Ajax-loader

További értékelések

Az alábbi értékelések a Moly.hu-ról származnak. A Rukkola értékelésekhez kattints ide.


Csabi
2.5/5

Miután ​elolvastam [[Alan Alexander Milne: Már túl késő…|apa]] könyvét, és maradt bennem hiányérzet az íróról kapott képet illetően, rászántam magam, hogy elolvassam a gyerek könyvét is.
Az előzetesek alapján valamiféle szenvedéstörténetre számítottam, egy szerencsétlen gyerek történetére, akit a zsarnok apa irodalmi kénye-kedve szerint kiszipolyoz, majd elhajít. Nos, nekem nem ez jött le ebből a könyvből. Christophernek normális gyermekkora volt, úgy élt, mint a középosztálybeli, jómódú családok gyerekei általában, igaz, egykesége sok mindenben korlátozta. Mint kiderült apjával is felhőtlen, szinte már baráti volt a viszonya a felnőtté válásig. Igaz, kiskorában, úgy tűnt, nem sokat foglalkozott vele, de az apák már csak ilyenek, a fiúgyereknek meg kell érni rá, hogy végre apás dolgokat lehessen vele csinálni. Jó, voltak csúfolódások, szívatások az iskolában, hiszen milyen poén már, hogy Róbert Gida személyesen odajár, mint egy gyerek. Csakhogy a szerző ezekre nem igazán fektet hangsúlyt, igazán csak az epilógusban fest sötét képet a helyzetéről, az is inkább a felnőtté érés problémáit taglalja, nem túl részletesen. Nekem az volt az érzésem, hogy ő nem tanulta meg kezelni ezt a helyzetet, és egyszerűbb volt mást hibáztatni.

Persze nehéz ezt ebből a könyvből megállapítani, elsősorban amatőrsége miatt. CR nem örökölte apja írói tehetségét, ami kiüt egyrészt a szöveg milyenségén, másrészt a csapongó szerkezeten. CR megpróbálja az életét a Micimackón keresztül értelmezni, bemutatni, tehát vesz onnan egy szereplőt, helyszínt, majd ezzel kapcsolatban összehordja emlékeit. Sajnos ezek az emlékek kevéssé érdekesek, egy unalmas élet unalmasan megírva. Az, hogy a könyvben van egy erdő, és jé, a valóságban is volt a farmjukon egy erdő, amiben fák voltak, hát, nem túl izgalmas.
Igazán csak fanatikus Micimackó rajongóknak ajánlom, akik felcsipegethetnek némi információ morzsát kedvenc könyvükről.


Aurore
4.5/5

Christopher ​Milne apja írta neki {{nem is: a saját feleségének}} a Micimackót, az én apám meg felolvasta nekem. Micimackó valami olyasmi, amin osztozni kell. Úgy is vettem le a polcról, hogy nagyon kínlódtam mostanában, hogy mit olvassak, meg hiányzott is az apám, aki ezt a könyvet annak idején megvette, és most végre-valahára sikerült rászánnom magam. Mert a Micimackóban én az apámmal osztoztam. Felolvasta nekem többek között reggeli öltözködés közben. Igen, nekem ilyen apám volt. {{Ch. M. magányos kisgyerek volt, és én is. Ez egy közös vonás. Fiú létére lányosan öltöztették (az anyukája lányt szeretett volna), mégis ő volt a család fő javítómestere. Én lány vagyok, és anyukám szívesen játszik velem öltöztetőbabásat mind a mai napig, de mivel ő inkább fiút várt, nem igazán volt szabad kényeskednem. És nálunk is én voltam a “technikai zseni”. Talán ha nem lány vagyok, tényleg többre viszem ebben, mert engem is mindig érdekelt, mi hogyan működik. Csak ezek a fránya nemi szerepek meg elvárások…}}

Hát lehet, hogy bár Shakespeare-ről vagy Homéroszról alig tudunk valamicskét, mégis (ugyanúgy?) élvezzük a műveiket, hogy nem számít semmi más, csak a szöveg. Nekem mégis ad valamit a dologhoz, ha tudom (de legalábbis gondolom), hogy Carroll be-LSD-zve írta az Alice-t, vagy hogy a kis Róbert Gida tényleg lánynak volt öltöztetve, mégis ő épített csapdát a helefánknak*, illetve a Nagy Árvíz idején botokat szurkált a vízszint megfigyeléséhez. Vagy hogy a “dógomvan” azt jelentette, hogy elkezdett iskolába járni, és azért nem volt soha az Erdőben mondjuk délelőtt 11-kor. És hogy az utolsó fejezet valójában azt jelenti, hogy elkezdte kinőni a játékait és elszólította a kötelesség. Ha így olvassuk, bizony elég szomorú, pedig ez az élet rendje. Vagy például az ajánlást. Ki értette meg valaha, hogy ez igazándiból Dorothynak, Alan feleségének szólt, mert valójában ő volt a célközönsége ezeknek a meséknek, nem is a gyerek? Valahogy érthetőbb, kézzel foghatóbb nekem tőle az egész.

