Vita ​nuova

Bohumil Hrabal - Sörgyári ​capriccio
„Ez ​az írásom krónika; anyámról, apámról és nagybátyámról szól. Amíg a való világban voltak, olyan erősen fogták le írógépem billentyűit, hogy nem rajzolhattam meg életük költészetének grafikonját. Ma már senki nem fogja a kezemet, s én ámulattal rá-rádöbbenek, hogy nem vagyok már fiatal, s hogy a mulasztás veszélye fenyeget, mert egyedül én adhatok hírt immár arról a sörgyárról, arról a kisvárosról, ahol megállt az idő. Chagall festészetének gaviatikus stílusa ihletett, s a külső, szembeszökő eseményeket feljegyző és montírozó poétikát a vágy belső modelljével ötvöztem, és ez a vágy tette lehetővé, hogy egy fiatalasszonnyá változzam, a képzelet zseblámpájával bevilágítsak a múltba, és megjelenítsek egy életszeletet, melyből szövegbe menthető egy gyönyörű asszony, akit elnyelt a könyörtelen idő."

Bohumil Hrabal - Táncórák ​idősebbeknek és haladóknak
Egy ​rendkívül hányatott életű író (jegyzőgyakornok, vasúti pályamunkás, raktáros, távírász, forgalmista, tisztviselő, ügynök, kladnói vasmunkás, papírhulladék-csomagoló és díszletmunkás) roppant színes világából ad ízelítőt a kötet három elbeszélése. Szerzőjük a mai cseh próza legolvasottabb és legtöbb vitát kiváltó írója. Pedig első könyve csak 1962-ben, negyvenkilenc éves korában jelent meg. Elbeszéléseinek legfőbb jellegzetessége az, ahogyan a reális és szürreális elemek, a fekete és fehér, az útszéli és emelkedett, a komikus és tragikus szüntelenül keveredik, ölelkezik, egymásba fonódik bennük. A vén suszter egyetlen végeérhetetlen tücsök-bogár mondata (Táncórák idősebbeknek és haladóknak) így lesz maga az élet színes, zavaros, parttalanul s mindent összemosón hömpölygő áradata. Az unalmában és dévajságában a távírdászkisasszony csupasz ülepét az állomás összes pecsétjével ellátó, majd német szerelvényeket robbantó forgalmista esete (Szigorúan ellenőrzött vonatok) éppen az erős ellentétek együttes fényében hat oly véres-valóságosan. És a szélhámoskodó ügynökök kalandjai (Bambini di Praga 1947), a kalandjaik során felbukkanó mulatságos és megható figurák, a groteszk helyzetek, az egymással feleselő végletek Hrabal ellentéteket szintézisbe fogó tükrében a valóság "égi mását" mutatva bizonytják, hogy a bonyolult ellentmondásoktól terhes, egyszerre szép és csúnya élet valójában egyértelműen szép.

Bohumil Hrabal - A ​városka, ahol megállt az idő
Ismert ​s mégis az újdonság erejével, varázsával ható jelenetek, motívumok, szereplők köszönnek vissza a világhírű cseh író kisregényében vagy - a szerző műfaji meghatározása szerint - szövegében, amelyet a cseh irodalom értői Hrabal hetvenes években keletkezett művei közül a legjobbak közé sorolnak. Az olvasó ismét találkozhat Anyuval, Francinnal, Pepin bácsival és az Elba-parti városka többi szeretetreméltó, utánozhatatlan emberséggel életre keltett, megrajzolt lakójával. Ismét bekalandozhatjuk a sörgyárat, végigsétálhatunk a folyóparton, betérhetünk Pepin bácsival a női kiszolgálású vendéglőkbe, kószálhatunk a városkában, ahol immár végleg megállt az idő, a régi idő, a Hrabal-hősök ideje. A vidám sörgyári történetekhez képest a szerző melankolikusabb hangot üt meg a Városkában. Míg a Sörgyári capriccio egy felszabadult burleszk, addig a Városkára a nosztalgikus melankólia, helyenként a groteszk balladai hang a jellemző: szomorú és komikus, tragikus és groteszk jelenetek láncolata teremt különleges atmoszférát e megkapó hangulatú, mesterien megkomponált kamaraműben, melyben a szerző egy letűnt világot, a régmúlt aranyidőket, mindannyiunk emlékezet megszépítette gyermekkorát varázsolja örök életűvé és örök érvényűvé.

