Ajax-loader

További értékelések

Az alábbi értékelések a Moly.hu-ról származnak. A Rukkola értékelésekhez kattints ide.


dagikám
4.0/5

Ez ​most hajszállal izgalmasabb volt az előző résznél. Lehet azért is mert nem volt annyira teleszőve politikai szálakkal, és nem vesztem el benne. Imitt- amott vontatott volt,de még mindig magával ragad a sajátságos hangulata.


A Budapest ​noir (nagy szerelmem… de pszt!) volt az, amiért elolvastam a sorozatot, amelyben volt mélypont és magasság, unalom és élvezet egyaránt. Számomra a már említett könyv és ez nagyjából azonos színvonalon van, mondhatni (ha az előzményköteteket nem vesszük) tökéletes keretet alkotnak. Kicsit tologattam a kötet olvasását, mert teljesen alaptalanul attól tartottam, hogy valami olyan szenvelgés lesz a kötetben, amit én semelyik forradalom és szabadságharc kapcsán sem szívelek. Hála az égnek, ez teljesen más, nem szokványos perspektívából mutatta be az ’56-os eseményeket, mintegy zajos, ám komoly háttérként. A főszál is nagyon jó volt.
És azzal a {{nyitott, de legrosszabb esetben is függő-}} véggel kinyírt Kondor.


Véda
4.0/5

A ​sorozat eddig olvasott részei közül ezt volt a legnehezebb olvasnom és ez tetszett a legkevésbé. Eddig azt hittem a 2. világháború és Auschwitz a nagy mumus olvasás terén, de rájöttem ’56 fóbiám is van. “Sajnos” Gordon/Kondor most is kiváló korrajzot tár elénk, ami miatt párszor erős késztetést éreztem, hogy földhöz vágom az egészet, de ebookként ettől inkább eltekintettem.
Zsigmond rajongásom töretlen maradt így a ciklus végére is, ami ugyan szerintem függő vég, és ez némi bosszúságra adott okot, ugyanakkor reményre is, szóval úgy döntöttem megbocsátok és addig olvasgatom a kiegészítő köteteket. A krimi szál ebben a részben szándékoltan halványabb volt, de korántsem gyengébb. És különben is, Kondor atmoszféra teremtő ereje elegánsan elvitte az egészet.


kolika
4.5/5

Úgy ​tűnik, hogy Gordon Zsigmond megállapodott és lenyugodott, s éli a bécsiek mindennapi életét. Igen ám, de egy szokványosnak nem mondható esemény mindent feje tetejére állít, s a nyom után mennie kell. Mennie kell, még ha nem is tudja, hogy hogyan, kihez, csak a miért a lényeg. Krisztinával együtt jutnak el a zűrzavaros időket élő Budapestre. A főhős próbálja megkeresni az ismerősöket, de egykettőre rájön, hogy sok minden változott az országban. Nemcsak a mindennapi életben lát változást, hanem az emberek is változtak, s nem feltétlenül a jó irányba. A főszereplő ebben a világban kell utat találjon nevelt lányához, miközben “régi jó ismerősei” is minduntalan tesznek róla, hogy egy percig se unatkozzon.
A főszereplő sem a régi már – meg is lepődtem, mert valamiért fiatalabbnak gondoltam -, de kitartásában és nyomozókedvében nincs hiba. A nevelt lánya után kutatva egyre-másra tárulnak fel a főváros rejtett, mocskos titkai.
Az 56-os eseményekkel egybeesnek Gordonéknak a Magyarországon töltött napjai, s ezért erről is kapunk korrajzot. Belekeveredik a történésekbe, az események helyszínein jár, de őt nem ragadják magukkal a történelmi események. A főszereplő kitartóan kutat nevelt lány után, s eközben láthatjuk, hogy mi történik Budapest utcáin.
A Bécsben elinduló krimiszál önmagában nem nyerte volna el teljes tetszésemet, de a magyarországi 56-os eseményekkel kombinált olvasmány igazán kedvemre való volt.


Gordonbontás.

Itt ​a vége, fuss el véle, állítólag ez az utolsó kötet, én azért még reménykedem folytatásban, de hát már 56 éves Gordonunk, az egyik kezén elintézték a hüvelykujját, az nem működik, a másikat átlőtték… A válla még mindig fáj néha… stb. stb.

Kivételesen ez nem (csak) az öregedés, hanem a bunyók meg az ÁVH. Ez a jó Kondorban, a főhős nem Rambo vagy Rimbaud, ha megütik, az fáj neki. Azért persze szinte mindig győz, mert ha nem győzne, akkor megölnénk, azt meg mi se akarnánk. És ha az előző kötetben vállonlőtték, akkor az a következőben is fájdogálni fog.

