A ​rövidfilmgyártás

Walter Murch - Egyetlen ​szempillantás alatt
Szerzőifilmes ​Könyvtár 1. kötet Ez a kötet egy rendkívüli utazás a film vágásának roppant bonyolult, de annál izgalmasabb világába.

Berkes Ildikó - Nemes Károly - Az ​orosz-szovjet film
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Ismeretlen szerző - 88 ​és 1/2 híres film
A ​legfiatalabb művészet első 100 évét bemutató kötet, mely címötletét Federico Fellinitől kölcsönözte. A szerzők könyvüket a film kitalálóival, a Lumiére fivérekkel kezdik, majd többek közt Eizensteinen, Langon, Renoiron, Radványin át Antonionival, Bunuellel, Truffaut-val, Bergmannal, Fellinivel folytatva eljutnak Szabó Istvánig, Makk Károlyig, Tarkovszkijig, Wendersig, Formanig, Jarmuschig, Menzelig, hogy csak a legismertebb rendezők nevét említsük. És a keresztapa éppúgy szerepel a filmek sorában, mint például a Jules és Jim, az Egy csepp méz, a Mechanikus narancs, a Nagyítás, a Florida, a paradicsom, a Hair, a Kabaré, a Mamma Roma vagy a Volt egyszer egy Vadnyugat stb.

Bikácsy Gergely - Bolond ​Pierrot moziba megy
A ​matematika érettségi előestéjén remegő daccal a Dunába dobtam minden tankönyvemet. Sürgős dolgom volt, aznap mutatták be a Szerelmem Hiroshima című új, francia filmet. Az újságokban róla vitatkoztak igazi eszme kritikusok, akik némi büszkeséggel közölték, hogy még nem is látták. A matematikához sajnos nehézfejű voltam és a híres gimnáziumtól, ahová jártam, hideglelősen féltem. A mozik sötét nézőterére bújtam, hogy ne üldözzön Párizs? Akkortájt oda csak disszidálni lehetett, vagy még azt sem, az én Bakonyom a Filmmúzeum maradt. Pusztuljatok bilincses iskolák, kiáltottam volna szabadon, de gyáván tovább bifláztam. Aztán telt-múlt az idő és megnéztem a Bolond Pierrot-t is. Akkor kicsit bátrabb lettem. Bikácsy Gergely

Ismeretlen szerző - A ​világ legnagyobb filmjei
Melyik ​a világ legerotikusabb mozifilmje? S melyik alkotás érdemli ki a "legvéresebb horror" címet? Ki kapta a legnagyobb gázsit egy filmszerepért, s melyik filmnek sikerült a legmagasabb költségvetést összehoznia? Ki gyűjtötte be e legtöbb Oscart, és ki az, aki a kritikusok véleménye szerint a legpocsékabb film legpocsékabb szerepében mutatkozott be?... A film világában naponta születnek új legendák, s Hollywood mindig gondoskodik arról, hogy elkápráztassa a világot valamilyen felülmúlhatatlannak kikiáltott produkcióval. Persze minden csoda három napig tart... Ma már csak mosolygunk a 30-40 évvel ezelőtti filmek "merész" szexjelenetein, az "ósdi" trükkökön, vagy éppen a fantasztikus díszleteken... De ezek is hozzátartoznak a mozi misztikus világához, s mi most egy különös utazásra invitáljuk Önöket, hogy betekinthessünk a kulisszák mögé is. Csupa olyan filmet mutatunk be ebben a kötetben, amely valamilyen formában méltán szolgált rá a "legnagyobb" jelzőre!