Bohumil Hrabal - Gyöngéd ​barbárok
A ​Gyöngéd barbárok nem igazi dráma. Sok minden van benne, ami ellene dolgozik. A legfontosabb, hogy Hrabal apró képekben látja a világot. Nem a drámai összeütközésekre kíváncsi, hanem azokra az emlékekre, amelyek valaha a hősök egyéniségét kialakították. A három egykori jóbarát – Vladimír, Egon és a doktor – felidézi huszonöt évvel ezelőtti önmagát. Az önmegvalósítás mámoros hitét, a világ birtokba vételének sodró lendületét. A Gyöngéd barbárok forrását a líra táján kell keresnünk: például a regény festő hőse, Vladimír olykor vérrel fröcsköli be vásznát, (egyébként Vladimír Boudník (1924-1968) alapozta meg a cseh mail-artot, mikor a negyvenes évek végén az általa alapított explosionalismus nevű művészeti irányzat manifesztumát, különbözô technikákkal készült műveit postai úton terjesztette, majd 1960-ban elkészítette elsô igazi képeslapját). Vladimir, a vasmunkás és „explozionista” festő, a „gyöngéd barbár”, nem mértékletes, „az élet apró örömeivel” eltelt kispolgár, hanem az egész világra szomjazó fausti alkat. Csak épp a világgal szerelembe vegyülni képtelen Fausttal ellentétben, neki nem kell eladnia lelkét az ördögnek. Egyedül is boldogul. Született hedonista, kisujjában van az életélvezés tudománya.

Bohumil Hrabal - Szigorúan ​ellenőrzött vonatok
…Hrabal ​a sínekhez vezette a bizottságot. Miután – hogy be ne piszkolja egyenruháját – a földre terített egy zsebkendőt, letérdelt a vágány mellé, és fülét a sínre szorítva így szólt: „A 804-es számú vonat most haladt Kamenné Zbožin.” „Ezt hol tanulta?” – álmélkodott a vizsgabiztos… Így kezdődött Bohumil Hrabal forgalmista-karrierje, amelynek élményeit Jiři Menzel Oscar-díjas filmjének köszönhetően egy csapásra világhírűvé lett kisregényében, a _Szigorúan ellenőrzött vonatok_ban dolgozta fel. A mű a második világháború utolsó napjaiban, egy cseh kisváros vasútállomásán játszódik. A történet hőse Miloš, az ifjú forgalmista, akit sikertelen öngyilkossága után (az ereit vágta fel, merthogy nem sikerült férfivá válnia szerelmével a kis kalauzlánnyal) kiengednek a kórházból, és újra szolgálatra jelentkezik az állomáson, ahol különös társaság verődött össze. Először is itt van Hubička forgalmista úr, a nagy szoknyavadász és bohém életművész, aki egy unalmas szolgálati éjjelen az összes fellelhető hivatalos bélyegzőt rányomja a távírász kisasszony pucér ülepére, amiből is éktelen skandalum kerekedik. A botrány legfőbb kárvallottja természetesen nem Hubička forgalmista, hanem az állomásfőnök úr, a megszállott galambtenyésztő, aki csak ezekért az apró szárnyas jószágokért él-hal. Galamblelkűnek nem mondható neje, az esténként az irodában horgolgató főnökné asszony viszont nemes természetességgel nyisszantja el nyulak-baromfiak nyakát. Ebbe a kisszerű, ám a háborús körülmények között mégis idillinek tetsző világba robog bele egy szigorúan ellenőrzött vonat, egy lőszerszállító katonai szerelvény, amelyet Hubička forgalmista úr szíve szerint felrobbantana. A hősi feladatra az immár férfivá érett Miloš vállalkozik… Hrabal játékosan, humorral-iróniával fűszerezve írta meg az alaptónusában tragikus és végkicsengésében felemelő történetet, hogy ezáltal még szembeszökőbb legyen a náci megszállás, a második világháború komor valósága. „Mennyiben lehet egymás mellé állítani két motívumot…” - töpreng Hrabal saját kisregényén. „A nevetségesség, az obszcén a tragikus esemény tőszomszédságában, mely utóbbi fölött ott magasodik a fő motívum: az ellenséggel vívott harc.” Hrabalnak ezúttal is sikerült bravúrosan megoldania a feladatot: remekművet írt.

