A Selyem, a Novecento, a Tengeróceán, a Vértelenül és a Harag-várak után végre Baricco 1999-es elbeszélésfüzére is olvasható magyarul. Gould, a tizenhárom éves zseni képzeletbeli barátainak, egy óriásnak és egy némának szövi történeteit egy bokszolóról, Shatzy Shell, harmincas éveiben járó nevelőnője pedig hatéves kora óta veszi magnóra vadnyugati történeteit. A két ember különös kapcsolata meséik laza szövedékén keresztül bontakozik ki a szerzőtől szokatlan terjedelmű, de változatlanul magával ragadó műben.
Kapcsolódó könyvek
Alessandro Baricco - Történet
A regény Ultimo Parri sorsát kíséri végig. Az olvasó kisfiúként ismeri meg őt a könyv első részében, valamikor a 20. század elején, a legendás múltba vesző hőskorszakában automobilnak és csodálatos férfiaknak. De távoli országokban öregszik meg, különös kalandokban, miközben még akkor is az az egyetlen célja: rendet teremteni a világban. Ötéves, amikor megpillantja az első automobilt, tizenkilenc a caporettói áttörés napján és huszonöt, amikor találkozik a szerelemmel. Az ő története ez a megrendítő regény, mely több hangra íródva mesél egy világról, amelyben az automobil, a sebesség- és versenyszenvedély párosul egy életen átívelő, rejtélyes szerelemmel és a konok tenni akarással, a szavak és formák mögött rejlő jelentések felfejtésével. Baricco újra rátalált arra az elbeszélői hangra, amely a Selyem című regényében ejtette először rabul a magyar olvasót, de a Történet szélesebb ívű, több epizódot hömpölygető. Hősei sokáig az olvasóval maradnak - és segítenek élni.
Alessandro Baricco - Mr. Gwyn
Jasper Gwyn, az alkotói válságban szenvedő író egyik napról a másikra úgy dönt, hogy abbahagyja az írást. Mi ez? Kiüresedés? Kiégés? "Mérsékelten sikeres" szerzőként csupán néhány rövidebb elbeszéléssel és több tucat, a Guardian számára írt cikkel büszkélkedhet... azonban három regénye oly mértékben különbözik egymástól, hogy ha valaki nem tudná a tényt, nemigen jöhetne rá, hogy ugyanaz a kéz alkotta őket. A mesélő tehetségéhez nem férhet kétség, ugyanakkor zavarba ejtő az a könnyedség, ahogyan a szereplői érzelmeit megfogalmazza. Mintha valamennyiük gondolatait ismerné...
Jasper Gwyn tehát negyvenhárom éves korában megírja utolsó cikkét, melyben ötvenkét olyan dolgot sorol fel, amit attól a naptól kezdve soha többé nem tesz. És ezek közül a legutolsó a könyvírás. Alkotói karrierje ezennel véget is ér. Vagy mégsem?
Alessandro Baricco - Selyem
A hazájában már elismert írónak számító Baricco számára ez az 1996-ban megjelent könyv hozta el a nagy áttörést, a nemzetközi sikert. A XIX. század második felében játszódó regény főhőse a katonai karrier helyett a kereskedelmi utazó kalandos életét választó Hervé Joncour, akinek eleinte Észak-Afrikába, később pedig Japánba kell utaznia a selyemgyártásra szakosodott városkája megélhetését biztosító selyemhernyópetékért. S hogy miért vállalkozik egy boldog házasságban élő fiatalember ilyen fáradságos és veszélyes útra még azután is, hogy Japán a polgárháború zűrzavarába süllyed? Hervé Joncour kielégíthetetlen vágyától hajtva kel ismét útra, mert egyetlen pillantásával megigézte őt annak a japán nagyúrnak a kedvese, akivel üzletelni szokott. "Mondhatnánk, hogy szerelmi történet. De ha csupán az volna, nem érné meg elmondani" - írta Baricco a _Selyem_ről -, és valóban: ez a finom erotikával átszőtt rövid regény az emberi lét alapkérdéseivel szembesíti az olvasót.
A könyv alapján készült filmet 2007-ben mutatták be (rendező: François Girard).
Alessandro Baricco - Háromszor hajnalban
Három történet, három epizód egy szálloda halljában. Meg egy kocsiban. Titkok és érzelmek, féltett gondolatok és sejtelmes vallomások - más és más köntösben.
