A ​szépség története

Umberto Eco - A ​rózsa neve
Az ​Úr 1327. esztendejében járunk. Melki Adso és mestere, Baskerville-i Vilmos egy császárbarát apátságba érkeznek. (Adso, a történet elbeszélője a később bekövetkezett szörnyűséges események miatt nem ad pontos helymeghatározást az apátságról.) Az apát úr az éles eszű és tapintatos Vilmost – akit viselkedése és előneve alapján Sherlock Holmes középkori elődjének tekinthetünk – kéri fel arra, hogy segítsen felderíteni egy, az apátságban történt különös halálesetet. Otrantói Adelmust, a fiatal kora ellenére is nagy tekintélynek örvendő miniatúrafestőt egyik reggel a kecskepásztor holtan találta az Aedificium keleti őrbástyája alatti meredély tövében. Viharos éjszakán történt a tragédia, meg sem lehetett állapítani, a szerencsétlen vajon melyik ablakból zuhant ki. Gyanúra adott okot viszont az, hogy másnap egyetlen nyitva hagyott ablakot sem találtak, ráadásul az ablakok olyan magasságban vannak, hogy azokon képtelenség véletlenül kiesni. Vilmos a tőle elvárt tapintattal és ravaszsággal lát neki a nyomozáshoz, Adso segédletével. Hamarosan újabb halálesetek történnek. A nyomok az apátság féltve őrzött könyvtárába vezetnek, ahová Vilmos és Adso is csupán titokban tudnak bejutni. A szörnyű bűntények árnyékot vetnek az apátságra, amely pedig nagy horderejű eseménynek ad otthont: itt találkoznak a ferencesek és a pápaság képviselői, hogy teológiai vitát folytassanak Jézus szegénységéről. Ebben a látszólag egyszerűnek tűnő kérdésben támadt nézeteltérések ugyanis már-már az egyházszakadás rémével fenyegetnek. A bűntények miatt az apát úr végül a Szent Inkvizíció beavatkozását kéri. A kor egyik legkönyörtelenebb inkvizítora, Bernardo Gui érkezik az apátságba. Gui alaposabb tájékozódás nélkül eretnek összeesküvésként értékeli az eseményeket, a demokrácia álcája mögött ítélkezik, máglyákat állíttat. A máglyahalálra ítéltek egyike az a fiatal parasztlány, aki a szerelmet jelenti Adso számára…

Umberto Eco - Loana ​királynő titokzatos tüze
A ​kötet műfaja: képes regény. De a világhírű tudós mester legújabb, ötödik regénye nemcsak ebben más, mint az előzőek, hanem abban is, hogy az illusztrációk - valahai iskoláskönyv- és divatlap-képek, mozgósító plakátok és színes képregényfigurák minden mennyiségben, plusz balillaindulók és érzelmes slágerszövegek a múlt század harmincas és negyvenes éveiből - az eddigi legszemélyesebb Eco-regényhez, valóságos ifjúkori önportréhoz kínálnak kultúrhistóriai hátteret. A regény persze most is regény. Az elbeszélő (hatvanas antikvárius) egy szívrohamot követő kómából ébred, és semmire sem emlékszik, ami személyes. Fejből citálja a fél világirodalmat, tudja, ki volt Napóleon, tudja, hogyan kell autót vezetni és fogat mosni, de nem tudja magáról, hogy kicsoda. A válaszért meg kell dolgoznia; de fordított Proust-hősként ő - érzéki emlékek híján -- nem az eltűnt idő, nem a kor, nem a szavak, hanem eltűnt érzéki önmaga nyomába kell hogy eredjen. Gyerekkorának helyszínére, egy vidéki házba visszavonulva nekilát tehát, hogy az ottani padláson őrzött régi folyóirat-, képregény-, brosúra- és ponyvaregényfüzet-kötegek, valamint 78-as fordulatszámú bakelitlemezek segítségével az alapoktól építse újra magában a saját személyiségét. És ekkor - ahogy Ecótól, a mesemondótól már megszokhattuk - igazi regényes fordulatot vesz a történet...

