Hogyan szól — még a nem hívő ember számára is elfogadható módon — a tízparancsolat a logoterápia nyelvén? Mi volt a bibliai ősszülők vétke? Mi történik, ha a lélektan segítségével nem a múltunk sérelmeit, sebeit analizáljuk, hanem sérüléseinket, kudarcainkat, válságainkat a jövő, egy értelmes élet útjainak felismerésére használjuk? Hogyan gyógyíthatnak az emberiség ősi és újabb történetei? Merre vezetnek a félelemből és a szenvedélybetegségekből kivezető utak? Mit jelent az ima hatalma a mindennapokban? A neves szerző többek között ezekre a kérdésekre keres választ könyvében.
A pszichoterápiának az a célja, hogy segítsen az embernek őt kiteljesítő módon felvázolni élete értelmét, és bátorságot adjon neki, hogy ezen elképzelés szerint éljen: erre irányulnak a Viktor E. Frankl nevéhez fűződő logoterápia módszerei is. Az élet azonban csak úgy nyerhet mélyebb értelmet, ha megnyitjuk a mélység dimenziója előtt…
Elisabeth Lukas könyvében új impulzusokat igyekszik adni az olvasó számára egy valóban spirituális lélektan alapján, hogy az értelmes élet forrásait újból hozzáférhetővé tegyük önmagunk és mások számára, és ha kell, egy darabon megtisztítsuk a hozzájuk vezető utat.
Kapcsolódó könyvek
Blaise Pascal - Gondolatok
___Mély filozófia, még mélyebb pszichológia, őszinte, felfakadó líra és csodálatos zene ez a könyv. Végigvezeti az olvasót a világon, és Istenhez érkezik. Logikus érveléssel és valószínűség-számítással bizonyítja be Pascal az ész emberének, hogy a vallási közöny a legnagyobb esztelenség. Pascal emberábrázolása tökéletesebb a legnagyobb francia pszichológus írók rajzainál. "Villáma széthasítja az eget - írja róla Mauriac -, és bevilágít az ember lelkébe."
___Pascal nem volt teológus, műve mégis a legismertebb és legjelentősebb alkotások egyike a keresztény hit-irodalomban; nem volt irodalmár, a _Kereszténység apológiája,_ mely _Gondolatok_ címen jelent meg, mégis a legszebb költői alkotások egyike.
Alfred Ziegner - És hirtelen minden egészen más
A félelem beteggé tesz. Szorongásossá tesz, bénító rémületbe kerget. A félelem inkább hisztériát, mintsem hitet vagy reménységet váltana ki. Ilyen kérdéseket, mint: "Miért hagytál e mélységünkben, amely minket megsemmisítéssel fenyeget?" "Miért kell embermillióknak naponta éhen halni és elvérezni?" -- olyan emberek is felteszik, akik hiszik, hogy Isten szeretet. Hogy foghatná fel az ember az ijesztő messzeséget, amelyben Isten az embert elhagyni látszik? Isten gondolatai rejtve maradnak előttünk. Hiába ostromolja az értelem a bezárt ajtót, amely mögött a halál titka rejtőzik. Sok ember -- a többség -- úgy éli meg a halált, mint értelmetlen pusztulást. A keresztény hit alapjainak és központi tartalmának elhalványulásával eltűnik a halál utáni Istenhez való közellét bizonyossága is.
A Biblia szól arról, miként vállalta Jézus is az élettől és a haláltól való félelmet. Utolsó szolidáris tettében végigszenvedte a pokoli gyötrelmek látszólagos értelmetlenségét: "Én Istenem, miért hagytál el engem?" A sötét nagypénteki égbolt alatt ez egy liturgikus ima volt. Ebben a legsúlyosabb kísértésben is megmaradt Jézus az Atyával való kapcsolatban.
Jézusban ismerhetjük meg, hogy milyen az Isten. A vele való találkozásban tudunk a halál titkával együtt élni.