E könyv főszereplői azzal a dilemmával szembesülnek, hogy folytassák-e tovább megszokott életüket, vagy vállalják-e az újrakezdés kockázatát.
Életük titkokat rejt, történetük egy krimi izgalmasságát kínálja.
És mire a hajnal reggelbe fordul, valamennyi titokra fény derül...
Alessandro Baricco - Vértelenül
Alessandro Baricco olasz író harmadik könyvét tartja "kezében" a magyar olvasó. A Selyem és a Tengeróceán után itt a Vértelenül. Hasonlít is, meg nem is az elődeire. Romantikus történet olyan szikáran előadva, hogy hihetetlen feszültséget tud kelteni. Ez ad a látszólag egyszerű kijelentő mondatoknak szivárványos ragyogást. Nagy-nagy emberi szomorúság árad a romantikus történetből, ami több az emberek iránti sajnálatnál - az emberiség iránti sajnálat süt a regényből. Minden szereplőt valami determináltság mozgat. Nem akarja csinálni, amit csinál, mégis csinálja. Íme az ember. Ecce homo.
Alessandro Baricco - Tengeróceán
Úgy kell olvasni, mint egy kalandregényt - írja Baricco a könyvéről -, és úgy kell hallgatni mint a Tengeróceán morajlását. Sok-sok évvel, talán másfél századdal ezelőtt, hajótörést szenved egy vitorlás hajó. Legénységének és utasainak egy része megmenekül, tengernyi szenvedés árán. Egy hétszobás tengerparti kis szállodában különös vendégek gyűlnek össze. A természetben fellelhető határokat - most a tenger határait - kereső tudós; a tengert tengervízzel megörökítő festő; a titokzatos tengerész; a túlérzékenységből gyógyulást a tengernél kereső lány - a szállodát pedig egy tízéves gyerek vezeti. Mintha mindnyájan a tenger hívásának engedelmeskednének, oly véletlenül és oly szükségszerűen találkoznak e házban, mint Thronton Wilder szereplői a Szent Lajos király hídján.
Alessandro Baricco - Novecento
A Virginian nevű gőzhajó a két világháború között járt Európa és Amerika között - fedélzetén milliomosokkal, emigránsokkal és egyszerű, hétköznapi emberekkel. A fennmaradt legenda szerint a hajón esténként egy különös tehetséggel, páratlan improvizációs képességgel megáldott zongorista szórakoztatta a közönséget. Semmihez sem fogható muzsikájával valósággal elbűvölte hallgatóságát. Azt is mondják, egész életét a hajón töltötte, ott született, és lábát soha nem tette szárazföldre. Hogy miért, senki sem tudja, életének talányos rejtélyét magával vitte - örökre.
Jonathan Safran Foer - Rém hangosan és irtó közel
Mit tegyen az ember, ha Manhattanben él, kilencéves, és feltaláló, ékszertervező, ékszerkészítő, amatőr entomológus, frankomán, vega, origamista, pacifista, dobos, amatőr csillagász, számítógép-tanácsadó, amatőr régész, továbbá ritka pénzérmék, természetes halált halt pillangók, miniatűr kaktuszok, Beatles-kegytárgyak, féldrágakövek és egyebek gyűjtője? Mit tegyen az ember, ha kilencéves, és 2001. szeptember 11-e óta nem látta az apját? Ha nincs más fogódzója, csak a régi holmik, és az üzenetrögzítő magnószalagja apja utolsó telefonhívásaival, amit el kell rejtenie az anyja elől? Mit tegyen, ha talál egy titokzatos borítékot az apja szekrényében, amelyben csak egy kulcs lapul, és a papíron egyetlen szó: Black? Viszonylag egyszerű: fel kell keresni az összes Black nevű embert New Yorkban, és megtudakolni, hogy milyen zárat nyit a kulcs. Ami 216 lakáscím. Vagy megkeresni a zárat, bár minden 2777-ik másodpercben egy újabb zár születik New Yorkban. Kissé bonyolítja a dolgot, hogy hősünk betegesen retteg a tömegközlekedéstől, ezért mindenhova gyalog megy. És persze számos más megválaszolandó kérdés akad. Vajon szerelmes lesz-e még egyszer a mama? Ki a titokzatos bérlő, aki beköltözött a nagyihoz? Mit rejt a magnószalag, amin a papa utolsó üzenetei vannak? Erre ad választ Jonathan Safran Foer, a világsikert aratott Minden vilángol írójának új, több nemzedéken átívelő családtörténete, amelyből megtudhatjuk, hogy néha még az se segít, ha az ember feltalál "egy spéci vízelvezetőt, amelyik végigmegy minden New York-i párna alatt, és a víztározóba vezet. Amikor az emberek álomba sírják magukat, a sok könny mind ugyanoda folyik, és reggel az időjárás-jelentésben bemondhatják, hogy a Könnyek Vízgyűjtőjében csökkent vagy nőtt a vízszint, és akkor mindenki tudná, hogy New Yorkban az emberek milyen szomorúak." Megrendítő történet, egy elképesztő intelligenciájú és képzelőerejű kisfiú odisszeiája, aki a World Trade Center összeomlásakor eltűnt papáját keresi.
