​ítélőerő kritikája
Különös ​sors jutott az emberi észnek… kérdések ostromolják, melyeket nem tud elhárítani, mert magából az ész természetéből fakadnak, de megválaszolni sem tudja oket, mert az emberi ész minden képességét meghaladják. Kant főművének új magyar kiadása a korábbi, nagy elismerést kiváltott fordítás javított változata a szerző halálának 200. évfordulója tiszteletére.

Michel Foucault - A ​fantasztikus könyvtár
A ​kötet rövidebb írásokat tartalmaz, ezeken keresztül kívánja bemutatni nemcsak a teljes Foucault-i életművet, de azokat a fordulatokat is, amelyeket viszonylag rövid pályáján megtett. Természetesen a válogatók a mai, posztmodern Foucault-ból indultak ki, a korábbi művekből is azokat hozzák, amelyek a ma "érvényes" Foucault-képet meghatározzák. Így nagyobbrészt kimaradtak az összeállításból az irodalmár és a művelődéstörténész esszéi, annál nagyobb nyomatékkal szerepelnek azok az írások (Végtelenbe tartó nyelv; A történetírás módjairól; A diskurzus rendje; Szexuális választás, nemi aktus; Az etika genealógiájáról stb.), amelyek a "gyanú filozófusát" reprezentálják. Foucault ugyanis elsősorban leleplezésre törekszik, annak kimutatására, hogy az átlagos, normális, mindennapi cselekvésstruktúrák, a "szabályos" pszichék és a sematikus történések mélyén valami egészen más rejtőzik. E mélystruktúra kutatásában és "leleplezésében" áll Foucault legnagyobb tette, és ez közvetíti világméretű hatását is. Foucault a mélystruktúrában elsősorban az "uralmi vágyra" lel, ennek hatásait, indiciumait, szegmenseit mutatja ki a nyelvben, a történetfelfogásban, a szexben és az etikában is, de ennek figyelembevételével konstruálja meg antropológiáját és ontológiáját is. A kötet írásai nélkülözhetetlenek korunk filozófiájának alaposabb megismeréséhez, de Foucault nehéz szerző, olvasása komoly előismereteket feltételez.

Adolf Hitler - Mein ​Kampf
A ​Mein Kampf (Harcom) Adolf Hitler nemzetiszocialista vezető egyetlen, még az életében kiadott könyve, melyet landsbergi fogsága idején kezdett el írni, miután 1923-ban az ún. sörpuccsban való részvételéért börtönbe zárták. A könyvben áttekintette addigi pályafutását és megfogalmazta világnézetét, valamint politikai programját. A mű a nácizmus ideológiai alapvetése lett. Hitler magát a könyvben nem politikusnak, hanem programadónak (Programmatiker) ábrázolta. Eszerint „a programadó feladata nem az, hogy az ügy teljesíthetőségének különböző fokait megállapítsa, hanem, hogy az ügyet mint olyan megvilágítsa: másként szólva: kevésbé kell törődnie az úttal, mint a céllal.” Továbbá: „[a programadó] jelentősége csaknem mindig csupán a jövőben mutatkozik meg, mivel ő nemritkán az, akit „világidegen” szóval illetnek. Mert ha a politikus művészete valóban megfelel a lehetséges művészetének, a programadó azokhoz tartozik, akikre áll, hogy az isteneknek csak úgy tetszenek, ha a lehetetlent követelik és akarják.” Hitler ezzel az írással egy átfogó elméletet kívánt a nép elé állítani a marxizmus ellenében. Emellett úgy kívánta bemutatni addigi pályáját, mint ami pártja és az egész nép ideális vezetőjévé teszi őt a zsidóság, mint közös ellenség elleni összefogásban. Megerősítette az NSDAP 25 pontos programjának érvényességét. Megállapította, hogy a nemzeti szocializmus egyik elődjének számító Völkisch mozgalom sikertelen maradt és ideje lejárt; ezzel szemben az NSDAP modern, céltudatos gyűjtőmozgalommá vált, amely sikerrel tömörítheti a weimari köztársaság nacionalista és antidemokratikus erőit.