Nem tudom, sokak nem értékelik túl sokra ezt a könyvet, pedig Christopher Milne tisztességes könyvet írt a gyerekkoráról, a családjáról. Lehet, nem mese, meg nem is olyan vicces, meg nem is örökölte az apja tehetségét, de akkor is el lehet és érdemes is elolvasni, már ha valaki szereti A.A. Milne könyveit, különösképpen a Micimackót.

  • a magyar fordításban elefánt, de ez hülyeség, kérem – azt, hogy "helefánk"© én találtam ki

atalant
4.0/5

Egy ​üveg bor melletti sztorizgatásra emlékeztető könyv Róbert Gida Róbert Gidaságáról, meglepően élvezetes formában. Nem is a Micimackó regények háttérinformációi voltak a legérdekesebbek, hanem az a fajta időutazás, ami akkor ér valakit, ha egy idősebb ember elmeséli neki a gyerekkorát.
A közel száz évvel ezelőtti mindennapok megkapó miliője rögtön beszippantott, és nem is engedett annak ellenére, hogy az író (nevezetesen Milne fia) szerintem túlságosan is elfogultan beszél a saját nézőpontjáról.
Tény, hogy a személyét övező lelkesedés (ami nagyjából a mai celeb-kultusz előfutára lehetett) biztosan megviselhet egy kisfiút, akinek az édesapja révén egy egész világ megismeri a nevét. Nem teljesen érti még az egészet: hogy mitől lett ennyire népszerű? Viszont felnőttként visszaidézve ezeket az élményeket, nem feltétlenül az apa ezért a hibás. Talán foglalkozhattak volna a szülei többet is Christopherrel, de akkoriban (ahogy ezt a könyvben is írja) bevett szokás volt, hogy akik megengedhették maguknak, azok dadát vettek fel a gyerekük mellé, aki természetesen valamilyen szinten a szülei elé fogja őt helyezni, hiszen vele tölti el a legtöbb időt. Ennek ellenére a könyvből kiderül, hogy a szülők is szeretettel és gondoskodóan bántak fiukkal, és próbálták óvni a kíváncsiskodó szemek elől.
Christopher sérelmezi, hogy az apja miatt egy regénybeli szerep után a neve önálló életre kelt, hihetetlen érdeklődést generálva a valódi kisfiú személye iránt, akit így rengeteg kellemetlen helyzet ért. Valamint azzal is ellenérzései vannak, hogy apja sok helyen összemossa Róbert Gida alakját a saját (mármint az apja) gyermekkori élményeivel vagy fantáziaképekkel. Olyan dolgokkal, amik nem Róbert Gidával történtek, és hogy Milne bizonyos értelemben az elveszett gyermekkorát látta benne, és a pajtásaként kezelte. Szerintem ez nem feltétlenül probléma. Ha az ember jobban belegondol, még ha ezek igazak is, az már önmagában azt jelenti, hogy az apjának fontos ez a fiú. Ám ha ez nem lenne elég, csak gondoljunk bele, mekkora szeretet munkálkodhat ott, ahol egy apa a fiáról/fiának ír mesekönyvet. Ahonnan én látom, Róbert Gidának boldog gyermekkora volt. Persze minden csak nézőpont kérdése.
A szerző elfogultsága ide vagy oda, ez a könyv hatalmas meglepetést és pozitív csalódást okozott. Aki készen áll egy kalandmentes, de annál érdekesebb utazásra a századelő mindennapjaiba, annak talán érdemes nekifognia.

U.i.: Nem vagyok nagy angol-tudor, hiszen sosem tanultam, de a könyvben néha voltak olyan félrefordítások (főleg más művek címeiben -a sok egyéb mellett), amiket még én is kiszúrtam (college=kollégium?, pathetic=patetikus?), pláne úgy, hogy nem lett volna sok idő utánanézni. Gondolok itt többek között Dickens ’Szép remények’ című könyvére, ami a kötetben (ha jól emlékszem) a ’Nagy várakozások’ elnevezést kapta. Nem nagy hibák, de bosszantóak.


