A szorongás az élő szervezetek működésének egyik legátfogóbb sajátsága. Úgyszólván nincs olyan lélektani, pszichiátriai, de filozófiai elmélet sem, amelynek ne lenne saját mondanivalója a szorongásról. Bár a szorongással kapcsolatos elképzelések egyidősek az emberiség történetével, a fogalom jelen formájában viszonylag későn jelenik meg az irodalomban. Elterjedése elsősorban Freud és iskolájának tevékenységére vezethető vissza. […] A „szorongás” címszó alatt meg lehetne írni az ember történelmét, biológiáját, lélektanát, szociológiáját, stb. Érthető. Az emberiség fennmaradását elsősorban jól működő szorongás-, azaz veszélyelhárító rendszerének köszönheti. Az embermivolt sikerét vagy kudarcát a szorongásos helyzetekkel való megbirkózás alapján minősíthetjük legkönnyebben. A kockázat-, azaz szorongásmentes életre való egyre erőteljesebb törekvés sajátos ellentmondásban van a továbbra is elkerülhetetlen legnagyobb kockázattal: azzal, hogy az élet esetleges, azaz nem szükségszerű, hogy „Én” itt legyek. E kockázat és a vele járó szorongás abszolút jellegű, mivel egyrészt bizonyos, hogy itt vagyok, másrészt bizonyos, hogy egyszer az életem véget ér, és akkor már nem leszek itt. A szorongásban végső soron a megsemmisüléstől való félelmet váltjuk aprópénzre…
Kapcsolódó könyvek
J. K. Rowling - Bogar bárd meséi
Ki ne ismerné Bogar bárd meséit? Hiszen e könyv minden valamirevaló varázslócsaládban ott van a gyerekek könyvespolcán, ugyanúgy, ahogy a mugliknál (vagyis a varázstalan népeknél) a Grimm mesék.
Bogar bárd itt olvasható öt meséjének mind megvan a maga mágusa, varázslója, s mindegyik más-más módon szórakoztat, nevettet vagy emlékezik meg halálos veszedelmekről.
Albus Dumbledorenak - A Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola legendás igazgatójának - a mesékhez fűzött kommentárjai még élvezetesebbé teszik az olvasást, varázslók és muglik számára egyaránt.
_Egy különleges és varázslatos kötet a szerző, J.K. Rowling rajzaival._
Ranschburg Jenő - Popper Péter - Személyiségünk titkai
A szülő-gyermek kapcsolat kialakulása a messzi múltban kezdődik, jóval a gyermek megszületése előtt.
A szülő-gyermek kapcsolat olyan kettős szerep, amelynek mindkét oldalát megéli az ember, csakhogy több évtizedes időeltolódással. Mindenki volt gyermek, azaz átélte saját szüleivel e szociális szerep gyermeki oldalát. Majd évtizedek múltával az egykori gyerek lesz szülő, s megéli e szociális szerep másik oldalát is.
Vajon milyen szülő lesz az egykori gyermekből? Akár akarja, akár nem, ezt részben meghatározza mindaz, amit gyerekként látott, megélt és tapasztalt.
Egykori gyermekkori élményeink ellentétesen és ellentmondásosan csapódnak le bennünk: van, amit követünk, van, amit elutasítunk szüleink egykori viselkedéséből, mindez elkeveredik azóta szerzett tapasztalatainkkal, élményeinkkel. A magatartásformákat sokkal inkább tanuljuk, mint örököljük. De egy-egy nevelési téveszme okozta torz személyiségvonás úgy belénk ivódott, hogy szinte örökletesnek tűnik.
A nagy sikerű sorozat adásai a harmonikus személyiség kibontakoztatásának módjairól szóltak. Ha a két kiváló pszichológus tanácsait megfogadjuk, gyermekeink biztosan különbek lesznek nálunk, de magunk is csak nyerünk az önneveléssel.
