Ajax-loader

További értékelések

Az alábbi értékelések a Moly.hu-ról származnak. A Rukkola értékelésekhez kattints ide.


csartak
5.0/5

“Tigris! ​Tigris! éjszakánk
erdejében sárga láng,
mely örök kéz szabta rád
rettentő szimmetriád?"
(William Blake)
Most már értem, miért rajonganak sokan ezért a könyvért. Ez egy mélyvíz, ez egy lendületes, őrült sci-fi vízió. Merülj el benne, ahol Gully Foyle lubickol az őrületben. De nem árt ha az ő sebességére kapcsolsz. Igazi ösztönlény, szeretem az ilyen karaktereket, akik azt teszik amit akarnak, és azt, ami hajtja őket. Nincsenek elvárasok, csak a saját életük van. A végzetük. Ha éppen úgy kívánja érdekük, pusztulhat velük az egész világ.
Van egyféle bizarr, túlzó, teátrális felhangja a történetnek, ami még jobban megfűszerezi, sajátságossá teszi. Nekem ez bejön.
És hogyan lehet kifejezni az érzékek keveredését csupán írott szavak által? Itt megtudhatjuk, hogy nagyon jól. Éjszaka fejeztem be, éjjel egykor, még izzott a képzeletemben minden, egy hatalmas sárga lángoló alak, a virító tigrismaszk, rettentő szimmetria, Gully Foyle, KI VAGY TE.


vicomte
5.0/5

Számomra ​ez a regény egyik a SF azon klasszikusainak, amelyeket azért is nagyra értékelek, mert szinte minden szempontból meghaladta a saját korát*.

Mire gondolok?
A regény megírásának idején Gibson, a cyberpunk pápa még alig 8 éves, az SF új hullám legjellemzőbb műveire (Dűne, A fény ura) még egy évtizedet kell várni, mégis ebben a könyvben a CP-ra jellemző vonások keverednek az újhullám formai elemeivel, sőt még a poszthumanizmus csírái is felfedezhetők benne.

A kormányok és nemzetállamok fölött álló, saját érdekeiket tűzzel-vassal (és magánhadsereggel) védő, klánszerűen felépülő megatársaságok, a szűk hatalmi elit és a mély nyomorban élő tömeg ellentéte ugyanúgy csak jó 30 év múlva lett a zsáner szerves része**, mint a kibernetikus implantátumokkal emberfelettivé váló szereplők, vagy az emberiségtől elzárt neoprimitív űrkolóniák.
A regény végén nem csak az újhullámra jellemző filozófiai eszmék ütköztetése jelenik meg villanásszerűen, de formailag is átmegy dadaistába a mű, ami több, mint merész újítás.

A regény története lecsupaszítva nem más, mint egy meglehetősen nagy léptékű jellemfejlődés, amelyben lehetetlen nem felismerni Monte Cristo grófjának történetét, de ez a sztori lényegesen több, mint egy bosszúhadjárat krónikája.
Ugyanis Bester ezt az alapvetően soványka történetet arra használja, hogy egyértelműen állást foglaljon az emberiségbe vetett hit mellett – a regény ugyanis karakteres antitézise egy híres novellának***, melynek “mondanivalója”, hogy ne adjunk töltött fegyvert (=atombomba) egy gyengeelméjű gyermek (=emberiség) kezébe.
Bester úgy gondolja, hogy az emberiség nem gyerek, és semmi esetre sem gyengeelméjű, még akkor sem, ha a tigrisek mindent megtesznek azért, hogy ezen a szinten tartsák őket.

  • Egy anekdota szerint baromira elege volt már a folyamatos sírásból, hogy nincs már új öltet a SF-ben, hát megírta ezt a regényét. :D
    • Bár néhány kedvenc szerzőm (Sheckley, Pohl, Kornbluth) előszeretettel élt már ekkor ezekkel az eszközökkel az ’50-es évektől.
      • #Aminek a címe az istennek sem jut az eszembe. :(# Frederic Brown: A fegyver