Lady_Hope
5.0/5

Én ​azért jobban vigyáztam volna Micire.. :D
Izgalmas volt, rájöttem hogy Róbert Gida él és nem egy örök hatéves.
Illúzióromboló, de tetszett. :)


Tercia
4.5/5

Szegény ​Róbert Gida rendesen megszívta a róbertgidaságát.
Sokszor álmodoztam arról, hogy milyen jó lenne, ha az én apukám nagy és híres író lenne.
Aztán amikor ilyen boldogtalan írógyerekekről olvasok, egészen örülök, hogy mégsem.


dianna76
3.5/5

Egyszer ​már szerettem volna elolvasni ezt a könyvet, de mikor a könyvtárban belelapoztam, megijedtem a tömény cselekményleírástól. Vissza is tettem a polcra. Most, egy Micimackós kihívás kedvéért mégis kihoztam. Végül is nem bántam meg, mert jó volt egyet s mást megtudni Micimackó eredetéről. A Róbert Gida gyermekkoráról szóló részek aranyosak, érdekesek voltak. Kedvencem a játékokról – konkrétan a Micimackóban szereplő állatkákról – íródott fejezet volt. Azok a részek, ahol belemerült Christopher Milne az édesapja életébe, gondolataiba, lelki világába, unalmasak voltak.
Az, hogy dada nevelte a kisfiút, nem volt meglepő, viszont megdöbbentett, hogy kiskorában csak “látogatóban” jelent meg a szülei társaságában, napi háromszor, meghatározott időben. A gyerekszobában kellett étkeznie, nem a közös asztalnál. Elképesztő!!
Nagyon furcsa lehetett, hogy a játékállatkájáról szóló történeteket – amik sokszor valóságra épültek – olvassa a fél világ. A sok-sok levél, és kérdések özöne….. Nem csodálom, ha nem szeretett Christopher Róbert Gida lenni.


camerastylo
3.5/5

Nagyon ​hullámzó, kicsit egyenetlenek éreztem. Volt amikor nagyon elkapott a hangulata; egy 20. század eleji jómódú angol család, hatalmas birtok, meleg otthon, aranyos gyermekkori emlékek, máskor úgy éreztem, kisiklott a medréből az írás, elvesztette báját, vagy épp cinikus élét (mert a kettő együtt megvan a regény erősebb részeiben). Néhol meg úgy tűnt, önellentmondásba keveredik Róbert Gida. Hol nagyon nem tudott mit kezdeni az ő Róbert Gidaságával és az apja szellemével, hol nagyon nagy szeretettel és alázattal írt az apjához fűződő kapcsolatáról.
Azért tetszett, főleg a tájleíró és az anekdotikus részek.


Nem ​igazán tetszett. Talán azért, mert az egész Micimackóban Róbert Gidát sosem szerettem. Ez a könyv sem szerettette meg velem. Nem tudtam megkedvelni a család egyik tagját sem. Értem én, hogy nehéz lehetett Róbert Gidának lenni, de nem is tudom…..nekem kicsit ellenszenves a Milne család. Pedig tényleg olyan lelkesedéssel álltam neki. Nem jött be.


moni79
4.5/5

Tetszett ​a könyv, megérdemelt volna egy normális fordítót és esetleg egy szerkesztőt, aki átnézi a szöveget… A kiadók valószínűleg nem tartották fontosnak a regényt, kár érte.

Christophernek főleg az lehetett nehéz, hogy a szülei helyett a dadája nevelte; az anyja nem igazán foglalkozott vele, az apja pedig inkább csak saját gyerekkorát kereste benne. Ennek ellenére jó lehetett azon az erdős helyen felnőni, a természet közelében.


Lahara
3.5/5

A ​gyermekkönyvtárban volt, pedig szerintem nem is annyira gyerekkönyv. Christopher Milne totál máshogy élte meg, hogy meseszereplővé vált, és nem valami pozitívan.


← Vissza a könyv adatlapjára


Értékelések

Rukkola értékelés
-/5

Statisztika

14.3
átlagos pontszám i
0
aktív példány
0 példány értesítés alatt
0 prerukkolt példány
0 elérhető példány
0 eladó példány
0
stoppolás
0
folyamatban lévő rukk / happ

Címkék

Kollekciók