Ajax-loader

További értékelések

Az alábbi értékelések a Moly.hu-ról származnak. A Rukkola értékelésekhez kattints ide.


Ákos_Tóth
5.0/5

Arra ​a kérdésre, hogy pontosan mit is csinál Esterházy ebben a regényben, a kötet második felének elején ő maga adja meg a választ: „tanítok, nevelek, szórakoztatok”* – mínusz egy pici önirónia.
Tanít, ugyanis írásai mögött óriási tudás- és műveltségbázis áll, amit ezzel az egész lábjegyzet-rendszerrel úgy tud átadni az olvasónak, hogy mindig új irányokba tekinthessen ki, új utakon indíthasson el minket a filozófia, az irodalom, a művelődéstörténet, a szemantika, a tudja a tököm, micsoda területén belül.
Nevel is, olyan értelemben, hogy miként is érdemes szemlélni például a történelmet: hogyan kell felfedezni a festményekről ránk figyelő mogorva alakokban az embert, hogyan vegyük tudomásul, hogy a zsíros mancsú Thököly Imre bizony tényleg rácsapott olykor Zrínyi Ilona tomporára. Nem mellesleg azt is megmutatja, hogyan születik A Regény – mármint a Történelmi Regény –, műve ugyanis egyáltalán nem úgy fest, mint egy befejezett, egyszerű történet száz oldalon, sokkal inkább hat munkavázlatnak, olyan százkarú torzónak, ami már teljes mértékben készen áll arra, hogy az olvasó kézbe vegye, de még benne vannak az alkotási folyamat – normál esetben felszín alá tűzdelt – vadhajtásai, az író csapongó figyelme, forrásai, vágyai.
És szórakoztat is, de valami veszettül jól. Emlékeim szerint utoljára Rideg és Badár Sándor könyvein vigyorogtam ennyit – meg egy Esterházy szemelvényen. EP humora tisztán nyelvi humor, az egymás után gördülő szavak, félmondatok, írásjelek együtt úgy tesznek komikussá bizonyos fordulatokat, hogy azok önmagukban állva nem is lennének viccesek. Itt egyébként el is jutottunk az Esterházy-próza legnagyobb csodájához: az író és olvasó közötti kommunikáció, az együtt gondolkodás új szintre emeléséhez.

Sosem éreztem magam annyira intim közelségben egy alkotóhoz, mint EP-t olvasva. Közhely, hogy minden műben ott van az író személye, de alig néhány könyve után konkrétan félni kezdtem az apjától, Esterházy Mátyástól, akinek a szelleme mindenhol ott lebeg, bármiből és mindenből ki tud bomlani, és állandóan felvillantja egy apa-fiú kapcsolat nyomasztó aspektusait, kérdéseit, megoldatlan problémáit. Mindez az itt megjelenő stílussal, a lábjegyzetekkel, a történelmi vonulattal együtt valóban felemeli az olvasót – bár szerintem EP túl is becsüli a befogadó képességeit –, nyers, ám nyelvileg és esztétikailag*** kikezdhetetlen irodalmi élményben részesíti. Már ha egyáltalán irodalmiban…

Tetszett, szerettem, az eddigi legjobb olvasmányom volt Esterházytól.

hetvennegyedik oldal*
164. oldal
*
Van funkciója a trágárságnak!


Szerintem ​ez a könyv egy zseniális irodalmi tréfa Péter részéről a kékharisnyák orra alá dörgölve. Történetet csak nyomokban fedezhetünk fel benne, szellemes szövegdarabok kristálycserepei csillognak itt egy halomban.


Kardozós ​változat

Szórakoztató(1) Esterházy(2) szöveg(3), sovánka történet(3) a 16. századból(4), szétírva(3) sziporkázó lábjegyzetekkel(1;2;3;4).

(1) Két este elolvastam. Élveztem, mert szeretem EP észjárását, humorát, bölcsességét.
Igen, tudom, van, akinek ez a stílus nem jön be, mert túl frivol, de nem kötelező EP-t olvasni. Biztosan nem fog felkerülni a kötelező iskolai irodalom listájára. Azt viszont el tudom képzelni, hogy betiltják, mert meleg szerelemről-szexről is szó van benne.
Továbbá hiányzik belőle az álszent áhítat a magyar hősi múlt iránt, nem borul le a nemzet nagysága előtt. Akinek ilyen köll, az olvasson inkább Nemzeti Olvasókönyvet.
Helyette kacskaringózik erre-arra, asszociál, gondolkodik. Mindenről eszébe jut valami. És ezt megosztja az olvasójával. Azt gondolja, hogy az olvasója okos, művelt, és megérti őt. Nem tesz engedményeket, hanem magát adja. A szórakoztatás lehet igényes is.

