Ajax-loader

További értékelések

Az alábbi értékelések a Moly.hu-ról származnak. A Rukkola értékelésekhez kattints ide.


csillagka
5.0/5

I{{lyen ​könyvek megmozgatják a fantáziámat.}}
M{{ilyen már azért ahogyan vége, megint nincs befejezve, szerencsére van folytatás}}
Á{{tjárás még nem történt meg és kik ezek a kis emberek?}}
D{{e gondolom, majd kiderül, és hogy miért is van ott az a két hold.}}
T{{engo és Aomame külön világban ragadt? vagy nem? }}
A{{z nem volt tiszta, pedig figyeltem.}}
M{{urakami mesterművet alkotott.}}


Bélabá
5.0/5

Nem ​leszek túl hosszú, mert a trilógia első része volt csak meg. Annyira tipikus modern japán könyv, hogy na! Komolyzene, matek, irodalom, erotika, ezek a témák szoktak szerepelni a mai japán irodalomban. Kicsit hajaz az író Kurblimadarára, Vatanabe Japán szeretők-jére, Higasino krimijére a témáit tekintve. Jól tagolt – nagyjából húszoldalas fejezetek, olvasmányos, magába szippantó. Mini novellafüzérek viszik előre a történést és külön tetszik a párhuzamos Aomame – Tengó paralell sztorimesélés. Nem tudom hova fogunk jutni a végén, de nagyon érik a kedvencelés. Ez a kötet 4,7 pont és 5 csillag.

Első látszatra Murakami Haruki sablonos írónak látszik, meg másodjára is. Sablonos, de egyáltalán nem unalmas. Ugyanazok a témái, ahogy olvasom a többi könyve fülszövegét. Egy nagy fanja akár meg is erősíthetne ebben a hitemben. :)
Férfi-nő kapcsolat, szerelem és erotika, misztikum, matematika, zene. Eddig csak a Kurblimadarat olvastam, de egyes részeknél megcsapott a déja vu érzés. Bizonyos részletek kísérteties hasonlóságot mutatnak az 1Q84-gyel.
Bevallom, nem szeretek spoileres értékeléseket sem olvasni, sem pedig írni. Az valahogy elvesz az élményből, ha nem jól csinálják… Egy kicsit kivételt teszek, de nem fogom lelőni a poént. Nem is lenne könnyű, elég nehéz elmesélni a történéseket, amik szerteágaznak a három kötetben. Annyit mondok csupán, hogy megpróbáltam könnyed „szemmel” olvasni és nem elmerülni a komolyabb mondanivalóban. Mert utóbit is lehetne. Sőt! Komoly olvasatban nagyon is életszerű témák jönnek elő. Csak kettőt mondok [spoiler] bérírás valamint szekták és perverz dolgaik [/spoiler], ezek bárhol megtörténhetnek a valóságban is. A misztikus eseményekbe nem megyek bele, az úgyis kibontakozik a kötet végén. Egy kicsit már sok is volt nekem, nem vagyok nagy fantasy fan. Legyen elég ennyi.
Az első kötet „forradalmi felismerés” ráhatása, miszerint az író sablonos, ez a könyv kicsit túlírtnak és lassúnak hatott. Emiatt adok 4,5 csillagot és 4,6 pontot. Természetesen folyt. köv a záró résszel.

Ez volt a második trilógia, amit Murakami Harukitól olvastam. A Kurblimadárnál jobb, kiforrottabb és kerekebb sztori volt. Az időnként mesébe hajló elemeket tartalmazó történet a harmadik kötetben szépen kibomlott, mint a gubó. Nem sokszor olvasok ennyire kerek sztorit, szerintem minden a helyére került. Különösen tetszettek a részletes karakter ábrázolások. Jó húzás volt belevágni a lecsóba egyből, Usikava nyomozása is jót tett a történetnek. Azt gondolom mindenből a kellő mennyiség került a regénybe és nem sok hibapontja akad. Az első kötetnél is jobbnak gondolom ezt a részt, így 5 csillagot (4,8 pont) adok. Kedvenceltem a sorozatot. Aki szereti a fantasyba hajló hosszú és kerek sztorikat, az ki ne hagyja.


csartak
4.0/5

Nehezen ​kezdtem neki, mert ugyancsak terjengős három részben van megírva. De ugyanakkor tudtam, nem fog untatni, ismerem már a stílusát. Murakami egy sima hétköznapi tevékenységet is érdekesen ír le, mint pl. hogy milyen vacsorát készít a szereplő. Minden részletes, ki milyen ruhát visel, és hogyan néz ki. A szereplők különcek, nem igazodnak a normákhoz, esetleg kényszeresek. A szex ismét szabadon szárnyal. A lassú cselekmény miatt még nem kerültünk nagyon közel a little people világához, még csak a felszínt kapargatjuk. Viszont sokszor vettem észre ismétlést. Ezt még nem tudom mire vélni, még gondolkodom rajta, hogy szájbarágás, vagy nagyon ráért.

