Az ​ígéret földje

Henryk Sienkiewicz - Özönvíz
Az ​Özönvíz - Henryk Sienkiewicz trilógiájának arany alapja, középponti helyzetével ugyanakkor a szíve. Csupa lüktető ellentmondást foglal egybe és sugároz szét ez a ragyogó meseszövésű regény. Elemi erejű harangkongatása a történelem messzi mélyeiről is: értünk szól. A svéd-lengyel háború idejét, a XVII. század második felének észak-kelet-európai világát ismerjük meg lapjain. Nemzeti létükért küzdő vadromantikus és szelíden szenvedő hősök, bravúros hőstettek pengevillogásai sem szabadítják meg a nemzetet a végzet fenyegető árnyaitól. Az eszményi szerelemben is a nagy megtartó erő árad, megváltást ígérve. Az egyéni sorsokat roppant eszmék hatják át - magunkra ismerünk megannyi történelmi köntösben, páncélban-vértben. Csak bámulni tudom, mily sorsa van a világklasszikus könyveknek! Lenyűgőzően közelről érint bennünket kalandos meseszövésével és végső hitelű történeti díszleteivel is ez a nagyregény. Nem ér véget. Azért sem, mert egy trilógia centrumában áll és nem ér véget, mert hőseitől szinte úgy búcsúzunk hirtelen, hogy még ma, de ha nem, hát holnap viszontlátjuk egymást.

William Faulkner - Fiam, ​Absolon!
A ​név, amely a múlt század végi amerikai Délen nevelkedett fiatalember emlékezetén, képzeletén és lelkiismeretén végigvisszhangzik: a Thomas Sutpené. Azé az emberé, aki puszta kézzel uradalmat hasít ki a vadonból, házat épít, dinasztiát alapít; aki átküzdi magát nélkülözésen, társadalmi előítéleten és polgárháborún, egészen a végső és teljes bukásig: gazdagsága odavész, családja szétzüllik, gyermekei egymást pusztítják, maga erőszakos halállal dicstelen véget ér. A történet: tündöklés és nyomorúság; fölívelés és lehanyatlás: klasszikus tragédia. Jellegzetesen déli történet: a fajgyűlöletben gyökerező "különleges intézmény" átkos következményeinek elrettentő példája. De jellegzetesen amerikai történet is: a "korlátlan lehetőség" illúziójára épült nagyszabású válallkozás paradox példázata. Megmutatja, hogy mire képes - és mire nem - önerejéből, önmagát maradéktalanul megvalósítva (és megsemmisítve) az ember. Közönséges emberi történet tehát? A halált, az embertelenséget bontja ki az egyéni sors és a nemzeti hagyomány fájdalmasan eleven anyagából. Mi történt Sutpen Százán; mit tett Thomas Sutpen: Az olvasó is éppúgy találgathatja, mint a négy elbeszélő akármelyike; akár úgy is, mint egyikük, az a megszállott déli fiatalember: A hang és a téboly ismerői számára oly emlékezetes Quentin Compson. Mit tudhat az öngyilkosjelölt Quentin a mások életéről; mit tudhat az európai olvasó az amerikai Délről: csak kérdezgetni tudunk. Kérdéseinkre négyen felelgetnek; ugyanazt mondják, de nem ugyanúgy. Hallomásból és emlékezetből, merész fantáziával és konok szenvedéllyel idézik, toldozzák-foldozzák a mesét; s így teremtenek, visszamenőleg és maradandó érvénnyel, mítoszt - abból, ami krónikának már rég bevégeztetett. Ők, az elbeszélők az elbeszélés igazi hősei, mert a nagy történet, végső soron: egy nagy regény keletkezéstörténete, amelyben elválaszthatatlanul egy az alkotó, a befogadó és a szereplő, a fikció és a valóság. Megosztva és együttvéve valamennyien részesei az egy és oszthatatlan emberi "igazságnak". "Az ember egymaga - mondta regényét magyarázva a szerző - sohasem tud szembenézni az igazsággal. Az igazság vakít. Belenézünk, de csak egy változatot látunk belőle..." Faulkner "igazságát" nem annyira a látvány sejteti, mint inkább a hang: az Elbeszélés Hangja. A hang az emberiség történetének legmélyéről hallatszik - mint az Atreidák meséjének görög tengermoraja... mint a bibliai Dávid király sírása: "... Édes fiam, Absolon! Absolon, édes fiam!..."

