Szendi Gábor új kötetében az egyéni és a párkapcsolati problémákat elemzi. Részletesen szól az akarat szerepének túlértékeléséről, gondolkodásunk paradoxonairól, a szokások kialakulásáról és elhagyásának módjairól, valamint mindennek fényében a kapcsolati konfliktusokról és lehetséges, “másodfokú” megoldásaikról. Szendi az evolúciós gondolkodás mellett ezúttal a modern viselkedésterápiás szemléletet hívja segítségül, és állítja: cselekedeteinket folyamatosan általunk nem ismert és nem is megismerhető tényezők – rejtett tanulás, genetikailag örökölt vonások, nem érzékelhető ingerek, hamis emlékek, önigazoló értelmezések, téves észlelések stb. – irányítják. Vagyis a problémákat maga az ember teremti, az emberi gondolkodás hozza létre azáltal, hogy értelmezi önmagát, sorsát, környezetét.
A szerző szerint az emberi problémák lényege, hogy korlátozott információk alapján akarunk sokkal szélesebb alapokon nyugvó jelenségeket értelmezni. Ilyenkor általában túl nagy jelentőséget tulajdonítunk az okoknak, és a magyarázatokhoz az emberi tudatból és emlékezésből nyert információk rendszerint kevésnek bizonyulnak.
Szendi Gábor gyakorlati tanácsokban bővelkedő könyvében ugyanakkor rámutat: ha nem az okokat akarjuk tisztázni, hanem a megoldást keressük, sokkal hatékonyabban kezelhetjük egyéni és társas problémáinkat is.
Kapcsolódó könyvek
F. Várkonyi Zsuzsa - Szendi Gábor - Bagdy Emőke - Popper Péter - Mindennapi játszmáink
Eric Berne, a világhírű pszichológus figyelt fel arra, hogy a legtöbb ember életében sorozatosan ismétlődnek bizonyos kudarcos események, amelyek olyan szabályszerűen zajlanak le, mintha csak egy sportág vagy társasjáték előírásait követnék. Ezért nevezte el ezeket játszmáknak. Hamarosan azt is észrevette, hogy a „szegény áldozat” érdekes módon maga is aktívan dolgozik a kudarcos folyamat továbbgörgetésén – egészen a zárójelenetig.
Felfedezését, miszerint életünket gyakran egyáltalán nem a józan ész vezérli, hanem valami mögöttes program – ami többnyire csak fájdalmat, veszteséget és kudarcot gyűjt be számunkra –, nem könnyen fogadták el a tudományos körök, a pszichológiai játszma fogalma azonban bekerült a közgondolkodásba és a köznyelvbe is.
A Mesterkurzus-sorozat legújabb kötetében négy neves hazai pszichológus igyekszik megfejteni, miért ragaszkodik belső rendezőnk egy-egy adott dramaturgiához, és milyen módszerek segítségével javíthatunk a számunkra fontos, ám rosszul működő emberi kapcsolatainkon.
Szendi Gábor - A nő élete
Ki ne tapasztalná, mennyire nehéz ma eligazodni nő és férfi kapcsolatában? Az elmúlt 60-100 év alapvetően megváltoztatta a nemek kapcsolatát, a család szerepét és a nő helyét a világban. Szendi Gábor a nagysikerű Nő felemelkedése és tündöklése című könyvében még arról írt, mi rejlik a génekben, milyen programok dolgoznak a nőben és a férfiben. Legújabb kötetében azt elemzi, milyen erők és fordulatok összhatására született meg az "új nő", és milyen nehézségekkel kell megküzdenie a jelenben és a jövőben. A szerző szerint a 19-20. század során "belepiszkáltunk" saját evolúciónkba, amitől nő és férfi kapcsolatában alapvető fordulat állt be. De nem egyszerűen a viszonyok rendeződtek át: a két nem biológiai értelemben is változik. Változik a nő teste, változik egész lénye. Szendi állítja: manapság különösen fontos az evolúciós önismeret, mert csak ebből érthetjük meg igazán vágyainkat, kudarcainkat, helyünket az új világban.
