Ajax-loader

További értékelések

Az alábbi értékelések a Moly.hu-ról származnak. A Rukkola értékelésekhez kattints ide.


Suba_Csaba
5.0/5

Micsoda ​egy elképesztően jó könyv ez! Hidegrázós az első oldaltól az utolsóig. Minden egyes momentuma elgondolkodtatott és felzaklatott. A múlt és jelen szívbemarkoló összefonódása, a főhős percről percre történő állapotváltozása, az egér szerepe mind-mind hihetetlen erős hatással volt rám. Ez tipikusan egy olyan könyv, amit mindenkinek el kellene olvasnia nemtől, kortól függetlenül! Kötelező olvasmánnyá tenném középiskolában.


Ákos_Tóth
5.0/5

Kínlódós ​elkezdeni ezt az értékelést, mert a Virágot Algernonnak a lehető legközérthetőbben, legértelmesebben és legérzelmesebben akar szólni egy csomó dologról – a csomó alatt itt azt értem, hogy a szerző választott konfliktusát olyan következetességgel és alapossággal járja körbe, ami tárgyilagosan szemlélve még ijesztőnek is tűnhetne, ráadásul minden irányból a leginkább lényeglátón, célratörőn, hogy beleférjen formátumának reális kereteibe. Egészen másféle regény ez, mint a hozzá képest elvont filozófiai magasságokban járó Don Quijote, a „kevesebb néha több” gondolatiságában felépülő Benjamin Button különös élete, vagy a sokkal inkább politikai-társadalmi problémákra reflektáló Kutyaszív. Talán nem is véletlen, hogy a kötet emiatt szinte minden létező fronton élre tör a sci-fik között, noha klasszikus értelemben véve nem sok sci-fis vonás van benne.

És pontosan a fentiek miatt, bármennyire is nagy hatással van ránk a szöveg, magunk számára is nehéz számba venni, pontosan miket is tanultunk meg Keyes-től. Ha tanultunk egyáltalán valamit. Mindenesetre biztosan sokat megtudtunk a szellemi visszamaradottság vélt-valós állapotáról, a lélek mélyének néhány fontos törvényszerűségéről, az értelem, az intelligencia, az érzelmek és az emlékek kavargó világáról, ahol minden mindennel összefügg, és meghatározza emberi természetünket. A mű ösztönösen reagál az átlagolvasó számára is homályosan ismerhető távol-keleti tanokra, ideálokra, akár közhelyes szállóigéinkre is – hisz amiről nem tudunk, az nem fáj. Nem erre akar nekünk szegről-végről apellálni a keleti bölcs, aki elménk kiürítésére biztat minket az ideális létállapot eléréséhez? Vajon az okos ember tényleg szükségszerűen boldogtalan? Sallang mindaz a tudás, ami értelmünkre rakódik életéveink alatt? Minél magasabb az intelligenciánk, annál szomorúbb, elkeserítőbb összefüggéseit látjuk csak át az életnek – és emiatt mi sem leszünk alkalmasak másra, mint hogy másoknak fájdalmat okozzunk? A bölcsesség is igazán abból fakad, ha szembenézünk totális tudatlanságunkkal?
Tényleg boldogabb az az ember, aki kevesebbet ért meg a világból? Számára az okosodás szükségszerű tragédia a felismerések és a kiábrándulások kódolt mivolta miatt? És visszafelé miért fáj még jobban a folyamat? Miért nem hoz tudatunkra jótékony leplet a tudatlanság? Keyes miért nem oldoz fel minket a regénye végén azzal, hogy meghagyja Charlie-t a kezdetek kezdetén tapasztalt egyszerű, fájdalmasnak persze még mindig fájdalmas, de a maga módján élhető állapotában?
Sok a kérdés és kevés a válasz, pontosabban ha vannak is válaszaink, nincs kedvünk őket odatenni a kérdések mellé, hiszen mindig van egy újabb kérdésünk – talán a regény cselekménye túlságosan messzire visz, talán egyszerűbb volna nekünk megállni félúton, mert ott még fel tudnánk dolgozni a lezajlott folyamat tanulságait. Ám a cselekmény második nagy egysége mintha módszeresen elvenne tőlünk szinte mindent. A második etapban komoly katarzist, veszteséget és lesújtottságot érzünk, és mindazt, amit saját magunkban felépítettünk a képzeletbéli csúcsig, látványosan erodálja valami szomorú dolog a lejtőn lefelé haladva. A Virágot Algernonnak nem lesz a nagy tanulságok és megfejtések regénye – kérdések és érzelmek maradnak csak vissza utána.

