Ajax-loader

További értékelések

Az alábbi értékelések a Moly.hu-ról származnak. A Rukkola értékelésekhez kattints ide.


Ez ​a könyv hihetetlen, bár egy-két dolgot már jobban értek, időnként csak pislogok, hogy mi is van. De az író javára kell írni, hogy remekül tud mesélni. Ebben a történetben az Ezeregyéjszaka meséit szövi össze a gépekkel és űrhajókkal.
Két szálon fut a cselekmény – egyrészt Mieli és Jean (aki lehet, hogy nem is az igazi Jean, hihi) újabb akcióra készül az istennő megbízásából. Eközben a Földön, ahol szinte minden megsemmisült, él egy űrkori Seherezádé, Tavadudd, a káosz sivataga mellett, és dzsinneknek mesél.
Persze a két történet egy idő után összefonódik.
Műkedvelő sci-fi rajongóként mondom, hogy érdemes elolvasni.


csartak
4.5/5

Az ​Író az Alapítók felett áll. Elméje ragyogó, története magába ránt, a tudására szomjazol, érteni akarod. Ő a kezdet, ő a minden. Kódja hozzáférést biztosít minden egyes vírhez. A kód nem csupán karaktersorozat, hanem maga a tudás.
Értékelni kell, ezért a Halhatatlanná tevő, csodás és hangzatos nevű hajó fedélzetén ülünk egy hosszú díszített asztalnál. Az Író az asztalfőn ül, sármos fiatalember mosolyog ránk, keze egy Schrödinger-dobozon nyugszik. Felette a Nap lebeg, valami készül, apró szingularitások nyílnak, épp miután a rajonhajók elhúztak a Fősodrás irányába. Ott van velünk pellegrini az istennő, ő a manipulátor. Gúnyosan húzza el a száját, a poharáért nyúl, aminek fraktálkristályokat ver vissza a fénye. Igen, és itt van a csen is, ő a Tervező. Egyelőre mozdulatlan és néma. A két hszien-ku-ról nem lehet tudni mit gondolnak. A vasziljev szokás szerint türelmetlen. Mindegyik negyedik generációs gogol. És mind öregebb annál, mint el lehet képzelni. Lassan felém néznek, a vír megremeg, próbálok kicsire összemenni, én csak egy álmodó vagyok, és ez az álom. Így már egy gigászi nyüzsgő városban vagyok, aminek vízszintesek a falai, ködfátyol takarja el, és lenn a mélyben a gogolpiacok lüktetnek megállíthatatlanul, és a torony, ami Szobornoszt elméket szállít. A káoszkód sivataga lassan szivárog befelé, megállíthatatlanul elpusztíthat mindent. Testemen pecsétekkel ellátott köpeny van, a történetek s a bennük rejlő nevek jelentik a biztonságot. De nincs menekvés a nyüzsgő piac nem rejt el, a tolvaj itt van előttem, és kéri mondja el a történetem. Ez egy önmagába záródó hurok, tehát elkezdem.. Az Író az Alapítók felett áll..


Zseniális, ​ahogy az atomfizika szókincsét az Ezeregyéjszaka meséivel, egy egyedi és titokzatos mitológiával és egy roppant izgalmas kalandregénnyel kombinálja.


ViraMors
5.0/5

Egyszer ​volt, hol nem volt, a mestertolvaj, Jean le Flambeur, elhagyta a Marsot, és a Föld felé indult. Szellemmacskákat gyilkolt a Schrödinger-dobozban, önmagát kereste, és közben belevágott egy közel lehetetlen küldetésbe. Társai Perhonen, az űrhajó, és Mieli, az Oorton nevelkedett lány, aki felér egy kisebb hadsereggel. Nyomában pedig ott lohol a _Vadász_…
Egyszer volt, hol nem volt, Tavaddud Gomelez, a lány, aki a szörnyeket szereti, azt nem veszi észre, hogy tulajdonképpen szörnyekkel egy fedél alatt él, csak #azt hiszi, hogy# megy a saját feje után, néhanapján dzsinneknek mesél, és pillanatok alatt olyan játszmába keveredik, ami bőven túlmutat rajta, a családján, vagy a családjában betöltött fekete bárány szerepkörön…
Egyszer volt, hol nem volt, Hannu Rajaniemi ismét egy lenyűgöző történetet hozott nekünk. Színes, szagos, letaglózó, agyzsibbasztó. Virtuális valóságokkal átszőtt, poszt-apokaliptikus Ezeregyéjszaka meséibe burkolózott Föld, ahol léteznek dzsinnek és az igaz történetek fizetőeszközként működhetnek. Egymásba fonódó történetek sorozata a könyv, szédítően tarka és elképesztően gyönyörű. Ahogy haladtunk előre a történetben, szépen mélyültek tovább a karakterek, és megtudtunk ezt-azt a múltból is. Imádtam minden pillanatát, és nagyon szerettem elalvás előtt olvasni, a szokottnál sokkal élénkebb álmaim voltak utána. #Amikre persze sosem emlékeztem, csak a hangulatra, de már ezért is megérte :D#


