Arisztotelész

Norbert Elias - A ​civilizáció folyamata
Ez ​az 1939-ben megjelent s a hatvanas években világsikerré lett munka hallatlanul gazdag, forrásértékű példaanyagon elemzi (a középkori udvari illemkódexektől 18. századi, szépirodalomban rögzült viselkedésformákig) az európai világszemlélet és magaviselet civilizálódását. Az értekezés szigorú tudományossága cseppet sem akadályozta, hogy a szerző olyan, ízig-vérig köznapi viselkedésformák között tallózzék, mint például a tüsszentés, a köpés, az étkezési vagy hálószobai jó modor stb. Norbert Elias - a példákból és elemzésükből kiindulva - impozáns civilizáció- és társadalomelméletet is felvázol, mely napjainkig is a viták kereszttüzében áll. A civilizáció folyamatát Freud interpretációjaként is lehet olvasni, hiszen kifejezetten freudi gondolat a civilizációt gátlásmechanizmusok kiépülésének látni. Elias azonban a freudi elméletnek inkább kritikusa, mintsem illusztrátora, ugyanis nem állítja szembe a társadalmiságot a viselkedések természeti meghatározottságával. Azt vizsgálja, miként alakulnak át a már meglévő társadalmi magatartáskódok, és miként eredményezi a magatartás átalakulása az egész személyiségstruktúra átalakulását: hogyan helyettesíti lépésről lépésre az egyénre nehezedő külső kényszert az önkényszerítés. És arra is rámutat, hogy mindez nem csak feltétele, de eredménye is a modern, erőszakmonopóliumon alapuló állam létrejöttének.

Adamik Tamás - Adamikné Jászó Anna - Aczél Petra - Retorika
A ​retorika elméleti és gyakorlati vetületeire egyaránt kitekintő tudományos kézikönyv a klasszikus diszciplína teljes bemutatására törekszik. A retorika több ezer éves történetének áttekintésével, a főbb fejlődési folyamatok kijelölésével és a fogalomtár rendszerszerű bemutatásával kezdődik a munka, amelyet azután a meggyőzés mint hatás és mint tulajdonság meghatározása, a hatás kiváltásának és létrejöttének, lehetséges megvalósulásának leírása, a szöveg és beszéd felépítésének tárgyalása, illetve a működéséhez szükséges elemek felsorolása követ.A könyv egyedülálló értékét adja a magyar retorikai tankönyv- és szakirodalom áttekintése és alapos vizsgálata. A kötetet közéleti kitekintés, valamint a retorika gyakorlati alkalmazásának területeit bemutató fejezetek zárják.

Letenyei László - Kulturális ​antropológia
Ha ​egy társaságban kulturális antropológiáról kezdünk el beszélni, akkor a hallgatóság többnyire távoli helyszíneken élő, egzotikus népek közötti izgalmas kalandokat vár. Bár mára a kezdetek egzotikus varázsa talán végleg elenyészett, ám a sok kalandból kikeveredve egy szakszerű diszciplína bontakozott ki. Ennek a történetnek jellemző alakja Claude Lévi-Strauss, aki Brazíliában a bororók között kezdte pályafutását, hogy onnan eljusson az elméleti alapok kidolgozásához. Ezt a történetet tekinti át közérthető formában Letenyei László. Művében mindvégig szem előtt tartja, hogy leendő olvasója minden akadályon átjutva követhesse őt a természet dzsungeléből az elmélet dzsungelébe vezető úton. A mű kitér az érintett kérdések hazai és/vagy közép-európai vonatkozásaira, s számtalan kalandos történet, valamint Anka Jánosnak (Coco) a kulturális antropológia történetének főbb szereplőiről készített grafikái teszik változatosabbá a szellemi izgalmakat.

Andorka Rudolf - Bevezetés ​a szociológiába
A ​jelen tankönyv több mint húszéves oktatási tapasztalat terméke, a rendszerváltás után végzett legfontosabb szociológiai vizsgálatok eredményeivel. A szociológia tudományának alapkérdéseit, a szociológia történetét és módszertanát tárgyaló első három fejezet után tizenhat további fejezetben egy-egy társadalmi jelenséggel foglalkozik. Röviden bemutatja a jelenségre vonatkozó elméleteket, a vizsgálatra használt módszertant, más országokban megfigyelhető tendenciákat. Részletesen tárgyalja a magyarországi helyzetet, s végül utal a jelenség társadalompolitikai eszközökkel való alakításának lehetőségeire. A szerző a makroszociológiától halad a mikroszociológia felé: a társadalmi szerkezet és az egyenlőtlenségek tárgyalásából indul ki, és az emberi viselkedés és a kultúra jelenségeivel fejezi be a szociológiai jelenségek bemutatását.

