“Ebben a könyvben egyetlen szó sem igaz” – így kezdődik Kurt Vonnegut számtalan kiadásban és nyelven megjelent, nevezetes regénye. Viszont minden egyes szavát elhisszük – tehetnénk hozzá.
A zárt szerkezetű, feszes ritmusú történet fatális véletlenek szükségszerűen egymásra következő sorozata. Felix Hoenikker otromba különc, ám zseniális tudós, aki játékos kedvében feltalálja a földi életet pillanatok alatt kioltó szuperjeget. A veszedelmes anyag szilánkjait a torzszülött, ám a maguk módján szintén zseniális Hoenikker-gyerekek juttatják el a távoli San Lorenzo szigetére.
A sziget államformája a totális diktatúra, vallása az emberek tökéletes testvériségét meghirdető, sőt megvalósító bokononizmus. A vallás gyakorlására a hívek talpainak összeérintésével kerülhet sor, de az egyéb hittételekkel is részletesen megismerkedhetünk. A szuperjég pusztító erejének Bokonon próféta teremtő tanaival is szembesülnie kell.
E találkozás “naplója” a különös, egyszerre mulatságos és megrendítő történet, amely Vonnegut írásművészetének teljes gazdagságával bilincseli le az Olvasót.
Értékelések 4.8/5 - 3 értékelés alapján
Kapcsolódó könyvek
Kurt Vonnegut - Az ötös számú vágóhíd
A könyv részben az író személyes emlékén alapul; amerikai hadifogolyként Drezdában élte meg a hírhedt 1945. februári bombázást, amelynek során a város nagy része és 150 000 ember elpusztult. Az író sajátos technikája: az idő felbontása és a háromsíkú cselekménybonyolítás magasabb művészi egységbe foglalja a szerteágazó eseményeket.
Karel Čapek - Harc a szalamandrákkal
Ez a látszatra tudományos-utópisztikus regény csupán a háború előtti utolsó három esztendőben nyolc kiadást ért meg - és nem véletlenül! Fantasztikumba ívelő, váratlan, sziporkázóan ötletes és szellemes fordulatainak alapja az a fikció, hogy a csendes-óceáni szigetvilágban felfedeznek, majd üzleti érdekből hihetetlenül elszaporítanak egy különös, ismeretlen állatfajt, egy tengeri óriásgyíkot, a szalamandrát, amely bizonyos mértékig emberi tevékenységre képes: kezét és szerszámokat használni, beszélni, műszaki ismereteket elsajátítani. De a figyelmes olvasó előtt nem kétséges, hogy a regény valójában politikai-társadalmi szatíra, méghozzá a legkülönbek egyike: a mindenkori zsarnokság ellen akarja mozgósítani a fenyegetett emberiséget. Čapek mintegy felkiáltójelet tesz az emberiséghez intézett figyelmeztetése végére: "ez történik veletek, ha idejében nem tértek észhez!" A szerző olyan művet alkotott, amely minden fordulata, izgalmas és mulatságos megoldása ellenére - vérbeli szépirodalom.
Douglas Adams - Galaxis Útikalauz stopposoknak - A világ leghosszabb trilógiája öt részben
Ez a történet a szörnyen ostoba csütörtökről és rendkívüli következményeiről szól, és arról, hogy miért sokkal biztonságosabb a világegyetem, ha van nálunk egy törülköző.
Ez a történet emellett egy könyvről is szól, melynek címe: _GALAXIS Útikalauz stopposoknak_. Ez nem földi könyv, sosem adták ki a Földön, és a szörnyű katasztrófát megelőzően egyetlen földlakó se látta vagy hallott róla.
A könyv mindazonáltal szerfelett figyelemreméltó. Valószínűleg ez a legfigyelemreméltóbb könyv, ami csak napvilágot látott a Kisgöncöl óriási kiadóhivatalainak gondozásában – bár a földlakók ezekről se hallottak.
