Ajax-loader

További értékelések

Az alábbi értékelések a Moly.hu-ról származnak. A Rukkola értékelésekhez kattints ide.


fióka
3.0/5

Namármost, ​két nagyon egyforma könyv után túlzás lenne kijelenteni, hogy ez valami fixáció, de azért az mégiscsak feltűnő, hogy Ulickaja valami megmagyarázhatatlan módon vonzódik az olyan történetekhez, ahol a központi szereplő egy férfi, általában és megkerülhetetlenül művész, akit nők vesznek körül kisebb-nagyobb tömegekben, akik mind szerelmesek és hűségesek, képesek elviselni a konkurenciát is, sőt, megkockáztatom, abnormális módon támogatják is egymást, mert mindnyájuk életét a nagy és utolérhetetlen művész és férfi iránti rajongás tölti ki. Ezek a csodálatos asszonyok, akik mind-mind erősnek vannak feltüntetve, holott valójában áldozatok, akik tulajdonképpen gyűlölnek és szenvednek, de valamiért mégis kitartóan jelen vannak és csinálják és csinálják és az utolsó pillanatig csinálják, rémületesek. Ez nekem magas, bevallom, valószínűleg azért, mert a kommuna- és bigámistaszellem teljes mértékben hiányzik belőlem, és a bajtársiasságot nem az ugyanazon a péniszen való osztozkodás jelenti számomra.
Lássuk csak tovább: hogy emigránslét? Hát, hol is? Amit leír és bemutat, a világ bármely sarkában lehetne, értve ezalatt Oroszországot is, és a haverok és ismeretlenek boldog gyülekezetét. Lehet, hogy azért nem tudom átélni és átérezni azt, hogy ez itt az emigránsok életének prezentálása akar lenni, mert jómagam is világéletemben emigránsnak éreztem magam a saját szülőföldemen, valamint nagyon sokáig tartoztam hatalmas baráti körbe, akik egy része pontosan úgy élt, ahogy Alik és társai. Otthon. Szóval ez sem igazán sikerült. Mint ahogy a zsidóság bemutatása sem, az enyhe keresztény-zsidó konfliktus sem és semmi sem. Ez egy semmilyen regény. Sikerületlen.


Érdekesen ​megformált volt ez a történet, ami nem mellesleg, engem határozottan megfogott minden megfogalmazott kritikám ellenére.
A címadó esemény került a legvégére, és az egész könyv az odavezető útról szólt.
Nem volt ez így rossz, sőt, számomra kifejezetten tetszett az újdonság varázsa.
A legjellemzőbb kifejezés, ami közben folyamatosan járt a fejemben, és a végén az írónő tollából is “elhangzott”, az a tarkabarka társaság volt.
Ez a társaság valóban az volt, meglehetősen tarkabarka.
Amit sajnálok, azok a felületes, majdhogynem érzelemmentes kapcsolatok voltak, a mindenki mindenkivel van, és mégsincs senki senkivel sem.
Ezért csak társaság, és nem család, nem barát, hanem csak és kizárólag összeverődött társaság. Az emberek jönnek, mennek, eltűnnek, majd újra feltűnnek.
Valóban csak az emigráció köti össze őket, Moszkva sorsa, lesz-e polgárháború, avagy nem.
A pénz nem játszik szerepet, mint ahogyan a presztízs sem, minden lesz úgy, ahogyan lesz.
A napok jönnek, mennek egymás után, életek születnek, majd halnak.
Minden úgy jó, ahogy van, mindenki mindent elfogad.
Olyan minden mindegy alapon folyik az élet.
Meg a halál.
És a vodka.


robinson
3.0/5

Első ​találkozásnak kissé lehangoló. Keserédes, de van benne valamiféle ironikus humor. Az alapötlet nagyon tetszett. Aki valaha is fontos volt az élete egy szakaszában, együtt segítik könnyebbé tenni a visszafordíthatatlant.


morin5
3.5/5

Egy ​korábban USA-ba emigrált haldokló, zsidó, orosz festőművész esete a nőkkel. Agonizálások közti visszaemlékezések a művészet – sors – hit útvesztőire.

Ulickajával nagy bajban vagyok, mert egy kiváló szerző, csak épp pillanatok alatt képes belőlem felszínre hozni és regényhosszig tartósítani a témái és a szereplői iránti egyetemes érdektelenséget. Mondom ezt így, négy könyve után.

De nem lennék igazságos, ha nem említeném meg, hogy adott egy remek ötletet, amit halálom esetén megvalósítok, hogy mindenki hidegrázást kapjon a toron.
(Amúgy meg a halállal nem viccelünk. Pont.)


Annyira ​nyomasztó volt ez a rövid kötet, mint a forró, állott levegőjű padlásszoba, ahol Alek haldoklik, miközben sorra megjelennek elbúcsúzni a régmúlt szerelmei. Mint egy forgószínpadon.
Történet nem nagyon van, inkább apró kis mozaikok, fényképek, amelyekből felvillan egy-egy élet – az orosz bevándorlók mindennapjai Amerikában. Sok vodka és narancslé elfogy, megjelenik a rabbi meg a pap is, mert minden jelenlevő nő akar egy darabot magának az Alek halálából is.
Nem tudom megmagyarázni, hogy miért tetszett. Nem is akarom. Majd még olvasok Ulickaját.