Bertrand Russell - Miszticizmus ​és logika
"Bizonyos ​dolgok, úgy látszik, kívül esnek az emberi életen, és méltók rá, hogy áhítatos tisztelettel viseltessünk irántuk. Mindig mohón kerestem az igazolást az általuk keltett érzelmekre. Részint nagyon nyilvánvaló dolgokra gondolok, amilyen a csillagos ég és a viharos tenger; részint arra, hogy milyen hatalmas, térben és időben, a tudomány univerzuma az emberiség életéhez képest; részint a személytelen igazságnak az épületére, és különösen az olyan igazságokra, melyek, miként a matematikai igazságok, nem pusztán leírják a világot, ahogyan az történetesen létezik. Akik a humanizmusból igyekeznek vallást csinálni, nem elégítik ki érzelmeimet, mert nem ismernek el semmi nagyobbat, mint az ember. És mégis, képtelen vagyok azt gondolni, hogy az emberi lényeken kívül bármi létezik a világon, amit értékesnek tudnék tartani. Értelmem tehát a humanistákkal tart, bár érzelmeim lázadoznak." Russell kései intellektuális önéletrajzában olvashatjuk ezt a vallomást. Az őszintén feltárt gondolati és érzelmi kettősség talán a szerző egyetlen könyvében sem nyilvánul meg olyan tisztán, mint ebben az 1917-ben összeállított tanulmánykötetben. A misztikus érzelem áradásának gátat vet a szigorú logikai elemzés, de az olvasó egy pillanatra sem felejti el, hogy a filozófia több, mint az emberi ismeretek logikai elemzése.

Jon Elster - A ​társadalom fogaskerekei
A ​mű bevezetés a társadalomtudományokba; áttekinti a modern analitikus és empirikus társadalomtudományok alapkérdéseit: Milyen mechanizmusok alakítják az emberi cselekvést és interakciót? Hol húzódnak a racionalitás határai, és milyen alternatívái vannak? Mi a normák és intézmények szerepe a társadalmi rend megszilárdulásában? A könyv témagazdagsága, könnyed stílusa és gördülékeny kifejtésmódja igazi csemege a szociológia, a közgazdaságtan, a politikatudomány, a társadalomfilozófia és a pszichológia iránt érdeklődő olvasók számára. Az 1997-es kiadás változatlan utánnyomása.

Michael Tomasello - Gondolkodás ​és kultúra
Vajon ​mi teszi az embert emberré? A nyelv, a munka, a gondolkodás, a társas élet világa? Tomasello különleges választ ad erre a kérdésre. Az embert az különbözteti meg a többi főemlőstől, hogy képes a másikra gondolni, képes kialakítani egy elképzelést arról, mik is a másik szándékai, és mi jár a fejében. Ez a gondolat- és szándéktulajdonító, ha tetszik: gondolatolvasó hozzáállás az a központi mozzanat, amely létrehozta a nyelv és a kultúra lehetőségét. A kulturális tanulás mint a másik koncepcióinak és szándékainak átvétele megelőzi a kultúrát magát, s éppen ez teszi lehetővé a kultúra kialakulását. Ez a szándéktulajdonító fordulat megjelenik a kisgyermek életében is: a mama gondolatainak kitalálgatása teszi olyan gyorssá és különlegessé a beszéd elsajátítását is. Tomasello könyve különlegesen nagy sikerű munka. Olyan szerző mutatkozik be benne, aki egyszerre a modern főemlőskutatás és a gyermeknyelvi vizsgálódás legkiválóbb szakembere. Provokatív gondolatait nem száraz elméletekben, hanem csimpánzokkal, majmokkal s persze kisgyermekekkel folytatott kísérletek tucatjaival illusztrálja. Olyan könyv ez, amely a pszichológusok mellett a szociológusok, filozófusok s pedagógusok könyvespolcán is ott kell legyen.