Elfriede Jelinek - A zongoratanárnő
Erika Kohut, a zongoratanárnő kettesben él anyjával, aki zongoraművésznek szánta, és rákényszerítette, hogy minden egyéb vágyát a karriernek rendelje alá. Az elszigeteltség és az érzelmi megnyomorítottság miatt a nő képtelen rátalálni szexuális identitására. Amikor viszonyt kezd az egyik tanítványával, rájön, hogy már csak a szenvedésben és a büntetésben tudja megélni a kéjt.
„Az idő múlik, mi pedig múlunk vele. A sajtbúra üvege alatt összezárva egymással, Erika és a mama. A búra csak akkor emelkedik föl, ha valaki kívülről megfogja az üveggombot, és felfelé húzza. Erika egy időtlen, kortalan, borostyánba dermedt bogár. Nincs története, és nem történik vele semmi. Ez a bogár már rég nem képes se csúszni, se mászni. Erika belesült a végtelenség sütőformájába.”
Umberto Eco - A prágai temető
A középkori és ezoterikus, a barokk és a pikareszk, és végül a képregényes Eco után itt a legújabb: a XIX. századias kalandregényt író Eco. A prágai temetőnek már a mozgalmas metszetekkel illusztrált lapjai is Dumas-t, sőt Eugene Sue-t idézik. Főszereplője és egyik elbeszélője egy fél Európa titkosszolgálatainak zsoldjában álló cinikus hamisító, aki hazugságokat kohol, összeesküvéseket sző és merényleteket szervez, befolyásolva kontinensünk valóságos történelmének és politikájának menetét. Simone Simonini a képzelet szülötte, de nagyon is valószerű gazember; és bár a kor valamennyi, később nagy karriert befutó hamisítványához csak a regényes képzelet szerint van köze, a hamisítványok (el egészen a közvetve milliók értelmetlen halálát okozó Cion bölcseinek jegyzőkönyvéig), a tényekkel és az összes többi szereplővel együtt, sajnos mind igaziak. Az olasz Risorgimentótól a párizsi Kommünig, a 48-as forradalmaktól a Dreyfus-perig és a századfordulóig záporozó tényeket Eco a könyv végén egy részletes időrendi táblázatban hozza összefüggésbe a regény történéseivel. Ez jól jön, mert A prágai temető csupa időjáték: a memóriazavarral küszködő Simonini, illetve titokzatos alteregója, egy Dalla Piccola nevű abbé négykezes naplója (melyet néha ,,az Elbeszélő" is kommentál) megannyi flash-back segítségével eleveníti fel a múlt eseményeit, fényt derítve, de csak legvégül, persze, a kettejük kapcsolatának hátborzongató titkára is.
Nick Vujicic - Élet korlátok nélkül
Nick Vujicic , aki hosszú utat tett meg érzelmileg az öngyilkosság kétségbeesett gondolatától, míg mára odáig jutott, hogy motivációs szónokként iskolákban, kórházakban, árvaházakban, templomokban, gyülekezetek előtt és börtönökben ő maga hirdeti, hogy egy súlyosan fogyatékos ember is képes teljes életet élni… ha akar.