(2) Fölháborító! (Tréfa.) EP ismétli önmagát, nem újítja meg a magyar prózát, nem keresi a megváltást az íráson keresztül. Radics Viktóriától meg is kapja a magáét (lásd a Magyar Narancsban közölt kritikáját).
Ugyanakkor valóban. Most arra gondolok, hogy itt van újra EP édesapja, akivel egyszer már el/leszámolt, a Javított kiadásban. Éreztem, hogy ez az ügy még nincs elsikálva. Annak idején úgy gondoltam, jobban tette volna, ha nem írja meg azt a nagyszerű könyvet, hanem inkább visszavonul, elhallgat. Kifejezetten idegesített a Harmonia Caelestis szándéktalan nagyképűsége, az Esterházy család hősi múltja, kiváltságaira alapozott érdemtelen dicsősége. Ami persze csak rólam szólt, egy olvasóról, aki saját – a Háy János-i kisebbrendűségi komplexusokkal rokon – nézőpontjából olvasott.
EP tehát el/leszámolt, tisztességgel, hitelesen, de most újra előkerült a téma. És ez talán nincs igazán jól megoldva. Felmerül a kérdés – egy spion boldogsága -, amelyre hiányzik a válasz. Ebben talán igaza volna Radics Viktóriának. (Mondhatnánk EP modorában.) Nem baj, nem lehet mindenre választ találni, bár azért akkor ezt be kéne ismerni. Ezért egy fél csillagot levonok.

(3) Posztmodern. (Szeretnék a Merítés posztmodern rovatába bekerülni.) Szerintem a posztmodern egy nagy hülyeség. Nem létezik (a Merítés posztmodern rovatát is meg kéne szüntetni), csupán félművelt bölcsészek téveszméje, akik nem értik a világot. (Én értem.) Érvénytelenné nyilvánították a modernitás nagy narratíváját, a felvilágosodáson alapuló humanista és racionális gondolkodást, a haladás eszméjét, és elmerültek az irracionalizmus mocsarában, mondhatnám Zsdanov elvtárs modorában. De nem. (De igen. Ezt egyszer még megírom pontosabban is.)
Szóval szétírt szöveg, a történet súlytalan, sovánka, fügefalevél, amely eltakarja ama szervet, amelyet EP is megnevez, vulgárisan, bár nem tulajdonít neki akkora szerepet, mint NP, ami mindenképpen az előnyére válik. Hogy nem keres lelki rugókat és azok szexuális gyökereit, csupán felszínes (Kosztolányi), tudomásul veszi, hogy azok vannak.
Vannak, egy EP univerzumban, amely szövegből áll (valójában 1. idegsejtekből, amelyek nyilvántartják a szövegeket az ő koponyájában, valamint 2. emberekben, könyvekben és a világhálón terjedő mémekből, amelyek már függetlenedtek tőle), és ez az univerzum nagyon gazdag. És itt enfarkába harap az kilgyó, amikoris visszautal az első lábjegyzetre (1), miszerint ez a posztmodern gazdagság szórakoztató. Lehet olvasni.


Zálog
4.5/5

Elöljáróban.*

E.P. ​a magyar szépirodisták fecsegője.* Amúgy nem hiányzott sok, hogy nagyon tetsszen, csak a beígért történet, na meg persze főleg a kardozás. Vessző, az volt.*
Mondjuk nem én leszek az az olvasó, aki mellem dűtve büszkén meséli, hogy olvasta ezt a regényt: hisz’ a storylinet bajosan adnám elő kettőnél több mondatban, mit viel Engagement. Szóval, ez egyfajta szóbűvészet, ami irodalommal van kasírozva.
****

Vesszen a textus! Szabadságot a lábjegyzeteknek! (V.Z.)
*
Azt akartam írni, hogy úgy gazsulál az olvasónak, akár egy vén, szpílnes, sokat látott, és lehetőleg bölcsészdoktor nagyfater, aki disznó vicceket mormog a tizenéveseknek, de aztán gondoltam, ez azért már nem szép tőlem, így hát nem ezt írtam. (V.Z.)
*Mármint hogy igazi, nagybájszú huszárok karodozzanak igazi pengével, amin van markolat, keresztvas, vércsatorna(volt olyan rajtuk akkoriban?), minden. Ahogy a borítón ígérve lett. Khm. {{Mert egy lábjegyzetben, lopott Dumas betoldással megoldani a beígért kardozást, na az pofátlanság, bmeg/teringettét.(ezek a csillagok nem azok a csillagok.)}} (V.Z.)
****Rövid mondat. (V.Z.)
*****Azazhogy számomra E.P. a szócséplés királya, ami szerintem találóbb kifejezés lenne, de hogy illeszthetsz ilyet egy (többé-kevésbé) méltató értékelés corpusába? (V.Z.)