Szőts István - Szilánkok ​és gyaluforgácsok
Szilánkok ​és gyaluforgácsok - hajlíthatatlan jelleméhez hű önkritikával maga Szőts István (1912-1998), az európai rangú magyar filmművészet egy új megteremtője nevezte így egy interjúban filmjeinek, írásainak együttesét. Torzón maradt életmű - mondták mások. Ám azok, akik látták, láthatták betiltott, elhallgatott filmjeit - köztük az Emberek a havason vagy az Ének a búzamezőkről címűeket -, vagy olvasták Röpiratát a magyar filmművészet ügyében, mely munkáját nyugodtan nevezhetjük a magyar film alkotmányának, egyszóval a film, a magyar film barátai tudják, hogy filmművészetünk egyik legértékesebb örökségét jelenti Szőts István munkássága. Kötetünk ennek a sok tanulsággal szolgáló és megszívlelendő örökségnek a foglalatát adja közre. Kiadatlan művei közül először itt jelennek meg a vázlatossága ellenére is izgalmas és egyben dokumentum értékű Életrajzi feljegyzései, s megvalósítatlan filmtervei, forgatókönyvei közül a Havasok asszonya, Az éhség, és Az aradi tizenhárom. Az 1945-ben írott Röpirat a magyar filmművészet ügyében című munkája pedig minden bizonnyal gondolatébresztő, mondhatni, aktuális olvasmány napjainkban is.

