Ajax-loader

Ferihegytől ​Ferihegyig fényképez végig az író egy hétköznapi, mégis nagyon sokatmondó utazást. Két testvér vált el egymástól egy évtizeddel ezelőtt.
Z., pontosabban dr. Z., budapesti zenetudós néhány napos tartózkodása után Londonba utazik, hogy részt vegyen egy zenetudományi konferencián, és közben minden szabad idejét együtt tölti egyetlen fivérével, aki már meggyökeresedett londoni, tudományos kutató egy pszichológiai intézetben.
Mi történt ez alatt a néhány nap alatt?
Azt is lehetne mondani, semmi egyéb, mint az efféle látogatások mindig megismétlődő apró mozzanatai: utazási láz az indulás előtt, útitársak felvillanó arcai, az első tárcsázás az idegen telefonkészüléken, gyors, szinte riadt ismerkedés az új környezettel, a másfajta tárgyakkal, ebéd idegen ételekből és italokkal, eltévedés az idegen nagyvárosban, egy új kabát vásárlásának apró gondja és öröme, egy kis szakmai irigység, egy kis meghatott csend a búcsúnál – aztán megint az útitársak, a felemelkedő gép és végül a minden utazás után, minden hazatéréskor megrázó felismerés: Budapesten sárga a villamos.
Mégis: a szűkszavúan elénk tárt néhány nap után nagyon közelről megismerjük a két testvért, a két különböző, de mégis egyező, egymást vonzva taszító két belső világot – de valamivel többet tudunk a külső, nagyobb világról is, melyben valamennyien élünk.
Amikor a regény végén a pesti sofőr azt kérdi a hazaérkező dr. Z.-től, hogy “Londonban hány fok volt?” – akkor Z. szinte szimbolikusan feleli: “Nem tudom, Fahrenheitben mérik.”
Mégis: a regényt letéve úgy találjuk, hogy itthon melegebb van.

Kapcsolódó könyvek

Értékelések

Rukkola értékelés
-/5

Statisztika

-
átlagos pontszám
0
aktív példány
0 példány értesítés alatt
0 prerukkolt példány
0 elérhető példány
0 eladó példány
0
stoppolás
0
kívánságlistán
0
folyamatban lévő rukk / happ
0
lezárult rukk / happ

Címkék

Kollekciók

  • Nem szerepel egyetlen kollekcióban sem.