Ismeretlen szerző - Az ​egzisztencializmus
A ​modern polgári filozófia és irodalom irányzatai között fontos helyet foglal el az egzisztencializmus, melyet Köpeczi Béla tanulmánya és szövegválogatása ismertet meg az olvasóval. A bevezető ideológiai igényességgel és pontossággal tisztázza az egzisztencializmus filozófiai és esztétikai problémáit, a szemelvények pedig Kierkegaard, Jaspers, Heidegger, Sartre és Camus műveiből vett részletekkel világítják meg más-más nézőpontból e jelentős irányzat különböző oldalait. Az egzisztencializmust tárgyaló antológiákkal szemben a kötetnek az az újdonsága és fő érdeme, hogy következetesen érvényesíti a filozófiai és esztétikai szempontot, egyiket a másikkal világítva meg.

Umberto Eco - A ​tegnap szigete
A ​tegnap szigete afféle megtalált kézirat. Descartes-ból, Galileiből és Spinozából, Marinóból és John Donne-ból, Vermeerből, Arcimboldóból és mindenféle furcsaságokból összegyúrt, mégis szívgyönyörködtetően eredeti olvasmány. Egy barokk ifjúról szól, akit sorsa a spanyolok ostromolta Casale hős várvédőjéből szabadgondolkodó párizsi szerelmessé, majd a Bastille foglyává, Mazarin titkosügynökévé és végül déltengeri hajótörötté tesz. Végül? Hajótörése nem szokványos: "mióta világ a világ, alighanem egyetlen olyan képviselője vagyok emberi fajunknak, aki egy elhagyatott hajón szenvedett hajótörést” – írja a hajdani ifjú, Roberto de la Grive a lakatlannak tetsző hajón. A lakatlan hajó pedig egy szigettől (az "antipódus-délkör” vonalán túli legendás Salamon-szigettől?) nem messze horgonyoz, és minden földi jóval roskadásig meg van rakva, de ketrecbe zárt trópusi madarakon kívül egy lélek sincs rajta. Valóságos kísértethajó. Jobban mondva... Roberto egyre furább jeleit észleli egy titokzatos Másik nemkülönben titokzatos jelenlétének. Ki lehet az? A gyerekkorától a fantáziájában élő Hasonmás, aki miatt alkalmasint bajba, majd tengerre került? Az ilyen és ehhez hasonló kérdésekre választ kap az olvasó. A végső válaszokat azonban mintha a Tegnap szigete kínálná. Át kéne jutni. De hogyan? Roberto nem tud úszni. Vajon sikerül-e? A regényhős gyakorol, gyakorlás közben leveleket ír Szíve Hölgyének, emlékezik, és képzeleg. Végül úgy dönt, hogy a saját kezébe veszi sorsát. Ajtót nyit a Képtelenség Palotáján. Belép a tulajdon regényébe.

Susan Sontag - A ​fényképezésről
"A ​fotó: a tér és az idő vékony szelete. A fényképek kormányozta világban minden határvonal ("kivágás") önkényesnek tetszik. Akármi elválasztható, elszakítható akármitől: csak más képkivágást kell alkalmaznunk." "Fényképet gyűjteni annyi, mint a világot gyűjteni. A film és a tévéműsor megvilágítja a falat, fölvillan és kialszik; az állókép viszont tárgy is, súlytalan, olcsón előállítható, könnyen hordozható, gyűjthető, tárolható. Godard Les Carabiniers (Karabélyosok) című 1963-ban készült filmjében két tunya lumpenparaszt azért csap fel katonának a királyi ármádiába, mert azzal kecsegtetik őket: kifoszthatják, megbecsteleníthetik, legyilkolhatják az ellenséget, tehetnek vele, ami csak kedvükre van, s meggazdagodhatnak. Hanem a hadizsákmánytól duzzadó bőröndről, amelyet Michelangelo és Ulysses évek múltán diadalmasan hazavisz feleségének, kiderül, hogy csak képeslappal van tele, százszámra lapulnak benne a műemlékek, az áruházak, az emlősök, a természeti szépségek, a közlekedési eszközök, a műalkotások és a földgolyó egyéb - téma szerint csoportosított - kincsei. Godard ötlete színesen figurázza ki a fénykép kétes értékű varázsát. Talán a fénykép a legtitokzatosabb mindazon tárgyak közül, melyekből összeáll és szövevénnyé sűrűsödik az a környezet, amelyet modernnek látunk. Minden fénykép valóban egy-egy rabul ejtett élmény, s a fényképezőgép eszményi fegyver a bírnivágyással teli tudat számára. Fényképezni annyi, mint birtokba venni a lefényképezett tárgyat. Azt jelenti, hogy bizonyos viszonyt létesítünk a világgal... A világ arányaival ügyeskedő fényképet magát is kicsinyítik, nagyítják, vágják, retusálják, utókezeléssel és trükkökkel átformálják. A fénykép megöregszik - megviselik a papírra leselkedő szokásos bajok; a fénykép elvész; a fényképből érték lesz, a fényképet adják-veszik; a fényképet reprodukálják." Forrás: http://www.sunbooks.hu