Boda László - Isten országa közöttünk
Elszakadt-e a katolikus erkölcsteológia Jézus alapvető üzenetétől, mely a benne elérkezett Isten országára vonatkozik? Nem szakadt el. Ezt az Üzenetet fejti ki és viszi tovább, különösen a hitről, reményről, szeretetről szóló tanításban. Ez a 3 "teológiai erény" egyúttal a keresztény élet alapja. A hitben kitágul és végső értelmet kap az ember jövője. A remény termékeny várakozás az Ígéret beteljesülésére. A szeretet pedig ízelítőt ad e láthatatlan Ország alapélményéből. Mindez tapasztalatközelbe hozza az üdvösséget már itt a földön, és érthetővé teszi, miért válik méltatlanná erre az Országra a hívő keresztény, ha szembefordul a hittel, ha elveszíti a végső reményt és árulója lesz a szeretetnek. -- Ez az Ország tehát nem ködbe vesző illúzió, amely átutalja a földi élet problémáit a bizonytalan túlvilágba. Itteni létformánkról van szó, hiteles emberi életünk titkáról, utunk biztonságáról és öröméről, melyet csak az Ország polgárai, az üdvösség meghívottjai élnek át, amikor a megtérésben megkapják a vízumot ebbe a köztünk és bennünk kezdődő Országba, amely várakozásunk szerint odaát majd beteljesül.
P. Amédée Hallier - Dr. Dominique Megglé - A szerzetes és a pszichiáter
Ez a könyv egy szerzetes és egy pszichiáter találkozásainak eredménye. Az egyik a kolostor magányában, a másik a világ lüktetésében él. Egyetlen közös vonásuk az emberi kaland iránti érdeklődésük. A könyvben szembesítik a mai emberrel és a szenvedéssel kapcsolatos gondolataikat.
Beszélgetéseik középpontjában az élet értelmének nehéz és bizonytalan kérdése áll. Szóba kerül az élettel kapcsolatos undor, a rendszeresen feltörő "mire jó?", amely korunk valóságos betegsége, és aláaknázza az életünket. Beszélnek a férfi és a nő nagy szembesüléséről, és természetesen a boldogság kereséséről is, amely öröktől fogva mozgat minden embert.
Az emberi kalandba beillesztik a hitet és a reményt is, amely az életet izgalmassá és szenvedélyessé teszi. Józan, feszültséggel teli, meglepő könyv.
A 82 esztendős Amédée atya ciszterci szerzetes egy normandiai trappista apátságban, ahol sok fiatallal és házaspárral találkozik. Életereje és humora miatt a környék lakói "turbószerzetesnek" nevezték el. Dominique Megglé 41 éves pszichiáter, nős, 6 gyermek édesapja. A touloni katonai kórházban dolgozik, a Milton H. Erickson Méditerranée Intézet elnöke, a rövid terápiák szakértője.
Dr. Gyökössy Endre - Élet és ige
"Mivel évtizedek óta alig van nap, hogy két-három ember ki ne öntené előttem a szívét - ezt kaptam feladatul Gazdámtól -, úgyszólván ömlesztve jön elém a valós élet. Olyan igemagyarázatokat adok közre, amelyekben az élet felől indultam az Ige felé" - vallotta könyvéről Gyökössy Endre.
És valóban: a kötet utat mutat mindenki számára, miként lehet a külső vihar ellenére belső emberségünkben békességet nyerni, a zivatarok utáni pocsolyában is meglátni a kék égen felragyogó napot. Megtudhatjuk belőle:
- mi a titka a jó nap-kezdetnek
- hogyan védekezzünk a "lelki elmeszesedés" ellen
- mit tegyünk, ha környezetünkben állandóan panaszkodó, idegileg feldúlt emberekkel kell együtt élnünk
- miként ellenőrizhetjük meg a derűt, a vidámságot és a szellemi frissességet idős napjainkra is
- és még sok egyéb "titkot", amelyet a Lélek súg meg nekünk - a lelkünkről.