Meg az idő vasfoga is elszáll felette.

Sötétebb, mint eddig volt, most ehhez még 300 oldalon át kell várnunk a megoldást és a végkifejletet. A sorozat végére Kondor bekerült a magyar élvonalba, szerintem. Krimit ír, de én rettenetesen unom, ha egy kriminek csak a csontvázát írják meg: megölték, kinyomozza, megvan, és közben a szereplőknek és a környezetnek se íze, se bűze. Kondort szinte nem is a krimi miatt olvassuk, hanem a kor miatt. Szerencsésen választ időpontokat, 1936, 1939, 1943, 1946, 1956. A magyar nép vérzivataros százada. Oké, ’56 óta nem igazán folyt vér, kivéve a mindennapos gyilkosságokat, de ahhoz kellett egy jó adag megalkuvás is. Mindig, mikor 56-ról olvasok, van benne valami felemelő, hogy akármennyire is elvakult volt a felkelők egy része, akármilyen káosz is volt, mégis kivívtak pár napra egy olyan szabadságot maguknak, amit előtte talán még sose, később pedig csak harminchárom évvel később tapasztalhattak meg. Aki túlélte a megtorlásokat, meg az idő elszálló vasfogát. (Az ÁVH mondjuk durvább az időnél.) Szóval hogy hogy lehetetett ezután újra diktatúrában élni, lelkifurdalás nélkül. Hagyjuk, hogy itt maradjanak a ruszkik? Hát… hagyjuk. Mert erősebbek… Hát október 23-án is erősebbek voltak, mégis ki lettek űzve pár nappal később. Jó, de visszajöttek. 1945-öt még lehet úgy-ahogy felszabadításnak hívni (végül is a németek elmentek, bár ez inkább csereakció volt…), de ’56 novemberét már nem, az kőkemény megszállás. És egy megszállt országból lett a legvidámabb barakk. Hát mit csináljanak szegény megalázottak és megnyomorítottak? Legalább örüljenek, rabságban is lehet örülni. Szinte már feledi az ember, hogy rab, ha harminc éven át rab, házi őrizetben, láthatja a Dunát, ehet étteremben, azért mégse olyan rossz, a kávét még cikóriával dúsítják és többször is kifőzik ugyanazt a zaccot, de legalább szép. Ja meg épül a szocializmus.

Persze így utólag könnyű beszélni, ha ott lettem volna, valószínűleg beülök az obligát vöröskeresztes mentőautóba a Megáll az időből, és megyek.

Gordon Zsigában az a jó, hogy nem nagyon ítélkezik. Hideg, mint a kő, rezignált, mint Bogart (bárt jobban szereti Cagney-t, de szerintem akkor is Bogartra hasonlít), de azért van neki felesége is, szeret is embereket, nem csak unja az életét. Még dolgozik is, jó zsurnaliszta. Ilyen ma már talán nincs is, hogy jó újságíró. Idehaza.

Kár érte, hogy ennyi volt, van még egy novelláskötet, azt még elolvasom, és várom, hogy Kondor ezt nagyon nyitott lezárást egy újabb regénnyel toldja meg. Már ebből a lezárásból külön regényt lehetne írni, igaz, most nem mennénk sehova az időben, maradna ’56. Na mindegy.

Báj, báj, Gordon! Jó volt veled.


Másodjára ​még jobban tetszett a könyv. Elsőre nem is tudom hova tettem az eszemet, annyira nem emlékeztem bizonyos (a legtöbb) jelenetre. Színvonalában abszolút hozza az első kötet hangulatát, tökéletesen érezhető, szinte fojtogató a bizonytalanság, a kétely, a furcsa létállapot, és mindez krimibe ágyazva a lidérces – máig sebet tépő – ’56-os események kereszttüzében. És ami igazán levett a lábamról, hogy a karakterek annyira életrevalóbbak, hitelesebbek voltak, az érzelmek szebben és intimebben ábrázoltak (talán ha egy csókot vált Zsigmond és Krisztina az egész 320 oldalas könyvben), amit könnyebben elhiszek egy háborús fenyegetettségű országban, mint a giccses amerikai filmjelenetek csókjait. Egyszóval: minden a helyén volt ebben a regényben és szivesen olvastam volna tovább!


Aurore
4.5/5

Utolsó ​Gordon-regény, nekem itt esett le, hogy Zsigmond a mocskos XX. századdal egyidős. (Eddig azért nem tudtam, mert a Bűnös Budapest kimaradt, most már ezt is tudom.) Így most már ő is rendesen benne van az ötödik X-ben, ezért kissé higgadtabban nyomoz. És – valljuk be – a verekedés sem megy már annyira, tolószék ugyan nincs, mint azt az előző értékelésemben megjósoltam, de itt fáj, ott fáj, amott fáj. Inkább Budapest méltán híres gyógyfürdőibe kellene járnia hullaházak és pártvonalas szerkesztőségek és köztéri csaták helyett. Azért a végén mégis becsúszik egy jólsikerült jobbegyenes.

