Ajax-loader

További értékelések

Az alábbi értékelések a Moly.hu-ról származnak. A Rukkola értékelésekhez kattints ide.


meseanyu
3.0/5

Nagyon ​jó téma, de szerintem iszonyat rosszul, terjengősen, szájbarágósan, iskolás stílusban megírva. A háromnegyedétől már rettenetesen untam, csak azért olvastam végig, hogy tudjam, mi lesz a vége. Ez is valami azért, hogy legalább érdekelt, foglalkoztatott a főhős sorsa (mert egyébként szívbaj nélkül félbehagytam volna), de lehetett volna ezt sokkal elegánsabban is.


Galambdúc
4.5/5

Na, ​ez pontosan az a stílus, amit olvasni szeretek. A főszereplő csaj tényleg kissé gázos, de hát nem vagyunk mi is azok néha (avagy állandóan)? Meseszövésből ötös, a vallási részek ugyan untattak néhol és nekem személy szerint kicsit kevesebb elég lett volna belőlük, de az, ahogy a párkeresés rögös útját és zsidó gyökereinek keresését leírja, egyedülálló a kortárs magyar irodalomban. És nem elvont, hanem igazi történet színes karakterekkel, eseményekkel! Izrael mindennapjaiba is betekinthettem, és ilyen szempontból unikum ennek az újlipótvárosi pszichológus hallgatónak az útkeresése. A borítón a nyakék is szemet gyönyörködtető. Ez most kellett.


katacita
3.5/5

a ​budapesti fejezeteket imádtam, aztán kezdett eléggé elszállni az egész, mármint a főhős csaj, furcsa, hogy szinte egyik pillanatról a másikra mennyire fanatikus lett, áradt a szeretet, már csak kozsót hiányoltam…
ennek ellenére élvezet volt olvasni, belepillantani abba a kívülről olyan nagyon zárt kultúrába.


niebla
4.0/5

Nagyon ​olvastatta magát a könyv, és az elején teljesen magával ragadott, aztán lanyhult a lelkesedésem #hogy miért mindig lelki szegények ezek a főszereplők#, de a második fele egészen jó volt.
Nagyon sok újat tanultam a zsidó vallásról, ez tény, és igazán remélem, hogy ez a sok új információ amellett, hogy sokszínű, hiteles is. Mert nagyon szépen hangzik az a (valójában teljesen kommunista) társadalom, amellyel az izraeli közösséget jellemzi… hogy az már túl szép #de lehet, hogy csak én vagyok kishitű#…. #vagy az írónő túlzásba esett a térítéssel#…
Viszont van pár dolog, amivel nem vagyok megelégedve. Különösen pszichológiai dolgokra gondolok most.
Mert oké, hogy valaki nem találja a helyét a világban és más helyre megy szerencsét próbálni. Az is oké, hogy ez bejön neki és az új dolgokból tud lelkileg építkezni. De az nem oké, hogy így a háta mögött hagyja a korábbi életét, hogy még csak vissza se megy meglátogatni az otthagyottakat. {{Különösen azt fájlaltam, hogy Sári nem kereste meg az apját és nem ismerkedtek meg egymással valójában.}}
A másik fura dolog az a pasizás. Hogy lehet elkötelezni magad valaki mellett, akit nem is ismersz igazán? Ha már ennyire identitáskereső-útmutató ez a könyv, legalább egy kicsit bemutathatná, hogy jéééé, a pasikkal lehet beszélgetni, meg ha van valami probléma, azt meg lehet oldani közösen!!
Bocsánat, elkapott a hév. {{De szerintem teljesen őrültség feladni az egész korábbi életed egy fura pasasért #Baruch Szimchá nekem nagyon nem jött be, nagyon sokszor kiderült, hogy mennyire erős és pozitív a kisugárzása, ezt a könyv szerintem nem tudta egészen jól átadni, Baruch nekem egy magát megjátszó, szerencsétlen alakként jött le#, akit életedben egyszer láttál! Na és Ábrahámmal se nagyon más a helyzet, bár ő legalább szimpi…}}
Itt egy kis pozitívum következik, ha valaki pozitív spoilert akar olvasni {{hogy szerintem szép megoldás, hogy a harmadik srác az előző kettőnek a szintézise: Belgának senki iránt nincs szeretete, Baruchnak mindenki iránt van, és ezt képtelen kontrollálni, Ábrahám meg végre egy normálisnak tűnő ember}}.
Összességében nem rossz könyv és kedvet ad az embernek arra, hogy zsidó legyen, bármennyire is furán hangzik ez, viszont sikszeként nem sok olyat tanultam belőle, amit a saját életemben föl tudnék használni. Ennek ellenére jó olvasmányélmény volt, mert ez egy könnyen emészthető könyv, amely mégiscsak több egy mezei lányregénynél.
Viszont az új kiadás hátoldalán található ,,fülszöveg" szerzőjét nagyon szeretném kioktatni, hogy NEM SPOILEREZZÜK LE A FÜLSZÖVEGEN A FÉL CSELEKMÉNYT!!!!