Ismeretlen szerző - A párkapcsolatok iskolája
A kötet az immár hatéves Mesterkurzus rendhagyó előadássorozatának szerkesztett, kibővített anyagát foglalja egybe. A Párkapcsolatok Iskolájában hazánk legismertebb, legkiválóbb szakemberei osztották meg gondolataikat szerelemről és házasságról, féltékenységről és hűtlenségről, alkalmazkodásról, hazugságról, konfliktusokról és szexről. A kérdés, amely a kurzust életre hívta: vajon mi a baj manapság a párkapcsolatokkal? Miért olyan rettenetesen nehéz valódi társra találni? Miként lehetséges, hogy éppen abban a korban, amelyben minden a kommunikációról szól, egyre kevésbé értjük egymást? Hová tart ez a folyamat? Valóban nincs más választásunk, mint hogy újabb és újabb kérészéletű kapcsolatokba meneküljünk, vagy hogy megkeseredett hétköznapok várjanak ránk egy idegenné vált ember oldalán? A könyv tíz neves szerzője úgy véli, dönthetünk másképpen is. Igaz, az általuk javasolt út nagy elszántságot, akaraterőt, szeretetet és rengeteg munkát követel – de járható, és megéri az erőfeszítést.
Ismeretlen szerző - Belső utakon
Ki vagyok én valójában? Milyen tényezők alakítják viselkedésemet és sorsomat? Miért keveredem újra meg újra hasonló helyzetekbe? Hogyan ismerhetném és érthetném meg jobban önmagam? Meddig terjed a szabadságom, mi áll rajtam, s mi az, amire már nincs befolyásom? Miként változtathatok magamon és a körülményeimen?
Ki ne tenné fel ezeket a kérdéseket élete során számtalan alkalommal? Néha úgy érezzük, „halljuk” belülről a választ, máskor elbizonytalanodunk ebben, olykor pedig nincs más, csak süket csönd a szívben.
A Nyitott Akadémia sorozat keretében hazánk legnevesebb gondolkodói, lélektani szakemberei is sokszor igyekeztek körüljárni ezeket az izgalmas témákat. E gyűjteményes kötetben az elmúlt kilenc esztendő gazdag terméséből adunk közre tizenegy válogatott előadást.
Az egyes fejezetek szerzői különböző ösvényeken indulnak el, saját egyéniségükön átszűrve, más és más nézőpontokból közelítik meg sors, önismeret és szabad akarat kérdéseit, de lehet, hogy ugyanoda jutnak.
Fogadd el önmagad, és el tudod majd fogadni sorsodat is. Változtass magadon, és meg fog változni sorsod is.
Szendi Gábor - Pánik
Ebben a könyvében SZENDI GÁBOR megkísérli eloszlatni azokat a hiedelmeket, hamis mítoszokat, amelyeket a pánik körül a pszichiátria, a gyógyszeripar és a média évtizedek alatt felépített. A pánik fogalma mára elveszítette eredeti tartalmát, s marketingeszközzé vált az idők során. Sokan szemtanúi, rosszabb esetben áldozatai vagyunk annak, hogyan fokozzák le a szenvedő embereket egyszerű fogyasztókká. A szerző bemutatja annak folyamatát is, mindeközben a pszichiátria hogyan igyekezett megszabadulni saját átkos múltjától, melyben hatalmi eszköz volt csupán, hogyan rombolta le önnön pozitív törekvéseit, és távolodott el eredeti céljaitól.
SZENDI GÁBOR megközelítésében a pánik evolúciósan jól értelmezhető, természetes életjelenség, amelyet a propaganda tett aránytalanul félelmetessé. A szerző elemzi a pánik kezelésére javasolt módszereket, bemutatja a pánik modern szemléletét és a pszichoterápiás megközelítés lehetőségeit. Hogyan tanuljuk a félelmet, és hogyan győzzük le? Hogyan dagadhatnak a problémák hatalmassá, miközben megoldásukkal küszködünk? Hogyan ismerhetjük fel a pánikkal kapcsolatos tévhiteket, a pánikként félrekezelt kórképeket? Mit tehet a pániktól szenvedő ember a félelmeivel? SZENDI szerint a pszichoterápia lényege egy új életszemlélet, a konfliktusok, a problémák újszerű megközelítésének elsajátítása.