Mit tanultunk tehát Keyes-től? Jobb emberek lettünk? Nem gondolnám, akkor mostanra már jobb világban élnénk. Toleránsabbak lettünk talán? Nem arra tendál az univerzum.
Lehet, hogy az egész történet túlságosan is jól ragadja torkon az érzelmeinket? Charlie Gordon története vajon nem válik túlságosan is hősies küzdelemmé, elemelkedve jellemének és az általa képviselt embereknek a valódi világától? Nem kellene hibaként felrónunk a szerzőnek, hogy alapossága ellenére végeredményben inkább nagy érzésekre kiéhezett lelkünket érinti meg igazán értelmünk helyett? Nem utalhat mindez legalább nyomokban arra, hogy Keyes bizonyos értelemben szemfényvesztőnek is tűnhet?
Bárhogy legyen, méltán népszerű könyv, és emberi lény legyen a talpán, aki minden rétegében felfejti és kérdéseit megválaszolja mindenféle műtéti beavatkozás és a vele vállalt mulandóság nélkül!


Karinthy93
5.0/5

Kicsiszivem ​most szakadt le. Ennél nincs is szebb… Azt hiszem többé nem tudom elolvasni, mert belehalnék. ♥


Virágot ​kell vinnem Algernonnak, Charliet pedig sírva megölelni.
Rég illett volna kiolvasni ezt a könyvet, sőt éreztem is, hogy Keyes ezzel a kötettel kicsiszívemhez fog szólni. Megtörtént.
Charlie életútját mindenkinek meg kell ismernie és ízlelnie, akiben van egy csipetnyi empátia, vagy szociális érzékenység. #Számomra mindenek mellett talán épp azok a részek voltak a legsúlyosabbak, amikor a múltbeli tapasztalatok, események, sérelmek vannak elmesélve.#


Zseniális ​könyv az emberi lélekről, természetről és a világhoz illetve egymáshoz való viszonyunkról…
Keyes egyedi, felkavaró de mégis magával ragadó módon festi le az emberi élet körforgását – rendhagyó történet ez, egy alapigazsággal:
“Különös dolog a tanulás; minél tovább haladok, annál több olyan dolgot látok, aminek eddig a létezéséről sem tudtam. Röviddel ezelőtt még ostobán azt gondoltam, hogy mindent meg tudok tanulni, a világ minden tudományát. Most csupán azt remélem, hogy tudomást vehetek a létezéséről, és felfoghatok egy szemernyit belőle.”


Bur3sz
5.0/5

Amikor ​16 éves voltam, egy szakmai órán az oktatónk mesélt három könyvről. Az egyik az Előttem az élet, a másik a Virágot Algernonnak, a harmadik pedig az Aranyketrec. Akkor határoztam el, h elolvasom ezeket a könyveket. Az Előttem az élet azóta az egyik kedvencem. Most ez is az lett.
Nem tudom leírni, mit érzek. Nagyon szíven ütött Charlie sorsa. És a stílus, ahogy Keyes ír… Együtt jártam végig a poklot és a kánaánt a főhőssel. Valami fantasztikus élmény!
Köszönöm Marika néninek!


Véda
5.0/5

Virágot ​Algernonnak, nagy ölelést Charlienak és irodalmi Nobel-t Keyesnek!