Bruno Bettelheim - Az elég jó szülő
Ennek a könyvnek az a célja, hogy arra bátorítsa a szülőket, igyekezzenek a saját fejükkel végiggondolni a gyereknevelés bizonyos kérdéseit. Remélem, a fenti példák segítenek nekik abban, hogy jó megoldást találjanak a gyermeknevelés során felmerülő bármiféle problémára. Erre irányuló erőfeszítéseik révén válnak majd elég jó szülővé, ami mind önmaguknak, mind gyermekeiknek javára válik.
Az elég jó szülő mindig tudatában lesz, hogy gyermeket foganni, kihordani és világra hozni életének legcsodálatosabb eseménye. A születés pedig a gyermek életében a legcsodálatosabb esemény. Minél jobban élvezik mindazt a maguk módján, ami ebből következik - a szülő a gyermeknevelést, a gyermek azt, hogy a szülő neveli -, annál boldogabb lesz az életük.
Ha ez a könyv valamelyest hozzájárulhat, hogy ez a lehetséges boldogság valósággá váljék, akkor elmondhatom, hogy elérte a célját. (A szerző)
Feldmár András - Feldmár mesél
Egy terapeutának és szerintem mindenkinek - a legfontosabb dolog arra rájönni, hogy a másik végtelenül másik. Tehát nemcsak úgy, hogy nem olyan, mint én vagyok, hanem azt se lehet tulajdonképpen feltételezni, hogy megértem a másikat. Mert mit jelent megérteni a másikat? Az, hogy én megértelek téged, azt jelenti, hogy beskatulyázlak a már meglévő gondolataimba. De lehetséges, hogy még a színek, amiket te látsz, azok sem ugyanazok a színek, amiket én látok. Nagyon megrázó felfedezés, de szerintem igaz. Hát akkor én mit csinálok? Nagyon prózainak hangzik, de én csak próbálok együtt lenni a másikkal. Majdnem úgy, mintha egy tigrissel lennék egy ketrecben. A tigrissel is próbálnék együtt lenni. Megérteni a tigrist? Én nem próbálnám megérteni a tigrist, azt nem lehet. Viszont lehet a tigrissel játszani, vagy lehet a tigrissel birkózni, vagy lehet a tigris által meghalni...
Feldmár András ebben a könyvében negyven év tapasztalatából merítve mesél el eseteket, terápiás történeteket.
Beatrice Rovere-Fenati - Pons Nyelvtanfolyam kezdőknek - Olasz
Mire elég 3 hónap? Pont arra, hogy megtanulj egy idegen nyelvet alapfokon. Lépésről lépésre, fejezetről fejezetre jön meg a kedved a nyelvtanuláshoz: - a könyv 40 jól strukturált és változatos leckéből áll; - a folytatásos kerettörténet és a könyv színes grafikája ébren tartja a figyelmed; - a feladatok, nyelvtani magyarázatok, tanulási tippek és hallás utáni gyakorlatok fejlesztik az összes nyelvi készséged; - a mellékletben található szószedet, nyelvtani függelék, a hanganyag szövege és megoldó kulcs az önálló tanulást segíti; - a kulturális részekből többet is megtudhatsz az adott országról; - tudásodat az ismétlő fejezetek mérik és mélyítik el; - ez az a könyv, mellyel biztos alapokra teszel szert a további nyelvtanuláshoz.
Bret Easton Ellis - Amerikai psycho
Irodalmi alkotás nagyon ritkán képes olyan világraszóló botrányt kelteni, amilyen az Amerikai Psychót övezte. Kiadók, amelyek már szerződést kötöttek a mű megjelentetésére, és előlegképpen súlyos összegeket fizettek a ki Ellisnek, sorra visszakoztak, és elálltak a publikálástól. Ez a könyv nemegyszer átlépi az elviselhetőség küszöbét. Amit írója a perverzió és az erőszak tombolásáról elgondol és leír, az kívül esik a normális ember felfogóképességének és erkölcsi érzékének határain. Amit azonban ezzel közöl, az értelmezhető és megítélhető: megrendít, felkavar, s könyörtelenül szembesít egy olyan világgal, amelyre - ha mégoly kelletlenül is - ráismerünk.
