Ajax-loader

További értékelések

Az alábbi értékelések a Moly.hu-ról származnak. A Rukkola értékelésekhez kattints ide.


csillagka
4.5/5

Kozmutza ​Flóra egy idealista fiatal lány volt aki a szerelmet kereste és a nagy Ő, aki nagyobb volt mint amit elképzelt. Naiv, ragaszkodó, megmentő álmokkal teljes illúziót épített egy beteg ember köré. Érdekes volt látni ahogyan a levelekből kibontakozó vágyakat, egy asszony jóval később a gyermekének meséli. Illyés Gyuláné elvesztette a naivitását, orvos lett, feleség és anya, a sok bántás és csalódás utána megtalálta a békét és nyugalmat. Az az állapotot ami szegény Attilának nem adatott meg, ahogy előtte-utána sok más nagy művésznek sem. Megint nem tudok jobbat mondani mit : “aki dudás akár lenni pokolra kell annak menni, ott kell annak megtanulni hogyan kell a dudát fújni”
Az igazi nagy zsenik nem lehetnek normálisok, mivel az alkotás olyan mély lelki folyamat ami sajnos felőrli az embert, és akkor jön a pótcselekvés vagy az elmegyógyintézet.
Nagyon érdekes életrajzi könyv, egy törékeny ember és egy alig nő kapcsolatáról.
Ui: Egy Judit minden költő életében benne volt ?


akire
5.0/5

Flórának ​igaza volt (és soha sem fogadta el sajátjának a hozzá írt sorokat), Attilának pedig (viszonzatlan) érzelmei és maradandó versei.

“Roskad a kásás hó, cseperészget a bádogeresz már,
elfeketült kupacokban a jég elalél, tovatűnik,
buggyan a lé, a csatorna felé fodorul, csereg, árad.
Illan a könnyü derű, belereszket az égi magasság
s boldog vágy veti ingét pírral a reggeli tájra.

Látod, mennyire, félve-ocsúdva szeretlek, Flóra!
E csevegő szép olvadozásban a gyászt a szivemről,
mint sebről a kötést, te leoldtad – ujra bizsergek.
Szól örökös neved árja, törékeny báju verőfény,
és beleborzongok, látván, hogy nélküled éltem."


GTM
-/5

Nem ​tudom értékelni. Nem is akarom. Egy tragikus sorsú géniusz teljes önfeltárulkozása, kétségbeesett kapaszkodása valakibe, akitől szeretetet kaphat, személyes vallomás a legbelső érzésekről, amit nem nekünk szánt. Ezek József Attila levelei. Bármennyire is érdekel, úgy éreztem magam olvasás közben, mint aki levéltitkot sért meg, más ember legbensőbb titkaiban vájkál.
Nem volt könnyebb élmény olvasni Flóra vallomását sem, az érzelmeit megregulázó, fegyelmezett narrációt, amit magára erőltet, hogy beszélni tudjon arról, amiről nem akar. Ami bizonyára fájó emlék, és amit érezhetően most sem szívesen oszt meg velünk. Olyan volt, mint egy kényszervallomás.
Nem a könyv értékét vonom kétségbe, csak azok táborához csatlakozom, akik túl személyesnek tartják a tartalmát ahhoz, hogy értékelni tudják.


Kezdetnek: ​
Nem vitatom József Attila munkásságát, hatalmasságát, csodás verseit, és mindent, amit írt.
Magam is nagyon szeretem, és bár nem kedvenceim a szerelmes versek, de középiskolás korom óta egyik legjobban csodált versem az Óda, a mai napig tudom szóról-szóra, úgy belém ivódott.
Közepére:
Végig azt éreztem, hogy Flórának szegénynek ez mennyire nyomasztó. Mindig is úgy véltem, hogy az ilyen típusú férfiaktól – persze nőktól is! – menekülni kell minél messzebbre. Úgy éreztem, Flóra nem beleszeretett, hanem csak sodródott az árral, mindvégig nagyon sajnáltam, és félve figyeltem vergődését J.A. karmai között. Mert rátelepedett, beleragadt, mint a bogáncs, kiszakíthatatlanul. Erőszakkal nem lehet szeretetet kérni-várni. Ez megmagyarázhatatlan ragaszkodás, ami súrolja a majomszeretet határát, különösen terhes lehetett egy szakembernek, aki látta, bár úgy hiszem későn vette észre a jeleket.
Későn, mert egyrészt naiv volt, másrészt tehetetlen, harmadrészt pedig ő maga is beteg. Bár szerencsére ő csak fizikailag.
Végére:
Nagyon megrázott ez a könyv, de örülök, hogy elolvastam. Tudtam, hogy beteg volt J.A. , persze, mert tanultuk, de ez most egy új világot nyitott meg számomra, amelynek nem biztos, hogy örülök.
Sajnáltam és sajnálom Flórát, akinek végülis beteljesedett a megjövendölt sorsa. Szerencsére nem jutott el odáig, hogy szánalomból hozzámenjen a költőhöz.
Zárásként:
Most is az motoszkál a fejemben, hogy csak tehetetlenségében maradt a költő mellett, többet nyomott a latba a szánalom-sajnálat, mint a valódi érzelmek. Amikor az ember akar, de nem tud menekülni, mert gúzsba kötötték a körülmények.


