A szingularitás korában intelligenciánk egyre inkább nem biológiai alapokra kerül át, és billiószor hatékonyabb lesz, mint manapság. Új civilizáció hajnalán járunk, amely lehetővé teszi, hogy meghaladjuk biológiai korlátainkat és megsokszorozzuk kreativitásunkat. Ray Kurzweil, a Google fejlesztési igazgatója évtizedek óta a technológia jövőben játszott szerepének legnagyobb tisztelettel övezett és legprovokatívabb vizsgálója. Régóta hirdeti, hogy a számítógépek hamarosan elérik a legmagasabb emberi intelligencia szintjét, A szingularitás küszöbén című könyvében pedig szemlélteti a feltartóztathatatlan evolúciós folyamat következő lépését: az ember és a gép összeolvadását, ahol az agyunkba ágyazott tudás- és képességbázis az általunk létrehozott eszközök jóval nagyobb kapacitásával, sebességével és információmegosztó képességével ötvöződik.
Kapcsolódó könyvek
Paolo Bacigalupi - A felhúzhatós lány
Az olajválság utáni jövőben a városokat a globális felmelegedés miatt megemelkedett tengerszinttől gátrendszerekkel védik, pusztító genetikai járványoktól retteg mindenki, és óriás lendrugókban tárolják az energiát, amelyeket tíztonnás óriáselefátok, megodontok erejével húznak fel...
Anderson Lake az AgriGen kalóriatársaság Bangkokba küldött ügynöke álcája szerint egy lendrugókat gyártó cég menedzsere, valójában azonban a független Thaiföld felbecsülhetetlen értékű, rejtett magbankját keresi.
Emikó genetikai tervezéssel létrehozott különleges teremtmény, "új ember". Bőre sima, mint a porcelán, mozgása a genetikusok jóvoltából darabos, akár egy felhúzhatós játéké. Egyszerre kutyaszerű engedelmességre kódolt szolga és szexjáték, aki azonban ki akar törni kiszolgáltatottságából.
Kettejük találkozása hamarosan egész Thaiföldet megrengeti.
Christopher Priest - A tökéletes trükk
Szédítő, viktoriánus hangulatú, díjnyertes regény két bűvészről és halálos ellentétükről, mely családjaik több nemzedékére hatással van. Vitájuk középpontjában egy bámulatos trükk áll, amit mindketten előadnak műsorukban. A varázslat titka egyszerű, ám az ellenfelek számára a valódi rejtély sokkal mélyebben rejtőzik.
A regényből nagy sikerű film készült.
Michio Kaku - A jövő fizikája
Képzeld el, milyen lesz a világ 2100-ban. A jövő fizikájában Michio Kaku elképesztő, provokatív és felvillanyozó képet ad az előttünk álló évszázadról. A könyv a világ több mint háromszáz olyan kiemelkedő tudósával készített interjún alapul, akik saját laboratóriumaikban már feltalálták a jövőt. Az eredmény az orvostudományban, a számítógép-tudományban, a robotikában, a mesterséges intelligencia, az energiatermelés és az asztronautika területén már zajló forradalmi fejlődés leghitelesebb és tudományosan pontos leírása. Kaku rávilágít a szigorú tudományos alapelvekre, megvizsgálja, milyen ütemű fejlődésre számíthatunk az egyes technológiák esetében, meddig mehet el a fejlődés, és melyek a végső korlátok és kockázatok. Óriási mennyiségű információ szintézisével izgalmas bepillantást nyújt a 2100-ig vezető évek várható eseményeibe. Mesél például érzelmes robotokról, antianyaggal hajtott rakétákról, röntgenlátásról, új életformák létrehozásáról és bemutatja a mesebeli űrliftet, amely egyetlen gombnyomásra embereket juttathat sok száz kilométerrel a földi légkör fölötti magasságokba. A jövő fizikája érdekfeszítő és rendkívüli utazás a lélegzetelállító tudományos forradalom elkövetkező száz évében.
J. R. dos Santos - Az isteni formula
Az Egyiptomi Múzeum lépcsőjén, Kairó kellős közepén, Tomás Noronhát megszólítja egy vadidegen nő. A neve Ariana Pakravan, iráni, és nála van egy régi, kiadatlan kézirat másolata. Ezen egy furcsa cím és egy rejtélyes vers áll.
