A békebeli szakácskönyvek hangulatát idézi ez a rendhagyó tőzsdesuli, mely az alapműveletnek tekinthető szelvényvagdosástól tárgyalja a tőkepiaci boszorkánykonyha alapfogásait. Nincs sok matek és az agyonfirkált grafikonokat is mellőzte a tőzsdei újságíró szerző, aki a legjobb alapanyagokból, élő kereskedési sztorikból dolgozott. Az elmúlt évek sikeres pénzügyi receptjeit és a nagy piaci odakozmálásokat egyaránt szemügyre vehetjük.
A könyvben szót kapnak spekulánsok, brókerek és elemzők. Láthatjuk, hogyan sütögetik pecsenyéjüket a profik, de azt is megtudhatjuk, miként kerülnek vigyázatlan kisbefektetők a levesbe.
Kapcsolódó könyvek
Benjamin Graham - Az intelligens befektető
„Egyértelműen a legjobb könyv amit a befektetésekről valaha is írtak!”- ezekkel a szavakkal méltatta Warren Buffet , a világ legnagyobb befektetési guruja tanárának és mentorának örök érvényű pénzügyi bibliáját. Benjamin Graham amerikai közgazdász és befektető, az érték alapú befektetés atyja, 1949-ben írta mára már klasszikussá vált könyvét. Hogyan lehet időszerű egy több mint fél évszázada írt pénzügyi mű?
Graham többször, utoljára 1973-ban dolgozta át munkáját. Jason Zweig pénzügyi szakíró 2003-ban lábjegyzetekkel egészítette ki Graham eredeti szövegét, illetve minden fejezethez kommentárokat írt.
Másrészt a szerző nagyon éles különbséget tesz a spekuláns és a befektető között. Könyve nem azoknak szól, akik azt szeretnék megtudni, hogy miként lehet a pénzügyi piacokon egy hónapon, egy éven vagy akár három éven belül meggazdagodni. Éppen ellenkezőleg, azok fogják a legnagyobb haszonnal forgatni, akik élethosszig tartó befektetéseikhez kívánnak iránymutatást kapni – vagyis nem spekulánsként, hanem intelligens befektetőként tevékenykedni
Harmadrészt, ahogy Graham is megállapítja, „Plus ça change plus c'est la même chose” – vagyis minél inkább változik, annál inkább ugyanaz marad. Ennek fényében nem csoda, hogy Zweig – akinek személyében a szerző méltó társra lelt – a Graham által a 60-as évekből, illetve a 70-es évek elejéről hozott konkrét példák mindegyikének megtalálta a közelmúltbeli megfelelőjét.
Azt, hogy Graham tanításain nem fogott az idő, leghíresebb tanítványának, Warren Buffetnak az eredményei is igazolják. Buffet, akinek bevallása szerint ez a könyv adta meg befektetői karrierjének legnagyobb lökését, előszót és függeléket írt a könyv a magyar kiadás alapjául szolgáló 2003-as átdolgozásához.
Richard L. Brandt - Egyetlen kattintás
Vajon honnan jött az ötlet? Hogyan repítette Jeff Bezos, a cég alaptója és vezérigazgatója, az Amazont az online kereskedelem élére? Hogyan lett a számítógépes geekből az üzleti világot átformáló vállalkozó?
Richard L. Brandt elismert újságíró több mint húsz éve publikál a Szilícium-völgy innovatív szerepéről. Ebben a könyvében Bezosszal, valamint versenytársaival és kollégáival készített interjúk alapján hitelesen tárja fel az Amazon sikerének titkát, és ábrázolja Bezos rendkívüli személyiségét és vezetői képességét.
André Kostolany - Tőzsdeszeminárium
André Kostolany - elmaradhatatlan csokornyakkendőjével, igazi tőzsdeügynöki nadrágtartójával, kifogyhatatlan anekdotáival, na és végül, de nem utolsósorban, több mint hatvan, tőzsdén töltött esztendő rengeteg tapasztalatával a tőzsde világának egyik legsajátosabb alakja. Valószínűleg majdnem mindent tud, amit a világ tőzsdéiről tudni lehet, és az igazán sokat tudó embereknek azzal a tulajdonságával is rendelkezik, hogy ezt a tudását úgy tudja másoknak átadni, hogy közben úgy érezzük: minden amit elmond, nagyon egyszerű és világos. Számos nyelven megjelent több mint 20 könyvével, évtizedek óta a világ különböző tőzsdei központjaiban tartott előadásaival jelentős mértékben hozzájárult a mai - számára már sok szempontból idegen - tőzsdei generáció képzéséhez.
