Ajax-loader

További értékelések

Az alábbi értékelések a Moly.hu-ról származnak. A Rukkola értékelésekhez kattints ide.


Orsi_olvas
5.0/5

Arundhati ​Roy tagadhatatlanul zseniálisan ír.
A szöveg maga gyönyörű, lüktető és buja, mint az indiai nők szárijának a mintái, mint a dzsungelben őshonos virágok és növények kavalkádja.
A könyvet olvasni olyan volt, mint valakinek az álomvilágába vagy gyerekkori emlékeinek tárházába csöppenni. Az elbeszélés áradó, mint az óceán. Sokszor ugráltunk az időben, a cselekményszálak sokszor összekeveredtek és végül mégis összeálltak teljes egésszé. Titkok, szerelem, vér és mocsok.
Nagy hatással volt rám a könyv, mivel mostanában sokat foglalkoztat a gondolat, miszerint életünk nagy, jelentős esményei valójában az apró dolgok felismeréséből, értékeléséből állnak össze.
Ezen kívül ráébresztett, hogy milyen rettentően hálás vagyok azért, hogy a világnak olyan földrajzi és történelmi pontjára születtem, ahol szabadon szerethetek, nem köt sem törvény, sem szokás, sem társadalmi elvárás, hogy kit szerethetek, hogyan és mennyire.


entropic
3.5/5

Hogy ​az író ennyire burjánzó, színes nyelvezettel ennyire durva, a legkevésbé sem nyálas dolgokat tud mondani, az már önmagában is figyelemre méltó. A szerkezet meg az idősíkok váltogatása is remekül van megoldva, és hiába van sok szereplő, valahogy rögtön megjegyeztem, hogy ki kicsoda. De ami talán a legnagyobb teljesítmény, hogy bár ez egy rettentően megcsinált és tudatosan összerakott könyv, mégsem hat erőltetettnek.

Újra, 2019

Most kivételesen nem plagizálom ide 9 évvel ezelőtti önmagam, mert már nem annyira értek egyet akkori önmagammal, és most nem vagyok annyira oda ettől a regénytől. Elég jó, meg minden, csak most már másféle dolgoktól nyűgöződök le.

Azt látom ám, hogy régen is zavart már valamelyest ez a nyelvi felfokozottság, ami ezt a regényt jellemzi, de most meg aztán végképp zavar – erőltetettnek, modorosnak érzem ezt a fenenagy fülledt költőiséget, a random Szavak nagybetűvel Írását, meg ezt az egész kimódolt kuszaságot.

Mellesleg az utóbbi években kifejlesztettem egy tesztet az idősík-bizgeráló, fura-narrációs, nagyon-megcsinált könyvekhez: ha a regény újraolvasásákor – az elbeszélésmód meg a végső történet már meglévő ismeretében – is úgy érzem, hogy ezt csak így lehetett elmondani, és sokadjára is úgy érzem, hogy a forma elidegeníthetetlen része a tartalomnak, nemcsak okoskodós cselezés, akkor az – hm, jó.

De ebben a regényben csak első olvasásnál működik ez a kimódolt kuszaság*, többedjére engem már csak zavar, és jajistenem, én szeretnék egy kis tökéletlenséget inkább néha. Lelket, mondjuk. Meg hogy ne legyen minden szimbólum és metafora, és hogy a szavak néha azt jelentsék, amit jelentenek.

  • Arról az esetről meg, ha már első olvasáskor is úgy érzem, hogy az összes narratív trükk csak arra van, hogy a majdnem-semmit dúsítsa, inkább ne is beszéljünk.

Angele
5.0/5

Csodálatosan ​megírt drámai történet szeretettről, gyűlöletről Indiában. Arról, hogy ki kit szerethet és mennyire.


Amilgade
4.5/5

Egy ​nagyon különleges könyvet olvashattam el. Már az első oldalakon magába szívott, nem engedett el, pedig a történetvezetés, a nyelvezet és az idegen kultúra miatt bizony bizony néha akadtak gondok az olvasásával.

A több idősíkban játszódó történet főszereplői az ikrek, Ráhel és Eszta, közülük is inkább a lány, aki több évig Amerikában dolgozik és testvérének hirtelen vissza-visszaszármaztatásával újból India földjére, családjának birtokára lép. Ezzel elindítva egy visszaemlékezést, hogy mi is történt abban a 2 hétben a múltban, ami gyökerestől megváltoztatta életüket.

India lüktetve jelenik meg a könyv lapjain, és a gyerekek kitalált álomvilága is ehhez csatlakozik, hiszen Ráhel és Eszta néha hercegkisasszony és Elvis, és olyanok történnek velük, amit értelmezni sem tudnak, talán ezért menekülnek túl gyakran az elképzelt világukba. Hiszen ők nem tehetnek arról, hogy keresztény családba született az anyjuk, hogy anyjuk nagynénje élete egy csőd, hogy anyjuk menekülve a családi házból szerelmi házasságra lép, ami mint kiderül az minden, csak nem szerelmi, és később szégyenszemre hazamegy 2 gyerekkel. Konvenciók, kasztok, szabályok Indiája jelenik meg, ahol kegyetlenül eltaposnak minden fejlődést, büntetnek kicsinyességből és megszokásból. A gyerekek érzik, hogy valami nem kerek, de ott van Veluta, a kertész, a szerelő, az érinthetetlen, aki megsajnálja a két kis “árvát”, és belép abba a titkos világba amit a gyerekek hoznak létre.