A váratlan találkozás életveszélyes kalandokba sodorja Tomást, amelyek során belekeveredik az iráni nukleáris válságba és az Albert Einstein legfontosabb, ám befejezetlen tudományos felfedezése körüli bonyodalmakba.
Egy szerelmi történet, egy árulás, egy könyörtelen hajsza, egy spirituális keresés során jut el az olvasó minden idők legmisztikusabb felismeréséig. A regény a legfrissebb és leghaladóbb szellemű fizikai, kozmológiai és matematikai felfedezéseken alapszik. Az isteni formula megdöbbentő utazásra invitálja az olvasót; az úti cél az idők kezdete, az univerzum lényege, az élet értelme.
John Gribbin - Kozmikus körforgás
Csillagok porából állunk- de nemcsak mi, hanem minden általunk ismert élőlény is. A hidrogén kivételével a Földön előforduló összes kémiai elem- beleértve a testünket felépítőket is- csillagok belsejében keletkezett, és hatalmas csillagrobbanások következtében szóródott szét a térben. A természet azután újra felhasználja ezeket az anyagokat, és új csillagokat, bolygókat vagy éppen emberi testeket épít belőlük.
E könyv felidézi a csillagászat történetéből azokat az epizódokat, amelyek ehhez a megrázó felismeréshez vezettek. A történet az 1920-as években kezdődik, amikor a csilagászok felismerték, hogy a legöregebb csillagok szinte teljes egészében hidrogénből és héliumból állnak, vagyis abból a két ősi elemből, amelyek a Világegyetem születését eredményező Ősrobbanáskor keletkeztek. Ezután bemutatják az 1950-es és 1960-as évek kutatásait, amelyek kiderítették, miként „kotyvasztja ki” a kémiai elemeket a csillagok belsejében lejátszódó magfúzió. A történet leglényegesebb szereplői a szupernóvák, amelyekről csak a közelmúltban bizonyosodott be, hogy hatalmas csillagrobbanások. Az ezek nyomán keletkező kozmikus hamu szerteszét szóródik a mindenségben, hogy csillagok új generációi, bolygók és emberek alapanyagául szolgáljon. Amikor a szerzők figyelme a Világegyetem és a Föld kapcsolata felé fordul, meggyőzően adják elő, miként teremtett a világ fizikai szerkezete ideális feltételeket az élet kialakulásához.
Bereczkei Tamás - Evolúciós pszichológia
A mai pszichológia többféle módon keresi a megújulás lehetőségeit. Az evolúciós pszichológia az egyik legígéretesebb új szintézis. Bereczkei Tamás könyve ezen irányzat első magyar nyelvű szisztematikus feldolgozása: gazdag anyagot foglal össze az emberi viselkedésről. Ugyanakkor megőrzi az evolúciós pszichológia provokatív mondanivalóját, de úgy, hogy nem valamelyik doktriner irányzat hívévé szegődik. Számára a szintézis éppen a komplexitást jelenti. Hat részre tagolódik: Evolúciós pszichológia: egy új paradigma; Egyén és csoport; Párkapcsolatok; Szülői stratégiák; Elme; Kultúra. Több mint kétszáz ábra, valamint tucatnyi táblázat teszi szemléletesebbé a szövegben kifejtett mondandót.
John Gribbin - Schrödinger kiscicái és a valóság keresése
Ebben a lebilincselő érdekes könyvben John Gribbin, a népszerű ismeretterjesztő író a kvantumvilág rejtelmeit veszi szemügyre. A címben szereplő "kiscicák" Schrödinger híresen határozatlan macskájának a kölykei. A szerző gondolatban elviszi őket a Világegyetem átellenes végeire - kalandjaikon keresztül teszi szemléletessé a modern kvantumtechnika zavarba ejtő paradoxonait Igaz-e az, hogy egy fényrészecske két helyen is lehet egyszerre? Képes-e egy atom valóságosan egyidejűleg két különböző úton végigmenni? Megállhat-e az idő?
