Egy békés Pennsylvania állambeli amis kisvárosban halott csecsemőre bukkannak egy elhagyatott istállóban. A rendőrségi nyomozás során egyéb szörnyű titkokra is fény derül, és a közösség élete pillanatok alatt pokollá változik. A bizonyítékok a tizennyolc éves és hajadon Katie Fisher ellen szólnak, aki látszólag titokban szülte meg gyermekét, majd megölte az ártatlant. A nagyvárosi életből kiábrándult Ellie Hathaway ügyvéd elvállalja Katie védelmét, megpróbál utat találni az idegen kisváros lakóinak szívéhez, miközben nem is sejti, hogy olyan területre téved, ahol semmi sem az, aminek látszik, ahol nem csak egy igazság létezik, és ahol a bűnhődés és a feloldozás nem az ítélőszék kezében van. Ellie egyre jobban belegabalyodik a szövevényes ügy hálójába, miközben saját félelmeivel is szembe kell néznie, mikor egy férfi tűnik fel a múltból, rég eltemetett érzéseket, vágyat és szenvedést hozva magával…
Az Egyszerű igazság torokszorító lélektani dráma és rejtélyekben gazdag krimi egyben, Picoult eddigi legjobbja.
Értékelések 5.0/5 - 1 értékelés alapján
Aktuális kedvenc írőnőm. A témák amikről és ahogyan ír (mai létező problémákat ismertett meg velünk a szereplőin keresztül) egyíszerűen leteheteetlenné teszik regényeit. Bármelyiket.
Kapcsolódó könyvek
Jodi Picoult - Tizenkilenc perc
Tizenkilenc perc alatt lenyírhatod a ház előtt a füvet. Befestheted a hajad. Megnézheted egy hokimeccs első harmadát...
Tizenkilenc perc alatt meg tudod állítani a világot, és akár le is szállhatsz róla.
Jodi Picoult - Szívtől szívig
E bravúros fordulatokkal tarkított, megindító regény egy gyilkosságért halálra ítélt férfi történetét dolgozza fel, aki azért küzd, hogy felajánlhassa szívét egykori áldozata szívbeteg kislányának. A kisvárosias New Hampshire államban e szándéka, és a személye körül kialakuló legendák alaposan felborzolják a kedélyeket. Egy talpraesett jogásznő és egy fiatal katolikus pap mégis a férfi ügye mellé áll – miközben az események hatására mindkettejük élete gyökeresen megváltozik.
A népszerű írónő, a Nővérem húga és a Tizenkilenc perc szerzője, e kötetében is rendkívüli érzékenységgel foglalkozik olyan kényes témákkal, mint a szervadományozás, a halálbüntetés és a vallásos meggyőződés. A könyv több héten keresztül vezette a New York Times bestseller-listáját.
Jodi Picoult - Vezeklés
Sage Singer egy pékségben dolgozva próbálja elfelejteni édesanyja tragikus halálát és saját boldogtalan magányát. Egy önsegítő csoportban megismerkedik Josef Weberrel, akivel életre szóló barátságot köt. De egy nap az idős Weber szörnyű titkot árul el a múltjából, és olyan szívességet kér Singertől, ami komoly erkölcsi dilemmába taszítja a nőt. Ki ez az ember, akit barátjának hitt, hol van a határ bűn és bűnhődés, megbocsájtás és kegyelem között? Hogyan védjük meg a családunkat, és miként léphetünk ki az ördögi körből, hogy végre ne a múlt diktálja a jövőt?
Jodi Picoult - A nővérem húga
Amerika keleti partvidékén egy tipikus kertvárosi házban él egy tipikusnak korántsem mondható háromgyermekes család.
A legidősebb testvér, Jesse már a "sötét oldalon" jár, a középső lány súlyos leukémiás, akinek életben maradásáért a két szülő ádáz küzdelmet vív; a húg, Anna pedig - a tudomány jóvoltából - eleve azért született, hogy genetikailag megfelelő donor legyen nővére számára. Amikor a beteg Kate körül forgó családi élet ellen lázadó tizenhárom éves Anna beperli szüleit, hogy önrendelkezési jogot nyerjen a saját teste fölött, minden megbolydul.
