Kisregények ​/ Az Artamonovok 1922-1925

Lev Tolsztoj - Az ​ördög
Az ​ördög-öt Tolsztoj 1889 őszén, a Kreutzer szonáta befejezése után írta. A két kisregény összetartozik, a Bibliából idézett mottójuk is azonos, kiegészítik, egyben cáfolják is egymást. A Kreutzer szonáta házasságtörő asszonya azért bűnhődik, mert vállalni merte a testi szerelmet, Az ördög-ben viszont mintha az aszketizmus szellemében ítélkező Tolsztoj maga is elismerné a testi vágyak fékezhetetlen erejét. Az ördög-ben Tolsztoj személyes emlékei is megelevenednek:házassága előtt viszonya volt egy Jasznaja Poljana-i parasztasszonnyal. Az először betiltott Kreutzer szonáta kiadásához Tolsztoj felesége járta ki a cári engedélyt, Az ördög csak az író halála után jelenhetett meg: kéziratát gondosan elrejtette hozzátartozói elől.

Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij - Feljegyzések ​az egérlyukból / Egy nevetséges ember álma
A ​kötet a nagy orosz író két kisregényét tartalmazza. Mindkettő napjainkban válik újra igazán időszerűvé, mindkettő újfajta, modern életérzés csíráit hordozza, s az író mindkettőben a tudatvilág feltérképezését szolgáló belső monológ technikájával él. A Feljegyzések az egérlyukból talán az író művészi szempontból legtökéletesebb, legérettebb alkotása. "Odúlakó" hőse rendkívül érdekes figura, aki felismerve a környező világ zűrzavarát, a társadalom fonákságait, feljogosítva érzi magát a hitványságra, hiszen csak azt adja vissza, amit az élettől kapott. Az író azonban nem azonosítja magát odúlakó hősével, s ha szánja is őt, nem fogadja el az egyént az egész világgal szembeállító, abszurd filozófiáját. Dosztojevszkij saját felfogása utolsó művében, az Egy nevetséges ember álmában bontakozik ki a legplasztikusabban. E művének hőse szintén "odúlakó" figura, egy minden erkölcsi norma iránt közönyössé vált ember. Neki azonban megadatik, hogy egy misztikus élmény során, egy másik bolygón ismét lássa az emberiség csodálatos aranykorát, amikor az emberek harmonikus boldogságban éltek, beszélgettek a fákkal, állatokkal, csillagokkal, és ösztönösen érezték a kapcsolatot önmaguk élete és a világmindenség között. Ez a szépséges látomás azonban szertefoszlik, mert éppen az odakerülő idegen rontja meg a bolygó lakóit. Ám ő hivatott arra is, hogy megtisztulva, megigazulva, prófétaként hirdesse az aranykor újabb eljövetelét. Ez a szépséges utópia tehát Dosztojevszkij utolsó üzenete. Noha kevés alkotó van a világirodalomban, aki műveiben annyi tragikus emberi sorsot vetítene elénk, mint éppen ő, művészetének és gondolatvilágának humanizmusa, sőt végső optimizmusa mégsem vitatható.

Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij - Feljegyzések ​az egérlyukból
A ​Feljegyzések az egérlyukból talán az író művészi szempontból legtökéletesebb, legérettebb alkotása. "Odúlakó" hőse rendkívül érdekes figura, aki felismerve a környező világ zűrzavarát, a társadalom fonákságait, feljogosítva érzi magát a hitványságra, hiszen csak azt adja vissza, amit az élettől kapott. Az író azonban nem azonosítja magát odúlakó hősével, s ha szánja is őt, nem fogadja el az egyént az egész világgal szembeállító, abszurd filozófiáját.

