Mi sem természetesebb, mint hogy egy, a vallástudományok klasszikus forrásmunkáink közzétételére szánt sorozat fórumául szolgáljon a korai skolasztika nagy alakja, Canterbury Szent Anzelm írásai megjelentetésének. Anzelm neve ismerős az elmúlt évszázadok filozófiai történeti kézikönyveinek írói és olvasói számára egyaránt; szokás őt a soklasztika első jeles gondolkodójaként emlegetni, “ontológiai” istenérve pedig régóta céltáblája a középkor keresztény bölcseletét gyakran olvasatlanul, ám korántsem előítéletek nélkül megítélő szigornak.
Kapcsolódó könyvek
Vanyó László - Legyetek tökéletesek...
Ha keresztény erkölcsről van szó, annak szinte természetes tartozéka az aszkézis, ami nélkül hiteles keresztény életről nem beszélhetünk. Amikor azonban a keresztény aszkézis forrásvidékére tévedünk, és ott kutatunk utána, zavarbaejtő módon írott forrásainkban nem találjuk meg az "aszkészisz" görög szót. Hosszú időnek kellett eltelnie ahhoz, amíg a szó keresztény tartalmat nyert, és nyelvhasználatunkban otthonos lett. Ezért nem is lenne helyes, ha egy elvont fogalom nyomait kutatnánk az Újszövetségben, jobb ehelyett a keresztény tökéletesség eszméjének körvonalait kinyomozni, hiszen a tökéletességet követelménynek állította tanítványai elé Jézus. Könyvünkben egy-egy terület vagy korszak felfogására jellemző írást mellékelünk az aszkézis fejlődésének illusztrálására. Ezek általában kevésbé ismert művek, de jelentőségüktől éppen azért nem lehet eltekinteni, mert gyakran olyan eszméket, tapasztalatokat foglalnak össze vagy népszerűsítenek, amelyek az aszketikus mozgalom strukturális elemeivé váltak. Az biztosan állítható, hogy az aszkézis különféle formában és mértékben mindig jellemezte a kereszténységet. Remélhetőleg e könyv ma is időszerű abból a szempontból, hogy felhívja a figyelmet a keresztény aszkézis gyökereire, s világossá teszi valamelyest nemcsak a szerzetességre, hanem általában a hívők életére is jellemző vallásos gyakorlatok értelmét.
Kempis Tamás - Krisztus követése
A középkori keresztény lelki irodalom legismertebb darabja. Bölcsessége, mélysége, egyszerű szavakkal kifejezett igazságainak aktualitása semmit sem kopott az évszázadok folyamán. A Biblia után a legismertebb és legtöbbször kiadott könyvek közé tartozik.
Georgette Blaquiére - Merjünk szeretetben élni
Család, légy azzá, ami vagy!" írta II. János Pál Familiaris Consortio kezdetű enciklikájában. Légy a házaspár által alkotott mély élet- és szeretetközösséggé, melynek az a hivatása, hogy szeretetet közvetítsen és továbbadja az életet" tette hozzá 1994. január elsejei üzenetében, a Nemzetközi Családév kezdetén. Ez a könyv hozzásegít bennünket ahhoz, hogy megfeleljünk e felszólításnak, s felvázolja a házasélet lelkiségének fő vonalait. Abból a bizonyosságból indul ki, hogy manapság a házasélet válsága jelenti a család legfőbb problémáját. A családok újjáépítéséhez tehát a házaspárok megtérésén átvezet az út. Korunkban, amikor oly sokan kérdezik, hogy a jelenlegi társadalom milyen házaspár- és családmodellt kíván (a szerelmi házasságot, a bezárkózó családot, a menedéket képező családot vagy a biztos értékek őrzőjét), korunkban, amikor mozaikdarabokra törik a család, s amikor nyugtalanító ütemben növekszik az egyszülős családok száma, a szerző Istennek az egyházi hagyományban ránk örökített Igéje felé fordul, hogy általa mutasson rá, hogyan kell manapság megélni a házastársi szeretetet. Nem betartandó törvényeket tár elénk, hanem követhető javaslatokat. Világos stílusban, mindennapi szavakkal rajzolja meg a keresztény házasság szépségét, nagyságát és eredetiségét. Rámutat különféle oldalaira: a házastársakról alkotott isteni tervre, a férfi és a nő szerepére, a házasság szentségének kegyelmére, a testi egyesülés helyére a házastársak életében, a házastársak ima- és kegyelmi életére, a különféle szakaszokban jelentkező nehézségek megoldásának módjára. E könyv lapjai kalandra hívnak bennünket: misztikus kalandra. Keresztény mintát kínálnak a házastársi szeretetre, mely néha oly sokat követel tőlünk. Hiszen talán ez a keresztény minta az egyedüli mód arra, hogy megmentsük a szeretet valamennyi dimenzióját, beleértve a szexuális életet is, és az Élet felé irányítsuk őket. Az ember, a család, a társadalom jövője a tét.