Bolberitz Pál - Krisztus ​követségében járunk
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Tőkei Ferenc - Sinológiai ​műhely
A ​kínai filozófia ókori nagyjait, a kínai irodalom kiemelkedő műveit, a középkori kínai esztétika fő irányzatait elsősorban a sinológus, esztéta és társadalomfilozófus Tőkei Ferenc (1930-2000) fordításai és tanulmányai révén ismerte meg a magyar közönség. Ő volt az, aki a hazai művelődés körét kitágítva mintegy beemelte a kínai konfucianizmust, a taoizmust, a motizmust, és feltárta ezek belső összefüggéseit a kínai társadalom történeti fejlődésének sajátosságaival. Az életműsorozat olvasója most a kiváló tudós kalauzolásával fedezheti fel a kínai kultúra örökbecsű értékeit, amelyek nélkül nem lehet teljes a modern ember világképe.

Kovács András Bálint - Szilágyi Ákos - Tarkovszkij
Nehezen ​megszületett könyvet tart kezében az olvasó. Tarkovszkij halála után tizenegy évvel jelenik meg a mű, amelyet három évvel a tragikus esemény előtt kezdtünk el írni mint az életútja feléhez érkezett művész addigi pályájának összefoglalását. Miután 1984-es "disszidálása" miatt Tarkovszkij indexre került, a magyarországi publikálásra nem is gondolhattunk. Mire a könyvnek - kalandos körülmények között - külföldi kiadót találtunk, s mire a francia fordítás elkészült, Tarkovszkij már nem volt közöttünk. Monografikus feldolgozásáról akkor, abban a helyzetben szó sem lehetett. 1986 óta tervezzük, hogy megírjuk "a" könyvet, a "végleges változatot". Írás közben kellett ráébrednünk: "végleges változat" nem létezik. Ez a könyv csak Tarkovszkij világaiban folytatott utazásaink egy újabb állomása. Andrej Tarkovszkij az orosz filmművészet eddigi legnagyobb alakja volt, aki az Iván gyermekkorával, az Andrej Rubljovval, a Szolárisszal, a Tükörrel, a Sztalkerral, a Nosztalgiával, és az Áldozathozatallal az orosz kultúrát és művészetet klasszikus fokon képviselte a szovjet korszakban. Mintha az orosz filmművészet sztalkere lett volna ő, akinek megadatott, hogy a világkultúra megszentel földjére, hatalommal, pénzzel, tudatlansággal, körülkerített csodás Zónájába vezesse mindazokat, akik vagyunk, s aki ő maga is volt, föltéve, hogy művészetének útitársául szegődünk. A 20. század utolsó harmadában, az évszázadok óta haldokló orosz ortodox civilizáció végének atmoszférájában lehetővé vált számára, hogy mindössze hét játékfilmből álló életművével olyan művészetet teremtsen, amelynek spirituális telítettsége és érzéki varázsa, formaszépsége és plaszticitása csak két átmeneti korszakhoz, a középkor végének európai és a 19. század végének orosz művészetéhez mérhető.