Lev Tolsztoj - Háború ​és béke
Tolsztoj ​két (külön-külön is sok ágú) szálból szőtte hatalmas regényét. Az egyik Rosztov gróf, Bolkonszkij herceg és több más család öregjeinek és fiataljainak regénye, mely híven tükrözi az orosz nemesség életét I. Sándor cár korában. A regény másik szála az 1812-es napóleoni hadjárat leglényegesebb cselekményeinek története. Bemutatja azt az igazságos védelmi háborút, amelyet az orosz nép, hallatlan szenvedések közepette, diadalmasan vívott meg a betolakodók ellen. Valóságos eposz ez, melynek hőse maga a nép. A regény ezernyi epizódjában rengeteg ember jelenik meg előttünk, de Tolsztoj jellemábrázoló ereje valamennyit elevenné s feledhetetlenné teszi. Mindenütt meglátja és megmutatja azt, ami általános érvényű. Ezért él és hat ez a csodás regény örökké, és minden kor számára van mondanivalója.

Lev Tolsztoj - Kozákok ​/ Kreutzer szonáta
Ez ​a kötet átfogó képet nyújt Lev Tolsztoj elbeszéléseiről, kisregényeiről a múlt század ötvenes éveitől egészen a nyolcvanas évek végéig. Változatos, hosszú utat tett meg ezalatt az író. Művészete gazdagodott, realista ábrázolásmódja tökéletesedett, erkölcsi látásmódja elmélyült. Alkotásai azonban sokszor ellentmondásosak. A családi boldogság fiatalasszonyának lelki életét aprólékos gonddal elemzi, egyéni érzésnek és eseménynek nagy figyelmet szentel, de a megkapó elbeszélés társadalmi vonatkozásokban nem tükrözi a korszakot. A hatvanas évek demokratikus fellendülésében, amikor az 1861-es jobbágyreform után Oroszország a kapitalista fejlődés útjára lép, Tolsztoj egyre jobban felismeri a Bűnös pénz lélekromló hatását, a tragédiák igazi okát azonban nem látja meg, idealizálja a patriarkális paraszti életet. A Kozákok-ban már felbukkan a később tetté érlődő tolsztoji gondolat: el kell szakadni a nemesi-arisztokrata köröktől, meg kell találni az igazi kapcsolatok a néppel. Erre a szakításra azonban csak később, a nyolcvanas években kerül sor. A nyolcvanas évek írásai közt művészi teljesség és társadalmi mondanivaló tekintetében kiemelkedő alkotás az Ivan Iljics halála. A magasrangú államhivatalnok életének és halálának története lehetőséget nyújt az írónak, hogy könyörtelen realitással ábrázolja a cári csinovnyikok álszent és önző világát. A Kreutzer szonátában ismét - mint az Anna Kareninában - a családi élet problémáit boncolgatja, bepillantást nyújt a nemesi-buzsoá társadalom erkölcseibe. A meggyőző erejű leleplezés mellett azonban kifejezésre jutnak a regényben Tolsztoj vallásos-aszketikus nézetei is a testi szerelemről. Világnézetének e vonásait megtaláljuk az Ördög című elbeszélésben is. Jevgenyij Irtyenyev hiába küzd a test bűnös kívánságai ellen , a harc itt is tragédiába torkollik.

Nyikolaj Vasziljevics Gogol - Gogol ​művei
Könyvünk ​Gogol összes szépirodalmi műveit tartalmazza, amelyek - magyarul - először jelennek meg ilyen összefoglaló kiadásban. Gogol prózája százhúsz év távlatából is igényt tarthat az olvasó érdeklődésére. A "modern" tehát az utódokat is nyugtalanító klasszikusok közé tartozik. Zsúfolt és mégis arányos művészetében szeszélyesen vegyül a társadalmi szatíra és a szorongatott-gyengéd líra, a szertelen humor és a tárgyias fantasztikum. Nem volt a "nagy oroszok" között egyetlen egy sem, akire ne hatott volna, titkait mégis megőrizte: megmaradt páratlanul különös alkotónak. Az orosz történelem legválságosabb negyedszázadában - I. Miklós, a "vascár" uralkodása idején -, torz alakjainak kihívó látomásával, bár maga is belepusztult, siettetni tudta kortársainak szellemi felszabadulását. Valóra vált, amit megsejtett: "Tudom, hogy nevem elmúlásom után szerencsésebb lesz nálamnál."

Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij - A ​szelíd teremtés / Kisregények
Dosztojevszkij ​önmagát elsősorban regényírónak tekintette. Nagylélegzetű, sokkötetes regényeibe igyekezett belesűríteni mindazt, amit ellentmondásos koráról meglátott, amit az ember sorsáról és lehetőségeiről gondolt. Ám a nagy művekkel egyidőben kisebb terjedelmű írások is születtek. Bár kisregényei, elbeszélései - az érdekes tartalom mellett - belsőleg egységesek és szerkezetileg nagyon tiszták, az író életében kevesen figyelnek fel rájuk. Napjainkban a kutatók - és az olvasó is - gyakran vélekednek úgy, hogy éppen ezek Dosztojevszkij legtökéletesebb alkotásai. Kötetünkben négy kisregényt nyújtunk át az olvasónak, de a hősök mögött, a mélyben valahol, azonos hős, az "odúlakó" rejtőzik, akiről az író azt mondta, hogy "ez a legfontosabb ember az egész orosz világban". Se nem jó, se nem rossz, elég okos ahhoz, hogy a környező világ ésszerűtlenségét felismerje, de ebből azt a következtetést vonja le, hogy neki is joga van aljasnak lenni, másokat megkínozni. Hangulatai, érzései szinte pillanatonként változnak. Amikor barátkozik, már gyűlöl, és legmélyebb megaláztatása pillanataiban is szereti ellenségét. A kisregényeket nem laboratóriumi csendben, hanem tragikus megaláztatások, kudarcok, betegség, csődök közepette alkotta meg az író, de ezeknek a hősöknek a XX. század emberének sorsát és gondolatait előlegezte. Ezért olyan aktuális Dosztojevszkij napjainkban is; nélküle egyszerűen nincs modern irodalom.

Ivan Alekszandrovics Goncsarov - Oblomov
Goncsárov ​jellem-regénye, az Oblomov, e század elején hódította meg a világot. Az "oblomovizmus" fogalma akkoriban nemcsak a tunya, nembánom, akaratgyönge embert, hanem szinte az egész orosz népet jelentette, népi alapvonássá mélyült. Most, mialatt hosszan és meghitten elbeszélgettem Ilyics Illéssel, - az oroszok mindig szerették az ilyen meghitt beszélgetéseket -, nem birtam szabadulni a gondolattól: hová lett az a világ, amelyben ő élt, mi lett azokból, akiket Európa ővele azonosított?... Hamu és pernye. Az oblomovizmusból semmi sem maradt meg, csak maga Oblomov. Ő ma is ott heverészik kopott házikabátban bicegő díványán, lomhán tűrve, hogy elhömpölyögjön fölötte idő és Történelem. Oblomov túlélte önmagát és alkotóját, túlélte korát, túl a cári Oroszországot. Őt már nem semmisítheti meg semmi, mert a remekmű örökérvényű bizonyság és vallomástétel; megdöbbent, ösztönöz, felvilágosít, rejtett összefüggésekre és törvényszerűségekre mutat rá akkor is, ha az a társadalom, amelyből kisarjadt és amelyre vonatkozik, már rég a múlté. Ez Oblomov tanulsága. Ezért szólaltatjuk meg most hosszú évek után ismét magyarul.

