Ajax-loader

További értékelések

Az alábbi értékelések a Moly.hu-ról származnak. A Rukkola értékelésekhez kattints ide.


ludovika
5.0/5

apu ​túlcsorduló imádata vagyok.


Ákos_Tóth
5.0/5

Nekem ​ez a regény olyan volt, mintha Palahniuk végérvényesen és kiforrva bemutatta volna a Jóbarátok-generáció sötét oldalát – a kilencvenes évek fiatal felnőttjeinek belső, félelmekkel teli világát, de még pontosabban annak torz álmait és megtört tudatát. Bár nem láttam korábban a belőle készült kultfilmet és éppen emiatt sem prekoncepcióm, sem komolyabb elvárásaim nem voltak a könyvvel szemben, szinte néhány tucat oldal után a kaotikus kilencvenes évek egyfajta jelképévé vált a szememben. Mert ez az egész annyira nagyon kilencvenes: egy beteg elme ekkoriban már valóban testnedvekkel és groteszkségekkel teli akciófilm-szekvenciákat képzelhetett maga köré, meg tomboló brutalitást, hangzatos rendszerellenességet, perverzióval kevert önpusztítást, önkifejezésének szélsőséges véglete pedig pontosan az a közönséges punk attitűd lehetett, amivel Tyler élt a moziban és a szállodában. Ez a regény annak a generációnak a hang- és irányadó alapműve, amely lecserélte a Bon Jovit és a Guns N’ Rosest a Nirvanára és az Alice in Chains-re, az atomháború rémképét a rákos megbetegedések örök, nyomasztó kockázatára, és amely képes volt a lelkesedésével dollármilliárdos üzletet kerekíteni korábban rétegirodalomnak tekintett, a fogyasztói társadalommal szemben elég átütő kritikákat is megfogalmazó műalkotásokból. Mondom ezt annak ellenére, hogy a regény legfontosabb irányvonala számomra az elbeszélő személyének {{mentális állapota és a Tylerrel és Marlával kapcsolatos viszonya, majd az ő kilétük volt – meg is lepett, hogy sokak számára a szerző konzumellenessége lett az egyik meghatározó motívum}}.

De ami igazán eladta nekem ezt az egész őrült látomást, az a stílus volt, ami viszont – nem félek kijelenteni – már majdhogynem költői. Elképesztően szép és sodró, a tartalom elviselhetetlenségét és zavart álomszerűségét vastagon tompító irodalmi felhangjai egészen különleges arculatot kölcsönöztek a műnek. Messzemenően jogosabbnak és helyénvalóbbnak érzem a kultstátuszát, mint mondjuk a Félelem és reszketés…-ét. Ebben nyilván a magyar fordító személyének is óriási szerepe van, úgyhogy természetesen nagy kalapemelés jár Varró Attilának, kegyetlenül jól ragadta meg a szöveg dinamikáját.
Tetszett, molyos közhellyel élve: olvasnék még a szerzőtől!


Rodwin
5.0/5

Csak ​úgy levettem a polcról, nem terveztem, hogy ezt olvasom majd, de a belső hangom azt mondta, ez kell Nekem! Hiszek egy Tylerben, mert jól súgott!
Én pedig azt mondom, hogy tényleg nagyon jó volt. Csak úgy záporoztak a pofonok, amiket kaptam tőle olvasás közben. Mint az Ali – Fraizer trilógiában, ahol mindig más diadalmaskodott.
Esetemben Palahniuk néha akkora gyomrost adott, hogy nehéz volt feltápászkodnom. Minden sornak jelentősége van, nem szabad kapkodva olvasni. Chuck kb beintett az egész világnak, és egy görbe tükröt tartott az olvasói elé. Van akinél nagyon betalál ez a morbid humor, ahogy a szavakkal, és a szereplőivel bánik. Ide tartozom jómagam is.
Sokan akár magukra is ismerhetnek Tyler személyében, és erre a romlott világra, hogy egy dolognak, hány oldala is van? Ki tudsz törni belőle, vagy maradsz aki eddig is voltál?
Nem ragozom túl, már mások előttem biztos megtették, tartalmasabban, és ékesszólóbban.
Csak annyi, hogy zseniális könyv, amit egyszer mindenkinek el kéne olvasnia.
És Te barátom aki ezt olvasod, hiszel egy Tylerben, a világban és annak romlásában, vagy szerinted minden javítható? Hiszel magadban?