Maga a nyomozás rész egyébként nekem meglehetősen vontatottnak tűnt, talán ez a “krimi” tetszett a legkevésbé az eddig olvasottak közül. A korkép viszont ismét telitalálat, vagy talán ez sikerült az összes közül a leginkább – nem is tudom, hány ilyen jó szépirodalmi könyv született az ’56-os budapesti események bevonásával. Tetszett az is, hogy például és ahogy a Wayand-szálat végül elvarrja. Ezek miatt továbbra is jár a 4,5*. Isteni ez a Kondor, hogy a közeli magyar történelem eseményeinek felhasználásával és a korabeli főváros leírásán keresztül – mindig finoman utalva a mai helyzetre – ennyire a magyar életérzés ütőerén tartja a tolla hegyét. (Remélem, szép képzavar volt, nagyon igyekeztem.)


roganedina
5.0/5

Még ​mindig képes magával ragadni és végig izgalomban tart! Kicsit időzavarban voltam, az előző kötethez képest már több év is eltelt, nem igazán tudtuk meg, hogy mi is volt szereplőinkkel ezalatt a néhány év alatt, de ez talán nem is volt annyira érdekes. Ami tetszett, hogy az ’56-os események inkább amolyan mellékszálként jelentek meg és nem ez volt a fő motívum. A bűntény és annak felderítése ismét zseniális volt, tetszik, ahogy a kb. nagy semmiből komoly összefüggésekhez jut Zsigmond anélkül, hogy túlságosan belezavarodna az olvasó. Az utolsó fejezet nekem kicsit fura volt, és ha nem látnám, hogy “Ez a sorozat már lezárult.”, akkor azt hinném, hogy folytatás ígéretéről suttog az utolsó pár mondat…


Vaszilij
4.5/5

Az ​eddigi Gordon Zsigmond kötetek közül ez tetszett a legjobban, sajnálom is, hogy ezzel véget ér a sorozat, másrészről viszont örömteli, hogy egy ilyen jól sikerült darabbal sikerült lezárni az újságíró/magánnyomozó történetét.

Az eddig regények közül ebben éreztem a legemberibbnek a főszereplőt, itt tetszett leginkább a környezet megformálása, és noha a nyomozás megoldása szerintem itt is egy kissé deus ex machina-szerű volt, ez cseppet sem zavart, mert a könyv egyéb érdemei feledtették velem a dolgot.

Külön pozitívum, hogy bár nem rajongok különösebben a történelemért, főképp az újkori történelem áll távol tőlem, de ebben a könyvben a történelmi háttér adagolása olyan nagyszerűen történik, hogy olvasás után azon gondolkodtam, hogy mennyire jó lenne, ha hasonló történetek segítségével tanítanák a történelmet, emberi sorsokon keresztül mutatva be a nagyobb képet, befogadhatóan és átérezhetően. További erénye a könyvnek, hogy bár valós történelmi környezetben játszódik, az 1956-os forradalom idején, közben egy kicsit szurkoltam azért, hogy ne úgy érjen véget a könyvbéli forradalom, ahogy a valóságban véget ért, mert bele tudtam élni magam a forradalmárok bőrébe, akik egy ideig azt hitték, hogy van remény.

Ugyan elvileg ez a sorozat záródarabja, a befejezés szerintem elég nyitott ahhoz, hogy ez mégse így legyen. Én örülnék egy újabb Gordon Zsigmond sztorinak.


szallosas
5.0/5

Az ​öt rész közül nekem ez volt a kedvencem. “Egy szuszra” olvastam el mind az ötöt, szépen sorban egymás után. Mindegyik nagyon tetszett, de legfőképp ez. Valahogy úgy jött ki az olvasásom, hogy október 23-a és környéke volt amikor ezt a részt olvastam, így még aktuális is volt. Nagyon jól sikerült visszaadni az akkori eseményeket, vitt magával a történet. Csak úgy sodródtam az eseményekkel. Kíváncsian vártam, hogy éppen hol lyukad ki Gordon, kivel találkozik, mi történik vele és a többiekkel. Nagyon szerettem!


← Vissza a könyv adatlapjára


Értékelések

Rukkola értékelés
5.0/5

Statisztika

73.7
átlagos pontszám i
0
aktív példány
0 példány értesítés alatt
0 prerukkolt példány
0 elérhető példány
0 eladó példány
0
stoppolás
0
folyamatban lévő rukk / happ

Címkék

Kollekciók