Alekszandr Szolzsenyicin - Ivan ​Gyenyiszovics egy napja
Valahol ​a távoli sztyeppén az utolsó sztálini évtized elején egy fogolytáborban élt az "ismeretlen" Ivan Gyenyiszovics Suhov; az ő egyetlen napjának részletes krónikája az immár világhíres kisregény. Egyetlen teljességgel szokványos napjáé, amikor semmi különös nem történik: mínusz harminc fok van, mint mindig; híg halleves a reggeli, mint szokásos; a rabokat létszámba veszik és motozzák reggel és este, munkába menet és jövet, mint rendesen; dúl az ügyesek és élhetetlenek egyenlőtlen küzdelme a kályha és a kásás kondér körül, ahogy megannyi napon, héten, hónapon, éven át... A büntetések és a még mindig megszokhatatlan megaláztatások sem súlyosabbak, mint máskor. Vagyis tengeti a tábor a maga emberlét alatti életét, melynek inkább csak a külsőségeit szabályozza az őrség, valódi törvényeit a sajátos fogolylét alakítja, amely ugyan sokszor kegyetlen, mégis emberarcúbb, mint a személytelen világ, amely ide küldte őket. A látszatra jelentéktelen, epizódszerűen és időrendben egymásra következő események nem pusztán -- epikai értelemben -- illusztratív értékűek és funkciójúak, hiszen Szolzsenyicin minden, apró-cseprőséget megjelenítő mondata magában hordozza a műnek is koherenciát adó legnagyobb borzalmat jelentő mondandót: a végeérhetetlen rabságban megáll az idő, egyszerűen nincs is már jelentősége, értelme. S hogy ebben a szigorúan időszerkezetű elbeszélésben a túlélésre összpontosító hős és fogolytársai számára ennyire megszűnhet az idő fogalma, ez az ellentmondás hordozza igazán a regény valódi jelentését: a diktatúra embertelenségét, a kegyetlen tekintetnélküliség következményeinek látleletét. A hétköznapi szenvedés ábrázolásakor az író nem infernális kínokat jelenít meg, "csupán" leírja az ötdekás zabkásaadagokért folyó közelharcot, a darabka szalonnával megvesztegethető brigádparancsnokok részrehajlását, az életben maradáshoz minimálisan szükséges feltételek megannyi részelemét és a túlélés egyéni manővereit, a rabok szívszorítóan leleményes ügyeskedését. Eszköztelen, ám markánsan rideg realizmussal szól tehát az író egyetlen napról, amely magában hordozza az ártatlanokra kiszabott büntetésidő végtelenségét, így mondva ítéletet minden megalázó, személyiséget megnyomorító, életet ellehetetlenítő diktatúrára. A kisregénynek -- tagadhatatlan irodalomesztétikai értékén túl -- dokumentumjelentősége is van, hiteles híradás az ötvenes évek szibériai lágereiről.

Virginia Woolf - Mrs. ​Dalloway
Egy ​ötvenes éveiben járó úrinő, Clarissa Dalloway, egy konzervatív politikus felesége London belvárosában sétálgat. Estélyt készül adni, amelyre meghívott jó néhány hírességet, köztük régi barátait, akikkel együtt töltötte vidéki birtokukon az ifjúkorát. - Egy fiatal hivatalnok, Septimus Warren Smith és felesége, Rezia is a belvárosban sétál, de ők sokkal fontosabb: terápiás céllal, Septimus ugyanis idegösszeomlást kapott a harctéren átélt borzalmaktól (nem sokkal az első világháború után vagyunk). - A belvárosban sétál, parkokban üldögélve eleveníti fel a régi időket, s rágódik házaséletének mostani válságán Peter Walsh, Clarissa régi hódolója, aki nemrég tért vissza Indiából. Az ő sorsuk - és még sokaké, ismerősöké, vadidegeneké - kapcsolódik össze ennek az érzésekből, érzékelésekből és emlékekből építkező regénynek sajátos világában, az ő egyéni, vissza-visszatérő s finoman változó dallammotívumuk olvad szinte zenei harmóniába, mire az utolsó mondat is elhangzik. A főtéma azonban Mrs. Dalloway - az ő alakja köré szerveződik a mű, ő az, aki mindenkinek másképp tűnik fel: hol régi reménytelen szerelemként, hol a konvenciók üresfejű rabjaként, hol felejthetetlen, noha sznob barátnőként, hol az életnek értelmet adó, sugárzó középpontként. Hangvilla ő, Clarissa, aki minden érintésre másképp rezeg, s a teljesség vágyva vágyott képzetét kelti az emberekben. Az írónőnek ez a műve ihlette Az órák című nagysikerű filmet.