ViraMors
4.0/5

Értem ​én, hogy miért szeretik nagyon sokan ezt a könyvet, de nekem eléggé felemás volt. Persze a problémák első sorban ott kezdődnek, hogy nem igazán kedvelem a bosszúra építő történeteket, még akkor sem, ha a végére némi fejlődést is fel tudtak mutatni a főbb szereplők. Másrészt helyenként elég felületesnek éreztem, főleg, ami a technikai dolgokat illeti, és hiába vagyok tisztában a könyv korával, ezt nem tudom szó nélkül hagyni.
Ami viszont nagyon tetszett, az az intenzív érzelemábrázolás. Mint írtam, nem szeretem a bosszúra építő sztorikat, mégis azon kaptam magam, hogy hiába tudnám rendszeresen ütni a főbb szereplők nagyját, az egyes jelenetek mégis nagyon behúztak. Sajátos hangulata van a regénynek, az biztos. Néhol kicsit kusza, máshol szabályosan forrong, a végén pedig a {{szinesztézia}} leírása egyszerűen zseniális.
Örülök, hogy elolvastam, de nem vagyok róla meggyőződve, hogy a legjobb választásom volt első olvasásnak Bestertől.


vIVIv
4.0/5

Meglepően ​jó könyv volt, egyáltalán nem érződött rajta, hogy milyen régen is írták.
Gully Foyle, aki a Nomádon kénytelen senyvedni, mígnem egy napon arra megy a Vorga és amikor Gully azt hiszi megmenekül a másik hajó otthagyja. Ez megadja neki a lökést, hogy szakítson addigi vegetatív életével és bosszúra szomjasan igyekszik kideríteni ki/kik állanak az egész mögött.
Az emberek képesek jauntolni, ami elképzelve is őrületes. Persze nem csoda, hogy felbukkannak a jauntsakálok, akik abból élnek, hogy kifosztanak másokat. Azért elég veszélyes dolog ez, csak úgy ugrálni ide oda, egyik helyről a másikra. Ennek is két oldala van, mert egyfelől zseniális ez az egész, hogy az ember nincs járműhöz kötve csak elképzeli, hogy hova és már puff ott is van. Persze pontosan kell csinálni, mert a jauntolás nem veszélytelen dolog. Ezenkívül ugye akárhova el tud utazni az ember, más lakásába mondjuk, ahonnan lopni gyerekjáték annak aki megteszi. Később azért kialakítanak ezzel kapcsolatban védelmet.
Gully és az őt üldözők küzdelme macska egér harcra hasonlít, a végén pedig az igazság egészen megdöbbentő.
Jó kis könyv volt, lehet valamikor még elolvasom újra. :)


fekiyeti79
5.0/5

#Sok ​jó és tartalmas értékelés “kering” itt a molyon a könyvről, ezért a Delta Vision kiadás előszavából, Nemes Istvánt idézném; szavai tökéletesen tükrözik a gondolataimat (csak ő szebben fogalmaz :).#

“(…) A szörnyetegek korszaka ez, amelyben a jóság már nem erény; az is lehet hős, aki a legcsekélyebb mértékben gonosz az igazi gonoszok között. (…) Gully Foyle igazi túlélő, nincsenek morális gátjai, csak és kizárólag a bosszú élteti. Gyilkol, fosztogat, rabol, nőket erőszakol, bárkin átgázol a célja elérése érdekében, és mégis, valahogy szimpatikus tud maradni – talán mert a megismert szereplők közül ebben a durva világban ő a legkevésbé gonosz. Vagy legalábbis azok egyike, és az őt ért sérelem, az igazság keresése felvértezi, szinte már elfogadhatóvá teszi bűnös cselekedeteit. Mi több, egy idő múltán ő maga is megérti, rádöbben, miféle szörnyeteggé változtatta a bosszúvágy, és morális válságban hányódik, ám a sors, ahogy mindig is, újra és újra tovább sodorja egy megváltoztathatatlan jövő felé. (…)”

Zseniális regény!


mezei
5.0/5

Ez ​most nagyot ütött!

1. Bester egy olyan hihetetlenül érdekes, izgalmas XXV. századot alkotott, hogy le a kalappal előtte. Tette mindezt 1956-ban, de akár ma is megíródhatott volna a könyv, egy cseppet sem érezni elavultnak, nevetségesnek, mint esetleg más könyvek esetében. Gondolom ehhez azért hozzájárult a fordító munkája is.

