Hosszú évek óta váratott már magára a kiadvány, melyről túlzás nélkül állíthatjuk, hogy hiánypótló. Hiánypótló, mivel ezidáig sajnos nem született olyan könyv, mely az íjászat alapjaival ismertette volna meg az íjászkodni vágyókat. Sajnos ennek következtében sokan helytelenül használják fegyverüket, még többen pedig nem az erejüknek megfelelő íjat választottak. Ami pedig talán a legszomorúbb, hogy sok gyermek az íj erősségének helytelen megválasztása miatt vesztette el kedvét és lelkesedését az íjászat iránt, a korábban féltve őrzött íj pedig a lakás egy porosodó tárgyává vált. Ebben próbál segíteni a könyv, hogy milyen íjat válasszunk és hogy tegyük meg akár önállóan is az első lépéseket. Megfelelő iránymutatással az íj kezünkben valóban ,,kulcs a történelemhez", mely kinyitja előttünk történelmünk kapuit.
Kapcsolódó könyvek
Huszka József - A magyar turáni ornamentika története
A magyar ornamentika története nem mondák, hagyományok, ősi följegyzések és nyelvészeti összevetések labirintusából keletkezett és igazság látszatával ható megállapítások összessége, hanem ma is látható, megfogható, mérlegelhető, kisebb-nagyobb műbecsű, régi és mai iparművészeti tárgyak formáinak beszéde. A formák nyelvét kísérlem megszólaltatni, hogy mondják el, hol, mikor, mily célból és alkalomból, vagy mily rendeltetéssel születtek.
Huszka József utolsó művét tartja kezében a Becses olvasó, mely 1929-ben készült el és a szerző életművének összefoglalása.
Ornamentikai témájú könyvei közül az alábbiak jelentek meg kiadónk gondozásában:
- A magyar ornamentika
- Magyar díszítő styl
- Régi magyar ornamentika
- Az istenfa
- Magyar díszítési motívumok a székelyföldön
- Honfoglaló őseink ornamentikája
- Tárgyi ethnográfiánk őstörténeti vonatkozásai
Miriam Fields-Babineau - A kutyakiképzés alapjai
Társalogjon sikeresen a kutyájával, és meglátja, hamarosan azt fogja tenni, amit kér. Akár szobatisztaságra, követésre, ülésre megtanítja, akár azt szeretné, hogy odajöjjön, játsszon vagy trükköket mutasson be, ebben a könyvben megtalálja majd a megfelelő kiképzési módszereket. A gyors és hosszan tartó eredményesség kulcsa a dicséret, nem pedig a kutya játékokkal vagy jutalom falatkákkal történő elkényeztetése. Tanulja meg hatékonyan alkalmazni beszédét és testbeszédét, és sajátítsa el a kutya testbeszédét is. Lelje örömét abban, hogy feltárja kedvence különleges személyiségét, érvelőkészségét és humorérzékét. Ez a színes útmutató mindemellett számos egyéb tudnivalót tartogat a kutya- és kölyökgondozástól, a ketreces kiképzéstől és ápolástól a testmozgáson át egészen a kutya társas fejlődéséig. Különleges meglepetésként táblázataink segítségével 75 kutyafajta eltérő ápolási és mozgásigényét tárjuk fel önöknek.
Próbálja ki ön is ezt a könnyen használható és teljességre törekvő útmutatót. Kezdje az újszülött kutyusok gondozásáról szóló ötletek olvasásával, majd térjen át a mintegy nyolchetes szabályozott kiképzési programra, ami előkészíti kutyáját az egész életen át tartó tanulásra. S ami a legnagyszerűbb, hogy kutyájának kiképzését gyakorlatilag bármely életkorban elkezdheti, mert - félretéve a régi mondást - nem igaz az, hogy "öreg kutyának nem lehet új trükköt tanítani".
Miriam Fields-Babineau állatkiképző szakember, valamint a Training Unlimited nevű cég tulajdonosa, amely bemutatókra képezi ki az állatokat, tulajdonosaikat pedig arra tanítja, miként kell kedvenceiket megmutatni másoknak. Az írónő számos televíziós és rádiós műsor meghívott vendégeként ismert, írásai pedig országszerte újságok és képes folyóiratok oldalain jelentek meg. Miriam családjával, két kutyájával, két macskájával és lovával Virginiában él.