Dosztojevszkij - A ​kamasz
Egy ​vidéki fiatalember felkerül a fővárosba. Túl érzékeny idegrendszere, különleges életfelfogása, hallatlan pénzvágya, szenvedélyes rajongó szerelme meghökkentő és kellemetlen kalandokba sodorja. Az író szinte félelmetes lélekelemzéssel fedezi fel, leplezi le a gondolatok, érzelmek, cselekedetek belsőő mechanizmusát. Felvonultatja kora társadalmának jellegzetes figuráit is: a regény bírálat, bírálata a pénz, a gazdagság után futó színes, kavargó tömegnek, amelynek méhében azonban már ott forronganak a tisztulást jelentő eszmék és áramlatok.

Edgar Allan Poe - A ​vörös halál álarca
Edgar ​Allan Poe 1809 - 1849 Költő, író, az amerikai irodalom klasszikusa, a világ egyik legismertebb és legnagyobb hatású elbeszélője, "A holló" című, magyarra is többször lefordított költemény szerzője. Novellái között megtalálhatjuk a fantasztikus irodalom, a detektívtörténet, a lélektani rémtörténet szinte minden alaptípusát. Kötetünk ezekből az írásaiból ad válogatást.

Lev Tolsztoj - Feltámadás
A ​regény alapgondolatát egy valóságban megtörtént bírói eset adta, amelyet az író ügyvéd barátjától hallott. A regény hőse Nyehljudov herceg, egy előkelő úr, akiben felébred a lelkiismeret, hogy egykori kedvesét, Katyusa Maszlovát a prostitúció fertőjébe kergette. A lányt gyilkossággal vádolják. Ártatlansága kiderül, ám formai hibák miatt mégis négyévi kényszermunkára ítélik. Nyehljudov, hogy jóvátegye bűnét, hajlandó lenne Katyusát feleségül venni, és hogy megossza vele büntetését, utánamegy Szibériába vezekelni. A századvégi orosz élet szörnyűségeit Tolsztoj a fogolykaraván szibériai útja során mutatja be. A társadalmi igazságtalanság bemutatása ellenére a regény mégsem nyomasztó olvasmány. Alaphangját az ember erkölcsi értékeibe, az egyszerű emberek jóságába vetett hit adja meg, s az, hogy a gonosz elleni harc egyetlen eszköze az erkölcsi tökéletesedés.

Vlagyimir Szorokin - A ​jég
A ​Mundruczó Kornél által rendezett színpadi változatban is nagy sikert aratott kultuszkönyv új kiadása. ,,...Ilyen ez a Szorokin. Fog egy eszmét, meg a Tunguz meteor jegét és megpördíti rajta az egész huszadik századot, de olyan pontosan és olyan elviselhetetlen kegyetlenséggel, hogy egyszerre hasít beléd az, ami szerinte lehetséges, és az, ami tényleg volt." Háy János