2. Ez egy bosszúregény. De ne gondoljunk semmiféle magasztos dologra. A főszereplő (szándékosan nem írok főhőst) egy borzasztóan egyszerű ember, egy ösztönlény, fanatikus módon vágyik a (szerintem jogos) bosszúra, mindent ennek rendel alá, kapcsolatait, barátságot, szerelmet.

3. Bár Gulliver Foyle nem egy kimondottan szimpatikus figura, mégis, azok mellett, akik őt üldözték, számomra szimpatikussá vált, izgultam érte. Talán leginkább amiatt, mert cseppet sem volt álszent. Tisztában volt saját magával, és nem áltatta sem magát, sem másokat, hogy jó ember lenne. És tegyük hozzá, hihetetlen fejlődésen ment keresztül, mind szellemileg, mind erkölcsileg.

4. Az utolsó ötven oldal rendkívül izgalmas volt. Bester Foyle-on keresztül jól odamondogatott nekünk, és a “megoldás” elképesztően zseniális volt.


Lisie87
5.0/5

Nem ​tudok nem 5 csillagot adni, mert a vége nagyon tetszett! A könyv 3/4-éig olyan 4,5 csillagnál mozgott. Lendületes? Az biztos, az esemény nem áll meg sehol, dzsauntolunk a térben, követve Foyle bosszúhadjáratát. Nem egy szerethető karakter, de tetszett a kitartása és a fejlődése a könyv során. A végkifejlet szerintem zseniális, hiszen nem zárhatja le úgy az író, hogy “boldogan élt, míg meg nem halt”. Egy ilyen hadjárat után eléggé méltatlan lenne #anti# hősünkhöz.
Megértem miért lett kultkönyv, a maga idejében zseniálisnak hathatott, de még 50 évvel később is élvezettel olvassa az ember. Nagyon jó ötletek, és megvalósítások, igazi mondanivalóval.


Csöre
4.0/5

Hol ​is kezdjem: gyors könyv, egyrészt, mert rövid, másrészt, mert nehéz lerakni.
Gully Foyle nem egy magával ragadó személyiség. Bár személyisége komoly változáson megy keresztül: a kezdeti apatikus, kicsit butácska figurából “bekattan” és zseniális, a világot az orránál fogva vezető, bosszúszomjas ember lesz, nincs egy olyan fejezete a könyvnek, ahol szimpatikus lenne, aminek az az oka, hogy nem lát túl a saját problémáján, a környezete addig érdekli, amíg előre viszi a bosszúja beteljesítésében. Mindemellett érdekes látni, hogy a mellette felbukkanó nők milyen módon hatnak a fejlődésére, egyiktől ezt, másiktól azt az apróságot tanulja meg, hát, legalább tanul. Hihetetlenül és követhetetlenül pörög, és így tesznek az események is :)
A világ, a jövőbeni Föld és környezete sajátos: a jauntolás feje tetejére állította az addigi rendet, bárki ide-oda teleportálhat saját akarata szerint, ami az élet minden területére kihat. Ez érdekes gondolat, ami azóta is foglalkoztat, hogy letettem a könyvet, de akkor valahogy nem tudott lekötni, szerintem rossz pillanatban kapott el.
Amiről szívesen olvastam volna picit többet, az a Földön kívüli kolóniák élete, fejlődési útja, legalább azoké, amiket érint Foyle ámokfutása.
A Föld kapcsán: érdekes gondolat a (korabeli) világmárkák társadalmi rangra emelése (na jó, az alapító családoké).
No, mindenesetre hagyott bennem gondolkodnivalót, ami jó :)