Böjte Csaba - Hiszek a szeretet végső győzelmében
„Isten minden gonoszság ellenére bízik az emberiségben. Szovátán, az égő ház előtt, amit másoknak szeretetből építettünk, csak azt tudtam mondani, hogy Isten adta, Isten elvette, legyen áldott az ő szent neve. És azt mondtam, hogy arról az útról, amit Krisztus mutatott nekem, nem fogok letérni. Még akkor se, ha körülöttem a fél világ leég, még akkor sem, ha az emberek egymás nyakának esnek, és egyebet se fogok látni, mint bűnt és nyomorúságot. Én akkor is hinni akarok Krisztusban, és a szeretet végső győzelmében, mert ennél szebb dolog nincs ezen a földön.
A gyűlölködés, az ellenségeskedés, a harag – mind-mind teher. Aki gyűlöletben él, az olyan, mintha egy méretes csomagot cipelne, és úgy akarna feljutni a hegy tetejére. Aki ellenségeskedik, aki a másikban csak a rosszat látja, annak az élete pokol. Én úgy szeretnék élni, ahogy Jézus élt. Jézus szabadon élt, szeretetben, jót tett mindenkivel. Jó dolog Jézus útján járni.” (Böjte Csaba)
Kenessey Béla - A Biblia női alakjai
Kötetünk Kenessey Béla: A biblia nőalakjai című 1894-ben megjelent munkájának reprint kiadása. A szerző 1858-ban született Szegeden, 1918-ban halt meg. Tanulmányait Budapesten végezte, majd az utrechti egyetemen hallgat teológiát. 1886-tól a budapesti teológián, a bibliai tudományok tanszékén tanít. 1908-tól az erdélyi egyházkerület református püspöke. Sok könyvet írt, főképpen hittudományi tárgyúakat.
Szent Ágoston - Szent Ágoston vallomásai
Két évezred szentjei közül is kiemelkedő egyéniség Hippói Szent Ágoston. Vallomásainak tizenhárom könyve nemcsak az ókeresztény, hanem a világirodalom legnagyobb művei, közé tartozik. Stílusának egyik sajátossága állandó érzelmi hullámzása, mely különös ritmust ad latin és magyarrá lett prózájának: egyszerű, hétköznapi szavakkal tér vissza-vissza múltjába, gyerekkorától élete derekáig, majd újra meg újra olyan zsoltáros-imádságos hangba lendül át – szinte észrevétlenül -, mely páratlanul költőivé teszi vallomásait. A világirodalomban ő az első, aki úgy figyeli meg a gyermeket, ahogy századunkban a gyermeklélektan tudósai. Felismerései másfél évezreddel előzik meg Rousseau-t, aki vallomásai írásakor példaképnek tekinthette őt, mert ugyanolyan imádságos hanggal kezdi az írást: „Úgy tárom fel bensőmet, ahogyan te magad látod, Örökkévaló…” A keresztény etika, melynek része a ragaszkodás az igazsághoz, készteti önvallomásra Szent Ágostont. Minden írásában a világ rendje, az isteni harmónia kívánása található meg. Krisztust tekinti annak a fénynek, mely az embert a legtisztább cél, az Isten országa felé vezeti. Jelen kötet az 1917-es, az „Élet” kiadásában megjelent, dr. Vass József, az ágostoni szellemet pontosan követő és közvetítő, stílusát sallangtalan, világos magyarsággal megfogalmazott fordításának új kiadása.