Immanuel Kant - Antropológiai ​írások
A ​Pragmatikus érdekű antropológia, Kant utolsó nagyobb lélegzetű írása, annak az előadás-sorozatnak a könyvvé formált változata, melyet harminc éven át évente megtartott, szélesebb publikum előtt és a maga feje után, kötelező (kormányzatilag jóváhagyott) sorvezető nélkül. Találkozni benne mindazzal, ami Kantot, túl a tekintélyen, amelyet a Kritikák szereztek neki, lebilincselő beszélgetőpartnerré tette a kortársak szemében: amit Kant összeolvasott, végighallgatott és kigondolt csillapíthatatlan kíváncsiságában az ember, az emberi esendőség és az esendőségek dacára mégiscsak bámulatra méltó emberi tehetségekről és fogékonyságokról. Bár az antropológiai előadások nem filozófusoknak vagy filozófustanoncoknak szóltak, mégis sok minden előkerül a könyvben a Kritikákból. Szó esik továbbá olyasmiről is, amiről a voltaképpeni filozófiai munkákban nem esett szó, ám ami Kantot azokban is szenvedélyesen érdekelte - egyebek közt nemünk esélye arra, hogy ne kelljen beismernünk, hogy "az eszes lényeknek ez a faja aligha érdemel tisztes helyet a többi (általunk ismert) lény között". A kötetben olvasható néhány kisebb antropológiai tárgyú írás, valamint egy bő válogatás az ízlést és a nem karakterét tárgyaló fejezetekhez készült jegyzetekből is.

Claude Lévi-Strauss - Strukturális ​antropológia
Lévi-Strauss ​bizonyosan se nem az első, se nem az egyetlen, aki a társadalmi jelenségek strukturális jellegét aláhúzta; eredetisége abban áll, hogy ezt komolyan is vette, és minden következményét rendíthetetlenül le is vonta” - Jean PouillonA két kötetben a következő írások olvashatók: • Struktúrális antropológia • Nyelv és rokonság • Társadalmi szerveződés • Mágia és vallás • Művészet • Módszer és oktatás problémái • Távlati képek • Társadalmi szerveződés • Mitológia és ritus • Humanizmus és humán tudományok.

Marcel Mauss - Szociológia ​és antropológia
"Kevés ​tanítás maradt oly ezoterikus, s kevés járt ugyanakkor olyan mélységes hatással, mint Marcel Maussé. Ennek a gondolkodásnak, amelyet olykor épp önnön mélysége tesz homályossá, ám folyvást villámok barázdálnak, e kacifántos eljárásoknak, amelyek mintha ide-oda tévelyegnének, míg a legváratlanabb ösvény egyszer csak a probléma velejéig nem vezet, csak azok tudják igazán fölbecsülni a termékenységet, s fölmérni is csak azok tudják, mennyivel is tartoznak neki, akik ismerték és hallgatták Mausst, az embert. [...] Mauss hatása nem korlátozódik az etnográfusokra, akik közül senki sem állíthatja, hogy kikerülhette volna, hanem kiterjed a nyelvészekre, lélekbúvárokra, vallástörténészekre és orientalistákra is, olyannyira, hogy a társadalom- és bölcsészettudomány területén egész fészekalja francia kutató adós neki valamilyen címen az iránymutatásért." Claude Lévi-Strauss

Ismeretlen szerző - Idő ​és antropológia
Olykor ​az antropológia tűnik a legambiciózusabbnak minden társadalomtudomány között, hiszen állítása szerint nem csupán arra képes, hogy az egész világot megértesse, hanem annak megértésére is, hogyan válnak állításai társadalmi tényekké. A társadalmi (biológiai) reprodukció és az anyagi, illetve szellemi termelés egyaránt az antropológia széles látókörébe esik, s gyakran elegendő, ha egy dolog létezik vagy megfogalmazható ahhoz, hogy annak legyen antropológiája is, azaz valamilyen összefoglalás erről, hogy az adott dolog milyen szerepet játszik az emberi elme által felépített világban. Ennek megfelelően azok az antropológusok, akik elfogadják választott tudományterületük szabályait, arra a következtetésre jutottak, hogy bizonyára az időnek is van antropológiája. Minden teremtményt meghatároz az idő a környezeti ritmuson keresztül és a szerves élet biológiailag elválaszthatatlanul korlátozó tényezőjeként. Mennyivel inkább igaz ez az emberekre, akik fogalmilag alkotják meg saját környezetüket, és akik érzékelik mulandóságukat, időkorlátaikat. Az antropológusok tehát mindig is kulturális jelenségként beszéltek az időről, mint olyasvalamiről, amit a társadalom, az emberek közötti kapcsolatok, gyakorlati és szimbolikus diszpozíciók alakítanak és határoznak meg. (Alfred Gell)