Gribbin elkalauzolja az olvasót az új tudományterület meghökkentő lehetőségeinek világába, így például megismerkedhetünk a feltörhetetlen "kvantumkóddal" és a Star Trek típusú teleportációs géppel.
John Gribbin - Az idő születése
Korunk egyik nagy tudományos talányának történetét tartja a kezében az Olvasó: a világegyetem korának titkát és a rejtély megoldását.
A XIX. században a csillagászok, a geológusok, és az evolúció kutatói először vetették fel, hogy – a Biblia tanításával ellentétben – a Föld és a Nap (legalább) néhány millió éves. A XX. század elején sok csillagász már hallgatólagosan azt tételezte fel, hogy a világegyetem végtelenül öreg. Az 1920-as években Edwin Hubble felfedezte a világegyetem tágulását. Ezt Einstein általános relativitáselméletével összevetve arra a következtetésre jutottak, hogy a Világegyetem történetének kellett, hogy legyen egy kezdőpontja – az Ősrobbanás. Hubble korai méréseit szóról szóra elfogadva azonban az derült ki, hogy a világegyetem fiatalabb, mint a Föld. Úgy tűnt, hogy Walter Baade az 1950-es évek elején fel tudta oldani ezt az ellentmondást, kimutatta ugyanis, hogy a világegyetem kétszer olyan nagy és kétszer olyan öreg, mint ahogy azt azelőtt feltételezték. Amikor azonban a csillagászok kezdték megérteni a csillagok működését, kiderült, hogy egyes csillagok öregebbek, mint maga az egész világegyetem. A csillagászat tudománya súlyos válságba került. Az 1970-es és 1980-as években nemcsak a munka, hanem a vita is folytatódott. A szakma nagy reményeket fűzött a Hubble-űrtávcsőhöz (HST). A HST mérései azonban 1994-95-ben szertefoszlatták ezt a reményt, ugyanis úgy tűnt, hogy a viszonylag fiatal világegyetem képét támasztják alá.
A HST mérései világszerte arra késztették a csillagászokat, hogy újult erővel keressék a titok nyitját. A Sussex Egyetemen (Nagy Britannia) John Gribbin és munkatársai új módszert dolgoztak ki a Hubble-állandó egyértelmű és pontos mérésére. 1997 közepén sikerült az áttörés. A HST adatait felhasználva sikerült bebizonyítani, hogy a világegyetem valóban öregebb, mint a benne található csillagok.
Az idő születése a hamis nyomok és zsákutcák félhomályos útvesztőlében az igazság felé araszolás hiteles története, amelyet az a ragyogó tehetségű tudományos író beszél el, aki kutató csillagászként maga is részese volt a döntő ütközetnek.
Brandon Hackett - A poszthumán döntés
A XXIII. század: az emberiség diadalútja a csillagok közé, kolóniák négy rendszer lakható bolygóin.
A technikai fejlődés töretlen; beépíthető implantok, planetáris net, kvantumchipekkel bõvített, sõt mesterséges tudatokkal ötvözött intellektusok – némelyek már többek őseiknél, poszthumánok.
A XXIII. század: az emberi kolóniák és az anyabolygó közti kulturális szakadékok mélyülnek. Az ötnapos földi háború hosszas civilizációs agóniába torkollik. A megalopoliszokban élők maradéka menekül; a kolóniák felé tartó űrhajók tucatjain milliók várják krioálomban egy új, jobb élet lehetőségét.
A Tau-rendszer bolygóján élő Eliott és Nicole a bevándorlókat szállító hajók érkezésével olyan események közepébe csöppen, melyek az emberi faj jövőjét örökre megváltoztathatják. Úgy tűnik, az események mintázata mögül idegen intellektus néz vissza az őt fürkészőkre. Ám akár saját változó lényegével, akár valami más, soha nem tapasztalttal szembesül, az emberiség először találkozik egy másik értelemmel.
