Ajax-loader

További értékelések

Az alábbi értékelések a Moly.hu-ról származnak. A Rukkola értékelésekhez kattints ide.


Voltam ​a nejemmel a Szépművészeti Múzeumban, a Caravaggiótól Canalettóig című festészeti kiállításon, hát ne tudd meg! Vagy húsz hatalmas terem, tele barokk és rokokó képekkel, egy Szüz Mária ölében a kis Jézussal, egy lefejezett Keresztelő Szent János, egy lenyilazott Szent Sebestyén, aztán megint. Mária, Jézus, János és Sebestyén, és így tovább, száznegyven kép egymás után. Rengeteg!
Na, ez nekem tíz perc volt. Öt, amíg átsuhantam rajta, aztán még visszaléptem, mert találtam két csendéletet, ami tetszett, azokat hosszasan bámultam: még öt percig. (Mellékszál, de azért az egyiket megmutatom, nagyon trükkös kis kép, egy szekrény, különböző tárgyakkal, 1690-ből, a Medici család tulajdona volt, ki is lehet nagyítani, korai fotórealizmus:
https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/8/82/Cabinet_of_Curiosities_1690s_Domenico_Remps.jpg
Ezt csak azért meséltem el, hogy lásd, hatékony pali vagyok, szeretek haladni a dolgokkal, és a könyvekben is ezt szeretem.
A nejem viszont másfél óráig ácsorgott a képek előtt, mindent alaposan megtekintett, elolvasott, amíg én kint vártam rá.

Na, szóval ezt a könyvet inkább a nejemnek írták, 486 oldal, lassú, hosszú, lehet benne nézelődni.

Miről is szól? Két orvosról, egy férfiről és egy nőről, az 1910-es és 1920-as évekből, Erdélyből.
Ne olyan Wass Alberteset várjál, ahol van a szép táj, és a magyarok jók, a románok meg a zsidók rosszak, hanem inkább olyan Závadásat, ami liberális, és van benne egy csomó szociológiai, meg kultúrtörténeti leírás.

Ez így elég ijesztően hangzik, de azért olvasható, bár én a felénél majdnem abba hagytam. Ez az én hibám, mert nem érdekel eléggé az orvostudomány, meg a fürdőkultúra története a 20. század elejéről, Erdélyből. Ennyire mélyen azért én, magamtól, nem mentem volna bele.

Van aztán benne a szerelmi szál, ami elég érdekesen van megoldva: a két szereplőt alaposan megismerjük, mielőtt összejönnének. Tulajdonképpen végig, az egész könyvben, az ő naplóikat, belső monológjaikat olvashatjuk.
A nő, hát én őt úgy képzeltem el, mint Tompa Andreát*, aki nagyon okos és érzékeny ember, viszont nem indulhatna egy szépségversenyen. (Szemben velem, aki állandóan férfi szépségversenyeken indulok.) Baromi jó humora van, én legalábbis jól mulattam a szövegein, a bemondásain, az öniróniáján, és nagyon drukkoltam neki, hogy sikerüljön az élete. (Természetesen csak a regényben, mert az életben nem ismerem.)
A férfi viszont elég halovány figura volt. Olyan mulya, feminin alkat, aki elég nehezen szedi össze magát. Az ellentétek kiegészítik egymást? A fene tudja.

A könyv stílusa tökéletes: egyszerre korhű és érthető, plasztikus és választékos, és a szereplők egyedi élettörténetéhez is illeszkedik.

A könyvről a profi kritikusok csupa jót írtak, voltak olyan ranglisták, ahol a 2013-as év egyik (második) legjobb könyvének választották, csatoltam is egy csomó (kilenc) linket, ahol meg lehet ezeket (a kritikákat) nézni. Mind hosszú, alapos dolgozat, ami mutatja, hogy nem lehet ezt a könyvet olyan egyszerűen elintézni.