De India nem felejt, nem is akar, megkövesedve a régi hagyományoktól nehezen lép ki a megszokások tengeréből. Visszafogja anyjukat, akivel néha még beszélni sem lehet, mert Ő is elrepül /elrepülne innét, oda, ahol szeretnék…és adott lesz két ember, két fiatal, akik nem is érhetnének egymáshoz, mégis szeretik egymást. A csúcspont Sophie Mól megjelenése a nagybátyjuk lánya, aki Angliából érkezik az anyjával az elvált apjához, akivel szembe esélye sincs a két gyereknek, hiszen Ő a tökéletes, ők meg csak a kevert vérűek. És elindul egy folyamat ami tragédiához vezet, ami nemcsak a Ráhel és Eszta, és anyjuk életét változtatja meg véglegesen, de tönkreteszi a családot is.

Ez a történet nagyon jól megmutatja milyen kicsinyesek az emberek, mennyire bosszúállók, és milyen hataloméhesek. Egy korrajz Indiáról, a kasztrendszeréről, a kommunizmusról egyáltalán az ott élő emberekről. Brutális világ, ahol meg kell tanulni élni. Bár szerelmi történetet ír a fülszöveg, de számomra nem az volt, hanem első perctől egy tragédia. Fülledt érzékiséget is ígér, de itt csak lecsupaszított kéj van, undorítóan síkos.
Mindig megráznak az ilyen regények (főként indai), mert ezt a világot értem meg a legnehezebben, csak frusztráltnak érzem magam és dühösnek, mert nem tehetek semmit az elmaradottság ellen. Ilyen élményt nyújtott Az eltitkolt lány című regény is, habár a cselekmény teljesen másról szól, de itt is megjelenik India brutalitása. Érdemes azt is elolvasni.


Ez ​a Man Booker-díjas könyv porrá zúzza a romantikus Indiáról szóló képünket, de közelebb visz bennünket ennek az ellentmondásos országnak a lelkéhez. Évezredes kultúra, filozófia, építészet és megannyi lenyűgöző momentum áll szemben a számunkra elképzelhetetlen szegénységggel, megkövesedett társadalmi helyzettel, a kasztrendszer hagyományaival, amelyet a szerelem sem győzhet le. De nem ez a legrémesebb ebben a pokolian kemény történetben, hanem az, hogy a gyerekek életét teszi tönkre anyjuk azon döntése, hogy tiszteletreméltó család tagjaként meri megélni a szerelmet egy érinthetetetlennel, vagyis paravannal. Mert az érzelmek nem számítanak, a társadalmi korlátokat nem lehet áthágni, iszonyatos ára van annak, ha valaki mégis megpróbálja. És hiába értjük meg mi itt Európában, hogy egy nőnek igenis joga van az igazi szerelemhez, egy olyan kapcsolathoz, amelyben mindkét fél jól érzi magát, nem elég neki, ha “csak” anya. Indiában azonban ez a családtagok és az emberek szemében halálos bűn, ha egy olyan kasztból választ magának párt, amelyik születése alapján méltatlan hozzá, mert ezzel az egész családot hozza szégyenbe. Nagyon nem könnyű olvasmány ez, az elején teljesen széttöredezettnek tűnik a sztori, eltart egy darabig, amíg felveszi az olvasó a ritmust, és megérti, hogy az indiaiak gondolkodásának számunkra furcsaának tűnő logikáját akarja átadni nekünk az írónő, azt mutatja meg, hogyan élik meg a szereplők a tragikus eseményeket. Jelen, múlt és jövő összemosódik, tabuk sora dől meg ebben a különleges hangulatú regényben, amelyben romantika egy szál sincs, annál több elfecsérelt sors, tönkrement élet, és egy szerelem, amelyért két nemzedék fizetett borzalmas árat. Felelőtlen volt az anya és a szerelme, nem gondolták végig, mit cselekszenek, vagy ennyi boldogság nekik is járt az élettől? Olyan kérdések ezek, amelyekre nincs válasz, iszonyatos fájdalom árad ezekből a szépen megírt sorokból. Remekműnek nem mondanám ezt a könyvet, inkább az érzelmi hatás döngöli földbe az olvasó lelkét, mint az írói zsenialitás, de akinek van bátorsága szembenézni azzal, hogy milyen bonyolult India kasztrendszere, és milyen korlátok között élnek a nők (és a férfiak is természetesen, de ez a történet alapvetően nem róluk szól) még mindig, az olvassa el ezt a megrázó erejű alkotást.
A teljes kritika itt olvasható:
http://smokingbarrels.blog.hu/2017/11/06/konyvkritika_arundhati_roy_az_apro_dolgok_istene