A lelki örvények egyre lejjebb húzzák a jogászból lett főállású anyát, a tűzoltó-mentős-amatőr csillagász apát, a kényszerűen koraérett gyereket, sőt még az Annát képviselő fiatal ügyvédet és annak elveszettnek hitt kedvesét is.
A krízishelyzetet a népszerű írónő felváltva láttatja a hét szereplő szemével, bravúrosan váltogatva az idősíkokat is. Miközben egy lebilincselő, gyors léptű regény fejezetein nevethet-zokoghat az olvasó, olyan hitelesen elevenedik meg előtte a kertvárosi otthon, a kórház, a tárgyalóterem és a tűzoltólaktanya világa, mintha dokumentumfilmet nézne.
A végkifejlet pedig majdnem akkora meglepetéseket tartogat, mint egy krimi.
Charles Dickens - Karácsonyi ének
A szőrösszívű Scrooge úr, a -zaklató, szipolyozó, zsugori, kapzsi vén bűnös-, akinek a karácsony is csak olyan nap, mint a többi, dühvel és megvetéssel nézi az emberek ünnepi készülődését. Kidobja a karácsonyi énekeket kántáló koldus kisfiút és a szegényeknek gyűjtő úriembert egyaránt, kiszipolyozott írnokát is felmondással fenyegeti. Este, hazatérve magányos házába jelenést lát: meglátogatja Marley, rég halott üzlettársa, s bejelenti három további szellem érkezését. Az első a régi karácsonyok szelleme, aki végigvezeti Scrooge urat saját hajdani életén, s elfelejtett, fájó emlékeket elevenít föl benne. A második az új karácsony szelleme, aki felnyitja Scrooge szemét a körülötte élők sorsára, nyomorúságára és vidámságára, szenvedéseikre és emberségükre. Végül a harmadik, a jövő szelleme megmutatja neki saját, ijesztő, magányos halálát. Scrooge urat a jelenések új emberré teszik: más szemmel kezdi látni a világot, karácsonyi pulykát küld írnoka családjának, ellátogat megvetett unokaöccséhez, s jó barát, jó gazda, jó szomszéd válik belőle.
Dickensnek ez az 1843-ban írt kis tanmeséje már az érett mester keze nyomát viseli magán: remekmű, melynek nem hervad a népszerűsége sem.
Jodi Picoult - Gyere haza
Zoe Baxter sikeres és elismert zeneterapeuta, hangszereivel és énekével számtalan beteg embernek segít a gyógyulásban. Számára mégiscsak egy dolog igazán fontos: az hogy számtalan sikertelen próbálkozás után végre anya lehessen. Amikor újra bekövetkezik a tragédia, férje helyett újonnan megismert barátnője, Vanessa lesz az, aki kiáll mellette, kapcsolatuk pedig őszinte szerelemmé alakul. Szembe kell nézniük azonban a kirekesztettséggel és azzal, hogy milyen mérhetetlen akadályokat kell leküzdeniük ahhoz, hogy a társadalom családként tekintsen rájuk. A szerző hetedik magyarul megjelenő regényében ismét szívhez szólóan ábrázolja e különös szerelem rezdüléseit és a legőrjítőbb fájdalmat, amit egy anya átélhet: ha le kell mondania gyermekéről.
Rachel Vincent - Stray - Kóborok
Már csak nyolc fogamzóképes nőstény vérmacska van. És én vagyok az egyik. Éppen úgy nézek ki, mint akármelyik amerikai egyetemi hallgató. De vérmacska vagyok; alakváltó, két világ lakója. Bár a családom és a falkám rossz szemmel nézte, elszöktem a kényszer elől, hogy továbbvigyem a fajt, és kialakítottam magamnak egy saját életet. Amíg egy este az a kóbor meg nem támadott. Tudtam a kóborokról - a falka nélküli vérmacskákról - akik állandóan hozzám hasonlókat keresnek: csinos, termékeny nőket. Ezt a példány elkergettem, de aztán megtudtam, hogy két másik nőstény eltűnt. A veszélyből ennyi is elég volt, hogy a falkám hazahívjon a saját védelmem érdekében. Persze. Csakhogy én nem vagyok ijedős kiscica. Bárkivel vagy bármivel megküzdök, ha kell, hogy megtaláljam a barátnőimet. Vigyázzatok, kóborok - karmaim vannak, és nem félek használni őket!