Francesco Casetti - Filmelméletek
Film ​és elmélet Nánay Bence Az olasz szerző tankönyvszerű munkája a filmelmélet szövevényes történetébe próbálja bevezetni az olvasót. A film megjelenése óta újra és újra felmerült az a probléma, miként lehet a filmet a napi kritikánál alaposabban, igényesebben vizsgálni. Ez az elméleti tendencia az idők során csak erősödött; egyre többeket érdekeltek az olyan kérdések, mint például művészet-e a film, mitől jó az egyik és mitől nézhetetlen a másik, illetve mire vezethető vissza ez a különbség. Már a tízes évek közepén kialakult a filmelméletnek nevezett tudományág, amellyel azóta egyre többen foglalkoznak, különösen az utóbbi harminc évben szerte a világon (például Budapesten is) megalapított filmes tanszékeken. A filmelmélet azonban egyáltalán nem egységes tudományág. Általában a negyvenes évek közepét szokták megjelölni, mint jelentős korszakhatárt. A negyvenes évekig a filmelméletnek volt valami forradalmi bája: azt igyekeztek bizonyítani a szerzők, hogy a film művészet, méghozzá autonóm, mind az irodalomtól, mind a képzőművészettől független művészet. Az írások leginkább kiáltványra vagy személyes vallomásra emlékeztettek. Ezzel szemben a század második felének filmelmélete igazi tudomány akar lenni, lábjegyzetekkel, bibliográfiákkal és sok-sok szakkifejezéssel. Ahogy az irodalomelmélet bevett akadémikus tudományág lett, a filmelmélet is helyet követelt magának a tudományok panteonjában. A század második felének filmelmélete tehát már távolról sem olyan könnyen áttekinthető, mint a korai időszaké. Francesco Casetti ennek az igen szövevényes, a tudományosság igényével fellépő filmelméletnek a bemutatására és rendszerezésére tesz heroikus kísérletet; könyve a korai elméletírókkal nem foglalkozik. Az elmúlt ötven év rendkívül széttartó, a legkülönbözőbb terminológiát felvonultató filmelméleti irodalmában próbál tehát valahogyan rendet tenni. A század második felének első nagy korszakát Casetti az ontológikus filmelmélet korszakának nevezi. Az ontológikus elméletek – amelyeknek emblematikus alakja a Magyarországon is jól ismert André Bazin – a mechanikus reprodukció alapján próbálták levezetni a film többi jellemzőjét. Az ontológikus elmélet igazából az átkötést jelentett a korai és a modern filmelmélet között; már szigorú elméleti igénnyel lépett fel, de még nem használt tudományos terminológiát. A következő korszakban a filmelmélet más tudományágak eredményeit vette át és használta fel saját céljaira. A filmszociológia, a filmszemiotika és a film pszichológiája mind-mind egy másik, már kialakult tudományág filmre való alkalmazását jelentette. E diszciplínák közül voltaképpen csak a filmszemiotika tekinthető valódi irányzatnak. Sajnos a filmszemiotika meglehetősen népszerűtlenné tette a filmelméletet: olyan bonyolult terminológiát használt, amely miatt az egész filmelméleti diskurzus hozzáférhetetlenné vált a nem tudományosan képzett emberek számára. A filmelmélettel szembeni számos előítélet a filmszemiotika túlzottan körmönfont megfogalmazásaival magyarázható. A filmszemiotika utáni filmelméletre továbbra is más tudományok apparátusának filmre alkalmazása jellemző, de ezeknek a tudományoknak a nyelvezete már nem áll olyan távol mindennapi fogalmainktól, mint a szemiotika szakkifejezései. A filmre alkalmazott fogalmi apparátusok közül a legfontosabbak ma a pszichoanalízis, a feminizmus és a narratológia. Abban is újat hoznak ezek az elméletek, hogy – szemben a filmszemiotikával – már nem a film minden aspektusra kiterjedő vizsgálatát tűzik ki célul, hanem csak egy-egy részproblémát tárgyalnak, a narratológia például a filmi elbeszélés konstrukcióját, a feminista filmelmélet a férfi-nő viszony filmes ábrázolását. Bár az egyes elméleti irányzatok bemutatása mindvégig pontos és következetes, Casetti kategorizálása több ponton is megkérdőjelezhető. Például – kissé önkényes és vitatható módon – a filmszemiotikát és a pszichoanalitikus filmelméletet módszercentrikus elméleteknek nevezi és együtt kezeli őket, a feminista filmelméletet azonban ezektől elkülönítve a „horizontelmélet”-nek nevezett mesterséges és erőszakolt gyűjtőfogalom alá sorolja, holott a feminista és a pszichoanalitikus filmelmélet nem képzelhető el egymástól függetlenül, a filmszemiotikát, illetve a mai pszichoanalitikus megközelítést viszont Christian Metz személyén kívül szinte semmi más nem köti össze. Casetti könyve ennek ellenére áttekinthető és olvasmányos bevezetést nyújt a filmelmélet tudományába, fontos megemlíteni azonban, hogy több szempontból is óvatosan kezelendő. Egyrészt komoly aránytévesztés mutatható ki a könyvben; az olasz elméletírók lényegesen több teret kapnak, mint azt valódi jelentőségük indokolttá tenné. Emellett igen egyenetlen a könyv stílusa: azok a részterületek, amelyeket a szerző jól ismer, élvezetes, egy-egy problémát több oldalról is megvilágító fejezetben kerülnek elénk. Más témakörökkel– például a kognitív és a feminista filmelmélettel – viszont nem foglalkozik behatóan, ezeken a pontokon Casetti írása sokszor egyszerű könyvismertetésbe megy át: a szerző sorra veszi az adott szakterület néhány – nem mindig legfontosabb – könyvét, és egy-egy bekezdésben összefoglalja mondanivalójukat. Szerencsére a könyv nagyobb részére és legfontosabb fejezeteire nem ez az írói stratégia jellemző. A Filmelméletek nem az utóbbi ötven év filmelméletének kimerítő elemzése, viszont korrekt összefoglalás. Tankönyv, nem tudományos értekezés. Az is megérti, aki eddig azt sem tudta, mi az, hogy filmelmélet, és ez már önmagában is nagy dolog.

Bud Spencer - Különben ​dühbe jövök
Meghökkentően ​őszinte önéletrajz a hagymásbab és a pofonok nagymesterétől. Bár westernfilmek hőseként ismerte meg a nagyvilág, Carlo Pedersoli sokkal több ennél: forgatókönyvíró, producer, úszóbajnok, olimpikon. Miután aláírta első hollywoodi szerződését, utolsó vízilabda-mérkőzését a magyar válogatott ellen vívta. Könyvében az immár 81 éves színész, akit 1991-ben a Time a leghíresebb olasznak nevezett, megható öniróniával mesél gyermekkoráról, a sportolóként töltött évekről, arról, hogy hogyan került bele szinte véletlenül a filmek világába, barátságáról Mario Grottival, azaz Terence Hillel, a tengerentúli élményeiről és végül visszatéréséről Rómába. Ki ne ismerné a Nincs kettő négy nélkül, a Kincs ami nincs, a Bombajó bokszoló című filmeket vagy a legendás Piedone-sorozatot! Most eljött az idő, hogy megismerjük az embert a pofonok mögött!

