A tankönyv a büntetőjog általános részének szabályit mutatja be, tehát azokat az alapvető büntetőjogi rendelkezéseket, amelyek a bűncselekmények összességére vagy nagyobb csoportjaira érvényesek. Ennek során a büntetőjog tárgyáról, feladatairól, alapelveiről és történetéről szóló bevezetés után három részben tárgyalja a hatályos Büntető Törvénykönyv szabályait.
A jogszabálytanról szóló rész a büntetőjog forrásait, a büntetőtörvény értelmezését, hatályát és szerkezetét elemzi. A bűncselekmény tanába a törvényi tényállás kérdései, valamint a bűncselekmény fogalma, tárgya, tárgyi és alanyi elemei, megvalósulási stádiumai, elkövetői alakzatai, a büntethetőség akadályai, valamint a bűncselekményegység és a halmazat problémái tartoznak. Végül a büntetés tana a szankciórendszer és a büntetéskiszabás kérdéseit elemzi.
A kötet függeléke közli a hatályos Büntető Törvénykönyv általános részének szövegét.
Kapcsolódó könyvek
Ismeretlen szerző - Magyar alkotmánytörténet
Az alkotmány történeti felfogása - mely nem a kartális megfogalmazódáshoz köti a constitutiót, hanem az állami élet szerves fejlődésében kialakuló és érvényesülő általános alkotmányos elvek jelenlétéhez - képezi a Magyar alkotmánytörténet szerkesztési koncepciójának alapelvét. A zömében a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem magyar jogtörténészei által írott munka a magyarság nemzetségi, törzsi és törzsszövetségi szerveződésétől a nomád állammodell kialakulásán és működésén át vezeti az alkotmánytörténet folyamatát a Kárpát-medencében megalapított keresztény magyar állam kiépítéséig. Ezt követően a patrimoniális, a rendi képviseleti, az abszolút és alkotmányos monarchia, a parlamentáris királyság és végül a magyar köztársaságok modelljeinek elemzésével teszi teljessé a képet a magyar alkotmányfejlődésről. A kötet tudatosan vállalt szerkesztői elve, hogy csak kevéssé követi a kronologikus rendet, ehelyett a magyar joghistória történetének jellemző alkotmányos jogfolytonosságára helyezve a hangsúlyt a közjogi intézmények (országgyűlés, államfő, központi és helyi közigazgatás, törvénykezési szervek) feldolgozásával rajzolja meg a magyar alkotmánytörténet tablóját. Ezzel lehetővé teszi az olvasó számára, hogy megszabadulva a köz- és politikatörténet szokásos cezúráinak bilincsétől a maguk folytonosságában ismerjen meg olyan jellegzetesen évszázadokon át nyúló intézményeket, mint a szent korona tana, a királyi hatalom és jogkör alakulása, a magyar országgyűlés fejlődése, a vármegyék története. A kötet olvasója így egészében szemlélheti a magyar alkotmányosság és közjog történeti fejlődését.
Ismeretlen szerző - Kriminológia - szakkriminológia
Tankönyvünk alapvető célja a felsőoktatási hallgatók számára a kriminológia egésze, illetve egyes területei ismeretanyagának szakszerű, ugyanakkor közérthető és az olvasó számára is élvezetes bemutatása. Szerzőink az ismeretközlés és az ismeretek értelmezésének szándékával írták a kötet három nagy egységét és számtalan fejezetét. Ha az egyes témakörök ezt lehetővé teszik, akkor a szerzők - problémafelvetésként - egy-egy jogesettel vagy "hétköznapi történettel" vezetik be a tananyagrészt, és ezek után bontják ki az adott fejezetet. Amennyiben az egyes témakörök indokolják, az olvasó nemcsak utalást talál az adott tárgykör nemzetközi dokumentumaira [pl. ENSZ, Európa Tanács, Európai Unió, valamint más nemzetközi szervezetek (pl. OECD) egyezményei, ajánlásai, egyéb iránymutatásai], hanem azok kriminológiai szempontból lényeges tételeit a tankönyv minden része ismerteti is.