(2017-es ​változat)

Hogy mi is ez a könyv, azt nehéz meghatározni. Elvileg van itten egyszerű történet, de hogy mi is lenne ez, erre nem nagyon jöttem rá. Rémlik, hogy van itten gyilkosság, meleg-szerelem, spionok, mindez a 17. században, de hogy ezek a szereplők itten hogy jönnek össze, az rejtély. Most akkor mi itt a történet? Persze el lehet tekinteni attól, hogy itten történet lett beígérve, magyarok vagyunk, a be nem tartott ígéretek fölött nagyon könnyen tudunk szemet hunyni, vagy csak úgy magunkban és a közértben bosszankodni, meg szidni a k…. anyjukat ezeknek (vagy éppen korábban azoknak, illetve lehet olyat is, hogy még most is azoknak), úgyhogy ha eltekintünk attól, hogy itt történet lenne elvileg, amitől könnyű, hiszen ez egy Esterházy-könyv, akkor eléggé élvezhető.

De a rejtély akkor is rejtély marad, hogy mit is olvastunk? Van valami ereje ennek a könyvnek, talán a személyiség ereje, Esterházy, vagy szereted, vagy utálod, amint ez már a személyiségekkel lenni szokott, de azért egy könyvben mégiscsak több van, mint az alkotója. Nádas mondta valahol, hogy ezeket az utolsó könyveit EP-nek ő se érti, már a címüket se. Azért ez megnyugtató, ha már a Nádas se érti, akkor már-már biztosak lehetünk benne, hogy nincs is mit érteni rajta. Egy EP-szöveg (regény) úgyis olyan, mint a zene, a zenének sincs konkrét értelme, a dalszövegnek lehet, amit pedig nehéz lehámozni a zenéről, de mégiscsak valamiképpen irodalom (lásd még: Homérosz, illetve Bob Dylan, és még illetvébb Antoine és Désiré, azaz Bereményigézacsehtamás). Amúgy is olvastam, hogy EP-nek (azért nem csak neki) az a becsvágya, hogy olyan legyen, amit csinál, mint a zene. Azt hiszem, ezekben az utolsó könyvekben sikerült ez neki. Pedig elég kemény dió ez a föladat. Értelmes mondatokból, szereplőkkel, valamiféle történettel is – szóval azért eléggé regényesen – így megcsinálni. Végül is van az a pont, amikor annyi minden van, hogy az már maga a semmi. A semmit ne becsüljük le, elvileg oda kerülünk, amikor meghalunk. (Erről persze megoszlanak a vélemények, de a 21. században ez a semmi, már ha egyáltalán gondolunk rá. Régebben megvoltak a központilag támogatott sémák, mennyország-pokol, lásd még Danténál, buddhistáknál reinkarnáció, és így tovább, most inkább meg az van, hogy nem tudjuk, és végül is a nemtudás is egy semmi. Na de erről ennyit. És akkor még lábjegyzetelni is kéne a szöveget? Á, majd a harmadik olvasásnál.)

Ez a könyv afféle misztérium, beavatottaknak van bejárása csak, de ki tudja, ki az a beavatott, talán mégiscsak mindenki, ahogy ennek lennie kell. Szóval mindenkinek bejárása van, mint a világba/életbe. Azt se értjük, néha azt hisszük, hogy igen, de lényegében mégsem. És mégiscsak egy csoda, vagy inkább (semmi).
-
(ez meg még a 2014-es változat, illetve olvasat – S.)
Angárd!

Itt az ideje kijelenteni: a magyar irodalom legjobb lábjegyzetelőjével van dolgunk, egy virtuózzal, vagy őstehetséggel (a kettő talán kizárja egymást, mert az őstehetségnek nem kell gyakorolnia, a virtuóznak meg csak azt kell), a második legjobb különben Arany János volt. E. P. világirodalmi szintű lábjegyzetelő, még a furmányos Borgesnél is jobb. (Pedig azok a lábjegyzetek se semmik, ha nem lenne ráírva a kötetre, hogy novellák, azt hinné az ember, hogy esszék.)