Carmine Gallo - Steve Jobs, az innováció mestere
Mit tudnánk elérni az üzleti életben megfelelő rálátással és inspirációval? Milyen magasságokba repülne a karrierünk, ha Steve Jobs segítené a döntéseinket? Mit tenne helyünkben Steve?
A szerző legújabb könyvében hiteles források alapján, rendkívül meggyőző erővel taglalja azt a hét irányelvet, amelyek Steve Jobsot egész életén át vezérelték és az innováció mesterévé tették: „Azt csináljuk, amit szeretünk!” „Hagyjunk nyomot a világegyetemben!”
Napoleon Hill - Gondolkodj és gazdagodj!
Több mint 30 millió példányban kelt el világszerte. Ez a világhírű sikerkönyv, az üzleti motivációról, a saját erőből történő vagyonszerzésről szóló művek etalonja, most XXI. századi ötletekkel és példákkal mutatja be, mi tesz valakit igazán sikeressé.
Ezt a merész kérdést Napoleon Hill tette fel, és ma őt is nagy győztesként tartják számon, könyvének sikere egyedülálló a világon
Stephen R. Covey - A kiemelkedően sikeres emberek 7 szokása
Világhírű könyvében Stephen R. Covey elvközpontú oldalról közelít a személyes és szakmai problémák megoldásához. Lényeglátó megfigyeléseivel és briliáns anekdotáival lépésről lépésre mutatja meg, hogyan juttathatjuk érvényre életünkben a 7 alapelvet, melyek biztonságot adnak a változások kezelésében, bölcsességet és erőt a lehetőségek kihasználásában.
„Ez a kitűnő könyv teljesen megváltoztatta az életemet."
Tom Peters, az In Search of Excellence szerzője
„Ez a könyv arra késztet, hogy átgondoljam problémáimat, és arra, hogy betartsam tanácsait."
Rich DeVos, az Amway alapítója
„Az elvek, melyekre A kiemelkedően sikeres emberek 7 szokása megtanított, igazi változásokat hoztak az életembe."
Ken Blanchard, Az egyperces menedzser szerzője
Stephen R. Covey nemzetközileg elismert vezetési szakértő, szervezetfejlesztési tanácsadó, a FranklinCovey cég társelnöke. Életműve az elvközpontú élet és az elvközpontú vezetés tanítása. A Harvardon diplomázott, doktorátust a Brigham Young Egyetemen szerzett, ahol a szervezeti magatartás és az üzleti vezetés professzoraként dolgozott. Utah államban, a Sziklás-hegységben él feleségével, Sandrával és családjával.
Tony Levene - Investing for Dummies
Build an investment portfolio and watch your returns multiply
Investing can be one of the quickest ways to make money, but if you think investing is only for the super-rich, think again. Whether you want to invest in shares, property, bonds or other assets, this friendly guide enables you to make sound and sensible investment choices, whatever your budget.
So if you're looking to get a first foot on the ladder or want to add to a brimming portfolio, this updated edition provides you with the expert advice you need to make successful investments.
Get started – take your first steps on the money trail with some investment basics
Build your portfolio – follow expert advice on investment options
Invest wisely – find out how to minimise the risk of investment gambles
Look ahead – examine the markets to decide which investment will net you a fortune in the year ahead
Broaden your horizons – start looking further afield and get the lowdown on more exotic investments
Open the book and find:
How to square off risks with returns
A step-by-step breakdown on how the stock market works
Techniques for examining investment-linked insurance plans
Advice on choosing an independent financial advisor
Why investing in your pension is so important
A guide to banking on bonds
Guidance on coping with the fall-out of the financial crisis
Ways to analyse stock-market-quoted companies
Mikael Krogerus - Roman Tschappeler - 52 döntési modell
Nap, mint nap szembesülünk néhány alapvető kérdéssel. Mit akarunk? Hogyan érhetjük el? Hogyan dolgozzunk eredményesebben? Miként élhetünk boldogabban? A világpiacon hamar bestsellerré vált könyv az üzleti élet népszerű döntési modelljeit mutatja be könnyen érthető, rövidített formában. A közismert SWOT-analízis, a kevésbé ismert, de ugyancsak hasznos Svájci sajt-modell mellett például még azt is megtudhatjuk, hogyan emlékezzünk mindenre, amit valaha megtanultunk… A szerzők mindezt olyan új formákkal, kreatív gondolatokkal, vizuális ötletekkel egészítették ki, amelyek önmagunk megismerését és fejlődését is segítik, s egyben arra biztatnak, hogy bátran alkossuk meg a saját modelljeinket. Ha stratégiai terveket készítünk, üzleti bemutatóra készülünk, vagy akár személyes kapcsolatainkat igyekszünk javítani, ennek a kis könyvnek köszönhetően ezután sokkal tudatosabb, megalapozottabb döntéseket hozhatunk.