M. Nyitrai Péter - Nemzetközi és európai büntetőjog
A nemzetközi büntetőjog iránt az utóbbi években érthetően megélénkült az érdeklődés, hiszen a nemzeti büntetőjog alkotása és alkalmazása során számos esetben elkerülhetetlenné vált a büntetőjog nemzetközi dimenziójának figyelembevétele. A témában megjelent eddigi írások egy-egy konkrét szakterületre koncentráltak, ugyanakkor továbbra is hiányzik egy olyan átfogó munka, amely a nemzetközi büntetőjog diszciplínájának egészét, annak minden sarkalatos összetevőjét rendszerezetten, összefüggő egészet alkotva, az alapvető összefüggéseket feltárva foglalja össze, megkönnyítve ezzel a téma iránt érdeklődő egyetemi hallgatók és szakemberek biztonságos eligazodását e szövevényes tudományterületen. A kötet e hiány pótlására vállalkozik: bemutatja a nemzetközi büntetőjog fogalmi-rendszertani kérdéseit, a tudományterület történeti fejlődését, a jogforrások rendszerét, a jogalanyok körét, a felelősségre vonás feltételrendszerét, a nemzetközi bűncselekmények dogmatikáját, valamint a nemzetközi büntetőjog kikényszerítésének modelljeit. A szerző az európai regionalizációs törekvéseket, így különösen az Európai Unió büntetőjogának specifikumait fejezetenként, az adott résztémakör összefüggésében taglalja, ezzel is érzékeltetve az európai büntetőjog önállósuló rendszerjellemzőit, illetve a nemzetközi büntetőjog fejlesztésében vállalt vezető szerepét.
Ismeretlen szerző - Alkotmánytan I.
A tankönyv az alkotmányos intézményeket történetiségükben és nemzetközi összehasonlításban dolgozza fel.
Mezey Barna - Magyar jogtörténet
A magyar jog több ezer éves története a magyar nép Uralon túli életétől napjainkig kísérte vándorlásait, a nomád, patrimoniális, rendi, polgári államának históriáját, harcait és függetlenségi küzdelmeit, szuverenitásának alkotmányos megformálását. De mindenekelőtt hétköznapjait. A jog legfontosabb funkciója a joghistória tanúsága szerint a mindennapi konfliktusok feloldása, az ellentétek elsimítása, ha másként nem sikerül, a sértett és körének megbékéltetése, igazságigénynek kielégítése volt.
Ismeretlen szerző - Magyar büntetőjog - Általános rész
A kötet Földvári József több évtizedig forgalomban volt, számos kiadást megért tankönyve után jelenik meg. A szerzők igyekeztek megőrizni Földvári professzor szemléletét, szellemiségét, ám figyelembe vették, hogy azóta a világ hihetetlenül felgyorsult, s a büntetőjogban is alapvető változások mentek végbe. A teljesség igénye nélkül: részben átalakult a büntetési rendszer, változott egyes büntethetőségi akadályok tartalma, közel egy évtizedes tetszhalál után feltámadt a büntetéskiszabást érintő előírások sora, forrong a bűnismétlés és következményei szabályozásának világa. A kötet ezeket a változásokat is nyomon követi és magyarázza. A szerzők nem teljesen a törvény rendszerét, sor- rendjét követik. Úgy vélték, helyes az az egyébként számos hasonló műben követett elv, hogy az oktatási, didaktikai célok elsőbbséget élveznek a törvény legális rendszerével szemben. A céljuk nem kommentár készítése, az egyes egymást követő szakaszok magyarázata volt, hanem az, hogy kialakítsanak egy megértést, áttekintést segítő rendszert, s némi életet leheljenek a gyakran száraz paragrafusokba.
Lábady Tamás - A magyar magánjog (polgári jog) általános része
A Szladits Károly szerkesztette Magyar magánjog óta első ízben jelent meg a teljesség igényével írott mű a magyar magánjog általános részéről, a polgári jog alaptanáról. A szakmai körökben megjelenése óta töretlen sikerű tankönyv és szakkönyv tárgyalja a magánjog európai (és magyar) fejlődéstörténetét, intézményi alapjait és napjaink modern magánjogát. Végigvezet a polgári jog forrásanyagán, nagyívű összefoglalását adja a jogalkalmazásnak és a bírói jogfejlesztésnek, átfogó képet rajzol a magánjog dinamikájáról: a jogviszonytanról és a jogi tények világáról. Óriási irodalmi apparátus, a Polgári Törvénykönyv, továbbá a bírói gyakorlat felhasználásával bizonyítja és támasztja alá definícióit, teorémáit, megállapításait. Az írás műfaját tekintve tankönyv ugyan, de nemcsak tananyag, hanem a magyar civilisztikatudomány egyik jelentős elméleti alkotása. A jogalkalmazás gyakorlói, a bírák, ügyvédek, közjegyzők számára is nélkülözhetetlen kézikönyv.