Visszatérve a Szépművészeti Múzeum kiállítására, amíg a nejem a Caravaggio és Canaletto képeket nézegette, addig én az artmagazin egy számát olvasgattam. Volt benne egy cikk (http://www.artmagazin.hu/artmagazin_hirek/a_carroda_es_a_szellemek.1725.html?pageid=81 ) egy másik Erdélyből elszármazott alkotóról, Csákány Istvánról, aki 1978-ban, Sepsiszentgyörgyön született. Őt most az egyik legérdekesebb magyar képzőművésznek tartják a nyugati művészeti kritikusok. A 2012-es Kassel-i Documenta fesztiválon (a nemzetközi kortárs művészet legrangosabb száznapos kiállítása) szerepelt egy installációjával, amely – nem túlzás – világhírnevet szerzett neki. Az ő művészete nemzetközi. Tompa Andrea könyve valószínűleg lefordíthatatlan, vagy legalábbis annyi lábjegyzetet, magyarázó szöveget követelne, hogy irodalmi alkotásként biztosan élvezhetetlen lenne. Ez a könyv, a benne szereplő történetek, csak a miénk, magyaroké. (Talán románra lenne érdemes lefordítani!) Aki számára fontos a nemzeti önismeret, és nem riad vissza az igényesen megírt, lassú prózától, annak a Fejtől s lábtól erősen ajánlott.

*Tompa Andrea: https://www.google.hu/search?q=tompa+andrea&source=lnms&tbm=isch&sa=X&ei=2CnOU6r7JYLpywOki4DYDA&ved=0CAkQ_AUoAg&biw=1047&bih=681


Juci
4.5/5

Olyan ​belemerülni ebbe a regénybe, mint amikor beszállsz a gyógyvizes medencébe, és azt érzed, hogy aaaaaaaahhh. Úgy simogat. Pedig nem pihepuha babarózsaszín izé. Csak valahogy olyan szépen meg vannak formálva ezek a mondatok, annyira életszerűek és olyan hitelesnek tűnnek, hogy simán elhiszem, hogy száz éve élő emberek tényleg így beszéltek és gondolkodtak (és ebben nemcsak a száz éve a hangsúlyos, hanem az élő is).
Ráérős könyv, ez tény. Nem egy gyors, frissítő zuhany, hanem hosszú, meditatív fürdőzés. Merengés a világ állapotáról, vagy legalábbis a világ egy kis szeletének állapotáról, ahol békebeli csönd zizeg, hogy aztán meglepetésszerűen, szinte előjel nélkül kavarja fel a háború szele, és megváltozzon minden örökre.
Nagyon szerettem az ismerős érzést, amit adott. Főleg az idealista fiatal nő gondolatait, aki mindenféle ügy iránt lelkesedik, és egész életét az emberiség javán való munkálkodásnak szeretné szentelni, és küzd önmagának mint szexuális lénynek az elfogadásával, és ahogy ironizál saját magán, és ahogy az évek folyamán az idealista fiatal lányból egy realista, érett nő lesz, akire büszke lehet az a fiatal lány, aki volt (ez a része már nem feltétlenül volt ismerős :D). De érdekes volt figyelni a férfi főszereplőt is, akit más vonalú pályán vitt végig az élet (bár nem kevés hasonlóság volt a történetükben, pl. a nemi szerepekkel és – ezzel összefüggésben – a szülői elvárásokkal való megküzdés terén), ami szintén tanulságos volt.
Több szinten is működik a regény: orvostörténeti dokumentumként, gendertanulmányként, allegorikus történelmi elbeszélésként, társadalmi körképként, a zsidó/magyar/erdélyi identitáson való töprengésként, végig nagyon nyitott, befogadó szellemben. Fontos és szép könyv, igazi szellemi-lelki táplálék, amit jóllakva teszel le.


eme
5.0/5

olyan ​az a hang, mint a moha a nyári erdőn, csak rá kell feküdni s kész

Vagy mint a víztükrön való lebegés. Gyógyszer és boldogság.
Voltatok már úgy, hogy álmotokban visszaköszönt egy épp olvasott könyv? Velem először történt meg. Szándékosan sokáig vártam az olvasással, szükségem volt pár szabadabb napra, hogy elmerülhessek benne, hogy nyugodtan ízlelhessem, emésztgethessem. Olyannyira sikerült, hogy egy reggel, félálomból az ébredés felé evickélve azon vettem észre magam, hogy a könyv hangján álmodom. Azon a szándékosan túlarchaizált, ringató hangon, amely az olvasás idejére annyira belém ivódott, hogy nemcsak ébren zsongott bennem, de végül, úgy tűnik, kis időre még az álmaimba is beférkőzött. Akkor kellett volna írni erről a regényről, akkor, amikor még beszéltem a nyelvén, amikor még a világában laktam. Na, szerusz.