Lulu88
4.5/5

Csak ​most ismerkedtem közelebbről Ulickajával, évekkel ezelőtt még csak szemezgettem vele a polcon. Ám nem mindig tudtam hova tenni az érzéseimet a művével kapcsolatban: nem negatív értelemben, de szoknom kellett, lassan, óvatosan keltette fel azt a fajta érdeklődést, ami aztán egyenletes tempóban kitart végig, elfogadtatta azt a nem könnyű témát, amit egy szerettünk haldoklása jelent, realizmusa a nem hétköznapival keveredett, és átlengte a dolgok megváltoztathatatlanságának melankóliája.
Amerika nagyvárosába, egy műtermi lakásba helyezni orosz-zsidó emigránsokat, már ez izgalmas alaphelyzet, e kettő, tökéletes ellentétben álló kultúrának a találkozása. És az a sok nő, aki mind valamilyen módon kötődik a főszereplő Alikhoz, ehhez a bohó életművészhez, ők mind szerették, és ez a sok különféle szeretet mind megfért valahogyan egy helyen. Jót tett, hogy az írónő egy-egy adandó alkalommal elmesélte a szereplők életútját, visszapillantott a múltba, és így én egyre közelebb kerültem, a kép pedig egyre kerekebb lett. A Halpiaci reggelt kiváltképp élveztem. Volt valami megrázó és romantikus abban, ahogy egyszerű gyarlóságukban ábrázolta az embereket, hogy az abnormalitást súrolva mégis minden magától értetődőnek tűnt, melodráma nélkül. Alik búcsúzása megható, egy igazi gesztus, kicsit én is úgy éreztem, még a sírból sem szeretné, ha bárki is szomorkodna.
Kíváncsivá tett, olvasnék még Ulickaját.


Arianrhod
3.5/5

Elég ​nehéz helyzetben vagyok, mert tudom, hogy egy jó író jó regényét olvastam, illetve az agyam tudja. De a szívem-lelkem nem érzi így. Ez a regény nem nekem szól, mert túl naturalista, időnként naturális, túl realista, túl keserűen és kiábrándultan gúnyos hangvételű. Nem az én stílusom, nem az én humorom.

Túlságosan jól ismerem ezeket az itt ábrázolt embereket, sokuk olyanok alaptípusa, akik megkeserítették az életemet. Egyetlen szereplő sincs, akit személyesen ne ismernék, és aki egy kicsit is szimpatikus lenne. Én pedig nem szeretek a kiábrándító valóságról olvasni, a még kiábrándítóbb és kiábrándultabb, szörnyű emberekről, amikor közöttük és ebben a világban kell élnem. Én azt szeretem, ha a realizmus nem naturális, hanem mágikus.


Az ​első 80 oldalt ( a pópás-rabbis részig) rettenetesen untam, 2 napomba került az a 80 oldal, mert egy csomó más izgalmasabb dolog volt körülöttem, ami miatt folyton otthagytam, szóval nem volt letehetetlen. Aztán beindult, és nagyon jó lett, egyre jobbak lettek a leírások és beindult, sőt, lezárult a cselekmény is, múltban, jelenben, jövőben, egyaránt, szépen! De mivel az egész könyv 160 oldal, kicsit soknak gondolom a 80 oldalnyi bevezentyűt, amin rágd át magad mert kell. Oké, nem szó szerint nevezték bevezentyűnek, de nekem az volt. Ez volt az első Ulickaja könyv, amit olvastam, és ha ezen múlik, nem olvasok másikat azonnal holnap reggel, de a közeljövőben lehet.


tgorsy
5.0/5

Fenntartás ​nélkül elfogult vagyok Ulickajával.


Honey_Fly
5.0/5

Keserédes ​történet. Tudod, hogy mi lesz a vége, de nem akarod elhinni, hogy tényleg meg fog történni. Legalábbis reménykedsz benne. A látszólag vidám sorok között nagyon kegyetlenül megy végbe a temetéshez vezető út. Lassú, kínok közti haldoklás, emberhez nem méltó élet vég. Alikhoz különösen nem. Úgy ébreszt szimpátiát a főhős, illetve nem is kifejezetten főhős, hanem a haldokló iránt, hogy ő már alig szól egy szót is az egész regényben. A többi szereplő hozzá való viszonyán, emlékein keresztül ismerjük őt meg. Nekem ez tetszett.
Én is így képzelem el valahogy az emigrációt. A haza iránt meg nem fogalmazható vegyes érzésekkel, néha hiánnyal és szívfájdalommal, néha meggyőződéssel, hogy jól tettük, hogy eljöttünk. Emberileg pedig összetartással, barátsággal, egymás segítésével. Tulajdonképpen nagycsaláddá alakulással. Aztán lehet, hogy bilibe lógna a kezem…
A regény hangulata is nagyon bejött. Nem lepődtem volna meg, ha egyszer Ginsberg, Kerouac vagy Burroughs érkezett volna látogatóba a 80-as évekbeli amerikai filmekből olyan jól ismert loftba, aminek nincs ajtaja, hanem a régi teherliftből egyenesen a lakásba lépünk. És persze a CBGB. Eleve siker.
Nagyon tetszett, úgyhogy öt a csillagnak nem csak az ága, hanem a száma is.


← Vissza a könyv adatlapjára


Értékelések

Rukkola értékelés
3.0/5

Statisztika

42.0
átlagos pontszám i
0
aktív példány
0 példány értesítés alatt
0 prerukkolt példány
0 elérhető példány
0 eladó példány
0
stoppolás
0
folyamatban lévő rukk / happ

Címkék

Kollekciók