Csányi Vilmos - A ​kutyák szőrös gyerekek
Bukfenc ​és Jeromos könyve nemcsak két családi kutya életét mutatja be, hanem azt is, hogy hogyan lehet a kutyalélek rejtelmeit tudományos vizsgálatok tárgyává tenni. Azoknak szól, akik szeretnének a kutyaetológia világába bepillantani a tudományos könyvek szigorúsága és unalma nélkül. Az első kiadást sokan megszerették, azóta angolul is megjelent az Egyesült Államokban, és német nyelvre is fordítják. Az átdolgozott, harmadik kiadás tartalmaz néhány olyan új, érdekes felfedezést is - például azt, hogy a kutyák szívesen és sikeresen képesek gazdájukat utánozni -, amelyet az ELTE Etológiai Tanszékének kutatói találtak az utóbbi években. Csányi Vilmos Budapesten született 1935-ban, biológus, író, az Akadémia rendes tagja, az ELTE Etológiai Tanszékének egyetemi tanára, a Magyar Etológiai Társaság tiszteletbeli elnöke, a Magyar Tudomány főszerkeszője. Etológiát, humánetológiát és evolúciós rendszerelméletet tanít. Kutatási területe az állati és emberi viselkedés valamint a biológiai és a kulturális evolúció kérdései. Az utóbbi öt évben szépirodalommal foglalkozik.

Michel Foucault - A ​szexualitás története I-IV.
Minden ​gyönyörök leghevesebbike többet követel tőlünk, mint más testi tevékenység - élet és halál játékát tárja elénk: ezért kiváltságos területe annak, hogy az ember erkölcsi szubjektummá formálja önmagát. Olyan lénnyé, aki képes megfékezni a benne dúló erőket, szabadon rendelkezni energiái fölött és életéből olyan művet alkotni, amely mulandó létén túl is fönnmarad. A könyv Foucault utolsó nagy művének, a Szexualitás történetének második kötete.