John Perkins - Egy gazdasági bérgyilkos vallomásai
“Ugyan, ez csak egyszerű összeesküvés-elmélet” - intik le gyakorta fölényesen és megbélyegező hangsúllyal mindazokat, akik nem zengik szüntelenül a globalizáció dicséretét, esetleg fenntartással vannak iránta, sőt akár még óvatos kritikával is próbálkoznak. A könyv, amelyet most kezében tart a nyájas olvasó, feltételezhetően kissé módosíthatja majd az önmagát apologetikus önbemutatása során, félrevezető módon “globalizációnak” nevező jelenséghalmazról szóló, eltorzított diskurzust.
John Perkins ugyanis nem egyszerűen hipotéziseket fogalmaz meg, amelyek akár összeesküvés-elméletként is értelmezhetőek lennének, hanem az derül ki a műfaját tekintve nehezen besorolható, megrendítő és izgalmas művéből, hogy a „globalizáció” lényege az összeesküvés. Ráadásul olyan gátlástalan, cinikus és pusztító erők összeesküvése, amelyek most már közvetlenül fenyegetik létében az egész emberiséget. A szemünk láttára bontakozik ki a sötéten kavargó, örvénylő mélység, amelyből a szerző csodával határos módon nemcsak hogy élve került ki, de sodró lendületű „krimijében” képes volt drámai tapasztalatait is megosztani az olvasókkal. Így aztán a globalizáció urainak liberalizációra, deregulációra és privatizációra ösztönző parancsa „belülről” lepleződik le, feltárva előttünk a rendszer működésének hátborzongató titkait. Jó szívvel ajánlom e könyvet mindenkinek, akiben még van felelősségérzet az egyre fenyegetőbb közös jövőnk iránt, vagyis minden normális embernek." Bogár László közgazdász
Ismeretlen szerző - A szkíta népek hitvilága
Az elmúlt évtizedben a világ számos kutatóhelyén, elsősorban a tőlünk keletre lévő országokban végre kezd kialakulni egy pozitív szkíta kép, ahol a híres harcosokat már nem vad barbároknak tartják, hanem fejlett ókori népnek, akik önálló műveltséget teremtettek az eurázsiai kontinensen. Éppen ezért nekünk, a szkíták utódainak, nagyon fontos, hogy a korabeli történeti források ismeretében reális, bizonyítékokkal alátámasztható szkíta képet alkossunk meg, melynek egyik eleme az ősi vallás és hitvilág bemutatása. A kötet szerzői alapos kutatások alapján azt mutatják be, hogy a sztyeppei lovas népeknek, a szkítáknak és utódaiknak fejlett erkölcsi-vallási rendszerük volt, melyet az antik görög szerzők is nagyra becsültek, még azt is elismerték, hogy a szkíták erkölcsiségben és törvénykezésben felettük álltak.
Richard Rudgley - A kőkor elveszett civilizációi
A kőkor merész és vállalkozó szellemű felfedezői már jóval a nagy földrajzi felfedezések előtt megismerték a világ nagyobb földterületeit. Az ősi sumerok első írásos feljegyzései olyan újkőkori jegyeket viselnek magukon, melyek egyértelműen őskőkori eredetre utalnak. A civilizált társadalmak matematikai és csillagászati ismeretei a kőkor tudományos eredményeit tükrözik. Az olyan technológiai és ipari tevékenységek, mint például a szerszámkészítés, a bányászat vagy a pirotechnika, mind-mind a kőkorból származnak, sőt még a fontos orvosi tevékenységek is, ideértve az olyan sebészeti beavatkozásokat is, mint a koponyaékelés...
Stephen W. Hawking - Leonard Mlodinow - A nagy terv
A VILÁG EGYIK LEGNAGYOBB GONDOLKODÓJÁNAK CSAKNEM EGY ÉVTIZED UTÁN AZ ELSŐ JELENTŐS MUNKÁJA, MELYBEN ÚJ VÁLASZOKAT AD AZ ÉLET VÉGSŐ KÉRDÉSEIRE.