Bohumil Hrabal - Házimurik
A ​nagy közönségsikert aratott "sörgyári” könyvek mellett Hrabal írt egy másik önéletrajzi trilógiát is, amelynek köteteiben (Házimurik, Vita Nouva, Foghíjak) sajátos módon nem a szerző, hanem a feleség szólal meg első személyben, azaz: Hrabal egy "közelálló kívülálló” szemével látja és láttatja önmagát. Ez a „harmadik személyű önvallomás” újabb pszichológiai és művészi bravúr a pályán.A trilógia első kötete, a Házimurik egyfajta kettős életrajz: Hrabal és felesége hol párhuzamosan futó, hol egymásba kapcsolódó története.A negyvenes-ötvenes évek Kelet-Közép-Európájában tipikus módon mélybe lecsúszottak, perifériára sodródtak, mindent újrakezdők históriája ez, azoké, akik tizenhárom szobás családi villákból vagy legalábbis négyszobás szolgálati lakásokból indultak, és a nagy garral beharangozott új élet hajnalán silány albérleti szobákban, jószívű ismerősöknél húzták meg magukat.A tehetős polgárcsalád jogi doktorátussal rendelkező s félig-meddig önkéntes proletárrá züllött fia és a kitelepített szudétanémet nagypolgári famíliából származó leány mindent elveszített, s mégis hihetetlenül gazdag: megadatott számukra a létezés öröme, a kis dolgok nagy szeretete. És mi lehetne alkalmasabb e hrabali élet-krédónak a megfogalmazására, mint egy szerelmi történet: a két sokat próbált ember találkozik, és egymásba szeret.Amiről Hrabal ír e kisregényben, elemeiben jól ismert korábbi műveiből, s talán kissé banális is: napfény ragyog a Moldva menti fák koronájában, nyári eső mossa a málladozó vakolatú libeňi házak falát, sörisszák hahotájától hangos a kültelki kocsma, nyugdíjasok ülnek a kapu előtti kispadon, autodidakta filozófusok elmélkednek életről-halálról, forradalomról-háborúról, jogról-igazságról… vagyis maga a sokszínű élet tárul föl előttünk ahogy feltartóztathatatlanul hömpölyög, elevenen lüktet a hrabali elbeszélés árja.

Milan Kundera - A ​lét elviselhetetlen könnyűsége
___Milan ​Kundera talán leghíresebb, ma sem halványuló népszerűségű regénye sztori és filozófiai-történelmi-politikai eszmefuttatások mesteri ötvözete, amely azonban mindig megőrzi szépirodalmi jellegét. Főhőse egy jó nevű sebész, Tomáš, nagy szoknyabolond, naponta váltogatja szeretőit. S egy szép nap e Don Juan-i figura mögött felsejlik egy másik legendás férfialak, Trisztán; hősünk beleszeret egy kisvárosi pincérnőbe, Terezába, és feleségül veszi. Korábbi gazdag és mozgalmas szexuális életéről azonban nem tud és nem akar lemondani, jóllehet ezzel elmondhatatlan fájdalmat okoz az egyetlen valóban szeretett lénynek. Tomáš ellentmondásos alakja mögé pedig Kundera a "prágai tavasz" eseményeit, majd 1968 drámáját, az orosz inváziót, az első napok euforisztikus gyűlöletét, végül a "normalizáció" éveinek megaláztatásait rajzolja fel háttérnek. ___Miféle sors, milyen jövő várhat itt Tomášra, Terezára vagy épp Sabinára, a festőnőre, Tomáš egyik szeretőjére? Megoldás-e, ha az emigráns megszabadul minden kötöttségtől? Hiszen súlya csak annak van, ami örökkévaló vagy örökkön ismétlődik. Az egyének és a nemzetek sorsa nem ilyen. Az igazi dráma azonban - mondja Kundera - nem a súlyosság, hanem a könnyűség drámája: hogy minden feledésbe merül, és semmi sem tehető jóvá. Hogy a jóvátétel, a bosszú vagy a megbocsátás szerepét a feledés veszi át.