Ez a könyv nem csupán hallatlanul figyelemreméltó, hanem elképesztően sikeres is. Népszerűbb, mint a _Mennyei házi mindentudó_, jobban fogy, mint a _Hatvanhárom további figura súlytalanság esetére_ című illusztrált kiadvány, és ellentmondásosabb, mint Oolon Coluphid filozófiai bombaként robbanó trilógiája: a _Hol tévedett Isten_, a _Még néhány Isten legsúlyosabb tévedéseiből_ és a _Végül is kicsoda ez az Isten egyáltalán?_
A Galaxis Külső Keleti Peremének néhány liberálisabb civilizációja számára a _GALAXIS Útikalauz_ már kiszorította a hatalmas _Encyclopaedia Galacticá_t, s egyedül tölti be az összes tudás és bölcsesség tárházának szerepét, mert noha sok benne a hézag, és tele van kétes, de legalábbis üvöltően pontatlan adattal, két fontos vonatkozásban felülmúlja kevésbé szárnyaló elődjét.
Egyrészt némileg olcsóbb. Másrészt borítóján a következő szavak láthatók, szép nagy betűkkel szedve:
NE ESS PÁNIKBA!
Douglas Adams - Galaxis útikalauz stopposoknak
Ez a történet a szörnyen ostoba csütörtökről és a rendkívüli következményeiről szól, és arról, hogy miért sokkal biztonságosabb a világegyetem, ha van nálunk egy törülköző. Ez a történet emellett egy könyvről is szól, melynek címe: Galaxis Útikalauz stopposoknak. Ez nem földi könyv, sosem adták ki a Földön, és a szörnyű katasztrófát megelőzően egyetlen földlakó se látta vagy hallott róla. A könyv mindazonáltal szerfelett figyelemreméltó. Valószínűleg ez a legfigyelemreméltóbb könyv, ami csak napvilágot látott a Kisgöncöl óriási kiadóhivatalainak gondozásában - bár a földlakók ezekről se hallottak. Ez a könyv nem csupán hallatlanul figyelemreméltó, hanem elképesztően sikeres is. Népszerűbb, mint a Mennyei Házi Mindentudó, jobban fogy, mint a Hatvanhárom További Figura Súlytalanság Esetére című illusztrált kiadvány, és ellentmondásosabb, mint Oolon Coluphid filozófiai bombaként robbanó trilógiája: a Hol Tévedett Isten, a Még Néhány Isten Legsúlyosabb Tévedéseiből és a Végül Is Kicsoda Ez Az Isten Egyáltalán? A Galaxis Külső Peremének néhány liberálisabb civilizációja számára a Galaxis Útikalauz már kiszorította a hatalmas Encyclopaedia Galacticát, s egyedül tölti be az összes tudás és bölcsesség tárházának szerepét, mert noha sok benne a hézag, és tele van kétes, de legalábbis üvöltően pontatlan adattal, két fontos vonatkozásban felülmúlja kevésbé szárnyaló elődjét. Egyrészt némileg olcsóbb. Másrészt borítóján a következő szavak láthatók, szép nagy betűkkel szedve: NE ESS PÁNIKBA!
Harper Lee - Ne bántsátok a feketerigót!
A Ne bántsátok a feketerigót! írónőjét feltételezhetően nem kis mértékben ihlették személyes élményei regénye megírásakor. Ezt nemcsak abból a tényből következtethetjük, hogy a regény cselekménye Alabama államban játszódik le, ahol a szerző maga is született, hanem más életrajzi adatokból is. Mint az eseményeket elbeszélő regénybeli leánykának, az írónőnek is ügyvéd volt az édesapja. Harper Lee gyermek- és ifjúkorát szülőföldjén töltötte, ahol valóban realitás mindaz, amit regényében ábrázol, és ez a valóság vérlázító. A regénybeli alabamai kisvárosban ugyanis feltűnésszámba megy az olyan megnyilvánulás, amely a négerek legelemibb jogainak elismerését célozza, különcnek számít az olyan ember, aki síkra mer szállni a színesbőrűek érdekei mellett. A regény egyik legnagyobb érdeme éppen abban van, hogy sikerül erős érzelmi hozzáállást kiváltania az emberi egyenjogúság megvalósítását célző eszme mellett. Harper Lee a középiskola elvégzése után jogtudományt tanul. Egy évig Oxfordban diákoskodik ösztöndíjasként, aztán Alabamában folytatja tovább tanulmányait. Mint az egyetem folyóiratának szerkesztője, itt kerül először kapcsolatba az irodalommal. Tanulmányai befejezése után New Yorkba költözik, de nem folytat ügyvédi gyakorlatot, hanem különböző szerkesztőségekben dolgozik, sőt egy időben tisztviselői munkát vállal egy légiforgalmi társaságnál. A Ne bántsátok a feketerigót! 1960-ban jelent meg, a következő évben Pulitzer-díjjal tüntették ki. A regényt számos nyelvre lefordították, s talán nem érdektelen az sem, hogy a belőle készült film is hatalmas sikert aratott.