A regény főalakja Pat Bateman, huszonhat éves yuppie a Wall Streetről; intelligens, jóképű, elegáns és gazdag fiatalember. Lételeme a csillogó felszín: a legdivatosabb és legdrágább holmikban jár, a legfelkapottabb éttermekben vacsorázik barátaival és soros barátnőivel, ízlése ételben-italban főúri, fényűző lakása tömve a csúcstechnológiát képviselő szórakoztató-elektronikai szerkentyűkkel, véleménye a zenétől a politikáig mindenről naprakész. De Bateman valójában értéket, mértéket nem ismerő pszichopata szörnyeteg, aki a belsejében tátongó űrtől szexorgiákkal, egyre rafináltabb kéjgyilkosságokkal, sőt kannibalizmussal igyekszik menekülni - mindhiába.
A nyolcvanas évek második fele óta nemzedékének legjelentősebb írójaként számon tartott Bret Easton Ellis könyvének lapjain az amerikai álom helyébe lidérces rémálom lép: az Amerikai Psycho egy irányt vesztett, erőszakban tobzódó, anyagiasságba fulladó kultúra egyöntetűen sötét, kiutat nem mutató, döbbenetes erejű látomása.
Elizabeth Wurtzel - Prozac-ország
Elizabeth Wurtzel alig múlt húszéves, amikor megírta ezt a könyvet a depressziójának történetéről, s ma már Sylvia Plathszal és Willam Styronnal együtt a "depresszió-irodalom" legfontosabb szerzői között emlegetik. Wurtzel szerint Plath és Styron könyve túlságosan udvarias, bocsánatkérő volt; ő egy "rock-and-roll könyvet" akart írni: vadul, teljesen kitárulkozva mesél a szüleihez fűződő és a depresszióját úgy-ahogy magyarázó kapcsolatáról, szenvedéseiről, őrült szerelmi és szexuális kalandjairól, pszichológusairól és pszichiátereiről, öngyilkossági kísérletéről, segítőkész egyetemi barátairól, akiknek végül az agyára ment állandó, megmagyarázhatatlan kínlódásával. A "regény" végén, utószóként közölt esszéjében Wurtzel a Prozac-jelenségről ír - a kilencvenes évek elején megjelent csodaszerrel őt is "meggyógyították", de Wurtzel szerint nem felhőtlenül jó hír az, hogy Amerikában jóformán mindenkinek, aki szomorúságra panaszkodik, három perc alatt felírják a Prozacot (vagy valamilyen hasonló, depresszió elleni szupergyógyszert). Az igazi depresszióval ugyanis nem olyan könnyű elbánni, s miközben mindenütt mesterségesen boldoggá tett emberek szaladgálnak, az "igazi" depressziósok bajára ma sem tudja senki a megoldást - mert hiszen a világ bajait sem lehet holmi neurotranszmitterekre ható molekulákkal megoldani. Wurtzel élete mindenesetre valamennyire egyenesbe jött: sikeres rockzenekritikus és írónő - két könyvet publikált a Prozac-ország óta.
Kákosy László - Az ókori Egyiptom története és kultúrája
A könyv a tudományos bevezetés és egyúttal összefoglalás igényével mutatja be az egyiptológia tudományát, forrásait, történetét az írások megfejtésétől egészen a napjainkban folyó ásatásokig. Az ókori Egyiptom történetét a neolitikumtól a későkorig követi nyomon, benne a társadalom és a politika történetén túl a tudomány, a hit és a vallás, a világlátás és a művészetek részletes ismertetésével. A könyvet időrendi táblázat, bibliográfia és mutató zárja. A felfrissített és átdolgozott Egyiptom-történet elsősorban a történész-, a művészettörténész- és a régészhallgatók komplex tankönyve, de a művelődéstörténet és a vallástörténet iránt érdeklődők számára is hasznos forrás.
Jamie Oliver - Jamie főzőiskolája
Isten hozott a Főzőiskolámban!
