Ajax-loader

Illyés ​Gyuláné a hatvanas évek elején eredetileg a leánya számára vetette papírra József Attilával való megismerkedésének és kettejük kapcsolatának hiteles történetét. A Flóra-versek Múzsája József Attila utolsó hónapjairól szóló vallomását ismeretségük történetével egy időben vezetett naplófeljegyzéseire támaszkodva, “a tények lehető hű” leírásával írta meg, s kettejük történetébe helyezte el József Attila negyvenöt levelét is, amelyeket neki címzett a költő. Könyve ilyenformán a benne szereplő dokumentumok és a szerző igazmondó ars poétikája miatt a József Attila-irodalom egyik legfontosabb darabja.

A könyv először 1984-ben, könyvárusi forgalomba nem kerüló kiadásban jelent meg, majd az óriási érdeklődés láttán szerzője végül is beleegyezett, hogy a Szépirodalmi Könyvkiadó 1988-ban ismételten közre adja. A jelenlegi, ennek a változatlan szövegű újrakiadása, amely a József Attila Emlékévre, a költő születésének 100. évfordulójára készült.

Kapcsolódó könyvek

Értékelések

Rukkola értékelés
-/5

Statisztika

9.7
átlagos pontszám i
0
aktív példány
0 példány értesítés alatt
0 prerukkolt példány
0 elérhető példány
0 eladó példány
0
stoppolás
0
folyamatban lévő rukk / happ

Címkék

Kollekciók