Kék, ​kék, kék

Umberto Eco - A ​rózsa neve
Az ​Úr 1327. esztendejében járunk. Melki Adso és mestere, Baskerville-i Vilmos egy császárbarát apátságba érkeznek. (Adso, a történet elbeszélője a később bekövetkezett szörnyűséges események miatt nem ad pontos helymeghatározást az apátságról.) Az apát úr az éles eszű és tapintatos Vilmost – akit viselkedése és előneve alapján Sherlock Holmes középkori elődjének tekinthetünk – kéri fel arra, hogy segítsen felderíteni egy, az apátságban történt különös halálesetet. Otrantói Adelmust, a fiatal kora ellenére is nagy tekintélynek örvendő miniatúrafestőt egyik reggel a kecskepásztor holtan találta az Aedificium keleti őrbástyája alatti meredély tövében. Viharos éjszakán történt a tragédia, meg sem lehetett állapítani, a szerencsétlen vajon melyik ablakból zuhant ki. Gyanúra adott okot viszont az, hogy másnap egyetlen nyitva hagyott ablakot sem találtak, ráadásul az ablakok olyan magasságban vannak, hogy azokon képtelenség véletlenül kiesni. Vilmos a tőle elvárt tapintattal és ravaszsággal lát neki a nyomozáshoz, Adso segédletével. Hamarosan újabb halálesetek történnek. A nyomok az apátság féltve őrzött könyvtárába vezetnek, ahová Vilmos és Adso is csupán titokban tudnak bejutni. A szörnyű bűntények árnyékot vetnek az apátságra, amely pedig nagy horderejű eseménynek ad otthont: itt találkoznak a ferencesek és a pápaság képviselői, hogy teológiai vitát folytassanak Jézus szegénységéről. Ebben a látszólag egyszerűnek tűnő kérdésben támadt nézeteltérések ugyanis már-már az egyházszakadás rémével fenyegetnek. A bűntények miatt az apát úr végül a Szent Inkvizíció beavatkozását kéri. A kor egyik legkönyörtelenebb inkvizítora, Bernardo Gui érkezik az apátságba. Gui alaposabb tájékozódás nélkül eretnek összeesküvésként értékeli az eseményeket, a demokrácia álcája mögött ítélkezik, máglyákat állíttat. A máglyahalálra ítéltek egyike az a fiatal parasztlány, aki a szerelmet jelenti Adso számára…

Ismeretlen szerző - Hasítás
MI ​VAGYUNK A ROCK, MI VAGYUNK AZ ÉLET! A rockzene nemzedékek számára nyújtott és nyújt máig is életre szóló élményt, mert mindenkit szétfeszít belül a rock and roll rugója! Tóth Krisztina és Békés Pál írók felkérték zenerajongó kollégáikat, hogy írjanak novellát valamilyen, a rockkal kapcsolatos személyes élményükről. Az írások témája igen változatos: egy lemez, szám, koncert, együttes, vagy csupán egy emlékezetes pillanat. Az antológiában huszonhat alkotó írása olvasható magyar és külföldi, régi és új, kőkemény és dallamos zenét játszó együttesekről, a Beatlestől a Nirvanáig.

Spiró György - Fogság
Spiró ​György nagy fába vágta a fejszét, talán a legnagyobba. A dráma-, regény-, novella- és versíró szerző tizenkét éven át érlelte most megjelent regényét, mely végül közel nyolcszáz oldalasra sikeredett, miközben saját bevallása szerint sok mindent kihagyott belőle, ami még foglalkoztatta a témában. A téma a kétezer éves kereszténység, amely a nyugati civilizációt alapvetően meghatározza. Hőse az Uri nevű egyszerű, rövidlátó kisfiú, aki Krisztus megfeszítésének századában született. A kalandregénynek is beillő fejlődéstörténet az ő útján vezet végig: a római diaszpórában felcseperedett fiú különös módon tagja lesz a delegációnak, amely Pészahkor Jeruzsálembe viszi az adót, és ez a gyenge fizikumú kölyök Jeruzsálemen, Júdeán és Alexandrián keresztül vándorol, hogy aztán évek múlva visszajusson Rómába. Valahogy mindig többnek hiszik, így olyan kiváltságos helyzetekbe kerül, hogy együtt vacsorázik Pilátussal, a császárnak tolmácsol, de gyakran a legsanyarúbb számkivetettség a sorsa. Rengeteg kalandon keresztül okosodik és érik Uri, miközben az író kihasználja a lehetőséget, hogy véleményt mondjon a kis- és nagypolitikáról, a „császárváltogató korról”, amelyben semmi bizonyos nincs, csak az állandó változás és bizonytalanság, s amely a kifinomult olvasóban bizonyosan sok szempontból kísértetiesen rímel korunkra. Miközben vaskos olvasmány a Fogság, mindvégig lehengerlő humorral és bölcsességgel megírt, változékony, kalandokkal teli, gördülékeny olvasmány, amely nagyra vállalkozott, ahogy a nagy regények többsége. Hogy sikerült-e Spirónak átfogót, egyetemest alkotnia, majd eldöntik a vállalkozó szellemű olvasók.