márti
-/5

Két ​kedvenc kerületem van, a hetedik és a tizenharmadik, és mivel a pesti történet nagy része ezekben a kerületekben játszódott, a helyszín rendben is volt. A többi eleinte nem nagyon érdekelt, csakis a hangulat miatt olvastam, és sokáig úgy nézett ki, hogy befejezetlenül viszem vissza a könyvtárba. A szereplőket nem szerettem, és az írónő is elég mostohán bánt velük: Belga egyszer Földi volt, amúgy Földes; Saci anyjának a szemszíne 44. oldalon még kék volt, a 68. oldalon már zöld. Ráadásul nagyon idegesített a zsinagóga zsiniként való emlegetése, utálom a szavak ilyenfajta lerövídítését-becézését (lásd még: sali, ubi, pari).
Aztán jöttek az izraeli fejezetek, én meg azt vettem észre, hogy tetszik a könyv, sőt, azt éreztem, hogy egyes mondatok személy szerint nekem szólnak. Olvastam már a zsidó hagyományokról, de sok újdonsággal találkoztam, főleg a spirituális-misztikus magyarázatok között. Nem mondom, hogy Sacit megkedveltem, mindenesetre egy kicsivel szimpatikusabb lett, mint amilyen az Almássy téren volt.


Ritka ​borzalmas könyv egy borzalmasan irritáló írónőtől. A könyv összes szereplője visszataszító. Az eseményeknek nem sok közük van a valósághoz. Szinte minden mondatot kétszer olvastam el, annyira rossz. Úgy fogalmaz az írónő, akár egy kisiskolás. Csak azért olvastam el, mert perverz vágyat éreztem rá, hogy megtudjam mi lesz a vége. Pont úgy, amikor egy nagyon nézhetetlen magyar filmet nézek végig, mert egyszerűen leszögez.
Ez is valami.


Nibela
3.5/5

Amit ​a könyv ígért, megvalósult: tanúja lehettem Dallos Saci fejlődésének, érésének. Amire viszont nem készített fel, hogy nem fogom megkedvelni ezt a lányt.
Irtózatosan felszínes startból a végére átbillen egy minden zsidó hagyományt hűen követő, férjhez menni szándékozó valakivé, és erre a másik végletbe csúszásra még úgy is kikerekítettem a szemem,hogy a könyv nagy része pont azokról az állomásokról szól, amik ide vezették.