Vargyas Gábor - Dacolva ​az elkerülhetetlennel
E ​kötet írásai egy, a magyar és nemzetközi kutatásban eddig teljesen ismeretlen vietnami hegyi nemzetiség, a brúk kultúrájával ismertetik meg az olvasót. Szerzőjük egyike azon – kis számú – magyar etnológusoknak/kulturális antropológusoknak, akik Európán kívüli „törzsi” társadalmakban végeztek hosszú időtartamú terepmunkát. 1985–1989 között több mint másfél évet töltött a világ néprajzi-nyelvi-kulturális szempontból talán legkevésbé ismert területeinek egyikén, Délkelet-Ázsiában, a közép-vietnami felföldön, egy brú faluban. Kutatásait a brúkkal együtt élve, a nyelvüket megtanulva, „résztvevő-megfigyelés” révén végezte, ily módon belülről ismerte meg kultúrájukat és társadalmukat. Érdeklődése középpontjában a társadalomszerkezet és a vallás állt, különös tekintettel a sámánizmusra. Az antropológia látásmódjának szellemében azonban a brú kultúra számos aspektusát tanulmányozta, az etnikus identitás kérdéseitől a mértékegységekig, az agrárciklus „rituális technikáitól” a testről alkotott képzetekig, a közelmúlt vérzivataros történelmi eseményeiig. A tanulmányokon keresztül az olvasó koherens keresztmetszetet kap egy délkelet-ázsiai hegyi törzs kultúrájáról és társadalmáról.

Christopher Moore - Biff ​evangéliuma
Jézus ​születésének történetét jól ismerjük. Csakúgy, mint bölcs tanításait, dicső cselekedeteit és isteni önfeláldozását a harmincadik születésnapját követően. De Isten Fiának gyermekkoráról és felnőtté válásának történetéről senki nem tud semmit - Biffet, a Messiás legjobb haverját kivéve, akit most az Úr parancsára feltámaszt egy Raziel nevű botcsinálta angyal, hogy írja meg a saját evangéliumát. Úgyhogy Biff egy szállodai szobába zárva nekiáll elmesélni az elveszettnek hitt évek történetét. Senkit és semmit nem kímélve végre kipakol a maga sajátos stílusában (persze, hogy nem véletlenül törölték ki őt az evangéliumokból), és megosztja velünk, hogy hogyan is történt minden valójában, a betlehemi jászoltól egészen a Golgotáig. Biff evangéliuma tele van izgalmas kalandokkal, szerelemmel, varázslattal, gyógyítással, kung-fúval, halottkeltéssel, démonokkal és dögös csajokkal. De bármi is történjen velük, egy biztos: Biffet nem olyan fából faragták, hogy csak úgy szó nélkül hagyja a legjobb barátját keresztre feszíteni. Nem. Ő harcolni fog a végsőkig.