Van benne valami, amitől folyton olvasni kell, és … ezerkülöncszáznyolcvannégy hangulatba kerülünk, légből szőtt gubókon jár az eszünk, a Hold sem ugyanolyan már.. A vége nagyon hatásos, így nincs megállás, el is kezdtem a harmadikat.

Ma éjjel valami brutális rosszat álmodtam. Össze vagyok kötözve, agóniában fetrengek. Mikor megébredtem, tudtam hogy a könyv miatt volt ez, mert épp elalvás előtt olvastam.
Hosszú az út, amíg minden darabka helyére kerül ebben a történetben. Aprólékos cselekvés leírások, különös helyzetek kísérik végig két ember találkozását. Murakami nagyon közel helyezi az olvasót a szereplőkhöz. Azt is tudjuk, ki mikor vágja le éppen a körmét. Igazából nem tudom eldönteni, hogy ez zavaró vagy sem, mert közben tele van szimbólumokkal, misztikummal. És ez a lényeg, ez mellé kerül egy jól kibontott történet 1Q84 világáról. Nekem tetszett a befejezés, teljesen logikus volt.
A történet legabszurdabb része számomra az NHK díjbeszedő megjelenései voltak. Remélem soha nem fogják úgy verni az ajtómat, mint az tette. :)


Chöpp
4.5/5

Nem ​is tudtam, hogy ennyire hiányzott egy Murakami Haruki!
1. kötet:
Most, hogy elolvastam, és nagy nehezen rávettem magam, hogy ne vegyem le a másodikat a polcról (ne kérdezzétek, nekem ez jön be), finom, lágy megnyugvás érzés ölel körül, annak ellenére, hogy megfáztam és a fika már kicsípte az orromat, enyhén érzékeny a bőröm és két témazárót kellett összeállítanom egy óra alatt. Szóval Haruki ilyenekre képes. Nagy botorság lenne lebecsülni!


Nagy ​bajban vagyok ezzel a könyvvel. (Itt három könyv, és fizikailag is annyi, de 1 regény.)

Egyrészt teljesen el vagyok alélva és ájulva (az alél túlzás, de olyan jó szó), alig bírtam letenni a könyvet, napi 100-200 oldalakat olvastam belőle, másrészt meg dühös vagyok Murakamira. A Birkakergetőben már bebizonyította, hogy nagyon jól tud írni, egyszerű, raymondchandleri magasságokban, itt meg hirtelen úgy tűnik, hogy ezt elfelejtette. Úgy voltam a könyvvel, mint a benne szereplő Légből szőtt gubóval Komacu: odaadtam volna Tengónak, hogy írja át, mert a sztori zseniális, de a megírás pongyola, rossz.

1: lehetett volna húzni belőle, nagyjából 50-100 oldalnyit (!)
2: önismétlések, lásd 1. pont
3: felesleges részek

Ezért vagyok nagyon dühös Murakamira, ennyire nem szabad elrontani egy könyvet, ami ilyen jó. Nem nagyon rontotta el, hanem csak kicsit, de akkor is. Ilyen történetet más nem tudott volna kitalálni, csak ő. Vannak benne üresjáratok, ez a baj. Ilyen hosszú történetet nehéz kezelni, kell a téglák közé valami, hogy ne legyen olyan tömény, a szószba kell még valami, de az a valami legyen jó, és ne legyen üresjárat. Ejnye, Mr. Murakami!

Érződik, hogy egy nagyon jó íróval van dolgunk, és egy nagyon jó könyvvel. Sokszor volt ötös, de párszor bizony hármas alá is volt. A sztoriban nincs üresjárat, csak a szövegben. Ráfért volna egy lektorálás.