Henryk Sienkiewicz - Kereszteslovagok
A ​Kereszteslovagok még Sienkiewicz rendkívül közkedvelt történelmi regényei közül is kiemelkedik népszerűségével. Ez a nagyméretű tabló a legteljesebben tükrözi az író romantikus szemléletét. A regény lapjain az évszázados német-lengyel háborúk egyik jelentős epizódja elevenedik meg: Jagello Ulászló, a harcias, ifjú király állt a felkelt lengyel-litván hadak élére, hogy elégtételt vegyen minden kegyetlenkedésért, melyet a Német Lovagrend követett el a szláv lakosságon. A szereplőkkel együtt járjuk be a középkori lengyel-német ellentétek vad történeti tájait. A harc, mely a sok méltánytalanság, csalás, árulás következményeként hatalmas összecsapásba torkollik, életre-halálra szól. De megtalálható ebben a regényben a lovagregények minden kedvelt mozzanata: szerelem az első látásra, leányrablás, a hű szerelmes kitartó küzdelme imádottjért. Sienkiewicz a történeti források alalpján alkotta meg ezt a művet, de a Kereszteslovagok gazdag cselekménye, pompás, hús-vér alakjainak sora mégis elsősorban az írói képzelet szülötte. Mese ez a javából, de oly igézően előadva, hogy a "legmodernebb" olvasó sem szabadulhat varázsa alól, ha már egyszer belefogott az olvasásba.

Ivo Andrić - Híd ​a Drinán
A ​Nobel-díjas író világhírű regénye négy évszázad életét pergeti le előttünk, mialatt izgalmas, megrendítő, csodálatos események követik egymást. A regény Bosznia egyik festői kisvárosában, a Drina partján, az égbe szökő hegyek tövében épült Visegrádban játszódik, középpontjában azzal a mestermívű híddal, amely a Drina két partját összeköti. A híd keletkezésének és életének mozzanatai fogják keretbe az eseményeket, a történelem helyi színjátékait, emberi sorsok tragikus és derűs alakulását. A 16. század elejétől, a híd építésétől kezdve 1914-ig a híd felrobbantásáig ismerjük meg Szerbia és Bosznia népeinek, az ott élő családoknak, embereknek az életét. A négy évszázad folyamán nemzedékek váltják egymást, melyek új gondolatok, érzelmek, eszmények, törekvések hordozói. Minden változik, csak a híd örök, és az alatta zúgó, sebes folyó. Népek tarka kavargása ez: szerbek, törökök, osztrákok, magyarok, zsidók sorsa kapcsolódik egybe itt, a Drina mentén, a híd mellett kisvárosban, a hídon, s az író ennek a sokszínű emberi közösségnek életét ábrázolja páratlanul sokoldalú, művészi átéléssel, megértő emberséggel, bölcs filozófiával.