Bohumil Hrabal - Foghíjak
A ​Foghíjak, Hrabal önéletrajzi trilógiájának harmadik kötete, a beérkezés krónikája. Az író, aki addig sorra-rendre az asztalfióknak alkotta műveit, a hatvanas évek közepétől szinte egyik napról a másikra híres lesz. Egymást követik sikeresnél sikeresebb kötetei, a Szigorúan ellenőrzött vonatok című film elnyeri az Oscar-díjat, ő maga tagja lesz az írószövetségnek, s tevékenységét a megújhodó Csehszlovákia felszabadult légkörében állami díjjal jutalmazzák. Ebbe a karriertörténetbe azonban éles cezúrát von 1968. augusztus 21-e. Hrabal a felszámolás alatt álló írók listájára kerül, kéziratait visszaadják a kiadók, ráadásul aggódnia kell személyes biztonságáért is. Hrabal kegyetlenül pontos portrét rajzol önmagáról. A zseniális ötlettel felesége nevében elkészült arcmás nem kíméli jellemének legkiáltóbb torzulásait és ellentmondásait sem. Ő az, aki mindig és mindenben világbajnok akart lenni, s akit közben a legnagyobb fokú kishitűség gyötör. Aki bátorságról és szabadságról papolt, s most reszketve, felfordult gyomorral lesi, nem áll-e meg kapuja előtt egy fekete autó. Aki könyörtelen és kegyetlen tudott lenni az emberekhez, s könnyekig meghatódik egy tejet lefetyelő cirmos macskakölyök láttán. Aki epeműtétje után bebeszéli magának, hogy rákja van, és meg fog halni, de azért a tepertőről és a rozspálinkáról sem tud lemondani, sőt a nyaralójuk melletti erdő minden odvas fájában elrejt egy-egy üveget, hogy biciklitúrái során legyen mivel felvidítania magát. Öngúny és önimádat váltja szüntelenül egymást ebben a portréban, amely éppúgy csupa ellentmondás, akárcsak a háttérként felrajzolt világ, ahol csúf és szép, útszéli és fennkölt keveredik elválaszthatatlanul.

Závada Pál - Jadviga ​párnája
A ​naplóformában írott regény, bár történetileg az elidegenedésről, közelebbről egy rejtelmes családi szövetség csődjéről tudósít, mégsem egyszerűen a széthullás krónikája, benne rések nyílnak a moralitás titkos rejtekeire, amelyek még az egész életre kiható nagy hazugságok idején is a tisztaság hajlékai maradnak. Ez a tragikus ambivalencia, amelynek következményei az emberi természet esendőségében erednek, a sors végzetszerűségével kíséri végig a történetet. Zaklatott vidék az események színtere is: a két vagy három emberöltővel korábbi hazai peremvidék, amúgy valójában a Kárpát-medence kellős közepe, ahol mindig is a dac viharai váltakoznak a rezignáció bénító szélcsendjével. A _Jadviga párnája_ jelentős alkotás, varázslatos elbeszélés, nyelvi erejénél fogva világos gesztus a klasszikus próza eseményei felé a kortárs irodalom bizonytalan hierarchiájában.