Már gyermekként rákényszerült, hogy kellemetlen kérdéseket tegyen fel magának a jövőjéről. Írása vigaszt és inspirációt nyújt mind a hozzá hasonló megpróbáltatásokkal küzdő, mind a látszólag egészséges, ám gyakran kétségek között őrlődő ember számára. Saját példáján keresztül mutat utat a korlátaid ledöntéséhez; üzenetei megérintenek, mert hitelesek. Szenvedélyesen mesél belső küzdelméről, melynek során végül megtanulta elfogadni önmagát és a megváltoztathatatlant, s elmondja, hogyan találta meg az erőt és a bátorságot, hogy változtasson a sorsán. Nick zenél, úszik, szörfözik, és elvégzi az összes olyan hétköznapi cselekvést, ami számodra talán magától értetődő, de neki a lehetetlennel kellett szembeszállnia, hogy képes legyen megtenni azokat. Hagyd, hogy neked is megmutassa, hogyan indulhatsz el egy gyümölcsöző, korlátok nélküli élet felé.
Krasznahorkai László - Sátántangó
".... a regény tere újra egy világ, és... ez a világ - alakjai által - dúsan tagolt, rétegzett, hierarchizált, a mindennapi cselekvésköröktől az álmokig és fantamagóriákig, az egyetemes világrendtől az élet egyszerű újratermelésén és a társadalmi helyen keresztül az emberi méltóság és méltatlanság etoszáig.
... A Sátántangó korszakalkotó mű."
Radnóti Sándor
"Sátántangó afféle perpetuum mobile, egy megtévesztési és megtöretési láncon át nyilvánuló létszerkezet, melynek nincs felelőse, csak állapota van, melyre különféle hitek, remények, öncsalások vetülnek... A tehetetlenség és mozdíthatatlanság halálos kitáncolásában áll e regény nagyszabású volta... Nyomasztó, egyben mélyen lélegző könyv: élőlény, mint minden igazi epika."
Balassa Péter
Nádas Péter - Párhuzamos történetek I-III.
A Párhuzamos történetek talán legfeltűnőbb vonása, az életmű ismerői számára is meglepetést jelentő újdonsága az egymástól lényegében független történetek olyan elképesztő sokasága, amelyet semmiféle realista konstrukció nem lenne képes egyetlen elbeszélésben összefogni. E regény történetei szinte ugyanúgy megszámlálhatatlanok, mint ahogyan azt sem tudnánk összeszámolni, hány emberrel találkoztunk életünkben, mégis egyetlen elbeszéléssé olvadnak össze. A regény egyetlen, nagy elbeszélése azonban nem ezeket a történeteket beszéli el, hanem a testek egymásra hatásának, egymásra gyakorolt vonzásának, egymásra irányuló vágyakozásának és egymásról őrzött emlékezetének nagy történetét. Ebben a burjánzó elbeszélésben jönnek létre olyan csomópontok, amelyek különböző személyekkel azonos időben és azonos helyen (a másik test az érzetben), azonos időben különböző helyeken (a másik test a vágyban), azonos helyen különböző időkben (a lakás, a ház, a város emlékezete a testben), illetve ugyanazon személlyel különböző helyeken és időkben (a saját test az emlékezetben) megesett dolgokat kapcsolnak össze. Az elbeszélésnek ez a csomópontról csomópontra haladó mozgása vetíti ki aztán a rekonstruáló képzeletbe a történetek szövegen túli valósággá összeálló szövevényét, mely így gyakorlatilag és elvileg egyaránt kimeríthetetlen, és ezért képes egy semmiből megteremtett, társadalmilag és történelmileg mégis szigorúan meghatározott, az általunk ismert vagy ismerhető reáliáknak akkurátusan megfelelő, szövegen túli világot alkotni. Ahogy ez létrejön, az ennek a regénynek a legnagyobb titka és egyben világirodalmi teljesítménye. A Párhuzamos történetekkel létrejött az a mű, amely komolyan veszi és megválaszolja a realizmus felbomlása, a századelő újító kísérletei és a nouveau roman által felvetett kérdéseket, ugyanakkor visszaadja az olvasás gyönyörét, és kiállja az összehasonlítást a tizenkilencedik századi nagyrealizmus legnagyobb műveivel.