Gabriel García Márquez - Azért ​élek, hogy elmeséljem az életemet
Az ​élet nem az, amit az ember átélt, hanem az, amire visszaemlékszik, és ahogy visszaemlékszik rá, miközben el akarja mesélni. Ezzel a mondattal indítja útjára a Nobel-díjas Gabriel García Márquez hatalmas regényfolyamát a saját életéről. Ez a könyv az első harminc évének története, 1927-től az ötvenes évek közepéig.1950-ben az akkor huszonhárom éves újságíró Gabriel García Márquezt felkeresi édesanyja, hogy tartson vele az észak-kolumbiai Aracatacába, eladni a nagyszülői házat. Az utazás élményei adják a kezdő lökést a visszaemlékezéshez. Megismerhetjük a kis Gabo gyermekkorát és serdülő éveit, a nagyszülőket, akik nem kisebb szerepet kaptak a márquezi regényvilágban, mint a Száz év magány José Arcadiója és Ursula Buendíája. A szerző idegenvezetésében csodálhatjuk meg Macondo, vagyi Aracataca utcáit és házait, a banánültetvények munkásait, valamint a Száz év magány és a Szerelem a kolera idején nagy hatású alakjainak ihletőit. A gyemekkor után pedig a bogotai tanulóévek következnek, a jogi kar, az újságírás és az elkerülhetetlen politika. Részlet a könyvből: "Így és ott történt, hogy a hét fiú és a négy lány közül megszületett az első fiú, 1927. március 6-án reggel kilenckor, hatalmas felhőszakadás közben, mely egyáltalán nem illett az évszakhoz, mialatt a Bika ege felemelkedett a láthatáron. Kis híján megfojtotta a köldökzsinór, mert a család bábaasszonya, Santos Villero a legrosszabb pillanatban vesztette el a fejét. Nála jobban csak Francisca néni vesztette el: ordítva rohant az utcai ajtóhoz, mintha égne a ház:- Fiú! Fiú! - És rögtön utána, mint a félrevert harang: - Rumot, mert megfullad!A család feltevése szerint nem azért kérte a rumot, hogy megünnepelje az eseményt, hanem azért, hogy bedörzsölje vele az újszülöttet, aki ettől majd feléled talán. Juana de Freytes kisasszony, akit a Gondviselés hozott a hálószobába, sokszor elmesélte nekem, hogy nem a köldökzsinór volt a legnagyobb veszély, hanem az, hogy anyám rosszul feküdt az ágyban. Gyorsan igazított rajta, de nem volt könnyű újjáéleszteni engem, úgyhogy Francisca néni sürgősen rám locsolta a keresztvizet. Olegariónak kellett volna elnevezniük, mert szent Olegario napja volt, de senkinek sem volt a keze ügyében a szentek könyve, így aztán gyorsan megkereszteltek az apám első nevére, a második meg José lett, az ács neve, mivel ő Aracataca védőszentje, és mivel március az ő hónapja. Juana de Freytes kisasszony egy harmadik nevet is javasolt annak emlékére, hogy világra jöttöm meghozta az általános megbékélést a családok és barátok között, de a hivatalos keresztelésemkor, három év múlva kiállított okiratba elfelejtették beírni: Gabriel José de la Concordia."

Henryk Sienkiewicz - A ​gravelotte-i hős
Bartek ​őrjöngött, mint a vihar. Füsttől szennyesen, vértől elöntve, inkább hasonlított vadállathoz, mint emberhez, nem gondolt semmire, s minden ütése embert döntött, puskát tört, fejeket szaggatott be. Keze ijesztő gyorsasággal mozgott, mint egy pusztítást hintő gép. Elért a zászlótartóhoz, s acél ujjaival tarkón ragadta. A zászlótartó szeme kidülledt, arca felduzzadt, nagyot hördült, s keze elengedte a zászlórudat. - Hurrá! - rikoltotta Bartek s a zászlót felemelve, meglendítette a levegőben. Ezt a felemelkedő, majd aláhulló zászlót látta lentről Steinmetz tábornok. De csak egy szempillantásig láthatta, mert a másikban Bartek ugyanezzel a zászlóval már egy aranysújstásos tiszti sapkát viselő fejet vert széjjel... A legények elérték az ágyúkat. Most új kézitusa kezdődött. E pillanatban érkezett a második poznani ezred az első segítségére. A zászlórúd Bartek hatalmas mancsában most valami pokoli cséphadaróvá változott. Minden ütése szabad utat nyitott az összetömörült franciák soraiban.

