További értékelések

Ez ​most már mindig így lesz?
Hogy minden egyes Lorraine Heath könyv férfi főszereplőjébe beleszeretek?
Rhys, szívem csücske lettél! -
Naná, hogy újabb kedvenc könyvet avattam. ;)
Olyan jó, hogy az írónő különböző sorozatának szereplői egy másik sorozatában is feltűnnek. -

Picit ​nehéz ezt a könyvet értékelni, mert ha az első 300 oldalt nézem, akkor egy gyenge 4 csillag, ha az utolsó 80 oldalt, akkor egy erős 5 csillag. Félreértés ne essék, a gyenge 4 csillag sem volt olyan szörnyű, csak hát Lydia… ajj, hányszor szerettem volna kirángatni a lapok közül, és alaposan megrázni! Szegény Rhys-t teljesen elnyomta a buta, naiv, ostoba viselkedésével, pedig ha valaki, ő aztán érdekes karakter lehetett volna a {{kitagadott, szeretői}} múltjával.
Aki viszont a mellékszereplők közül felkeltette az érdeklődésem, az William. Már el is képzeltem, hogy micsoda sztori kerekedhetne ki az ő történetéből!
Mivel a Vak végzet sokkal jobban tetszett, ez most 4 csillag.

A ​Vak végzet ehhez képest engem jobban megfogott, valahogy azt közelebb éreztem magamhoz. De ez a kötet csak egy-két hajszálnyival maradt le mögötte.
Lydia elég naiv, de kiáll az elveiért. Bár szörnyen ragaszkodik az illemtankönyvéhez, szerencsére idővel lejjebb adja. Igazán tanulékony.
Rhys magányos, és megérdemli, hogy valaki szeresse. Bár a múltja megkeseríti az életét, azért egy embert nem csak az határozhat meg. Lydia és Rhys összeillenek bármily különbözőek is.
(Camilla és Quentin tettét nem méltatom szóra…kiráz a hideg tőlük.)
Szerencsére a szerelem mindent legyőz.

Nem ​is tudom, hogy értékeljem ezt a regényt. Jó volt, de nem tökéletes. Sajnálom, hogy ezt a sorozatot így megtépázta a kiadó. Kiadni egy 4 részes sorozat 1 majd 3. részét felelőtlenség. Legalább sorban mennének, de akkor nem ismerhettük volna meg ezt a történetet. Olyan karaktereket ismerhettem meg akik nem szokványosak. A hősnő nem szokványos személyiség Amerikai gyarmatokról való így nincs mindennel tisztában ami az angol arisztokratákra jellemző. Rhys egy titokzatos vonzó férfi akinek aranyból van a szíve. Sajnáltam ami vele történt. Minden gyógyír számára Lyidia.

Nagyon-nagyon ​tetszett. Az a tipikus romantikus könyv ami odaragaszt a fotelhez és nem nagyon akarod ott hagyni, mert egyszerűen tudnod kell mi lesz a főszereplők sorsa. Kevés olyan regény akad ahol a mellékszereplők is hoznak valamit a regény alakulásához. Itt, ebben az esetben a mellékszereplők is fontosak izgalmasak lettek. De a lényeg az, hogy ez a regény nagyon jó kis kikapcsolódás a műfaj kedvelőinek. Sajnos nekem kicsit sok volt a – “szeretlek de a múltam miatt jobb ha távol maradsz tőlem”- dráma ezét a fél csillag levonás. Nagyon kíváncsi leszek az első kötetre is, kár hogy a másodikat kihagyta a kiadó.

Nos, ​ez sem volt egy szokványos mű. Hogy miért is? Mert nyilvánvalóan ez nem így nézne ki a valóságban. Általában ez így szokott lenni, azonban itt sajnos ettől nem nagyon tudtam eltekinteni, ez már a rózsaszín felhőben is irracionálisnak tűnik.
Persze nem az alap történet, azzal minden rendben volt, egy botrányhős és egy ártatlan épphogy felnőtt nő.Az egész történetben végig, imádtam a főszereplő férfit, nyilvánvalóan kiérdemelte már valaki igazi szeretetét, és tényleg nagyon realista és korrekt volt Lydiával is, még akkor is amikor más már régen nem lett volna ez. Ez így volt tökéletes, emiatt szerethettünk bele Rhysba.
Lydiával sem volt semmi probléma, elképzelései voltak, kicsit naiv volt, de gyorsan tanult. És nem volt buta sem, még a naivitása ellenére sem, inkább csak néha került kellemetlen helyzetbe, néha a naivitása, máskor pedig a családja iránti ellenségesség miatt volt kénytelen tűrni. Szerethet karakter volt, és számomra nem hatott zavarónak a viselkedése és a jelleme.
Külön tetszett, ahogyan ellentétbe állította az író az amerikai és az angol szokásokat. És persze bebizonyította, hogy az amerikai egy szemnyit semmi rosszabb mint az angol úri viselkedés. mert hát nem minden az aminek látszik.
Ami nem tetszett az az, hogy Lydia kissé furcsán viselkedett, amikor kiderült, hogy Rhys valójában miket is művelt és mennyi nővel… Való igaz, nagyon racionális és logikus volt ahogy végigvezette, miért is nem haragszik emiatt Rhysra, és mennyire megérti és elfogadja a helyzetet. Ez gyönyörű volt, kedves meg minden, de amilyen érzelmes volt Lydia meg amilyen alapvetően egy nő… hát legalább valami furcsa, kellemetlen érzése lehetett volna azzal kapcsolatban, hogy Rhys mennyi nővel volt együtt még ha nem is mindegyikkel volt együtt úgy, akkor is… Ez mégis kit hagyna hidegen? Vagy kit ne zavarna legalább?
De ezt leszámítva összességében egy kellemes kikapcsolódást kínáló mű.