C. K. Prahalad - Új menedzsmentparadigmák felé
C.K. Prahalad napjaink egyik legbefolyásosabb üzleti gondolkodója, akadémikus, tanár, prominens tanácsadó, számos díj birtokosa. Egyik legismertebb műve A vállalat alapvető képességei című, Gary Hamellel közösen írt cikke, mely az évek során a vállalati stratégia klasszikus, sokat idézett írásává vált. Kötetünkben igyekeztünk Prahalad munkásságának sokszínűségét bemutatni, így a stratégiaalkotásról az alapvető képességek mentén, az értékteremtés új szemléletéről, a piramis alján lévő üzleti lehetőségekről és a diverzifikált multinacionális vállalatokról egyaránt válogattunk cikkeket. Kiadványunkat ajánljuk minden diáknak, tanárnak és üzletembernek, aki a vállalati stratégiaalkotással kapcsolatos kérdéseire szeretne megalapozott válaszokat kapni. C. K. Prahalad a Rajk László Szakkollégium 2009. évi Herbert Simon-díjasa. A díjat olyan, tudományos területükön kiemelkedő teljesítményt nyújtó elméleti szakemberek nyerhetik el, akiknek munkássága nagyban hozzájárult a gyakorlati üzleti problémák megoldásához, valamint mély lenyomatot hagyott az adott tudományágon. James G. March, Henry Mintzberg, Michael C. Jensen és Robert M. Grant professzorok után C. K. Prahalad, a University of Michigan, Ross School of Business professzora részesült ebben az elismerésben.
Chris Anderson - Hosszú farok
"Az internetes hosszúfarok-jelenség a televízió 50 évvel ezelőtti elterjedése óta a legnagyobb változást hozza a média számára. Chris Anderson mesteri módon mutatja be a görbe csúcsán túl húzódó területet és jelentőségét. Mindenkinek ajánlom, akit érdekel a média - sőt akit érdekel a társadalmunk, és az, hogy merre tart."
Rob Glaser, a RealNetworks vezérígazgatója
"A technológia és az internet összezsugorítja a világot és összeköti egymással a részeit. A Hosszú farok az első olyan könyv, amely pontos magyarázattal szolgál arról, miért rejlik nagy üzleti lehetőség a piaci rések elérésében."
Terry Semef, a Yahoo! vezérigazgatója
"Anderson lenyűgözően térképezi fel a digitális technológiák hatására létrejött világ különleges és lényeges vonásait. Nem gazdaságról, hanem gazdaságokról van itt szó. Az ésszerű szabályalkotás és a sikeres üzlet kulcsa egyaránt ezen gazdaságok működésének megértésében rejlik. Az összes többi gazdasági könyvet elfelejthetjük: ez a kötet mindazt tartalmazza, amire szükségünk lehet."
Lawrence Lessig, jogászprofesszor, Stanford Jogi Egyetem
Nagy Attila - Hogyan kereskedjünk deviza- és részvénypiacokon kisbefektetőként rövid távon
Könyvünkben arra helyeztük a hangsúlyt, hogy az olvasó a tőzsdei, devizapiaci alapismeretek, összefüggések megismerésével, és a haladó kereskedési technikák, módszerek elsajátításával képes legyen a tőzsdén és devizapiacokon rövid távon kereskedni. Más könyvektől eltérően egy komplett módszert ismertetünk, mellyel egy teljesen kezdő szinten levő kereskedő is el tud indulni a tőzsde és devizapiac útvesztőjében. A könyv tehát nemcsak módszerek sokaságának ismertetésére szorítkozik, hanem egyútal meg is tanítja az olvasót, hogyan kereskedjen részvényekkel, származtatott termékekkel (mint a CFD termékek) és devizákkal. Megismerheti, hogyan használjuk az internetes kereskedési felületeket, hogyan tudunk részvényeket, devizákat vásárolni, milyen megbízástípusokat kell használnunk. Ezt követően megbeszéljük, hogyan építheti fel az olvasó saját testre szabot kereskedési technikáját. Átgondoljuk, hogyan kell megalkotni a szabályrendszert, illetve megnézzük a szabályokat alkotó különböző módszereket. Ráadásul a módszerek megértését, használatát példák és szemléltető ábrák sokasága is segíti. A kereskedési technika összeállításában egy teljes példát is bemutatunk, hogy minden részletre kiterjedően lássa az olvasó, hogyan kell majd saját magának is elvégeznie ezeket a feladatokat.
