További értékelések
Az alábbi értékelések a Moly.hu-ról származnak. A Rukkola értékelésekhez kattints ide.
Nagyon tetszett a könyv. A régi csíkos, pöttyös könyvek hangulatát idézte fel bennem. Tetszett a történet is, nagyon jól megmutatja, hogy milyen hatásai lehetnek a családi titkoknak, és hogy nem mindig az a jó számunkra, amit akarunk. És hogy mindenkinek más dolgok a mozgatórugói. Hosszabb időszakot felölelő regény, tanulságos történet.
Óriási csalódás volt! Minden, amit a Könyvárus lányban szerettem, az ebben nem volt meg.
Hiányzott a helyszín, az akkori körülmények és a történelmi háttér beleszövése a történetbe érdekesen és izgalmasan. Illetve, ami a legjobban fájt, hogy egy szereplőt se tudtam megkedvelni. Túl sok volt benne az ármánykodás és a hiszti. Flóra, a főszereplő, pedig egészen ellenszenves volt és a jellemfejlődése több, mint két évtized alatt egyenlő volt a nullával.
Mindezek ellenére, azért éreztem Fábián Janka stílusát. Hiszen olvasmányos volt és a történetvezetés lendületes volt, de ez most kevés volt.
Ha nem Fábián Janka neve szerepelne a borítón, minden szívfájdalom nélkül dobnám ki az ablakon. (Na jó, adnám le a könyvtárban.)
Ennyire szappanoperás, unalmas, kiszámítható könyvet még nem olvastam az írónőtől! A 263. oldalon úgy felment bennem a pumpa, hogy azt mondtam, oké, én itt feladom, olvassa el, akinek két anyja van, aztán „gyorsolvasással” mégis átrágtam magam a maradék 100 oldalon. Okosabb és jobb kedvű nem lettem, csak idegesebb.
Flóra a lehető legunszimpatikusabb Fábián-karakter, akivel találkoztam, gőgös, ostoba, és képtelen a jellemfejlődésre, de igazából a többi szereplőről sem tudok sok pozitívumot elmondani, mert vagy meghaltak idő előtt, vagy rettenetesen felszínesek.
Á, nem is folytatom tovább, mert még nyugtatót kell kérnem valakitől…
De jó, hogy ennek a könyvnek nincs folytatása!
Nekem jobban tetszenek az írónő történelmi töltetű könyvei. Ez a könyv sem volt annyira rossz, de túl sok volt a rejtély, a ködösítés és a titok. Ami nem lett volna baj, de szerintem most kicsit túltolta. A szereplőket nagyon nem szerettem, Flóra nagyon nagy ostobaságokat művelt, azzal együtt, hogy az tetszett, hogy nem engedte, hogy más döntsön az életéről. Később se sokat változott, egyik hülyeség a másik után. Ez nem az én könyvem.
Ez már sokadik olvasásom volt az írónőtől. Az eddigiekhez képest számomra ez sokkal eseménydúsabb volt, és több volt benne az erőszak is. A történet sok-sok meglepetést tartogatott, de mégis kiszámítható volt a végkifejlet. Összességében elérte a célját: kikapcsolt és szórakoztatott. :)
Fábián Janka könyvet választani nálam teljesen kockázatmentes, tudom hogy jól fogok szórakozni. Jelen esetben az egyik főhősnő (Flóra) inkább negatív karakter, akit azért nem volt könnyű elfogadni, de a történet szempontjából nagyon kellett. A közepe táján már szépen körvonalazódik a befejezés, de hogy mégsem legyen teljesen egyértelmű, kaptam néhány meglepő fordulatot. A történelmi utalás pedig mindig jól esik, még ha nem túl boldog is.
Első FJ könyvem, de biztosan nem az utolsó. Igaz, hogy a sokszor lerágott csont a témája #a gazdag-szegény, szerelmi háromszög, kényszerházasság, titkok, bonyodalmak, szülői “jóakarat”#, de valahogy #hiába rá lehet jönni az összefüggésekre és valós kapcsolatokra, a ki-kivel, kinek a kije# mégis olyan olvasmányosan, választékos, lágy, kedves megfogalmazásban megírt regény, hogy elvarázsolja az olvasóját. Szintén a megnézném filmen kategória. Azért ha mélyen a sorok mögé nézünk, bőven rálátunk benne a korra jellemző gondolkodásmód kárt okozó, boldogtalanná tevő döntéseinek halmazára. Mint a dominó, amit aki elsőként meglök, évtizedeken átívelve, generációkon át hatással van az emberek életére.
Ebben a könyvben most kevesebb volt a történelem, mint a családi bonyodalom. Egy könyvnek az a dolga, hogy fordulatos legyen. Az nem mindegy viszont, hogy ezek a fordulatok hogyan vannak megírva. Mert itt külön élmény, hogy zseniális tálalásban olvashatjuk az eseményeket. Talán a fülszöveg csökkentette a meglepetések erejét, hiszen abban a történések iránya már előre érezhető, de így is felejthetetlenül jónak tartom ezt a történetet.
Sok, sok év után is még mindig hatalmas kedvenc maradt <3
Nemrég fedeztem fel magamnak Fábián Jankát!
A könyvárus lány és Julie könyvkuckója annyira elvarázsolt, hogy tudtam, nincs megállás!
A Virágszál olyan olvasmány, amit egyszerűen csak nagyon lelkesen tudok ajánlani mindenkinek!
Annyira jó élmény volt ezt a könyvet olvasni, hogy mostmár biztosan tudom, az írónő összes művét szeretném elolvasni! Ha lehet azonnal! :)