Egyszer ​volt Történetek, ​találkozások

Schäffer Erzsébet - Lábujjhegyen
"Meg ​kell tanulnunk vágyakozni az után, ami a miénk..." "A mondatot évekkel ezelőtt választottam, a Nők Lapjában megjelenő írásaim mottójául. S az olvasók rátaláltak az üzenetre. Ez a mostani kötet is ennek a gondolatnak a jegyében állt össze. Történetei megint útközben születtek, s megint úgy mesélnek, hogy remélem, az olvasónak vágya támad a Lábujjhegyen-t is fellapozni újra meg újra..." /Schäffer Erzsébet/

Keresztury Tibor - Temetés ​az Ebihalban
„A ​tíznegyvenhármas HÉV-re várunk, csupa értelmesnek látszó, jól szituáltnak mondható, ám az átmeneti megbillenésnél immár súlyosabb lecsúszás folyamatát leplezni nem tudó, megviselt alak. A gleccser jegébe tíz körömmel kapaszkodó középosztály nem túl régen még értelmiségi mivoltukra büszke tagjai, akik átálltak a biciklire, tömegközlekedésre az elmúlt évek folyamán. Először csak egyszer-egyszer hagyták otthon a tíz évnél öregebb, szétesőben levő kocsit, azután már mindig, s ennek egyáltalán nem csupán a dugók elkerülésének praktikus szempontja, hanem az üzemanyag ára volt az oka. Egykor szebb napokat látott figurák: öltözetük igényes, ám erősen megkopott, többségük évek óta nem vett magának semmit, örült, ha a gyereknek tudott. Megannyi álomtalan Aldi-kuncsaft, útban a szomatikus betegségek testre szabott változatai felé. Nincs állásuk, nem sietnek sehova. Megpróbálták, de erőfeszítéseiket nem honorálta a haza. A tévében hallható általános felvirágzás úgy ment el mellettük, mint most egy garázsmenet feliratú szerelvény - lassítás nélkül, a pofájukba sípolva durván, élesen; esélyt sem hagyva rá, hogy felszálljanak. Nincs haverfelvétel, kisgyerek.” Ez Keresztury Tibor legújabb könyvének egyik legemblematikusabb bekezdése, az írások fő helyszíne ugyanis a városi-elővárosi tömegközlekedés, hősei pedig a hol tragikusan, hol abszurd vagy épp groteszk módon elbukott hősök. A vesztesek, a jobb sorsot érdemlők, akiknek a jelenben nem osztottak lapot. Sőt, nem hogy nem osztottak, hanem még azt a néhány gyenge kártyát is kivették a kezükből. A szerző mégis úgy képes elmesélni ezeket a jellegzetes, káeurópai történeteket, hogy közben a könnyünk folyik a nevetéstől. És amin nevetni tudunk, azt már legyőztük, vagy legalábbis megszelídítettük.

Tóth Krisztina - Vonalkód
Vonalkód ​- ez a különleges jel díszített mindent, ami a hetvenes években Nyugatról érkezett. Ez az időszak alakította ki Tóth Krisztina generációjának értékrendjét, ízlésvilágát - és kitörölhetetlen félelmeit, megváltoztathatatlan reflexeit. A Vonalkód novelláiban egyik legnépszerűbb költőnk a legszemélyesebb történeteken keresztül idézi meg e kort: részvéttel, de nem sajnálattal ír szorongásról, kitaszítottságról, "hiszen gyereknek lenni még így is jó volt. Valamennyire."

Keresztury Tibor - Bejárat ​a semmibe
Sokszor ​a pillanatfelvételek a legárulkodóbbak. Ezt bizonyítja Keresztury Tibor új könyve, amelyben az Élet és Irodalom Villanófényben című rovatában közölt írásait gyűjtötte egybe. Látszólag csupa apróság – többnyire bosszantóak –, egy-egy hétköznapi, mondhatni mellékes eset, azonban így, egymás mellé állítva, összemontírozva vesszük észre, hogy ezekből az apró-cseprő mozzanatokból kirajzolódik hazánk mindennapjainak valósága. Keresztury mindig olyan oldalról exponál, hogy a néző-olvasó csodálkozva döbbenhet rá: tényleg ebben élünk.