Kajtár István - A 19. századi modern magyar állam- és jogrendszer alapjai
A munka feladatául tűzte ki a modern magyar polgári állam- és jogrendszer alapjainak bemutatását az európai fejlődésbe való beillesztéssel. A modernizáció pályaíve az egyes szakaszokban a változásra és a tradicionális elemekre egyaránt tekintettel kerül bemutatásra. A magyar politikai elit és jogászértelmiség Európa képének feltárására a parlamenti nyilatkozatok, a külföldi utak, a jogi és politikai szakkönyvtárak és a jogi szaksajtóban megjelent publikációk alapján kerül sor. A sok évszázados osztrák-magyar közjogi kapcsolatok felvetik azt a kérdést, hogy a modernizációban az osztrák jog magyarországi recepciójának milyen szerepe volt.
A modern magyar állam- és jogrendszer fundamentumainak ábrázolása a külső európai, és a belső ökonómiai és hatalompolitikai alapokkal indítható. Ez folytatható a törvényhozással, a kormányzattal, az államgépezet infrastruktúrájával, ugyanakkor igen jelentős a közhivatalnoki kar jellemző vonásainak és az állami tevékenység információs hátterének feltárása. Fontos a korszak teljesítményeinek és deficitjeinek elemzése. A 19. századi modern magyar állam számára nem volt közömbös, hogy polgára - aki jogok alanya lehetett, és akit kötelezettségek terheltek - azonosul-e a Magyar Királysággal, vagy jogellenes magatartásával szembe helyezkedik-e vele. A hatalomnak számos eszköze volt ennek befolyásolására, a jogpropagandára.
Bruhács János - Nemzetközi jog I.
A „Nemzetközi jog” című tankönyv I. kötete a nemzetközi jog olyan általános kérdéseivel (jogalkotás, jogalkalmazás, a nemzetközi jog és az Európajog, valamint a nemzeti jogrendszerek viszonya, nemzetközi felelősség, a viták rendezése) foglalkozik, melyek a nemzetközi jog különböző területeinek megismeréséhez szükséges alapokat jelentik. Ez utóbbiakat a II. kötet tartalmazza. Ezenkívül bemutatja a nemzetközi jog és tudományának történetét.
Dr. Bruhács János Professor emeritus a Pécsi Tudományegyetemen és a Károli Gáspár Református Egyetem tanszékvezető egyetemi tanára. Tagja a Hágai Állandó Választott Bíróságának, az ILA magyar tagozatának és a Magyar ENSZ Társaságnak. Részt vett a Bős-Nagymaros perben, képviselte Magyarországot több nemzetközi szervezetben. Félszázat meghaladó tanulmányai közül kiemelhető "The Law of Non-navigational Uses of International Watercourses" című monográfiája.
Kecskés László - Polgári jog - A személyek joga
Jelen monográfía a magyar polgári jog egyetemi oktatási anyagának egyik fontos területével a személyek jogával foglalkozik. Előzménye volt a "Magyar Polgári Jog Altalános Rész II.
A személyek joga" című 1999-ben megjelent tankönyv. A személyek jogára vonatkozó magyar jogi szabályozás rendkívül nagymértékben megváltozott az elmúlt években. Elsősorban ez a körülmény tette szükségessé az anyag átdolgozását, felfrissítését. Az új kiadásnak a tematikája bővebb, mint az előzőé. Ez a mostani tankönyv a korábbi műben érintett anyagrészek nagymértékű újraírásán túlmenően tartalmazza ugyanis a személyhez fűződő jogok polgári jogi védelmével kapcsolatos legfontosabb ismereteket, valamint a magyar társasági jogban időközben EU-jogharmonizációs okokból bekövetkezett tételes jogi kiegészítéseket is.
Dr. Hoóz István - Bevezetés az általános és az igazságügyi statisztikába
A Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara által kiadott tankönyv.
