Paulo Coelho 1988-ban megjelent regénye, Az alkimista minden idők legnagyobb könyvsikere az író hazájában, Brazíliában, ahol eddig közel kétszáz kiadásban látott napvilágot. A spanyol pásztorfiú története – jelképes zarándokútja – arra ösztönöz bennünket világnézetünktől függetlenül, hogy merjünk hinni álmainknak, vegyük kezünkbe sorsunk irányítását, találjuk meg elrejtett kincsünket, ami csak a miénk, s közelebb van hozzánk, mint gondolnánk. Ez a legendás mű úgy lett világsiker néhány év alatt negyven nyelven, sok-sok millió példányban, hogy irodalmi értékét is mindenütt elismerték.
Értékelések 3.5/5 - 10 értékelés alapján
Számomra letehetetlen könyv volt, nagyon tetszett. Egy ültemben kiolvastam, hiszen nagyon vártam, hogy mi fog történni Santiagoval, a főhőssel.
Kapcsolódó könyvek
Paulo Coelho - A Zahir
Esther tízévi házasság után, búcsú nélkül hagyja ott férjét, a sikeres írót. Az író kétségek között vergődve, megszállottan keresi szerelmét, de nem bukkan a nyomára. A Zahir, vagyis rögeszme szorításában, egy titokzatos idegen segítségével járja be az utat, amely során megtanulja feladni önös érdekeit, elfelejti múltját, megszabadul személyes történetétől, mert csakis megtisztulva juthat el szerelméhez újra. Coelho új műve nemcsak a tőle megszokott bölcsességről tesz tanúbizonyságot, de bepillantást enged a brazil szerző életébe, összegzi írói munkásságát, tükröt tart vágyainak és kétségeinek, feltárja féltve őrzött titkait. Ebben az önéletrajzi ihletésű műben Coelho olyan közel engedi magához olvasóit, mint még soha.
Paulo Coelho - Veronika meg akar halni
A huszonnégy éves Veronikának látszólag mindene megvan, mégis úgy dönt egy reggel, megöli magát. Egy szanatóriumban tér magához a sikertelen kísérlet után, ahol barátokra talál, és egy skizofrén fiúban igazi társra lel.
A Veronika meg akar halni a világ egyik legnépszerűbb brazil szerzője által írt trilógia második része: A Piedra folyó partján ültem, és sírtam, valamint Az ördög és Prym kisasszony című regényekkel alkot kerek egészet.
J. K. Rowling - Harry Potter és a Titkok Kamrája
A szemközti falon valami fénylett. Óvatosan közelebb mentek, s közben hunyorogva fürkészték a sötétséget. A lobogó fáklyák fényében egy felirat csillant meg. Valaki fél méter magas betűkkel ezt mázolta a két ablak között a falra: FELTÁRULT A TITKOK KAMRÁJA. AZ UTÓD ELLENSÉGEI RESZKESSENEK!
Harry Potter varázslónak született, és jelenleg második tanévére készül a Roxfort Boszorkány-és Varázslóképző Szakiskolában. De már a szünidő sem telik eseménytelenül: egy nap különös szerzet , egy házimanó jelenik meg a Privet Drive-on, és közli Harryvel, hogy nagy veszély leselkedik rá, ha visszatér az iskolába. Harry a riválisa, Draco Malfoy mesterkedését sejti az üzenet mögött, és nem törődik a figyelmeztetéssel. Sőt, valójában el is feledkezik róla, ugyanis barátja, Ron egy repülő autón megszökteti a kibírhatatlan Dursley-éktől, s Harry a nyár további részét Weasley-éknél tölti. Ám a Roxfortba visszatérve hamarosan beigazolódik, hogy Dobby, a házimanó nem a levegőbe beszélt. Szörnyű dolgok vannak készülőben...
A Kate Greenaway-díjjal kitüntetett Jim Kay pazar illusztrációkkal jeleníti meg J.K. Rowling varázslatos világát az immár klasszikus sorozat második kötetében.
Aimee Bender - A citromtorta különös szomorúsága
Kilencedik születésnapjának előestéjén a mit sem sejtő Rose Edelstein, az iskolaudvari játékok és a zaklatott szülői figyelem perifériáján létező kislány beleharap édesanyja házi sütésű csokoládés citromtortájába, és rájön, hogy varázslatos képességgel rendelkezik: a süteményben képes megízlelni az anyja érzéseit.