Bartis Attila - A ​kéklő pára
(...) ​Bartis Attila karizmatikus író. Ezen kívül - ha a történelemből nem nyomtalanul fog kiesni a kommunizmus negyven éve - megírta a magyar irodalom egyik halhatatlan novelláját: Károly avagy az irodalom története. Ha nyomtalanul esik ki, akkor sok minden más is ki fog esni. Akkor nemigen lesznek majd válaszok az ilyen kérdésekre: Mi volt a kommunizmus? Mi volt a román kommunizmus? Mit jelentett a díszmagyar Romániában a kommunizmus alatt? Mi volt az, hogy besúgó, és mi köze volt a díszmagyarhoz meg "ehhez a nyomorúságos román időhöz"? Mi volt az, hogy Marosvásárhely? Mi volt az, hogy vendégbarátság? Miféle morál tette természetessé, hogy egy család öt és fél évre befogadjon egy vadidegent? És így tovább. Az egy más világ lesz. Akkor a Károly... csak egy lesz azok közül a novellák közül, amik egy könnycseppel jobbak a tökéletesnél. (...) Az irodalmat rendszerint elrontja, ha az irodalomról szól. A Károly avagy az irodalom története a ritka kivételek egyike. Az alcím nem kevesebbet ígér, mint hogy ebből a novellából - mintegy mellékesen - megtudhatjuk az irodalom értelmét. És megtudjuk. A legutolsó mondatnál nem lehetne tisztábban, fehér-feketébben kimondani, minek is ír az író: "Mit segíthetek? - kérdeztem, de Károlynak elfogytak a kettesei, a nővér sem akart több pénzt adni egy bolondnak, és már csak annyit hallottam, hogy: kérlek, írjál..." Igen, ezért ír az író: mert tartozik ennyivel egy bolondnak. Kemény István

Keresztury Tibor - A ​vaddisznó rokona
A ​Magyar Narancs és az Élet és Irodalom neves novellistájának új kötete novellák és közérzeti írások gyûjteménye. Humor és érzékenység, jelentés a világról, amiben élünk. A könyv a Reményfutam folytatása, amit Esterházy Péter, Márton László és még sokan mások a mai magyar novella legjobbjaként emlegettek.

Schäffer Erzsébet - Bodobács
"Előző ​könyvem, a Pipacsvirágom megjelenésekor is figyelmeztettem az olvasót, a történetek zöme nem most lát napvilágot először. Nincs másként ez most a Bodobács-csal sem. A legtöbb írás megjelent a Nők Lapjában, egy azóta rendszeressé lett rovatban. S bár az írások szülték a sorozatot, én akkor is boldog vagyok, hogy van. Köszönöm kollégáim, a szerkesztők, a tervezők, a korrektorok és a többiek figyelmét, türelmét és támogató szeretetét. Sok éve érzem, a Nők Lapjába írni öröm és felelősség egyszerre. Ezért dolgozom itt. Az olvasók rokonszenve, megerősítő szeretete csak ráadás. Meg nem szolgált ajándék. Köszönöm."

Nagy Bandó András - Kalandárium ​2007 - Nagy Bandó András naplókönyve
"Naplókönyv, ​írtam a borítóra, de nem csak az. Naplónak is nevezhettem volna, hisz egy év hordaléka, de több mint napló.Füveskönyv, írhattam volna mellé, ez is igaz lett volna.A naplóbejegyzések mellett Humoreszkek, kabarémonológok, publicisztikák, tárcák, esszék, interjúrészletek, olvasmányélmények, szemelvények és idézetek, olvasói levelek és olvasóknak írt válaszok, vallomások, versek, emlékezések is szerepelnek ebben a műfajt teremtő, most induló sorozatban.A 2005., a 2006. és a 2007. esztendő történéseit és eseményeit szubjektív látásmóddal rögzítő és visszaidéző naplókönyvek egyszerre látnak napvilágot, a 2008. évtől kezdve pedig évi rendszerességgel. Könyveimet azoknak ajánlom, akik szeretnek nevetni, azoknak, akik szívesen meditálnak életünk sorskérdésein, és azoknak, akik kíváncsiak életem szürke hétköznapjaira is." (Nagy Bandó András)