Pál Ferenc - Tükör által világosan
A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Szentkirály utcai nagyterme hetente egyszer zsúfolásig megtelik – fiatalok és nem annyira fiatalok egyaránt lelkesen hallgatják Pál Ferenc atya előadásait a hitről, Isten arcvonásairól az önismeret fényében. Mi a titka Feri atyának? Talán az, hogy sikerült ráhangolódnia a XXI. század emberének problémáira, kétségeire és reményeire egyaránt. Nagy sikert aratott a Miért hiszek? sorozatban is A jelen lévő Isten címmel kiadott beszélgetés is.
Mahesh Chavda - John Blattner - A szeretet csodákra képes
"Hirtelen arra figyeltem fel, hogy egy vakítóan fehér fény közeledik hozzám, megfordultam és egy férfit láttam felém jönni. azonnal tudtam ki az, Jézus volt. Mahes Chavda Kenyában, Mombasában született egy ismert hindu tanító fiaként. Csalódot ember volt, amíg a Bibliához nem fordult. Egy éjszaka látomás szólt hozzá és ekkor átadta az életét Jézus Krisztusnak. Egy texasi egyetem hallgatójaként megérintette a Szentlélek ereje. Szinte akaratától függetlenül fejlődött ki rendkívüli szolgálata. Végigjárva a világot Isten arra használja őt, hogy gonosz szellemektől szabadítsa meg az embereket, halottakat támasszon fel, vakok szeme világát adja vissza és ezreket vezessen Jézus Krisztushoz. Szolgálata, különösen a világ szegényei felé ma is tart.
Bill Hybels - Ki nem ér rá imádkozni?
"Az imádkozás természetellenes tevékenység. Születésünktől fogva azt tanuljuk, hogy bízzunk önmagunkban és minden erőnkkel arra törekszünk, hogy ne szoruljunk rá senki másra. Az imádkozás ezeknek a mélyen bennünk gyökerező értékeknek az arcul csapása. Támadás az ember függetlensége, vádirat az önálló élettel szemben... Az imádkozás idegen büszke emberi természetünktől. De ha megismerjük az imádkozást, csodálatos tapasztalat küszöbén állunk. Ennél örömtelibbet és lélekmelengetőbbet sohasem ismertünk, s ez még nagyobb örömöt ad, mint a meghallgatott imádság." (részlet a könyvből)
Bill Hybels a Willow Creek Community Gyülekezet vezető lelkipásztoraként szolgál az Illinois-i South Barrington-ban. A Willow Creek a Chicago környékén élő Isten után vágyakozók felé végzett evangélizáció folytán Észak-Amerika egyik leglátogatottabb gyülekezetévé vált.
Beran Ferenc - A keresztény erkölcs alapjai
Az utóbbi időben nagyon sokat beszélnek az erkölcstan fontosságáról. Ez azzal magyarázható, hogy az erkölcsi értékek bizonytalanná váltak, és néhány erkölcsi fogalom jelentése nem egyértelmű a hétköznapi ember számára. Ebben a nehéz helyzetben, a társadalomért, a szebb jövőért felelősséget érző emberek figyelme a kereszténység erkölcsi tanítása felé irányul, hiszen Jézus Krisztus evangéliuma biztos erkölcsi értékrendet hirdet, amely kiállta az idő próbáját.
A keresztény erkölcstan, az evangélium tanításának megfelelően, a szíve mélyén "istenképiséget" hordozó ember legalapvetőbb vágyaiból, törekvéseiből indul ki, és ezekre a vágyakra, kérdésekre adja meg a transzcendentális választ. Minden ember a szíve mélyén szeretetre vágyik, vagyis arra, hogy önmagát oda tudja ajándékozni a másiknak, és képes legyen arra, hogy a másikat el tudja fogadni. A Szentírás üzenete szerint Jézus erre a kölcsönös szeretetre tanított meg minket. Tanítása szerint: az Őbenne feltáruló isteni szeretet segít minket, hogy felül tudjunk emelkedni egyéni korlátainkon, gyengeségeinken, képesek legyünk figyelemmel, jóakarattal a másik felé fordulni, és segítségére lenni, hogy élete terheit hordozni tudja.
Ez a könyv azt a célt tűzte ki maga elé, hogy a Jézus Krisztusban feltárulkozó isteni szeretetet, és a jócselekedetben megmutatkozó emberi választ bemutassa középiskolás és egyetemista olvasói számára.