De elég ebből, végül is lehet, hogy újra fogom olvasni, mert elvarázsolt, két hold meg minden, nem csúszik át olcsó misztifikálásba (vagy hogy mondják ezt), az izgalmas részek se közhelyesek, és a végén megint nyitva marad pár kérdés, amit én nagyon szeretek. Az ember szinte fanfictionöket írna hozzá, már ha azoknak lenne valami értelmük (szerintem semmi). Közben győz a szeretet, mint ahogy a valóságban is, mármint ha segítünk neki meg hagyjuk, hogy győzzön, de a világ így se sorolható be se a jóba, se a rosszba. Aomame vajon jó ember? Vagy a Madame? Tamaru? Emberek halála tapad a kezükhöz. Embert ölni pedig semmiképpen nem szabad. Talán csak ha az az ember kéri, nem tudom. És vajon az Előfutár mit akart Aomamétól? Kicsoda Fukaeri? Dóta vagy maza? Mit keresett ott az a gubó “Macskavárosban”?

Ez egy olyan könyv, hogy a legmagasabb rendű irodalom, de ponyvaként megírva. Én szeretem a jó ponyvát, éljen soká Rejtő Howard meg Raymond Chandler, de ezek az üresjáratok itt nem rejtősek voltak, hanem inkább egy kezdő 15 éves írónak az üresjáratai. Mintha nem is egy 60 fölötti író írta vona, aki mögött már ott van jópár könyv. De olvassátok el, még így is érdemes. Gondoljatok be, milyen jó lehet, ha még így megírva is nagyon jó.


jehuka
5.0/5

Nehezen ​találom a gondolataimat. Még teljesen új pálya számomra a kortárs japán irodalom. Azt tudom, hogy eddig nagyon tetszik, teljesen magába tudott szippantani a könyv hangulata, stílusa. Megkedveltem Janáček Szimfoniettáját is :) Tetszik, ahogy a két, látszólag teljesen független szál halad előre, miközben fel-felsejlik, hogyan is fognak majd kapcsolódni egymáshoz. Még nem állítanám, hogy tudom mi kerekedik ki a történetből, vagy mire számítsak a következő kötetekben, de nagyon kíváncsi vagyok a folytatásra.

Van benne valami nagyon perverz, olyan tipikusan japánosan beteg :)
Az 1. rész felvezető jellege után Murakami itt belecsap a lecsóba. Sokkal több a cselekmény, ugyanakkor nem veszítette el azt a varázslatos, misztikus atmoszféráját, ami úgy megragadott az 1. kötetben. Sokak kifogásolják, hogy sok az ismétlés, de ahogy a történet halad előre, és egyre több minden kirajzolódik a Légből szőtt gubó és a Little People körüli misztikumból, ezek az azonosságok újra és újra értelmezendőek/értelmezhetőek, így ami ugyan annak tűnik, mégsem biztos, hogy tényleg ugyan az. Nyilvánvalóan kell egy bizonyos fokú elvontság, hogy ezt értékelni tudja az ember.
1Q84-ből nincs visszatérés, így az én utam is egyenesen a 3. kötet felé halad. Nagyon kíváncsi vagyok, mi sül ki belőle.

Egyszerűen nem tudok nem 5 csillagot adni rá. Annak ellenére sem, hogy ebben a részben már én is úgy éreztem, túl sok az üresjárat, sőt, a felesleges rész (mintha a kiadó kilóra fizetett volna). Főleg az első 150 oldalon haladt indokolatlanul lassan a történet, úgy tűnt, csak olvasok-olvasok, mégsem jutok közelebb a végkifejlethez. Ugyanakkor a stílusa annyira egyedi és magával ragadó volt! Nagyon megkedveltem a szereplőket is, őszintén szurkoltam értük mindvégig. Kifejezetten tetszett a harmadik szál megjelenése és Usikava karaktere, no meg Tamaru ténykedése. Csak azt sajnáltam, hogy Fukaeri kevesebb szerepet kapott itt a végén.
Nem állítom, hogy minden kérdésemre választ kaptam, de igazi hiányérzet nem maradt bennem. Egy jól átgondolt, logikus lezárást kapott a könyv, amitől teljes mértékben kerek történetet kaptam. A mágikus realizmus rajongóknak csak ajánlani tudom a teljes trilógiát :)
{{Annak meg kifejezetten örülök, hogy manapság már csekken vagy átutalással fizetjük az előfizetési díjat. Nem örülnék, ha NHK-s díjbeszedők szaladgálnának a portám körül :) }}