…és ​igazából nem is értem magam, miért fintorgok egy picit űropera-kihívásra-olvasások előtt még mindig. Hogyaszongya, neeeem, nem akarok már megint világűrt, meg ilyen mindenféle bolygóközi csatákat, társadalmi sci-fit akarok, mélybevágó konfliktusokkal és az emberi lét alapkérdéseivel, különben is kiesett a rácsoságyból a macim és nyifnyafnyaf. Dolgoznom kell az előítéleteimen, mert tessék, itt van ez is.
{{ Ha csak azt a húszoldalnyi szinesztéziás ámokfutást olvasom el, hát már akkor is mennybe megyek. }} Ha van könyv, amit egy töredéknyi verbális-vizuális orgiáért érdemes elolvasni, hát ez az. I really didn’t see that coming . Nem, a könyvtárban fellapozni nem ér, akkor nem fogod érteni… inkább javaslom az egészet, százoldalas etapokban felfalni. Ebben már benne van az ebédszünet, ha nagyon muszáj.
Mindamellett, hogy a mai napig friss élmény (lásd @vicomte szokott alapossággal kifejtett értékelését) az olvasása, megvan benne az az azóta kihalt, pedig elképesztő aranyos retrogyanús szokás, ahogy adottnak veszi az ’50-es évek mindennapjait alkotó márkák, földrajz- és folklór finomságok, valamint konyhakémia/fizika ismeretét, és erre húzza rá… hát, az igazi balladai homályban tartott technológiai és globálisvilág-felépítészeti rendszerét. Az eredmény egyszerre friss, könnyen átérezhető, ugyanakkor tudod-mit-miért-ne alapon elhihető, megszerethető világ, amiben #Juli kedvéért# helyet kapnak apró társadalmi kultúrbonbonok, leheletnyi dekadencia, romantika, és pont annyi filozófia, amennyitől olyan igazzy nevelődésregény-érzete van Gully Foyle történetének, de fogadjunk, hogy senki nem tette még le miatta ásítva a könyvet.

Bestert még … izé, kéremszépen.

  1. És akkor most szorítsunk egy kis helyet azon a kívánságlistán… #

LRn
4.5/5

Alapvetően ​nem szeretem a bosszútörténeteket, mert nem tudok közösséget vállalni ezzel az elvakult, szenvedélyes gyűlölettel, ami mindent felülír – de szerencsére a Tigris! Tigris! sokkal több ennél.

Nemcsak egy akciódús, pörgős zsánerregény, amit nehéz félretenni, hiszen folyton esemény van, nincs sok pihenés két akciójelenet között, hanem egy olyan szöveg, amely minden hibája ellenére élvezetes, és meghaladta a korát ötletességével, nem is beszélve az azóta is aktuális morális kérdésekről, amelyeket feszeget.

Bester nem finomkodik a társadalomkritikával, de a Gully Foyle robbanásszerű* fejlődésével felvezetett végjáték azt bizonyítja, hogy minden szörnyűség ellenére bízik az emberiségben. Optimistán kiáll azért, hogy az emberiséget felnőttként kell kezelni – nem a kiváltságos kevesek dolga dönteni a sorsunkról, hanem mindannyiunké. Hisz abban, hogy bele tudunk nőni a felelősségbe, ahogy Gully Foyle is kitört a tunyaságból, amikor úgy hozta a szükség, és hogy az ember első sorban társadalmi lény, csak másodsorban individuum. A végén sok érvet hoz fel emellett – de megvizsgálja az ellenérveket is, azokat sem hagyja figyelmen kívül.

Díszleteiben is modern, szinte karneváli a könyv – a szereplők sokszínűsége mellett irodalmi utalásokkal is bőven meg van spékelve. A sci-fiségét itt-ott csorbítja (legalábbis a sci- részt), hogy bizonyos dolgokat felületesen kezel, vagy egyszerűen a hittel magyarázza. (A lényegén ez nem változtat, de néha zavart egy kicsit.)

Foyle forrongó, tigriscsíkos arca egy elénk tartott tükör, amelybe érdemes néha belenézni. Én örülök, hogy megtettem.

*Emiatt számomra túlzó és hiteltelen – de valahol érthető ez a gyorsaság, hiszen ez egy akcióregény, nincs idő ezzel tökölni, menni kell előre, és a mondanivaló meg a történet oltárán áldozatul esik a fejlődésregénység.


← Vissza a könyv adatlapjára


Értékelések

Rukkola értékelés
3.0/5

Statisztika

15.0
átlagos pontszám i
0
aktív példány
0 példány értesítés alatt
0 prerukkolt példány
0 elérhető példány
0 eladó példány
0
stoppolás
0
folyamatban lévő rukk / happ

Címkék

Kollekciók