Bruhács János - Nemzetközi jog II.
A „Nemzetközi jog” című tankönyv különös részének nevezett II. kötet kívánja bemutatni – a teljesség igénye nélkül – a nemzetközi jog egyes speciális területeit. E területek (az állam nemzetközi jogi helyzete, a nemzetközi folyók joga, a tengerjog, a világűrjog, az emberi jogok rendszere, a delicta iuris gentium, a diplomáciai és konzuli kapcsolatok joga, a kollektív biztonság elve stb.) kiválasztásában könnyen felfedezhető egyrészt a tradíciók követése, másrészt szubjektív szempontok is.
Béli Gábor - Magyar jogtörténet
A könyv feladata a magyar jog dogmatikájának megismertetése, a magyar jogászi identitás megalapozása, a magyar tradicionális jog eredeti forrásanyagokra alapozott, a szakma által rég várt feldolgozása. A jogászokon kívül feltétlenül ajánljuk történészeknek, történelemtanároknak, levéltárosoknak.
A tartalomból: A feudális magyar magán-, büntető- és perjog (írott jogforrások, szokásjogi gyűjtemények, magánjog, személyi jog, családi jog, dologi jog, szerződési jog, öröklési jog, a nők külön jogai, a büntetőjog: a delictumok, a büntetés, a bűncselekmények, a magyar feudális bírósági szervezet és perjog) - A polgári korszak magyar magán-, büntető- és perjogának alapintézményei. - Részletesen tárgyalja a tradicionális jog felszámolását, a modern magyar magánjog kiépülését, a büntetőjog megújítását, a büntetőjogi kodifikációt. Ismerteti a modern igazságszolgáltatási szervezet kiépülését, a Magyar Királyi Kúria működését, a királyi ítélőtáblák, törvényszékek, esküdtbíróságok, járásbíróságok és ügyészségek működését. A polgári eljárás modernizációs folyamataként bemutatja az "átmeneti kódexet" a sommás eljárás új rendjét, az új polgári perrendtartás és büntetőeljárás sajátosságait.
Várnay Ernő - Papp Mónika - Az Európai Unió joga
A kiadvány hiánypótló jelleggel ad átfogó képet az Európai Unió jogrendszeréről. Az elsősorban egyetemi tananyagnak szánt mű, amely nélkülözhetetlen az európai jogi államvizsga letételéhez is, bemutatja az integrációs szervezet fejlődését, intézményrendszerét; jogalkotási, döntéshozatali és jogszolgáltatási rendszerét és a belső piac működését. Az európai versenyjog ismertetése mellett hangsúlyt kap a műben a közös politikák rendszerének és egyes elemeinek a bemutatása is.
Freda Adler - Gerhard O. W. Mueller - William S. Laufer - Kriminológia
A hazai kriminológiai oktatást ez a hiánypótló tankönyv új szempontokkal gazdagítja. Az összefoglaló, esettanulmányokat, statisztikai adatokat, kriminológiai különlegességeket, kislexikont és részletes bibliográfiát tartalmazó tankönyv bemutatja a kriminológia történetét és jelenét, meghatározó irányzatait, az egyes elméletek igazolásával kapcsolatos vizsgálatok eredményeit, kitér a mérési technikákra, ismerteti a bűnöző magatartását magyarázó elméleteket a pszichológiai és biológiai elméletektől a kulturális deviancia elméletein át a szubkultúrák kialakulásáig, valamint a társadalmi kontroll elméletéig. Figyelmet szentel a bűnözés alternatív magyarázatainak, meghatározza a bűncselekmény fogalmát, alkotóelemeit, a büntethetőséget, elemzi a bűncselekmények típusait. Külön fejezetben foglalkozik az összehasonlító kriminológiával. A tankönyv a jogászképzésen túl felhasználható a szociológus-, a szociálismunkás-, a pszichológus- és a rendvédelmi képzésben egyaránt.