Egressy Zoltán - Drámák
Én ​úgy gondolom, hogy egy színdarabot tubára, harmonikára és trombitára kell írni. Három különös hangszer, három fontos hangsúly. Tuba, harmonika, trombita: mélység, harmónia, erő. A súly, a sanzon, a szín. Minden drámában más játssza persze a vezérmotívumot. A Reviczkyben a tuba, a Portugálban a harmonika, a Sóska, sültkrumpliban a trombita. De szólnia kell a másik kettőnek is. És ha együtt szépen szólnak, akkor még belefér némi fuvola is. A szív, meg az élet nevében. És még az is fontos, hogy röhögni lehessen. Mindenen, ami mi vagyunk. Még ha valahol minden, de minden sor az elvesztérsről szól is.

Darvasi László - A ​könnymutatványosok legendája
Öt ​könnymutatványos járja ponyvás szekéren a törökök dúlta Kelet-Európa tájait. Sírásművészeknek is nevezhetjük őket. Az egyikük égő mézet sír, a másik tükördarabkákat, a harmadik vért, a negyedik apró fekete köveket... Megjelenésük és eltűnésük kapcsolja össze a tucatnyi főszereplő sorsát, akiket a Buda bevételétől annak visszafoglalásáig eltelő bő egy évszázadon át követhetünk nyomon.

Umberto Eco - Ellenséget ​alkotni
Önmaga ​jobb definiálásához, úgymond, minden társadalomnak és minden egyénnek szüksége van ellenségre, akitől különbözhet. Erről tettek bizonyságot a náci és fasiszta típusú rasszista rendszerek, amikor - tűrhetetlen faji érveléssel - rettentő ellenséget találtak ki maguknak. És ugyanezt bizonyítják ma is mindazok a társadalmak, amelyek úgy keresnek valamiféle, ellentmondást nem tűrő közmegegyezést, hogy például a bevándorlók "másságában" lelnek ellenségre. Ezzel a kritikus és antiideologikus reflexióval kezdődik és egy sor alkalmi írással folytatódik Umberto Eco új esszégyűjteménye. A szerteágazó tartalom nagyon is jellemzi Eco sokrétű világát: szó esik ismét a médiáról, tudomány és politika "perverz" viszonyáról éppúgy, mint Eco kedvenc témáiról (abszolútum, tűz, listák), és persze, mint mindig, irodalomról és tömegkultúráról. Az írásokat már-már rögeszmés szenvedély és kíváncsiság hatja át. Szerzőjük nemcsak korunk kultúrájának egyik vezető tekintélye és világszerte megbecsült értelmiségi, hanem olyan ember is, aki minden sorával bizonyítja: szereti, amit csinál. Alkalmasint őt is ezért szeretik az olvasói.