Bohumil Hrabal - Tükrök ​árulása
„Totális ​realizmusnak” nevezte Hrabal azt az írásmódot, amelyre 1952-ben Jarmilka című elbeszélésével talált rá, megszabadulva a szürrealizmus „képtelen metaforáitól”, „szójegeceitől”, kladnói vasmunkásként „fogta fel”, hogy úgy kell írnia, „mintha riportban számolna be az emberekről, a beszédükről, a munkájukról s egyáltalán az életükről”. Ez a kulcsnovella, a Jarmilka csak megcsonkított, öncenzúrázott formában jelenhetett meg korábban, s így került be a nálunk 1977-ben kiadott Tükrök árulása című kötetbe is. Most végre a teherbe ejtett csúnyácska munkáslány történetének teljes szövegét olvashatjuk, s a náci koncentrációs táborokról szóló hátborzongató oldalakat élesen ellenpontozza a „szocialista építőmunka” gunyoros ábrázolása. A 77-es kötetet a Jarmilka mellett az 1989-ben megjelent A Perkeo márkájú atomgép című visszaemlékezés egészíti ki, amely az író első igazán hrabali korszakának születéséről tudósít. Az 1951 és 1956 között írt elbeszélésekben rendre megjelennek Hrabal addigi hányatott életének színterei (volt vasúti forgalmista, ügynök, vasmunkás, papírhulladék-csomagoló, díszletmunkás), s különös fénytörésben villan fel számtalan komikus és tragikus emberi sors; a Poldi-kohó munkásai, akik „remény nélkül emlegetik a besározott reményt”, az érzelmes fegyőr, aki tudja, hogy az embereknek „legalább egyszer naponta meg kell mutatni az élet naposabb oldalát is”, a papírhulladék-gyűjtő, aki teli van emlékekkel, melyek visszaidézése „jobban lesújt, mint annak idején maga a valóság”, a cementgyári festőzseni, aki mindent elöntő szürkeségből impresszionista színeket varázsol, a vak lány a vonaton, aki oly gyönyörűnek látja a világot, „mint egy csöbör nagyságú szív”, vagy akár csak „néhány akasztott ember, akikkel átzörgött az úton egy villamos”.

Boris Vian - Tajtékos ​napok
Íme ​egy könyv az élet kegyetlen varázslatáról, melyet már több évtizede olvasunk újra és újra, titkon azt remélve, hogy e történetben minden baj csak átmeneti. A szemérmesen félszeg, szerelemre éhes Colin és a kedvesen egyszerű Chloé gátak nélkül beteljesülő kapcsolatának története Boris Vian tollából meghökkentő stílusban, üde frissességgel, pergő ritmusban születik meg. A világot önfeledten habzsoló pár szerelmi történetében az abszurditás humorával, kiapadhatatlanul változatos őrültségeivel támadja a hamis értékek, a pózokkal teli sznobizmus konzerválóit, úgy, hogy a meglepő szófordulatok, szinesztéziák és szürrealista helyzetek mögött azért mégiscsak az alapvető emberi érzések görgetik a szerelmi történet cselekményét. Az olvasó csodálkozó mosolya hamar lesz harsány nevetéssé, ami hirtelen az arcra fagy, mert a szerelmesek szertelen boldogságára váratlanul iszonyú csapást mér az ostoba végzet: a kivédhetetlen tragédia...