Kovács András Bálint - Szilágyi Ákos - Tarkovszkij
Nehezen ​megszületett könyvet tart kezében az olvasó. Tarkovszkij halála után tizenegy évvel jelenik meg a mű, amelyet három évvel a tragikus esemény előtt kezdtünk el írni mint az életútja feléhez érkezett művész addigi pályájának összefoglalását. Miután 1984-es "disszidálása" miatt Tarkovszkij indexre került, a magyarországi publikálásra nem is gondolhattunk. Mire a könyvnek - kalandos körülmények között - külföldi kiadót találtunk, s mire a francia fordítás elkészült, Tarkovszkij már nem volt közöttünk. Monografikus feldolgozásáról akkor, abban a helyzetben szó sem lehetett. 1986 óta tervezzük, hogy megírjuk "a" könyvet, a "végleges változatot". Írás közben kellett ráébrednünk: "végleges változat" nem létezik. Ez a könyv csak Tarkovszkij világaiban folytatott utazásaink egy újabb állomása. Andrej Tarkovszkij az orosz filmművészet eddigi legnagyobb alakja volt, aki az Iván gyermekkorával, az Andrej Rubljovval, a Szolárisszal, a Tükörrel, a Sztalkerral, a Nosztalgiával, és az Áldozathozatallal az orosz kultúrát és művészetet klasszikus fokon képviselte a szovjet korszakban. Mintha az orosz filmművészet sztalkere lett volna ő, akinek megadatott, hogy a világkultúra megszentel földjére, hatalommal, pénzzel, tudatlansággal, körülkerített csodás Zónájába vezesse mindazokat, akik vagyunk, s aki ő maga is volt, föltéve, hogy művészetének útitársául szegődünk. A 20. század utolsó harmadában, az évszázadok óta haldokló orosz ortodox civilizáció végének atmoszférájában lehetővé vált számára, hogy mindössze hét játékfilmből álló életművével olyan művészetet teremtsen, amelynek spirituális telítettsége és érzéki varázsa, formaszépsége és plaszticitása csak két átmeneti korszakhoz, a középkor végének európai és a 19. század végének orosz művészetéhez mérhető.

Lawrence Grobel - Életem ​- Al Pacino
"Én ​tényleg az utcáról jöttem hajléktalan, csóró cigány voltam. Nyomornegyedekben, panziókban, lepukkant hotelekben laktam. Egy szoba folyóvízzel és mosdóval, számomra maga volt a mennyország..." Al Pacino több mint huszonöt éve folytat mély és őszinte beszélgetéseket barátjával, az ismert újságíróval és bestseller-szerzővel, Lawrence Groberrel. Most első alkalommal jelennek meg a színész és az író között lezajlott beszélgetések, amelyek beavatják az olvasót korunk egyik legnépszerűbb és legzárkózottabb színészének életébe. Pacino kilencedmagával nőtt fel egy háromszobás bronxi lakásban. Erre az időszakra úgy emlékszik vissza, mint "egy New York-i Huckleberry Finn" gyerekkorára. A nagyszülei és az édesanyja felügyelete alatt, de a valóságban az "utcán nevelkedett". Barátaival csavargott, ivott, balhézott. Már az iskolában kiderült, hogy igazi színésztehetség, meggyőző alakításokkal verte át tanárait. Ahhoz, hogy be tudja fejezni az Előadóművészképző Iskolát, minden munkát el kellett vállalnia: a kifutó fiútól keresztül az eladóig, ellenőrig, újságárusig stb. Iskolatársai a "Marlon" becenevet ragasztották rá Marlon Brando után. Pacinónak akkor még fogalma sem volt arról, kicsoda Marlon Brando. Amikor Charles Laughton, a híres színésztanár életében először látta a tizenkilenc éves Alt, amint egy bérkaszárnya lépcsőjén üldögélt, azt mondta neki: "Belőled nagy sztár lesz". Ezzel vette kezdetét egy legendás, életre szóló barátság Pacino és Laughton között, amely évekig tartotta a lelket a fiatalabb színészben, amikor időnként azt sem tudta, mikor eszik legközelebb. Huszonhat évesen kapta az első, keresettel járó színészi megbízatását. Kevés olyan téma van, amelyet Grobel és Pacino nem érint. A színész beszámol arról az időszakról, amikor hajnalig dzsesszklubokban zongorázott, utána pedig egész nap a Madárijesző forgatási helyszínén dolgozott amikor az Oscar-díjkiosztó gálán úgy nyelte a nyugtatótablettákat, mint a cukrot; vagy amikor hirtelen ráébredt, hogy az élete csupán ivásból és munkából áll.