Murakami Haruki - A ​kurblimadár krónikája I–III.
Tokió ​külvárosában egy Okada Toru nevű munka nélküli fiatalember először csak felesége elveszett macskája keresésére indul, idővel aztán rádöbben, hogy a felesége is elhagyta. A város békés felszíne alatt rejtőző föld alatti világba keveredve különös ismeretséget köt egy testvérpárral, akik a görög szigetvilág két tagjáról kapták a nevüket. A szomszédban lakó bolondos lány révén beavatást nyer a parókakészítés rejtelmeibe, egy nyugalmazott tiszt pedig a mandzsúriai háború tapasztalatait osztja meg vele. A zenekedvelő és rezignált Toru titokzatos állást vállal az inkognitójukat messzemenőkig őrző Szerecsendiónál és Fahéjnál, s eltűnt háziállatának és házastársának felkutatása miatt szó szerint sötét és mély kútba kell alászállnia. Murakami valóságot és misztikumot ötvöző regényének felzaklató történeteit az elbeszélés szenvtelen nyugalma ellensúlyozza, feszült kíváncsiságot ébresztve az olvasóban, aki az események sodrásának engedve képtelen letenni a könyvet. A lapok közül pedig minduntalan kihallatszik a világ mozgásban tartásáért felelős, láthatatlan kurblimadár hangja: gíííííííí...

Cserna-Szabó András - Fehér Béla - Ede ​a levesben
Gasztrokrimik ​receptekkel Mindannyian Mikszáth hasából bújtunk elő, vallják a könyv szerzői. Aki ismeri Cserna-Szabó András és Fehér Béla eddigi munkásságát, nem igazán lepődik meg azon, hogy most közös erővel, emberesen belecsaptak a lecsóba, hiszen mindketten tiszteletbeli nagykövetek Kulináriában. Boszorkánykonyhájuk jótékony, zsírpárás félhomályában ugyanis kifőzték a gasztrokrimi sikkes és fantasztikus receptjét. Így szól: végy két gourmand írót, az egyik nyomozzon régi receptek, elfeledett ízek, konyhák és történetek után, a másik legyen hamvasi ihletettségű gasztrozófus, de a legfontosabb: mindkettő szeressen enni, és még inkább beszélni, írni az evésről! Ha meglelted őket valamelyik füstös, békebeli kiskocsmában, keverd össze őket, és várj, amíg az ízek összeérnek. És milyen élményben lesz részed végül, kedves Vendég? Megismered a magyar konyhaművészet történetét a kezdetektől napjainkig, az összes igaz és városi legendát, nagyevő színészek, írók és írófeleségek anekdotáit, mindezt olyan könnyed stílusban előadva, csuklóból, ahogyan csak a nagymamák képesek a legbonyolultabb ételcsodákat elkészíteni. Egy biztos: olvasás közben többször is kirámolod majd a hűtőt, a kamrát, kifosztod a sarki közértet, a piaci kofát, az éjjel-nappalit, mert a recepteket garantáltan ki fogod próbálni. Fogyókúrázóknak ellenjavallt!

Agota Kristof - Tegnap ​/ A Szörny
A ​világszerte hatalmas sikert arató regényeit és drámáit francia nyelven publikáló, 1956-ban Svájcba emigrált, de magát halála napjáig magyarnak valló Agota Kristof (1935–2011) e kötetében egy rövidsége ellenére is igencsak megrázó regény és négy – a magyar közönség számára eddig ismeretlen – dráma kapott helyet. A Tegnap, az írónő több mint 40 nyelvre lefordított, és itthon már három kiadást megért Trilógiája előtt született, önéletrajzi elemekkel átszőtt kisregénye látszólag az „idegenbe szakadt” magyarok beilleszkedésének nehézségeiről szól. A figyelmes olvasó azonban hamar rá fog jönni arra, hogy a szerző már e korai művében is ugyanazokat a kérdéseket feszegeti, amiket később a Trilógiában is felvet. Merthogy a Tegnap főhősének ugyanúgy a hazugság és az igazság relativitásából, illetve az írás és a valóság között mindig meglévő különbségből fakadó problémákkal kell megküzdenie, mint a Trilógia ikerpárjának. A 2007-ben a párizsi Seuil kiadónál megjelent Agota Kristof-drámakötet címadó darabja, A Szörny egy gyilkos vallás megszületésének hátborzongató története. Hasonlóan félelmetes – és elgondolkodtató – a másik három dráma is. Az út a betonlabirintussá silányított Föld vízióját tárja elénk, A járvány egy kis falu lakóit megtizedelő öngyilkosság-sorozat rejtélyét járja körül, a Vezeklés pedig egy különös házaspár szörnyű titkával ismerteti meg az olvasót.