Salman Rushdie - Sátáni ​versek
Az ​angol partoknál fanatikus muzulmán terroristák felrobbantanak egy utasszállító óriásgépet. Két utas azonban túléli a hatalmas zuhanást: Gibreel Farishta, a főleg vallásos témájú filmekben játszó indiai filmcsillag és Saladin Chamcha, az indiai származású, de brit állampolgárrá lett színész. A halálközeli élmény, a túlvilág evilágra pillantása nem múlik el nyomtalanul. Az istenkereső, de hitét vesztett, nőcsábász Gibreel Farishtának, aki egy angol hegymászónő iránt érzett olthatatlan szerelmét csillapítani indul a ködös Albionba, víziói támadnak. Félálom-félébren ő a Mohamed prófétának a Koránt közvetítő Gábriel arkangyal. Ő közvetíti Baal, a pamfletköltő sorsát a Mohamedet gúnyoló versektől a Mohamed feleségeinek nevét viselő kurvákat foglalkoztató bordélyházban való bujkálásig. Ő a kis indiai falu teljes lakosságát Mekkába gyalog zarándokoltató zavarodott nő állítólagos angyali szeretője. Ő a forradalmat csiholó szűk tudatú, hatalomszomjas Imám akaratának eszköze. Ő a London minden erkölcstelenségét megbosszulni rendelt arkangyal is. Ezen szerepekhez és feladatokhoz passzoló glória adatik neki. Ahogy a halál az élettel, a valóság a vízióval keveredik, és minden egész eltörik… Szerelme, Allie Cone megrendítő, önfeláldozó küzdelmet folytat, hogy Gibreel a való életbe, a realitások talajába gyökerezzen. A féltékenység és az egyre jobban elhatalmasodó téboly azonban megmérgez mindent, mindenkit Gibreel körül. Saladin Chamcha a dúsgazdag, zsarnok apja felügyelete alól került egy előkelő londoni magániskolába. Tanulmányai befejeztével apja akarata ellenére színésznek áll, és a színpadi szereplés mellett különböző reklámfilmekben szerepel. Elsősorban hangutánzó képességéért alkalmazzák. Ő az ezerhangú művész, aki a friss borsószem koppanását is utánozni tudja. Egzisztenciát teremt Angliában, és megtagadja indiaiságát. Színtársulatával Bombay-ben vendégszerepel, ennek során felkeresi apját és találkozik régi szerelmével. A visszaúton történik a tragédia. Második-esély életében azonban ördögi alakváltozáson megy át. Felesége nem tudja elfogadni nyomorúságos állapotát, elhagyja tehát. Saladin bujkálása során megtapasztalja a kirekesztettséget, a londoni bevándorlók "szívet cseréljen, aki hazát cserél" dilemmákkal teli életét, a gyűlölet és a szeretet erejét. Végül furcsa mód ott találja meg a harmóniát, ahol a legkevésbé várná...

Umberto Eco - A ​rózsa neve
Az ​olvasó az utóbbi évtizedek egyik legnagyobb világsikerét tartja a kezében. Súlyosan szórakoztató és szórakoztatóan súlyos regényt. Krimit. Igazi nyomolvasást. A nyomok, persze, a tettes nyomai. Ki a tettes? Miért halnak sorra a szerzetesek egy XIV. századi apátságban? A rózsa neve nem volna tisztességes krimi, ha az olvasó a végén (a legeslegvégén) nem kapna választ erre a kérdésre. De tisztességes (ördögi, ravasz és mégis üde) regény se volna, ha a válasz nem törpülne el még sokkalta nagyobb kérdőjelek árnyékában. "Ki a tettes?" Ez a kérdés - figyelmeztet a regényhez írott "széljegyzeteiben" Umberto Eco, a tudós bolognai szemiotikaprofesszor - nemcsak a krimiknek, hanem a pszichoanalízisnek és a filozófiának is alapkérdése. A rózsa nevétől a rózsáig hosszú az út és kacskaringós, de belátható. Ami a rózsától a "tettesig" sötétlő homályt illeti, bizony válasz nélkül maradunk.