Sok olyan emberrel találkoztam már, akik azt mondták, sose lennének képesek megtanulni főzni, ezért nem is akarnak. Ehhez a könyvhöz ők adták az ötletet. Az ilyen gondolkodás úgy hat rám, mint bikára a vörös posztó, mert meggyőződésem, hogy az egyszerű házi koszt elkészítése alapvető emberi készség, és mindenkinek tudnia kell főzni, hogy képes legyen gondoskodni magáról, családjáról meg a barátairól. Megírtam hát ezt a könyvet, hogy egyszerűen és gyorsan megtanítsalak főzni - téged, vagy azt, akinek ajándékba adod. Kiválasztottam egy csomó receptet, csupa olyan ételt, amit mindenki szeret, és elmondom, illetve képek segítségével be is mutatom, hogyan lehet ezeket a lehető legegyszerűbben elkészíteni. Szinte kézen fogva vezetlek be a finom, ízletes ennivalók világába. Miért haboznál hát? Akár bátortalan kezdő vagy, akár gyakorlott szakács, aki egyszerűbb megoldásokat keres, engedd, hogy segítsek, és meglátod, milyen ínycsiklandó ételek kerülnek majd ki a kezed alól. VÁGJUNK BELE!
Douglas Adams - Az élet, a világmindenség meg minden
A repülésnek is megvan a maga művészete, vagyis inkább fortélya.
Abban rejlik, hogy megtanuld magad a földre vetni és elhibázni azt.
Válassz ki egy derűs napot - javasolja -, és próbálgasd.
Az első rész könnyű.
Mindössze annyi kell hozzá, hogy képes légy teljes súlyoddal a földre vetődni, azzal az elhatározással, hogy nem baj, ha fájni fog.
Ugyanis ha nem sikerül elhibázni a földet, akkor fog.
A legtöbb embernek nem sikerül, és ha tényleg lelkiismeretesen próbálkoznak, egyre valószínűbbé válik, hogy úgysem sikerül.
Tehát inkább a második rész, az elhibázás a nehéz.
Az egyik probléma az, hogy teljesen véletlenül kell elhibáznod. Semmi értelme szándékosan próbálgatni, mert úgysem sikerül. Az a lényeg, hogy félúton valami hirtelen elvonja a figyelmed, és ne is gondolj tovább a zuhanásra vagy a földre, vagy arra, mennyire fájdalmas lesz, ha mégsem hibázod el.
Közismerten nehéz nem gondolni erre a három dologra a rendelkezésre álló egy röpke másodperc alatt. Emiatt nem sikerül sokaknak, akik örökre csalódnak ebben az egyébként mókás és igen látványos sportban.
Douglas Adams - A kétség lazaca
A kétség lazaca annak a regénynek a tíz fejezetét tartalmazza, amelyen Douglas Adams 2001. májusi halála előtt dolgozott, emellett pedig egy lenyűgöző gyűjtemény, amely az imádott Macintosh számítógépéről lementett anyagokból áll.
A kétség lazaca cselekménye ugyanolyan talányos, mint a címe, és Dirk Gently egyszerre követi benne egy fél macska és egy színész nyomait, akinek hirtelen felbukkanása talán nem is olyan véletlen, mint ahogy tűnik. A pizzafüggő nyomozó mellett szerepel még Thor, a Vihar ősi északi istene, Dave Dave-Landből és egy szerfölött bizonytalan orrszarvú, akit Desmondnak hívnak. A további kitalált történetek közt találjuk még az "Ifjú Zaphod biztosra megy" című darabot, amelyben feltűnik a Galaxis-könyvek csillagközi sztárja, valamint a "Dzsingisz-kán magánélete" című opust, amelyet Graham Chapmannel közösen írt, s amelyben egy portyázó, barbár gyilkos érzelmi szükségleteit ismerhetjük meg.
Az egyéb dokumentumok közt különféle Douglas Adams-írásokat találunk, kezdve egy tizenkét éves korában az Eagle magazinnak írt őszinte hangvételű levéllel, a Beatles-imádattal és rövidnadrág iránti gyűlölettel teli fiatalkori emlékein át, egészen az előadásokig, amelyek híven tükrözik Adams kivételes természettudományos, technológiai és filozófiai ismereteit. Itt is olyan elképesztő témájú írások szerepelnek, mint a vallás, az "elektromos ketyerék", amelyek használhatatlanná teszik a számítógépeket, az Y betű és Dougles szerelmi afférja két kutyával Új-Mexikóban.