Saci barátaiként bemutatott személyekre sok mindent lehetett mondani, de pont azt nem, hogy a barátai lennének. Előítéletesek, magukkal foglalkoznak, és egyikük sem tartotta Sacival a kapcsolatot a kiutazása alatt.
Rokonai közül egyedül Babka nagyit kedveltem meg, a szülei többnyire csakis magukkal törődő, erőszakos embereknek tűntek. Az apja konkrétan klisés bölcsésznek lett megírva, akit amilyen hamar csak lehetett, kiírt a történetből a szerző. Pedig a szülő válása után érdekelt volna, hogy milyen ember az apja…
A sztoriban bemutatott pasasok közül Belga a kezdetektől fogva unszimpatikus volt, és a falat kapartam, amikor Saci belevetette magát a megmentem ezt a tagot, segítem akkor is ha nem kér attitűdbe. Az álmisztikus szélhámos nagyon fárasztott, és ha nincs a halála, aligha hiszem, hogy Saci kikerül a bűvköréből.
Ábrahámmal való megismerkedése egy olyan közegben, mint ahol megtörtént, valóságszagú lehet, nekem nagyon meseszerűre sikeredett. Saci elméjét eddigre kellően megdolgozták ahhoz, hogy sorsszerűen élje meg a pasassal való találkozást.

A főszereplő melodramatikus nyűglődései után elég nagy dózisban ömlik a zsidó vallásosság, spiritualizmus, és a misztikus tanoknak álcázott babonaság. Egy értékek és komoly gyökerek nélküli embernek ez mondhatni manna, hamar eltelhet vele és identitást növeszthet rajta, Sacival sem történik másként. Tömény is volt egy időn túl a helyzetekbe való spirituális belemagyarázás, a jóindulatú, hagyományos életre való átnevelés. Habár egy éves izraeli ösztöndíjról volt szó, annyi minden történt benne – van, aki második gyerekét várta egy éven belül – hogy sokkal többnek érződött. A hippis kommunás jeleneteket nehezen tudtam odaképzelni Izrael mindennapjaiba, sosem jártam ott, hogy lemérhessem, ilyen ott létezik, vagy csak hangulati színezés.

Érdekes utazás volt ez, maradok távoli, kívüli szemlélődő, ez nem az én világom. Mindig kétkedve fogadom azokat a történeteket, ahol a nő ad fel mindent, hogy férfival lehessen.


Nitucee
3.5/5

Nekem ​kicsit túl vontatott volt, a főszereplő lány pedig iszonyatosan naiv. Az sem tetszett hogy egymást követték a szexuális tartalmú sorok, majd párat lapozva már egyből totál prűdnek tűnt Saci, a főszereplő lány.
Ami plusz pont hogy a zsidó kultúrából érdekes dolgokat lehet megtudni, engem főleg a vallási részek kötöttek le. A három férfi közül akivel a történet során van valamiféle viszonya, egyetlenegy volt szimpatikus, szóval azt sem mondanám hogy a többi szereplő elnyerte a tetszésemet. Hát igen, a vallási fanatikus emberek nem a kedvenceim..:)


eeszter
4.0/5

Nem ​vagyok túlzottan képben a zsidó kultúrával és szabályokkal, így nekem sok újdonságot tartogatott a könyv. Sokszor meglepett és elgondolkodtatott, hogy tudnék-e olyan szigorú szabályok között élni, ahogy néhányan teszik. Nekem tetszett ez a könyv.


vvera
5.0/5

Ez ​egy nagyon szép történet arról, hogy találja meg egy tévelygő, gyökértelen lélek először a gyökereit, azon keresztül a hitét, majd végül elveszett önmagát, és végül a boldogságát.
Bepillantunk egy fellebbenő függönyön át egy másik világba, ezáltal türelmet és megértést tanulunk, még az itt bemutatott kérlelhetetlenek és gyűlölködők ellenére is.


← Vissza a könyv adatlapjára


Értékelések

Rukkola értékelés
-/5

Statisztika

8.7
átlagos pontszám i
0
aktív példány
0 példány értesítés alatt
0 prerukkolt példány
0 elérhető példány
0 eladó példány
0
stoppolás
0
folyamatban lévő rukk / happ

Címkék

Kollekciók