Király Jenő - Frivol ​múzsa I-II.
A ​tömegfilm sajátos alkotásmódja és a tömegkultúra esztétikája (Tankönyvkiadó, 1993) Könyv A Frivol múzsa esztétikai nagymonográfia a „kellemesség”-ről, világviszonylatban az első rendszeres, átfogó kísérlet a szórakozásesztétika megalapozására, mely ezzel az esztétika tudományának két és fél évezredes adósságát kezdi (vagy próbálja elkezdeni) törleszteni. Freud az éjszakai álmokat fejtette meg, a Frivol múzsa a nappali álmokat kutatja. Új értelmet nyert az „álomgyár” kifejezés: már nem feltétlen elítélő. A Frivol múzsa úgy próbálja feltárni a mai emberiség élő mitológiáját, ahogyan Mircea Eliade (vagy Hamvas Béla) az őseredeti ember képzeletvilágát, Lévi-Strauss pedig a törzsi ember tudatát, a „vad gondolkodást” vizsgálta. Jung a neurotikus panaszok fénytörésében kutatta a modern mitológiákat, a Frivol múzsa a kommunikatív nyilvánosság legelterjedtebb narratív tradícióinak titkos tartalmait kutatja. Tarthatatlan, hogy a bororo indiánokról többet, mélyebbet, átfogóbbat tudunk, mint önmagunkról. Fel kell tárni a modern nagyvárosi ember mitológiáit, össze kell foglalni a „Vízöntő korának” új szellemiségét. (…) A Frivol múzsa szerkezete Dante művének fordítottja – s ez jogosult, mert a huszadik század vér- és hazugságtengere nyelte el a felvilágosult szellemi rend ama virágkorát, melyet Dante műve megnyitott. A műfaji világképeket bejáró utunk mintegy a „paradicsomból” indul, s a pokol legmélyebb körein végződik, hogy itt találjuk meg a szenvedésben fogant érzékenység ősszikráját, az esztétikai szellem „ősrobbanását”.

Ismeretlen szerző - A ​film krónikája
A ​film krónikájának második, bővített kiadása 1999. december 31-ig térképezi fel a filmvilág eseményeit. A Lumiére fivérek egy évszázaddal ezelőtti próbálkozásaitól a nagy álomgyáron, Hollywoodon keresztül egészen a bevételrekordot hozó őslényparkig, a mozi a világ minden táján lenyûgözte az embereket. A könyv 85 filmes eseményt ír le, több mint ezer szócikket tartalmaz, melyek a nemzetközi filmipar fejlődésének legfontosabb állomásairól tudósítanak.