korkata
5.0/5

Ez ​a harmadik könyv amit Murakami Harukitól olvasok. Kezdem egyre jobban megkedvelni az írót. Ez a trilógia első része. Nem sok történik benne. Az első 500 oldal felvezetőnek tűnik a következő két kötethez. Azonban ez úgy van megírva, hogy kíváncsivá tesz a folytatásra. Az író stílusa gördülékeny, könnyen olvasható. Várom, hogy ténylegesen mikor futnak össze a szálak. Az szerző lassan csepegteti az információkat. Ezzel nálam azt érte el, hogy minél előbb minél többet olvassak.
Alaposan megismerhetjük a főszereplőket. Legtöbbjük szerethető karakter. Még Aomame is aki be kell vallani nem éppen szép módon tesz igazságot.
Olvasás közben egy különleges világba csöppenünk. Már itt az első részben kapunk egy kis misztikumot. Még nem sokat, éppen csak annyit, hogy kíváncsivá váljon az olvasó.

Ebben a kötetben már több az izgalom. Itt már megjelenik az apró nép is. Az még nem világos számomra, hogy mit is akarnak. Ahogy az sem, hogy mi a szerepe ebben Aomame-nak és Tengonak. Ebben a részben már egyre jobban szerepet kap a romantikus szál is. Akárcsak a fantasy elemek. A Légből szőtt gubó történetet érdekesnek találtam. Megjelent a szerző által más könyvben is megjelenített macska. Tengoról és Aomam-ról is kiderül, hogy mindketten érző emberek. Egyre többet tudunk meg az életükről. Ezt már hiányoltam is az első részből. Drukkolok nekik és annak, hogy nem a Vezér által felvázolt jövőkép fog bekövetkezni. A kíváncsiságom továbbra sem lankad a befejezést illetően.

Itt már három szereplőn keresztül ismerkedhetünk a történettel. Lassúnak tűnik a cselekmény vezetése. Mégis fenn tudja tartani az olvasó érdeklődését.
Meseszerű a két ember közötti szerelem. Hihetetlen, hogy egy sok évvel ezelőtti kézfogás évek múltán ilyen következménnyel járjon. Úgy gondolom, hogy szükség volt erre a romantikára. Elvette a regény keménységét. A harmadik kötetben is alapos részletességgel találkozhatunk. A végére azt kaptam amit szerettem volna. Még ha nem is olyan formában ahogy elképzelni tudtam. Számomra egy kicsit lezáratlan volt a misztikus rész. Szívesen olvastam ezt a trilógiát. Csak ajánlani tudom. Bár Murakami ezen regénye egy kicsit bulvárosabbra sikeredett mint az általam olvasott Kafka a tengerparton és a Birkakergető nagy kaland. Ettől függetlenül tetszett. Sőt még inkább kedvencemmé vált a szerző.


StJust
3.5/5

Képzeld ​el, hogy felfedeztél egy átjárót a párhuzamos világegyetemekbe. Képzeld el, hogy ezernyi különféle világba látogathatsz el, ahol az évszám ugyanaz és te is önmagad vagy, de minden más megváltozott. És képzeld el, hogy nem találsz haza!

Bárminemű szpojlerezgetés nélkül mondhatom, hogy az utolsó könyv utolsó oldala után a fönti Sliders intró jutott eszembe. Lecsupaszítva egy szerelmes regényt kap az olvasó, {{ahol két már nem is annyira fiatal hosszú vágyódás után végre egymásra talál.}} A többi csak körítés, ami kitölti az időt és megment attól, hogy egy sablonos lávsztorit olvassunk.
Nem ismerem 80-as évek Japánját, de a leírás alapján gyanúsan hasonlít a jelenlegi világunkra, az orwelli párhuzam nem jött le, így fölösleges volt ’84-be helyezni a cselekményt.

Az egyes kötetek minősége hullámzó, szerintem a második a legjobb és a harmadik a leggyengébb. Sajnálatos, hogy Erdős György nem tudta befejezni a fordítást, igaz Nagy Anita fordítása jóval frissebbnek hat. Az első rész alapján döntöttem el, – ellenérzéseim dacára –, hogy végigolvasom a történetet. A második közepe táján meggyőződtem arról, hogy ez jó lesz nekem, aztán, amikor már csak arról szólt minden, hogy egyedül ülök a szobámban és várok, elkezdtem nagyon unni és ez kitartott a végkifejletig. Tény, hogy bír irodalmi értékkel a mű, nem tucatregény, de ez kevés.