Apu ​én vagyok (?)

Nem nagyon tudnék mondani még egy könyvet, ami ennyire férfikönyv lenne. Persze, rengeteg benne foglalt kérdés nemtől független – és ahogy egyre egyenlőbbé válnak a lehetőségek a két nem között ez csak tovább erősödik -, mégis a Narrátor és Tyler kapcsolata messziről bűzlik a férfi identitás kérdéseitől.
Mert hát minden férfi kicsit Tyler akar lenni. És néha minden férfi kicsit a Narrátor.

Igen, nem a tárcád vagy, nem a lakásod vagy, ezt tudjuk, mára már sikk lett ismerni legalább Fincher (egyébként zseniális) filmjét, de sokan a könyvet is előbb-utóbb elolvassák. A fogyasztói társadalom, a mi korunk legékesszólóbb, legbrutálisabb és legsziporkázóbb látlelete ez a könyv.

De mellette ott van a férfi önmarcangolása. Hiszen milyen durva már, hogy miért is jön létre Tyler igazából. {{Azért, mert megkívánja Marlát, és csak így kaphatja meg! Az egész egy nő miatt van!}} Tyler az az erős, önálló, magabiztos férfi, aki képes meghódítani a világot, és mindent elérni, amit igazán akar. Ugyanakkor mégsem ő az igazi cél, mert ő egyszersmind a férfiúi brutalitás is, a testet öltött pusztítás, amiről a Narrátor csak beszél, Tyler megteszi. Nem érdekli senki és semmi, így ugyanúgy nem életképes, mint a csak a tárgyakkal foglalkozó másik férfialak. (Erről egyébként a film kapcsán itt bővebben is szó van: https://www.youtube.com/watch?v=1D64DYV4ho0 )

Végeredményben az én olvasatomban pont arról szól a könyv, hogy különlegesek vagyunk. Már ha elérjük azt a potenciált, ami bennünk van. Amikor túljutunk Apu Kirobbanó Dühén, és nem akarjuk elpusztítani azt a szépséget, amit nem kaphatunk meg, hanem azzal törődünk, amit megkaphatunk.

Nem állítom, hogy könnyű eljutni ide. #Én még biztos nem járok ott.#


lzoltán
5.0/5

Kicsit ​megmosolyogtató volt – nem gúnyosan -, viccesnek találom azt amikor a fogyasztói társadalom ellen „kampányoló” művet ennyire bekajálják és elfogyasztják – nagy sikerű film is készült belőle, és biztos vagyok benne, ezt lehetett tudni előre. Igazából ez már az abszurd határait súrolja. Na igen, súrolás, takarítani kell, nem maradhat mocsok, hívd életre Te is a saját Káosz-brigádod, ötölj ki egy Nemezis-tervet aztán hajrá, lehet versengeni ki tudja jobban elsikálni az emberiséget.
___ És ne csak mosolyogjak, hanem sírjak is. Sajnos ezek a Káosz-brigádok nagyon is léteznek. Hol léteznek? A mindennapokban, ott viselik azt a bizonyos előírt (munka)ruhát amely a megfelelő varázsszavakra mozgatja viselőjét. Nekem is van egy szép – nem fekete – piros varázsruhám, amiben azon dolgozok hogy minél jobban kiszolgáljam a… mit is? Magamat biztosan kiszolgáltatom, aztán beindul a körforgás.
___ A könyvben megjelenő erőszakosság megjelenítésének helyessége vitathatatlan (az viszont hogy ezt mások átültetik az életbe, az ennek pont az ellenkezője, de erről nem a könyv tehet, hanem az értelmezés). Egy „szolidabbat” kiemelnék: mi történik az akácfákkal amikor lelocsolják olajjal és begyújtják? A Káosz-brigád egy rögtönzött erdőtüze. És mi történik, amikor ebben a valóságban buldózerekkel letiporják az esőerdőket? Útépítés. Melyik súlyosabb, melyiken kell felháborodni? A regényben ábrázolt erőszakon vagy azon, ami éppen a „szomszédban” történik?
___ És ahogy mindent, úgy a Harcosok klubját vagy a Káosz-brigádokat is fenyegeti az a veszély, ami rutinfeladattá változtatja, vagyis ugyanabba a pihe-puha semmibe süllyed bele. Szóval:

(…) Lehet, hogy az ember egy idő után belefásul a rutinverekedésekbe, és szeretne továbblépni. (http://moly.hu/idezetek/456430)

