További értékelések

Azt ​mondja a fáma, hogy a középső kötetek egy trilógiában gyengébbek szoktak lenni, mintegy átvezetők csak a kezdet és a vég között. Smafu!!! Ez a folytatás egy fikacnyival sem maradt el az első résztől, épp annyi kaland, rejtély és rejtvény, sötét és ragyogó esemény öltött benne alakot, mint az előzményben. És én épp ugyanolyan hosszú lélek- és mítoszbúvárkodást tudnék belőle írni, mint az előző kötetből.

Tök jellemző, hogy én sokkal inkább közelállónak érzem magamhoz az ú. n. főgonoszt, mint a hőst. Azt nem mondom, hogy a világképe vonz, különösen nem az ízeltlábúak iránt táplált érzelmei, de mégis több valódi érzést sejtek benne, mint a bosszúálló hősszerelmesben, aki kinyír minden létező sárkányt. Fölháborító, már csak ezért is utáltam!