Immanuel Kant - A ​tiszta ész kritikája
Semmi ​kétség, minden megismerésünk a tapasztalattal kezdődik; hisz mi más késztetné munkára megismerőképességünket, ha nem az érzékeinkre ható tárgyak, melyek részint maguk váltanak ki képzeteket, részint értelmi tevékenységünket hozzák mozgásba, hogy e képzeteket egybevesse, összekapcsolja vagy szétválassza, és így az érzéki benyomások nyersanyagát feldolgozva létrehozza a tárgyakra vonatkozó ismereteket melyeket tapasztalatnak nevezünk. Így tehát az időben semmilyen tudásunk nem előzi meg a tapasztalatot, és minden ez utóbbival kezdődik. Ám jóllehet minden tudásunk a tapasztalattal veszi kezdetét, ebből még nem következik, hogy minden tudás a tapasztalatból ered. Mert nagyon is lehetséges, hogy maga a tapasztalati megismerés összetett valami legyen, hogy részint abból álljon, amit benyomások útján nyerünk, részint pedig abból, amit a tulajdon megismerőképességünk önmagából tesz hozzá (az érzéki benyomásokból csupán a késztetést merítve); csakhogy e kiegészítést nem különböztetjük meg azon alapanyagtól, amíg hosszas gyakorlat föl nem hívja rá a figyelmünket, és képessé nem tesz az elkülönítésére.

Georg Simmel - A ​kacérság lélektana
"A ​kacérságnak az igen és a nem ingatag játékát kell éreztetnie címzettjével, az elutasítást, ami az odaadás kerülőútja lehet, s az odaadást, amely mögött mint háttér és lehetőség, a visszavonás fenyegetése rejlik. Bármely végérvényes döntés véget vet a kacérságnak. A férfi pedig belemegy ebbe a játékba, s nem csak azért, mert nincs más választása, lévén vágya a nő kegyéhez láncolva. Gyakran mintha külön vonzaná és élvezetet okozna számára ez a megengedő - eltaszító bánásmód."

Morus Tamás - Utópia
_„Valódi ​aranykönyvecske, nem kevésbé üdvös, mint amilyen mulattató a LEGJOBB ÁLLAMFORMÁRÓL és az újonnan fölfedezett Utópia, azaz Sehol nevezetű szigetről. Írta a híres és ékes szavú MORUS TAMÁS, nemes London városának polgára és főbírája.”_ E szavakkal kezdődik Thomas More (1478–1535), azaz Morus Tamás 1516-ban kiadott, műfajteremtő _Utópiá_ja. A szerző fenti témamegjelölése azonban – nyilván szándékosan – meglehetősen pontatlan, hiszen az _Utópia_ mindenekelőtt a Morus korabeli Angliáról szól, s benne a XVI. századi angol társadalmi és politikai viszonyok kritikája éppoly hangsúlyosan jelenik meg, mint az ideális államnak lefestett, példaképként ajánlott Sehol sziget leírása. Számos jel árulkodik Utópia és Anglia „azonosságáról”: mindkettő szigetország, Utópia 54 városa Anglia 54 grófságának felel meg, az utópiabeli Szárazfolyó leírása pontosan ráillik a Temzére is, stb. A hasonlóságok azonban itt – a földrajznál – véget is érnek, hiszen a seholszigetiek társadalmi berendezkedése messze fölötte áll annak a Morus korabeli Angliáénak, amelyek a feudális abszolutizmus és a tőkés termelés korai formáinak együttélése jellemzett. Az Erasmusszal szoros baráti kapcsolatot ápoló Morus, akinek már az apja is kiváló ügyvéd, majd bíró volt, előbb ügyvédként, később pedig magas rangú politikusként tevékenykedett hazájában, de mindvégig, még a vérpadon is hű maradt elveihez, a humanizmus értékeihez. A humanisták tagadták az eredendő bűn dogmáját, és hittek az ember és a világ korlátlan tökéletesedésének eszméjében. Ezért született meg Morus _Utópiá_ja is, jóllehet maga a szerző úgy vélte, egyelőre nincs sok esély az ideális társadalom megvalósulására: _„Sok olyan dolog van a seholszigetiek államában, amit mifelénk is szeretnék látni. De alig remélem!”_

Leo Strauss - Joseph Cropsey - A ​politikai filozófia története I-II.
A ​nagyszabású összeállítás - melynek kis részét Strauss írta, nagyobb részét tanítványai és munkatársai - közel két és fél ezer esztendő politikatudományát, Thuküdidésztől Heideggerig közel negyven gondolkodó eszméit öleli fel.