Kurt Vonnegut - A Titán szirénjei
Akit foglalkoztat, hogy mi az emberi lét értelme és célja, akit érdekel, hogy miért épült és mi célt szolgált a kínai Nagy Fal, Stonehenge és a Kreml, aki tudni szeretné, hogyan lehet üdvözülnie annak a milliárdosnak, aki puszta kézzel megfojtja legjobb barátját, és megerőszakolja majdani szerelmét, akinek fia kék madárrá képzi át magát, mert a boldogságot csak így tudja birtokba venni, az tartson Vonneguttal, a groteszk mese nagyszerű mágusával. Vonnegut remekművének szereplői a tér és idő titkos korlátain áttörve érik el a lelki béke katartikus boldogságát, de a mulatságos, felemelő és elképesztő történet olvasója is részese lehet a vonneguti üdvözülés torokszorító élményének.
Michael Ende - A Végtelen Történet
TEDD AZT, AMIT AKARSZ
ez a felirata annak a medalionnak, mely a korlátlan hatalmat jelképezi Fantáziában. De hogy ez a mondat voltaképpen mit is jelent, azt Barnabás csak hosszú, fáradtságos út után tudja meg.
Bux Barnabás Boldizsár számára, aki nem különösebben okos vagy szép, viszont gyönyörű történeteket tud mesélni, valóra válik minden gyermek álma: egy rejtélyes könyv olvasása közben hirtelen átkerül a mesébe, s ő lesz Fantázia birodalmának legfontosabb lakója, megmentője, akinek meséi nyomán új lények és tájak keletkeznek. Barnabás előtt nincs lehetetlen ebben a birodalomban, mert nála van a mindenható medál, az AURIN, s barátja lesz Fantázia legbátrabb vitéze, Atráskó és annak fehér szerencsesárkánya. Amikor azonban Barnabás túlságosan magabiztossá válik, s a medál feliratát, "Tedd azt, amit akarsz" túlságosan saját érdekei szerint kezdi el értelmezni, lassanként rémisztővé válik az addig oly kedves képzeletbeli világ. Barnabásnak sokat kell tanulnia, és sok kalandot kell átvészelnie, hogy megtudja, hogyan lesz a fantázia hőséből a mindennapok hőse, s hogyan válhat története valóban végtelenné.
Bux Barnabás Boldizsár történetét már eddig is világszerte több millió felnőtt és gyermek ismerhette meg, hiszen Michael Ende örökérvényű meseregényét 1979-es megjelenése óta több mint harmincöt nyelvre fordították le, és egy csodálatos filmet is forgattak belőle.
John Steinbeck - Édentől keletre
Steinbeck egyik legnagyobb és legismertebb regénye, az Édentől keletre egy család történetét mondja el az amerikai polgárháborútól az első világháborúig. A mű a Káin-Ábel-történet modern változata - két fiútestvér (Aron és Cal) kapcsolatát mutatja be egymással, az apjukkal, valamint gonosz és rosszerkölcsű anyjukkal. A regény az emberi választás jogát és felelősségét kutatja a jó és a gonosz harcában. A sokfelé ágazó és sokfelől egybefutó cselekményekből szinte határtalan körkép rajzolódik elő: a század eleji Amerika bonyolult társadalmi ellentmondásokkal zsúfolt, látványos freskója.
Két család története bontakozik ki a regény lapjain, s a Trask fiúk sorsa szorosan egybefonódik az író, John Steinbeck családjának sorsával. Át- meg átszövik a regényt a szerelem szálai: a bajt hozó, sötét erő testesül meg a gyalázatosan romlott Kate alakjában, s a történet végén egy erős, igaz érzés ragyog fel, két fiatal élet megváltó, boldog ígérete.