Szent Ágoston - Szent Ágoston vallomásai
Két évezred szentjei közül is kiemelkedő egyéniség Hippói Szent Ágoston. Vallomásainak tizenhárom könyve nemcsak az ókeresztény, hanem a világirodalom legnagyobb művei, közé tartozik. Stílusának egyik sajátossága állandó érzelmi hullámzása, mely különös ritmust ad latin és magyarrá lett prózájának: egyszerű, hétköznapi szavakkal tér vissza-vissza múltjába, gyerekkorától élete derekáig, majd újra meg újra olyan zsoltáros-imádságos hangba lendül át – szinte észrevétlenül -, mely páratlanul költőivé teszi vallomásait. A világirodalomban ő az első, aki úgy figyeli meg a gyermeket, ahogy századunkban a gyermeklélektan tudósai. Felismerései másfél évezreddel előzik meg Rousseau-t, aki vallomásai írásakor példaképnek tekinthette őt, mert ugyanolyan imádságos hanggal kezdi az írást: „Úgy tárom fel bensőmet, ahogyan te magad látod, Örökkévaló…” A keresztény etika, melynek része a ragaszkodás az igazsághoz, készteti önvallomásra Szent Ágostont. Minden írásában a világ rendje, az isteni harmónia kívánása található meg. Krisztust tekinti annak a fénynek, mely az embert a legtisztább cél, az Isten országa felé vezeti. Jelen kötet az 1917-es, az „Élet” kiadásában megjelent, dr. Vass József, az ágostoni szellemet pontosan követő és közvetítő, stílusát sallangtalan, világos magyarsággal megfogalmazott fordításának új kiadása.
Anselm Grün - Hallgatni arany
A hallgatásnak mint lelki útnak három fázisa van: az önmagunkkal való találkozás fázisa, az elengedés fázisa és az eggyé válás Istennel és önmagunkkal. Könyvünk ezt a három fázist vizsgálja meg.
Anselm Grün (1945-) a münsterschwarzachi bencés apátság szerzetese és házgondnoka, sokak lelkivezetője és spirituális kísérője. Korunk egyik legolvasottabb keresztény szerzője, számos könyve jelent meg a Bencés Kiadónál.
Mácz István - Élni vagy meghalni?
26 levél azokhoz, akik hívják a halált, akik keresik az élet értelmét.
“Élni vagy meghalni” súlyos kérdés, az ember kérdése, akár 21 éves, akár 80 éves. A súlyos kérdésre elég bátor ez a könyv, hogy olvasójával keresse – nem megadja neki – a választ. Világirodalmi példákban (melyek a valóságos emberi életben játszódnak) igyekszik megmutatni az emberi élet érdemességének értékét. Bizalmat, a reményt szítja fel még az öngyilkossági krízisben vergődő szívben is. Nem erőszakos. Együtt érez az olvasóval. Nem rábeszél, és nem lebeszél. Gondolkozni hív és érezni, mélyen érezni az életet.
A könyv értéke, hogy olyanról és úgy szól, melyről inkább hallgatunk, mint beszélünk. Ha pedig szólunk, csupán dadogunk. Élni vagy meghalni? A kérdés suttogva vagy kiáltva teszi fel a szívünk. Tessék: keressük együtt a választ. A válasz megtalálásában társunk e könyv.
Beran Ferenc - A keresztény erkölcs alapjai
Az utóbbi időben nagyon sokat beszélnek az erkölcstan fontosságáról. Ez azzal magyarázható, hogy az erkölcsi értékek bizonytalanná váltak, és néhány erkölcsi fogalom jelentése nem egyértelmű a hétköznapi ember számára. Ebben a nehéz helyzetben, a társadalomért, a szebb jövőért felelősséget érző emberek figyelme a kereszténység erkölcsi tanítása felé irányul, hiszen Jézus Krisztus evangéliuma biztos erkölcsi értékrendet hirdet, amely kiállta az idő próbáját.
A keresztény erkölcstan, az evangélium tanításának megfelelően, a szíve mélyén "istenképiséget" hordozó ember legalapvetőbb vágyaiból, törekvéseiből indul ki, és ezekre a vágyakra, kérdésekre adja meg a transzcendentális választ. Minden ember a szíve mélyén szeretetre vágyik, vagyis arra, hogy önmagát oda tudja ajándékozni a másiknak, és képes legyen arra, hogy a másikat el tudja fogadni. A Szentírás üzenete szerint Jézus erre a kölcsönös szeretetre tanított meg minket. Tanítása szerint: az Őbenne feltáruló isteni szeretet segít minket, hogy felül tudjunk emelkedni egyéni korlátainkon, gyengeségeinken, képesek legyünk figyelemmel, jóakarattal a másik felé fordulni, és segítségére lenni, hogy élete terheit hordozni tudja.