José Saramago - Minden ​egyes név
José ​úr segédfogalmazó a Népesség-nyilvántartó Hivatalban. Ötvenéves fejjel ennyire vitte - többre nem hivatott, többre nem is vágyik. Reggeltől estig fogadja az ügyfeleket, vezeti példás ügybuzgalommal élők és holtak nyilvántartási kartonjait. Szabadidejében pedig híres emberekről gyűjt és rendszerez minden elérhető újságcikket, fényképet, adatot. Magánszorgalomból az éjszakát is hivatalban tölti. Egyszer egy híres ember kartonját véletlenül hozzáfogja egy ismeretlen nő kartotéklapját, s akkor keríti csak igazán hatalmába furcsa szenvedélye. A nyomába ered ennek a köznapi sorsnak, megpróbálja feltérképezni, izgalmában lop, csal, hazudik, betör, elhanyagolja a munkáját, s az egyszerűnek látszó kutatásból kalandregénybe illő abszurd történet kerekedik. Számtalan stiláris telitalálat és humor színezi a néha hivatalnokosan barokkos, máskor puritán, de mindvégig lendületes s leginkább az élőbeszéd logikáját, lejtését, árnyalatait követő szöveget. A segédfogalmazó sivár élettörténete Saramago kezén lebilincselő olvasmány. A portugál irodalom nagy öregje 1998-ban elnyerte a Nobel-díjat. Sok nyelven van értő közönsége, sőt lelkes tábora. Magyar fordításban a Kőtutaj, A kolostor regénye, a Ricardo Reis halálának éve, a Lisszabon ostromának históriája és a Vakság című műveit ismerheti meg az olvasó.

Italo Calvino - Ha ​egy téli éjszakán egy utazó
Nyájas ​Olvasó! Új regényének első mondatával így szólít meg téged a szerző, Italo Calvino: "Italo Calvino új regényét, a Ha egy téli éjszakán egy utazó-t kezded éppen olvasni..-." Kényelmesen elhelyezkedsz tehát, és olvasnád... De jaj, a mese megszakad: s aztán valami baj az újabb kötettel is van, amit hibás példányod helyett a könyvesboltan kapsz. Nyomozásba fogsz hát, nyájas Olvasó. Kíváncsi vagy a mesére. Amikor azonban a mese fordulóponthoz ér, valami mindig történik. A könyv elvész, ellopják, elkobozzák, műanyagba öntik, gépbe táplálják, szavakra bontják, betiltják, megsemmisítik, bezúzzák... Még szerencse, hogy nyomozásod roppantul regényesnek bizonyul. Egyre újabb és újabb kalandokba botlasz: beleszeretsz az Olvasónőbe, együtt nyomoztok, el-elváltok, majd ismét találkoznak az útjaitok... Tíz regény végül is megmarad izgalmas torzónak. A tizenegyediket - a sajátodat - fejezd be te, nyájas Olvasó.

Murakami Haruki - Norvég ​erdő
A ​Beatles Norvég erdő című legendás dala Toruban felidézi az első szerelem emlékét, azt az időszakot, amikor beleszeret elvesztett barátja szerelmébe, Naokóba. Egyszeriben visszacsöppen a húsz évvel korábbi Tokióban töltött diákéveibe, abba az életbe, amelyet viharos barátságok, szeszélyes fellángolások és szakítások, alkalmi szeretkezések, érzelmi zűrzavarok, veszteségek és beteljesületlen vágyakozások tettek emlékezetessé. Újraéli a találkozást a szókimondó, öntörvényű lánnyal, Midorival is, aki a felnőtté válás határán arra késztette, hogy válasszon múlt és jövő között. Könnyednek tűnő, rafinált történetében Murakami megidézi az 1960-as évek diáklázadásainak hangulatát, a szabad szerelem, a nagy ivászatok, az élvezetek kamaszos, provokatív hajszolásának popzenés világát. Ám a felszín alatt leheletfinom érzékenységgel ír életről, halálról, és a felnőtté válás mélypontjai és magaslatai közt hányódó fiatalság sebezhetőségéről.