Wish
4.5/5

Az ​úgy volt, hogy én ezt a könyvet évek óta el akartam olvasni, de valahogy nem adódott rá alkalom. Aztán megjelent az írónő második könyve, amit egy barátnőmnél megláttam a polcon és a kezembe nyomta. Végigszenvedtem és nagyon szkeptikus lettem. De aztán @Viktória_Paulon ragaszkodott hozzá, hogy olvassam el ezt a könyvet, mert ez tényleg jó.
És tényleg jó.
Olyan érzésem volt olvasás közben, mintha egy álomban sodródnék, aminek tudom mi lesz a vége és félig már éber is vagyok benne, és az is lehet, hogy jobb lenne felébredni, de azért végigálmodom. És ahogy haladunk a történetben spirálisan forogva időben az elkerülhetetlen középpont körül, legbelül remélem, hogy a történet közepe lesz érinthetetlen, nem pedig abban egy értékes és nagyszerű ember. És nem is. És mégis. Szép és fájdalmas, hihetetlenségében mégis hihető történet.


krlany
4.0/5

Mindazzal ​együtt is, hogy ez a könyv teljesen rendben van, be kell vallanom őszintén, hogy majdnem beletört a bicskám.
Az eleje nagyon lassú és nagyon szétforgácsolt. Rengeteg minden kiderül Indiáról, viszont a történetünk szempontjából csak egyhelyben topogunk. Ahelyett, hogy haladnánk, mindig csak utalgatunk valamire, ami majd… Később. Sőt! Ké Sőbb.
Aztán elgondolkozik az ember, hogy 7 éves gyerkőcökkel mennyi borzalom történik, és a családjuk, aminek meg kellene védeni őket, pont ők okozzák a legnagyobb problémát… #meg az is eszembejutott, hogy ebben a családban milyen feminimek a férfiak#
Majd egyszer csak beindul a könyv, mint az Édenkert Ételkonzervgyár, és a lapok “az ízek birodalmának császárai” lettek; hangulatuk, ízük, szaguk lett… onnantól összebarátkoztunk.
A fülszöveggel ellentétben én nem gondolom róla, hogy remekmű, de mindenképpen figyelemreméltó.
http://kulturleny.wordpress.com/2014/03/17/az-apro-dolgok-istene/


Habók
5.0/5

„Ahol ​a szeretet törvényei megszabják, kit kell szeretni. És hogyan. És mennyire.”
Akitől kölcsön kaptam, csak annyit mondott, nem egy szívvidító olvasmány. Hát nem az. Szinte belebetegedtem. Nemcsak a színek és szagokba, de a kiszolgáltatottságba, a muszájokba, a kegyetlenségekbe, a képmutatásba. Szerettem volna abbahagyni, de ő volt az erősebb. Viszont nem ez a regény lesz az, amit egyhamar újraolvasok.


Röfipingvin
3.5/5

Elképesztő ​módon tud Arundhati Roy atmoszférát teremteni! Végig azt éreztem, hogy én is ott vagyok a fülledt, épp a monszun terhét nyögő Indiában, hajtom a legyeket, iszom a hideg gyümölcslevet, és csak próbálok annyit mozogni, amennyit feltétlenül muszáj.
Közben követem a neveket, helyszíneket és eseményeket, és csak egyre azt érzem, hogy jó ezt kívülállóként olvasni, és nem részese lenni.
A Rushdie-Roy mérlegem egyelőre előbbi felé billen, de ki tudja, hogy mit hoz majd még az élet!


Chöpp
4.0/5

Nagy ​sokára szedtem össze magam egy értékeléshez. Nem azért, mert annyira jó volt, vagy annyira rossz, esetleg mélyen érintett. Csupán arról van szó, hogy nem tudom megfogalmazni “A könyv és én” viszonyt.
Az teljesen magától értetődő, hogy a regény egyedi. Nagy vonalaiban, életérzésében természetesen hasonlítani lehet az indiai írók élményvilágához, beleszorongatható a nagy, közös együtthatóba. Minden másban viszont egyedül való. Személyesen az olvasóhoz szól. Több helyen is, több dologban is megérinti. Együtt tudunk érezni minden egyes szereplővel, mert mindannyiuk életének eseményeit, motivációit és érzelemvilágát megismerjük. Épp ezért közel kerülnek hozzánk annyira, hogy nem tudunk rájuk haragudni semmiért. Ugyanakkor ebben a nagy érzelmi együttlétben szinte közömbössé válik előttünk a sorsuk. Tragédiáik csak megremegtetik egy csöppet a szívünket, de nem ragadnak magukkal nagy-nagy szomorúságukba. Megtörténnek, leperegnek előttünk, mint a filmek és folytatódik minden tovább, csak egy molylepke szárnya rebbent meg felettünk.
Nem tudom, hogy (és miért) csinálja ezt Arundhati Roy. Én nem szeretném ennyire elidegeníteni a szereplőimet és gyász nélkül engedni el, akkor is, ha fáj.


← Vissza a könyv adatlapjára


Értékelések

Rukkola értékelés
3.9/5

Statisztika

32.0
átlagos pontszám i
0 példány értesítés alatt
0 prerukkolt példány
0 elérhető példány
0
folyamatban lévő rukk / happ

Címkék

Kollekciók