Ha már mindenki pufogtatja az „Én vagyok Apu…” kezdetű mondatokat, elég legyen annyit hozzátenni, legyél Tenmagad Apu, ne csak valamelyik része. Erről is szól a könyv, nem kell mindenáron a csordaszellemet követni, lesni egy vezető óhajait és nem kérdezni, persze nem is kell állandóan a széllel szemben hugyozni.
Találd meg önmagad, válaszd ki valamelyik személyiséged, a többit „lődd főbe”, és élj.


pat
4.5/5

Évek ​óta nem voltam hajlandó elolvasni ezt a könyvet, mert (bár a filmmel kiválóan elvoltam) valahogy abban a skatulyában volt a fejemben, ahol az Amerikai psycho. Amit, finoman szólva, hát ugye nem szeretek annyira nagyon. És ez persze nem is volt olyan nagy tévedés. Az olvasmányélmény azonban egy picikét mégis más volt.
Mert ugyan nem csipkés lelkületű szűzleánykáknak íródott a könyv, azért nem annyira gyomorforgató, és a durva jeleneteket sem éreztem öncélúnak. Bizony, ebben a regényben még én is képes voltam mondanivalót felfedezni. Méghozzá többfélét is ám! Egyszer ugye társadalomkritika – amivel engem ugyan nemigen lehet lenyűgözni, de sebaj. Aztán ugye értelmezhető a férfiúi identitáskeresés regényének – erre ugyan magamtól nem jöttem volna rá, de @acélpatkány értékelése felnyitotta a szemem. Meg még nagyon szép mélylélektani tanmese is a személyiség sötétebb bugyrairól, és ezt az olvasatot nagyon élveztem. (Nyilván van még sokféle más dolog is a sorok között, de nekem ezek tűntek fel.)
A stílusa szerintem nagyon jó, valószínűleg én szeretem a minimalista prózát.
De a legeslegjobb benne az, hogy vicces! Jó, sötét, meg morbid, meg abszurd, meg komolyan már, de én olyan jókat nevetgéltem rajta. Valahogy az a fajta humor van benne, ami úgy mutatja meg a saját életed szar dolgait, hogy rájuk ismersz, de egyből tudod bizonyos távolságból nézni és kiröhögni őket, és úgy már nem is tűnnek olyan borzalmasnak. Az ilyen humort pedig igen nagyra értékelem.


Vállalom ​a megkövezést, ez nekem borzasztó rossz volt. A filmet soha nem láttam, nem is akarom megnézni, a könyv előtt is tudtam a végét. Ez aztán nem női pszichothriller, az tuti. Még jó, hogy nem volt hosszú. Kb az Amerikai pszcho ilyen agymenéses, de ott legalább Christian Bale jól néz ki a filmben.
Még egyszer bocsánat a rajongóktól.


gab001
5.0/5

A ​filmet egyszerűen imádom, s most már a könyvet is. Mivel a kettő szinte ugyanolyan, így a történet nem okozott meglepetéseket, mégis nagyon jó volt olvasni. Hihetetlen mekkora őrültség, s mégis annyira magával ragadja az olvasót. Annyira pörögnek az események, annyira letehetetlen. Apu elképedten ingatott feje vagyok, de senkinek egy szót sem a harci klubról.


Bélabá
3.0/5

Kezdem ​a lényeggel: a kíváncsiság hajtott, mi ez a nagy kultusz ezen könyv kapcsán, de mindent összegezve nem az én világom, nem a könyvem, nehéz szülés volt. Értelmetlen, céltalan, egyes fejezetekben voltak jobb felvillanások (például a haikus rész), de a zöme elég unalmas. Fölösleges erőszak, irritáló hülyeségek. Lehet, hogy a szerző kvázi lázadás gyanánt vetette papírra vagy, hogy kiírjon magából némi felgyűlt depressziót. Mások mondták, hogy ez jó, egy klasszikus kultkönyv, de nem talált meg. Közepesre díjazom (3,1).


Hiszek ​egy Tylerben.


← Vissza a könyv adatlapjára


Értékelések

Rukkola értékelés
4.4/5

Statisztika

55.0
átlagos pontszám i
0
aktív példány
0 példány értesítés alatt
0 prerukkolt példány
0 elérhető példány
0 eladó példány
0
stoppolás
0
folyamatban lévő rukk / happ

Címkék

Kollekciók