A gyakran komor színezetű eseményláncolat ellenére a mű végső kicsengése optimista: az Édenből kiűzött ember helyzete nem reménytelen, mert az akarata szabad, így győzhet a külvilág és saját lelke sötét hatalmain.
A regényből Elia Kazan rendezett nagy sikerű filmet 1955-ben.
Robert Merle - Robert Merle - Védett férfiak
Robert Merle antiutópiájában halálos, de kizárólag a nemzőképes férfiakat fenyegető járvány söpör végig a világon. A kór a legnagyobb pusztítást az Egyesült Államokban végzi, ahol hamarosan egy férfigyűlölő elnökasszony kerül hatalomra. A fegyveres női milicisták által őrzött "védett zónák" egyikében, Blueville-ben tudósok kis csoportja kutatja a betegség ellenszerét - ők a címben szereplő "védett férfiak".
A kutatást irányító Dr. Martinelli, miután megtudja, hogy az egyik szomszédos laborban egészen más jellegű kutatások folynak, kockázatos játszmába kezd, amelynek tétjét kezdetben valójában fel sem tudja mérni. Helyzetét tovább nehezíti, hogy vele van a fia, a tizenegy éves Dave is, s emiatt Martinelli igencsak sebezhető.
A doktor - és általában a férfiak - szerencséjére nem minden nő osztja az elnökasszony radikális nézeteit, és az ellenállásnak Blueville-ben is van egy titkos sejtje.
A járvány radikálisan átalakítja a társadalmat, s különösképpen a család intézményét, hiszen a férfiak tömeges pusztulása miatt a monogámia immár szinte bűnné válik. Ez számos tragikomikus incidenshez vezet, melyeket Merle megértő humorral tár az olvasó elé
J. D. Salinger - Zabhegyező
A regény főhőse Holden Caulfield 17 éves amerikai gimnazista, akit éppen a negyedik iskolából rúgtak ki. A cselekmény egy meg nem értett, a társadalmi konvenciókat befogadni és gyakorolni képtelen s ezért mindenünnen kitaszított kamasz fiú háromnapos kálváriája. Holden első személyben mondja el a kicsapása utáni három napjának történetét, melyet New Yorkban éjszakai mulatóhelyeken, kétes hírű szállodában s az utcán tölt el. Közben mindent megpróbál, hogy a világgal, az emberekkel normális kapcsolatot alakítson ki, de sikertelenül. Menekül az emberek elől, de mindenütt hazug embereket talál. Az egyetlen élőlény, akivel őszintén beszélhet, s aki talán meg is érti valamennyire, titokban felkeresett tízéves kishúga. De ő sem tud segíteni: Holden a történteket egy ideggyógyintézet lakójaként meséli el.
Salinger regénye nemcsak a kamaszlélek kitűnő, hiteles rajza, hanem a társadalmi konformizmus ellen lázadó ember kudarcának is szimbóluma.
Karel Čapek - Abszolútum-gyár
"Bondy, a Karburátorom óriási dolog. Műszaki és társadalmi szempontból átalakítja a világot; végtelenül olcsóvá teszi a termelést; megszünteti a nyomort és az éhséget; egyszer majd a fagyhaláltól is megmenti bolygónkat. Másrészt viszont melléktermékként Istent zúdítja a világra. Könyörgök, Bondy, ne becsüld ezt alá; mi nem szoktuk meg, hogy a tényleges Istennel számoljunk; nem tudjuk, hogy jelenléte mit idézhet elő - például kulturális téren, erkölcsi téren és így tovább. Barátom, itt az emberi civilizációról van szó!" Így próbálja Marek mérnök lebeszélni G. H. Bondyt, a nagy gyárost és üzleti vállalkozót. Hiába. Bondy megvásárolja a találmányt, és gyártani kezdi a csodálatos teljesítményű "karburátorokat", s ezzel valóban a világra szabadítja az "abszolútumot", az Istent. Hogy ebből mekkora bonyodalmak támadnak, s végül mekkora világfelfordulás, azt ilyen szellemes és szórakoztató formában csak Čapek írhatta meg, műfaji kötöttségeknek fittyet hányva, humort, iróniát, szatírát, paródiát szertelen kötetlenséggel vegyítve, úgy, ahogy arra talál csak egy fiatal, de az írásnak immár minden csínját-bínját ismerő író merészkedhet. Ez volt az első regénye.