Immanuel Kant - A ​gyakorlati ész kritikája
"Két ​dolog tölti el elmémet mindig új s egyre fokozódó csodálattal és hódolattal, minél gyakrabban és hosszabban gondolkodom el róluk: a csillagos ég fölöttem és a morális törvény bennem." Ezzel a híres mondattal kezdődik A gyakorlati ész kritikája Zárszava, azé az írásé, amely Kant etikai műveinek sorában a második helyet foglalja el Az erkölcsök metafizikájának alapvetése (1785) után. Noha a filozófus csodálatának tárgya és etikájának kulcsfogalma, a morális törvény már az 1760-as évek legvégén felbukkan Kant morálfilozófiai feljegyzéseiben, végleges jelentését és kontextusát éppen ebben az 1787 decemberében megjelent műben nyeri el. * Noha A gyakorlati ész kritikája megjelenését követően Kant folyamatosan dolgozott filozófiai rendszere kiépítésén, ezzel mindörökre adós maradt annak ellenére, hogy a Kritikák sora hamarosan egy harmadikkal is kibővült, a kétosztatú metafizikai rendszernek (a természet és az erkölcsök metafizikája) pedig 1797-ben megjelent a második része. Ennek a kudarcnak mélyen fekvő koncepcionális okai voltak. Az etika kitüntetett szerepe azonban soha nem kérdőjeleződött meg számára, ami talán természetes is egy olyan filozófus esetében, aki szabadságunk megnyilvánulását, a morális törvényt a kozmosz végtelenségéhez méri.

Michel Foucault - A ​szavak és a dolgok
Foucault-nak ​számos műve megjelent magyarul, ám ezek kivétel nélkül a kései, nemcsak érett, de az elmélettől egyre inkább a konkrétumok (igazságszolgáltatás, kórház, börtön, szexualitás stb.) felé forduló - alapelveit, vezérlő szempontjait immár olvasónál feltételező - szerzőt mutatják. Ez a mű feltehetőleg a szerző legfontosabb, nevét igen hosszú időre fenntartó alkotása. Ebben az alapelveket mutatja be, méghozzá abban a stádiumban, amikor Foucault maga is "rájött" arra, hogy mi az "uralom", mi a tudás "igazi" szerkezete, mi indokolja, sőt generálja a "gyanakvást", mi az emberi szituáció alapvető struktúrája; mi a tudás "archeológiája" stb. Bevezető és alapozó tehát ez a fiatalkori munka az egész Foucault-i életműhöz, és rajta keresztül a strukturalizmus, neostrukturalizmus és posztmodern egész összetett kérdésköréhez. Maga a mű - külső formáját tekintve - tulajdonképpen filozófia-, illetve eszmetörténeti vizsgálódás, annak kutatása és bemutatása, hogy miképp és mit kutatott és kutat a társadalomtudomány, a filozófia és az emberrel foglalkozó számos tudományos diszciplína. Lényegét, mélystruktúráját tekintve pedig olyan ismeretelméletről van szó, amely egyben antropológia és történetbölcselet is, olyasféle fordulat az ember és megismerése tárgykörében, mint Freudé a pszichológiában, vagy Nietzschéé az etikában. A mű több bravúros egyedi filozófiai és művészeti, történeti és közgazdasági elemzést tartalmaz, lényegét azonban nem ezek a sokszor idézett és bámult csúcsteljesítmények adják, hanem ember "eltűnéséről", mármint a tudományok felé irányuló reflektorfényéből való eltűnéséről, az eldologiasodás (éppen nem hegeli-marxi) koncepciójáról szóló alapeszmék, amelyek Foucault helyét a gyanú filozófiájának legnagyobbjai közt jelölik ki, és akinek hatása nemcsak a posztmodern vezető filozófusainak (Derrida, Rorty stb.) eszméin mérhető fel, de a filozófia, társadalomtudományi közgondolkodás ún. "normál" szerkezetén is. Alapmű, minden igazi - filozófiai, társadalomtudományi - műveltségre törő olvasó kötelező olvasmánya.