Anó
5.0/5

Illyés ​Gyula felesége, Kozmutza Flóra, kortársa volt (fiatalon)József Attilának, s szinte nekünk is – hiszen ezt a vallomást 1962-ben írta, majd 1980-ban és 1985-ben magyarázattal látta el, s sokak kívánságára e kis kötet újra megjelent.
Attila és Flóra barátságának, majd szerelmének története igaz és szívszorító.
Szépen indult ez az ismeretség, sok sétával, nevetéssel, őszinte beszélgetésekkel – egyre közelebb kerültek egymáshoz. Persze, aki “kapaszkodott”, az Attila volt – óriási szeretetéhsége és betegségének fel-fellobbanó rohamai erősen befolyásolta kettejük kapcsolatát.
Amíg Attila egészséges volt, derűs és bizakodó, sokat találkoztak, közös jövőjüket tervezték. Flórában azonban időnként kétségek ébredtek – igazi, erős társra vágyott, akire támaszkodhat – s egyre jobban látszott, ez nem Attila lesz. Hiszen ő maga sem nőtt fel egészen, anyjának idő előtti elvesztését sosem heverte ki igazán, talán azért szeretett időnként erőszakosan, követelőzve, amivel inkább elriasztotta magától az őt valóban szeretni, dédelgetni akaró nőket is. Flóra súlyosan megbetegedett, teste talán így jelzett, hogy mégsem Attila a neki való, egy életre szóló, igazi társ.
Mikor már-már rendbe jönni, gyógyulni látszott, a költőt teperte le a depresszió. Egyre ritkábban találkoztak, kapcsolatuk félreértésektől lett terhes, Attilát ráadásul félrekezelték, rengeteg fájdalmat okozva az amúgy is túlérzékeny költőnek.
Ez az írásán is látható – József Attila szép, tiszta írása egyre inkább eltorzult (Flóra a tőle kapott levelekből eredeti részleteket is bemutat a könyvben).
Amint Attila betegsége felülkerekekedett, kapcsolatuk kezdeti tündéri harmóniája elillant.
A költő leveleiben egyre több a szemrehányás, amiért a fiatal nő nem szereti őt eléggé, nem akarja őt igazán. Pedig Flóra így is, saját ellentmondó érzelmeinek szorításában is felvállalta volna őt, boldoggá akarta tenni. De nem lehetett anyja helyett anyja, s egyben szerelme is… Flóra hiába akart mindkét szerepnek megfelelni, Attila folyton váltakozó testi-és lelkiállapota kapcsolatukat felőrölte. Folytonos gyanakvások, kedélyhullámzások lettek jellemzők rá. Ugyanakkor gyakran hitegette Flórát, hogy meglátogatja, mégsem tette.
Flórának be kellett látnia, milyen súlyos is a férfi betegsége valójában.
Attila ijesztő rohammal reagált, mikor megtudta, hogy el kell hagynia a Siesta szanatóriumot és nővéreihez kerül.
Halálhíre tulajdonképpen nem is olyan meglepő az előzmények ismeretében, Flórát mégis iszonyúan letaglózta, majdnem maga is belepusztult.
Nagyon sokat okolta magát, sokan okolták őt és jövendő férjét is a költő halála miatt – ezért született ez a könyv is, magyarázatként leányuk és a világ számára.
“… Hányszor vigasztaltam, nyugtattam Attilát, hányszor volt bizakodó, boldog, és hirtelen, a legcsekélyebb ok nélkül ellenkezőre változott, ironikus lett, keserű, kemény, gyanakvó. Vajon csakugyan a reménytelen érzést kereste, a kielégíthetetlen vágyat? Valóban addig kutatott, addig forgatta a tényeket, míg ürügyet nem talált a keserűségre, a kétségbeesésre? Voltak a barátai közt, akik ezt állították. Én nem hittem, nem hiszem. Csak másképp mérte, érzékelte az életet. “Fény-árny -érzékeny aranymérlegen” (Szabó Lőrinc) Vártam őt egész nyáron. Ha akkor összeházasodhatunk, talán – ezt sem merem bizonyosan mondani – nem így végződött volna az élete?.." – írja Flóra.
Ezt már sosem tudhatjuk meg, de József Attilának talán ez volt a legharmonikusabb kapcsolata – de sajnos későn érkezett az életébe.