Kapitány Katalin - Hálózatok bűvöletében
"Ahogyan járom az országot, látom, hogy egyre nagyobb szükségük lenne az embereknek a személyes hitellel alátámasztott fogódzókra, ami szükséges ahhoz, hogy megkapaszkodhassunk ebben a válsággal teli forgatagban, amit a XX-XXI. század jelent. A kapaszkodókat elvesztett környezetben felértékelődik minden, amire még támaszkodni lehet, ami összeköt: a baráti, az iskolai, a munkahelyi közösségek, a család, és nem utolsósorban a hit, az egyház, tehát minden, ami érték, és ami hosszú ideje hitelesen az."
Szent Ágoston - Vallomások
A világirodalom egyik leghíresebb önéletrajzi műve, a kereszténység egyik klasszikusa kerül itt új fordításban és - hazánkban először - latin nyelven is az olvasó kezébe. Szent Ágoston, a negyedik század kereszténységének nagy doctor-a, a legkiválóbb írók egyike »Vallomásai«-ban nemcsak a kereszténységhez vezető küzdelmes útját rajzolja meg, hanem olyan »lélekábrázolást« is nyújt, amilyen az ókorban Augustinus kezdeményéig hallatlan volt, de amilyent azóta sem ajándékozott szenvedő, töprengő, vívódó lélek, istenáldotta nagy művész, gondolkodó vagy apostol az emberiségnek. Aki szent Ágostonnal barátságot köt, azt könyve többé el nem hagyja. Balogh József évtizedeken át dolgozott ezen a fordításon, amely a magyar olvasók hihetőleg nagy tömegeinek fog gyönyörűséget szerezni és elmélyedő tanulságot hirdetni.
Stefan Bauberger - Nyitottan a teljességre
_„Csak lassanként vettem észre, hogy voltaképp a zen buddhizmust gyakorlom, és a vallásközi párbeszéd izgalmas területén találtam magam (...) A kettős vallásos identitás, az átmenet és a visszatérés pozíciójában: átléptem a zen buddhizmusba, egy számomra teljesen idegen vallásba, elmélyedtem benne, majd visszatérve, újból és mélyebben fedeztem fel a kereszténységet.”_
Lehetséges a párbeszéd kereszténység és buddhizmus között? Keresztények járhatják-e, s ha igen, hogyan járhatják a zen útját? – Stefan Bauberger, német jezsuita szerzetes izgalmas és nehéz lelki formálódáson ment át a válaszokért. Könyvében nem a két vallás közti különbségek gyors feloldásáról kíván meggyőzni, hanem megmutatja, hogy amikor a kereszténység a buddhizmussal találkozik, épp a különbözőségeik lesznek egymás számára gyümölcsözővé.
Merlin Carothers - A félelemtől a hitig
A neves amerikai szerző személyes tapasztalatain keresztül bevezet minket a hit titkába. Azt vallja, hogy életünk eseményei mind arra szolgálnak, hogy növekedjünk a hitben. Különösen a bajok, váratlan betegségek alkalmasak arra, hogy levizsgáztassanak bennünket, hogy milyen nagy a hitünk. Hiszünk-e abban, hogy Isten közel van hozzánk a legnagyobb veszedelemben is? Hiszünk-e abban, hogy szeret minket akkor is, amikor ezt nem tapasztaljuk? Ha rájövünk arra, hogy milyen kevés a hitünk, a szerző elmondja, hogyan lehetne növekedni a hitben. Mit kell tenni a mustármagnyi hittel, hogy az hatalmas fává terebélyesedjen.
Életének izgalmas kalandjait mondja el Carothers, amelyekben megtapasztalta Isten váratlan segítségét.
A hit maga is egy izgalmas kaland. Egyáltalán nem olyan, mint egy befőtt, amely évekig ott áll az éléskamrában. Hanem olyan, mint a hegyről lezúduló patak. Sziklákon, szakadékokon át rohan, amíg befut az óceánba. Életünk is ilyen, rohanunk, küzdünk, harcolunk, amíg egyszer eljutunk az Atya szeretetóceánjába.
Akarod-e ezt az izgalmas kalandot megélni? Akarod-e, hogy hited hegyeket mozgató hit legyen? Ezt mondja el ez a nagyszerű könyv. Ajánlom Neked!