Friedrich Nietzsche - Zarathustra
Az ​Imígyen szóla Zarathustra (1883) a filozófiatörténészek szerint szerzője kevésbé kidolgozott, nem elsőrangú fontosságú művei közé tartozik, az irodalmárok viszont a költő Nietzsche egyik legjobb művének tartják, a nem filozófus Nietzsche-olvasóknak pedig mindenkor a legnépszerűbb, legkedvesebb olvasmánya volt. A szerző - alakmása, alteregója, a perzsa vallásalapító, Zarathustra maszkjában - próféciáit mondja el benne. E próféciák értelmét, irányultságát mindmáig vitatják. Sokan a legreakciósabb, prefasiszta elméletek megnyilvánulását vélik kiolvasni belőlük (Zarathustra az Übermenschet, a felsőbbrendű embert jövendöli, hirdeti meg bennük); mások a pozitivista értékválság dokumentumának tekintik. A huszadik század szinte minden fontos irodalmi irányzata sokat köszönhet e műnek: irodalomtörténeti, filozófiai és esztétikai szempontból alapvető jelentőségű.

Hamvas Béla - Szellem ​és egzisztencia
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Friedrich Nietzsche - A ​hatalom akarása
Ez ​a kötet Nietzsche 1883-1888 közötti feljegyzéseit tartalmazza A hatalom akarása címen, amelyeket utolsó alkotói periódusára tervezett, de befejezetlen főműve anyagául gyűjtött össze. Itt kapnak helyet a nietzschei gondolkodás alapvető eredményei az európai nihilizmus térhódításáról, a kor általános szellemi állapotáról; a szerző itt tárja elénk morál- és valláskritikáját, valamint új értékalkotásának tervezetét. Nietzsche hatalmas és rendezetlen hagyatékából barátja, Peter Gast és húga, Elisabeth Förster-Nietzsche válogatta e mindmáig egyedül hiteles gyűjteményt, amelynek rendszere a költő-filozófus 1887. március 17-én papírra vetett A hatalom akarása című tervét követi.

Hamvas Béla - A ​láthatatlan történet
Valamely ​szempontból egymáshoz rendelt események soráról azt mondjuk: történet. Van története az univerzumnak, a természetnek, az emberi társadalomnak, a kultúrának. Mindannak, ami a tér-idő kozmikus színpadán a keletkezés-elmúlás törvényének alá van vetve. Hamvas Béla történetei azonban aligha sorolhatók a történetírás színpadi eseményei közé. Ami őt foglalkoztatja, mindig és szükségképpen a színjátszás kulisszái mögé vezet, abba világba, amelyről alig tudunk valamit, amely nélkül azonban a történelem sem lenne más, mint a megjelenés-elmerülés véletlenszerű eseményeinek hömpölygő áradata. "A történetnek önmagában értelme nincs" - mondja Hamvas. Amit mi itt látunk, már csak végkifejlete annak a küzdelemnek, amit a létezés magasabb hatalmai: a léttisztitó erők vívnak a "létrontás démoni anarchiája" ellen. A láthatatlan történet 1943-ban jelent meg először az Egyetemi Nyomda kiadásában. A kötet Hamvas Béla (1897-1968) egyetlen, még életében kiadott esszégyűjteménye.

Platón - Kharmidész ​/ Euthüdémosz
"Most ​pedig kezdjük elölről..." Platón műveinek kommentált Atlantisz-összkiadása az utóbbi évtizedek klasszika-filológiai kutatásai alapján szükség szerint javítva, átdolgozva vagy teljesen új fordításban közli az egyes dialógusokat, s tartalmazza az eddig magyarul nem olvasható szövegeket is.