Lev Tolsztoj - Anna ​Karenina
Anna ​Karenyina bizonyára a legelevenebb a világirodalom valamennyi nőalakja közül: mind újabb filmekben, balettelőadásokban és musicalekben láthatjuk, jöhet bármilyen új hullám az irodalomban, új erkölcsiség a társadalomban, szexuális forradalom és feminizmus, az ő története valamiért nem avul el. Még egy népszerű orosz rapper is kérleli az egyik trackjében, hogy „minden jó lesz, nem kell a vonat alá ugrani”. Alakjának titka sokrétű; bizonyára benne van az is, hogy Tolsztoj, aki elementáris erővel és szexuális étvággyal vonzódott a szép nőkhöz (miközben a női szépséget és a szexualitást idővel egyre inkább bűnös dolognak tartotta), minden ízében elragadó hősnőt teremtett – szépsége, flörtölésének bája, gondolkodása, jelleme, tartása, lázadása korának erkölcsei ellen mind-mind jelentékeny, már-már félelmetesen elbűvölő. Pedig Tolsztoj eredetileg Anna alakján keresztül nevetségessé akarta tenni azokat a „nihilistákat”, akik a családot, a társadalom szilárd erkölcsi alapjait rombolják. Nem így sikerült, mert a Tolsztojban élő nagy művész nem engedte, hogy regénye tanmese legyen. A bűnös lélek a világirodalom legvonzóbb házasságtörő asszonya lett, a könyv pedig – Thomas Mann szavaival – minden idők „legnagyobb társadalmi regénye”.

Charles Dickens - Nehéz ​idők
"Láttam, ​amennyit ebből szem egyáltalán elviselhet, és elhatároztam, hogy az erőmtől telhető legsúlyosabb csapást e szerencsétlen teremtmények érdekében tartogatom." - Tizenhat évvel a Nehéz idők megírása előtt látogat el Dickens a közép-angliai és észak-walesi iparvidékre, s idézett levelében ad számot az ipari forradalom nyomában járó nyomorról és tulajdon felháborodásáról. A Nehéz idők elolvasása után úgy látjuk, hogy ezzel a regénnyel valóban akkorát ütött a század közepének angol tőkés társadalmán, amekkora csak az ő hatalmas erejéből telt.

Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij - Bűn ​és bűnhődés
Dosztojevszkij ​számára - írja Rosa Luxemburg, a forradalmár asszony - »kizökkent az idő«, amikor látta, hogy egyik ember megölheti a másikat. Nem lelheti békéjét, mert ismeri azt a felelősséget, amely ezért a szörnyűségért valamennyiünket terhel. Aki csak egyszer is átélte az ő Raszkolnyikovját... az többé sohasem rejtőzhet el a maga csigaházacskájába, a filiszterség és az önhitt egoizmus tojáshéjába..." A Bűn és bűnhődés a mély és tiszta szellemű, de ellentmondásokkal küzdő s meghasonlott lelkű géniusz legzártabb, legművészibb gonddal szerkesztett alkotása. Talán ezzel magyarázható, hogy világszerte a Bűn és bűnhődés lett életműve legismertebb darabja. A páratlan lélekábrázolás, az emberi jellemek szuggesztív erejű rajza, a magával ragadó stílus, a mesteri kompozíció, a kapitalista nagyváros sikátorainak, piszkos bérkaszárnyáinak, fojtott levegőjű odúinak szorongatóan hiteles képe az írásművészet halhatatlan alkotásai közé emeli művét. A "detektívregényből" így lesz klasszikus remek, minden idők egyik legmegrázóbb lélekrajzregénye.

Viktor Pelevin - Generation ​P
Babilen ​Tatarszkij a szovjet rendszer utolsó éveiben eredetileg költőnek készül, de amikor egyszercsak eltűnik a világból az „örökkévalóság” fogalma (s így mindenféle költészet értelmetlenné válik), a villámgyors meggazdagodással kecsegtető orosz reklámbizniszben talál munkát. Mivel a regénybeli Oroszországban már régóta nem termelnek semmit, külföldi termékekhez kell megtalálnia az orosz kulturális sajátosságokhoz legjobban illő jelképeket és szövegeket. S miközben Tatarszkij próbálja kiismerni a bizarr posztkommunista világot, melyet átszőnek a maffiakapcsolatok, még különösebb jelenségekkel kerül kapcsolatba: hol Che Guevara szelleme tart neki előadást a modern reklám filozófiájáról, hol az ókori Babilon mítoszai elevenednek meg kábítószeres hallucinációi során, s fejtik ki hatásukat mai világunkban. Tatarszkij végül ahhoz a céghez kerül, amely az orosz politikai életet „gyártja” – annak vezetői ugyanis, Jelcin, Lebegy, Zjuganov és a többiek már csak számítógépes animációval alkotott virtuális lények, csak a tömegmédiumokban léteznek, s mellesleg nagy nyugati cégek hatékony reklámfigurái. S ugyanakkor hasztalan minden erőfeszítés, hogy Tatarszkij – vagy bárki más – megtudja, milyen érdekek mozgatják ezt a világot, s kik döntenek arról, hogy milyen valóságot kell kreálni. Csak a szörnyű sejtelem lebeg minden fölött, hogy ez immár a világvége kezdete, mely „egyszerű tévéadás lesz”. S mint Che Guevara szelleme mondja: az isteni kegyelem „abban nyilvánul meg, hogy krematóriumok helyett televízióitok és szupermarketjeitek vannak”.

Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij - A ​Karamazov testvérek
Akárcsak ​a Bűn és bűnhődés vagy az Ördögök: Dosztojevszkij e legérettebb - s egész életművét betetőző - alkotása is egy valóságos bűntény elemeiből nőtt irodalmi remekké. Jellemeiben, történésében, filozófiájában mintegy összegeződik az író teljes élettapasztalata; a páratlan pszichológiai hitelességgel motivált bűnügyi történet kibontása során Dosztojevszkij bölcseleti és művészi nézeteinek végső szintézisét fogalmazza meg. A Karamazov család tagjai: az apa és fiai az erjedő, felbomló múlt századi orosz társadalom sorsának hordozói. "A régi, a vad, a féktelen Oroszország elpusztítja önmagát - írja a mű alapeszméjéről Sőtér István -, de felnő egy új nemzedék, mely a jóság, a szeretet, az emberiesség jegyében él majd, s begyógyítja a Karamazovok ütötte sebeket."

Vladimir Nabokov - Lolita
Sokféle ​pletyka és félreértés övezi a nálunk jobbára csak hallomásból ismert Vladimir Nabokovot és híres-hírhedt regényét, a Lolitá-t. E nevezetes könyv éppúgy végigjárta a maga kálváriáját, mint századunk más jelentős, a pornográfia vádjával illetett regénye, például Lawrence Lady Chatterley-je, vagy Joyce Ulysses-e. A félreértések legfőbb forrása a regény eseménytörténete. A Lolita főhőse-elbeszélője, Humbert Humbert, francia születésű irodalomkutató és elvetélt író, akit perverz vágyak gyötörnek. Hányatott múltat hagy maga mögött, s gyanús idegenként kóvályog Amerikában. A javakorabeli férfi jelenét Lolitával, szállásadónője tizenkét éves lányával való találkozása szabja meg. Humbert előbb a gyermek közelébe férkőzik, majd amikor az árvaságra jut, a gondviselője, rabtartója és rabszolgája, kínzója és áldozata lesz. A démonikus viszony hátteréül az ezerszínű és végtelen Amerika szolgál, az óceántól óceánig nyújtózó Újvilág, melyet a duett többszörösen végigutazik, mígnem Quilty, a titokzatos drámaíró elrabolja Lolitát, hogy a maga - Humbertnél nem kevésbé perverz - vágyait élhesse ki rajta. A szerelmétől, léte értelmétől megfosztott Humbert végül fölleli és megöli ellenség-hasonmását. Ez a hihetetlenül gazdag, irodalmi allúziókkal, utalásokkal, már-már rejtvényekkel átszőtt mű azonban sokkal több egy szerelmi-szexuális kapcsolat taglalásánál: ízig-vérig művészregény, amely metaforikus áttétellel művészet és élet, alkotói képzelet és nyers életanyag, művész és polgár viszonyát, azaz egy jellegzetesen huszadik századi témát dolgoz fel egy esztétikai életszemlélet jegyében.