Mikor és hogyan kezdődött az Univerzum története? Miért vagyunk itt? Miért van ott valami a semmi helyett? Mi a valóság természete? Miért vannak a természeti törvények olyan pontosan beszabályozva, hogy éppen megengedjék a hozzánk hasonló lények létezését? És végül, a Világegyetemünkre érvényesnek látszó „nagy terv” bizonyítékot jelent-e egy jóindulatú Teremtő létezése mellett, aki mozgásba hozta a világ fejlődését – vagy a természettudomány másmilyen választ ad erre a kérdésre?
Stephen Hawking és Leonard Mlodinow legújabb könyvükben briliánsan szellemes, ugyanakkor egyszerű és közérthető nyelven mutatják be az Univerzum rejtelmeire vonatkozó, legfrissebb tudományos elképzeléseket. Elmondják, hogy a kvantumelmélet szerint a kozmosznak nem egyetlen létezése vagy történelme van, hanem az univerzum minden lehetséges történelme egyidejűleg létezik. Amikor ezt az Univerzum egészére alkalmazzuk, az elképzelés megkérdőjelezi az ok és okozat viszonyának hagyományos felfogását. A szerzők szerint az a tény, hogy a múlt nem ölt határozott formát, azt jelenti, hogy nem a történelem hoz létre bennünket, hanem mi magunk hozzuk létre a történelmet, azáltal, hogy megfigyeljük a múltat. A szerzők kifejtik, hogy mi magunk is a korai Világegyetemben fellépő kvantumfluktuációk leszármazottai vagyunk, és megmutatják, miként jelzi előre az elmélet a „multiverzum” létezését – amely elképzelés szerint a miénk csak egyike annak a rengeteg univerzumnak, amelyek mindegyikében eltérő természeti törvények uralkodtak, és amelyek mind spontán módon, a semmiből bukkantak elő.
Emellett Hawking és Mlodinow megkérdőjelezi a valóság hagyományos fogalmát, amikor felállítják a valóság „modellfüggő” elméletét mint a legjobb elméletet, amelynek felfedezésében reménykedhetünk. Végül megvizsgálják az M-elméletet mint a minket és az egész Világegyetemünket irányító törvények magyarázatát. Ez az elmélet jelenleg az egyetlen életképes jelölt arra, hogy a „mindenség elmélete” legyen. Ha sikerül bebizonyítani az elmélet helyességét, írják a szerzők, akkor ez lesz az az egyesített elmélet, amelyet már Einstein is keresett.
A nagy terv bármely más könyvnél informatívabb és provokatívabb útikalauz azon felfedezések világába, amelyek megváltoztatják világképünket, és alapjaiban fenyegetik legjobban kedvelt elképzeléseink némelyikét.
Hahner Péter - Újabb 100 történelmi tévhit
Ebben a kötetben, akárcsak a 2010-ben megjelent, 100 történelmi tévhit című könyvemben, olyan tényekre és értelmezésekre szeretném felhívni a figyelmet, amelyeket a történettudomány már régen megcáfolt, de ezek a cáfolatok mégsem terjedtek el szélesebb körben. Az egyszerűség kedvéért ezúttal is meglehetősen különböző megállapításokat foglaltam össze „tévhit” néven: akadnak itt téves adatok, felületes megállapítások, elavult kutatási eredmények, elsietett értelmezések, rosszindulatú híresztelések, megszépítő vagy befeketítő történelmi legendák, sőt, egyszerű pletykák is.
Mérő László - Az érzelmek logikája
Új könyvében a szerző az érzelmek világába kalauzolja az olvasót, aki sok érdekesség mellett azt is megtudhatja, hogy a szív és az agy indokait lehetetlen szétválasztani egymástól.
Sheena Iyengar - A választás művészete
Mi a szabadság? A szabadság a választás joga: a jog, hogy megteremtsük magunknak a választás alternatíváit. A választás lehetősége nélkül az ember nem ember, hanem csak rész, eszköz, dolog.
