Ajax-loader

Ez ​a könyv (mely a 2007-ben megjelent Közigazgatási jog II. címet viselő kötet aktualizált és jelentősen átdolgozott változata) a közigazgatási hatósági eljárásokra vonatkozó általános szabályokat dolgozza fel, a 2009. október 1-jétől hatályos jogállapot alapján. A kötet azonban nem egy Ket.-kommentár. Elsődleges célja, hogy felsőoktatási tankönyvként szolgáljon mindazok számára, akik joghallgatóként vagy igazgatási szakos hallgatóként ismerkednek a tárggyal. Emellett azonban minden gyakorlati és elméleti szakember számára hasznos eszközként kívánja bemutatni a közigazgatási jog e leggyakrabban alkalmazott területét. A győri Széchenyi István Egyetem Jogi Karán és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jogi Karán oktató szerzők nemcsak írnak róla vagy tanítják, hanem a tanítás mellett valamennyien alkalmazzák, használják az eljárási törvényt (közigazgatási jogalkalmazóként, ügyészként vagy bíróként). Ott, ahol egymástól jelentősen eltérő értelmezések is lehetségesek az egyes szabályok bemutatásakor, a szerzők igyekeztek érvekkel alátámasztani az általuk választott értelmezést. És ott, ahol annak helye volt, felhasználták a korábbi eljárási törvények (Áe., Et.) kapcsán kialakított, de ma is helyes megállapításokat.

Kapcsolódó könyvek

Értékelések

Rukkola értékelés
-/5

Statisztika

-
átlagos pontszám
0
aktív példány
0 példány értesítés alatt
0 prerukkolt példány
0 elérhető példány
0 eladó példány
0
stoppolás
0
folyamatban lévő rukk / happ
0
lezárult rukk / happ

Címkék

Kollekciók