Ez a könyv azt a célt tűzte ki maga elé, hogy a Jézus Krisztusban feltárulkozó isteni szeretetet, és a jócselekedetben megmutatkozó emberi választ bemutassa középiskolás és egyetemista olvasói számára.
Hankovszky Tamás - Pilinszky János evangéliumi esztétikája
Van-e köze a művészetnek a valláshoz azon túl is, hogy értelmezi és illusztrálja a bibliai történeteket, hogy a liturgia közegét biztosítja, vagy tanúságot tesz a hit igazságáról és öröméről?
Pilinszky János igennel válaszol erre a kérdésre. Meggyőződése, hogy a művészet mindenekelőtt a világ sorsáért viselt szolgálat, a jóvátehetetlen jóvátétele. Olyan hatékonysággal rendelkezik, mint amilyent a vallásos emberek tulajdonítanak ősidők óta azoknak a rítusoknak, amelyekkel megkísérlik helyreállítani a világ eredeti, romlatlan állapotát. Olyan erő munkál benne, mint amilyent a kereszténység az isteni megváltás művében lát megnyilvánulni.
Pilinszky szerint Krisztus alázatát és szeretetét magára öltve a művész kegyelemszerű változásokat idézhet elő. Nemcsak hirdetheti az evangéliumot, hanem hozzájárulhat az örömhír ígéretének megvalósulásához. Miközben műalkotásokat hoz létre, maga a világ újul meg és szerez vissza egy darabot az elveszett teljességéből.
Hankovszky Tamás
Lajkó Károly - Önsegítő pszichológia
Ez a könyv több mint három évtizedes pszichoterápiás munka összegzése, és annak bemutatása, hogy miként lehet az evangélium tanításából erőt meríteni megrendítő események közepette is. Nem arról van szó csupán, hogy mintegy gyógyászati segédeszközként kínáljuk az evangélium tanításait. A tanítás akkor kezd eleven hatóerővé válni, amikor felfedezzük azt a kísérteties párhuzamot, amely Jézus korának történései és az azóta eltelt kétezer év eseményei között húzódik. E felismerés fényében egészen más perspektívát nyerünk saját személyes sorsunkkal, szenvedésünkkel, törekvéseinkkel, értékrendünkkel, esetleges tragédiáinkkal kapcsolatban. Ez a perspektíva fontos részévé válhat keresztény szellemiségünknek.
Az alcímben szereplő megfogalmazás – nem csak keresztényeknek – egyesek számára hátrányos megkülönböztetésnek tűnhet. Igen, megkülönböztetésről van szó, de ez a határvonal a látszatot a lényegtől választja el. Nem kirekesztésről, hanem kibővítésről van szó, hiszen sokkal többen élnek keresztény felfogásban, mint gondolnánk, csak történetesen nem tudják, hogy a határ melyik oldalán állnak. Olyanok is vannak persze, akik kereszténynek vallják magukat, de az életükben erről kevés dolog tanúskodik. Ők rendre a kényelmesebb utat járják. Nekik is szól ez a könyv.
Anselm Grün - Teljes élet cölibátusban
A házasságról való lemondás nem elszigeteltséghez vezet, hanem egy mély összefonódáshoz minden emberrel és az egész teremtéssel.
Anselm Grün (1945) münsterschwarzachi bencés szerzetes, spirituális tanácsadó, lelkigyakorlatok vezetője. Az álmok, a böjt és a szemlélődés mélylélektanának szakértője.
Ismeretlen szerző - Öt párbeszéd
Asztali beszélgetések... 1 - Öt Párbeszéd
Az Asztali Beszélgetések Kulturális Alapítvány által szervezett beszélgetéssorozat azt a célt szolgálja, hogy evangélikus lelkészek, teológusok korunk aktuális társadalmi, közéleti, kulturális, tudományos kérdéseiről folytassanak párbeszédet az adott téma szakterületének egy-egy képviselőjével.
A beszélgetőpartnerek a társadalom, a közélet, a kultúra, a művészet és a tudomány legkülönfélébb területein tevékenykedő emberek: írókkal, költőkkel, képzőművészekkel, irodalom- és művészettörténészekkel, teológusokkal, jogászokkal, orvosokkal, természettudósokkal, előadóművészekkel folytatott dialógusokon keresztül zajlik a szellemi-kulturális hídépítés egyház és világ között.