Philip A. Fisher - Közönséges részvények - rendkívüli profitok
A széles körben ismert és elismert Philip Fisher minden idők legbefolyásosabb befektetői közé tartozik. A modern befektetés elmélet egyik úttörőjeként tartják számon, akinek több mint ötven éve napvilágot látott befektetési filozófiáját korunk pénzügyi szakemberei nemcsak tanulmányozzák és alkalmazzák, hanem sokan közülük „szentírásnak” is tekintik. Befektetési elveit Fisher a Közönséges részvények – rendkívüli profitok című könyvében vetette papírra, amelyet 1958-as megjelenésekor felbecsülhetetlen értékű olvasmánynak tartottak, és amely mind a mai napig kihagyhatatlan alapműnek számít.
„Phil Fishert a Közönséges részvények – rendkívüli profitok elolvasása után kerestem fel… Találkozásunkkor az ember és az ötletei egyaránt lenyűgöztek. Ha Phil módszereinek alkalmazásával mélyrehatóan megértjük a vállalatok és az üzlet működését, intelligens befektetési döntéseket hozhatunk” – Warren Buffett
„A nagyközönség által kevéssé ismert, ritkán interjúvolt és csak néhány ügyfelet elvállaló Philip Fishert a legmegfontoltabb és legkörültekintőbb befektetési szakemberek olvassák és tanulmányozzák… a Fisher által közreadott befektetési elvek mérlegeléséből bárki profitálhat, ahogy ezt Warren Buffett is tette” – James W. Michaels, a Forbes szerkesztője
Michael Lewis - Brókerpóker
Egy modern aranyláz korszaka volt. Soha annyi képzetlen huszonéves fickó nem keresett olyan rövid idő alatt annyi pénzt. Miután valaki megtanulta a trükköket, csak fel kellett vennie a telefont, és a pénz az ölébe hullott. Michael Lewis, a szem- és fültanú megmutatja, hogyan működik valójában a Wall Street. Lerántja a leplet egy megdöbbentő korszakról és arról, hogyan tanulta meg egy hatalmas befektetési bankban, miként lehet nagyot kaszálni.
Hetesi Erzsébet - Veres Zoltán - Nonbusiness marketing
A marketingkoncepció üzleti szférán kívüli alkalmazási lehetőségeiről és az alkalmazás területeiről szóló viták viszonylag új keletűek, a huszadik század derekáig nyúlnak vissza. Mégis, mára a köz- és civilszféra marketingje megszilárdult, a köz- és társadalmi intézmények stratégiai tervezésének és működésének oktatása a képzésekben speciális kurzusként jelenik meg. A nem profitorientált marketing kapcsolódik a vállalati felelősségvállaláshoz is, és hozzájárul a fogyasztók magatartásának és elégedettségének pontos meghatározásához, értékeléséhez. A nem üzleti jellegű marketing fejlődésében egyidejűleg jelenik meg a kiterjesztés és a specializáció. A köz-és civilszféra marketingjének területén olyan különböző alcsoportok léteznek, amelyek mindegyike külön sajátosságokkal jellemezhető. Ez a sokszínűség jelenik meg ebben a könyvben, Hetesi Erzsébet és Veres Zoltán, a téma elismert szakértőinek művében.
A szerzőpáros az elméleti tartalmat a praktikus nézőponttal ötvözi, és ettől a szöveg olyannyira élvezetes, hogy az oktatás és a gyakorlat igényeit egyaránt kielégíti. Röviden: a könyv egy újabb példája a szerzőktől már megszokott jó teljesítményeknek. - José Luis Vázquez Burguete a Nemzetközi Nonbusiness Marketing Szövetség (International Association on Public and Nonprofit Marketing) elnöke.