Orhan Pamuk - Az ​új élet
"Egy ​napon elolvastam egy könyvet, és ettől az egész életem megváltozott. ...láttam a másik életre nyíló ajtó küszöbénél kiszivárgó fényt; láttam mindent, amit már ismertem, és mindent, amit még nem... Mindaz, amit addig tanultam, minden, amiben addig hittem, megszűnt érték lenni... de azért csak folytattam az olvasást, mert minél inkább előrehaladtam a könyvben, annál jobban megértettem, hogy olyan útra tévedtem, ahonnan nem lehet visszafordulni." Oszmant, az ifjú narrátort egészen felkavarja ez a titokzatos olvasmány. Évekig bolyong Törökországban, bejárja a legelhagyatottabb helyeket, s mindvégig ugyanaz az őrült szerelem és remény hajtja. Különös kalandokon át vezet az útja egészen addig a napig, amíg meg nem érti, hogy az új világ, amelyre oly igen vágyik, talán nem is egyéb, mint maga a fényes halál... Az elképesztő fordulatokban gazdag, nyugat-európai hagyományokra épülő, finom humorú misztikus regény eleven és valósághű képet fest a keletről, a mai Törökország életéről, belső viszonyairól. A mágikus realizmus kiemelkedő keleti képviselőjeként ismert Orhan Pamuk művei közül ez a második, amely megjelenik magyarul. A fehér kastély szintén az Ulpius-ház gondozásában látott napvilágot. Pamuk könyveit eddig huszonnégy nyelvre fordították le, legjelesebb kritikusai - köztük John Updike - García Márquezhez, Kafkához, Borgeshez, Ecóhoz, Italo Calvinóhoz, Virginia Woolfhoz, Faulknerhez, sőt, még Prousthoz is hasonlították.

Orhan Pamuk - Hó
"Minden ​élet, akár a hópehely: távolról egyformának tűnik, de rejtélyes erők egyszerivé és megismételhetetlenné formálják" - vallja Orhan Pamuk legújabb művében. Megismerhetjük-e a mások szívében lakozó szeretetet és fájdalmat? Megérthetjük-e azokat, akik oly mély gyötrelmeket és oly sok csalódást éltek át, hogy elképzelni sem tudjuk? Ezek a kérdések foglalkoztatják Kát, a költőt, amikor tíz év frankfurti távollét után, édesanyja temetésére hazatér Isztambulba. Elfogadja egy liberális lap felkérését, hogy oknyomozó riportot írjon a távoli Karsz városában zajló különös eseményekről. saját gyermekkori vágyainak a felidézése is vezérli: amint tudomást szerez róla, hogy elvált asszonyként ott él a gyönyörű Ipek, újra feltámadnak régen elfojtott érzések.Ka felkeresi a titokzatos öngyilkossági hullám áldozataként elhunyt fiatal lányok családtagjait és barátait, a helyi rendőrséget, az eseményeket megörökítő és megjósoló Határvárosi Hírlap szerkesztőjét, s közben lassan feltárul előtte a város valódi arca. Vallási és politikai viták mérgezik az emberek életét, a fennálló államhatalmi és a növekvő iszlám párt befolyása alatt vallási fanatikusok szállnak szembe az egyházi reformok híveivel. Ka épp a Nemzeti Színházban szavalja egyik költeményét, amikor fegyveres zavargás tör ki, és a nézőtéren életét veszti az iszlám egyházi középiskola néhány tanulója. A tragédia rettenetes események sorát indítja el: letartóztatások, üldöztetések, gyilkosságok követik egymást, sokan a kurd nacionalistákat okolják, többen pedig politikai tőkét próbálnak kovácsolni a forrongásból. Pamuk Béke-díjjal jutalmazott író.