Samuel P. Huntington - A ​civilizációk összecsapása és a világrend átalakulása
A ​hidegháború után kialakuló politikai és ideológiai világhelyzetet elemző, a történelem lehetséges forgatókönyvét vizsgáló immár könyvtárnyi irodalomból hatását tekintve kiemelkedik Samuel P. Huntington 1996-ban megjelent könyve. Az amerikai politikatudós, a Harvard Egyetem professzora Francis Fukuyama gondolatait, „a történelem végét” hirdető elméletét bírálva jutott arra a megállapításra, hogy világunkat a szovjet kommunizmus összeomlása után nem a nyugati liberális demokrácia végleges diadala határozza meg, hanem a különböző vallásokon és kultúrákon nyugvó civilizációk összecsapásai. Más szóval, a sokak által egyetemesnek – a történelem végcéljának – tekintett vagy hitt „nyugati demokrácia” elterjedése helyett Huntington szerint arra kell felkészülnünk (s annak a jeleit látjuk már ma is), hogy a különböző kultúrák és civilizációk egymással jobbára összeegyeztethetetlen értékei és érdekei újra és újra konfliktusokat, hidegháborúkat és a civilizációs törésvonalak mentén föllángoló helyi háborúkat okoznak. S a Nyugat – pontosabban a nyugati civilizáció – puszta fennmaradásának az a feltétele, hogy elfogadja: érdekeit egy többcivilizációs világrendben kell érvényesítenie, s a modernizáció nem jelenti azt, hogy a kínai, a buddhista, a hindu, az iszlám, az ortodox keresztény vagy épp a még csak kialakulóban lévő afrikai civilizáció átveszi a nyugati – vagy amerikai – értékeket. Mert olyan illúzió ez, amely nemcsak a civilizációk közti konfliktusok békés rendezését nehezíti, hanem azt is, hogy a Nyugat – lemondva saját egyetemességének hitéről – megőrizhesse egyediségét.

Mircea Eliade - A ​szent és a profán
Mircea ​Eliade a vallást, ezt a szimbolikus létgyakorlatot tekinti a különböző kultúrák közötti közvetítő elemnek. Kutatásai mindenekelőtt azokra a nyelvi fordulatokra, illetve magatartásmintákra irányulnak, melyek egy valahai, illetve jövőbeni kulturális egyneműséget idéznek-ígérnek. Számára a vallásban az emberi lényeg mutatkozik meg, amely antropológiai sajátja minden halandónak, s úgy véli, az istenhit elegyítő vonzereje képes megszüntetni a kultúrfokok egyenetlenségeit. Eliade szerint a kultúra az egyén lelki jelenléte a mindenségben; az „örök visszatérés" hitéből az egzisztenciális egység visszaszerzésének reményét merítheti az individuum. Vallástörténeti kutatásaiban a lét egyneműségének mitikus hagyományát akarja újjáteremteni. Mircea Eliade 1907-ben született. A bukaresti, majd a kalkuttai egyetemen tanult filozófiát, történelmet és néprajzot. Rövid időre egyetemi oktatóként visszatért Romániába, majd az Antonescu-rezsim képviseletében diplomáciai szolgálatot teljesített Londonban és Lisszabonban. A második világháborút követően a Sorbonne-on tanított, és a párizsi Román Kulturális Központ elnöki posztját töltötte be. 1956-tól az óceánon túl, Chicagóban volt egyetemi tanár. Eliade 1986-ban, az Egyesült Államokban hunyt el.

Henry Chadwick - A ​korai egyház
A ​kötet a jeruzsálemi ősgyülekezetből megszülető és az 5. század közepén már nemcsak nyelvében, hanem teológiájában és hagyományában is két ágra: a nyugati és a keleti egyházakra szétváló kereszténység történetének fő vonalait mutatja be. A kiváló angol egyháztörténész arra a kérdésre keresi a választ, hogy Jézus követőinek kicsiny közössége hogyan vált az apostoli misszió, az üldöztetések, történelmi fordulatok, a teológiai és egyházszervezeti viták közepette világegyházzá, s mindeközben hogyan jöttek létre a későbbi évszázadokat meghatározó intézményei, a teológiai gondolkodást megalapozó dogmatikai döntései, a mindennapi életet átható sajátos hagyományai. Chadwick feltárja az egyház sokrétű és korántsem ellentmondásmentes kapcsolatát a zsidósággal, a hellén civilizációval, a római állammal és a pogánysággal.

James G. Frazer - Az ​aranyág
"Frazer ​a klasszikus brit etnológia utolsó képviselője (1854-1941). Élete és munkássága korszakot jelent a néprajztudomány történetében. ... Az Aranyágban arra tesz kísérletet, hogy felvázolja az emberi gondolkodás fejlődését a mágia, a vallás egymást követő lépcsőfokain keresztül egészen a tudományig. Egy ókori szokás - a Diána szentély papja (az Erdő Királya) elődjét megölve nyerte el tisztségét, amelyet addig viselt, míg ő maga áldozatul nem esett utódja kardjának - nyomába ered. A szokásra Frazer az ókori irodalomban nem talál kielégítő magyarázatot... ezért bejárja Ausztrália bozótjait, felkeresi az afrikai őserdők törzseit, részt vesz a mexikóiak, anjuk szertartásain, német és olasz városkák farsangi forgatagában és meghallgatja az öreg parasztok múlt idéző meséit. Végül nemcsak az Erdő Királya megölésének szokására hoz magával magyarázatot, de felvázolja az emberi gondolkodás történetét is."