Ismeretlen szerző - Párkapcsolat klinika
Vajon rendbe lehet-e még hozni egy párkapcsolatot, ha egyszer már elromlott? Honnan tudhatjuk biztosan, hogy tönkrement, s nem pusztán egy átmeneti válságot élünk át? Mit jelezhet a társas magány, a nemi szerepek felcserélődése, a konfliktuskezelés eredménytelensége, a sok ádáz játszma, szexuális zavar és az intimitás fájó hiánya? Megannyi fontos kérdés, melyekre jó lenne ismerni a válaszokat, hogy a nehéz helyzetekben okos döntéseket hozhassunk. Még ma is viszonylag kevesen készülünk fel arra, hogy egy jó párkapcsolatban is kikerülhetetlenül találkozni fogunk krízishelyzetekkel. Ezek az úgynevezett normatív krízisek nagyon is komoly kérdéseket vetnek fel, mégsem arra szólítanak fel bennünket, hogy szakítsunk, hanem a válságot megélve, azon keresztüljutva még jobban elmélyíthetjük összetartozásunkat. A mi kultúránkban sajnos nehéz feladattá vált tartós, megelégedett társkapcsolatban élni, mert azok a külső összetartó erők, amelyek egy férfi-nő szövetséget anno megerősítettek, szinte mind semmivé foszlottak. Ezért ma személyes életfeladattá vált, ami még néhány évtizeddel ezelőtt sem volt az. Éppen ideje, hogy elkezdjünk dolgozni ezen sokat tehetünk magunkért, a kapcsolatunkért! A Nyitott Akadémia előadássorozatának keretében hazánk legnevesebb szakemberei keresték a válaszokat a sokakban felmerülő kérdésekre.
Baktay Miklós - Baktay Zelka - Popper Péter - Tari Annamária - Zsolt Péter - Pénz, karrier, csillogás?
Pénz, karrier, csillogás... A fogyasztói társadalom mágikus értékei, melyek megszerzéséért sokszor minden egyebet képesek vagyunk feladni: szerelmet, családot, egészséget, barátságokat. A verseny kemény tempót diktál, időt sem hagy, hogy észrevegyük: egy eltorzult valóságban gyakran mások akaratát hajtjuk végre, mások álmait hisszük a magunkénak.
Vajon, mit jelent az ember életében a valódi siker? Mekkora szerepet játszanak benne a pénz, a hatalom, a luxus látványos kellékei? Lehetünk-e ezek nélkül is boldogok egy olyan társadalomban, amely elvárja tőlünk, hogy a maga szabályai szerint bizonyítsunk? Létezik-e a sikernek személyes útja is?
A három neves pszichológus és a szociológus különböző nézőpontokból vizsgálja a siker kényszerét és lehetőségeit a modern világban. Igyekeznek választ adni arra a kérdésre is, hogy milyen hibák, félelmek, rossz beidegződések akadályozhatnak meg abban, hogy kiteljesítsük életünket, s minként változtathatunk ezeken.
A Mesterkurzus e kötetbe foglalt előadásai még a gazdasági világválság kirobbanása előtt hangzottak el, ám számos jelenleg égető kérdésre is érdekes lélektani magyarázattal szolgálnak.
Boldizsár Ildikó - Meseterápia
„Boldizsár Ildikó korábbi, nagy sikerű meseválogatásai után most a mesék gyógyító erejét tárja fel előttünk. Bevezet a történelmi gyökerekbe, rámutat a népmese szerepére a hajdani közösségekben, feleleveníti a legértőbb mese-kommentárokat, saját praxisából hoz példákat a lelki gyógyulásra, és végül hasznos tanácsokat ad, hogyan is meséljük a mesét, hogyan segítsünk vele másokon. A könyv hosszas kutatómunka eredménye, teljességgel eredeti végkövetkeztetésekkel. Minden fejezetében izgalmas, tartalmas és hasznos olvasmány.”