Az Asztali beszélgetések öt dialógus szerkesztett változatát tartalmazó első kötetéhez Hankiss Elemér írt előszót. Az asztalhoz telepedő beszélgetőpartnerek a következő témákban osztották meg gondolataikat hallgatóságukkal:
* Esterházy Péter író és Fabiny Tamás püspök az identitásról,
Heller Ágnes filozófus és Jutta Hausmann teológiai tanár a Genezis könyvéről,
* Jelenits István piarista szerzetes és Csepregi András teológus Isten törvényének mai értelmezéséről,
* Jókai Anna író és Lengyel Anna egyházkerületi felügyelő az értelmiség küldetéséről és felelősségéről,
* Vekerdy Tamás pszichológus és Réz-Nagy Zoltán lelkész a „Tiszteld atyádat és anyádat!” parancsolatról és a családról
folytattak disputát és eszmecserét.
A kötetben olvasható dialógusokhoz egy-egy harmadik beszélgetőtárs is csatlakozott: a disputák témái és gondolatmenetei művészeket ihlettek arra, hogy képzőművészeti alkotásokkal járuljanak hozzá a beszélgetések gondolatiságának többsíkú ábrázolásához és értelmezéséhez.
164 oldal / 145×203 mm / keménytáblás / ISBN 978-963-9571-78-5
Dr. Gyökössy Endre - A karácsony szíve: a szeretet
Íme, Isten közelvalóvá lett, mert a szívét adta egy bölcsőbe, és Isten szívét ezen a Földön mi úgy hívjuk, hogy Jézus Krisztus.
Isten szeretete egyszer olyan közel ért a földhöz, hogy gyermekké lett Betlehemben, és édesanyja, Mária, Jézusnak nevezte! Ez az Agapé, amelyről János ezt a lélegzetelállító tőmondatot írja: "Az Isten szeretet." (1Jn 4,16)
Az életünk igazán akkor karácsonyos élet, amikor nem egy napba, nem néhány órába sűrítjük bele, hanem áthatja egész életünket, mind a 365 napunkat; akkor igaz, ha tudatosan, vagy talán nem is egészen tudatosan ott él a szívünk mélyén: az Isten szeretet! Isten az Ő egyszülött Fiát azért adta, hogy megtanuljuk Tőle viszontszeretni Istent embertársainkon keresztül - és ez a szeretet ne egy gyertyagyújtásig tartson csupán.
Pál Ferenc - Tükör által világosan
A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Szentkirály utcai nagyterme hetente egyszer zsúfolásig megtelik – fiatalok és nem annyira fiatalok egyaránt lelkesen hallgatják Pál Ferenc atya előadásait a hitről, Isten arcvonásairól az önismeret fényében. Mi a titka Feri atyának? Talán az, hogy sikerült ráhangolódnia a XXI. század emberének problémáira, kétségeire és reményeire egyaránt. Nagy sikert aratott a Miért hiszek? sorozatban is A jelen lévő Isten címmel kiadott beszélgetés is.
Simone Pacot - A mélységek evangelizációja
Sokan vannak, akik nem tudják összeegyeztetni pszichikai valójukat a lelki élet követelményeivel. Lehetséges-e keresztény módon viszonyulni a szégyenhez, a szenvedéshez vagy a gyűlölethez?
_A mélységek evangelizációja_ című könyv Isten Igéjének hallgatására buzdít, s az Ige fényénél akar elvezetni a lét egységének élményéhez. Az olvasó egészen konkrét módon találkozik a Szentháromságos Isten kegyelmével, mely emberi lényének minden rétegét megeleveníti -- azokat is, melyek súlyos sérüléseket szenvedtek a múltban.
A könyv végigvezet bennünket a lelki és pszichikai élet útvonalain, s közben Isten szeretetével és igazságával szembesít. Lehetővé teszi, hogy felismerjük a múltban megkezdett halálos utakat, és segít letérni róluk, hogy Krisztust követve a valódi élet útját válasszuk.