Jean-Claude Carrière - Umberto Eco - Ne ​remélje, hogy megszabadul a könyvektől
Jön ​az e-book. Vége a könyvnek? Alighanem nagyobb veszélyek is fenyegették már. 2000 év cenzorai vélekedtek úgy, hogy a szabad gondolat e mindig "megbízhatatlan" hordozóját és jelképét könyvtárak mélyére száműzve jól el kell zárni; a könyvtárakkal pedig az is gyakran megesett, hogy porig égtek. És a mindenkori lángok sok olyan remekművet is elemészthettek, amelynek ma már a címe is kitörlődött az emberiség emlékezetéből. A kultúra az, ami fennmarad. Akárhogy keresünk-kutatunk, könyvtárainkban és múzeumainkban csak azt találjuk, aminek az idő megkegyelmezett. Két jó barát, két notórius bibliofil: Jean-Claude Carrière és Umberto Eco - egyikük neves színpadi és filmforgatókönyv-szerző, Buñuel és Peter Brook egykori alkotótársa, a másikuk világhírű tudós regényíró - leült, hogy elbeszélgessen közös szenvedélyük tárgyáról, a könyvről. Beszélgetéseik többek között erről: az emlékezetről és az emlékezetből kihagyhatatlan lyukakról, jóvátehetetlen veszteségekről szólnak. Sziporkázó dialógusuk ma, amikor az írott szó hovatovább globális közkinccsé válik, hasznos szempontokat ad a jövő esélyeinek megítéléséhez is. Az eredmény, olvasók és könyvbarátok örömére: mosolygó főhajtás a Gutenberg-galaxis előtt. Talán az e-könyv olvasókban is sikerül nosztalgiát ébresztenie.

Bartis Attila - A ​kéklő pára
(...) ​Bartis Attila karizmatikus író. Ezen kívül - ha a történelemből nem nyomtalanul fog kiesni a kommunizmus negyven éve - megírta a magyar irodalom egyik halhatatlan novelláját: Károly avagy az irodalom története. Ha nyomtalanul esik ki, akkor sok minden más is ki fog esni. Akkor nemigen lesznek majd válaszok az ilyen kérdésekre: Mi volt a kommunizmus? Mi volt a román kommunizmus? Mit jelentett a díszmagyar Romániában a kommunizmus alatt? Mi volt az, hogy besúgó, és mi köze volt a díszmagyarhoz meg "ehhez a nyomorúságos román időhöz"? Mi volt az, hogy Marosvásárhely? Mi volt az, hogy vendégbarátság? Miféle morál tette természetessé, hogy egy család öt és fél évre befogadjon egy vadidegent? És így tovább. Az egy más világ lesz. Akkor a Károly... csak egy lesz azok közül a novellák közül, amik egy könnycseppel jobbak a tökéletesnél. (...) Az irodalmat rendszerint elrontja, ha az irodalomról szól. A Károly avagy az irodalom története a ritka kivételek egyike. Az alcím nem kevesebbet ígér, mint hogy ebből a novellából - mintegy mellékesen - megtudhatjuk az irodalom értelmét. És megtudjuk. A legutolsó mondatnál nem lehetne tisztábban, fehér-feketébben kimondani, minek is ír az író: "Mit segíthetek? - kérdeztem, de Károlynak elfogytak a kettesei, a nővér sem akart több pénzt adni egy bolondnak, és már csak annyit hallottam, hogy: kérlek, írjál..." Igen, ezért ír az író: mert tartozik ennyivel egy bolondnak. Kemény István

Lackfi János - Milyenek ​a magyarok?
Milyenek ​is a magyarok? Kevés beszédű, magányos cowboyok és kocsmai hencegők. Lepedőakrobaták és sámlin reszkető Gedeon bácsik. Hátrafelé nyilazók és cekkerben bontott csirkét cipelők. Alkoholisták. Dehogy alkoholisták, csak megisszák a magukét. Folyton panaszkodók és forrófejűek. Pacalevők és pizzafalók. Asztalsarkon búsongók, akik párszor az asztalra csaptak, és beleremegett a történelem. Valamikor nagyon tudtak focizni, most nagyon tudnak rá emlékezni. Ha meg akartak halni, mindig lerántottak magukkal egy törököt is. Ez az útikönyv elkalauzol a földönkívüliek ismerős birodalmába, kiderül belőle, hol húzódik a belga-magyar határ, kitalálták-e a magyarok az ideális társadalmat, igaz-e, hogy minden magyar tud atombombát gyártani és lóháton állva hatos fogatot hajtani. Ha valaki a könyv olvastán nem tudja, sírjon vagy nevessen, nyugodtan tegye egyszerre mind a kettőt.

