Ajax-loader

A ​városnak nem kell nagynak lennie, elég ha mustármagnyi, tehát bejárhatatlanul kicsiny és megfoghatatlan, mint a foton egyébiránt: ezt a képződményt kellene megismerni, sőt bevenni, és nincs a kezünkben semmi, egy vaktérkép legfeljebb, ami semmire nem emlékeztet, nekünk meg nyelvi “megfelelők híján” kellene jutnunk valamire. Legjobb, ha testi tapasztalatainkat hívjuk segítségül, ki ne tudná ugyanis, mennyi sötétség van a testben.
Molnár Illés létköltészete egyetlen pillanatra sem engedi el az olvasó kezét, nem mintha vezetni akarná őt, hanem mert a versekben fölvetett kérdések olyannyira erősek, hogy nem akar magára maradni velük.
És, meggyőződésünk, ez lesz az olvasó élménye is: nem akar magára maradni, sőt egy idő után azon kapja magát, hogy hangosan olvassa a könyvet, és nemcsak magának. Valamiféle “kijelentő mód fensége” kerítve őt hatalmába, talán “a nyelv következményei a testben, a repedésekben / kirügyező mustármagok, a jóég tudja, attól függ”. Szavak tiszta, erős tette, jól hallható beszéd.
Visky András

Kapcsolódó könyvek

Értékelések

Rukkola értékelés
-/5

Statisztika

-
átlagos pontszám
0
aktív példány
0 példány értesítés alatt
0 prerukkolt példány
0 elérhető példány
0 eladó példány
0
stoppolás
0
folyamatban lévő rukk / happ
0
lezárult rukk / happ

Címkék

Kollekciók