A kétség lazaca mind a rajongók, mind az új olvasók számára egyaránt az élet, a világmindenség meg minden őrültség, előzékenység és zsenialitás csodálatos tárháza.
Douglas Adams - Viszlát, és kösz a halakat!
Az emberiség ellen sok rémtettet elkövettek már a történelem folyamán, de amit a vogonok merészeltek, az már tényleg arcátlanság! Egy új hipertér-sztráda építése közben egyszerűen ledózerolták a Földet a Galaxis térképéről. Vagy mégsem így történt? Lehet, hogy az egészet csupán a CIA nagyszabású tömeghipnózis-kísérlete hitette el a bolygó lakóival?Arthur Dent, a borzalmas útépítés szerencsés túlélője, csillagközi hányattatásai után legnagyobb meglepetésére újra a Földön találja magát, és különös útjára csak egy törülköző s egy reklámszatyor emlékezteti. Már-már hajlana rá, hogy az egész dózer-ügyet képzelete szüleményének higgye, de néhány apró jel arra sarkallja, hogy utánajár a dolgoknak. Megpróbálja megtudni, ki keveri a lapokat: az egerek, a titkosszolgálat vagy a magát egyszerűen csak Istennek tituláló Teremtő Munkaközösség? Hogy kiderítse az igazságot, ismét útra kel, természetesen űrhajóstoppal.
Douglas Adams - A lélek hosszú, sötét teadélutánja
Ő a világ első és egyben egyetlen holisztikus magánnyomozója, aki a maga érthetetlen módján fényt derít minden rejtélyre. Sőt, ha kell, napjában többször is megmenti a világot.
Amikor a Heathrow repülőtér kettes terminálján az egyik utasfelvételi pult a tetőn át kilőtt a magasba, narancsszínű lángtengert hagyva maga mögött, a szokásos csoportok igyekeztek magukra vállalni a felelősséget. Először az IRA, aztán a PFSZ, majd a Gázművek. Még a Brit Nukleáris Üzemanyagok Gyára is gyorsan kiadott egy nyilatkozatot, miszerint tökéletesen urai a helyzetnek, hogy az ilyesminek egy a millióhoz az esélye, hogy szinte egyáltalán nem tapasztalható radioaktív szivárgás, és hogy a robbanás helyszínén remek kis pikniket lehet csapni a gyerekekkel, végül azonban beismerték, hogy abszolút semmi közük a történtekhez. Semmiféle racionális magyarázatot nem találtak a robbanásra – egyszerűen ráfogták, hogy Isten műve volt. Igen ám, gondolta Dirk Gently, de melyiké? És mi volt vele a célja? Miféle Isten téblábolna a Heathrow repülőtér kettes terminálján, hogy megpróbálja elérni a 15:37-es oslói járatot?
Douglas Adams - Dirk Gently holisztikus nyomozóirodája
Mi lehet a közös egy döglött macskában, egy számítógépzseni kölyökben, egy Elektromos Szerzetesben, aki rózsaszínben látja a világot, a kvantummechanikában, egy több mint 200 éves időutazóban, Sammuel Taylor Coleridge-ben, a híres költőben és a pizzában? Tulajdonképpen nem sok, gondolhatjuk egészen addig, amíg Dirk Gently, az állítólagos magánnyomozó be nem bizonyítja, hogy a fenti dolgok és személyek között bizony alapvető összefüggések vannak. Közben sikerül megoldania egy rejtélyes gyilkossági ügyet, segítségére siet egy különös professzornak, rájön egy misztikus titok megfejtésére, és ezalatt tekintélyes mennyiségű pizzát elfogyaszt - még nem is említve, hogy megmenti az emberi fajt a kipusztulástól (és ezért nem is számít fel külön díjazást.) Aki többet akar megtudni, olvassa el ezt a könyvet (ill. először vegye meg, és csak azután olvassa el) - vagy vegye fel a kapcsolatot Dirk Gently holisztikus nyomozóirodájával.