Dragomán György - A ​fehér király
Hogyan ​dolgozza fel egy tizenegy éves kamasz, ha apját a szeme láttára hurcolják a Duna-csatorna munkatáborába? Hogyan éli meg az apa hiányát és az elhurcolás köré épített családi hazugságokat vagy titkolt történeteket? Milyen remények éltetik a mindennapok amúgy sem könnyű kamaszviharait megnehezítő élethelyzetben? Erről szól A fehér király című lendületesen megírt regény. A hol vicces, hol tragikus történetekből kirajzolódik egy abszurd, de gyerekszemmel mégiscsak szép világ, amely inkább elemeiben, mint konkrét történelmében azonos a kora nyolcvanas évek Erdélyével és Romániájával. A kiskamasz fiúnak apja elvesztése miatt hirtelen szembesülnie kell a felnőttség terheivel. A főhős a gyermekkor értetlen-ártatlan optimizmusának és a felnőttség reménytelenségének határhelyzetében még képes arra, hogy játékosan és mitikusan lássa a brutális hétköznapokat.

Schäffer Erzsébet - A ​temesvári lány
A ​megrázó őszinteségű, személyes hangú, leginkább egyfajta sajátos naplóra emlékeztető könyv - anya és lánya "párbeszéde" az élet utolsó szakaszába érve - nem mindennapi kapaszkodót nyújt felderítetlen emberi kapcsolataink kibogozásához, megfejtéséhez. A történetek minden pillanatában ott a dráma, és ott a feloldozás, ott vannak a fogódzók, a megélt tapasztalások, hogy az élet olykor kikerülhetetlennek látszó buktatóin is át lehet evickélni. Az utolsó öt percben is. Nehéz pakkal megrakodva is. Nem biztos, hogy száraz lábbal, de partot érünk.

Keresztury Tibor - Félterpeszben
Keresztury ​Tibor, a Debrecenben élő irodalomkritikus kötetében azokat az interjúkat gyűjtötte egybe, amelyek az Alföld hasábjain 1989 januárjától 1991 márciusáig láttak napvilágot. A sorozatban Keresztury kérdéseivel Esterházy Pétert, Zalán Tibort, Csengey Dénest, Szőcs Gézát, Kukorelly Endrét, Sziveri Jánost, Parti Nagy Lajost, Márton Lászlót, Szilágyi Ákost, Markó Bélát, Csordás Gábort, és Marno Jánost ültette papír elé. Az olvasó itt ugyanis nem hagyományos értelemben vett beszélgetésekkel találkozik: Az interjúk írásban készültek, a kérdezetteknek előre elkészített, egymásra szándék szerint rímelő, ám mindig testreszabott kérdésekre kellett felelniük. Mindegyik interjú olyan így, mintha a válaszadó valamelyik hőse lépne elénk - ezúttal nem képzeletbeli, hanem valóságos figuraként, a saját kötetei borítójáról már ismerős néven. A névsorból kitűnik, hogy Keresztury Tibor a sorozatban a magyar irodalom egyetlen korosztályának, az 1950 környékén születetteknek tizennégy jellegzetes íróegyéniségét szólaltatta meg. Arra törekedett, hogy ebben a sorban lehetőleg minden műnem, műfaj, irányzat és életpálya szerepeljen. Összefűzve, egymás után rendezve e beszélgetések azonban nem csupán különálló és érdeklődésre számot tartó arcképek. Többek ennél: beavatnak bennünket egy közös történetbe, abba a históriába, amely elmondja, hogy hogyan lett a hetvenes évek második felében elinduló "fiatal irodalomból" a kilencvenes évek elejére "derékhad", középgeneráció. Mindez mégsem nemzedéki portré (éppen a megkérdezettek hárítják el helyenként igen élesen a felkínált, az induláskor hellyel-közzel még használható, másfél évtized elteltével azonban számukra láthatóan tökéletesen érvénytelenné lett címkét), hanem az irodalomtörténet-írásnak egy különös módja, "magántörténelem-cserepek" és ars poeticák, sikerek és kudarcok, filológia és esztétika - két évtized, a nyolcvanas és a kilencvenes évek fordulóján, írókról és költőkről, akik a jelenkori magyar irodalom nehezen megkerülhető szeletét képviselik.