Charlie Chaplin - Életem
Chaplin ​1889-ben Londonban született - sosem mondott le az angol állampolgárságáról – de az élete nagy részét Amerikában élte le, végül Svácjban halt meg 1977 karácsonyán. Minden idők legnagyobb komikusa volt, több mint nyolcvan filmet és a Csavargó figuráját hagyta az utókorra. Erről a hosszú és élménydús időszakról mesél Életem című önéletrajzi művében, amit a hatvanas években a Genfi-tó partján vetett papírra, és amit nálunk negyven éve után adtak ki újra. A bő ötszáz oldal laikusoknak és filmkedvelőknek egyaránt élvezetes olvasmány. Előbbieknek a pikáns részletek magánéletről, szerelmi viszonyairól, utolsó házasságáról egy nála harminchét évvel fiatalabb nővel. Utóbbiak Chaplin szemén keresztül követhetjük végig a film történetét gyakorlatilag a kezdetektől a némafilm haláláig. Emellett Chaplin szavakkal is majdnem olyan jól bánik mint celluloidszalaggal. Az Életem olyan mint a filmjei: egyszerre kell sírni is nevetni rajta.Nagy emberekről írt apróságokban, és kis emberek nagy hibáin keresztül írásban is meg tudja fogni azt ami általános és emberi. A lapokon olyan személyek elevenednek meg újra mint Douglas Fairbanks, Mack Sennett vagy Edna Purviance, akiknek a neve már csak a filmesztétáknak cseng otthonosan és talán csak Mándy Iván ismert mindenkit a könyv szereplői közül. A sok ismerős és anekdota között mégis előbújik maga Chaplin, a a filmről és ez életről vallott véleménye, amit maga egyszer így összegzett: Az élet ha közelről nézed tragikus, de távolabbról nézve komédia. Ezért vállahatta, hogy őszintén írjon a nehéz gyerekkoráról, édesanyja elmezavaráról vagy arról a magyányról és elveszettségtől is, ami újra és újra rátalált, akármilyen gazdag és sikeres volt is. Sajnálat helyett azonban olvassuk tovább a történeteket és szép csendesen a rengeteg anekdotától és intim részlettől az Életem egy színes, de töredezett kaleidoszkóppá válik. Végül az életrajzi adatok helyett csak benyomások maradnak meg: a Csavargó örök embersége és, hogy minden nevetés nélkül telt nap elvesztegetett nap.

Paul Schrader - A ​transzcendentális stílus a filmben
"A ​filmben a természetfeletti csupán a valóság sokkal pontosabb tolmácsolása, a valós dolgok mintegy bezáródnak." (Robert Bresson) A transzcendentális (latin) jelentése: természetfeletti, érzékekkel nem észlelhető. „A film számára a valóságon túli tapasztalatok közvetítése nehézséget jelent nem csupán a gyakran emlegetett képi reprodukció tökéletessége, hanem a fiImi elbeszélésmód értelmezésének realisztikus konvenciója miatt is” - fogalmazta meg 2001-ben Gelencsér Gábor "Láss Csodát! - Film és transzcendencia" című tanulmányában. E kötet - Paul Schreder tolmácsolásában - három filmrendező életművére építve mutatja be, hogyan lehet mégis megközelíteni a Megközelíthetetlent...

Ismeretlen szerző - 1001 ​film, amit látnod kell, mielőtt meghalsz
Minden, ​amit tudni akarsz a filmekről, amelyeket feltétlenül látni kell - mind az 1001-et. Ha kedvenc mozidról szeretnél többet megtudni, vagy azt eldönteni, mit nézz meg ma este, az 1001 filmhez bátran fordulhatsz. Itt mindent megtalálsz: az alapműveket, amelyeket talán kihagytál, éppúgy, mint a klasszikusokat, amiket nem lehet elégszer megnézni. Bárhol ütöd is fel a könyvet, egy nagyszerű filmről olvashatsz, a legfontosabb adatokkal és néhány meglepő ténnyel együtt. Ha DVD- vagy videogyűjteményt állítasz össze, itt megtalálod a nélkülözhetetlen segítséget. De még az alkalmi mozinéző is élvezetét lelheti a szórakoztató kötetben. Filmszakosok, mozibolondok, lelkes rajongók és régi filmemlékeiken nosztalgiázni vágyók - itt a helyetek! Több mint egy évszázad legemlékezetesebb mozgóképeiről találtok információkat és ismertetéseket.