Szendi Gábor - Mezei Elmira - Paleolit szakácskönyv
"Szakácskönyvünkkel rendhagyó receptkönyvet vesz kezébe a kedves olvasó. E könyv úttörő, mert ilyen, táplálkozástudományi kérdéseket tárgyaló szócikkeket tartalmazó paleolit szakácskönyv eddig még sosem jelent meg Magyarországon, de a világon sincs sok belőle.
A paleolit táplálkozás Magyarországon, széles körben, csak a Paleolit táplálkozás c. könyv megjelenése óta vált ismertté. Egyre többen és többen választják ezt a régi-új életmódot, mert önmagukon vagy környezetükön tapasztalják, látják a paleo pozitív hatásait. Így nem csoda, hogy növekvő érdeklődés és igény támadt az új étrend követését megkönnyítő szakácskönyv megjelentetésére. Sokan ugyanis nem tudják, hogyan is táplálkozhatnának változatos és ízletes módon a paleo elvei szerint – ebben szeretnénk „okos” könyvünkkel segítséget nyújtani. A paleolit táplálkozásnak tulajdonképpen egyetlen titka van: vissza kell térnünk ahhoz a táplálkozáshoz, amelyhez évmilliókon át alkalmazkodtunk. Hogy mit is jelent ez bővebben? Erre kíván választ adni ez a szakácskönyv, amelynek táplálkozástudományi témái egyaránt szólnak a paleóval még csak most ismerkedő olvasóknak és azoknak is, akik már megismerkedtek a két előző – Paleolit táplálkozás, Boldogtalanság és evolúció című – alapkönyvvel. Az étrend kapcsán felvetődő leggyakoribb kérdésekre is kitérünk, ám mivel a szócikkek elsősorban az előző két könyv megjelenése óta felmerülő kérdésekre adnak választ, a paleo elmélete és a nyugati étrend kritikája iránt mélyebb érdeklődést érző olvasóknak érdemes azokat is tanulmányoznia."
Bagdy Emőke - Pszichofitness
Ez a vademecum ("gyere velem") könyv a kíváncsiak és vállalkozó kedvűek számára született. Azoknak, akik szeretnék megismerni saját lelki működéseik titokzatos világát. De nem öncélúan. Szeretnének e tudás által olyan lehetőségekhez és készségekhez jutni, amellyel elősegítik testi-lelki egészségük megőrzését, jó közérzetük, fizikai fittségük, lelki egyensúlyuk fenntartását. Azokhoz is szól ez a könyv, akik hajszoltak, fáradtak, kimerültek, szomorúak, kisebb-nagyobb "ideges tünetekkel" bajlódnak, esetleg valamilyen tesi működészavar már előállott náluk.
Szendi Gábor - A nő felemelkedése és tündöklése
A mű az evolúciós pszichológia nézőpontjából elemzi Nő és Férfi kapcsolatát. Bizonyítja, hogy ebben a férfiközpontúnak hitt világban valójában a Nő a titkos mozgató. A Nő a szervezője és egyben a fődíja annak a férfiak közt dúló, vérre menő viadalnak, amely érte folyik. Miközben a Nő gyengének tűnik, az Erő vele van, miközben vesztesnek tűnik, mindig ő az igazi győztes. A könyv fejezetei Nő és Férfi választásainak és kapcsolatának rejtett mechanizmusait írja le. Olyan kérdésekre keresi a választ: Miért vannak nemek, miért hal ki 10 millió év múlva a férfi? Mi a női szépség és mit vár a nő a férfitől? Mi a nő „A és B terve”, miért van annyi „kakukkfióka” a családokban? Mire jó az orgazmus, mi a szerepe az emberi szimmetriának? Miről árulkodik a mutató és gyűrűsujj arányunk, honnan sejthető, hogy Michelangelo Dávidja homoszexuális? És miért küzd annyi nő a meddőséggel, s hogyan csapja be a nőt a meddőségipar? A könyv zárófejezete a freudi életmű súlyos kérdéseit feszegeti, s bepillantást enged a pszichiáter és pszichológus szakmai szexuális visszaéléseibe is. A könyv