Papp Olivér - Verőcei ​emlékeim
„Mindenkinek ​hallani kellene egyszer az életben, amint a csendes, füstszagú, ragyogó téli reggelen vonat fütyül a verőcei állomásnál. Hallani kellene a templom mélabús, átfagyott első harang-pendüléseit, amint elúsznak az ébredező falu felett. Hallani kellene, amint a kora reggel tavaszi virágillatában Szabó bácsi a bolt redőnyét húzza fel. A lovak patáinak szikrázóan friss hangját, a vékony ostorpattanást... A Duna hűvös, kortalan szaladását, hullámainak csengő partra futását. Kora őszi estelőket, mikor az egykori „Imre”- parkban összegyűltek az öregasszonyok, átbeszélni a gondterhes jelent, rövidke jövőt és parttalan múltat. Látni, amint Pallman Imre bácsi Boross bácsival kártyázik ugyanott – hallom a lecsapott kártyalapok hangját még most is, harminc év távolából…”

Vámos Miklós - 135 ​lehetetlen történet
Vámos ​Miklós tévéműsora, a 'Lehetetlen' 73 adást ért meg. Ez a kötet nemcsak azt tartalmazza, ami a tévében elhangzott, olvasható benne több olyan történet is, amely először itt kap nyilvánosságot.

Keresztury Tibor - Reményfutam
"Kilépve ​bágyadt, délelőtti napra azon gondolkodtam, hogy kerékpárral Fokvárostól Amszterdamig számos helyen járnak, s több tízezer van közülük a kocsmafalnak döntve már ilyentájt. De diplomatatáska a kormányra akasztva csak itt van a világon, a földnek, s a hazának ezen a szegletén, miközben a gazdája odabent a csipesszel összefogott trapéz szövetnadrágban, hamis edzőcipőben ül a gép előtt, nézi a játékgép nővérkéjét elmerengve, s kevertet fogyaszt." Keresztury Tibor 1962-ben született Debrecenben. Gyermek- és kamaszéveit a Miskolc nevű ipari paradicsomban töltötte el, emlékezete szerint boldogan. 1987-ben szerzett diplomát a KLTE magyar-történelem szakán; 1986-tól az Alföld című irodalmi folyóirat szerkesztője, 2000 januárjától a Magyar Narancs küldő munkatársa. Megjelent könyvei: Félterpeszben (Magvető-JAK, 1991);Szövegkijáratok (Mészáros Sándorral, Széphalom, 1992); Petri György (Kalligram, 1998). Jelen kötetében effektíve a reményt, érdemileg magamagát, műfajilag pedig azt keresi, hogy van-e betölthető tér a tárca, a publicisztika, a napló és a kisprózai eszközökkel operáló hétköznapi élménybeszámoló között. Az írások túlnyomó többsége 1996 októberétől 1999 decemberéig a Magyar Narancs (Mancs) egotrip-rovatában jelent meg.