Vékás Lajos - Magyar polgári jog - Öröklési jog
"Az emberi társadalom történetében a törzsi-nemzetségi rend felbomlásával párhuzamosan jött létre és fokozatosan vált uralkodóvá a termelési eszközök és fogyasztási javak egyéni elsajátítása, a magántulajdon. Minél inkább előrehaladt ez a társadalmi folyamat, annál inkább válaszra várt a magántulajdon halál esetére történő jogutódlásának kérdése, vagyis jogi elismerésre várt az egyéni öröklés, tehát az öröklési jog igénye. Az egyszerű árutermelés legfejlettebb jogrendszere, a római magánjog alakulása igen jól példázza ezt a társadalmi összefüggést: a gyorsan tért hódító és erősödő magántulajdoni berendezkedés életre hívta az öröklést és az öröklési jogot. A magántulajdoni rend és az öröklés összefüggését a történelmi-társadalmi fejlődés későbbi időszakaiban is világosan nyomon követhetjük. A feudális tulajdon kötöttségei korlátozzák a magántulajdont és egyben behatárolják a vagyon halál esetére történő átörökíthetőségét is. Más módon, de még nagyobb mértékben korlátozott a magántulajdon szerepe a szocialista tulajdoni rendszerben; s ezért szűk körre, az egyéni tulajdon körére szorul vissza az öröklés lehetősége is. A kapitalista tulajdoni berendezkedés a magántulajdon szentségére épül; ennek egyenes következménye az öröklés lehetőségének teljes körű jogi elismertsége."
Eörsi Gyula - Kötelmi jog – Általános rész
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.
Ismeretlen szerző - A polgári nemperes eljárások joga
Sokféleség. Kevés fogalom tudná közelebbről jellemezni a polgári nemperes eljárások által érintett jogterületeket. Ez az oka annak, hogy a polgári igazságszolgáltatásban érintett, meghatározó jogászi szakmák mindegyike, így a bírói, a közjegyzői, az ügyvédi és a kodifikátori hivatás egyaránt kiemelt szinten képviselteti magát a jelen mű szerzőinek személyében. E szerzőket összeköti, hogy Németh János professzor tanítványai, és mindannyian hosszú ideje elhivatottsággal tanítanak az ELTE Polgári Eljárásjogi Tanszékén. A könyv ennek megfelelően a gyakorló jogászi és az egyetemi oktatói tapasztalatok alapján szerzett tudás szintézise is, amely egyaránt kíván egyetemi tankönyvként és a gyakorlat által hasznosítható kézikönyvként szolgálni. A mű néhány szempontból új megközelítésen alapul. Nem törekszik teljességre, inkább nagyobb hangsúlyt fektet a szerzők közössége által kiemelt jelentőségűnek ítélt nemperes eljárásokra. Nem tartja magát jogforrási, illetőleg jogrendszerbeli besorolási szempontokhoz sem, így nem kizárólag nemperes eljárásokat tárgyal, hanem a funkcionalitás irányába elmozdulva helyet biztosít egyes olyan peres eljárások ismertetésének is, amelyek igazi értelmüket csak valamely nemperes eljárás összefüggéseiben nyerik el. Ilyen beágyazottság jellemzi például a cégeljárások és a társasági jogi perek széles körének viszonyát, a végrehajtási eljárás és a végrehajtási perek kapcsolatát, de újabban a fizetési meghagyásos eljárás és a Pp. ,,kisértékű" pereinek viszonyát is. Az ilyen perek szabályainak tárgyalása és oktatása didaktikailag is a nemperes eljárásokkal együtt indokolt.
Kecskés László - Polgári jogi tanulmányok
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.
Patrick Daillier - Alain Pellet - Kovács Péter - Nguyen Quoc Dinh - Nemzetközi közjog
A tankönyv a francia nyelvterületen jelenleg használatos leghíresebb tankönyv magyar fordítása és egyben adaptációja. A nemzetközi közjog ismeretanyagát átfogóan mutatja be, különös hangsúlyt fektetve a nemzetközi bírósági joggyakorlat legfontosabb tételeinek pontos idézésére. A hivatkozások az Állandó Nemzetközi Bíróság és a mai Nemzetközi Bíróság ítéleteire és tanácsadó véleményeire ily módon a nemzetközi jogi gondolkodásmód elsajátítását is elősegítik. A kötet általános nemzetközi közjogi ismeretanyagába az adaptáció során beépült a magyar alkotmányjogi, alkotmánybírósági és szerződéskötési gyakorlat ismertetése is. A kötet a Miskolci Egyetem és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem hivatalos tankönyve, ugyanakkor kézikönyvszerűen is használható a jogalkalmazó és az érdeklődő olvasó által.