John Boyd - Philip Zimbardo - Időparadoxon
A híres-hírhedt stanfordi börtönkísérletek atyja, Philip Zimbardo szociálpszichológus kollégájával, John Boyddal több évtizedes kutatásaik során arra a következtetésre jutottak, hogy az időhöz való viszonyunk - anélkül hogy tudnánk róla - döntően befolyásolja a magánéletünket, munkánkat, karrierünket, viselkedésünket és kapcsolatainkat. Érdemes mielőbb végiggondolnunk, mennyire vagyunk az élvezeteket hajszoló, kockázatvállaló jelenhedonisták; az élet sorszerűségét elfogadó jelenfatalisták; a régi szép időket boldogan időző múltpozitívak; a kudarcokról és elszalasztott lehetőségekről panaszkodó múltnegatívak; célokért megvalósításáért küzdő jövőorientáltak vagy a spirituális életet hirdetők transzcendentalisták. Ha tisztázzuk az időhöz való viszonyunkat, könnyebben kezelhetjük mindennapi problémáinkat, konfliktusainkat és sikeresen elkerülhetjük a hibás döntéseket. A szerzők ezért olyan - ma már világszerte sikerrel alkalmazott - módszert dolgoztak ki, amellyel mindannyian könnyedén megállapíthatjuk saját időperspektíváinkat. Sőt rengeteg példával és gyakorlattal szolgálnak, amelyek alapján felépíthetjük az általuk javasolt ideális időprofil, amellyel kiegyensúlyozottabb és teljesebb életet élhetünk.
Jamie Oliver - Jamie természetesen
Beleszerettem a kertembe, különösképpen a veteményesbe! Bizony, tényleg megesett, hogy puszit adtam a legszebb, legritkább zöldségeimnek, egyik-másik fát talán meg is ölelgettem, és forró nyári napokon néha fülemet a földre szorítva hallgatom, hogyan nőnek a növények körülöttem.
Ha ezt bűnnek tartod, hát vess tömlöcbe, és dobd el a kulcsot! És mondok még valamit: soha ilyen jókat nem főztem, mint az idén. Káprázatos ötleteim támadtak az új receptek megalkotásában: ihletet merítettem mindenből, ami az utóbbi évben megtermett a kertemben.
Könyvemben több mint 100 új receptet találsz, meg némi ültetési és növényápolási tanácsot, ha esetleg neked is kedved szottyanna ahhoz, hogy egy kicsit bepiszkítsd a kezed! Olyan szakácskönyv ez, amely szerkezetében a négy évszakot veszi alapul: arról tájékoztat, hogy mikor melyik növény áll éppen rendelkezésre a kertben. A négy évszak fejezetei számos alcímmel tagolódnak, ezek a különböző alapanyagokról szólnak, gyorsan elkészíthető, könnyű és finom ételek receptjei sorakoznak bennük. Minden fejezet végéhez csatoltam pár apró, a növények nevelésére vonatkozó tájékoztatást is.
Stephen King - Tóparti kísértetek
Michael Noonan sikeres író. Boldogan él szép feleségével, Jo-val. Minden évben megjelentet egy újabb regényt, művei előkelő helyen állnak a bestsellerlistákon, anyagilag is szépen gyarapodik. Egy fullasztó nyári napon Jo agyvérzésben meghal. Mike összeomlik, képtelen írni, még szerencse, hogy van talonban néhány kézirata. Lidérces álmok gyötrik, amelyek mind a Nevető Sarában, Noonan-nék tóparti nyaralójában játszódnak. A ház a századfordulón egy híres fekete bluesénekesnőé volt, aki annak idején családjával együtt egyik napról a másikra eltűnt. Mike négy év után átköltözik a nyaralóba, ahol az álmok folytatódnak, sőt kísértetek látogatják, s lassacskán körvonalazódik egy szörnyű rejtély. Vajon mit titkol a tóparti zárt közösség, élén a hatalmaskodó, öreg és beteg milliárdos helyi kiskirállyal? Mit rejt a múlt, s hogyan függ össze a jelennel, Mike-kal és Jo halálával? Stephen King ismét remekművet alkotott; könyve nemcsak izgalmakban bővelkedő, letehetetlen olvasmány, de hiteles képet ad az alkotó ember lelki gyötrelmeiről s egy kis település bonyolult viszonyairól is.