Paul Auster - New York trilógia
Paul Auster (1947-) amerikai regényíró, esszéista, költő és műfordító a 80-as évek közepén vált szélesebb körben ismertté kísérleti detektívregény-sorozatával, a New York trilógiával. Ennek első darabja, az Üvegváros egy Quinn nevű, álnéven publikáló író története, akit felbérelnek, hogy kövesse Stillmannt, a börtönből szabadult filozófust, hátha az meg akarja ölni a fiát. Ahogy Quinn elmélyed az ügyben, egy olyan labirintusba téved, amelyben a szereplők kiléte egyre zavarosabb lesz, s már-már szétválaszthatatlan, mi tény és mi fikció. A Kísértetek című második regény a detektívtörténet lecsupaszított váza. "Az ügy eléggé egyszerűnek látszik. White kívánsága, hogy szemmel tartson egy Black nevezetű egyént, amíg csak szükségesnek mutatkozik. Míg Brownak dolgozott, Blue elég sok hasonló jellegű munkát végzett, és úgy tűnik ez az ügy sem lesz másmilyen, talán még könnyebb is az átlagnál"- így kezdődik a történet, amelyben végül csak arra a kérdésre kapunk választ, hogy ki kicsoda és miben sántikál, arra azonban nem, hogy mit is jelent ez az egész. "Sötéten, titokzatosan érik a múltban a jelen, jelenben a jövő- írja Auster.- Ilyen a világ: vakon tapogatózunk, lépésben, szavanként botorkálunk előre. Keserves a tudás, s gyakorta bizony nagy árat kell fizetnünk érte." A bezárt szoba főszereplőjének egyes szám első személyű története a hasonmás-téma variációja. A narrátor egy eltűnt és halottnak hitt író, Fanshawe kéziratának birtokába jut, amelynek publikálása valóságos irodalmi szenzáció. Oly mértékben azonosul ezzel az íróval, hogy még a feleségét is elveszi, holott tudja - egyedül ő tudja -, hogy Fanshawe valójában él. Ez a nyomozás, melynek során irodalmi alakok kopírozódnak egymásra, az önazonosság-keresés parabolájaként olvasható, s mint ilyen, nemcsak a trilógiát zárja le, hanem továbbmutat a későbbi - magyarul ugyancsak egytől egyig megjelent - Auster-regények felé.
Yann Martel - Pi élete
Pi Patel különös fiú. Egyesek szerint (közéjük tartoznak a szülei is) bogaras. Tizenhat évesen elhatározza, hogy nemcsak hindu akar lenni (születésénél fogva az), hanem keresztény és moszlim is. És keresztül is viszi az akaratát: nemcsak hogy megkeresztelkedik, de beszerez egy imaszőnyeget is. Hősünknek már a neve is furcsa: keresztnevét - Piscine Molitor - egy párizsi uszodáról kapta. Iskolatársai persze Pisisnek csúfolják, mire ő lerövidíti a nevét, és a gyengébbek kedvéért felírja a táblára: π=3,14.
Az is furcsa, hogy egy állatkertben lakik Pondicherry városában, amelynek apja a tulajdonosa és vezetője. És éppen itt kezdődnek a bajok: az állatkert nem jövedelmező - a család úgy dönt, hogy eladja az állományt, s átköltöznek Kanadába. Az Észak-Amerikába szánt példányok egy része velük utazik a Cimcum nevű teherhajón. A hajó egy éjszaka valahol a Csendes-óceán kellős közepén elsüllyed. Az egyetlen túlélő Pi Patel - valamint egy mentőcsónak-rakományra való állat: egy zebra, egy orangután, egy hiéna - és egy bengáli tigris!
Kezdetét veszi a jámbor, vallásos és vegetáriánus Pi több mint kétszáz napos hányódása a végtelen vizeken. Vajon mennyi és miféle leleményességre van szükség ahhoz, hogy egy kamasz gyerek meg egy két és fél mázsás tigris kialakítson valamiféle békés egymás mellett élést? S ha ez sikerül is, honnan és hogyan szereznek ételt-italt ilyen hosszú időn át? Egyáltalán: mivel telhet ilyen hosszú idő a végtelen, de korántsem kihalt tengeren? Milyen kalandok, milyen élmények várnak rájuk? Meg lehet-e úszni ép ésszel az ilyesmit?
A Spanyolországban született, Kanadában élő Yann Martel egy csapásra világhírű lett ezzel a lebilincselően izgalmas és fájdalmasan szép könyvvel, amellyel elnyerte a Booker-díjat is.