Durst György - A Balázs Béla Stúdió története (1961-1986)
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Király Jenő - A ​fantasztikus film formái
A ​2009-ben a Kaposvári Egyetemen Művészeti Karán újonnan alakult Mozgóképkultúra Tanszék elhatározta, hogy A film szimbolikája címmel tankönyvsorozatban jelenteti meg a diákok számára Király Jenő legendás Frivol múzsa című művének eredeti, teljes verzióját. Az 1993-ban megjelent kétkötetes Frivol múzsából félmondatok, sőt olykor féloldalak is hiányoznak, ami erősen csorbítja a kiadvány élvezhetőségét, közérhetőségét. Jelen bővített kiadás a szerző témában tartott egyetemi előadásainak teljes szövegeit tartalmazza. A most megjelent első három részt (I. rész, 1-2. kötet: A film szimbolikája. A filmkultúra filozófiája és a filmalkotás szemiotikai esztétikája; II. rész, 1-2. kötet: A film szimbolikája. A fantasztikus film formái; III. rész, 1-2. kötet: A film szimbolikája. A kalandfilm formái) a tervek szerint további két kötet követi majd, illetve várható egy új, bővített kiadás is, ami a további filmműfajokat mutatja be. A köteteket válogatta és sajtó alá rendezte Balogh Gyöngyi. A hat vaskos kötetet bőséges, Király Jenő munkásságát bemutató utószó egészíti ki.

Király Jenő - A ​kalandfilm formái
A ​2009-ben a Kaposvári Egyetemen Művészeti Karán újonnan alakult Mozgóképkultúra Tanszék elhatározta, hogy A film szimbolikája címmel tankönyvsorozatban jelenteti meg a diákok számára Király Jenő legendás Frivol múzsa című művének eredeti, teljes verzióját. Az 1993-ban megjelent kétkötetes Frivol múzsából félmondatok, sőt olykor féloldalak is hiányoznak, ami erősen csorbítja a kiadvány élvezhetőségét, közérhetőségét. Jelen bővített kiadás a szerző témában tartott egyetemi előadásainak teljes szövegeit tartalmazza. A most megjelent első három részt (I. rész, 1-2. kötet: A film szimbolikája. A filmkultúra filozófiája és a filmalkotás szemiotikai esztétikája; II. rész, 1-2. kötet: A film szimbolikája. A fantasztikus film formái; III. rész, 1-2. kötet: A film szimbolikája. A kalandfilm formái) a tervek szerint további két kötet követi majd, illetve várható egy új, bővített kiadás is, ami a további filmműfajokat mutatja be. A köteteket válogatta és sajtó alá rendezte Balogh Gyöngyi. A hat vaskos kötetet bőséges, Király Jenő munkásságát bemutató utószó egészíti ki.

Nico Naldini - Pasolini
Pier ​Paolo Pasolini élt ötvenhárom évet (1922-1975), mikor brutálisan meggyilkolták. Szinte áttekinthetetlenül szerteágazó, gazdag életművet hagyott hátra: vers, próza, dráma, teoretikai, közéleti írások, filmek maradtak utána. A XX. század legjelentősebb és legsokoldalúbb művészei közé tartozott. Olyan személyiség volt, akit naponta támadott és megalázott, ugyanakkor orákulum gyanánt tisztelt és faggatott a média. Magánélete és munkája örökös viták kereszttüzében állt. Nico Naldini (1929) író, költő, irodalomtörténész az unokaöccse Pasolininek. Mindvégig az ő fizikai és szellemi közelségében tevékenykedett. Könyvében naplóbejegyzések, levelek, cikkek, bírósági jegyzőkönyv-részletek, baráti emlékezések segítségével idézi meg a tragikus sorsú író-rendező alakját, teljességében szeretné elénk állítani ezt a nyughatatlan, telhetetlen szellemű alkotót, akinek Magyarországon leginkább a filmjeit ismerik (Máté evangéliuma, Canterbury mesék, Médea, Dekameron, Salo, avagy Szodoma 120 napja, Az ezeregyéjszaka virága stb).