Grecsó Krisztián - Isten ​hozott
A ​Klein-napló egy titokzatos titkárnő irománya, mely arra emlékezik, ami majd csak ezután lesz. Mindenki mást olvas ki belőle, a falusiak többsége azonban úgy véli, hogy a saját haláluk időpontját jósolta meg benne - nem tudni, ki. Vagyis a Klein-napló egy halottaskönyv. Talán a múltban elkövetett, talán a jelenben és a jövőben megeső bűnökért, esetleg mindkettőért: ez a büntetés. A kétely, a bizonytalanság, a nézeteltérések és az irracionális események sora, melyeket a szöveg rájuk szabadít. Sáraságban életre kelnek az árnyékok, „felkötik magukat" a kutyák, aztán holtukban mégis életet kölykeznek. Gyermekek születnek steril apáktól, akiknek a múlt árnyai adnak útmutatást. Fiatal lányok őszülnek meg csoportosan, egyik napról a másikra, és az emberek torka folyton száraz, szomjuk csillapíthatatlan. Gallér Gergely gimnazista, a fantasztikus Klein Ede Egylet vezetője, megszállottan kutatja a közös múlt csodáit, a falu védőszentjeinek örökségét, egészen addig, míg végül teljesen magára marad. El kell hagynia gyermekkora helyszínét... hogy aztán visszatérjen kideríteni, mi történt, s miért. Felkutatja a csodákat és hogy ő kicsoda. A 2002-ben Bródy Sándor-díjat nyert, Pletykaanyu című könyv szerzőjének új regénye krimiszerűen örvénylik, A közelmúlt titkai megülik benne a jelent, átírják emlékeinket, eltávolítanak és közel hoznak, elfednek és megmutatnak. Az Isten hozott egy önmagát és közösségét elveszítő, aztán újra megtaláló tinédzser története. Vagyis mindannyiunké. Vele kalandozunk, örömünket, vágyainkat leljük meg benne, és józanító pillanataiban önmagunkra ébredünk.

Bereményi Géza - Vadnai ​Bébi
Bereményi ​Géza kalandokban és szenvedélyekben rendkívül gazdag, fordulatos regénye, a Vadnai Bébi két, egymástól élesen elütő történelmi időben játszódik: a negyvenes és a hetvenes években. Ami a két korszakot, életformát és a két szálat összeköti, az részint a címszereplő Vadnai Bébi, másrészt pedig az egymásra tükröződő dilemmák, motívumok és kételyek. A hetvenes évek Budapestjén, ahol egyetlen nap maga az örökkévalóság, Dobrovics, a pályakezdő író, miután felvetődik, hogy egyik barátjával talán testvérek, nyomozni kezd az illető apja után. Újabb és újabb titkok derülnek ki. A negyvenes évek Budapestjén, ahol csak egy nap az élet, és egyre közelebb van a háború, az aranyifjak körülrajongják a lenyűgöző szépségű Vadnai Bébit. Akad a kérők között milliomos, diplomata, jogász. Ekkor bukkan fel a hallgatag, töprengő orvos. Vajon a titkok mélyére tud-e pillantani Dobrovics? És ha igen, akkor mit pillant meg ott? Szerelem és gyűlölet hogyan váltakozik újra meg újra? A _Vadnai Bébi_ egyszerre történelmi regény, amely nagyszerűen, érzékletesen idézi fel a régi Budapest egykorvolt figuráit-helyeit, és kegyetlen érdességgel mutatja meg hogyan működnek az emberek háborúban, továbbá az érzelmek iskolája, amely a szerelem irracionalitását, a vágy gyűlöletté izzását, az anya- és apakeresés kétségbeesett mozdulatait démoni erővel teszi szóvá. Hogyan ismételjük vonzásainkkal és választásainkkal elődeink sorsát? A lüktetően izgalmas regény, melynek nagyfokú a valóságalapja, nemcsak ezekre a kérdésekre ad szenzációsan érdekes választ.