A szexjeleneteken pirultam. Na, nem a szemérmességem miatt, hanem azok esetlensége által okozott szégyenérzettől. Próbálom elképzelni, hogy egy közepesen bombázó csaj odamegy egy kopaszodó, közepesen csúnya ürgéhez, és rövid felvezetés után – minden anyagi ellenszolgáltatás reménye nélkül – megkérdezi, hogy „mekkora a fütyije”. Fütyije? A csaj éppen arra készül, hogy valaki jól megfarkalja, erre csak úgy lefütyizi a szerszámot. Ja, hogy ez egy párhuzamos világ? Akkor Ok, ott mindent lehet, és valószínű ezzel a szöveggel bármit meg lehet magyarázni. #Lehet, hogy másképpen kellett volna fordítani, meg valószínű nem értem a japán kultúrát se.# Mondjuk a második rész végén egy mondattal Murakami ügyesen kibújik az esetlegesen ottfelejtett anakronizmusok alól.
És nem, nem vagyok rá kíváncsi, hogy ki és meddig fogta Tengó merev péniszét.
Aztán nem egészen értettem, hogy a lektor miért nem húzta ki a Leginkább a Família Kft-ből ismeretes kényszerreklámokat #Gondolom nem reklámnak szánta az író.#. Nagyon zavaró volt és konzumszagúvá tette a művet. Szinte láttam magam előtt, hogy Ágica beleszórja a Váncza sütőport a készülő süteménybe, áááááááááááááá…

Nem tartom jónak, hogy erkölcsileg kifogásolható dolgokra, erkölcsileg kifogásolható dolgokkal válaszol, és ebből növeszti ki főhőseit. Az egyik oldal bűnei elítélendők, az ezekre adott – nem kevésbé elítélendő –válaszok fölött pedig szemet lehet hunyni. {{A kismacskaként Tengohóz dörgölőző Aomame embereket ölt, erről ne feledkezzünk már meg.}}

Azért jó dolgok is voltak, például a négy fal közötti begubózás egy darabig kifejezetten tetszett, volt hangulata, de sok lett a végére.
A little people is egy jó motívum lett volna, ha jobban kibontja a szerző. Az elején szinte futkosott a hideg a hátamon, ha csak elolvastam ezt a két szót, hogy little people, viszont ahogy haladt előre a történet, komolytalanná vált a dolog. Nem vezetett sehová, nem derült ki belőle az író szándéka.
Ilyen volt az NHK díjbeszedője is, akinél talán nem baj, hogy nem derült ki, hogy kit vagy mit is takar valójában, mert ebben az esetben van helye interpretációnak.

Valahol az is művészet, hogy oldalakon keresztül írunk a semmiről, és ezt még jó sokan meg is veszik. Egy irodalmi köntösbe bújtatott bestseller szerelmes regényt olvastam, többnyire jól megírva, de katarzis megint sehol, én meg már úgy áhítozok reá, mint Kavana Tengo Aomame-ra…


Ritkán ​kezdek bele úgy értékelésbe, hogy fogalmam sincs mit írjak… úgyhogy ez most lehet, hogy kicsit csapongó lesz, inkább csak a benyomásaimat próbálom meg összeszedni.
Az 1Q84 első kötete abszolút csak felvezetés. Úgy érzem, hogy ez abba a típusba tartozik, amikor csak a terjedelem miatt kellett több kötetre bontani a regényt. Ennek megfelelően a történet nagyon lassan bontakozik ki, épp csak elkezdünk megtudni valamit két főszereplőnkről, és egy pici sejtésünk lehet afelől, hogy merre fog tovább haladni a történet. Hogy őszinte legyek, egyszerűen lövésem sincs, hogy fog ez az egész összejönni, és folytatódni.
Ez így kicsit kevésnek hangzik 500 oldalra, igaz? Az is. De nem Murakaminál, ugyanis elképesztően élvezetes olvasmány ez a könyv. Egy percét sem untam, pedig hát túl sok dolog nem történt… és teljesen észrevétlenül pottyant elénk egy-egy információt, amiből kezd összeállni a kép szépen, lassan.
Stílusát nem véletlenül nem dicsértem, ugyanis nem fogott meg benne semmi különösebben, egy kicsit többet vártam e téren, ha már japán íróról van szó. (legalábbis eddigi japán szerző tollából való olvasmányaimra ezt alapoztam) Viszont nagyon természetesen hat számomra a fogalmazásmód, és csak magamat tudom ismételni: élvezetes volt. Egy dolog csak furcsa nekem: rengeteg az ismétlés benne. Olyan egy kicsit, mintha a szerkesztő lusta lett volna, mert egyes részeket tényleg szinte szó szerint ugyanazokkal a szavakkal ismétel meg. (viszont ha már ismétel, azt legalább következetesen teszi) Amire elég lenne egy fél mondattal visszautalni, azt néha egy bekezdéssel teszi, és ez furcsa nekem. A bosszantó szintig nálam nem jutott el, csak nem tudom hova tenni.
Mindent egybevetve, egyértelműen pozitívan a könyvről csak a 3. kötet után szeretnék nyilatkozni, de engem nagyon kíváncsivá tett.