Henryk Sienkiewicz - Quo ​vadis?
Az ​ókori Róma. Nero - költői babérokra áhítozik. A birodalom ügyeivel nem törődik, szórja a pénzt, tobzódik az élvezetekben, a borban, a vérben. Egy tébolyult pillanatában felgyújtatja a Várost. Amikor a nép a tűzvész miatt háborogni kezd, a keresztényekre fogja a gyújtogatást. Az új eszme hívei a katakombákban bujdokolnak, mert aki kézre kerül, arénában végzi. Péter - Krisztus első tanítványa, a halász. Tömegek zarándokolnak Róma falain kívülre, hogy meghallgassák beszédeit. Vinicius - gazdag római patrícius, aki keresztény lányt szeret... Szerelem, irigység, megalománia, kisszerűség, barbarizmus, szentség, tűz, mártírium, katarzis. A fordulatokban bővelkedő romantikus nagyregény népszerűsége 1896-os megjelenése óta töretlen. Meghozta szerzőjének a világhírt, a Nobel-díjat, és több filmfeldolgozás készült belőle. "A butaság semmivel sem rosszabb a bölcsességnél, és semmiben sem különbözik tőle." "Tiétek a hatalom, a testőrség, az erő, legyetek hát őszinték legalább akkor, ha senki sem hallja." "Azt olvassuk ma, hogy a vatikáni körök indexre akarták vetni a nagy lengyel könyvét. Ám elolvasta pápa őszentsége, s index helyett hálalevelet, jutalmat, valóságos pápai himnuszt kapott a lengyel... Ahány nagy apostoli, váteszi produktuma van az első ólombetűk óta az emberi szellemnek, ahány nagy teremtő szelleme van az emberiségnek, az mind indexre került... Nagy bölcselők, nagy reformátorok, nagy költők egytől-egyig... Olyan szép könyv, olyan nagy, csodás könyv a Sienkiewicz könyve... Olyan kár, hogy indexre nem került. Megérdemelte volna!" (Ady Endre, Nagyváradi Napló 1901)

William Faulkner - A ​hang és a téboly / Míg fekszem kiterítve
William ​Faulkner (1897–1962) az amerikai Dél krónikása, a klasszikus nagyepika századunkban szinte egyedülálló mestere. Húsz regényének, öt novelláskötetének legtöbbje összetartozik, együtt adja ki a képzelet alkotta Yoknapatawpha megye történetét. Ebben a csaknem százötven évet átfogó színjátékban "az ősrégi, egyetemes igazságok, az együttérzés és önfeláldozás, a szerelem és becsület, a szánalom és büszkeség" nagy emberi témái bontakoznak ki előttünk tragikus sorsok tükrében, a létezés alaptörvényeit megvilágítva. Ez a két regény a faulkneri életmű két mesterműve. Az 1929-ben megjelent A hang és téboly az átokverte Compson család históriája, amelyben az író végleges ellentéteket markol össze: durva komikumot és emelkedett hősiességet, bűnt és bűnhődést, múltat és jelent, fehéret és feketéket. Négyen mondják el ugyanazt a mesét, s előadásukban együtt szólal meg az emberi önkifejezés két lehetősége: "a hang", vagyis az értelmetlen fájdalom történelem előtti üvöltése, és a "téboly", azaz a gyötrelmesen érzékeny huszadik századi tudat önmagát tagadó-bizonyító belső párbeszéde. A Míg fekszem kiterítve (1930) más környezetet mutat be. Meghal egy tanyasi öregasszony, s a családtagok szekérre rakják a koporsót, hogy az elköltözött földi maradványait a városban, rokoni csontok közt helyezzék örök nyugalomra. Viszontagságos úton szekereznek végig, hogy végbevigyék, amire vállalkoztak. Komikus eposz ez a történet, amelyben a felbomlás szörnyűsége és az emberi összefogás nagyszerűsége fonódik össze szerves egységgé.

William Golding - Beavatás
A ​Nobel-díjas angol író nagyszerű öregkori tengeri trilógiájának első kötete, a Beavatás a napóleoni háborúk vége táján játszódik. Az óceánon, egy utasszállításra átalakított, kimustrált angol hadihajón tartanak messze déli partok felé tengerészek, katonák, kivándorlók, néhány hölgy s néhány úriember. Az elbeszélő, az ifjú Edmund Talbot - kezdő, ám nagy reményű kormánytisztviselő-jelölt -, naplóformában írja meg a hajóút krónikáját. Írásával befolyásos, előkelő keresztatyját óhajtja elszórakoztatni, ám az út eseményei, a közelről megismert sorsok, indulatok szétfeszítik az egyszerű úti beszámoló kereteit. Edmund Talbot átkel az Egyenlítőn, de nemcsak az ilyenkor szokásos "tengerészkeresztelő" szertartását kell átélnie - a kezdetben roppant öntudatos, önelégült (bár alapjában naiv) fiatalember beavatást nyer az emberi viszonylatok, az emberi esendőség, az emberi nyomorúság eladdig ismeretlen rejtelmeibe is.