– Archibald MacLeish, Pulitzer-díjas amerikai költő
Sheena Iyengar a világ egyik legelismertebb döntéshozatali szakértője hét különböző
szempontból mutatja be, hogy a választás erőteljes eszköz arra, hogy meghatározzuk magunkat és életünket. Lebilincselő módon alapvető kérdésekre keresi a választ. Mennyire választhatunk szabadon? Mi a kapcsolat természetünk és választási módszereink között? Mennyire vagyunk egyformák amikor döntünk? Mekkora befolyásunk van mindennapi döntéseinkre? Hogyan választunk, amikor lehetőségeink gyakorlatilag korlátlanok? Megengedhetjük-e bárkinek is, hogy helyettünk döntsön, és ha igen, kinek és miért? Miért van az, hogy néha saját érdekeink ellenében döntünk?
A választás művészete segít, hogy jobban megismerjük önmagunkat és megalapozottabb döntéseinkkel felfedezzük a választás örömét és kihívásait.
Simon Adams - Várak és erődök
A Novum Képes Tudománytár az adott téma mélységeivel ismerteti meg az olvasót. A látványos képek és a gondolatébresztő digitális illusztrációk jól kifejezik minden témakör lényegét, az olvasmányos szöveg pedig igen gazdag információt nyújt. A fejezetek elmagyarázzák, hogy a különböző tudományágak művelői mivel foglalkoznak, valamint arra késztetik az olvasót, hogy honlapokon, más könyvekben és látogatásra érdemes kiállításokon további ismeretek után nézzenek.
A NKT Várak és erődök című kötete izgalmas utazásra viszi az olvasót a múltba. A könyv segítségével, a bronzkori erődfalvaktól egészen a földkerekség legnagyobb erődítményeiig, világszerte felfedezhetők a várak és az erődök. A mű bemutatja Heródes király júdeai várát, a Maszadát, a franciák nagy erődítményét, a Chateau Gaillard-t, a rendkívül aprólékos munkával felépített japán Himedzsi-kastélyt, az amerikai Ticonderoga-erődöt és szerepét a hétéves háborúban, a keresztes lovagok egyik leghíresebb várát, a szíriai Krak des Chevaliers-t, továbbá számos egyéb izgalmas építményt.
Bagyinszki Zoltán - Tóth Pál - Magyar várak
Fáradságos, ám igen érdekes vártúrákat jelentett az utóbbi két évben e könyv képeinek elkészítése a történelmi Magyarország területén. A képanyag több mint fele a mai Magyarország határain kívül készült, az Adriától a Székelyföldön, az Al-Dunától a lengyel határig. Minden - a magyar történelmet ismerő - ember számára lélekemelő érzés szembesülni Huszt, Munkács, Déva, Vajdahunyad, Nándorfehérvár, Fraknó, Trencsén, Krasznahorka, Csejte vagy éppen Visegrád, Siklós, Kőszeg, Drégely, Szigetvár, Eger, Buda váraival, romantikus romjaival, a világörökség részét képező Hollókő, Szepesváralja, Berethalom emlékeivel. Mint szerző, ezt az élményt is szeretném megosztani Önnel.
Elkészült tehát a Magyar kastélyok című albummal kezdődő sorozat második kötete, amely ismét csak szubjektív válogatás - térben és időben egyaránt. A színvonalas könyv több száz fotójával, valamint a várakra vonatkozó legfontosabb adatokkal bizonyára örömet szerez a magyar várak szerelmeseinek. A Magyar várak című könyv felidézi a magyar történelem ismert és ismeretlen eseményeit, helyszíneit, időpontjait, fontosabb személyiségeit.
Tom Butler-Bowdon - Szellemek a palackban
Ez a gyűjtemény több mint 1500 év filozófiájának összefoglalását nyújtja. Az 50 bemutatásra kerülő eszme, időtálló bölcsessége, a belső felismerésekről, a megvilágosodásról és az élet céljáról átfogó képet ad és gondolkodásra készteti az Olvasót.
Stephen W. Hawking - A világegyetem dióhéjban
A nemzetközi tudományos közösség sok más tagjához hasonlóan Hawking professzor is a természettudomány Szent Grálját keresi, a kozmosz szívében rejtőző, de megfoghatatlanul tünékeny mindenség elméletét.A Világegyetem dióhéjban című könyvében úgy tárja fel a Világegyetem titkait, hogy végigvezet saját kutatási területein - a szupergravitációtól a szuperszimmetriáig, a kvantumelmélettől az M-elméletig és a holográfiától a dualitásig. Legizgalmasabb szellemi kalandjában megpróbálja egyetlen, teljes körű, a Világegyetem minden eseményét leíró elméletté egyesíteni Einstein általános relativitáselméletét és Richard Feynman sokszoros történelmekre vonatkozó elgondolását. Segítségével elevezhetünk a természettudománynak azokra a legvadabb vizeire, ahol a szuperhúr-elmélet és a pébránok jelenthetik a rejtély megoldásának a kulcsát.