Tomas Sedlacek - A jó és a rossz közgazdaságtana
Tomáš Sedláček gyökeresen új megközelítést alkalmaz, és számos területen megkérdőjelezi világlátásunkat. Napjaink mainstream közgazdaságtana magát értékmentes szaktudománynak, matematikai apparátusával a valóságot modellező kutatási területnek tartja. Sedláček számára azonban a közgazdaságtan kulturális jelenség, civilizációnk terméke. Hogy bemutassa a közgazdaságtan alapjául szolgáló hitet és hiedelmeket, túlmegy a szűken értelmezett szakterület határain, és felkutatja a gazdasági gondolatokat a mítoszokban, a vallásokban, a teológiában, a filozófiában, a pszichológiában, az irodalomban és a filmek világában. Áttörést jelentő munkájával nem kevesebbet ígér:
„Ezentúl másként gondolkodunk majd a közgazdaságtanról, gazdaságról, és értékekről.”
Provokatív könyve szülőhazájában igazi bestseller lett, hatására a közgazdaságtan soha nem tapasztalt, széles körű népszerűségre tett szert a Cseh Köztársaságban. Hogyan érte ezt el? Úgy, hogy átlépte a közgazdaságtan uralkodó felfogásának határait, és művét egy egyszerű, már-már eretnek kijelentésre alapozta:
„A közgazdaságtan nem hagyhat figyelmen kívül erkölcsi szempontokat.”
Al Gore - A jövő
Korunk olyan forradalmi változást tartogat, amely példa nélküli a történelemben. Ha újra kezünkbe akarjuk venni sorsunk irányítását, és magunk kívánjuk alakítani jövőnket, szembe kell néznünk a globális változásokat mozgató erőkkel.
Föld Rt.
Globális elme
Hatalmi átrendeződés
Túlnövekedés
Újraértelmezett élet és halál
Kiéleződött helyzet
Föld Rt. A fokozódó globalizáció olyan új, átfogó, integrált gazdasági egységet hoz létre, amely az eddigiekhez képest egészen más módon viszonyul a tőkéhez, a munkához, a fogyasztói piacokhoz és a nemzeti kormányokhoz.
Globális elme. A digitális kommunikáció, a világháló és a számítógépes forradalom által olyan agyközpont jön létre, amely emberek millióinak érzéseit és gondolatait köti össze intelligens gépekkel, robotokkal, mindenhol jelen lévő érzékelőkkel és adatbázisokkal.
Hatalmi átrendeződés. Az elmúlt ötszáz évben soha nem tapasztalt módon alakul át a globális politikai, gazdasági és katonai erőegyensúly: az amerikai hegemónia egy többpólusú hatalmi középpont, a nemzetállamok a magánszféra, a politikai rendszerek a piac felé tolódnak el.
Túlnövekedés. A gazdaság elromlott iránytűje vészesen rossz irányba, a fogyasztás, a környezetszennyezés fenntarthatatlan növekedéséhez, valamint a termőtalaj, a vízkészletek és az élővilág kimerítéséhez vezet.
Újraértelmezett élet és halál. A genomikai, biotechnológiai, az ideg-, valamint az élettudományi forradalmak drasztikus hatást gyakorolnak az orvostudományra, a mezőgazdaságra és a molekuláris tudományokra, még az evolúció is emberi irányítás alá kerül.
Kiéleződött helyzet. Az energiarendszerek, a mezőgazdaság, a közlekedés és az építőipar forradalmi átalakulásával együtt az emberi civilizáció és a Föld ökoszisztémái közötti kapcsolat radikálisan megbomlik.
Ken Robinson - Az alkotó tér
"Gyakran mondják, hogy az oktatás és a szakmai képzés a jövő kulcsa. Ez igaz, de ezeket a kulcsokat két irányba lehet elforgatni. Az egyik irányba forgatva elzárjuk az erőforrásokat, még azoktól is, akiktől származnak. A másik irányba forgatva felszabadítjuk az erőforrásokat, és visszaadjuk az embereket önmaguknak. Ahhoz, hogy felfedezzük igazi kreatív potenciálunkat - szervezeteinkben, iskoláinkban és közösségeinkben -, másképp kell gondolkodnunk önmagunkról, és másképp kell viselkednünk egymással szemben. Meg kell tanulnunk kreatívnak lenni.” (Ken Robinson)
Dr. Sir Ken Robinson nemzetközileg elismert vezető személyisége a kreativitás, az újító szemlélet és az emberi erőforrások fejlesztésének. A világ minden táján előadásokat tart arról, hogy az új világgazdasági helyzet milyen kreatív megoldásokat követel meg az üzleti élet és az oktatás terén.