Mihail Mihajlovics Bahtyin - Dosztojevszkij poétikájának problémái
A kötet Dosztojevszkij poétikájának kérdéseit elemzi, és Dosztojevszkij munkásságával kizárólag ebből a szemszögből foglalkozik. A művészeti gondolkodás általa megteremtett típusa, amelyet mi feltételesen polifonikusnak nevezünk, a világirodalomban tökéletesen új jelenség. Jóllehet ez a művészi gondolkodástípus Dosztojevszkij regényeiben testesült meg, jelentősége messze túllépi a regényírás határait, és az európai esztétika alapvető elveit ingatja meg. Bahtyin fő célkitűzése abban foglalható össze, hogy irodalomelméleti analízis segítségével föltárja, miben áll Dosztojevszkij munkásságának elvi jelentőségű újszerűsége.
Jean-Paul Sartre - Az Ego transzcendenciája
_Az Ego transzcendenciája_, J.-P. Sartre (1905-1980) első filozófiai értekezése, 1934-ben íródott. Szándéka szerint szigorúan tudományos mű, amely a husserli fenomenológia sajátos interpretációja révén az _Én_ és a _Tudat_ kapcsolatát azzal a merész célkitűzéssel vizsgálja, hogy megszabadítsa a filozófiát a szolipszizmus idegesítő veszélyétől. Noha a tanulmány leginkább vitatható részét, a pszichoanalízis bírálatát később a szerző revideálta, az írás ma is a leggyakrabban idézett Sartre-művek közé tartozik: nemcsak filozófusok, de pszichológusok és pszichiáterek is előszeretettel hivatkoznak rá. A francia filozófus _opus magnum_ában, _A Lét és a Semmi_ben e tanulmány következtetéseiből indul ki, és az itt vázolt Én-koncepciót mélyíti el - _Az Ego transzcendenciája_ tehát bátran tekinthető a sartre-i filozófia egyik par exellence alapművének, mely aktuális és izgalmas problémákat kínál a szellemi kalandokra elszánt olvasók számára.
Stephen King - Halálos árnyék
Thad Beaumont tizenegy éves kisfiú, egy novellapályázat kitüntetettje. Irtózatos fejfájások gyötrik, az orvosok agydaganatra gyanakszanak. Amikor azonban megoperálják, a fejében egy kifejlett szemet, körmöket, fogakat találnak, a meg nem született ikertestvére maradványait. A sebész minderről mélyen hallgat a kisfiú és a szülők előtt.
Ugrás az időben: Thad Beaumont családos ember, két ikergyereke van, saját nevén nem különösebben híres író, ám George Komor álnéven már több horror-bestsellert publikált. Mivel valaki felfedezi a titkot, hogy a két szerző egy és ugyanaz, és meg akarja vele zsarolni, Thad és a felesége, Liz úgy dönt, hogy egyszer és mindenkorra eltemetik George Komort, még sírkövet is állítanak neki – a People című képeslap pedig mindezt megírja és fotókkal illusztrálja.
Csakhogy George Komor nem akar meghalni! Legalábbis erre lehet következtetni abból, hogy a temetőben a jelképes sír helyén hatalmas lyuk támad, lábnyomok vezetnek tőle az országút felé, ahol hamarosan brutális kegyetlenséggel meggyilkolnak egy öregembert. A cáfolhatatlannak tetsző bizonyítékok – ujjlenyomatok! – Thad Beaumontra mutatnak. És a gyilkosságok egyre szaporodnak… Az író sejti, miről van szó – de hogyan hitesse ezt el a rendőrséggel? Arról nem is beszélve, hogy az író sem tud mindent. Mert mi köze például ehhez az egészhez a verebek tömegének, amelyek a kulcspontokon meg-megjelennek – s végül főszerephez jutnak?
Amikor aztán a családja kerül életveszélybe, Thad úgy dönt, hogy személyesen is szembeszáll… az árnyékával.