olvasmányos, népszerű stílusban mondja el a legmodernebb tudományos eredményeket, de bőséges szakirodalmi hivatkozásokkal segíti a szakmai olvasókat is. Szendi Gábor leginkább szabad gondolkodónak szereti nevezni magát, akinek a legfontosabb érték az igazság és a szabadság. Változatos életútja arról tanúskodik, hogy a megújulásban és a változásban érzi jól magát. Programozó matematikusnak indult, majd filmíró lett, írásaiból három film is készült, majd pár év könyvkötés után a pszichológus hivatást választotta. Kutatóként az agy-lélek kapcsolata és az evolúciós pszichológia, gyógyítóként az életgubancok megoldása érdekli. Az igazság helyett a gyógyszeripari érdekek szolgálatába álló megélhetési tudományból kiábrándulva fordult a tudományos újságírás felé, céljának a hiteles tájékoztatást tartja. Ezért írta meg 2004-ben a bombaként robbanó leleplező tanulmányát, a Depresszióipart, majd 2005-ben az azonos című könyvét, melyek a gyógyszeripar és a pszichiátria veszélyes összefonódását tárták fel. Létrehozta „egyszemélyes” webszájtját, ahol cenzúrázatlanul mondhatja el véleményét. Mindezekért megtorlásként kutatói állásából elbocsátották, és a Magyar Pszichiátriai Társaság beperelte.
A. J. Christian - Talen - A Válaszok Könyve
"Ez a könyv a Válaszok Könyve.
Tudod miért?
Mert te adod meg a válaszokat."
Döntéseid eredménye a jelened, következménye a holnapod. S mivel a jövőt nem láthatod előre, nem csoda, ha a fontosabb események előtt nem tudsz dönteni, ha segítséget, tanácsot keresel. Mivel önmagával szemben mindenki vak – más problémáját átlátod, de a sajátjaiddal nem boldogulsz – egy "kívülálló" rendszer segíthet megoldani a nehéz helyzeteket és megtalálni a válaszokat.
Ez a rendszer a TALEN, amelyet eddig még sosem tanítottak nyilvánosan.
"Amikor megismert a világ, sokan azért jöttek el hozzám, hogy egy fontosabb döntésük előtt a segítségemet kérjék. S noha mindig a lehető legteljesebben próbáltam válaszolni, hamar észrevettem, hogy egyetlen felelet nem old meg semmit sem. Hogy miért? Mert a probléma sok elemből, a megoldása pedig, tengernyi lépcsőből, kanyarból és zsákutcából áll. Egyetlen találkozással csak a közeljövő gondjait oldhattam fel, s noha az adott helyzetben pontosan arra volt szükség, az első leküzdött akadály után az ember újra egy megmászhatatlan fal előtt állt, és...
És magányosnak érezte magát.
Ezért úgy döntöttem, hogy – mielőtt eltűnök a Föld színéről – egy olyan lehetőséget adok a kezedbe, amely mindig a rendelkezésedre áll. Egy olyan Mestert, aki sosem tűnik el, aki a sorsod minden fontosabb állomásán veled lehet, és segítséget nyújthat mindaddig, amíg szükséged van rá. Mint minden igaz kezdet esetében, eleinte a TALEN-nel is nehéz lesz, de meglátod, egyszer csak eltűnnek a nehézségek, és a válaszok, a semmiből feltárulkozó ösvények oly tiszták lesznek, hogy nem tudod nem észrevenni ragyogásukat."
A. J. Christian
A TALEN – a Könyv és a Táblák – megvilágítja önmagad és a múltad eltemetett zugait, kézzelfogható és megvalósítható megoldásokat kínál problémáidra, sőt, arra is rávezet, hogy mire számíthatsz a jövőben. Segítségével megtalálhatod a saját megoldásodat. Megoldást arra, miként változtass úgy az életeden, hogy jövőd a vágyaid szerint alakuljon. A TALEN utat mutat a sűrű erdőben, de az ösvényen neked kell végigmenned. A lehetőség a kezedben van.