Jostein Gaarder - A történetárus
Vannak írók, akik kifogynak belőlük, neki azonban állandóan új ötletek jutnak az eszébe. Már az iskolában virágzó kereskedelmet folytat: dolgozatokat cserél édességekre, később a lányok csókjaira. A tapasztalat, miszerint a lányok szeretik a meséket, egész életében elkíséri. Mégis abszurdnak tartja a gondolatot, hogy író legyen belőle. Nem vágyik a nyilvánosságra. Úgy dönt, megmarad az irodalom szürke eminenciásának, történetárus lesz.
Ez az üzleti ötlet egészen új, a siker hatalmas. Mindennek azonban mélységes titoktartás a feltétele. Üzletfelei listája hosszú: az alkalmi költőktől a nemzetközileg elismert írókig mindenki szerepel rajta, de mindegyikük azt hiszi, ő a történetárus egyetlen pártfogoltja.
Egy napon hírek kelnek szárnyra. A Pókról szól a fáma, egész alkotói életrajzok manipulálójáról. A leleplezés fenyegeti vajon? Ha igen, vajon mire képesek a becsapott írók? Akár még gyilkosságra is? Hirtelen egy olyan történet kellős közepén találja magát, amelyet akár ő is írhatott volna. Ez a történet azonban keserű valóság, és a mese szálait most nem ő tartja kezében.
Jostein Gaarder a nagy mesélő egy olyan férfi tragikomédiáját mondja el nekünk, aki történetekkel kereskedik, és nem is álmodja, hogy azok veszélyesebbé válhatnak, mint az élet.
Murakami Haruki - A határtól délre, a naptól nyugatra
Hadzsime - a talányos című regény hőse - átjár a valóság és a képzelet közötti határon. A Határtól délre, a naptól nyugatra (egy Nat King Cole szám címe) a haború utáni japán kisvárosban felnövő Hadzsime képzeletében különleges világot sejtet. Színteret kínál a serdülőkori kíváncsiság és vágyakozás kielégítésére, és férfikorban is táplálja a képzelgő lélek önáltató sóvárgását.
Az egzisztencialista románc egy gyermekkori szerelem története, amelyben két évtized múltán az ártatlan vonzalom pusztító vágyként éled újjá. Hősünk, aki hosszabb sodródás után megtalálta a családi boldogságot, visszazuhan a múltba, és kész kockára tenni egész jelenét.
Bodor Ádám - Sinistra körzet
Valahol a Kárpátok hegyláncai közt - mellékesen szólva: Európa közepén - egy velejéig irracionális világban játszódik Bodor Ádám regénye. Hősei egy bornírt társadalom foglyai - s ezenközben az öröklét számkivetettjei. Életük már-már civilizáción inneni, életviszonyaik tökéletesen szervezetlenek, tehát rendőrileg szükségképpen túlszervezettek, mindennapjaik a totális működésképtelenség szüntelen tudomásulvételével és megindító kijátszásával múlnak. Andrej Bodor a történetek elbeszélője és elszenvedője, hol alanya, hol tárgya tehát, papírjaitól és nevétől is megfosztatik, mikor megérkezik Dobrin "City"-be, a számára kijelölt lakhelyre, hogy fölkeresse nevelt fiát. Ami a regény szereplőivel és körülöttük történik, érthetetlen és borzalmas, mindazonáltal megérthető és körülményeik értelmezésével tökéletesen logikus, ami a legborzalmasabb, az történik a legtermészetesebben, leglogikusabban. S hogy ezt így érezzük, az Bodor Ádám rendkívüli írói-művészi erejének, ábrázolása pontosságának köszönhető, aminek révén fizikai és metafizikai, reális és irreális mintha nem is fogalmi ellentétpárok lennének, hanem a hiányokkal jelzett teljesség oszthatatlanságának egymásba érő, egymásba játszó felületei. Mert itt olyan világot kellett megmutatni, amelyből mindenki a maga módján menekül: külföldre (Andrej vagy Géza Hutira), halálba (Béla Bundasian), magányba (Géza Kökény) vagy a lefokozott, animális létbe, hogy ami nem embernek való, azt ne kelljen emberi öntudattal elviselni.