Francesco Casetti - Filmelméletek
Film ​és elmélet Nánay Bence Az olasz szerző tankönyvszerű munkája a filmelmélet szövevényes történetébe próbálja bevezetni az olvasót. A film megjelenése óta újra és újra felmerült az a probléma, miként lehet a filmet a napi kritikánál alaposabban, igényesebben vizsgálni. Ez az elméleti tendencia az idők során csak erősödött; egyre többeket érdekeltek az olyan kérdések, mint például művészet-e a film, mitől jó az egyik és mitől nézhetetlen a másik, illetve mire vezethető vissza ez a különbség. Már a tízes évek közepén kialakult a filmelméletnek nevezett tudományág, amellyel azóta egyre többen foglalkoznak, különösen az utóbbi harminc évben szerte a világon (például Budapesten is) megalapított filmes tanszékeken. A filmelmélet azonban egyáltalán nem egységes tudományág. Általában a negyvenes évek közepét szokták megjelölni, mint jelentős korszakhatárt. A negyvenes évekig a filmelméletnek volt valami forradalmi bája: azt igyekeztek bizonyítani a szerzők, hogy a film művészet, méghozzá autonóm, mind az irodalomtól, mind a képzőművészettől független művészet. Az írások leginkább kiáltványra vagy személyes vallomásra emlékeztettek. Ezzel szemben a század második felének filmelmélete igazi tudomány akar lenni, lábjegyzetekkel, bibliográfiákkal és sok-sok szakkifejezéssel. Ahogy az irodalomelmélet bevett akadémikus tudományág lett, a filmelmélet is helyet követelt magának a tudományok panteonjában. A század második felének filmelmélete tehát már távolról sem olyan könnyen áttekinthető, mint a korai időszaké. Francesco Casetti ennek az igen szövevényes, a tudományosság igényével fellépő filmelméletnek a bemutatására és rendszerezésére tesz heroikus kísérletet; könyve a korai elméletírókkal nem foglalkozik. Az elmúlt ötven év rendkívül széttartó, a legkülönbözőbb terminológiát felvonultató filmelméleti irodalmában próbál tehát valahogyan rendet tenni. A század második felének első nagy korszakát Casetti az ontológikus filmelmélet korszakának nevezi. Az ontológikus elméletek – amelyeknek emblematikus alakja a Magyarországon is jól ismert André Bazin – a mechanikus reprodukció alapján próbálták levezetni a film többi jellemzőjét. Az ontológikus elmélet igazából az átkötést jelentett a korai és a modern filmelmélet között; már szigorú elméleti igénnyel lépett fel, de még nem használt tudományos terminológiát. A következő korszakban a filmelmélet más tudományágak eredményeit vette át és használta fel saját céljaira. A filmszociológia, a filmszemiotika és a film pszichológiája mind-mind egy másik, már kialakult tudományág filmre való alkalmazását jelentette. E diszciplínák közül voltaképpen csak a filmszemiotika tekinthető valódi irányzatnak. Sajnos a filmszemiotika meglehetősen népszerűtlenné tette a filmelméletet: olyan bonyolult terminológiát használt, amely miatt az egész filmelméleti diskurzus hozzáférhetetlenné vált a nem tudományosan képzett emberek számára. A filmelmélettel szembeni számos előítélet a filmszemiotika túlzottan körmönfont megfogalmazásaival magyarázható. A filmszemiotika utáni filmelméletre továbbra is más tudományok apparátusának filmre alkalmazása jellemző, de ezeknek a tudományoknak a nyelvezete már nem áll olyan távol mindennapi fogalmainktól, mint a szemiotika szakkifejezései. A filmre alkalmazott fogalmi apparátusok közül a legfontosabbak ma a pszichoanalízis, a feminizmus és a narratológia. Abban is újat hoznak ezek az elméletek, hogy – szemben a filmszemiotikával – már nem a film minden aspektusra kiterjedő vizsgálatát tűzik ki célul, hanem csak egy-egy részproblémát tárgyalnak, a narratológia például a filmi elbeszélés konstrukcióját, a feminista filmelmélet a férfi-nő viszony filmes ábrázolását. Bár az egyes elméleti irányzatok bemutatása mindvégig pontos és következetes, Casetti kategorizálása több ponton is megkérdőjelezhető. Például – kissé önkényes és vitatható módon – a filmszemiotikát és a pszichoanalitikus filmelméletet módszercentrikus elméleteknek nevezi és együtt kezeli őket, a feminista filmelméletet azonban ezektől elkülönítve a „horizontelmélet”-nek nevezett mesterséges és erőszakolt gyűjtőfogalom alá sorolja, holott a feminista és a pszichoanalitikus filmelmélet nem képzelhető el egymástól függetlenül, a filmszemiotikát, illetve a mai pszichoanalitikus megközelítést viszont Christian Metz személyén kívül szinte semmi más nem köti össze. Casetti könyve ennek ellenére áttekinthető és olvasmányos bevezetést nyújt a filmelmélet tudományába, fontos megemlíteni azonban, hogy több szempontból is óvatosan kezelendő. Egyrészt komoly aránytévesztés mutatható ki a könyvben; az olasz elméletírók lényegesen több teret kapnak, mint azt valódi jelentőségük indokolttá tenné. Emellett igen egyenetlen a könyv stílusa: azok a részterületek, amelyeket a szerző jól ismer, élvezetes, egy-egy problémát több oldalról is megvilágító fejezetben kerülnek elénk. Más témakörökkel– például a kognitív és a feminista filmelmélettel – viszont nem foglalkozik behatóan, ezeken a pontokon Casetti írása sokszor egyszerű könyvismertetésbe megy át: a szerző sorra veszi az adott szakterület néhány – nem mindig legfontosabb – könyvét, és egy-egy bekezdésben összefoglalja mondanivalójukat. Szerencsére a könyv nagyobb részére és legfontosabb fejezeteire nem ez az írói stratégia jellemző. A Filmelméletek nem az utóbbi ötven év filmelméletének kimerítő elemzése, viszont korrekt összefoglalás. Tankönyv, nem tudományos értekezés. Az is megérti, aki eddig azt sem tudta, mi az, hogy filmelmélet, és ez már önmagában is nagy dolog.

Lukács György - Lukács György összes művei I-XIV.
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Király Jenő - A ​filmkultúra filozófiája és a filmalkotás szemiotikai esztétikája
A ​2009-ben a Kaposvári Egyetemen Művészeti Karán újonnan alakult Mozgóképkultúra Tanszék elhatározta, hogy A film szimbolikája címmel tankönyvsorozatban jelenteti meg a diákok számára Király Jenő legendás Frivol múzsa című művének eredeti, teljes verzióját. Az 1993-ban megjelent kétkötetes Frivol múzsából félmondatok, sőt olykor féloldalak is hiányoznak, ami erősen csorbítja a kiadvány élvezhetőségét, közérhetőségét. Jelen bővített kiadás a szerző témában tartott egyetemi előadásainak teljes szövegeit tartalmazza. A most megjelent első három részt (I. rész, 1-2. kötet: A film szimbolikája. A filmkultúra filozófiája és a filmalkotás szemiotikai esztétikája; II. rész, 1-2. kötet: A film szimbolikája. A fantasztikus film formái; III. rész, 1-2. kötet: A film szimbolikája. A kalandfilm formái) a tervek szerint további két kötet követi majd, illetve várható egy új, bővített kiadás is, ami a további filmműfajokat mutatja be. A köteteket válogatta és sajtó alá rendezte Balogh Gyöngyi. A hat vaskos kötetet bőséges, Király Jenő munkásságát bemutató utószó egészíti ki.