Emlékezz a múltra,
fürkészd a jövőt,
de a jelenben élj!
Ismeretlen szerző - Családi boldogság, családi pokol?
Olyan korszakban élünk, amelyben szinte minden tradíció felbomlani látszik, az együttélés klasszikus formái – a házasság és a család – meggyengültek, az újak pedig csak sok fájdalmas próbálkozás árán alakulnak ki. Hatalmas ambíciókkal vágunk neki párkapcsolatainknak, a legjobbat és a legtöbbet szeretnénk megadni gyermekeinknek, ám amikor utolérnek a hétköznapok nehézségei és kudarcai, sokszor kiderül: sem eszközökkel, sem energiatartalékokkal nem rendelkezünk, hogy a felszínen tartsuk magánéletünk süllyedő hajóját. Korunk emberében ezért egyszerre van jelen a hagyományos kapcsolatformák iránt érzett, mély kiábrándultság, valamint a biztonság, a rendezettség és a harmónia iránti óriási vágy.
A Mesterkurzus legújabb tanulmánykötetének kiváló szerzői – akik között van pszichológus, pszichiáter, orvos-genetikus és pap is – a családi együttélés modern problémáit veszik górcső alá, és igyekeznek választ adni arra a kérdésre, hogy a folyamatosan változó körülmények között miként teremthetünk mégis stabil és meghitt kapcsolatot a hozzánk legközelebb állókkal.
Ismeretlen szerző - A belénk égett múlt
Hogyan éljünk túl egy szakítást, válást, szeretteink halálát? Miként váljunk lelkileg szabaddá? Mit jelent valamit vagy valakit igazán elengedni? Mihez kezdjünk, ha rájövünk, hogy fájó emlékeinktől a lelkünk mélyén nem is akarunk megszabadulni, holott éppen ez gátol meg abban, hogy teljes életet élhessünk? Hogyan bocsássunk meg annak, aki megsebzett, becsapott, megalázott, megkárosított bennünket? Egyáltalán miért érdemes megbocsátani - miért nem jobb megoldás mégis a bosszú? Hogyan építsünk rá egy derűs, új lehetőségekben gazdag jövőt a csalódásokkal és fájdalmas tapasztalatokkal teli múltra?
A kötet neves szerzői a modern pszichológia, a vallás és a spiritualitás világába vezetnek, együttérzéssel kísérve az olvasót azon a nehéz úton, amelynek végén azonban mégis csak ott van a felszabadulás és az újrakezdés lehetősége.
Fiáth Titanilla - Heller Ágnes - Popper Péter - Réz András - Hová tűnt a nyugalom?
Mikor voltak itt olyan évek, amikor senkinek sem kellett félnie? A lényeg nem ez. Hanem az, hogy az ember ne csináljon egyéni bűnöket a társadalom bűneiből, ne szorongjon attól, hogy a világ gyorsabban változik, mint az ember jelleme, értékrendje, és ne essen pánikba, ha úgy érzi, elszáguld mellette az élet. A lényeg az, hogy egy rohanó világban az ember nyugodtan rohanjon, ne izgatottan. El lehet ezt érni? Erről ír a filozófus, a pszichológus és az esztéta.
Baktay Miklós - Baktay Zelka - Dr. Csernus Imre - Kalo Jenő - Popper Péter - Boldogtalan kapcsolatok
Amikor híre ment, hogy a Mesterkurzus következő témája a "Boldogtalan Kapcsolatok", a jegyek napok alatt elfogytak, sokan be sem fértek a Belvárosi Színházba. Miért? Ilyen sokan élünk boldogtalan kapcsolatban? S mi a boldogság? Létezne egy ilyen állandó állapot? Lehet elhatározni a boldogságot? Netán a boldogság egy váratlanul felragyogó extatikus állapot, ami rövid időre is csak akkor jön létre, ha minél lazább az ember lelke?
És sok-sok további kérdés: Vajon mindenkinek jár a boldogság, mondjuk "alanyi jogon"? Vagy kegyelmi állapot? S ha valaki már volt boldog, okosan teszi-e, ha újra hajszolni kezdi ezt az élményt, meglévő kapcsolatait lerombolva? Fellini egyik filmjében egy szerzetes lábához borul a főszereplő: Atyám, nem vagyok boldog! Mire a szerzetes meglepődve: Hol olvastad azt édes fiam, hogy neked boldognak kell lenni?