Ismeretlen szerző - Hun-magyar harcművészet
Csaknem minden népnek, ma is létezőknek és eltűnteknek is, megvolt a saját harci kultúrája, értékei, sajátosságai, a katonák, a hadsereg - harcosok - képzési rendszere, a harci feladatok megoldásának, az ellenfél harcképtelenné tételének vagy megsemmisítésének jellemző eszközei és módszerei. Nagyon kevés olyan nép él ma a világon, amely napjainkig folyamatosan őrizte és adta tovább harci kultúrájának tartalmi elemeit. Sajnos ezeket mi sem voltunk képesek megtartani. Veszni hagyott értékeink felkutatása, megismerése és újraélesztése napjaink fontos, de sajnos cseppet sem egyszerű feladata. Az összegyűjtött információkra alkalmazott többségi elv, a gyakorlati vagy kísérleti régészet és az összehasonlító tudományágak segítségével meglehetősen pontosan rajzolódnak ki előttünk ősi harci kultúránk feledésbe merült elemei, katonai hagyományaink, hadi tudományunk, a hagyományos magyar harcművészet. Ez eredendően - nagyrészt támadó jellegű - lovas harci technikák összessége. A Kárpát - medence egykor rettegett lovas harcosainak - szkíta, hun, avar, magyar népek - valamint majd egész Ázsia neves és névtelen katonáinak stratégiailag legfontosabb, nagy hatótávolságú fegyvere az íj. E könyv enciklopédikus jelleggel, és kiváló szerzőtársak mintaértékű összefogásával és közreműködésével több nézőpontból e fegyver kezelésének hagyományos módszerét, egyéb lehetőségeit, további eszközeit és összetevőit mutatja be. Segítségére lehet a hagyományőrző íjászoknak abban, hogy az általuk megélni és megjeleníteni kívánt korszakokra és népcsoportokra jellemző fegyverzetet az azokra jellemző technikával kezeljék. Mégsem kizárólag nekik szól. Érdekes kiegészítést tartalmaz történelmi, hadtörténeti, képző és iparművészeti, művészettörténeti, irodalmi ismeretekhez és sportfoglalkozásokhoz melyet páratlan mennyiségű képanyag tesz teljessé.
Mérő László - Az élő pénz
Az evolúció logikájának megértése csattanós választ ad napjaink néhány bonyolult kérdésére. Miért olyan nagyhatalmú a globális tőke? Veszélyes-e a globalizáció? Mennyiben fog különbözni az információs társadalom polgára, a homo informaticus elődjétől, a homo sapienstől? Mérő László új könyvében a kérdésekre adott válaszok egységes képpé állnak össze, amelyből sok érdekeset megtudhatunk a bennünket körülvevő világról, az ember és a pénz viszonyáról, a vállalkozások működéséről és szerepünkről a világ működésében. A könyvet - amelyben a kiváló szerző eddig ismeretlen arcát mutatja - ugyanaz jellemzi, mint korábbi könyveit: szórakoztató, szellemes és elgondolkodtató.
Adolf Hitler - Harcom
A Mein Kampf (Harcom) Adolf Hitler nemzetiszocialista vezető egyetlen, még az életében kiadott könyve, melyet landsbergi fogsága idején kezdett el írni, miután 1923-ban az ún. sörpuccsban való részvételéért börtönbe zárták. A könyvben áttekintette addigi pályafutását és megfogalmazta világnézetét, valamint politikai programját. A mű a nácizmus ideológiai alapvetése lett.
Hitler magát a könyvben nem politikusnak, hanem programadónak (Programmatiker) ábrázolta. Eszerint „a programadó feladata nem az, hogy az ügy teljesíthetőségének különböző fokait megállapítsa, hanem, hogy az ügyet mint olyan megvilágítsa: másként szólva: kevésbé kell törődnie az úttal, mint a céllal.” Továbbá: „[a programadó] jelentősége csaknem mindig csupán a jövőben mutatkozik meg, mivel ő nemritkán az, akit „világidegen” szóval illetnek. Mert ha a politikus művészete valóban megfelel a lehetséges művészetének, a programadó azokhoz tartozik, akikre áll, hogy az isteneknek csak úgy tetszenek, ha a lehetetlent követelik és akarják.”