Persze nemcsak a nyelvezet miatt lett kedvenc. Minden apró részletét szerettem. És a részletekből kialakuló, körüljárható, különböző nézőpontokból más-más arcot mutató egészet is. Nem untatott, nem éreztem túlírtnak, nem zavartak a szereplői szólamok behatárolhatóságának kérdései (napló? memoár? tudatfolyam? belső monológ? stb.). Ráfeküdtem s kész. Hagytam magam ringatni, sodorni, néha alábukni majd felmerülni – és gyógyítani. Otthon éreztem magam benne. A századelő látszólag kényelmes nyugalmában, generációs konfliktusokban, orvosi egyetemen, a _Kőr_ben, az erdélyi fürdőkben, még a háborús zűrzavarban és a phantomfájdalmakban is. Szerettem a humorát, az elbeszélők iróniára és öniróniára való készségét, azt, hogy egészségesen vagy legalábbis a gyógyulásra és gyógyításra koncentrálva próbál szembenézni egyéni, társadalmi, történelmi sebekkel és csonkokkal. Szerettem a kettő, egymást jin és jangként kiegészítő főszereplőt, azokat is, akik kezdetben voltak, de azokat is akikké váltak. Ellentétek, melyek hordozva valamit a másikból is, végül {{harmóniába olvadnak, miután a történelem forgószele itt fölkapja, amott leteszi őket, néha távol egymástól, néha egymás mellé – fejtől s lábtól. Mint újszülött ikrek, akik veszteségek és fájdalmak, vér és szétszabdalt életek árán, de megmaradnak egymásnak. Mert nincs más út, nincs más lehetőség – csak a happy end. A nézetek, perspektívák egymással való kibékítése.}}
Megnyugvás. Gyógyulás.

Egyik legnagyobb könyvélményem az utóbbi időből. Újraolvasós, mert minden rétegét, olvasatát, összefüggését nem biztos, hogy egyszerre fel tudod térképezni, és újraolvasós, mert elkerülhetetlen fantomfájdalmat okoz, amint letetted a kezedből.


Maya
5.0/5

Volt ​egyszer egy könyvbemutató a Lábasházban. (Ennek a könyvnek a bemutatója.) Nagyon megfogott, ahogy Tompa Andrea beszélt. Elhatároztam, hogy elolvasom a könyvet. Aztán, szokás szerint halogattam. De most valahogy sort kerítettem rá. Megérte. Hamarabb kellett volna. Azonnal írni kellett volna róla, már olvasás közben írni kellett volna.
Olyan igazi minden. Mintha én civakodnék apámmal, hogy járhatok-e orvosira, mintha én utaznék egy letűnt korban fürdőről-fürdőre, véletlenül találkoznék valakivel, akitől aztán nagyon gyorsan el is sodor a háború.
Ketten párhuzamosan mesélnek. Közben fejlődnek. Néha mindketten elhallgatnak dolgokat. S míg ők azon töprengenek, hogy mi lett volna ha… átrajzolódik a térkép.


Kivételes ​olvasmányélmény. Úgy nagylelkű az olvasóhoz, hogy közben egy centit sem enged az igényességből. Több szempontból is bravúros: egyrészt képes úgy beszélni Trianonról, testről és szerelemről, hogy egy pillanatig sem kínos vagy nevetséges, másrészt (az előbbivel összefüggésben) a mesterségesen antikolt nyelvezet olyan gyomrosokat ad a gyors olvasáshoz és cinikus/pesszimista világú történetekhez szokott olvasónak, hogy közben visongani kell a gyönyörűségtől: lám, lám, ezt tudja a magyar nyelv (no meg a szerző).