Brandon Hackett - Isten gépei
Egyik pillanatról a másikra történt: 2027-ben a Nap eltűnt az égről. Helyén egy vörös törpecsillag ontja rőt fényét a Föld világos oldalára, míg a halott és fagyott sötét oldal fölött sosem látott csillagképek ragyognak. Az Ugrásnak nevezett jelenség oka ismeretlen, az emberi civilizáció beleremeg a sokkba: a napos oldali országokat menekültek milliói árasztják el, a világgazdaság összeomlik, az emberiség a túlélésért küzd. A pusztulásból azonban lassan új világ születik. Húsz év múlva a technikai fejlődés soha nem látott ütemre gyorsul, az élet friss és modern, a fiatal generációk számára a régi Föld már csak a legendákban létezik. Kerti Szófia, a genetikailag módosított budapesti lány és társai inkább a jövőbe tekintenek, ahol újabb fordulópont, a technológiai szingularitás várja az emberiséget. Egy esemény, ahol a fejlődés görbéje függőlegessé válik, amely mögé semmilyen előrejelzés nem láthat be, és ahol tudása az embert saját istenévé avathatja. De vajon valóban független-e egymástól a 2027-es Ugrás és a technikai fejlődés szédítő felgyorsulása, vagy a kozmikus színfalak mögött egy végletekig precíz kísérlet zajlik, melynek alanya maga az emberiség? A Zsoldos Péter-díjas Brandon Hackett új regényének hősei az általunk ismert emberi létezésen túl is elmerészkednek, hogy választ találjanak a rejtélyekre.
John Gribbin - Schrödinger macskája
A Schrödinger macskája ismerteti a kvantummechanika teljes történetét, a bármely kitalációnál különösebb igazságot. John Gribbin lépésről lépésre vezeti be az olvasót ebbe az egyre bizarrabb és lebilincselőbb világba, cserébe csak annyit kér, hogy nyitott elmével figyeljünk rá. Bemutatja azokat a tudósokat, akinek a kvantummechanika kifejlődését köszönhetjük. Szemügyre veszi az atomokat, a sugárzást, az időutazást, a Világegyetem születését, a szupravezetőket és magát az életet. Ebben a gyönyörűségekkel, rejtelmekkel és meglepetésekkel teli világban keresi Schrödinger macskáját - a kvantumok valóságát - miközben minden olvasó világosan megérti napjaink legfontosabb kutatási területét - a kvantummechanikát.
Stephen W. Hawking - Az idő rövid története
ÚJ, BŐVÍTETT ÉS ÁTDOLGOZOTT KIADÁS
Ez a könyv a XX. század klasszikussá vált, rengeteg meglepetést kínáló tudományos ismeretterjesztő munkája. Az ősrobbanástól az általános relativitáselméletig sok helyen próbára teszi a fantáziánkat, és kiszélesíti a Világegyetemről alkotott elképzeléseinket.
Volt-e kezdete az időnek? Folyhat-e visszafelé az idő? Végtelen-e a Világegyetem, vagy vannak határai?
Csak néhány kérdés azok közül, amelyeket Stephen Hawking klasszikussá vált mesterművében érint. Bevezetésként áttekinti a mindenségről alkotott legjelentősebb elméleteket Newtontól Einsteinig, majd elmerül a tér és az idő legrejtettebb titkaiban az ősrobbanástól a spirálgalaxisokon és az erős kölcsönhatáson keresztül a fekete lyukakig.
Az idő rövid története tömör és világos nyelvezete milliókkal ismertette meg az univerzumot és annak csodáit. Ez az új kiadás Hawking utolsó gondolatait is tartalmazza a határ nélküli elképzelésről, a sötét energiáról, az információs paradoxonról, az örökké tartó felfúvódásról, a kozmikus mikrohullámú háttérsugárzás megfigyeléséről és a gravitációs hullámok felfedezéséről.
Barabási Albert-László - Villanások
Vajon elkerülhető lett volna a Dózsa-féle parasztfelkelés?
Van-e összefüggés a madarak röpte és az emberek mozgása között?
Mennyire kiszámítható az emberi viselkedés?
Megjósolható-e tudományos módszerekkel a jövő?