Rebecca Donovan - Elakadó lélegzet
Weslynben, a connecticuti gazdag városban, ahol a lakosság többségének az a legfőbb gondja, hogy milyen benyomást kelt, és kivel előnyös mutatkozni, Emma Thomas a legszívesebben átváltozna levegővé, de addig is rögeszmésen ragaszkodik a tökéletesség látszatához: úgy öltözik, hogy senki se lássa rajta a zúzódásokat, nehogy kiderüljön, mennyire távol esik a tökéletességtől az élete. Egy napon váratlanul beköszönt a szerelem, amelynek hatására Emma kénytelen tudomásul venni a saját értékét, bár ez azzal fenyegeti, hogy kiderül a titok, amelyet olyan kétségbeesetten takargat… Egy lány története az életet megváltoztató szerelemről, a leírhatatlan kegyetlenségről, és a törékeny reményről. A Reason to Breathe a nagy kritikai elismerést aratott Breathing-sorozat első kötete.
Becca Fitzpatrick - Csitt, csitt
EGY SZENT ESKÜ. EGY BUKOTT ANGYAL. EGY TILTOTT SZERELEM. A romantika nem szerepelt Nora Grey tervei között. Az iskolában egy sráchoz sem vonzódott különösebben, akármennyire is próbálta erőltetni legjobb barátnője, Vee. Aztán feltűnt Folt. Simulékony mosolyával és tekintetével, amivel mintha a lány veséjébe látna, Folt legjobb belátása ellenére is vonzza Norát. Azonban néhány rémisztő találkozás után Nora már nem tudja, kiben bízzon. Úgy tűnik, Folt mindenhol ott van, ahol ő is, és többet tud róla, mint a legközelebbi barátai. Nora nem tudja eldönteni, hogy a fiú karjaiba kellene-e omlania vagy inkább menekülni és elrejtőzni előle. És mikor megpróbál válaszokat találni, egy olyan igazságot fedez fel, ami sokkal nyugtalanítóbb, mint amit Folt közelsége okoz. Végül egy ősi csata közepén találja magát, halhatatlanok és bukottak között és mikor arra kerül a sor, hogy ki mellé álljon, a rossz választás Nora életébe kerül.
Sherry Gammon - Szerethetetlen
A tizenhét éves Maggie Brown kiugró arccsontjával és karikás szemével a kábítószeres modellek mintapéldánya lehetne. Maggie problémáját azonban nem a drogok, hanem az anyja jelenti. A lány ráadásul egyre jobban belegabalyodik Seth Prescottba, az új srácba a suliban, és attól fél, hogy a fiú is cserben fogja hagyni, mint mindenki más. Seth Prescott a rendőrség beépített embereként került a Port Fare High iskolába, de munkája dacára beleszeret Maggie-be. Miközben Seth azon fáradozik, hogy a New York állambeli Port Fare-t megszálló szadista drogdílereket kifüstölje a kisvárosból, a hajsza halálosra fordul, és Maggie élete is veszélybe kerül. Seth és Maggie önmagukat is megismerik humorral tarkított, összetört szívekkel övezett, romantikus útjukon, és eközben a világuk mindörökre megváltozik.
Sherry Gammon első regénye, a Szerethetetlen egy trilógia első kötete. A sorozat az emberi szellem erejét és kitartását hirdeti – és azt, hogy soha nem szabad feladni, különösen ha szerelemről van szó.
Sophie Kinsella - Tudsz titkot tartani?
Emma épp elég katasztrófafilmet látott már…
Így amikor a repülőgépe viharba kerül, azonnal tudja, le fognak zuhanni.
A halál közelsége különös reakciót vált ki belőle: minden, addig féltve őrzött titkát rázúdítja a mellette ülő, jóképű, ám vadidegen férfira. Mesél neki a szüzessége elvesztéséről, a pasijáról és a szülei aranyhaláról, megosztja vele a tangákról alkotott véleményét, sőt azt is elmondja, hogy sosem volt még igazán szerelmes.