Azt ​hittem, hogy egy egyszerű történetet fogok olvasni, de az írónő nehéz témákat boncolgatott. Kezdem megszokni, hogy Lorraine elgondolkodtató könyveket ír.
Nálam ritka, hogy a női főszereplőt szimpatikusabbnak találom, mint a férfit. Ez esetben így volt. Rhys tényleg olyan dolgokat tett, amiket nehéz megemészteni és megbocsátani, még ha meg is volt rá az oka. De a jelenben sem mindig viselkedett tisztességesen.
Lydia az elején egy buta kis csitrinek tűnt, de aztán rájöttem, hogy olyan kis álmodozó, mint én. :)

Kedves ​kis történet volt. Az elején nagyon idegesített, hogy Lydia mindent a könyveiből akart megtanulni és mindent túl izgult, de a végére már ő is elengedte ezt a ragaszkodását.
Rhys karakterre tetszett, igazán figyelmes férfi karakter; a múltja azonban elég fura volt nekem – vajon tényleg így lezüllhet egy nemesi család sarja, akárhányadik is a sorban?

Kezdetnek ​rögtön egy hálószobába intimitásába csöppentem, de elég hamar megtört ez a varázs. Majd feltűnt Camilla, akinek a könyvét már olvastam és történetileg ez után következik. Azt kell, hogy mondjam, itt sem tett túl jó benyomást a kezdése… és ami azt illeti a folytatásban sem alakult kezdvezőbben a kép róla. Egy rendkívül számító és rideg nőszemély, akinek csak a cím számít és bármit megtesz, hogy megszerezze a legmagasabb rangot. Egyetlen dologban értettem vele egyet, mégpedig mikor a férjét vagy Quentint emlegette “hogy rohadna meg a pokolban” szövegével.

Lydia az agyamra ment a folyamatos hülyeségével, hogy ő mennyire tökéletesen akar viselkedni és neki a csillogás és pompa kell. Értem, hogy egy farmerlány vágyakozik az élete teljes ellentétére, de nála valamiért nagyon idegesített. Az viszont nagyon tetszett, amikor kiállt a családjáért. A legfontosabb eseményen jó nagy felhajtást csinált. Hiába próbálták megállítani, senkire nem hallgatott csak ment a saját elképzelése és érzései után. Nem mondom, hogy helyesen vagy helytelenül cselekedett, de ahhoz képest, hogy szinte végig sírt-rít a tiszteletért és arisztokráciáért fura, hogy csak így elhajítja magától. Bár az is igaz, hogy a szerelem miatt is sokat siránkozott és végülis ez volt az egyetlen dolog, amiért végig kitartott.

Annyira nem emlékszem már Archie történetére, de nem rémlik, hogy tervbe lett volna a házassága {{Lydiával}}. Vagy mégis? A lényeg, hogy őt itt is nagyon kedveltem.

Nahát a nagy titkon igazán meglepődtem. Eddig is egy rakás trutyinak gondoltam Quentint, de ezután… hát tényleg a pokolban rohadjon. {{Kémlelőnyílás? És még Camilla is nézte? Ez a nő egyre mélyebbre süllyed a szememben… hát még a kis fenyegetése után… hihetetlen egy nő..}} Aztán meg ott volt Rhys titka :O Camillának is mondta, de csak akkor tudatosult bennem, amikor Lydiának elárulta.

Összességében nem volt annyira rossz, de a Vak végzet nyomába sem ér. Még mindig azt mondom, hogy az abban megismert Rodriguez család érdekelne.

Most mehetek az utolsó magyarul kiadott részre, amiben Lauren a főhősnő. Kíváncsi leszek, milyen az ő könyve. Itt elég sokat legyeskedett körülötte Kimbudon hercege. Remélem érdekes lesz a Tommal való románca.

Tetszett, ​de nem volt benne annyi izgalom, mint a Vak végzetben.