Bohumil Hrabal - Macska-maszkabál, ​avagy gyónás feloldozás nélkül
"Néha ​amikor felkelek, amikor kezdek magamhoz térni aléltságomból, fáj az egész helyiség, az egész szobám, fáj az ablakból elém táruló látvány, a gyerekek iskolába mennek, az emberek bevásárolni indulnak, mindenki tudja, hová menjek, csak én nem tudom, hová mehetnék, kábán öltözködöm, tályogok, fél lábon ugrálok, a nadrágomra taposok, amikor húzom felfelé, megyek és megborotválkozom, hány éve már, hogy amikor borotválkozom, nem nézek a tükörbe, sötétben borotválkozom vagy a túlsó sarokban... már nem szívesen nézek szembe magammal, magam is elborzadok a fürdőszobabeli látványomtól, már a saját látványom is fáj..." írta Bohumil Hrabal 1989-es keltezésű A varázsfuvola című elbeszélésében. A világhírű cseh író ekkorra már számot vetett életével, elérte az üresség legfelső fokát, elmerült zajos magányában, eljutott legményebb mélységeibe, hogy azután egy végső nekirugaszkodással még egy emelettel lejjebb ereszkedjen, a lelkiismeret-furdalások és szemrehányások alagsorába, ahol már az egész világ fájt neki. Ezt a kínzó érzést az írással próbálta enyhíteni, a ki- és feltárulkozással, az egész fájó és egyre inkább kiüresedő világnak szóló gyónással. A Macska-maszkabál ennek az időszaknak, az 1989 és 1995 közötti éveknek a terméséből válogat. Hrabal öregkori szerelmének, az amerikai diáklánynak, Áprilkának, valamint élete utolsó, leghűségesebb társainak, a macskáinak címzett levelekből, a róluk és nekik szóló írásokból, amelyeknek nagy része eddig még nem jelent meg magyarul. Fájdalmas önvallás ez a kötet, szívszorító gyónás, amelyre a feloldozást csak az olvasó adhatja meg.

Stephen King - Titkos ​ablak, titkos kert
Nagyobb ​csapás nem érhet egy írót, mint ha plágiummal vádolják. Morton Raineynek amúgy is elég baja van. Nemrég vált el, az utóbbi időben nem megy neki az írás, most meg délutáni szunyókálásából azzal veri tel egy őrült pasas, hogy ellopta a sztoriját. Beleolvasván a kéziratba, Mortnak el kell ismernie: valóban, a szöveg szinte szóról szóra egyezik azzal, amely meghozta számára a hírnevet és a sikert. De hát egy kiadott mű útja nyomon követhető, a megjelenés évéből kiderül, melyik írás keletkezett előbb. Igen ám, de minden erre utaló bizonyíték eltűnik... és ezzel kezdetét veszi a rémálom. Történt valami a múltban, olyasmit tett, amit a tudata legmélyére süllyesztett, mert nem volt bátorsága szembenézni vele? És most itt ez az ember, aki emlékezteti a bűnére? Mort végül már semmiben sem biztos, legfőképpen abban, melyikük az őrült...

Agatha Christie - Órák
"Az ​eset olyannyira bonyolult, hogy egészen egyszerűnek kell lennie" - jelentette ki Hercule Poirot. De vajon annyira egyszerű-e? Halott férfira bukkannak a vak asszony szalonjában, s a holttestet senki sem tudja azonosítani. És ott van a négy furcsa óra, mindegyik azonos időre beállítva - 4 óra 13 percre. Ki vitte ezeket oda? Mit jelentenek?

Umberto Eco - A ​prágai temető
A ​középkori és ezoterikus, a barokk és a pikareszk, és végül a képregényes Eco után itt a legújabb: a XIX. századias kalandregényt író Eco. A prágai temetőnek már a mozgalmas metszetekkel illusztrált lapjai is Dumas-t, sőt Eugene Sue-t idézik. Főszereplője és egyik elbeszélője egy fél Európa titkosszolgálatainak zsoldjában álló cinikus hamisító, aki hazugságokat kohol, összeesküvéseket sző és merényleteket szervez, befolyásolva kontinensünk valóságos történelmének és politikájának menetét. Simone Simonini a képzelet szülötte, de nagyon is valószerű gazember; és bár a kor valamennyi, később nagy karriert befutó hamisítványához csak a regényes képzelet szerint van köze, a hamisítványok (el egészen a közvetve milliók értelmetlen halálát okozó Cion bölcseinek jegyzőkönyvéig), a tényekkel és az összes többi szereplővel együtt, sajnos mind igaziak. Az olasz Risorgimentótól a párizsi Kommünig, a 48-as forradalmaktól a Dreyfus-perig és a századfordulóig záporozó tényeket Eco a könyv végén egy részletes időrendi táblázatban hozza összefüggésbe a regény történéseivel. Ez jól jön, mert A prágai temető csupa időjáték: a memóriazavarral küszködő Simonini, illetve titokzatos alteregója, egy Dalla Piccola nevű abbé négykezes naplója (melyet néha ,,az Elbeszélő" is kommentál) megannyi flash-back segítségével eleveníti fel a múlt eseményeit, fényt derítve, de csak legvégül, persze, a kettejük kapcsolatának hátborzongató titkára is.