Bartis Attila - A ​Lázár apokrifek
Bartis ​Attila új kötete tizenkét történetet tartalmaz, melyek az Élet és Irodalom tárcarovatában jelentek meg. A fiatal írónak ez a negyedik könyve. Tizenkét hónap, tizenkét történet. A Lázár apokrifek egy /lapzártától lapzártáig tartó/ év dokumentuma, bizonyos értelemben már-már napló. S bár az Irodalmi fogalomtár szerint a tárca alapvetően könnyed, szellemes műfaj, Bartis mégis Istenről mesél nekünk tizenkét igaz történetet. Vagy "arról, hogy üres volt a helye. Vagy nem is volt üres, csak Ő nem látszott rendesen. Ha meg mégis látszott, úgy egészen másnak képzelte az ember. Igen, talán ez a legpontosabb: néha látszott, csak egészen másnak képzelte az ember. /.../ Így könnyen lehet, hogy amit ő az Úristenről gondol, az még tárcának is csak apokrif." Részlet a könyvből: "A hágón innen az utolsó férfi azt mondta, ez a helyes út. Azért elővettük a térképet, hátha nem értette a kérdést pontosan, mert tulajdonképpen nem volt miért értse. Mi van, ha téved? Ha eltévedünk, miközben ránk sötétedik? De úgy tűnt, többé-kevésbé érti, hová szeretnénk jutni. Yes, yes, there is the nothing, bólogatott kis gondolkodás után, és mutatta, hogy még tíz kilométer, legfönnebb tizenöt. Mondom, a hágón innen még biztosak lehettünk benne, hogy odaát már a semmi van. Vagy, ha nem is rögtön a hegy mögött, mindenesetre valahol arrafele, a közelben. Tényleg nem lehet több mint tizenöt kilométer. Maximum húsz, mert a helybéliek egy kicsit mindig szépítenek. Igaz, a térképészek meg mindent elnagyolnak, de akkor se több huszonötnél. Jó bakancsokkal, még ha néha meg is állunk pihenni, már éjfél előtt ott vagyunk. És onnan azért biztosan másképp látni a dolgokat. Mert ahol semmi nincs, onnan föltétlenül tisztábban látja az ember a dolgokat. Az egészet, egyben. /.../ Hogy merről jön a fény, és hová esik az árnyék."

Hajnóczy Péter - Jelentések ​a süllyesztőből
Az ​emberi méltóság megsértése nem igényel különösebb fáradságot, agressziót, nem igényelt negyven éve sem. Hajnóczy Péter tapasztalata szerint - megírta egy novellájában - elég hozzá egy mosószappan: bolondok, alkoholisták borotválására éppen megfelel. Nekik, azoknak jó úgy is. A ,,bolond" lakását elvenni (ha beteg, ha nem), rabszolgaként dolgoztatni, eltökélten hagyni, hogy a többiek napirendszerűen összeverjék - ez már több intézkedést kíván, de egy alapvetően feudális rendben, amelyet ,,népi demokráciának" hívtak, huzamosan megoldható volt. Hajnóczy erről nem fanyar novellát, hanem megrendítő szociográfiát írt, amely 1975-ben botrányos körülmények között egy folyóiratban megjelent. Sajtóper, alsó és felsőbb bíróságok, fenyegetések, illetékes hárítások és hazugságok... Az író, bár évekig készült rá, nem adhatta ki kötetben munkáját az elő- és utóélet dokumentumaival, széljegyzeteivel együtt, miközben az ügy motívumai, abszurditásai átsugároztak szinte valamennyi művére. Hitegették a kiadással - ez sem fárasztóbb a mosószappannál. Reményi József Tamás

Darvasi László (Szív Ernő) - Hogyan ​csábítsuk el a könyvtáros kisasszonyt?
"Ki ​ne tudná, hogy revolúció előtt áll a könyvtár? Mivel a számítógép fölszámolja a hagyományos kölcsönzői eljárásokat, a könyvtáros kisasszonyok elcsábítása közügy, egyszerűen nem halogatható tovább. Negyedszázad sem kell hozzá, és egyáltalán nem lesz közkönyvtár. Vagyis lesz, csak nem ilyen. Nem lesz könyvtáros kisasszony - csak zümmögő számítógép lesz -, és akkor az ember verheti a fejét, hogy későn kapott észbe. Nincs más megoldás, el kell csábítani a könyvtáros kisasszonyt. Amilyen gyorsan csak lehet. Mert csak az a miénk, amit elcsábítottunk."