Romain Rolland - Az ​elvarázsolt lélek I-II.
"Ne ​keress itt tételt vagy elméletet. Ne láss e könyvben egyebet, mint egy őszinte, hosszú , örömben és bánatban termékeny élet belső történetét: ez az élet nem mentes ellentmondásoktól, bővelkedik tévedésekben, s folyvást azért feszíti meg erejét, hogy - ha már az Igazság elérhetetlen - elérje a lélek harmóniáját, a mi legfőbb igazságunkat. Romain Rolland"

Gabriel García Márquez - Egy ​előre bejelentett gyilkosság krónikája
A ​mi házunk messze volt a főtértől, egy mangófaligetben, a folyónál. Margot húgom a folyóparton ment végig; az emberek olyan izgalomban voltak a püspök érkezése miatt, hogy minden más megszűnt számukra. A fekvő betegeket mindenütt kitették a kapuba, hogy megkapják az Isten orvosságát, és szaladtak az asszonyok, hozták a pulykát, a malacot meg a többi ennivalót a házak udvarából, a folyó túlsó partja felől pedig felvirágozott csónakok közeledtek. De aztán, amikor a püspök elhajózott az orruk előtt, és még a lába nyomát se hagyta ott nekik emlékbe, a másik hír, mely addig kicsire zsugorodva lapult meg, hirtelen nőni kezdett, és visszanyerte botrányméretét. Margot húgomra ekkor zúdult rá, teljes súlyával: a szép Angela Vicariót, akinek az előző napon volt az esküvője, a férje visszavitte a szülői házba, mert azt kellett tapasztalnia, hogy már nem szűz. "Úgy éreztem, hogy énalattam nyílik meg menten a föld - mondta a húgom. - De bárhogy hányták-vetették a dolgot, senki se tudta elképzelni, hogy a szegény Santiago Nasar hogyan keveredhetett bele az ügybe." Csak azt tudták biztosan, hogy az Angela Vicario két bátyja már elindult, hogy megölje.

Toni Morrison - A ​kedves
Büszke ​és önálló gondolkodású asszony Sethe, a szökött rabszolga, az anyaság megtestesítője - neve a bibliai ősatyára, Sétre utal -, akinek csak negyedik gyermeke születése után jut osztályrészül egy csöppnyi boldogság, összesen huszonnyolc nap. Számára a jövő értelme abban áll, hogy féken tartsa a múltat, miközben iszonyatos erőfeszítéssel igyekszik megmenteni gyermekeit a fizikai és érzelmi megpróbáltatásoktól... Megtörtént esemény, egy hatalmas vihart kavaró gyilkosság lobbantotta lángra a Nobel-díjas amerikai írónő képzeletét. Műve egyrészt történelmi regény sokszereplős sorsábrázolással, másrészt lélegzetelállítóan igaz kísértethistória - mert az igazság teljes feltárása során egymás mellé kell kerülnie a fantáziának, a valóságnak és a lehetségesnek. Toni Morrison remekművében ott van az Exodus robaja és az altatódal idilli csendje.