Hitler ezzel az írással egy átfogó elméletet kívánt a nép elé állítani a marxizmus ellenében. Emellett úgy kívánta bemutatni addigi pályáját, mint ami pártja és az egész nép ideális vezetőjévé teszi őt a zsidóság, mint közös ellenség elleni összefogásban. Megerősítette az NSDAP 25 pontos programjának érvényességét. Megállapította, hogy a nemzeti szocializmus egyik elődjének számító Völkisch mozgalom sikertelen maradt és ideje lejárt; ezzel szemben az NSDAP modern, céltudatos gyűjtőmozgalommá vált, amely sikerrel tömörítheti a weimari köztársaság nacionalista és antidemokratikus erőit.
Rózsa György - Városok, várak, kastélyok
Az újabb kori magyar történeti ikonográfiai kutatás vezető személyisége Rózsa György, több művet (pl. Budapest régi látképei. 1493–1800, 1963; Magyar történetábrázolás a 17. században, 1973; Negyvennyolc a kortársak szemével (Spira Györggyel közösen), 1973; A Történelmi Képcsarnok legszebb festményei, 1977; Városok, várak, kastélyok. Régi magyarországi látképek, 1995) és tanulmányokat (Petőfi képmásai, 1951; Kazinczy Ferenc a művészetben, 1957; A magyar vedutakutatás módszereiről, 1970; Széchenyi ikonográfiája, 1991) tett közzé a történeti ikonográfia legkülönbözőbb témaköreiben. Ez a kötete magyar, német és angol nyelven a magyar városok, várak, kastélyok régi látképeit mutatja be.
Barbara Pease - Allan Pease - A testbeszéd enciklopédiája
Mondanivalónkat a beszéden kívül gesztusaink, arcjátékunk, testtartásunk - összefoglalóan a testbeszédünk - közvetíti, erősíti meg vagy cáfolja. Aki ennek tudatában van, az sokkal hatékonyabban kommunikál. Ha érti és érzékeli ezeket a sokatmondó jeleket, lényegesen többet tudhat meg a másik szándékáról, mint ha csupán a szavaira hagyatkozna. A világhírű szerzőpáros, Allan és Barbara Pease legújabb könyvükben élvezetes, közérthető stílusban - számtalan fotó és rajz kíséretében -foglalják össze a testbeszéd alapvető tudnivalóit. Ne feledjük: miközben elsajátítjuk a testbeszéd tudományát, apránként jobban megértjük saját viselkedésünket is. A testbeszéd enciklopédiája a kereskedők, menedzserek, üzletkötők, állásinterjúra készülők elengedhetetlen kézikönyve, de hasznos lehet az élet bármely területén: otthon, randevún vagy a munkahelyen.
Richard Platt - Kalózok
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.
Julius Evola - Lázadás a modern világ ellen
Egy ideje közhellyé vált a »Nyugat alkonyáról«, a jelenkori civilizáció válságáról, e civilizáció veszélyéről, rombolásáról és elidegenedéséről beszélni. Ezzel összhangban Európa és a világ jövőjéről jóslatok hangzanak el, és bizonyos »defenzíva« érdekében felhívások tétetnek közzé.
Általában véve, mindez alig tanúskodik többről, mint egyfajta értelmiségi dilettantizmusról. Túl könnyű lenne kimutatni, hogy e megnyilvánulásokból mily gyakran hiányoznak az igazi princípiumok, hogy az ellenállást kifejtők milyen sokat elfogadnak abból, amit tagadni szándékoznak, hogy mily kevesen tudják, mit akarnak. Kitűnik az is, mennyire vezérlik őket irracionális impulzusok - különösen amikor a gyakorlat területére lépnek át egyfajta »ellenállás« khaotikus és erőszakos kifejtésével, amely - bár többszörösen átfogónak mutatkozik - csak a jelen civilizáció efemer és legutolsó formáiból meríti ihletét.