Umberto Eco - A rózsa neve
Az Úr 1327. esztendejében járunk. Melki Adso és mestere, Baskerville-i Vilmos egy császárbarát apátságba érkeznek. (Adso, a történet elbeszélője a később bekövetkezett szörnyűséges események miatt nem ad pontos helymeghatározást az apátságról.) Az apát úr az éles eszű és tapintatos Vilmost – akit viselkedése és előneve alapján Sherlock Holmes középkori elődjének tekinthetünk – kéri fel arra, hogy segítsen felderíteni egy, az apátságban történt különös halálesetet. Otrantói Adelmust, a fiatal kora ellenére is nagy tekintélynek örvendő miniatúrafestőt egyik reggel a kecskepásztor holtan találta az Aedificium keleti őrbástyája alatti meredély tövében. Viharos éjszakán történt a tragédia, meg sem lehetett állapítani, a szerencsétlen vajon melyik ablakból zuhant ki. Gyanúra adott okot viszont az, hogy másnap egyetlen nyitva hagyott ablakot sem találtak, ráadásul az ablakok olyan magasságban vannak, hogy azokon képtelenség véletlenül kiesni. Vilmos a tőle elvárt tapintattal és ravaszsággal lát neki a nyomozáshoz, Adso segédletével. Hamarosan újabb halálesetek történnek. A nyomok az apátság féltve őrzött könyvtárába vezetnek, ahová Vilmos és Adso is csupán titokban tudnak bejutni. A szörnyű bűntények árnyékot vetnek az apátságra, amely pedig nagy horderejű eseménynek ad otthont: itt találkoznak a ferencesek és a pápaság képviselői, hogy teológiai vitát folytassanak Jézus szegénységéről. Ebben a látszólag egyszerűnek tűnő kérdésben támadt nézeteltérések ugyanis már-már az egyházszakadás rémével fenyegetnek. A bűntények miatt az apát úr végül a Szent Inkvizíció beavatkozását kéri. A kor egyik legkönyörtelenebb inkvizítora, Bernardo Gui érkezik az apátságba. Gui alaposabb tájékozódás nélkül eretnek összeesküvésként értékeli az eseményeket, a demokrácia álcája mögött ítélkezik, máglyákat állíttat. A máglyahalálra ítéltek egyike az a fiatal parasztlány, aki a szerelmet jelenti Adso számára…
Szerb Antal - A Pendragon legenda
Egy fiatal magyar tudós XVII. századi misztikusok után kutat a British Museum könyvtárában. Earl of Gwynedd, a Pendragon család feje meghívja várába, és Mrs. Eileen St. Claire, egy csodálatos fiatal nő, titokzatos gyűrűt küld az Earlnek az ifjú tudóssal.
Így kezdődik Szerb Antal egyedülállóan izgalmas, nagyszerű szatirikus detektívregénye, amely a legendákkal teli, varázsos walesi tájra viszi el az olvasót, ahol a képzelet szülte kísértetvilág a kor valóságos kísérteteivel ütközik össze egy hatalmas örökségért folyó izgalmas hajsza keretében.
A Pendragon legenda Szerb Antal sokoldalú tehetségének sajátos kifejezője. A homo ludens, a játékos ember, aki kirándul saját szférájából a tudománytól legtávolabbra eső könnyű, szórakoztató irodalom műfajába, és megtölti azt szellemének fényével, bebizonyítja, hogy fantasztikus és bűnügyi regényt is tud írni, sőt jobbat, mint ennek a műfajnak az iparosai. Mert ő közben magas színvonalú irodalmat is közöl, és bírálja, kinevetteti azt a sznob angol úri társaságot, mely oly nagyon fogékony a misztikumra. S ezzel tulajdonképpen ezeknek a műfajoknak a paródiáját adja.