nola
-/5

Annak ​idején, mikor először olvastam ezt a könyvet nem figyeltem Flórára, csak Attilára. De most feltűnt, hogy valóban tárgyilagos, már-már túl rideg. Flóra le is írja, hogy soha nem írt igazi szerelmes levelet, hogy írásban mennyire távolságtartó volt, és hogy személyes találkozásaikkor melegebben, odaadóbban, érzelmesebben viselkedett, mégis különös nekem ez a tartózkodás. Nem tudtam megkedvelni, annak ellenére, hogy elismerem a nehéz helyzetét és többre értékelem ezt a visszaemlékezést sok más kétes visszaemlékezésnél, köztük József Jolán kissé hatásvadász, manipulatív írásánál. Különben meg a lényeg nekem úgyis maga József Attila és elsősorban a versei, az, amit ő maga akart hátrahagyni önmagából.


Nicky_
3.5/5

Muszáj ​azzal kezdenem, hogy József Attila mindig is a kedvenc költőim között szerepelt, igencsak előkelő helyen. A szomorú életútja, tragikus sorsa már az első pillanattól kezdve foglalkoztatott.
Flóra nem írónak született, de minden tiszteletem az övé, hogy megírta ezt a könyvet.
József Attila beteges ragaszkodása ehhez a nőhöz rémisztő. Sok mindennel lehet ezt persze magyarázni, de nem biztos, hogy erre szükség van.
Flóra az életét is feláldozta volna József Attiláért, ami igaz szeretetre vall, ezért támadni őt nem lehet, mindent megtett.
Megdöbbentő volt olvasni a könyvet, ennyire belelátni a részletekbe. Meghatározó és megrázó.
És mivel színházban is láttam az Én, József Attila című darabot, ahol nagyobb részleteket is idéztek a levelezésekből, így még nagyobb élmény volt ez a könyv. Kiegészítette a látottakat.


Rebane
3.5/5

Nem ​örültem, hogy elolvastam ezt a könyvet, nem jó egy emberről azt olvasni, hogy ennyire gyenge, elesett, sebezhető. Utálom sajnálni az embereket.
Ez a könyv egy olyan képet fest József Attiláról, ami alapján sose feltételeztem volna, hogy ilyen szép verseket is tud írni. Szimplán egy komplett idegroncs.
Másfelől sajnálom Flórát is, amiért magát hibáztatta, amiért egyáltalán megfordult a fejében, hogy azzal, hogy “feláldozza magát”, feleségül megy hozzá, megmentheti. Sajnálom, hogy ezt mások elvárták tőle.


Nagyon ​megrázó. Első gondolatom az volt, bárcsak, valamikor ennyire szeretett, szeretne valaki, mint Attila Flórát. A következő viszont, ez már beteges ragaszkodás. Nagyon nehéz erről a könyvről bármit is írni. Halmoztam a dolgokat. A levelek olvasása közben, olvastam a Flóra verseket.
Minden tiszteletem Flóráé. Ott maradt Attila mellett, és még az életét is képes lett volna feláldozni. A levelekből kitűnik, Attila mániákusan ragaszkodott hozzá. Ez már nem szerelem. Ez már a menekülés. A menedék keresése egy olyan világba, amiben békét, szeretetet, nyugalmat talál egy olyan ember, akinek az egész életét meghatározta, hogy sosem kapott annyi szeretetet, amennyire szüksége lett volna.


Beo
4.5/5

Sose ​olvastam még ehhez hasonló könyvet. József Attilla nem tartozik a kedvenc költőim közé, ezért nem is tudok róla sokat csak annyit ami a suliba kell. József Attila korán elvesztette családját ezért nagy a szeretet éhsége. Nagyon szerette Kozmutza Flórát és Flóra is viszont szerette. Flórának mint minden nőnek olyan férfire volt szüksége akire támaszkodhat… József Attila nem a legmegfelelőbb ember volt erre, betegesen ragaszkodott hozzá de lelkileg gyenge volt. A levelei érdekesek voltak, a művészek mint például a költők általában máshogy látják a világot mint mi ezért se tudtam sose azonosulni egy művésszel se. Van bennem művészi véna de nem ennyire, sose fogom megérteni mi késztet valakit az öngyilkosságra.
Egyszer el tudtam olvasni de most már tudom miért nem olvastam eddig ilyet.


← Vissza a könyv adatlapjára


Értékelések

Rukkola értékelés
-/5

Statisztika

9.7
átlagos pontszám i
0
aktív példány
0 példány értesítés alatt
0 prerukkolt példány
0 elérhető példány
0 eladó példány
0
stoppolás
0
folyamatban lévő rukk / happ

Címkék

Kollekciók