Érdekes ​történet volt, az elején kimolyolni azt a sok rosszul leírt szót…
A magasabb intelligencia nem tesz boldogabbá, és több barátod lesz, ha tudsz nevetni magadon. Ez mennyire igaz! Mégis szegény Charlie-nak mennyi mindenen kellett keresztül mennie, mire levonhatta a tanulságot. Ratja kívül leginkább Alice-t sajnáltam. Mély érzései voltak Charlie iránt, de hát milyen jövőjük lehetett volna? Sajnáltam, hogy így ért véget.


Gaura_Ágnes
5.0/5

Ez ​volt a legelső olyan könyv, amire emlékszem, hogy mellbe vágott. (Mondjuk elég nagy ugrás volt a Pöttyös/Csíkos és Delfin-könyvek után :) )Nebula- és Hugo-díjas alkotás, vagyis SFF remekmű – de egyrészt nagyon fiatalon olvastam, és akkor még eszem ágában sem volt kategorizálni a könyveket, másrészt ez tipikusan az a regény, aminek az olvasása során nem is jut eszedbe, hogy ez fantasztikum, hiába van rajta a sci-fi címke. Ez a könyv döbbentett rá arra, mennyire fontos egy szöveg, illetve egy karakter hangja, és hogy mennyire szeretek egyes szám első személyű elbeszéléseket olvasni. (Én nem vagyok mai csirke, vagyis kamaszkoromban nem árasztották el a könyvpiacot az E/1-es YA-regények, tehát ez egy NAGY felismerés volt részemről.) Keyes regénye tudatosította bennem, hogy egy jó történet attól lesz irodalom, ahogyan meg van írva, vagyis íróként azt kell nagyon megtanulni, hogy melyik történethez milyen forma, s ezek közül is kiemelten milyen narrációs megoldás passzol. (Tizenegy-két évesen nyilván nem fogalmaztam ezt így meg, de erről sokat gondolkoztam, arra emlékszem.) Tanított továbbá emberségre, empátiára, arra, hogy az értelmi képesség egy adottság, de nem garancia arra, hogy jobb ember leszel tőle; és arra, hogy megbecsüljem azt, amim van a fejemben még akkor is, ha véletlenül kicsúszna a számon az „áldott tudatlanság” szókapcsolat.


AniTiger
5.0/5

Azt ​hiszem, hogy művészet úgy nekiállni egy könyvnek, hogy elképzelésed sincs a tartalmáról… Innen nézve művésznek számíthatok, ugyanis ismét csak a címe miatt álltam neki – no, meg (a ráaggatott címkék végett) mert klasszikus, Nebula-díjas, Hugo-díjas és Nagy Könyv is.

Algernon nem a főszereplő, nem ő narrálja a regényt! Az első sokk az volt, amikor kiderült, hogy kicsoda Algernon… a sokadik pedig az, hogy miért kellene Virágot vinnem Algernonnak. A regény Charlie Gordon előmeneteli jelentéseiből áll (naplószerűen vezeti őket), de még a legelején meghökkentett azzal, hogy belelapozva / beleolvasva a könyvbe, több oldalon keresztül csak helyesírási hibáktól hemzsegő szöveg van…

A történet nagyon jó, de nagyon tud fájni! Fáj, mert Charlie hamar az olvasó szívéhez nő és gombóccal a torkunkban olvassuk a vele megesett vicceket, múltbéli történéseket. #A játék nem mindig játék, inkább a fogyatékos ember kigúnyolása, amin ő is a neki ártókkal nevet, mert nem érti… Nem érti, hogy bántották, megalázták…#

Bővebben: http://hagyjatokolvasok.blogspot.hu/2016/02/viragot-algernonnak.html

2019. szept. rendhagyó ajánló
https://hagyjatokolvasok.blogspot.com/2019/09/viragot-algernonnak.html