Émile Durkheim - A ​vallási élet elemi formái
A ​vallási élet elemi formái a vallásszociológia-vallásetnológia (vallásantropológia) és az összehasonlító vallástudomány klasszikus alapműve, amely meghatározó befolyást gyakorolt a 20. századi kulturális antropológia fejlődésének egészére. Szerzője olyan végső, nagy kérdésekre keresi benne a választ, mint a vallás kezdete s eredete, az "elemi" vallások (animizmus, totemizmus) megnyilvánulási formái, a vallásos szimbolizmus természete vagy a vallásos rítusoknak a társadalmi szolidaritást és kohéziót megerősítő hatása. Noha a megjelenése (1912) óta eltelt több mint 90 évben számos nyelvre lefordították, magyarul most jelenik meg először, jóllehet Durkheim összes többi fő műve - azok, amelyek inkább a szociológia, mintsem a kulturális antropológia tárgykörébe tartoznak - rég beépültek már a magyar társadalomtudományi gondolkodásba. A mű megjelenése tehát máig fájó űrt tölt be: egyszerre fontos lépés a kulturális antropológia, az egyetemes valláskutatás, valamint a francia társadalom tudományok eredményeinke magyarorszái meghonosítása szemszögéből.

Arnold van Gennep - Átmeneti ​rítusok
A ​magyar társadalomtudományi könyvkiadás nagy adósságai közé tartozik a 20. század elejének klasszikus vallásantropológiai értekezése, Arnold van Gennep _Átmeneti rítusok_ című műve. Noha közel száz évvel ezelőtti (1909) megjelenése óta a rítuskutatás egyik alapművévé (és nyomában az "átmeneti rítus" fogalma mára általánosan bevett _terminus technicus_-szá vált, a magyar olvasóközönség számára mindeddig nem volt hozzáférhető magyar nyelven. Van Gennep felfogása szerint a rítusok általános kategóriáján belül az "átmeneti rítusok" olyan csoportot képeznek, amelyek az emberélet fázisaihoz és fordulóihoz (születés, serdülés, ifjúavatás, házasság, halál stb.), avval összefüggésben pedig az egyén egyik társadalmi státusból és szerepből a másikba való kerüléséhez kapcsolódnak - az ember biológiai és kulturális létét ily módon egységbe foglalva. A közös funkció, a biológiai és szociológiai átmenet megvalósítása és megünneplése szolgál magyarázattal e látszólag heterogén rítusok összetartozására, illetve - van Gennep által felfedezett - egységes sémájára: arra, hogy mindegyikük hármas sémán alapul (elválasztó, határhelyzeti és befogadó rítusok), s hogy az átmenetet gyakran materiális szimbólumok formájában (pl. küszöb, kapu) is megjelenik. Van Gennep műve egy évszázad társadalomtudományi kutatását előlegezi meg; az elmúlt száz év néprajzi, folklorisztikai, kulturális antropológiai, szociológiai és vallástudományi művei, M. Gluckman, V. Turner és mások rítuskutatásai az _Átmeneti rítusok_ fényében válnak igazán érthetővé és érzékelhetővé.

Victor Turner - A ​rituális folyamat
Turner ​(1920-1983) az amerikai antropológia egyik legfontosabb új irányzatának, a chicagói "szimbolikus antropológiának" egyik megteremtője volt, a különböző népek kultúráiban a szokások, ünnepek, a rítusok mélyreható elemzését adta. A rituális folyamat először 1969-ben jelent meg, s azóta klasszikussá vált. Innen idézik a "küszöbhatás" (liminalitás) vagy a "kommunitás" (kultuszokban megnyilvánuló közösség) fogalmát - ma már nem csupán a néprajztudományban, hanem a vallástudományban, a szociológiában és más társadalomtudományokban is.