Legnagyobb döbbenetére fedezi fel magában ezt az adottságot, az anyjából ugyanis – az ő életvidám, ügyes kezű, tevékeny édesanyjából – a lemondás és a kétségbeesés íze árad. Az ételek egyszeriben – és életre szólóan – veszedelemmé, fenyegetéssé válnak Rose számára. Bármelyik étkezésnél bármi kiderülhet. A bátyja, Joseph pirítósát képtelen megenni; a sarki pék sütijét harag ízesíti; a szőlődzsem savanyú nehezteléssel teli.
Átokkal is felérő adottsága révén a kislány olyan titkos tudás birtokába jut, amit minden család elrejt a világ szeme elől – az édesanyja családon kívüli életét, az édesapja elhidegülését, Joseph hadban állását az egész világgal.
Ám Rose felcseperedvén mégis megtanulja hasznosítani ezt az adottságát, és rájön, hogy vannak olyan titkok, melyeket még az ő ízlelőbimbói sem képesek érzékelni.
A citromtorta különös szomorúsága sziporkázó mese arról, hogy milyen mérhetetlenül nehéz tiszta szívből szeretni valakit, akiről túlságosan sokat tudunk. A szívszorítóan mulatságos, bölcs és szomorú történet azt bizonyítja, hogy Aimee Bender olyan író, akinek káprázatos prózája a mindennapi élet furcsaságait veszi górcső alá.
Aimee Bender két ízben kapott Pushcart-díjat, 2005-ben Tiptreedíjra jelölték. Számtalan antológiában jelentek meg írásai, műveit eddig tíz nyelvre fordították le. Los Angelesben él.
Robert Merle - Védett férfiak
Robert Merle antiutópiájában halálos, de kizárólag a nemzőképes férfiakat fenyegető járvány söpör végig a világon. A kór a legnagyobb pusztítást az Egyesült Államokban végzi, ahol hamarosan egy férfigyűlölő elnökasszony kerül hatalomra. A fegyveres női milicisták által őrzött "védett zónák" egyikében, Blueville-ben tudósok kis csoportja kutatja a betegség ellenszerét - ők a címben szereplő "védett férfiak".
A kutatást irányító Dr. Martinelli, miután megtudja, hogy az egyik szomszédos laborban egészen más jellegű kutatások folynak, kockázatos játszmába kezd, amelynek tétjét kezdetben valójában fel sem tudja mérni. Helyzetét tovább nehezíti, hogy vele van a fia, a tizenegy éves Dave is, s emiatt Martinelli igencsak sebezhető.
A doktor - és általában a férfiak - szerencséjére nem minden nő osztja az elnökasszony radikális nézeteit, és az ellenállásnak Blueville-ben is van egy titkos sejtje.
A járvány radikálisan átalakítja a társadalmat, s különösképpen a család intézményét, hiszen a férfiak tömeges pusztulása miatt a monogámia immár szinte bűnné válik. Ez számos tragikomikus incidenshez vezet, melyeket Merle megértő humorral tár az olvasó elé
Arthur Golden - Egy gésa emlékiratai
Elbűvölő, lélegzetelállító történet egy titokzatos világról, amely egy letűnt kultúra rejtelmeibe, egy japán gésa életébe enged bepillantani. A történet egy szegény halászfaluból elkerülő 9 éves, kék szemű kislányról szól, akit eladnak egy gésa házba. A hű önéletrajzi leírásból tanúi lehetünk élete átalakulásának, miközben beletanul a gésák szigorú művészetébe, ahol a szerelem csak illúzió, ahol a szüzesség a legmagasabb áron kel el, ahol a nő feladata, hogy szolgáljon és tudásával elbűvölje a befolyásos férfiakat. Átélhetjük a háború okozta változást, amely egy új életforma kialakítására kényszeríti a gésákat, nem hoz szabadságot, csak kétségbeesést és vívódást.
J. K. Rowling - Bogar bárd meséi
Ki ne ismerné Bogar bárd meséit? Hiszen e könyv minden valamirevaló varázslócsaládban ott van a gyerekek könyvespolcán, ugyanúgy, ahogy a mugliknál (vagyis a varázstalan népeknél) a Grimm mesék.
Bogar bárd itt olvasható öt meséjének mind megvan a maga mágusa, varázslója, s mindegyik más-más módon szórakoztat, nevettet vagy emlékezik meg halálos veszedelmekről.
Albus Dumbledorenak - A Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola legendás igazgatójának - a mesékhez fűzött kommentárjai még élvezetesebbé teszik az olvasást, varázslók és muglik számára egyaránt.
_Egy különleges és varázslatos kötet a szerző, J.K. Rowling rajzaival._
J. K. Rowling - Harry Potter és a bölcsek köve
Harry remegő kézzel megfordította a küldeményt. A borítékot lezáró piros viaszpecsétet címer díszítette: oroszlán, sas, borz és kígyó vettek körül egy nagy R betűt.