encsy_eszter
4.5/5

Talán ​nem vétek nagyot, ha azt írom: nagyregény. Tolsztojt, Dosztojevszkijt olvastam utoljára ilyen hosszasan, ilyen rágódva. Egészen apró pontokra közelít rá: kettő orvosra, és széttartó-összefonódó életük részleteire. Közben pedig történelmi időkben járunk-kelünk, az Ember és nem a Hatalom szemüvegén keresztül vizsgáljuk a világot. Hihetetlen világ, rémes világ, vagy más szóval: haza.
Elképesztett és abszolút megnyert Tompa Andrea aprólékossága, kutatómunkája (nyilvánvalóan óriási felhalmozott tudásanyag és sok-sok kutakodás áll a regény mögött), az általa használt nyelv, a karakterek kidolgozottsága.
Monumentális és aprólékos, egyszerűen zseniális, ahogy ezt a két dolgot szintézisbe hozza. Mint egy hatalmas festmény, amit évek alatt sem lehet egészen megismerni, a szem mindig talál rajta valami újat, izgalmasat, néznivalót.

Furcsa, hogy helyenként éppen az aprólékosság bosszantott egy kicsit, néhány fürdőkkel kapcsolatos hosszasabb leírásnál elvesztettem a türelmemet (és bevallom, az érdeklődésemet is). Annyira apró “hiba” ez azonban számomra, hogy ha lehet, csak negyed csillagot vonnék le érte. Mert minden más tekintetben páratlan könyv, sosem olvastam még hozzá foghatót, és ki tudja, hogy fogok-e valaha.
Az egészen biztos, hogy egyetlen mű elolvasása után Tompa Andrea-rajongó lettem. :)


ddani
5.0/5

Csupa ​jót hallottam erről a könyvről, és hosszasan olvasgattam, apránként. Különös dolog ez, hogy orvosok, és történelem, és Erdély – ami nekem amellett, hogy szép emlékű táborhely nagyon is konkrétan, de emellett mindig is valami misztikus izével körülvett szimbólum, mitagadás: másoké. Egy érthetetlen dolog, amiből most azt hiszem kaptam eleget a tájékozódáshoz*. Az orvostudományi meg fürdőfejlesztési részek azt hittem jobban fognak érdekelni, de a végeláthatatlan világháborús és poszt-Trianonos politikai mizériát eléggé púpos kanalakkal mérik a szereplők mind, mikor pedig sokkal érdekesebb lenne a személyesebb dolgaikkal foglalkoznom, olvasóként – szerencsére az emberi tényező itt azért mégis túlragyogja az aktuális bigyókat. Igaz, egy darabig nem esett le a tantusz, hogy két férfi elbeszélő is van az egy női mellett, de nyilván szándékos, hogy nehéz viszonylag szétszálazni, hogy épp ki mesél**, olyan egységes a nyelvezet. Az a hiper-hitelesnek ható, archaikus és hát “ízes” nyelvezet, na ez volt a fő feature ebben a könyvben, ettől lett igazán érdekes nekem, delikát csemege.* Hogy ez a remek mondatfűzés és dikció ilyen tartalmas is, az egyszerűen szuper.
Gyors összefoglaló benyomás a hosszabb-részletesebb tartalomról: a száz évvel ezelőtti progresszív modernség meglehetősen hasonlít a maihoz. Hm.
A szerelmi szál kényelmetlenül szívhezszóló, miután annyit a tárgyilagos, orvosi-klinikális nézőpont felé tolódtunk, tolódtak – hát ez igen romantikusra kerekedett. Valahogy elfér, annyi rossz között, mint ellenpont. Ha már szabódni kell az ilyesmiért, egyáltalán.
Tompa Andrea nagyon összeszedett, részletes, beleélhető, és szórakoztató szöveget adott nekünk – hát, köszönjük szépen.

*És ezennel hivatalosan is megúszom Wass Albert olvasását, kétlem, hogy ehhez még sok érdemit hozzá lehetne.

  • Ez meg a Trainspotting-ot idézte fel nekem, speciel.
    • Na tessék, hát tulajdonképpen ez is, mint a Welsh könyvénél. na jó, több párhuzamot már semmiképp! Félrevisz. Bár csak valamennyire: a sírvamulatós skót nemzettudat ott is valamelyest összevág emez magyarokéval…

morin5
4.0/5

Két ​medikus, majd végzett orvos szemszögéből, kutatói dózisban adagolt kolozsvári élet a tízes, húszas években. Az ismeretátadás előnyt élvez: nőegyletek, kávéházi eszmecserék, erdélyi fürdőkultúra és az első világháború. Sebészet és csonkolás. Emberen, majd országon. És a következmények.
Eredeti ötlet a korhű nyelvezet, a párhuzamos elbeszélőszálak kiszámíthatatlan időközi összehúzása, viszont csak az olvasói türelem maximumra tekerésével élvezhető ez a tudományos kitérőktől burjánzó, fej-nehéz nagyregény.