Stephen King - Atlantisz gyermekei
Barátság, szerelem, édes, visszahozhatatlan ifjúság, vér, Vietnam: az utolsó romantikus nemzedék regénye Atlantisz, az elsüllyedt város erről szólt az ezerkilencszázhatvanas évek végén Donovan híres dala. Ez volt az a korszak, amikor az Egyesült Államok véres háborúját vívta Vietnamban, amely máig ható, kiheverhetetlen traumát okozott az amerikaiaknak. Ez volt a rock and roll, a hippimozgalom, a forradalmi eszmék, Marcuse és Che Guevara, Woodstock, az LSD, a szelíd motorosok, Malcolm X, a Fekete Párducok, a diáklázadások Amerikája, egy új kultúra születése és kiteljesedése. 1960. A tizenegy éves, félárva Bobby Garfield és hasonló korú barátai, Carol Gerber és Sully-John kisvárosi gyerekek. Életük a szokásos mederben csordogál: iskola, nyári tábor, baseball, mozi, fagylaltozás, vidámpark, apróbb stiklik, családi problémák, gyerekszerelmek. 1966. A Maine Egyetemen megkezdődik a tanév. A gólyák egyike Pete Riley, akinek számos társához hasonlóan legfőbb tantárgya a hearts nevű kártyajáték. Éjjel-nappal verik a blattot, ám rohamosan közeledik a vizsgaidőszak: nemcsak az ösztöndíj veszhet el, de aki kibukik, azt beszippantja a sereg, és irány Vietnam! 1983. Vak Willie vietnami veterán mindennap a templom előtt áll, nyakában tábla, mellette pohár, abba gyűlik a jótét lelkek könyöradománya. 1999. Sully-John egykori katonatársa temetésére utazik. Elmaradhatatlan kísérője az idős vietnami asszony szelleme, akit egy falu lerohanásakor koncoltak fel. Ez a barátságról, szerelemről, az édes, visszahozhatatlan ifjúságról, a háború szörnyűségeiről, a tisztességről és helytállásról szóló gondolatgazdag, lebilincselő regény újabb bizonyítéka annak, hogy Stephen King nem csak a thriller meg a horror kiváló művelője. A könyvből film is készült Anthony Hopkinsszal a főszerepben.
Bartis Attila - A séta
Olvasó! Már kezedbe vetted ezt a könyvet. Kérlek, lapozz bele most, és olvass el három mondatot. A sétáknak gyógyereje van. Már-már varázs. Egy erős séta évekkel hosszabbíthatja meg a sétálók, sőt, a helyszín életét. Ilyen értelemben A séta nemcsak regény, hanem séta is. Gyógyerő. A betegség pedig nem más, mint a hanyatlás. A hanyatlásról és a hanyatlás ellen szól A séta. Volt hajdan egy birodalom, melynek a romjain élünk. Aranykora ezüstkor volt, ezüstkora vaskor. Pusztulása látszólag végleges, tárgyai ránk maradtak, emberei majdnem mindig meghaltak. Emberei voltak Freud, Kafka, Hitler, Bartók. De mit mond így együtt e négy leghíresebb? Semmit. Tárgyaik voltak legyezők, felöltők, pisztolyok, zongorák. Alig több, mint a semmi. De elég négy fürdőhely neve, és azonnal előttünk van egy birodalom Marienbadtól Tusnádig és Abbáziától Ó-Tátrafüredig.
A séta egyik színtere fürdőhely, de nem a fürdőhelyek aranykorában, hanem jóval később, valamikor 1968 és1992 között. Bartis Attila nemzedékének gyerekkorában haltak meg sorra azok, akik még látták az ezüstkort. A késő műanyagkor írója most illendően eltemeti őket.
A séta talán az első regény, amely megteszi ezt a gesztust. Főszereplőjén kívül szinte mindenki idős ember.Bölcs semmittevésben, visszavonultan élő öreg aranyifjak a fürdőhelyeken, vagy öreg tárgyakon öreg szerszámokkal dolgozó bölcsek. A séta az ő szomorú, de csodálatos történetük is. Csakhogy a hanyatlás közelről rothadás. A ruhák elmállnak, a csónakok elkorhadnak, a forradalmárok eljönnek, gyilkolnak. Az írók pedig kénytelenek leírni a mocskot. Bartis Attila regényének a titka, hogy szép. Pedig az idáig felsorolt nosztalgikus díszletek csak díszletek. Magáról a történetről semmit nem árultam el. Az a regény.
Kemény István