Ajax-loader

További értékelések

Az alábbi értékelések a Moly.hu-ról származnak. A Rukkola értékelésekhez kattints ide.


robinson
3.0/5

Száraz. ​Jól indult, de rengeteget időz a Katalinnal való házasságon. Majd Boleyn Anna-val a kapcsolatukat elintézi pár oldalon, utána már csak kapkod. Ami jó, végig már gyerekkorától egy látomás kíséri Henrik életét, mint egy égi jel. Ami hol erősíti, hol a tragédiát vetíti előre. Mániákusan kiválasztott akart lenni, aki erős fiúkat fog nemzeni. Mint tudjuk, kevés sikerrel.
Tartalmában, stílusában Alison Weir könyvei mellett ez csak egy erős vázlat.
http://gaboolvas.blogspot.hu/2013/05/viii-henrik.html


D_Erika
3.5/5

Az ​értékelések elolvasása után nem fűztem túl nagy reményeket a könyvhöz. Kellemesen csalódtam, legalábbis az elejében. Izgalmasan, jól indult a történet, alig tudtam letenni. Aztán valahogy változott… Úgy tűnik, mintha kb a könyv felénél az író rájött volna, hogy túl sokat időzött eddig és jobb lenne “belehúzni”, hiszen még van néhány feleség hátra. Egészében jó ötlet ez az első szám első személy, de a második része olyan óriási léptekben haladt, mintha csak egy vázlat lett volna. Egyszer azért érdemes elolvasni.


szindilu
3.0/5

Érdekes ​volt abból a szempontból, hogy megismerhettem valamennyire Henrik gyermek- és ifjúkorát, ugyanakkor volt, hogy az író több évet átlépett és igazából annyi információt nem osztott meg velünk, mint amennyit elvártam volna. Jó volt viszont arról is olvasni, hogy hogyan találkozott és házasodott össze Katalinnal és milyen volt a házasságuk a kezdetekkor. Ebben a könyvben kicsit más szemszögből közelítette meg az író, hogy miért is hagyta el őt Boleyn Anna kedvéért. Míg más könyvekben főleg azt hangsúlyozták, hogy őrülten beleszeretett, addig ebben az írományban a vallásos oldal jobban előtérbe kerül, hiszen Henrik hitt abban, hogy nem lehet úgy kiválasztott uralkodó, hogy nem hagy fiúörököst, akit úgy vélte, Annától kaphat meg. A vége a történetnek nagyon összecsapott, néha már az az érzésem volt, hogy átaludtam részeket, pedig egyszerűen csak hiányosan volt megírva….


koppy
4.5/5

Nagyon ​tetszett a könyv, főleg, hogy a kedvenc stílusomban (E/1-ben) íródott. VIII. Henrik az egyik kedvenc történelmi személyem és ez a könyv a gyerekkorától a haláláig bemutatja őt. A negatívum benne, hogy elég nagy ugrások vannak néhol benne.


ditke3
4.5/5

Nagyon ​jó volt! Érdekes perspektívából láthatjuk VIII. Henriket. Egyesszám első személyben íródik a mű, és kicsit zavarosan a király előtt néha megjelenik egy szellem, vagy önmaga, vagy az ördög? És ki is vezeti, irányítja az életét? Minden hihető, színes, fordulatos regény. Erőteljesen csak az utód, a trónörökös születésére összpontosít a történet, nem bogozza a családi, politikai szálakat. Nem sarkítja ki a vérengzést, a lefejezéseket, csak a gyerek a cél.


maneki_neko
2.5/5

Csalódás ​volt. Rosszul szerkesztett és felépített könyv. Egyáltalán nem törekszik a teljességre. Henrik életének nagy részét kihagyja, viszont lényegtelen részleteknél hosszan időzik.


Olvastam ​már sokkal jobb könyvet is. Sietősen összecsapott munka. Van ahol sok a részlet, van, hogy az író éveket ugrik a történetben.


flamepetals
3.0/5

Lehet, ​hogy ott a probléma, hogy a Hunyadi után olvastam, amit imádtam. Ahhoz képest viszont ez elég gyenge és érdektelen volt. Valahogy nem fogott meg, bár a végén az a csavar tetszett.


GwenPage
4.5/5

Meglehetősen ​száraz olvasmány, döcögősen haladtam vele, de mivel rajongok ezért a korszakért, mégis csak végigolvastam. Kicsit többet vártam tőle, ennek ellenére tetszett, csak én is nagyon rohanónak éreztem.


← Vissza a könyv adatlapjára


Értékelések

Rukkola értékelés
-/5

Statisztika

22.0
átlagos pontszám i
0
aktív példány
0 példány értesítés alatt
0 prerukkolt példány
0 elérhető példány
0 eladó példány
0
stoppolás
0
folyamatban lévő rukk / happ

Címkék

Kollekciók