Riszperidon
4.0/5

Jájj, ​jájj…. Még nem vagyok biztos, hogy a négy csillag nem csúszik feljebb eggyel!
A legfőbb gond az, hogy egy olyan időszakban olvastam, amikor estére mindig hullafáradt voltam. Jó tanács, Flambeurt ne olvass hullafáradtan! XD Mert még teljesen éber állapotban is előfordul, hogy csak pupillázol, hogy mit is akar itt most a kedves író!
Megint azt a bonyolult, egyedi világot kaphattuk, amit az előző kötetben is láttunk. Viszont itt nem ütött úgy mellbe, és nem tudom, hogy ezt is fáradtság számlájára írhatom-e, vagy arra, hogy az első kötetben kiderült, hogy az író elég elborult.
Mindenesetre sok új, szimpatikus, és kevéssé szimpatikus szereplőt is megismerhettünk, miközben állandó szereplőinkről is egyre több dolog derül ki. Flambeur már az első részben is kedvelt karakterem volt, és ez most tovább mélyült, meg hát egyre nagyobb szerelmem lesz! :D Külön szeretem azt, hogy ebben a kötetben még jobban előjönnek a finn utalások. Szauna, különböző kifejezések, amik igazából finnül vannak.
Végre tisztul a kép a csenek, gogolok, vaszilijevek körül is.
Mindenesetre nagyon várom, hogy a befejezésből mit hoz ki, csak ne sajnálnám közben, hogy a végére érek egy nagyszerű sorozatnak. Jean, Mieli, Perhonen, már most hiányoztok!


marschlako
4.0/5

Hát ​ez már sokkal jobban tetszett, mint az első rész. Bár a világ főbb vonásai nem változtak, a Földön játszódó ezeregyéjszaka-történet, vagyis Tavaddud szála megvett magának. Talán kicsit emberközelibb volt, mint az első kötet és a többi szál: a főszereplő egy fekete bárány, egy különc lány, nem pedig egy szuperhős, bár kétségtelenül vannak különös képességei, mégsem az a rendkívüli super/transhuman, mint a tolvaj. Maga a történet alakulása is kezdett érdekes lenni, szóval – míg az első rész után volt bennem némi bizonytalanság, hogy folytatni akarom-e ezt az egészet, most kifejezetten (s kíváncsian) várom a befejező részt.


Chöpp
5.0/5

Nem ​tehetek mást. Ezt nem értékelhetem máshogy, csakis 5 csillagra. Fékevesztett fantázia! Beépült az elmémbe, mint egy mesteri tolvajkulcs-kód.


Morpheus
4.0/5

Nem ​ájultam el ettől a történettől sem, illetve magával a történettel nincs semmi bajom, de a jövőbeli körítés nélkül oldalszámban igencsak soványka lenne. A többi csupán lélegzetelállító tűzijáték, amelyet minél jobban nem ért az olvasó, annál inkább azt hiszi, milyen remekmű. Bevallom természetesen, hogy sok mindent nem értettem én sem, és sok mindenre most sem kaptunk magyarázatot, persze minek is, hiszen egy bűvész nem árulja el a trükkjeit. Igen, Rajaniemi egy bűvész író, és én nem szeretem azokat az írókat, akik nem mondják meg előre, hogy “vigyázat, csalok”.
Mostanában sokat gondolkoztam a poszthumán életről, hogy milyen lehet létezni egy kvantumszámítógépben, hogy aki átalakul virtuális lénnyé, az vajon akarna-e újból emberi testre vágyni (mikor bármit le lehet modellezni a virtuális térben, akár a testérzeteket is, és olyanokat is, amelyeket el sem tudunk képzelni (például több mint három dimenziós lényként létezni)), vajon egy lény, amelyben egy virtuális idegimpulzus sebessége akár kétmillió-hétszázezerszer gyorsabb lehet ideális esetben, mint egy emberi vagy bármely biológiai lényben lefutó idegimpulzus, vajon bele akarná magát fagyasztani egy háromdimenziós emberi testbe? Biztos, hogy nem, és nem is vágyna rá. Ezek a lények a virtuális világban élnének, ahol egy emberi nap körülbelül 7000 évnek felelne meg, és ha a fizikai világra is hatást kívánnak majd gyakorolni, azt biztosan nem emberi testben fogják megtenni. Ezért is gondolom azt, hogy ha megjelennek a valódi MI-k, amelyek képesek lesznek megteremteni maguknak azt a sávszélességet, hardvert, amelyben akár csak ennek a sebességnek a töredékét el tudnák érni, az azt jelenti, hogy az emberiség lefekszik aludni egy emberi világban, és mire reggel felébred, már a technológiai szingularitásban találja magát, amelyben akár az a választás is felmerülhet (és előfordulhat, hogy erre a döntésre az emberiségnek csak órái (vagy percei?) lesznek), hogy poszthumánná válik, vagy kihal, vagy végleg elszakad a jövőtől. Ahogy ma egy ember nem akarna medúzaként létezni, miután tudja mi a különbség a kettő között, ugyanúgy nem akarna egy MI vagy egy poszthumán ember újra biológiai ember lenni. Ha az emberiség meg is maradna, a két civilizáció villámgyorsan és véglegesen kettészakadna. Ezt Dukaj az Extensa c. művében – sajnos nem a legjobban megoldva, de mégis zseniálisan – nagyon jól mutatta be. A két civilizáció akkor létezhet egymás mellett, ha meghagyják a Földet egyfajta rezervátumnak, és felkínálják a lehetőséget arra, hogy bárki halála előtt átléphessen a poszthumán létbe. De ettől lehetnek sokkal rosszabb forgatókönyvek is, csupán ahogy egy ember amikor építkezik elpusztít egy hangyabolyt, semmi jelentőséget nem tulajdonítva ennek a ténynek, ugyanígy egy számunkra érthetetlen és értelmezhetetlen civilizáció a Földből készíthet egy hardvert, amitől mellékesen kipusztul rajta minden élet, ami majd esetleg fut tovább egy virtuáltérben. Ennyi. Nem mellékesen, lehet, hogy a világunk ma sem más, mint egy kvantumszámítógépben futó szimuláció, amit jelenleg kb. annyira vagyunk képesek bizonyítani, mint hogy Isten létezik-e vagy sem. (És ha létezik, nem csupán a virtuális létezésünk végtelenül idegen programozója és futtatója, aki akár Descartes által oly zseniálisan megalkotott démona, aki nemcsak hamis világot láttat velünk, hanem a gondolkodásunkba is belenyúl folyamatosan.) :)