Az utolsónak szánt gyónásba azonban apró hiba csúszik: a gép gond nélkül földet ér. Mikor Emma rájön, hogy földi pályafutása még nem ért véget, csak egy dolgot akar. Minél előbb hazamenni, és soha többé nem találkozni a kedves, és most már minden titkát ismerő idegennel.
Az élet azonban mást tartogat számára…
Imádod vagy éppen ki nem állod az Egy boltkóros naplóját?
A szerző most el fogja rabolni a szívedet.
Az év leghumorosabb, imádni való könyve, Sophie Kinsella tollából!
Dobd fel a napod az olvasásával!
Jodi Picoult - Törékeny
Egy törékeny kislány, egy összetört anyai szív
Egy házaspár mindennél jobban szeretne kisbabát. Nagy nehézségek után végre meg is születik Willow, aki sajnos súlyos csonttörékenységgel jön a világra. Hat éves koráig hetvenöt csontja törik el, még egy tüsszentés is életveszélybe sodorhatja. A család békéjét óhatatlanul is felborítja az állandó riadókészültség: az édesanya előző házasságából származó lánya egyre veszélyesebb módon igyekszik felhívni magára a figyelmet, a korábban boldog életet élő pár összekap minden apróságon, és az anya által elindított kártérítési per alperese pedig éppen egyetlen és legjobb barátnője.
A világhírű amerikai bestsellerszerző új regénye megmutatja, milyen könnyen elszakad a szeretetből és öncsalásból, kegyes hazugságokból és elhallgatásokból szőtt háló, és a zuhanás után rájövünk, milyen törékeny az életünk.
Frances Hodgson Burnett - A titkos kert
Évtizedek óta kultuszkönyv, amit nagyanyáink és apáink is változatlan érdeklődéssel olvastak, s olvassák a mai fiatalok is. A könyvnek számtalan különféle kiadása jelent meg, filmet is készítettek belőle, manapság is játsszák. Az édes-bús történet központi szereplői: egy zárkózott, árva kislány és egy betegeskedő kisfiú, akik rátalálnak az elveszett Édent felidéző, varázslatos kertre - és egy jó barátra, Colinra. A könyv most új köntösben, de változatlan szöveggel jelenik meg.
Christopher Moore - Biff evangéliuma
Jézus születésének történetét jól ismerjük. Csakúgy, mint bölcs tanításait, dicső cselekedeteit és isteni önfeláldozását a harmincadik születésnapját követően. De Isten Fiának gyermekkoráról és felnőtté válásának történetéről senki nem tud semmit – Biffet, a Messiás legjobb haverját kivéve, akit most az Úr parancsára feltámaszt egy Raziel nevű botcsinálta angyal, hogy írja meg a saját evangéliumát. Úgyhogy Biff egy szállodai szobába zárva nekiáll elmesélni az elveszettnek hitt évek történetét. Senkit és semmit nem kímélve végre kipakol a maga sajátos stílusában (persze, hogy nem véletlenül törölték ki őt az evangéliumokból), és megosztja velünk, hogy hogyan is történt minden valójában, a betlehemi jászoltól egészen a Golgotáig.
A _Biff evangéliuma_ tele van izgalmas kalandokkal, szerelemmel, varázslattal, gyógyítással, kung-fúval, halottkeltéssel, démonokkal és dögös csajokkal. De bármi is történjen velük, egy biztos: Biffet nem olyan fából faragták, hogy csak úgy szó nélkül hagyja a legjobb barátját keresztre feszíteni. Nem. Ő harcolni fog a végsőkig.
Christopher Moore 2002-es regénye a szórakoztató irodalom nagybetűs Klasszikusa: a szerző megnevettette vele az egész világot, és teszi azóta is az újabb könyveivel töretlenül. Magyar nyelven először 2006-ban jelent meg, és több utánnyomást ért meg, az olvasó ennek a felújított kiadását tartja most a kezében.