Az írók abban hisznek, hogy minden ismeretük/gondolatuk megörökítésre érdemes, én meg abban, hogy az felezve ér kétszer annyit.


Egy ​ideig nagyon tetszett a regény. Újszerű volt, és némiképp Murr kandúros (jó na, hoffmannos) az egész. Szeretem az ilyen megoldásokat (bár pont Murrt hagytam abba). Tetszenek a kihagyások, az elhallgatások, a sejtetések, a kiderítések.
Szeretem, mert egy letűnt kor letűnt egészségügyi törekvéséről szólnak, meg társadalmi átalakulásról, világlátásról – többek között. Maga a korszak, amiben a cselekmény játszódik pont azt előzi meg, amivel én foglalkozom, szóval ilyen szempontból is érdekes volt számomra a dolog.
Annak ellenére bírtam nagyon sokáig ezt a regényt, hogy képernyőről olvastam. És egyszer csak nagyon sok lett – valahol a világháború utáni időszak kezdett baromira nyomasztani, és elkezdtem unni. Nem kicsit. Elegem volt belőle, rühellek képernyőről olvasni, s ez itt tetőzött. Valamiért addig nem zavart, de akkor elég lett. Szóval az utolsó száz méteren, vagyis a mű kb. 20%-án átvágtattam, túlestem rajta. Nekem az már sok volt.
Egyébként pedig nagyon tetszik, ahogy Tompa megírta a művét. Említettem a hoffmannos megoldást. De tetszik, hogy nem jajveszékel, és nem ül hamuba, s nem azt nyomja, hogy. Szóval nem azt, amit egyéb, kommersz alkotások igen. Persze megjelenik egyik mellékszereplő sorsaként ez, de nem ez a letargikus világfájdalom áll a központban. Tetszik, hogy több szempontot is láttat, ütköztet. Viszont megengedi kicsit, hogy azt gondoljuk, amit akarunk mindenkiről.
Jaj, s persze a helyesírás. Hát haltam meg :)) Tudom, hogy igyekezett a korabeli stílt és helyesírást hozni, de nem állítom, hogy utóbbi mindenhol sikerült volna neki. Sőt, néhol a törekvést éreztem, s tudjuk, az milyen…
Mindent egybevetve, a szerintem túlírt sztorit (amelynek szükségszerűsége védhető álláspont), a jelentős mértékű dokumentálódást, szülőföldem, Háromszék emlegetését, a humánus magatartást, a korhű helyes( )írásra való törekvést: 4,5 csillag.


moni79
5.0/5

Korábban ​nem ismertem az írónőt, a könyvet karácsonyra kaptam, és azt hiszem, az egyik kedvencemmé vált. Feminista, társadalomkritikus regény, nagyon jól kidolgozott és eredeti női főszereplővel. A férfi szereplő élményei is érdekesek voltak, főleg olyan szempontból, ahogy a kettőjük tapasztalatai összeértek vagy éppen más-más perspektívát mutattak meg. Akár azt, ahogy a családjukkal való kapcsolatuk alakult, vagy ahogy a szexualitáshoz viszonyultak. A regény nagyon izgalmas kor- és kultúrtörténeti mű is, amellett, milyen jól ábrázol egyéni sorosokat. Meglepő volt látni, hogy pl. a vegetarianizmus vagy a ma annyira divatos nyersétel-fogyasztás mennyire népszerű volt bizonyos körökben már a 20. század első felében is. (Bicsérdy Bélára rá is kerestem azóta.) Azt hiszem, történelemkönyvek helyett vagy mellett ilyen könyveket kellene olvasni.


← Vissza a könyv adatlapjára


Értékelések

Rukkola értékelés
-/5

Statisztika

50.0
átlagos pontszám i
0
aktív példány
0 példány értesítés alatt
0 prerukkolt példány
0 elérhető példány
0 eladó példány
0
stoppolás
0
folyamatban lévő rukk / happ

Címkék

Kollekciók