Harry Potter még csak hallani sem hallott Roxfortról, amikor a Privet Drive 4-es számú ház lábtörlőjére elkezdenek sorban hullani a levelek. A zöld tintával címzett és piros pecséttel lezárt sárgás pergameneket azonban gyorsan elorozza rémes nagynénje és nagybátyja. Harry tizenegyedik születésnapját egy hatalmas, bogárszemű óriás, Rubeus Hagrid zavarja meg, és elképesztő híreket hoz: Harry Potter varázsló, és felvételt nyert a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolába. Ezzel elkezdődik egy hihetetlen kaland!
J. K. Rowling - Harry Potter és az azkabani fogoly
Harry Potter szokásos rémes vakációját tölti Dursley-éknél, ám a helyzet úgy elfajul, hogy Harry elviharzik a Privet Drive-ról. Így köt ki a Kóbor Grimbuszon, ami elviszi őt abba a világba, ahová egész nyáron vágyott. Az Abszol úton ijesztő hírek járják: az Azkabanból, a gonosz varázslókat őrző rettegett börtönből megszökött egy fogoly. A Mágiaügyi Minisztériumban tudják, hogy a veszélyes szökevény a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolába tart. Harry pedig egy véletlen folytán tudomást szerez róla, hogy az illető az ő nyomát követi.
Szepes Mária - A Vörös Oroszlán
Titokzatos figura bukkan fel Szepes Mária több évszázadot felölelő regényének első lapjain. Különös küldetés vezérli: át kell nyújtania egy kéziratot, amely elbeszéli a vörös oroszlánnak, azaz a bölcsek kövének történetét.
A bölcsek köve, a nagy elixír, a magisterium - az alkimisták hite szerint - nemcsak aranycsinálásra jó, hanem általános gyógyszer és az élet meghosszabbításának csodaszere is, amely a transzmutációt, tehát az átváltozást az emberre vonatkoztatta, s a lélek megnemesítését, arannyá változtatását tekintette céljának. Ebben az értelemben a bölcsek köve a királyi tudás volt, amely hét fokozaton keresztül a tökéletesedéshez, az emberfeletti állapothoz vezetett: a megtisztult személy beavatottá, adeptussá emelkedett.
Szepes Mária regényének főszereplője 1535-ben születik, és élete az átváltozások során át a XVIII. század végén ér véget. Ez az életrajzi láncolat úgy alkot egészet, hogy az újjászülető emlékezik előző életére.
A történelem és a fantasztikum lenyűgözően összeötvözött víziója tárul a korábbiakban is nagy sikert arató, ezúttal második magyar kiadásban megjelenő regény olvasója elé.
Paulo Coelho - Az ördög és Prym kisasszony
Kisemberek sorsa, misztikum, érzelem, némi transzcendencia - ezek Coelho írásművészetének kulcsszavai. Coelho művei közül eddig a Veronika meg akar halni című regény jelent meg kiadónknál 2001-ben, illetve a szerző főművének tartott Az alkimista.
Az ördög és Prym kisasszony-ban Coelho egy zárt közösség próbatételét ábrázolja. Egy hegyvidéki kis falucskában játszódik, ahol főleg öreg emberek, földművesek és pásztorok leszármazottai élnek. Egy szép napon titokzatos idegen érkezik a faluba, akiben többen az ördögöt vélik fölfedezni. Az idegen gazdagságot ígérve ráveszi Prym kisasszonyt, a fiatal szállodaalkalmazottat arra, beszélje rá a falu népét, hogy öljenek meg valakit maguk közül, és olyan jutalmat kapnak, amivel újra felvirágoztathatják a falut. Chantal Prym, aki nagyon szeretné megváltoztatni az életét, vajon minden gátlás nélkül az idegen bűntársa lesz? A faluközösség enged-e a kísértésnek, és valóban kiválaszt soraiból egy bűnbakot? Az idegen pedig joggal bízik-e abban, hogy a Rossz győzedelmeskedik a Jó felett?
George R. R. Martin - Trónok harca
A Trónok harca lebilincselő fantasy, amely klasszikus lovagkirályságot tár az olvasó elé: Westeros fölött valaha a sárkánykirályok uralkodtak, ám a Targaryen-dinasztiát 15 évvel ezelőtt elűzték, és most Robert Baratheon uralkodik hű barátai, Jon Arryn, majd Eddard Stark segítségével. A konfliktus középpontjában Deres urai, a Starkok állnak. Olyanok, mint a föld, ahol születtek: makacs, kemény jellemű család. Szemünk előtt hősök, gazemberek és egy gonosz hatalom története elevenedik meg.