Vajon mit gondol erről az orvos, a teológus, a pszichológus és az író? Tudnak-e válaszolni ezekre a kérdésekre, vagy csak latolgatnak? Mit lehet tenni a boldogságért? Vagy már az is valami, ha könnyebben viseljük el az élet keménységét? Töprengjünk rajta!
Szendi Gábor - Paleolit táplálkozás kezdőknek
A "Paleolit táplálkozás kezdőknek" azoknak szól, akiknek eddig nem állt módjukban vagy nem volt idejük alaposan elmélyedni a paleolit táplálkozás rejtelmeiben. Szendi Gábor könyve arra vállalkozik, hogy röviden és lényegre törően az ő számukra is bemutassa a legfontosabb, legalapvetőbb paleo ismereteket. Hiszen rendkívül sokan vannak, akik elfoglaltságaik, rohanó életük mellett is szeretnének lehetőséget kapni arra, hogy a természet rendje szerint táplálkozva megőrizhessék vagy visszanyerjék egészségüket.
A "Paleolit táplálkozás kezdőknek" kedvcsináló egy sorsfordító étrend bevezetéséhez és a témában való további elmélyüléshez. Megtudhatjuk, miért és hogyan okoznak a nyugati életmód által átalakított táplálkozási szokások olyan civilizációs betegségeket, amelyek a természeti népeknél ismeretlenek, hogyan okoz a túlzott szénhidrátfogyasztás szív- és érrendszeri megbetegedéseket, hogyan győzhetjük le könnyűszerrel a paleolit étrend segítségével a 2-es típusú cukorbetegséget, valamint hogy miként vezet a paleolit táplálkozás elveinek követése koplalás nélkül is gyors fogyáshoz és az egészséges testsúly folyamatos fenntartásához.
Szendi Gábor legújabb könyvében is a tőle megszokott tudományos alapossággal foglalja össze kutatásainak eredményeit, hogy megértsük ezt a forradalmian új, minden tekintetben tudományosan megalapozott, az ember evolúciójára épülő táplálkozástant.
Pál Ferenc - A szorongástól az önbecsülésig
A szorongásaink, aggodalmaink, nehézségeink és gyöngeségeink rettenetesen megkeseríthetik az életünket. Hiába szeretnénk fejlődni, növekedni, a sebeink, a zavaraink akadályoznak minket és kapcsolatainkat, de a munkánkat is. Amikor akadozik az élet bennünk és körülöttünk, amikor azt gondoljuk magunkról, hogy velünk valami nincs rendben, éppen akkor van igazán szükségünk az önbecsülésre.
Az önbecsülés az emberi élet egyik alapértéke. Általa vagyunk jóban önmagunkkal, érezhetjük jól magunkat a bőrünkben, és lehetünk érdekes társaság magunk számára. Az önbecsülés tesz alkalmassá arra, hogy megfelelő társat találjunk magunknak, akivel kölcsönös meghitt kapcsolatban lehetünk. A megfelelő önbecsülés segít megvédeni magunkat, és nem engedi, hogy rosszul bánjanak velünk. Megalapozza a hiteles kommunikációt, és alkalmassá tesz az együttműködésre érzelmileg nehéz helyzetekben is.
Az önbecsülés segít, hogy ne vegyünk több terhet magunkra, mint amit az élet valóban nekünk szánt, de ami a miénk, azt képesek legyünk hordozni. Az önbecsülés révén tudjuk kihozni magunkból a legjobbat, és elviselni vereségeinket. Az önbecsülés által tisztelhetjük magunkat akkor is, ha gyöngének bizonyultunk. Szilárdságot biztosít, hogy ne akarjunk mindenkinek megfelelni, és megerősít, ha valaki nem fogad el minket. Az önbecsülés széppé teszi az életet, mert segít fölfedezni mások értékeit, és megbecsülni mindazt, amit kapunk.