Émile Ajar (Romain Gary) - Előttem ​az élet
Az ​1975-ös Goncourt-díj tulajdonosát annyi titokzatosság és izgalom vonta szenzációdicsfénybe, amennyi talán még a francia irodalmi közvéleménynek is sok volt: Ajart senki se ismerte, jószerivel a tulajdon kiadója se, de még a Goncourt-díj bizottság se, mert a díjat át se vette. Műve második regénye volt, és a manapság megszokottan, sőt kötelezően rendhagyó francia regények rendjét is megtörően rendhagyó. Legalábbis első pillantásra. Mert valójában az _Előttem az élet_ annak a népes regénycsaládnak a leszármazottja, amelynek tagjai lóval, törpével, vademberrel vagy marslakóval mondatnak el meghökkentő, bár mindennapos történeteket, friss szem és romlatlan erkölcsi érzék diktálta véleményeket a mindenkori jelenkorról. Ajar könyvében egy gyermek szól üde gyermeki éleslátással, koravén bölcsességgel és megdöbbentően ártatlan obszcenitással az őt körülvevő különös világról, súlyos erkölcsi kérdésekről, szeretetről, barátságról, szerelemről, de még társadalomról és politikáról is.

Michael Ondaatje - Az ​angol beteg
A ​toszkanai Villa San Girolamo, az egykori apácazárda előbb német erősség, majd szövetséges kórház. Ahogy a háború észak felé mozdul, a betegeket elviszik. Csak Hana, a fiatal kanadai nővér marad ott, és megszállottan ápolja a feketére égett "angol" betegét, Almássy László grófot, akit beduinok szabadítottak ki lángolva lezuhant repülőgépéből a sivatagban. Aztán megjelenik Caravaggio, a tolvaj, Hana elesett apjának barátja, akinek két hüvelykujját kémkedés gyanúja miatt lecsapták a németek, és a fel nem robbant bombák után kutató Kip, az angol hadsereg szikh utásza. Négyük világa egyszerre zárt és nyitott. Mert minden gondolat és mozdulat kapcsolódik valamilyen korábbi érzéshez, élményhez. Minden megnyilvánulásának nagyobb a jelentősége önmagánál. Keveredik múlt és jövő, képzelgés és valóság. Négyük sorsa - múltban, jelenben, jövőben - találkozik és szétválik. Számukra a vallomások, beszámolók, az önvizsgálat ideje ez: iszonyú sok minden történik a világban és a lélekben. A Villa San Girolamo egy sziget a háborúban, egy sziget a reménytelenségben és reményben.

Bohumil Hrabal - Levelek ​Áprilkának
Hrabal? ​Nefelejcskék szemű, hetvennyolc éves örökifjú csavargó, taoista bölcs, nemzetközi botrányhős, Oscar-díjas filmíró, maga a testet öltött szabadság. A csehszlovákiai "bársonyos forradalom" után és részint ennek hatása alatt írt elbeszélései szerelmes levélfélék, forró, melankolikus élmény- és emléksűrítmények. Karneváli kavargásban elevenednek meg hősei Londonban, Capriban, Dublinban, a kerskói kis tanyán vagy a prágai Arany Tigris sörözőben - Pepik, az összeszurkált fekete óriás; a mosolygós Vasek Havel elszabott választási öltönyében; a Charles Boyer pillantású prágai hóhér, a festett körmű szépséges lelkésznő, aki mellékállásban maneken, Andy Warhol és Freud, T. S. Elliot és Yoyce - a "csúcs". No meg az imádott macskák, akiknek "ugyanolyan könnyű a szívüket meghódítani, mint az embereknek."