Toni Morrison - Nagyonkék
A ​ Nagyonkék, a szeretetet és a szeretethiányt egyaránt kísérő fájdalom, a varázslatos meseszövés és az örvénylő költői fantázia remekműve. A szerző szülővárosában, az ohiói Lorainben játszódó történet egy áldozattá váló tizenegy éves fekete kislány, Pecola Breedlove sorsát beszéli el. Pecola azért imádkozik, hogy kék szeme legyen, mert így ő is éppolyan szép és szeretetre méltó lesz, mint a sok-sok szőke, kék szemű, filmvászonra illő fehér amerikai kislány. 1941 baljós őszén, amikor a városka kertjeiben nem bújik elő a bársonyvirág, Pecola élete sem tud szárba szökkenni; fájdalmas és borzalmas pusztítással járó fordulatot vesz. Hogy tölti ki egy gyerek szívét a félelem és a magány? Hogyan lesz tragédia abból, hogy egy vágy beteljesül; erről szól a Nagyonkék, Toni Morrison és egyben az amerikai irodalom egyik kiemelkedő alkotása.

Orhan Pamuk - Isztambul
Orhan ​Pamuk Isztambul szülötte. Amikor a városról beszél, valójában magáról ír, amikor pedig saját emlékeit idézi föl, igazából a város történetét meséli el. A gazdag, nagypolgári és kifejezetten világi gondolkodású családban felnövő író történetei elsősorban Isztambul európai részén játszódnak, de fontos szerepet kapnak a város elhagyott derviskolostorokkal tarkított „egzotikus” negyedei is, valamint a Boszporusz, amely a boldogság „egyedüli, kiapadhatatlan forrása”. Pamuk lenyűgöző fantáziával kelti életre gyönyörű szülővárosát, regényei visszatérő helyszínét, miközben Isztambul eddig ismeretlen arcát mutatja be, bölcsen, kellő rálátással, úgy, ahogy csak a távolba szakadt ember tud rácsodálkozni gyermekévei helyszínére.

José Saramago - Minden ​egyes név
José ​úr segédfogalmazó a Népesség-nyilvántartó Hivatalban. Ötvenéves fejjel ennyire vitte - többre nem hivatott, többre nem is vágyik. Reggeltől estig fogadja az ügyfeleket, vezeti példás ügybuzgalommal élők és holtak nyilvántartási kartonjait. Szabadidejében pedig híres emberekről gyűjt és rendszerez minden elérhető újságcikket, fényképet, adatot. Magánszorgalomból az éjszakát is hivatalban tölti. Egyszer egy híres ember kartonját véletlenül hozzáfogja egy ismeretlen nő kartotéklapját, s akkor keríti csak igazán hatalmába furcsa szenvedélye. A nyomába ered ennek a köznapi sorsnak, megpróbálja feltérképezni, izgalmában lop, csal, hazudik, betör, elhanyagolja a munkáját, s az egyszerűnek látszó kutatásból kalandregénybe illő abszurd történet kerekedik. Számtalan stiláris telitalálat és humor színezi a néha hivatalnokosan barokkos, máskor puritán, de mindvégig lendületes s leginkább az élőbeszéd logikáját, lejtését, árnyalatait követő szöveget. A segédfogalmazó sivár élettörténete Saramago kezén lebilincselő olvasmány. A portugál irodalom nagy öregje 1998-ban elnyerte a Nobel-díjat. Sok nyelven van értő közönsége, sőt lelkes tábora. Magyar fordításban a Kőtutaj, A kolostor regénye, a Ricardo Reis halálának éve, a Lisszabon ostromának históriája és a Vakság című műveit ismerheti meg az olvasó.

Maurice Maeterlinck - A ​kék madár
A ​boldogság kék madara, melyet minden ember keres, Maeterlinck költői fantáziájában született. A világsikert aratott színművet - amelyet a századfordulón Sztanyiszlavszkij mutatott be először Moszkvában - költői szépsége és mondanivalója teszi értékessé a mai olvasó számára. A vallon erdőkből Maeterlinck képzeletének mézeskalács-világába elbolyongó két gyermek története az emberiség boldogságvágyáról, a boldogságért vívott küzdelem értelméről beszél: a Fény tündére vezeti a boldogság felé az ember fiát, a boldogság és a tudás elválaszthatatlanul kapcsolódnak össze. Ettől a költőiségtől valik szárnyalóvá a költő puritán tisztaságú nyelve is. Noha Maeterlinck műveinek túlnyomó része ma már csak irodalomtörténeti érdekességű, a Kék Madár szárnycsapásai minden olvasó szívében visszahangzanak. Maeterlinck drámája Vas István új fordításában, Nagy Péter tanulmánya kíséretében jelenik meg. A Kék Madár rajza Hincz Gyula alkotása.