Ezekre a kérdésekre is keresi a választ Barabási Albert-László, a hálózatok tudományának világhírű kutatója. Napjaink digitális eszközei a világot egy hatalmas kutatólaboratóriummá változtatták. A használatuk során hagyott elektronikus nyomok – a hangüzenetektől a netes rákeresésekig – egy olyan gazdag adatbázis összeállítását tették lehetővé, amilyet korábban elképzelni se tudtunk volna. Követhetővé vált a mozgásunk, döntéseink, az egész életünk. Ezeknek a nyomoknak az elemzése fontos felfedezéshez vezetett: a véletlen korántsem uralja oly mértékben az életünket, mint ahogy eddig gondoltuk. A könyv ennek a meglepő kutatásnak az eredményeivel ismerteti meg az olvasót. Miközben elméletét magyar és egyetemes történelmi példákkal is alátámasztja, a szerző megmutatja, hol ér véget az emberi viselkedésben a spontaneitás, és hol kezdődik a kiszámíthatóság.
Richard Dawkins - A valóság varázsa
A varázslatnak sok formája van. Őseink leginkább arra használták, hogy a világ érthetetlen jelenségeit magyarázzák meg vele, mielőtt tudomány választ talált volna rájuk. Az ókori egyiptomiak szerint az éjszaka akkor jön el, amikor Nut istennő lenyeli a napot. A vikingek szerint a szivárvány az istenek hídja a földi világba. A földrengéseket a japánok egykor az óriási harcsával magyarázták, ami a hátán hordozza a világot - és minden alkalommal, amikor megrázza a farkát, a föld remegni kezd. Ezek mind varázslatos, különleges történetek. Van azonban még valami, ami ennél is varázslatosabb: megtalálni az igazi választ ezekre a kérdésekre. Ez a valóság varázsa - a tudomány. A valóság varázsa seregnyi találó gondolatkísérlettel, lenyűgöző illusztrációkkal és megdöbbentő tények garmadájával segíti a természeti jelenségek megértését. Miből vannak a dolgok? Mennyi idős a világegyetem? Miért néznek ki úgy a kontinensek, mintha egy kirakós szétszedett darabjai volnának? Mi okozza a tsunamit? Miért van ilyen rengeteg féle állat és növény? Ki volt az első férfi, vagy nő? A könyv letehetetlen, látványos detektívtörténetként kalauzol végig a legkülönbözőbb tudományágakon, arra sarkallva az olvasót, hogy közben ő maga is gondolkodjon a tudósok fejével. Richard Dawkins, a világ leghíresebb evolúciós biológusa, és a tudományos oktatás egyik legszenvedélyesebb élharcosa egész karrierjét annak szentelte, hogy megismertesse a tudomány csodáit a felnőttekkel. Most azonban Dave McKean illusztrátorral közösen arra vállalkozik, hogy páratlan oktatói tehetségének segítségével minden korosztály számára elérhetővé tegye a tudomány varázslatos világát. Dawkins és McKean könyve valódi kincsesbánya mindazok számára, akik valaha is eltűnődtek azon, hogyan működik a világ. Olyan képes kalauz a világ titkaihoz, mely hosszú éveken át útitársunk lehet.
John Gribbin - A multiverzum nyomában
Egykor el kellett vetnünk az elképzelést, mely szerint a Föld a Világegyetem középpontjában helyezkedik el. Most egy ennél is mélyebb értelmű lehetőséggel kell szembenéznünk: talán maga a Világegyetem is csak a számtalan létező univerzum egyike. A multiverzum nyomában rendkívüli utazásra visz, amikor megvizsgálja a tudomány legalapvetőbb kérdéseit. Melyek a mi Világegyetemünk határai? Létezhetnek az általunk ismertektől különböző fizikai törvények is? Valóban léteznek más univerzumok is? Tényleg egy multiverzumban élünk?