Anthony Burgess - Gépnarancs
A Gépnarancs 1962-ben látott napvilágot, s azóta mit sem veszített aktualitásából. Nemcsak mert cselekménye a pontosan meg nem határozott jövőben játszódik, hanem mert Burgess írói képzelete és nyelvteremtő zsenialitása a napi politikánál is, a múló irodalmi divatoknál is időtállóbb. Ezt az antiutópista történetet egy tizenéves bandavezér, a jókedvvel kegyetlenkedő, ugyanakkor igen éles elméjű és a klasszikus zene iránt rajongó Alex mondja el, a maga egyéni, orosz eredetű szavakkal megtűzdelt szlengjén. Az ő egyszerre taszító és vonzó személyiségén keresztül kapunk képet az alattvalóira gondolattalan, gépies konformitást kényszerítő Államról, amely a fiatalok számára életformává vált erőszak visszaszorítására az "agymosástól" sem riad vissza - holott ez az erőszak paradox módon már a méltóság megőrzésének egyetlen eszköze, amikor az állati ösztönöknek kell eluralkodniuk a tudaton, hogy az ember legalább az embertelenségben ember maradhasson.
Ken Kesey - Száll a kakukk fészkére
A félig indián származású Ken Kesey fellépése az amerikai irodalom színpadán szorosan követte a hatvanas évek elején a beatnemzedék látványos áttörését. Első regénye, a Száll a kakukk fészkére 1962-ben jelent meg, s magyarul is nagy sikert aratott. Merész, egycélú lendület, izgalmas cselekménybonyolítás, kitűnően megszerkesztett jelképrendszer, bizarr és mégis hiteles emberábrázolás jellemzi a művet. A színhely: elmegyógyintézet. A szereplők: ápoltak és ápolók. A téma: talpra tudnak-e még állni a szánalmas emberroncsok. A regény azt sugallja, hogy a reménytelen kiszolgáltatottságban is lázadni kell az embertelenség ellen, mert az áldozat - fájdalmas bár - nem céltalan: talán van még visszatérés az elveszett emberséghez.
William Golding - A Legyek Ura
Egy csapatnyi angol kamasz, akinek repülőgépe lezuhan egy lakatlan szigetre, nekilát, hogy Robinsonként megpróbálja újrateremteni a civilizációt. A fiúk testületeket választanak, törvényeket hoznak, igyekeznek ésszerűen berendezni életüket, ahogyan a brit gyarmatosító szellemet dicsőítő kalandregényekben szokás. A Legyek Urának azonban más a végkifejlete: ezek az alig tizenéves gyerekek fokozatosan elvadulnak, lehámlik róluk a civilizációs máz, és immár nem komiszak, hanem gonoszak, ölni is képesek, és félelmükben csinálnak maguknak istent, aki megfelel démonikus mivoltuknak: a Legyek Urát. Azt teszik, önmaguktól, saját bensőjüktől vezérelve, amit ez a század tett a legszörnyűségesebb időszakaiban.
William Golding, akit 1983-ban életművéért Nobel-díjjal jutalmaztak, regényében korunk alapélményét dramatizálja megrázó lélektani és gondolati hitellel. A Legyek Ura (1954) méltán számít a mai angol irodalom egyik klasszikus alkotásának
Szabó Magda - Abigél
Ginával, Vitay tábornok elkényeztetett kislányával 1943 őszén megfordul a világ. El kell hagynia otthonát, iskoláját, barátnőit - méghozzá a legnagyobb titokban, búcsú nélkül. El kell szakadnia édesapjától, aki soha sem hagyta még magára korán anya nélkül maradt, egyetlen gyermekét. Mintha forgószél repítené a kislányt messze Budapesttől, messze mindentől, ami eddigi életét jelentette, az árkodi kollégium komor falai közé. Az erődre emlékeztető kollégium szigorú fekete-fehér világa tilalmakkal veszi körül a kislányt, rákényszeríti a maga érthetetlen és elfogadhatatlan törvényeit. S Gina hiába lázad, hiába szökne, menekülne innen, valami mégis maradásra kényszeríti, valami, amit nem tudott, s amit meg kellett tudnia ahhoz, hogy önként vállalja a rabságot. Hogyan is igazodjék el egy tizenöt éves kislány ebben a súlyos felnőtt-titkoktól terhes világban? Hogyan illeszkedjék be a lányok közösségébe, hogyan osztozzék gyerekes örömeikben, mint vegye ki részét ártatlan tréfáikból? Talán neki is hinnie kell a naiv árkodi diáklegendában, amelyet a kertben álló szobor alakja köré fontak a lányok? Írjon talán ő is levelet Abigélnek, a korsós lány szobrának, aki mindig segít a bajbajutottakon, a rászorulókon? Szabó Magda lebilincselően izgalmas és bravúros megoldású új regényét Loránt Lilla rajzai díszítik.