Niccoló Machiavelli - A ​fejedelem
Az ​itáliai politikus-zenész-komédiaíró-filozófus munkája immár csaknem fél évezrede méltán a politika művészetének megkerülhetetlen alapkönyve – királyok, kalandorok, politikusok tanulták-tanulják belőle a hatalom gyakorlásának művészetét.

Jánosi Béla - Az ​aesthetika története I-III.
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Oscar Wilde - Dorian ​Gray arcképe
Oscar ​Wilde klasszikus regényének hőse, a gazdag, gyönyörű és naiv fiatalember, Dorian Gray megszállottja annak a gondolatnak, hogy örökké fiatal és szép maradjon, s ezért még akár a lelkét is eladná. Miután az egyik barátja megfesti portréját, a fiú csak azt fájlalja, hogy az ő szépségét az élet és az idő hamar lerombolja majd, míg a képe örök marad, s azt kívánja, hogy bárcsak ez fordítva lenne. A fiatalember hamarosan cinikus barátja, Lord Henry Wotton befolyása alá kerül, aki ráébreszti az élet ízeire. Dorian átadja magát az önző és rafinált élvezeteknek, férfiakat és nőket taszít a bűn útjára, majd egyre mélyebbre süllyed, s a züllés minden nemét és formáját megtapasztalja. Az események egyre riasztóbb fordulatot vesznek, mivel nemsokára megtudja, hogy kívánsága teljesült. Legnagyobb csodálkozására ugyanis csak a róla készült kép öregszik. Arca és szeme őrzi az ártatlan ifjú szépségét, a festett arcmás viszont, amelyet gondosan elzárva tart háza egy titkos helyiségében, híven mutatja az idő és a bűn rombolását vonásain. Ekkor úgy érzi, itt az ideje megváltoztatnia az életét. Hogy teljesen tisztára mossa magát, bűnös múltjának tanúját, a szörnyűséges képet meg akarja semmisíteni...

J. Huizinga - A ​holnap árnyékában
A ​kultúra elsősorban a szellemi és anyagi értékek bizonyos egyensúlyát követeli. Ez az egyensúly lehetővé teszi, hogy olyan társadalmi helyzet teremjen, melyet az élők többre és magasabbra becsülnek a puszta szükségérzet és a puszta hatalomvágy kielégülésénél. Kultúra annyi, mint irányítottság, s az irány mindig egy eszmény felé vezet. Méghozzá egy eszmény felé, mely több az egyén eszményénél: a közösség eszménye felé.

Bikácsy Gergely - Buñuel-napló
Luis ​Bunuel a film történetének legnagyobb provokátora. A hispán hagyomány és a francia szürrealizmus egyaránt meghatározta pályáját. A személyes erkölcs Istennel feleselő komor szépsége érdekelte. Középkori vallási mítoszok és eretnekségek, a modern kor kegyetlensége, külső és belső polgárháborúk álomképei népesítik be képsorait. Bikácsy Gergely "Bolond Pierrot moziba megy" című francia filmtörténetéből ismert szubjektív hangvétele új könyvének is sajátos értéke. E könyv valóban napló: a rendező minden fontos filmjének alapos elemzése megtalálható benne, de szabálytalan, csak az emlékek belső logikájának engedelmeskedő, olykor érzékenységeket is sértő írás. Fejezeteiben az "álomvalóság", Bunuel életének és mozijának abszurd jellege tükröződik. Bikácsy mozinaplója elsősorban a nagy rendező istentagadó és istenkereső gúnykacajára figyel. "Bunuel nevetése helyteleníti a rosszal teli ťlétező világotŤ, de a létező világ magyarázhatatlan abszurdumát harsogó örömmel fogadja. Erről már érdemes filmet készíteni…és érdemes könyvet írni"- mondja a szerző.