Schäffer Erzsébet - Álmok ​kertje
A ​szerző legújabb, vallomásos kötetében megint kitár egy kaput, gyerekkora kertkapuját. Innen indul a felnőttkor dzsungelébe. Szerelemvágyó kalandjai és meséi saját és gyűjtött történeteinek fűzére. Bennük messzire vezetnek az utak, hogy aztán visszaérkezzenek az álombeli kertbe. Ahol, ha időt hagyunk magunknak, behunyt szemmel is megtaláljuk a Menedéket. Ehhez nyújt szerelmet féltő, bensőséges pillanataival erős kapaszkodót Schäffer Erzsébet új könyve, az Álmok kertje.

Grecsó Krisztián - Pletykaanyu
Az ​Isten hozott szerzője ezzel a novelláskötettel robbant be a kortárs magyar prózába. Életszaga, szemtelen éleslátása áttört bizonyos gátakat, és próbára tette Grecsó Krisztián szűkebb környezetének tűréshatárát. A Pletykaanyu olyan mélységekből hoz friss híreket, ahonnan ritkán kapunk valódi tudósítást. A kötet persze jóval több annál, mint amit a pletykasajtóból, televízióból megismerhettek, és elevensége, újszerűsége nem azon múlik, hogy magukra ismertek-e az olvasók az elbeszélések hús-vérfiguráiban vagy sem. A novellákat sokkal inkább valami autentikus tudás mozgatja; Grecsó nem kutat, nem kérdez, csak figyel. Mint aki bennszülöttből lett "etnográfussá". Ízes humora, nyers ereje valóban minden pátosztól mentes, de hogy ez árulóvá teszi-e a szerzőt, döntse el Ön. Miközben szórakozik, ítélkezhet!

Förster Vera - Kapaszkodj...
"Egy ​okos gyerek alaposan meggondolja, mikor és hová születik. Az 1924-es év Budapestjén, a Márton utca 23. nem a legjobb választás volt." Förster Vera önéletírása szól iskolás-sorsról a Horthy-korszakban, zsidó-sorsról a vészkorszakban, egy huszonéves nő sorsáról a negyvenes és ötvenes évek Magyarországán. Szól arról a diákról, aki megszerzi a pszichológus diplomát (amikor a pszichológia is még félig-meddig tiltott tudomány) és a menekülőről, aki elhagyja Magyarországot. Vagyis a történelemről szól, de mindig a személyes történelemről, saját sorsáról: arról, aki volt és aki lett belőle, s aki élete vége felé önmagára tekint.

Vámos Miklós - Szenvedélyes ​emberek
Vámos ​Miklós már pályája kezdetén is a kissé kesernyés, olykor álnaiv humor hangján szólalt meg, és mindmáig jellemzi írásait az irónia és az önirónia, a játszott flegma és némi kajánság. Mindazonáltal hangulataink mindennapi, közös skáláján ingadozik új novelláinak és kisregényének a kedélyvilága: önsajnálat szokványos sorsunk felett, agyonhajszoltság a pénzkereset vagy az élvezetek kedvéért, a második gazdaság és a hiánygazdaság keservei, melyek rongálják az idegrendszert, az önérzetet, a barátságot, a szerelmet és a családi érzéseket, fullasztó részvét a nálunk is szerencsétlenebbek láttán, vagy midőn abszurditással határos leleményességre kényszerülünk, hogy lebonyolítsunk valami hétköznapi ügyletet - mindehhez kell is egy-egy fintoros mosoly, szájbiggyesztés, vállvonogatás, kurta nevetés. A címadó kisregény új állomás Vámos pályáján. Hősei csúcsformájukon többé-kevésbé túljutott, negyven körüli emberek, úgy érzik, elérték, amire képesek, s most tétován keresnek valami mást, szokást, hobbit, szenvedélyt: egyszóval mindenható rögeszmét. Találnak-e boldogságot, vagy legalább lelki nyugodalmat választott játékaikban a "szenvedélyes emberek"? - teniszezők, barkácsolók, építkezők, főzőcskézők, szeretkezők: kérdi a maliciózus jelentésű cím. Ezúttal tehát nemzedékváltás tanúi is lehetünk: egy író, akinek a neve sokáig a "fiatal író" szinonimája volt, ha kora szerint még nem feltétlenül, tapasztalatai alapján érettebb korosztályba lépett.