Ez a könyv maga a kutatás – a végső kutatás-, amelyben a szerzők feltárják a valóság határait. John Gribbin megmutatja, hogyan gyarapodnak a bizonyítékok, amelyek szerint a Világegyetem ténylegesen több annál, mint amit látunk belőle. Végigkalauzol bennünket a különböző elméleteken, ismerteti, mi ezekben a közös és mire számíthatunk a jövőben. Lebilincselően izgalmas kiránduláson ismerteti meg az olvasót a kozmológia mai állapotával. Eközben Gribbin számba veszi a kvantumelmélettel, a gravitációval, a világunkat alakító alapvető kölcsönhatásokkal, az idővel és a sokdimenziós világgal, magával az anyaggal, valamint az ismert Világegyetem növekedésével és sorsával kapcsolatos legújabb elképzeléseket. Bepiullant a jövőbe is, ahol egy szép napon annak a lehetőségével találhatjuk szembe magunkat, hogy mi magunk is létrehozhatunk univerzumokat. Áttekinti az ezzel járó kockázatokat és ennek a rendkívüli, a képzeletet is felülmúló következményeit. John Gribbin napjaink egyik legnevesebb ismeretterjesztő írója. Legtöbb könyvét feleségével, Mary Gribbinnel együtt írja. John Gribbin asztrofizikusként végzett a Cambridge Egyetemen. Jelenleg a Sussex Egyetemen külsősként csillagászatot ad elő. Szabadidejében szívesen ír tudományos-fantasztikus történeteket is, könyveit a kertje végében álló pajtában írja.
Neil Gaiman - Sosehol
A világ és ami alatta van
Richard Mayhew egy fiatal üzletember jó úton a fényes karrier, szép feleség és kellemes élet felé... ami mind semmivé lesz, amikor egy bajba jutott lány segítségére siet. Jótette jutalmául a hétköznapi Fenti Londonból átkerül a baljós, sötét Lenti Londonba, az elveszett idők, elveszett helyek és elveszett emberek bizarr világába. Különös társaságba csöppen: Ajtó - a lány, akin segített - nemesi származású és szülei gyilkosát keresi; de Carabas márki kétes szívességeket behajtva éli még kétesebb életét; Vadász a világ legnagyobb szörnyeit hajszolja.
A csatornák és metróalagutak labirintusában velük kell boldogulnia Richardnak, hogy segíthessen másokon és így segíthessen magán is. Vajon megleli-e azt az életet, amelyet már jóval korábban elveszített, mint hitte?
Arkagyij és Borisz Sztrugackij - Borisz Sztrugackij - Lakott sziget
"A 22. század, az emberi civilizáció delelője. Megvalósult a csillagközi utazás csodája, és a galaxis benépesedett. A bolygók élik a maguk önálló életét, az egyetlen ellenőrző szerv a progresszoroké, akik a fejletlenebb kultúrák útját próbálják egyengetni. Makszim Kammerer, a zöldfülű szabad kutató a végtelent járja, újabb lakható, illetve lakott világok után kutatva. Amikor aztán egy űrbalesetet követően hajótörést szenved egy ismeretlen bolygón, egyáltalán nem biztos benne, hogy itt huzamosabb ideig elélhet az ember. Szétforgácsolódott birodalmacskák tengődnek az atomháború kínjait nyögő földjén, mindennaposak a mutációk, az eldugottabb vidékeken pedig még mindig a hajdani idők hadigépezetei szedik áldozataikat. Vajon sikerül-e újból egy néppé, szerves egésszé kovácsolni a pártoskodó kiskirályok által szédített tömegeket, vajon létrejöhet-e még működőképes társadalom a politika szörnyetegeinek meddővé vált harcterén? A Sztrugackij testvérek egykor mind nálunk, mind hazájukban betiltott regénye a világ SF-irodalmának igazi gyöngyszeme, és mondanivalója szerencsére (vagy sajnos) éppolyan időszerű, mint megírásakor. Ezt igazolja az is, hogy Oroszországban idén mutatták be kétrészes, monumentális filmváltozatát, amely talán idővel eljut a hazai mozikba is."
John Gribbin - Egyedül vagyunk!
Az Egyedül vagyunk a Földről és a Világegyetemben elfoglalt helyének jelentőségéről szól. Tárgyalásmódja merőben új felfogású és provokatív. Számíthat valamit is egyetlen bolygó a Mindenség végtelenjében? John Gribbin arról győzi meg az olvasót, hogy igen! Érvelése szerint annak köszönhetjük létezésünket, hogy 600 millió évvel ezelőtt egy "szuper üstökös" csapódott a Vénuszba. Ez azonban a történetnek csak egyik része, csupán egyetlen a csillagászati és geofizikai érvek közül, amelyek mind a Föld különleges volta mellett szólnak.