Candace Bushnell - Carrie naplója
A Szex és New York előtt Carrie Bradshaw kisvárosi lány volt, aki pontosan tudta, hogy nagyra vágyik, de előbb valahogy túl kellett élnie a gimnázium utolsó évét, sikeresen lavírozva a buktatók közt.
Carrie és középiskolai barátai egy bizonyos pontig elválaszthatatlanok voltak. A bizonyos pont Sebastian Kydd megjelenése volt, melynek folyományaként egy barátnő árulása felnyitotta Carrie szemét, aki így kénytelen volt egész addigi életét átértékelni. A Carrie naplója felejthetetlen karaktereket vonultat fel, miközben bepillantást enged egy kamaszlány magáról és a világról való gondolataiba. Megismerjük Carrie családi hátterét, azt, hogy miként találta meg írói hangját, és igen szemléletes képet kapunk arról, milyen benyomást tettek rá korai kapcsolatai és barátságai. Merész és maró humorral megélt kalandokból tudjuk meg, hogyan jutott el Carrie szeretett városába, New Yorkba, ahol végre elkezdődött igazi élete.
Stephen King - A halálsoron
A Cold Mountain fegyház E blokkjában, a siralomházban, néhány rab várja, hogy elérkezzen az idő, amikor végig kell mennie a halálsoron, melynek a végén ott magasodik a villamosszék, az Öreg Füstös. Mindnyájukat - Eduard Delacroix-t, a keszeg kis franciát. "Vad" Billy Whartont, az eszelős fiatalembert, és John Coffeyt, a hatalmas termetű, folyvást könnyező négert - főbenjáró bűnért, többszörös gyilkosságért ítélték halálra. Paul Edgecombe, a blokk lelkiismeretes főfoglára azonban bizonyos meglepő, mondhatni, csodás események hatására úgy érzi, néhány dolognak utána kell járnia. Lehet, hogy a három halálraítélt közül az egyik ártatlan? S ha igen, vajon módjában és hatalmában áll-e tennie is valamit ez ügyben, Hisz Paul tudja, milyen óriási kockázatot vállal megbízható munkatársaival együtt, nemcsak az állásukat veszíthetik el, de ők maguk is börtönbe kerülhetnek. Amikor megtudja az igazságot, nincs sok választása… Stephen King letehetetlenül izgalmas, feszes regényét - melyből nagy sikerű film is készült Tom Hanks és Michael Clarke Duncan főszereplésével - most egy kötetben izgulhatja végig, Kedves Olvasó!
Rachel Vincent - Lélekmentők
Kaylee Cavanaugh megérzi, ha valaki a közelében meg fog halni – a Lélektolvajok óta tudjuk, hogy ilyenkor egy láthatatlan erő arra kényszeríti, hogy sikítson, akár egy lidérc. Amikor azonban a mindenki által irigyelt popsztár, Eden összeesik a színpadon, és Kaylee nem sikít, már biztosra vehető: ennek nyomós oka van. A lányt nem hagyja nyugodni az eset – lóg az iskolából, édesapja szobafogságra ítéli, és még a pasija hűsége is megkérdőjeleződik.
No de mi bolygatta így fel a mindennapokat? A válasz egyszerű: a mit sem sejtő fiatalok hírnévért-pénzért cserébe eladják a lelküket az Alvilágnak, ám a következményekkel nem számolnak. Kaylee minden erejével azon van, hogy megmentse a lelkeket, de azt maga sem gondolta volna, hogy eközben a saját lelkét teszi kockára…
„ – Nem lenne jó, ha a lelked nélkül halnál meg. Ezt hidd el nekem.
Addy lélegzetvétele kapkodóvá vált. Ütőere kiemelkedett a nyakából, és vadul verdesett a félelemtől és az értetlenségtől. Akadozva suttogta el a kérdést: – És erről honnan tudtok, srácok?
– Ugyanonnan, ahonnan arról, hogy Eden meghalt. – Tod magához húzta Addyt, és szinte közvetlenül a fülébe beszélt, csendes, a félelemtől érdes hangon. – Addison, ha meghalsz úgy, hogy a lelked annál a pokolfajzatnál van, ő alakot ad neked majd az alvilágban, és te örökre a tulajdonában maradsz. Örökre, Addy. A fájdalmadból fog táplálkozni. Felhasít téged, és hagyja, hogy kivérezz.”