“A regényt valami fura, különös komorság lengte be. Aomaménak kissé összegyűrődött az arca, amikor ezt megérezte. Képzeletbeli, meséket idéző történet volt. Csakhogy lent a mélyben a szemnek láthatatlan, sötét áramlat hömpölygött.”

Míg az első kötet csak bevezetett, most igazán beindult a cselekmény. Elképesztően izgalmas, letehetetlen könyv volt. Már kezdem is a harmadik részt!

Bár a végkifejlettől remélt katarzis ezúttal elmaradt (hogy egészen őszinte legyek, kicsit túl lett nyújtva, és valamelyest eluntam), az 1Q84 befejező kötete tartogat az előző kötetekhez mérhető izgalmakat.
Nagyon tetszett benne, hogy ebben a részben a váltakozó szempontok mellé a szerző behozta a váltakozó időt is – és annak ellenére, hogy ez ismétlést hordoz magában, izgalmas volt egy másik szereplő szemszögéből végignézni ugyanazokat az eseményeket.
Usikava karaktere is tetszett, színesebbé tette a történetet az, hogy megismerhettük őt is.
A kopogtató NHK-díjbeszedőtől még most is borsódzik a hátam.

Megérte elolvasni ezt a regényfolyamot. Szépsége mellett nemcsak izgalmakat, de bölcs gondolatokat is kaphatunk tőle szeretetről, életről, halálról.
Biztosan fogok még olvasni Murakamitól.


Doro
5.0/5

Hatása ​alatt állok, még mindig. A trilógiát azt hiszem, csak egyben lehet értékelni, úgyhogy egyelőre ennyi :-)

Ó jaj, olyan szép… Részletes értékelést a 3. kötet után írok, de addig is: ó jaj, olyan szép…
“Az emberi élet magányosra van alkotva, de nem függetlenre. Egy életbe bizonyos pontokon más életek is belekapcsolódnak.”

Olyan közegben nevelkedtem, ahogy szerintem kisgyereket nem szabad nevelni. Volt ugyanis a neveltetésemben egy nagy rizikófaktor: hogy ti. szorongásos, bezárkózó, a lehetőségeit meg nem valósító felnőtté válok. Hogy ez a rizikó mennyire jött be, vagy mennyire nem, azt “belülről” eléggé nehezen tudom megítélni – és nem is ez a lényeg. Hanem hogy minden olyan rész, ami Tengo és főleg Aomame gyermekkoráról, kirekesztettségéről szólt, nekem és rólam is szólt. Ugyanúgy azok a részek is, amikor a felnőtt ember vívódásait láttam. Hogy vész esetén visszajönnek a régi sémák, a régi beidegződések… Ó igen, ezt én nagyon sokszor megélem. Emiatt akkor is közel éreztem volna magamhoz a történetet, ha a cselekmény nem köt le. De hát az is lekötött.

Nagyon szeretem, hogy Murakami Haruki NEM ad magyarázatot mindenre, mert szerintem nem is kell neki ezt tennie. Nagyon szeretem a hőseit. Nagyon szeretem, ahogy a halált ábrázolja. És nagyon szeretem azt a szeretet-nyelvet, amivel a világ ócskaságait és szépségeit egyformán elénk tárja.

Nekem az a végső konklúzió a könyv után, hogy szeretni kell. Ott van a megváltás.


← Vissza a könyv adatlapjára


Értékelések

Rukkola értékelés
5.0/5

Statisztika

95.7
átlagos pontszám i
0
aktív példány
0 példány értesítés alatt
0 prerukkolt példány
0 elérhető példány
0 eladó példány
0
stoppolás
0
folyamatban lévő rukk / happ

Címkék

Kollekciók