_Simone Pacot címzetes ügyvéd a párizsi Fellebbviteli Bíróságon. A Beteszda Társulat tagjaként hosszú évek óta szervez olyan konferenciákat, melyek a lélek mélyének evangelizációját szolgálják._
Elisabeth Elliot - Nőnek születtél
"Arra születtem, hogy nő legyek. Az a tény, hogy nő vagyok, nem tesz engem másfajta keresztyénné, de az a tény, hogy keresztyén vagyok, másfajta nővé tesz. Ezért elfogadtam Istennek rólam alkotott elképzelését, és egész életem mindenestől felajánlom neki - én aki vagyok, és akivé formálni akar."
E. Elliot a keresztyénség ismert és kedvelt szerzője. Ebben az új könyvében saját megfigyeléseit és tapasztalatait veti össze a Szentírással, amelyet egy életen át figyelmesen tanulmányozott. A könyv, melynek mottója: "Gondolatok a nőiességről Valerinek", egyúttal a gondoskodó anya ajándéka leányának, küszöbön álló házasságkötése alkalmából.
Dennis Linn - Matthew Linn - Sheila Fabricant - Életünk nyolc szakaszának gyógyítása
„Ez a könyv a szerzők sokéves lelkipásztori tapasztalatainak gyűjteménye, amely gyakorlati, könnyen elsajátítható alapelveket kínál a lelki fejlődés elősegítéséhez. Az egyes történetek bemutatása a keresztény gyógyító imádság hatékonyságát példázza az emberi élet során szerzett sérülésekkel, megrázkódtatásokkal és törésekkel kapcsolatban."
Minden ember titok. Mindenki egy külön világot hordoz magában. Öröm és szomorúság, érdekes tulajdonságok villannak fel előttünk a másokkal való találkozások folyamán... de a háttér ismeretlen marad. Miért tudsz örülni, miért vagy olyan szelíd, békés, vagy éppen ellenkezőleg, haragos, békétlen? Ezekre a kérdésekre keres választ a három szerző e könyvében, az emberi életet nyolc fejlődési szakaszra osztva, a születéstől a halálig. Az egyes szakaszokra jellemző vonásokat ellentétpárokban állítva vizsgálják: gyümölcsözően és úttörő módon ötvözik a modern pszichológiát a keresztény életszemlélettel és a gyógyító imádság gyakorlati alkalmazásával.
Jézus meg tudja gyógyítani a szíved mélyén sajgó sebet és újra boldog életet élhetsz!
Ajánlom mindazoknak ezt a könyvet, akik komolyan veszik belső életüket és nem mondanak le arról, hogy széppé formálják magukat Isten terve szerint. - Katona István atya
Danah Zohar - Ian Marshall - SQ Spirituális Intelligencia
Ahol az értelem (IQ) és az érzelem (EQ) már tehetetlen, ott kezdődik a spirituális intelligencia, melynek segítségével cselekedeteinket és életünket eg nagyobb és gazdagabb összefüggésbe tudjuk helyezni. Ez a képesség mindenkinek a rendelkezésére áll; a kérdés csupán az, mennyire tudjuk, és mennyire merjük használni ezt az adottságot. Az SQ a szükséges alap ahhoz, hogy mind az IQ, mind az EQ hatékonyan működjön. A legmagasabb fokú intelligenciánkról van szó. Az Oxfordban tanító szerzőházaspár a modern pszichológia, a nagy világvallások és a keleti filozófiák tanításai alapján fejti ki ezt az eddig még nem tárgyalt, viszont mindenki számára rendkívüli jelentőséggel bíró kérdést.
Lester Sumrall - Kitörés a függőségekből
Miért ne élnél győztesként?! Miért küszködnek rengetegen mértéktelen étvággyal, vásárlási lázzal, tévéfüggőséggel, játékszenvedéllyel, kéjvággyal, pornográfiával és seregnyi más kényszeres kívánsággal?
Van esély a győzelemre a kötelékben tartó, beteges kívánságok fölött?
A válasz: igen! Akárhányszor vallottál is kudarcot a múltban, nem vagy arra kárhoztatva, hogy a bűn rabságában éld le az életed!
Lester Sumrall a bibliai antropológia és pszichológia oldaláról világítja meg miért olyan erősek a kontrollálhatatlan vágyak, melyek annyi embert taszítanak reménytelen állapotba. Mély bepillantást nyújt ezek természetébe, ami alapvetően fontos erejük megtöréséhez - egyben megmutatja a tartós győzelemhez vezető lépéseket is.