Catherine Fisher - Incarceron
Üdvözlünk Incarceronban! A reményt hagyd a kapuknál, és készülj fel egy véres, kegyetlen harcra a túlélésért. Ugyanis Incarceron nem egy egyszerű börtön, nem csak elzár a külvilágtól, hanem szereti kínozni a bentlakókat, játszik az életükkel és elszórakoztatja magát. Mert Incarceron él… És itt él Finn, aki nem emlékszik a múltjára, csak hogy pár éve egy cellában tért magához. Látomások gyötrik, amik azzal kecsegtetik, hogy talán Odakint született, és pont ezért tekintik néhányan a kulcsnak ahhoz, hogy megszökjenek. De vajon kicsoda igazából Finn és tényleg van-e kiút vagy csak legenda az egész?
Odakint pedig, Claudia, Incarceron Igazgatójának lánya küzd a maga módján a szabadságáért. Ugyanis hiába él nemesként, egy olyan világban, ahol csak a gazdagok élvezhetik a technika vívmányait, így sem élhet úgy, ahogy akar, ugyanis miután bevezették a Protokollt, hogy egy utópisztikus világot teremtsenek, megállították az időt. Nincs fejlődés, és egy régi kor értékrendje szerint élnek. Így Claudia sorsa az, hogy hozzámenjen egy herceghez és majd valamikor esetleg átvegye a Királynő helyét.
Jamie McGuire - Gyönyörű sorscsapás
Az új Abby tökéletes. Nem iszik, kerüli a káromkodást, a pólói kifogástalan rendben sorakoznak a szekrényében – azt hiszi, elegendő távolság választja el a múltjában rejlő sötétségtől. De amikor megérkezik a legjobb barátjával, Americával a főiskolára, az új élet felé vezető útja gyorsan megváltozik.
Travis izmos testét tetoválások borítják, tipikus laza srác, azt testesíti meg, amire Abbynek szüksége van – és amit szeretne elkerülni. Abby távolságtartása felkelti a kíváncsiságát, és cselhez folyamodik egy egyszerű fogadás segítségével: ha ő veszít, önmegtartóztató marad egy hónapig, ha Abby marad alul a játszmában, Travisnél fog lakni ugyanennyi ideig. Travis nem is sejti, hogy a párjával hozta össze a sors, akármelyikük is nyer.
Szerelem és játék keveredik a népszerű írónő, Jamie McGuire regényében, amely a fiatal olvasók körében nagy népszerűségre számíthat. Ne hagyd ki, játszd meg te is a tétjeidet! Szerinted Abby nyer vagy Travis? Vagy ebben a játékban nincsenek vesztesek?
"Bámulatos olvasmány, csupa nagyszerű szereplővel, izgalmas és nagy sóhajtozásokra késztető pillanatokkal, drámával, nevetéssel és széles érzelmi skálával. Komoly hírnevet kívánunk, Jamie!"
Amazon
Leiner Laura - A Szent Johanna gimi 7. - Útvesztő
" - Bolond vagy - nevetett fel Cortez, mire én is elmosolyodtam. - Na, komolyan. A továbbtanulás?
- Az is. De a jelen helyzetben nagyon úgy tűnik, hogy vadászpilóta leszek.
- El fogom venni tőled azt a könyvet - közölte Cortez.
- De most komolyan. Te látod a jövőt? - váltottam stílust.
- Én nem, de jóban vagyok az orákulummal. Majd bemutatlak neki - mondta, mire megint felnevettem.
Cortez vicces.
- Komolyan kérdezem. Megijesztett, ami Kingáékkal történt.
- Helyben vagyunk - mondta Cortez.
- Nem, mármint... tudod... ők nem illettek össze, és szakítottak. Virág és Ricsi nem illenek össze, de tök jól meg vannak. És mi? - kérdeztem félve.
- Mi van velünk?
- Mi lesz velünk? - javítottam ki a kérdését, és ösztönösen a nyakamban lógó lánc felé nyúltam, elkaptam a gyűrűt, és forgattam az ujjaim között."