mandris
5.0/5

Miután ​kiolvastam a sorozat első részét, és összeállni látszott a világ, amelyben játszódik, és végre visszamenőlegesen sok mindent megértettem, naivan azt hittem, most már birtokában vagyok annak a helyismeretnek, és főleg annak a szókincsnek, ami ahhoz szükséges, hogy Rajaniemi ne tudjon engem kényelmetlen helyzetbe hozni. Tévedtem. Ha nem is az egész értelmezési folyamat – gogolok és Szobornoszt szerencsére ebben is voltak – de annak jelentős része kezdődhetett elölről. Nyilván ezúttal még motiváltabb voltam, hogy megfejtsem, tulajdonképpen, mi is folyik itt, mert most már tudtam – de legalább is bíztam benne -, hogy előbb-utóbb ezt is sikerül majd az elejtett információmorzsák révén dekódolni. Szó se róla, Rajaniemi nem könnyíti meg a dolgunkat. Bolygót váltottunk, és mintha univerzumot is. A Föld alapvetően más világ, mint a Mars, de nem kevésbé egzotikus és lenyűgöző. Egy hely, ahol dzsinnekkel és repülő szőnyegekkel találkozunk, és ahol a történetek csak akkor biztonságosak, ha igazak, egy hely, amely állandóan a káoszkód fenyegetésének van kitéve. Rajaniemi ezúttal is nagyot alkotott. Talán nem ebből a könyvből ismerem meg jobban világunkat és az embereket, de időnként nagyon kellenek az ilyen olvasmányok is. Szórakoztató irodalom felsőfokon.


Ha ​egyszer Rajanemi kiengedi a saját dzsinnjét a palackból, ott kő kövön nem marad.

A Kvantumtolvaj közben sokszor nem igazán tudtam, mi történik, elvesztem a sok új kifejezés között. Szerencsére ez a Fraktálhercegnél már jelentősen csökkent, sokat tisztult a kép, bár még itt is maradtak még kérdőjelek, de nekem ez most már hozzátartozik a sorozat hangulatához.
Nagyon szerettem, hogy ebben a történetben végre megismerhettük jobban Mieli történetét, ő vált a kedvenc karakteremmé. A tolvaj nekem a kérdőjelek egyike, akit még mindig nem tudok egyértelműen hova tenni. Perhonenről meg csak annyit, hogy nekem is kell egy ilyen hajó!

Mégis amit legjobban szerettem a könyvben, azok a Földön játszódó részek voltak. Pont úgy képzeltem el az egészet, ahogy a könyvborítón is szerepel, paloták mindenütt, persze a modern technológia rákfenéivel megfertőzve. Az Ezeregyéjszaka hangulata végig belengi ezeket a részeket, Tavaddud és a dzsinnek története mintha csak ebből a könyvből sétált volna át a Fraktálhercegbe.

Alig várom, hogy végre megtudjam, mi is lesz Jean le Flambeur történetének vége. Reményeim szerint nem csak olvasni, hanem érteni is fogom majd. :)


← Vissza a könyv adatlapjára


Értékelések

Rukkola értékelés
-/5

Statisztika

9.5
átlagos pontszám i
0
aktív példány
0 példány értesítés alatt
0 prerukkolt példány
0 elérhető példány
0 eladó példány
0
stoppolás
0
folyamatban lévő rukk / happ

Címkék

Kollekciók