Mario Vargas Llosa - A ​beszélő
A ​világhírű perui szerző életműsorozatában ezúttal 1987-ben (magyarul 1993-ban) megjelent "indiánregényét" jelentetjük meg: a gazdag életmű egyik legkülönösebb, legvarázslatosabb darabját. A történet jórészt a perui Amazónia mélyén játszódik, egy időtlen idők óta fennálló, a természettel tökéletes összhangban lévő s ma is ősi körülmények között élő indián kultúrában. Az írást nem ismerő macsigengák között a "beszélő" az, aki történeteivel a létezés és a kultúra folyamatosságát és a közösség összetartozását biztosítja. Amit törzsükről, a múltról, a világról meg a túlvilágról tudnak, azt a "beszélőtől" tudják: az örökké vándorló, az amazóniai őserdőben szanaszét kószáló népnek ő az élő emlékezete, szótára, mesetára, hírügynöksége. S szól a történet a szerző egyik ifjúkori barátjáról is, akinek arcát szörnyű folt csúfítja el, s elhatározza, hogy a macsigengák közé költözik, és "beszélő" lesz. A regény másik színhelye a távoli, kifinomult Firenze, ahol az író visszaemlékezik a perui őserdőre, a macsigengákra és hajdani barátjára. A kultúrák közti szokatlan viszonyokat különleges nyelvi leleménnyel ábrázoló szerző, aki a spanyolt mintegy a törzsi indiánok szemléletmódjához igazítja, egyben számára mindig is kínzó kérdéseket gondol végig ebben a regényében: szól a "beszélő" (s így áttételesen az író) felelősségéről, s arról is, lehet-e, szabad-e civilizációnkat ráerőltetni az "elmaradott" kultúrákra.

Mario Vargas Llosa - Édenkert ​a sarkon túl
Ma ​hozzákezdesz a világ megváltásához, Florita. Ezzel a gondolattal ébred 1844 egyik áprilisi reggelén Flora Tristán, avagy Andalúzka, aki részben a korabeli utópisztikus gondolkodók Fourier, Saint-Simon és Owen hatására, de leginkább saját életének viszontagságai nyomán, egy borzasztó házasságból menekülve lett korát messze megelőző harcos feminista és szelíd forradalmár (aki éppen a vérontást, az érlelődő tragédiákat szeretné megelőzni, amíg lehet). A gyönyörűséges Flora, mellében a pisztolygolyóval, mellyel szadista férje bosszúból ki akarta oltani az életét, bejárja Franciaországot, szembeszáll a kor előítéleteivel, s miközben egyre-másra utasítja vissza a hódolókat (mert a férje örökre meggyűlöltette vele a nemiséget, mígnem egy barátnőjével végre igazi élvezetet talál a testi szerelemben), nőket és munkásokat, költőket és papokat, gyárosokat és katonákat igyekszik megnyerni ügyének: a nők felszabadításának, a Munkásszövetség létrehozásának egyszóval a tökéletesen igazságos társadalom felépítésének S bár mind újabb csalódások érik, mindvégig azt érzi, hogy a földi Paradicsom egészen közel van, a sarkon túl. Egy egészen másfajta, a civilizációtól érintetlen természeti Paradicsom az, amelyet Flora Tristán unokája, Paul Gauguin keres élete utolsó éveiben az 1890-es években Tahitin és a Marquises-szigeteken. Egy megnevezhetetlen betegséggel, sajgó testével és múltjának rémeivel küszködve Gauguin ugyan megismerheti a tahiti nők képmutatástól mentes szerelmét, és remekműveket alkot, de vajon nevezheti-e Édenkertnek azt a világot, amelyet a Csendes-óceán szigetein talált, s amelyben a bennszülöttek egykori hitvilágából és szokásaiból már alig maradt valami