A cím (ön)ironikus. Hiszen pont ezt hiányolták eddig E. P. könyveiből: az egyszerűséget, és a történetet. Penig vala benne történet, igaz, nem egyszerű, és nem is száz oldal. (Kardozós talán a Harmoniában vala, de nem bizonyos. Bizonyos csak a halál.) Igazából ez se egyszerű*, nem is száz oldal, és csak a végén kardoznak igazán, lábjegyzetben, de akinek ez sem elég, az ne olvasson könyvet. Teringettét!

Szerintem a lehető legtisztességesebb módon jár el egy író, amikor ironikusan ír. (Az irónia és a gúny között az a különbség, hogy a gúny támad.) Mert az irónia egyszerre mondja azt, amit, és azt is, hogy ez nem igaz, vagy nem így igaz, esetleg máshogy. Ez nagyon jó, mert akkor az olvasó dönthet, szerinte melyik igaz. Vagy megelégedhet azzal, hogy fene tudja, így is lehet, úgy is lehet.

Na, ez például Márainak nem ment. Kár. (Coelhónak sem, de nem sorolnám, túl sokan vannak, meg ugye a sértődés…)

E. P. pedig folytonosan ironikusan ír, ha egész terjedelmében bemásol egy Danilo Kiš-novellát, az is átváltozik, végig iróniával telitődik, ha már önmagában nem lenne tele vele. (Kišnél mondjuk nem kell hozzáadni, van benne, bár talán más a Kiš-irónia, mint az Esterházy.) **

És van ám történet itt is, ami nem akkora újdonság, mert van történet a Hahn-Hahn grófnőben is, meg a Hrabal könyvében, csak hát nem az a lényeg. (Aki csak történetet akar, az nézzen filmet – különben ezért is változott meg a próza és a regény: a film átvette a helyét azoknak a régi, egyszerű történeteknek, ma Tolsztoj inkább filmen csinálná meg a Háború és békét, vagy tévésorozatnak.)

Prűdeknek nem ajánlom, bár hátha segít legyűrni a prüdériájukat. Homofóboknak főképp nem: van benne homocekcualitás is! (Ez nem spoiler, E. P.-t nem lehet elspoilerezni, de mondjuk Defoe Moll Flandersét sem: maga Defoe teszi meg a könyv elején ;))

És még megdöbbentő csavar is van a végefelé, csak úgy odavetve, mintha nem is lenne oly izgalmas fölfedezés! (No jó, több csavar is van, már-már szappanoperai, de hát melyik csavar nem szappanoperai? Talán csak a hatlapfejű, tövigmenetes csavar. De az nincs ebben a könyvben.)

  • Egyszerű olvasónak egyszerű történet. De van-e egyszerű olvasó? – F. T.
  • Iróniára a legjobb példa Thomas Mann, nem tocsog benne, hanem finoman át van vele itatva, úgy, hogy az a legmélyebb szövetekig hatol, nem szaft és galuska, hanem alkoholos zsebkendő, már ha érti(te)k, mire gondolok. – F. T.

murmur
5.0/5

Nemrég ​volt egy eszmecserém, egy kötekedő kedvű netes ismerősömmel, hogy is van az, hogy én idén 170+ könyvnél járok, akkor kéri a címlistát és majd választ nekem tizet, abból írjak én neki olvasónaplót. Ez volt az elsődleges példa, hogy ebből mégis hogyan gondolta volna, mert maga a sztori pár mondatban összefoglalható, na de a lábjegyzetek. Tényleg nem tudnék írni róla, most sem igazán tudok mást mondani, minthogy nagyon szórakoztatónak tartottam, sokat nevettem rajta. Néha meg is veregettem a vállamat, mert hála az elmúlt időszak irodalmi lyukfoltozgatásainak már nem csak pislogok nagyokat, ha hivatkozik az író vagy idéz egy szöveget valahonnan.