Daniel Keyes - Virágot Algernonnak
A harminckét éves Charlie Gordon, aki a szellemileg visszamaradt felnőttek iskolájába jár, önként veti alá magát egy veszélyes orvosi kísérletnek. Csak homályosan érti, hogy mi is fog vele történni, de egyvalamiben biztos: okos akar lenni. Úgy véli, ez lesz a kulcs ahhoz, hogy az emberek értékeljék és szeressék. De a kísérlet egész más eredménnyel jár, mint amire számított. Charlie előmeneteli jelentéseiből megismerhetjük a szinte analfabéta, melegszívű ember útját az emberektől elidegenítő zsenialitás elefántcsonttornyáig, majd azon túl is.
A _Virágot Algernonnak_ először novellaként jelent meg 1959-ben, később bővítette Keyes regénnyé. Az írás elnyerte mind a Hugo-, mind a Nebula-díjat, és számos filmes és színpadi feldolgozása készült. Megjelenése óta huszonhét nyelvre fordították le, és világszerte több mint ötmillió példányban kelt el. Mindez azt mutatja, hogy Keyes műve az eltelt évtizedek alatt cseppet sem kopott meg, ma is ugyanolyan erőteljes, mint ötven éve, bár némileg más szempontból. Ami a hatvanas években tudományos fantasztikumnak számított, az a 21. század olvasója számára, a génsebészet eredményeinek ismeretében, már sokkal inkább egy olyan kivételes ember szívszorító memoárja, aki megküzdött a saját tudatlanságával, környezete elutasításával és a felnőtté válás félelmével. A pszichológus-író örökérvényű alkotása - Charlie vallomásain keresztül - a toleranciáról, az emberi tartásról és az élni akarásról mesél.
Joseph Heller - A 22-es csapdája
Ismét egy kitűnő amerikai regény a második világháborúról. Joseph Heller könyve Norman Mailer, James Jones, Irvin Shaw világhírű műveivel egyenrangú alkotás: a legjobbak egyike. Heller tétele, hogy a háború a legnagyobb őrültség, amit az ember valaha kitalált. S ezen az abszurd helyzeten -a háborún - belül minden abszurd, ami csak történik. Sorra feltárulnak a hadat viselő amerikai társadalom ellentmondásai, amelyek közül a leglényegesebb, hogy Yossariannak és társainak, a Pianosa szigetén állomásozó bombázóegység pilótáinak igazi ellensége nem más, mint a saját parancsnokuk, aki a háborút remek alkalomnak tartja a saját karrierje előmozdítására. Yossarian keresztüllát a parancsnokok számításain, és elhatározza, hogy ezentúl csak egy dologra fog ügyelni: a saját testi épségére. Közben persze állandóan összeütközésbe kerül a felsőbbséggel, és folyton beleesik a 22-es csapdájába... A 22-es csapdája abszurd, vad, őrült szatíra, amelynek olvasása közben az ember hahotázik és káromkodik.
Jean Webster - Kedves Ellenségem!
Mi nehezebb? Száztizenhárom árva gondját viselni, egy árvaházat eligazgatni minden szakmai tapasztalat nélkül - avagy puhára főzni, mosolyra fakasztani egy mogorva, goromba, ámde tiszteletre méltó skót orvost?
Nos, ennek csak Sallie McBride, e "kétfrontos" küzdelem szenvedő alanya a megmondhatója. Szerencsére kudarcairól, győzelmeiről rendszeresen tájékoztatja legjobb barátnőjét, Judyt, az immár révbe ért egykori árvaházi növendéket. A szellemes, derűs, bizakodó, és csipetnyi öniróniával fűszerezett levélregényt tini olvasók és mamák egyaránt élvezettel forgathatják.
Üde olvasmány.
Mindenkinek, aki kedveli L. M. Montgomery, Jane Austen írásait. És az ő lányaiknak, anyukáiknak.