Ám hamar rá kell ébrednünk, hogy ebben a világban mégsem egyszerűen jók és gonoszok kerülnek szembe egymással, hanem mesterien ábrázolt jellemek bontakoznak ki előttünk különböző vágyakkal, célokkal, félelmekkel és sebekkel.
Martin legnagyobb erőssége hogy meg tudja újítani, élettel tölti fel azt a műfajt, amit a sok populáris Tolkien-imitáció évtizedeken át klisék sorozatába fojtva ismételgetett. A jég és tűz dalának első kötete egy világteremtő fantasy eposz nagyszabású felütése.
Kurt Vonnegut - Bajnokok reggelije
Ez a lexikonként is forgatható, gazdagon illusztrált regény valójában születésnapi ajándék. Kurt Vonnegut, Jr. írta önmagának, az ötvenedik születésnapjára. Az volt vele a célja, hogy - miként hajdan a rabszolgatartók tették a rabszolgákkal - felszabadítsa kitalált szereplõit. Személyesen. A Bajnokok reggelije világszerte sokmillió olvasót nevettetett meg és gondolkodtatott el, mert bizony nagyon különös könyv. Sok-sok könyv született arról, hogy a Bajnokok reggelije mennyire nagyon különös könyv.
Audrey Niffenegger - Az időutazó felesége
Amikor először találkoztak, Clare hatéves volt, és Henry harminc. Amikor összeházasodtak, Clare huszonkettő, és Henry még mindig harminc. Henry idő-eltolódási rendellenességgel született. Genetikai órája a legváratlanabb pillanatokban visszaáll, és még abban a másodpercben eltűnik. Ilyenkor elmúlt és eljövendő élete érzelmi csomópontjain találja magát, meztelenül, védtelenül. Sohasem tudja, mikor történik meg újra, sohasem tudja, hol köt ki legközelebb.
Az időutazó felesége a világirodalom egyik legkülönösebb szerelmi története. Clare és Henry felváltva meséli el történetüket. Rajongva szeretik egymást, megpróbálnak normális családi életet élni: biztos állás, barátok, gyerekek. Mindezt olyasmi fenyegeti, amit sem megakadályozni, sem irányítani nem képesek, történetük ettől olyan megrendítő és felejthetetlen.
„Azoknak, akik azt mondják, nincsenek igazán új történetek, szívből ajánlom Az időutazó feleségét, ezt az elragadó regényt, amely irodalmilag kiváló, szédítően fantáziadús, és észbontóan romantikus.”
Scott Turow
Mihail Bulgakov - A Mester és Margarita
"A kéziratok nem égnek el" - mondja Woland, Bulgakov regényének talányos Sátánja, s ez a szállóigévé vált mondat a szerző munkásságának, főművének, _A Mester és Margaritá_nak akár a mottója is lehetne. A regény-Bulgakov számos hánytatott sorsú írásához hasonlóan- csak jóval az író halála után, 1966-ban jelenhetett meg, s azóta világszerte töretlen a népszerűsége. _A Mester és Margarita_ a világirodalom egyik alapműve, amelyben Bulgakov a szatíra, a groteszk és a fantasztikum eszközeivel részint szuggesztív képet fest a húszas-harmincas évek Oroszországáról, részint minden korra érvényes módon mutatja be a történelmi és személyes kínok, kötöttségek közt vergődő, hívő és hitetlen, nagyot akaró és tétován botladozó ember örök dilemmáit. Felejthetetlenek a regény figurái: Woland, aki egyszerre Sátán és a felsőbb igazságszolgáltatás képviselője; a Mester, aki a hatalmi gépezettel szemben álló Művész örök jelképévé vált, s aki regényen belüli regényben sajátos módon meséli el Jézus történetét; maga Jézus (Jesua), aki Bulgakov értelmezésében úgy elevenedik meg előttünk, mint nagyon kevés Jézus-regényben: Isten fia ő, de egyúttal modern, töprengő értelmiségi; a szörnyű fejfájással küzdő Pilátus, aki hiába látja a valódi értékeket, nem tud túllépni gyávaságán; a gyönyörűséges Margarita, aki maga az örök nőiesség...
Muriel Barbery - A sündisznó eleganciája
Az ötvennégy éves Renée egy párizsi magánpalota házmestere. Kövér, tyúkszem van a lábán, hitvány ételeket eszik és szappanoperákat néz. Csakhogy Renée-nek van egy titka: hihetetlenül művelt. Szereti a filozófiát, a zenét, és a japán művészetet. Álarca mögül mélyen lenézi a luxuslakások gazdag lakóinak üres életét.
