Ajax-loader

Kovács ​Margit, aki 1902-ben Győrött látta meg a napvilágot, szerencsés csillagzat alatt született. Legtöbb pályatársával ellentétben ugyanis a siker gyorsan már a pálya elején mellé szegődött, és elkísérte 1977-ben bekövetkezett haláláig.
Rendszerek jöttek-mentek, nimbusza azonban folyamatosan emelkedett. Távol-keleti államfő és egyházi méltóság, nyugati és szovjet politikusfeleség egyaránt kitüntetésnek érezte, hogy ellátogathat hozzá, s mind otthon is érezte magát a műtermében, amely mint egyik méltatója kifejezte magát egyszerre volt lakás, műterem és raktár. Már életében megkapott minden rangos elismerést: Kossuth-díjat, Érdemes és Kiváló művész címet – sőt önálló múzeumot is Szentendrén. Legfőképpen pedig a közönség megbecsülését. 1973-as megnyitása óta a Kovács Margit Múzeum az egyik legforgalmasabb közgyűjtemény Magyarországon. Évi sokszázezer látogatóval, akiknek jelentős hányada külföldi.
A könyv egyúttal megjelent angol és német nyelven is.

Kapcsolódó könyvek

Értékelések

Rukkola értékelés
-/5

Statisztika

-
átlagos pontszám
0
aktív példány
0 példány értesítés alatt
0 prerukkolt példány
0 elérhető példány
0 eladó példány
0
stoppolás
0
folyamatban lévő rukk / happ
0
lezárult rukk / happ

Címkék

Kollekciók