Ajax-loader

A ​zenei előadóművészet talán minden területén ismerünk olyan zseniális művészeket, akiknek működése szinte sorsforduló. Az ilyen művészek forradalmasítják az előadásmódot, új eszméket honosítanak meg – vagy esetleg nagyon is régieket elevenítenek fel -, de mindenképpen átalakítják nemcsak a művészek, de a közönség ízlését és szemléletét is.
A modern operajátszás területén ilyen művész Tito Gobbi. Tulajdonképpen az ő nevéhez kapcsolhatjuk a mai “énekesszínész” fogalom megszületését, hiszen ő volt az első – vagy az elsők közt a legeredményesebb és leghíresebb -, aki nem elégedett meg az emberi énekhang szépségének csillogtatásával, a virtuóz technikával és az operaéneklés többi külsőséges eszközével, hanem azt vallotta, hogy az énekes minden rendelkezésére álló eszközt latba kell hogy vessen egyetlen cél: az ábrázolt figura minél sokoldalúbb megvilágítására. Így Gobbi és követői számára egyaránt fontos és lényeges az ének és a színjáték, a maszk és a jelmez. Az énekben magában pedig nincsen fontosabb feladat, mint a jellemzést szolgáló különböző hangi árnyalatok megvalósítása.
Ezt nevezzük összefoglaló néven mai, modern operajátszásnak; s ennek az irányzatnak volt elindítója Tito Gobbi.
A nagy művész egyben kitűnő humorú ember is. Emlékiratai számos humoros epizódot tartalmaznak. Színes, olvasmányos lektür ez az életrajz, azt az olvasót is jól elszórakoztatja, aki nem a szakma rejtélyeire kíváncsi. S felvonulnak a lapokon az elmúlt fél évszázad nagy operaénekesei is, élükön Maria Callasszal, korunk legnagyobb Scarpiájának állandó ToscájávaI.
Döbbenetes hatású képanyag egészíti ki a szöveget. Ha volt könyv, amelyben az illusztrációs anyag egyenértékű a szöveggel, úgy ez az. Hiszen Gobbi szerepképei lenyűgözően bizonyítják a fentieket : minden szerepében más és más arc néz velünk szembe, más és más karakter tükröződik rajtuk.

Kapcsolódó könyvek

Értékelések

Rukkola értékelés
-/5

Statisztika

5.0
átlagos pontszám i
0 példány értesítés alatt
0 elérhető példány
0 eladó példány
0
stoppolás
0
folyamatban lévő rukk / happ

Címkék

Kollekciók