Sir Ken az Egyesült Királyságbeli Warwick Egyetem professzor emeritusa. Európai, ázsiai és egyesült államokbeli kormányzati szervekkel, nemzetközi hivatalokkal, Fortune 500 cégekkel, valamint több vezető kulturális szervezettel dolgozott együtt szerte a világon. A 2006-os és 2010-es TED konferencián tartott híres előadásait emberek milliói nézték és nézik világszerte. A művészet érdekében végzett munkájáért 2003-ban II. Erzsébet királynő lovaggá ütötte. A Time, a Fortune és a CNN 2005-ben beválasztotta a Principle Voices szakértői csapatába. Az oktatás, a kreativitás és a kulturális fejlődés terén végzett nemzetközi munkájáért számos tiszteletbeli címet és díjat kapott.
Sir Ken Robinson húsz nyelvre lefordított bestsellere, Az alkotó elem – Fedezd fel, mire születtél, és minden megváltozik 2010-ben jelent meg magyarul.
Kjell A. Nordström - Jonas Ridderstrale - Funky Business
Marx Károlynak igaza volt. A munkások tulajdonába került a legfőbb termelőeszköz. Ez egy mindössze 1,3 kilogramm tömegű, ráncos és többé-kevésbé gömb formájú valami, amelyet úgy hívunk: az emberi agy. Az emberi agy korunk legfőbb termelőeszköze, de nem mindegy, hogy hogyan és mire használjuk azt. A sikeres vállalatok különböznek versenytársaiktól. És ez a különbség nem a gyártott termékek minőségéből ered, hanem az eltérő gondolkodásmódból. A szokványos üzletmenet nem tartható, az új világban a tehetség táncoltatja a tőkét. Ezekben az időkben valami új kell, valami szokatlan, valami vérpezsdítő - amire szükség van, az a Funky Business.
Dan Schawbel - ÉN 2.0
Az Én 2.0 kézen fogva vezet minket az úton, melynek során személyes márkánkat felépíthetjük, fenntarthatjuk és karrierálmaink elérése érdekében alkalmazhatjuk. Akár pályát akarunk változtatni, akár állást keresünk vagy a munkahelyünkön szeretnénk előrébbjutni, Dan Schawbel, a személyes márka szakértője megmutatja a kiutat a közösségi média áthatolhatatlannak tűnő labirintusából. A könyv – a blogolás, a videós önéletrajz, és az olyan networking oldalak, mint a LinkedIn, a Facebook és a Twitter mellett – immár elengedhetetlen és a legkorszerűbb eszköze lett a saját márka kiépítésének és a karrierépítésnek.
Dan Schawbel a Millennial Branding managing partnere, a Personal Branding című magazin kiadója és a személyes márka vezető szakértője. Online naplója, a Personalbrandingblog.com – melynek cikkeit olyan mérvadó amerikai portálok is átveszik, mint a Reuters és a Fox Business – napjaink legfontosabb karrierépítéssel kapcsolatos blogjainak egyike. Dan rendszeresen ír cikket a Wall Street Journal és a Metro US számára is, és ő a BusinessWeek legfiatalabb publicistája. Több mind 150 alkalommal tűnt fel az online és offline médiában, többek között a New York Times-ban, a Wall Street Journal-ban, a CBS-en, a Fox-on és az ABC-n.
Walter György - Vállalatfinanszírozás a gyakorlatban
A könyvből számos hasznos választ kaphat a kérdésére mindenki, aki az üzleti életben szembesült már azzal a problémával, hogy milyen módon, kitől, milyen eséllyel szerezhet ma vállalatának, vállalkozásának forrást Magyarországon.
Jó szívvel ajánlhatjuk azoknak is, akik egyszerűen csak érteni akarják, hogy hogyan működik, gondolkozik, dönt például egy kereskedelmi bank, egy faktorcég, vagy egy pénzügyi befektető. A könyvet a gyakorlatot jól ismerő szakemberek írták, közérthetően, nagyon sok élő, magyar példával illusztrálva.