Ráadásul az önbecsülés sok pénzt takarít meg nekünk, hiszen nem szorulunk rá arra, hogy tárgyakon keresztül, birtoklás révén bizonygassuk magunk előtt is, hogy érünk valamit. Az önbecsülés hozzájárul a boldogsághoz azáltal is, hogy mindig lesz egy barátunk, akire számíthatunk, aki együttérzéssel fordul felénk - mi magunk. Az önbecsülés sok szorongástól és aggodalomtól szabadít meg, gyógyítja a sebeinket, és lehetővé teszi, hogy egészségesen és önfeledten éljünk. Segít, hogy szembenézzünk a realitásokkal, még ha fájdalmas is.
Az önbecsülés föltárja, hogy a szívünk mélyén lakik bennünk valaki, aki sokkal több, mint amit valaha is reméltünk.
Brené Brown - Bátraké a boldogság
Hogyan változtatja meg életünket, érzelmeinket, kapcsolatainkat és karrierünket, ha felvállaljuk, hogy sebezhetőek vagyunk?
„Ez a könyv könnyen olvasható, meggyőző, idézhető és veszélyes. Aki tényleg megemészti azt, amit Brené Brown itt elmond, az meg fog változni, annak a kapcsolatai átalakulnak és másképpen fog részt venni a világban.” – írja az előszóban Feldmár András A világ egyik legsikeresebb életmód tanácsadójaként és szerzőjeként a szégyen és a sebezhetőség kultúráját évek óta kutató Brene Brown könyvében bárki találhat hasznos tanácsokat és meglepő következtetéseiből még azok is új dolgokat tanulhatnak, akik eddig azt hitték jól haladnak az önmegismerés rögös útján. Az előadásairól készült videót már több, mint tízmillióan nézték meg eddig és az Amazon.com egyik legnépszerűbb szerzője. Brené Brown bátor nő, de nem amiatt, hogy ki mer állni több száz ember elé, hogy megossza kutatási eredményeit a hallgatósággal. Brené Brown bátorsága éppen a gyengeségeiben rejlik. Abban, hogy fel meri vállalni a hibáit és a sebezhetőségét, és arra biztat mindenkit, hogy ők is így tegyenek. Hisz abban, hogy sikerességünk és boldogságunk, valamint az, hogy milyen családban, közösségben, munkahelyen élünk, attól függ, hogy mennyire merünk esendően és teljes szívvel kiállni és megmutatni magunkat. A Bátraké a boldogság című könyvből megtudhatjuk, hogyan építhetünk erős alapokon nyugvó, szeretetteljes családot és közösségeket. Mert a bátor ember nem az, aki maximalistaként mindig többre és többre vágyik, hanem az, aki mer hibázni is.
Dr. Henry Cloud - Dr. John Townsend - Dave Carden - Earl Henslin - Alice Brawand - Családfánk titkai
A gyerekkorunkban a családunkban elsajátított magatartási és kapcsolati minták személyiségünk részévé válnak, és egész életünket végigkísérik. A káros minták akár nemzedékeken át hagyományozódnak kifejtve romboló hatásukat az újabb és újabb generációk életében. Többnyire ez áll a család felbomlása, a lelki sérülések, a szenvedélybetegség vagy a családon belüli bántalmazás hátterében. Ám nem szükségszerű, hogy megismételjük elődeink hibáit. A könyv pszichológus, illetve lelkipásztor szerzői terapeutaként szerzett tapasztalataik alapján állítják, hogy a káros minták megváltoztathatók, és az érzelmi sérülések gyógyíthatók. Terápiás gyakorlatuk mellett a Biblia évezredes bölcsességéből merítve vizsgálják, hogyan ismerhetjük fel azokat a családunkban elsajátított viselkedési és kapcsolati mintákat, amelyek negatívan hatnak az életünkben, ha nem változtatunk rajtuk. Könyvükből megtudhatjuk, mit tehetünk azért, hogy a diszfunkcionális működési módokat átdolgozva egészséges mintákat alakítsunk ki, és adjunk tovább gyermekeinknek.