Susan Sontag - A ​pusztulás képei
A ​hatvanas évek elején tűnt fel egyéni látásmódról tanúskodó esszéivel az amerikai Susan Sontag és szerzett magának egészen rövid idő alatt nemzetközi hírnevet. A nyugat-európai művészeti és esztétikai kérdések biztos ismerete párosult írásaiban azzal a jellegzetesen amerikai, praktikus érzékenységgel, amely tévedhetetlenül ismeri fel a kultúra változásainak valóban időszerű problémáit, önmagánál többet és általánosabbat jelző új jelenségeit. Sontag nagy elméleti felkészültsége és művészi beleérzőképessége elsősorban azoknak a témáknak a tárgyalásakor érvényesül kitűnően, amelyek a hagyományos esztétikai vizsgálódások látóköréből többnyire kiestek. Kötetünkben két nagy elméleti jellegű tanulmányán kívül közöljük korunk kimagasló filmrendezőiről, így Bergmanról, Bressonról, Godardról, Resnals-ről készült tanulmányait, valamint remek és méltán világhírű, alapvető cikkeit a happeningről, a tudományos-fantasztikus filmről és a camp-ről. Ez a gyűjtemény egy lendületesen és nyugtalanul gondolkodó, szépírói erényekkel rendelkező, ám gyakran vitára ingerlő vérbeli esszéistával ismertet meg.

Bódy Gábor - Egybegyűjtött ​filmművészeti írások 1.
Kevés ​olyan filmrendezőt ismer a filmtörténelem, akiben a mesterségbeli tudás - az anyag (a celluloid, a videoszalag), az eszközök (kamera- és optikafajták) alapos ismerete - és az elméleti felkészültség, s a képzelet ereje olyan egységben és egymást segítve létezett, mint Bódy Gábor alkotó személyiségében. Az 1970-es években, a magyar társadalom válságos esztendeiben, a hazai és külföldi új hullámok elernyedése után volt ereje újakra törni, a kísérletezés útjára lépni. Jelszavai: új érzékenység - új narrativitás. Jellemzően: a jelszavak álltak tőle a legmesszebb. A jó fogalmazás szépirodalmi kísérletei után fordult tudatosan a film, mindenekelőtt mint nyelvezet tanulmányozása felé, melynek eredményeképpen jól ismerte a legkorszerűbb filmelméleti munkákat, s jó néhány nemzetközi színvonalú írásával maga is hozzájárult annak magas kvalitású műveléséhez. Szerette és gyakran idézte Kölcsey Ferencet, aki szerint a nyelvnek legfőbb művelői: a filozófus és a poéta. Talán azért is, mert Bódy Gábor nemcsak a filmről való gondolkodás egyik legnagyobb alakja a modern filmben, hanem mert - idővel - egyre erősebben mutatkozott meg poétikai ereje is. Különös műve, a Filmiskola, bizonyára ezért tud felemelkedni az ismertterjesztés szintjéről, s lesz „belülről" megfogalmazott filmkészítési gyakorlat, amely nemcsak praktikus ismeretekkel szolgál, de „átörökíti" azokat kérdéseket, problémákat is, amelyekre adott egyéni válaszok nélkül nem létezik a filmről való alkotói gondolkodás. Poétikája természetesen játékfilmjeiben - a magyar filmművészeti maradandó értékeit jelentő - az Amerikai anzixban, a Nárcisz és Psychében, a Kutya éji dalában bontakozik ki legteljesebben, feledhetetlenül. Bódy Gábor filmművészeti írásai ennek a nyugtalan, újakra kész elhatározásoknak s belső forrongásokkal telített alkotói műhelynek elgondolkodatóan lelkesítő dokumentumai. A műfaji sokféleség - elméleti tanulmányok, tűpontos filmelemzések, filmötletek, szinopszisok, nyomtatásban először napvilágot látott forgatókönyvek, (Agitátorok, Amerikai anzix stb.) - színesíti az olvasó kalandját, amelynek során felismer(het)i az állandót is: a gondolkodásra, reflektálásra mindig kész szerzői karaktert. Ez a magyarázata annak, hogy Bódy Gábor filmművészeti írásai - a szó legnemesebb és legteljesebb értelmében - izgalmas olvasmányok. Kötetünk a Bódy Gábor Egybegyűjtött filmművészeti írások című sorozat első darabja.