A 12 éves Paloma, az ötödik emeletről, látszólagos engedelmességgel igyekszik belesimulni a tizenévesek popkultúrájába, de ő is kimagasló intelligenciát takargat. És mivel lesújtó véleménnyel van a világról, azt tervezi, hogy tizenharmadik születésnapján felgyújtja lakásukat, majd véget vet életének.
Ők ketten a regény főszereplői és egyúttal narrátorai. Meg a házba költöző dúsgazdag japán férfi, aki puszta létével, no meg azzal, hogy átlát a szitán, izgalmas mozgásba hozza az eseményeket...
Suzanne Collins - Az éhezők viadala
A győztes jutalma hírnév. A vesztes büntetése halál.
A közeljövő egy sötét világában tizenkét fiú és tizenkét lány küzd egymással egy élő televíziós show-ban, aminek a címe Az éhezők viadala. Egyetlen szabály van: ölj vagy megölnek.
Amikor a tizenhat éves Katniss Everdeen a húgát mentve önként jelentkezik, hogy részt vegyen a viadalon, az felér egy halálos ítélettel. De Katniss már nem fél a haláltól. A túlélés a vérében van.
Joanne Harris - Csokoládé
Ismeretlen, titokzatos fiatal nő, Vianne Rocher érkezik a kis faluba, Lasquenet-be, és megnyitja "csokoládézóját" - a tenyérnyi kávézóval kombinált csokoládéboltot. Végre van egy hely, ahol elsuttoghatók a titkok, megszellőztethetők a sérelmek, kipróbálhatók az álmok. Amikor Vianne húsvétra csokoládéfesztivált szervez, a falu egész közösségét megosztja... Íme az első olyan regény, amelyben a csokoládé elfoglalja a maga méltó helyét. A tartalmas, okos és franciásan pajzán könyv valamennyi érzékszervnek irodalmi ünnepet kínál.
Jane Austen - Büszkeség és balítélet
Szerelmek és félreértések klasszikus meséje a XVIII. századvégi Angliából. Az öt Bennet nővér élete a férjkeresés jegyében zajlik: anyjuk megszállottan próbálja biztosítani számukra a megnyugtató jövőt valami pénzes – és lehetőleg rangos – férfiú mellett. Csakhogy a jó eszű és éles nyelvű Elizabeth szélesebb perspektívákban gondolkozik, és ebben apja is támogatja őt. Amikor Mr. Bingley, a módos agglegény beköltözik az egyik szomszédos birtokra, felbolydul a Bennet-ház élete. A férfi előkelő londoni barátai és a vidékre vezényelt nyalka, ifjú katonatisztek közt bizonyára számos udvarlója akad majd a lányoknak. A legidősebb lány, a derűs és gyönyörű Jane úgy tűnik, meghódítja Mr. Bingley szívét. Ami Lizzie-t illeti, ő megismerkedik a jóképű, és látszólag igencsak dölyfös Mr. Darcyval, és máris kezdődik a nemek ádáz csatája. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy Elizabeth nem várt házassági ajánlatot kap a Bennet-vagyont öröklő unokatestvértől, és amikor Mr. Bingely váratlanul Londonba távozik, magára hagyva a kétségbeesett Jane-t, Lizzie Mr. Darcyt teszi felelőssé a szakításért. Ám egy Lydiával kapcsolatos családi válsághelyzet hamarosan ráébreszti hősnőnket arra, hogy mindvégig balul ítélte meg ezt a büszke férfit...
Eredeti hangú, máig modern, magával ragadó történet, melyben magunkra ismerhetünk.
Jonas Jonasson - A százéves ember, aki kimászott az ablakon és eltűnt
Egy svéd kisvárosban, az idősek otthonában születésnapi ünneplésre készülnek: az otthon lakóját, a százéves Allan Karlssont akarják felköszönteni - el tudnak képzelni ennél érdektelenebb kezdést? Pedig ez a ravasz Jonasson bizony így kezdi kalandregényét, hogy aztán átcsapjon egy teljesen kiszámíthatatlan és végtelenül vicces ámokfutásba, amelynek minden egyes fordulata elismerő csettintésre készteti az olvasót, és minden bekezdésben ott van legalább egy, de inkább több ütős poén. Nem hiába vásárolták meg a könyvet egy év alatt majd´ nyolcszázezren a kilencmilliós Svédországban, és jelenik meg harminc nyelven szerte a világon.