Rott József - Csaposok, ​cselédek, csavargók
Ha ​volt is valaha köze hozzájuk, hó évszázada messzire elkerülik a romantikus-nosztalgikus képzetek a sárrétet. Hol van már az érintetlen természet ábrándja, s hol a legendákat éltető patriarchális világ? A történelem kevésbé volt ötletes és hangulatos, mint a titkos erőktől, ártó szellemektől félő parasztember babonás fantáziája, viszont sokkal kézzel foghatóbban hagyta ott mindenen a keze nyomát. A szikes, nehezen termő föld, a rideg állattartás, a cselédsors, a háborúk pusztítása, a téeszesítés, a "kaparj kurta" mentalitás eluralkodás, a viszonylagos "jóléttel" járó hagyományvesztés, majd az újabb kisemmizés, a perifériára szorulás mindez alig néhány emberöltő hozadéka. Rott József történeteinek szereplői e táj szülöttei. Alföldiek, de hordoznak magukban valamit a másik őselem, a víz alapelvéből is. Két lábbal állnak a földön, mégis a vízhez hasonlóan tudnak idomulni bármihez, betöltik kínálkozó érseket. Masszívak és mozdíthatatlanok, akár a marasztaló rög, ugyanakkor képesek rombolva elhagyni gátak közép szorított "medrüket" vagy aszály sújtottan kiszáradni. Időnkét olyanok, mint a makacs öszvér, mely a saját feje után akar menni, de mintha az Isten is szoros istrángon tartaná őket... Az író elbeszélései nagy ábrázoló erővel mesélnek erről az emberfajtáról, feltárva lelküknek a külvilágtól - oly jellemzően - elzárva tartott mélyvilágát. Líra és balladai feszültség, dráma és a társas kapcsolatok, az egymás felé fordulás feloldozó és újrakötöző reménye ötvöződik a novellák láncolatában magyar sorstörténetté. Papp Endre

Kertész Ákos - A ​világ rendje
"A ​nagy szavakat magam sem szeretem, tudom az Olvasó sem szereti. Lejáratták, lejárattuk őket. Ezért haboztam sokáig: nem túlságosan föllengzős-e ez a cím (nem egyetlen novella, az egész kötet élén) hogy: A világ rendje. Azt hiszem magyarázattal tartozom. Egyik kisregényem hőse, Vukovics "azért tud hazudni, mert meg kellett tanulnia, mert nem fogadhatta el a dolgok megszokott értékét és megszokott rendszerét, mert ha elfogadja, akkor az erősek eltapossák a kis Vukovicsot. Ő csak úgy nyerhetett, ha blöffölt, mert neki így osztották le már az indulásnál a lapot..." Az indulásnál, tehát az elemiben. Vagyis a kicsi és gyönge Vukovics Bélának föl kellett lázadnia a világ rendje ellen. Az elemiben (fiatalabbak kedvéért: általános iskola, alsó tagozat) én az osztályban a legjobban fejlett három-négy srác egyike voltam, nekem ezért nem kellett volna lázadnom. Hazudni, blöffölni nem is tanultam meg. A világ rendjét mégsem voltam képes elfogadni sem akkor, sem később. Hogy miért? Talán ha megvénülök, és nagyon magányos leszek, egyszer megírom az önéletrajzomat... Az biztos, hogy a Bibliából már akkor megtanultam, hogy a legfőbb törvény: szeresd felebarátodat, mint önmagadat, s ez a törvény, amerre csak néztem, sehol sem érvényesült. A marxizmusból pedig azt tanultam meg később, hogy az embernek az a dolga ezen a földön, hogy ezt a rosszul berendezett világot a maga és társai számára jobban rendezze be. Ma már, túl az ötvenen, úgy látom, hogy mindig is a világ rendje ellen lázadtam egy bennem élő értelmesebb és emberibb rend nevében. A magam módján."