Ismeretlen szerző - Hitünk és életünk
_Szeretettel ajánlom ezt a könyvet minden leánynak és fiúnak, aki meg akar ismerkedni azzal az örömhírrel, melyet Jézus jelent minden jóakaratú és igazságkereső ember számára._
_Egyházmegyétek püspöke_
Joseph Ratzinger - A föld sója
A Katolikus Egyház korunkban számos régi-új problémával került szembe. Hívők és nem hívők milliói tesznek fel maguknak kérdéseket a cölibátusról, a tévedhetetlenség dogmájáról, a születésszabályozásról, az elváltak újraházasodásáról vagy az egyházi népszavazásról. Vajon milyen mértékben alkalmazkodhat Róma a modern kor elvárásaihoz? Joseph Ratzinger, a Hittani Kongregáció prefektusa olykor meghökkentő, de mindig gondolatébresztő válaszokat ad ezekre a kérdésekre. A Kúria ilyen magas rangú tagja még soha nem nyilvánított ennyire átfogó véleményt a kereszténység központi kérdéseiről.
Böjte Csaba - Karikó Éva - Iránytű a végtelenhez
Böjte Csaba e kötetben a tízparancsolatról és annak a mindennapjainkban betöltött szerepéről szól.
Böjte Csaba - Karikó Éva - Út a végtelenbe
A nagy sikerű Ablak a végtelenre című kötet után Böjte Csaba újabb beszélgetős könyvében is a kereső embert leginkább izgató kérdésekre válaszol. Mire jók a szentségek, mire figyelmeztet a Tízparancsolat? Hogyan navigál minket a boldogság felé a mindig megbocsátó Isten? Mire tanít Jézus, s hogyan kell az evangéliumi tanítást a hétköznapok helyzeteire lefordítani? Csaba testvér rendíthetetlen hittel, életismerettel és sok-sok humorral próbálja mindenki számára vonzóvá tenni a hit igazságait, az egyház tanítását. A születéstől a halálig követi az emberi élet fordulópontjait, s azt hirdeti, soha nem késő az újrakezdés: a kétségbeejtő helyzetekből is van kiút.
Böjte Csaba válaszol Karikó Éva kérdéseire.
Böjte Csaba - Karikó Éva - Ablak a végtelenre
Csaba testvért, az erdélyi ferencest, a nehéz helyzetben élő gyermekek megmentőjét, 1500 szociális árva nevelőapját ma már senkinek nem kell bemutatni. Minden egyes szavának súlyt és hitelt ad élete, nem csupán beszél Isten országáról, hanem mindent meg is tesz, hogy ez az ország itt a földön kibontakozzon. Karikó Éva az apostoli hitvallás, az ún. Hiszekegy állításaira fűzte fel a kérdéseit. A válaszok minden egyes gondolata az életből merít, az életről szól végtelen bölcsességgel és egyszerűséggel, nemcsak a hitigazságokat mutatja be, hanem azok megvalósítását a több évtizedes lelkipásztori és nevelői munka tapasztalatából merítve. Szavaival összecsengnek nagy költőink, gondolkodóink, szentjeink sorai, amelyek alátámasztják Csaba testvér gondolatait.
Wm. Paul Young - A viskó
Végre magyar nyelven is megjelenik a már sokak által nagyon várt könyv, A Viskó (The Shack). Egy regény, aminek sikerével – és tartalmával – még a Forbes Magazin is foglalkozott… Nem gyakran fordul elő! (2009. június 8.)
Egy, a telepesek által elhagyott rozoga, rossz emlékeket idéző viskó (A Viskó) egyszeriben döbbenetes titkok tárházává válik, ahol izgalmas találkozások során a megbocsátás gyógyító ereje és hatalma is felragyog a sebzett szív számára.
William P. Young megrázó regénye az utóbbi idők egyik legnagyobb könyvsikere, rövid idő alatt 8 millió példányban fogyott el! A sok vitát kiváltó regényről azt tartják, hogy olyan hatással lehet korunk kereszténységére, mint a Zarándok útja a maga idejében. A sokat megélt színésznő, Demi Moore a Twitteren keresztül ajánlotta rajongóinak és férjének, mivel Ő maga „ sorsfordító erejű” üzenetre talált a könyv elolvasása közben.