Sajnos ​nem mondhatom, hogy egy jó, objektív kritikusa vagyok Esterházynak, mert én úgy rajongok, ahogy a Pamela des Barres tud, hát ő pedig a banda cicája, etalon a műfajban. Ennek ellentmond, hogy csak most olvastam el. De igazából pont a legjobbkor [[Chico Buarque: Budapest|ez]] után. Azt hiszem, az véresen komoly volt (már nem mintha ez nem! Úristen (!)) és nélkülözte az iróniát. Ez nem nélkülözte az iróniát, az öniróniát se, és a be-beszólást meg a fel-feldobott követ se.
Úgy érzem, nagyjából minden benne volt, amit egy szöveggel, egy szövegtesttel (szövegvégtagokkal, pl. láb) művelni lehet, fricskának néhány olyan is, amit nem is lehet, de. Konkrétan a Joy of Reading, ahogy én azt elképzelem. Viccesben, mert amúgy vannak még lehetőségek.
Oké, annál a résznél, nem pontos idézet, hogy és akkor most el kéne varrnom a szálakat, ej, nem szokta a cigány a szántást, konkrétan nyitott szájjal röhögtem.
Később Édesapjánál (édesapámnál) nem röhögtem.
Két utóirat.
1. Azt hitted, hogy azzal, hogy ma már csak be kell kopizni a gugliba, és kijön, hogy ki írta a mit, már befellegzett, mert ennyi az egész? Ennyi az egész? Hát hahahaha. Haha.
2. Két évig borzalmas magyartanárom volt a középiskolában, tényleg teszteket írtunk, hányban született, hányban hólt, hányban írta, definiálja a felesleges embert 15 szóban, karikázza be, mi a sorrendben harmadik könyve az XY-nak, A,B,C… valahogy már akkor is éreztem, hogy ő valamit nagyon félreért. Viszont még az ő pályafutása alatt olvastam Puskint, tehát még Esterházy előtt, minden szempontból :) és az ő (Puskin) egyik lábjegyzetét az Anyeginhez (nem pontos: „ezt még a tengerparton írtam”). Ez rám óriási hatással volt. De komolyan mondom! De ezt azzal a tanárnővel nem lehetett megtárgyalni. Jó, lehet másoknak lerágott csont, de asszem én ezt most tárgyaltam meg. Hogy ugye megmondtam én (persze nem mondtam meg), hogy ez mekkora játék, mekkora imitáció és mekkora irodalom. Köszöntem.


tgorsy
5.0/5

Olvasás ​közben az jutott eszembe, hogy olyanok EP könyvei, mint Thomas Mann kútja. Mélységes mély, és EP beleültet a vederbe és a gyűrük között húzogat. Le-fel, két gyűrűt fel, hármat le, egyet fel, hatot le, és így tovább, S miközben ezen gondolkodám. Mit olvasok?
“Mélysége mély× ama völgy…
[…]
×Ez a török időkben még nem számított Thomas Mann utalásnak. A minap hogy meglepődöttvolna Heimito von Doderer, midőn megjelent Dosztojevszkij Ördögökjének új, német fordítása” (157.o.)
(Az utolsó mondat nem tartozik mondandómhoz, de Dosztjevszkij miatt tőlem kötelező)
Koincidencia? (koincidencia. Események vagy jelenségek látszólagos ok nélküli egybeesése.)
Nem hiszem.


egy_ember
4.5/5

Persze ​lehet fanyalogni, hogy már megint nem igazi regény, de az a helyzet, hogy én szeretem, ha az E.P. szórakozik velem.*

Szórakozz a jó édesanyáddal! – K.O.*
*
most édesapámmal – E.P.
*Kényelmes Olvasó – N.P.*
*
**én


LRn
5.0/5

Esterházy ​ebben a kötetben azt kínálja fel nekünk, amit sokan hiányolni szoktak a munkáiból: egyszerűséget és történetet, ráadásul mindezt száz oldalban. Persze úgy kell annak, aki ezt elhiszi – egy kis csellel valóra váltja ugyan, de csak úgy esterházysan.

És ez egyáltalán nem baj, sőt, sokkal szerethetőbb lesz a szöveg ettől a jellegzetesen ugrándozó, lábjegyzetelő, (ön)ironikus agymenéstől, amitől egyszerre érzem magamat társszerzőnek (ami megtisztelő, ezt lássuk be) és nagyon-nagyon kicsinek (ami egy Esterházy mellett nem szégyen). A kardozást egy kicsit hiányoltam, de a szöveg dinamikus tánca bőven beillett párbajozásnak is. Esterházyt olvasni nekem mindig élvezetes élmény. Libabőr, nevetés, asztalcsapkodás.


← Vissza a könyv adatlapjára


Értékelések

Rukkola értékelés
-/5

Statisztika

82.0
átlagos pontszám i
0
aktív példány
0 példány értesítés alatt
0 prerukkolt példány
0 elérhető példány
0 eladó példány
0
stoppolás
0
folyamatban lévő rukk / happ

Címkék

Kollekciók