Gribbin elsőként foglalja szerves egységbe annak a kozmikus eseménysornak az elemeit, amelyik a Föld sorsát döntően alakította, lehetővé téve intelligens civilizációnk kifejlődését - egy olyan civilizációét, amilyen Gribbin álláspontja szerint nincs még egy a Tejútrendszerben. Még ha a Földhöz hasonló bolygók gyakoriak is, sőt maga az élet is sokfelé előfordul a világegyetemben, olyan intelligens, technikai civilizációt, amilyen a Földön kialakult, sehol másutt nem találunk. Ha az emberiség túléli a jelenlegi környezeti válságot, akkor az egész Tejútrendszert otthonává teheti. Ha nem, akkor pusztulásunk a szó szoros értelmében egyetemes jelentőségű esemény lesz.
John Gribbin az egyik legkiválóbb és legjobban érthető kalauzunk a tudomány nagy kérdéseiben. Ebben a könyvében mindezek közül a legnagyobbat, a legizgalmasabbat, és a leginkább zavarba ejtőt boncolgatja: miért vagyunk itt, hol van a helyünk a Világegyetemben - és van-e egyáltalán jövőnk.
George R. R. Martin - Királyok csatája
Hogyan veszi fel a küzdelmet a világ másik végére száműzött királynő a szétesett és megosztott birodalom felett uralkodó gonosz démonok és gyilkosok ellen? Ki is valójában a titokzatos, álruhában rejtőző kisfiú? A Jó vagy Rossz képviselői nyerik meg végül a legöldöklőbb, legkegyetlenebb csatákat? Sikerül-e a szörnyű káoszt újra békévé varázsolni?
A Királyok csatája a vad mulatságok és véres megtorlások világába repít el bennünket. Ebben a mesében fivér fivér ellen támad, éjszakánként pedig félelmetes kísértetek suhannak át a lombok közt. A káprázatos Holdhegység sziklái közt vademberek, veszedelmes boszorkányok és méregkeverők ereszkednek le, hogy feldúlják az addig békés vidéket.
Vérfertőzés és apagyilkosság, alkímia és merénylet - e kegyetlen világ dicsőségének ára csak a vér lehet.
A Királyok csatája merész, ötletes és bámulatos képzelőerővel megalkotott regény, kápráztató szépség és határtalan bűvölet hajtja át. Hamisítatlan és felejthetetlen izgalom - elejétől a végéig.
George R. R. Martin - Varjak lakomája
A XXI. század által generált digitalizáció, a modern éra által minden elérhető közelségbe került. De vajon igaz-e ez letűnt vagy kitalált korok és legendák, ködbe burkolózó hősök, emberszabású és szörnyszülött alakok tekintetében is? Már Frodó történetei is arról tanúskodtak, hogy ez a sötét középkor árnyaiból táplálkozó, ősidők mondavilágát "megéneklő" műfaj igencsak vonzza a maga elérhetetlenségével, megfoghatatlanságával a mai embert. És most itt van George R. R. Martin, aki a trilógiának indult Tűz és jég dala sorozat negyedik köteteként megjelent Varjak lakomájában újabb lenyomatát adja ezeknek az időknek. A Trónok harcában megjelenő, az ősi királyságot szétszakító kegyetlen erők, a Királyok csatájának kísértetei, vademberei, boszorkányai, a Kardok viharának a másvilágról előretörő inváziója után a ciklus negyedik kötetében Martin ismét egy sokszereplős, tabudöntögető fantasy-opusszal rukkolt elő. Az 1996-ban elindított, immár tetralógiává bővült sorozat most megjelent kötetét legjobban a könyv utószavának szerzője, Stemler Miklós foglalja össze: "Szemben a legtöbb populáris fantasyvel, ahol a közékori háttér csupán díszlet, amely előtt jobban vissza lehet mondani a Tolkientől tanult, ám teljes egészében soha el nem sajátított leckét, Westeroson a lovagi csillogás mellett jelen vannak a nyomor és a társadalmi különbségek is. Míg Tolkien elsődleges kiindulópontja az ógermán mitológia - pontosabban annak megmaradt töredékei voltak..., addig Martin inspirációit középkori eseményekből merítette, elsősorban a Rózsák háborújából."